A KEK - ZARÁNDOKLÁS AZ ATYA HÁZA FELÉ
(Felnőtt katekézishez)

Krisztus ... az Atya akaratának megfelelően megalapította a földön a mennyek országát. Az Atya akarata pedig az, hogy felemeli, isteni életben részesíti az embereket. Mindezt oly módon teszi, hogy Fia, Jézus Krisztus körül közösségbe gyűjti az embereket. Ez a közösség ez Egyház, amely itt a földön ennek az országnak csírája és kezdete. (Vö.: 541)

Isten országa létezett már előttünk. Elközelgett a megtestesült Igében, hirdettetett az egész evangéliumban, eljött Krisztus halálában és feltámadásában; Isten országa jön az utolsó vacsorától kezdve és itt van közöttünk az Eucharisztiában. (Vö.: 2816)

Az Úr imádságában főleg Isten országa végső eljöveteléről van szó, amely Krisztus visszatérésével valósul meg. Ez az eljövetele utáni vágy azonban nem vonja el az Egyházat küldetésétől ebben a világban, hanem még inkább elkötelezi. (Vö.: 2818)