A vízkereszt utáni második vasárnapnak napjaink liturgikus reformja előtt olvasott evangéliumi szakasza a kánai menyegzőről szól, amelyet egyedül János, a szeretet apostola örökített meg (János 2,1–11). A jelenet az egyház régebbi szigorú századaiban is az emberi életöröm, ünneplő emberlét isteni szentesítésének tetszett e siralomvölgy fiainak nosztalgiáiban: férfi és asszony, Krisztus és Egyház, Lélek és Isten, Föld és Ég szimbolikus-misztikus nászának, összeédesedésének.
Mi modern fásultságunkban alig értjük a tisztelettudásnak és bizalmasságnak azt a bonthatatlan készségét, amellyel a hajdani századok, archaikus-szakrális kötöttségek között élő emberek a Biblia színjátékát a maguk közelébe hozták.
A mi Kánai menyegző néven ismert versezetünknek és szokásunknak több áttételen keresztül alighanem a Szent Ciprián püspöknek és vértanúnak (+ 258) tulajdonított Coena Cypriani az ősforrása. Ez elmondja,* hogy volt egyszer napkeleten egy Joel nevezetű király, aki vendégül látta Ádámot és Évát, az Ószövetség patriarcháit, prófétáit, királyait, Jézust meg az apostolokat, Mártát, de Pilátust, sőt Júdást is. Jézus bort iszik, Márta szolgál föl, Dávid hárfázik, Júdás Heródiással táncol. A királyhoz másnap mindenki ajándékkal köszönt be: Sámson oroszlánnal, Mózes a két kőtáblával, Jézus báránnyal. Egy elnépiesedett német változatban a mennyei Jeruzsálem már a földi lét örömeinek tükörképeként jelenik meg. Az élet csupa tánc és ének: Lukács ökröt vág, Péter a lakomához halat fog, Márta főz. Cecília muzsikál, a Tizenegyezer Szűz táncol rá. Orsolya mosolyogva nézi őket.
Mostani ismereteink szerint e különös vendégségnek egyetlen, versbe foglalt változatát tudjuk idézni a régi Magyarországról, a muraközi vend nép köréből. A kis Jézus születését ünneplik benne: Fülöp vajért, mézért, Bertalan túróért és egy fazék tojásért, Borbála töpörtyűért, Dorottya pedig vászonért megy, hogy elhozza a Jézuskának, József kis hordóval a szőlőhegyre iparkodik, Lőrinc bárányt, Iván pulykát, Ilona pedig lent ad. Mátyás madarat fog, Jakab dióskalácsról, András almáról, Pál körtéről gondoskodik. Két fehér galambot Rebeka ajándékoz, András borjút is vág, mások pogácsát és pálinkát szereznek, Lukács őrt áll. Amink csak van, amit látunk és tudunk: minden legyen a kis Jézusé.*
Ez a különös imago a mi magyar népünknél sem lehetett ismeretlen, hiszen középkori kódexirodalmunkban is föltűnik. A dominikánus apácáknak írt Sándor-kódex* felsorolván a mennyország örömeit, többek között ezeket mondja:
Vedd azt immár eszödbe, mit mívelnek az szentök mennyországban: táncolnak-e vagy mit mívelnek. Ezt mondják az doktorok, hogy ott is tánc leszön, mert mindönök, mik az tánchoz kellnek, ott meglelettetnek.
Az tánchoz ím ezök szükségösök: helynek szép volta, szélös volta, világos volta, erős volta, vigasságos volta, békességös volta. Jóllakás, mert éhön nem jó az tánc. Részögség, testnek szép volta, könnyű volta, ékös volta, erős volta. Ezök mind meglelettetnek mennyországban. Ott leszön testnek ékös volta, mint ama Szent Pál apostol írta: Idvezétőnket várjok, mi urunk Jézus Krisztust, ki felépíti az mi megalázott testönket, az ő dicsőült testéhöz ábráztattat.
Ott leszön testnek könnyű volta. Szent Pál írta: az teremtött állat megszabadettatik testnek űnségéből, Isten fiainak szabadságára.
Ott leszön testnek erős volta, Szent Pál írta: eltemettetött romlóképpen, feltámad majd haláltalanul.
Ott leszön részögség. Dávid írta: megzajosulnak ű házának bőségétűl, azaz nagy gyönyörűségétűl.
Ott leszön nagy szépség, mert lesznek Isten angyeli.
Jól is laknak, mint ám Dávid mondja vala: megelégödöm én akkor, mikor megjelönendik a Te dicsőségöd.
Ott leszön nagy békesség Istennek bírásából. Izaiás próféta írta meg: lakozik én népem békességnek szépségében.
Ott leszön nagy öröm az Istennek látásából. Szent János írta, hogy ezt mondja volt Jézus: esmég meglátlak titöket és örül a te szívetök.
Ott leszön helynek erős volta. Dániel próféta írta: az ű hatalmassága örök hatalom.
Ott vagyon helynek világos volta. Hamennyi csillag vagyon, mind ugyan fénylének, mint az nap fénylik, és igön kicsiny volna az ott való világossághoz.
