ZARÁNDOKLÁS AZ ATYA HÁZA FELÉ - 1999. JANUÁR
(forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége)

"Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek
....Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged.
Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem."
(Szent Ágoston püspök Vallomások című könyvéből)

	Kateketikai témák és segédötletek:
	Óvodások	Alsósok	Felsősök	Ifjúság	Felnőttek
	Családok	Erénygyakorlat	Liturgiára I.	Liturgiára II.	Katekizmus

BEVEZETŐ GONDOLAT (katekétáknak)
A honvágy mélyen érinti az embert! Szenved tőle. A körülötte lévő helyzetbe nem tud bekapcsolódni. Ő egy más világhoz tartozik. Nagyon sok ének, vers, mese, dráma felveti a haza felé utazás és honvágy témáját. Vajon a honvágy miért is fáj? Talán azért, mert az, akiben felmerült a honvágy, tudja, hogy nincs könnyű megoldás. Tehet bármit, nem képes ezt a fájdalmat enyhíteni, sem tompítani semmivel. Csak egy dolog segít - a hazaérkezés.

A honvágynak, azért vannak jó oldalai is. Például növeli bennünk mindannak értékelését, amit az otthon nyújt számunkra. Ez az értékelés cselekvésre késztet. Hajlandók vagyunk áldozatot is hozni az otthonért, vagy azért, akinél otthon vagyunk. Szóval lehet valakiért is honvágyat érezni.

De milyen az a hazaérkezés, amit a honvágy nem előzött meg? Nagyon elképzelhető, hogy semmi különleges érzelmet nem kelt bennünk. Hiszen természetes, hogy hazaérkeztünk. Ennyi. Ilyen esetben nincs nagy felkészülés, sem nagy öröm. Közömbösen jövünk - megyünk. Persze az is lehetséges, hogy nem a vágy hiányában szenved valaki, hanem a félelem miatt. Ilyenkor nemcsak nem kíván hazamenni, hanem, legszívesebben az ellenkező irányba utazna.

Miután felgyulladt bennünk a haza utáni vágy, akkor az út maga, - bár lehet szép és teli ragyogó élményekkel, - már nem képes teljesen betölteni szívünket. Az utazás alatt az otthonról álmodozunk és arról, aki haza vár. Ez a vágy határozza meg énünket, hogy kik vagyunk, és mi a tevékenységünk célja és értelme. Tudjuk miért keltünk útra, hová megyünk, és nem ragaszkodunk egy-egy állomáshoz. Az otthon, és Ő aki hazavár már bennünk él! Ez a magatartás egy olyan zarándokhoz illik, aki nem csupán utazni akar, hanem HAZA akar menni, és nem valahova, hanem valakihez. De ezt csak akkor mondhatom, ha már ilyen kapcsolatban élek vele.

Nem is jövünk rá milyen nagyszerű dolog a honvágy és az, hogy van egy küszöb amin átléphetünk. Persze, még édesebb az, amikor valaki ajtót nyit nekünk, és mondja "De jó, hogy itthon vagy! Már nagyon vártalak!" Az érkezésünk izgatta és foglalkoztatta őt. Kifigyelte az alkalmas időt, hogy ajtót nyisson amikor mi még csak közeledtünk.

A honvágy irányítja figyelmünket. Nem akármelyik ajtón keresztül kívánkozunk átlépni és nem akármelyik arcot, hangot kívánjuk hallani. Csak egy felel meg, semmi több!

Mi miután vágyakozunk? Melyik hely annyira stabil, hogy teljes bizalommal azt mondhatjuk, "Ez az enyém!" Tűz, baleset, betegség, halál mind megzavarhatja ezt a biztonságot. De a honvágy növekszik bennünk, és évről évre erősödik az az érzés, hogy valahová már haza érkezhessünk. Kívánjuk, hogy valaki már szeressen, elfogadjon, örüljön nekünk, értékeljen, és lássák a jót bennünk. Keressük azt az értéket, amiért érdemes küszködni, amit birtokolhatunk. Fáradtak vagyunk, és kívánunk megpihenni: csalódottak vagyunk, és keressük őt, akiben lehet bízni. Honvágyunk van!

Jézus küldetése éppen ezt a vágyat kívánta felébreszteni bennünk! Isten országa közel van! Köztetek van! Bennetek van! A HAZA él benned! Ha már a haza, (Isten országa), akkor az ATYA is él benned! Jézus azért jött, hogy honvágyat keltsen bennünk Isten országa után, az Atya után. Bemutatta Isten országát, nem mint egy magunkon kívül álló helyet, hanem mint azt a helyet, ami már bennünk rejtőzik, hiszen Isten bennünk lakozik. Jézus életével megmutatta, milyen az Atya. Ő az, aki hazavár, miközben a vállán hazavisz; aki ajtót nyit - aki nélkül nincs is ajtó. Az Atya Lelke serkenti bennünk a honvágyat, hogy ez a vágy átalakítson minket és felkészítsen arra, hogy birtokba vehessük mindazt, amit ez a haza nyújt. De ha mi meg vagyunk elégedve az utazással, és leragadunk valamelyik állomásnál, megcsaljuk szívünket, lelkünket. Idegennek fogjuk érezni magunkat újra és újra, mert soha nem leszünk otthon sehol, és senkivel.

Erősödnünk kell abban a tudatban, hogy mi Isten országának tagjai vagyunk - semmi más nem felel meg nekünk. Csak az a haza felel meg nekünk ahol az Atya van.

Vizsgáljuk meg - hol ragadtunk le? Milyen otthont teremtettünk egymásnak a világban? Hogyan növeljük egymásban azt, hogy ő idegen - nem testvér? Hogyan kezelem a kudarcokat? Ragaszkodom bármihez is, vagy tudom "szent közömbösséggel" kezelni tulajdonságaimat? Evangéliumi értékek szerint élek? Készítem magam az első találkozásra, hogy az Atyát felismerjem? Otthon érezzem magamat vele? Beszélek vele naponta? Vagy őt hibáztatom gyarlóságaimért, szomorú eseményekért? Elhiszem, hogy csak ő felel meg nekem, mert ő az, aki mindig örül nekem és szeret?

Ha ez a magatartásom, akkor a hazafelé zarándoklás az - egy zarándok út és nem csupán utazás. A menet közben átformálódunk arra, ami után vágyakozunk, és elhiszzük, hogy már is vele otthon vagyunk! Ez a tudat megélénkíti a hétköznapi szürke élményeket, az értelmetlen eseteknek ad értelmet, és mindig újabb és nagyobb távlatokat nyit bennünk, aminek alapja a szeretet.