GYÓGYULÁS A ZARÁNDOKÚTON - 1999. NOVEMBER
(forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége)

"A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész testedre sötétség borul. Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?" (Mt 6,2)

	Kateketikai témák és segédötletek:
	Óvodások	Alsósok	Felsősök	Ifjúság	Felnőttek
	Családok	Erénygyakorlat	Liturgiára I.	Liturgiára II.	Katekizmus

BEVEZETŐ GONDOLAT (katekétáknak):

Az ember természetéről azt lehet tudni, hogy a teljesség és a tökéletesség felé törekszik. A teremtett világban minden dolog tökéletességének megvannak a feltételei és mércéi. Ha valami nagyon eltér a normális mércéjétől, és valami jónak a hiányában szenved, azt mondjuk, hogy hibás, ha pedig élőről van szó: - beteg. A mérce persze nem rajta múlik, hiszen ezt a Teremtő Isten szabta meg. A teremtett világban a tárgyak nem "dönthetnek" saját természetükről, arról, hogy milyenek legyenek; a saját karakterüket tükrözik - azt hordozzák önmagukban. Bár a dolog természete nem változhat, az állapota igen. A nem egészséges, megsebzett lény könnyen észrevehető, mert feltűnővé válik. Felismerhetjük, hogy valami nincs rendben. Csak nem mindig tudjuk, mi a baj. Ha ez nem világos, akkor természetesen azzal sem vagyunk tisztában, hogy mi segítene. Ez pedig veszélyes. Fájdalmaink és sebeink lehetnek fizikai sebek vagy lelki sebek. A fájdalom, bármelyik szinten is, az ember nem egészséges állapotára utal, és segítségre, gyógyításra szorul.

Talán azt gondoljuk, hogy jó annak, aki nem érez semmilyen fájdalmat. De az érzéketlen állapot a legveszélyesebb, hiszen felfoghatatlanná teszi, hogy bajba kerültünk. Így a beteg, megsebzett állapotot megszokjuk, és természetesnek vesszük. Azt gondolhatjuk, hogy nincs semmi rendkívüli abban, hogy ilyenné váltunk. Pedig a megsérült ember éppen "rendkívüli"; mert állapota miatt a természet rendje nem érvényesül benne.

Az, hogy lelki fájdalmat is érzékelhetünk valójában csodálatos. Ez a fájdalom mélyebben érint minket, hiszen a létünk központjára hat. A lelki sebek tünetei, akárcsak a fizikai sebekéi, hasonló módon felismerhetők: a tekintetünk zavarossá válik; nem merünk mások szemébe nézni, talán elpirulunk, rossz kedvünk van, stb. Ezeknek oka lehet a rossz lelkiismeret, megromlott kapcsolatok, csalódások, elkeseredettség, komoly veszteségek, igazságtalan vádak, előítéletek nyomai, irigység. Ezek a sebek a megsebzett emberben következményekkel járnak: ilyen a megkeményedett szív, az Isten jósága iránti bizalmatlanság; elszigeteltség, az illető másokban keresi a hibát, már nem imádkozik. Az élet sebei a hitet, a reményt és a szeretetet gyengítik, és kicsúszik a talaj alólunk. Szerencsétlen az az ember, aki a lelki fájdalomnak csak a fizikai oldalát próbálja enyhíteni. Egy egész életen át keresi a boldogságot, az enyhülést, és fut ide-oda, de a baj igazi okához nem jut el. Ahelyett, hogy ahhoz menne, aki leginkább ismeri benső világát és azt is tudja, hogyan lehetne egészséges. Ez pedig az Atya, aki a Fia által és Szentlélek erejével meg tud gyógyítani.

Ezért jött Jézus, hogy az Atyát mutassa nekünk, mert tudta, hogy az Atya ismerete nélkül nem lehetünk teljes emberek; mindig hiányt fogunk szenvedni. Az Atya azért teremtett, hogy vele egyesülhessünk. A mi tökéletes és teljes állapotunk akkor jön létre, amikor az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetének fényében éljük életünket. Ez pedig Isten segítsége nélkül lehetetlen. Csak Ő hívhat meg az életébe, és csak ő növelheti bennünk a keresztségünkben kapott új életet. Ezt meg is teszi az Egyházon belül. Krisztus szentségei különösen a mi gyógyulásunkat szolgálják. A zarándokúton sok mindenre rájöhetünk, ami az egészségünket illeti. Felismerhetjük az élet sebeit önmagunkban, - a harag és düh maró hatását rajtunk, a bekeményedett szívet, a makacs és gőgös magatartást, az elfásult lelki állapotot, a közömbösséget, az elszigeteltséget, és mindazt, ami nem tükrözi Jézus tanításának fényét. De ez még önmagában nem elég! A beteg ember nem attól gyógyul meg, hogy felismeri betegségét, - bár ez egy kritikus lépés , hanem attól, hogy tesz gyógyulásáért valamit. A sebeit nem szégyelli, nem titkolja el, hanem a gyógyítóhoz megy, aki Atya. A zarándok kitárja megsebzett énjét az Atya gyógyító szeretetének. Teljes bizalommal elhiszi, hogy az Atya szeretete tud gyógyítani, és akar gyógyítani. Új szívet adhat, amely képes szeretni másokat, a bátorság lelkét önti belénk, hogy másokkal is akarjuk felvenni a kapcsolatot. Más szóval, a gyógyulásodhoz te is kellesz. Az Atya segít megbocsátani másoknak, hiszen az bennünk teremt békét és serkenti lelki egészségünket. Nem elég, hogy gyógyulásunkat akarjuk, hanem együtt is kell működnünk vele. Meg kell bocsátani, kiengesztelődni, megköszönni, megbecsülni, megdicsérni, elfogadni ... El kell fogadnod az Atya tanítását, és megtanulni úgy élni, ami egy meggyógyult embernek természetes - azzal a természetességgel, ami Istenhez haza vezet.