Ott vagyon helynek igön szép volta. Ha ez világ, ki az mennyországhoz képöst olyan, mint egy estálló, ennyi sok szépségökkel ékesültetött, tehát mit gondolsz az helyről, hol űk lakoznak.
Ott vagyon helynek igön széles volta. Annyéra, hogyha az szentök megasztoznának a mennyországval, több jutna egyiknek száz ennyinél, mint ez föld volna.
Ezokáért mondják az doktorok az szentöket táncolni, mert az próféta Dávid ezt írta: Exultabunt sancti in gloria. Magyarul ünküvülök szökkelnek. Malachiás próféta is ezt írta: kimentök és táncoltok…
Vedd azt immár eszödbe, hogyha lészön-e koszorújok. Azt mondják az doktorok, hogy lészön, mert szörnyű volna az táncoló, ha koszorúja nem volna.
Az koszorú imelyen leszön: aranyas leszön. Ez arany koszorún semmi egyebet ne érts, hanem csak boldogoknak állat szerént való jutalmokat, mely nem egyéb, hanem az boldogság. Mely boldogság áll az Istennek tisztán való látásában, és annak örökké való bírásában…
Vagyon más koszorúja is az boldog lélöknek, ki mondatik aureolának, azaz aranyas koszorúcskának. Ez nem egyéb, hanem egy kiváltképpen nagy dolgokért való öröm, embörtül ünmagától lettekért, mint szüzességtartásért, mártíromság szenvedésért, prédikálásért…
Vedd eszödbe azt is, minémű hangosság leszön az táncolásnak idején… Dávid próféta a zsoltárkönyvben ím ez hét hangosságtevő instrumentumot véli, kikkel régönte Istent dicsérik volt: kürtöt, clavicordiumot, hegedűt, dobot, virginált, orgonát és cimbalimot. Ez hét rendön való instrumentumok példázzák íme ez hét rendön való szentöket, kik ű dicsőült testökkel, lelkökkel Istent dícsérik. Kiknek dicsérésök mindön ez világon való hangosságoknál szebb leszön.
Az kürtön értetnek az apastalok, kik ű predikációjukkal mind ez világnak kürtölének. Az clavicordiumon értetnek az evangélisták, az szent evangéliumnak irásáért. Az hegedőn értetnek az erős penitenciatartó konfesszorok. Az dobon értetnek az nagy kénvallott mártíromok. Az virginálon értetnek az szüzeknek sok voltok, sem szivökkel kívánván, sem nyelvökkel szólván, sem téteményökkel vétközvén az szüzesség ellen soha nem vétköztek volt. Az orgonán értetnek az szent doktorok, mert miként az orgonából különb-különb sonosok (hangok) hallatnak, sok sípoknak általok, és azért egy egyenös hangosságot tesznek. Ezönképpen az szent doktoroktul könyvekben írásoknak sok értelmi írattattak mind az egy Istennek bizony voltának értelmére. Az cimbalomon értetnek mind az mennyországban lakozók, jelösben az alázatosok, mint az angyalok, az irgalmasok, mint az pátriárkák, próféták, házasok, az ártatlanok, mind az kisgyermökök és bizony penitenciatartók. Ez megírtaknak mindönik nagy szépségű, vigasságos hangosságot tud tenni… Tudod jól, hogy éneköt is mondanak az táncban. De immár vedd azt eszödbe, minémű ínököt mondnak az szentök mennyországban. Ezt mondják a szent doktorok, hogy az szentöknek énekmondások ím ez hárommal leszön: tenorral, discanttal, contratenorral.
Tenor leszön Isten dicsérés az gonosz veszödelmöknek közülök kiszabadulásért… Discant leszön arról való isteni dicsérés, hogy mindön jókban űket megerősétötte… Contra leszön pokolban az kárhoztattaktul. Így írt Szent Tamás doktor, hogy az feltámadás után leszön az kárhoztakban szószerént való káromlás, miként az szentökben szószerént való Istent dicsérés…
A táncot az Egyház nem nézte jó szemmel, de bölcsen eltűrte. A Biga Salutis egyik prédikációjában* Laskai Ozsvát azt fejtegeti, hogy a szeretet a legfőbb érték, amellyel az életöröm jól megfér, így a tánc és játék is, de csak mértékkel.
A szakrális jellegű, evangéliumtól is mintegy szentesített táncra kitűnő alkalom nyílt farsangon, a Kánai menyegző vasárnapja (vízkeresztet követő második vasárnap) táján, amelynek derűs eseményét, Jézus első csodáját költi át a Kánai menyegző éneke. Első megverselt hazai szövegei egyszerre deákul és magyarul a XVII. században Kájoni Jánosnak jelenleg sajnos lappangó kódexében bukkannak föl, középkori obszerváns, illetőleg goliard forrásuk azonban kétségtelen. Utalnunk kell a clerici vagantes, kápsáló barátok jókedvű világára, interetnikus európai szerepére, de a coena Cypriani képzetkörének ismeretére is. A kutatásnak főleg az európai összefüggések földerítésével még bőven akad dolga. Nem hisszük azonban, hogy a mi archaikus légkörben, a katolikus Székelyföldön felbukkanó énekünk a hasonló tárgyú német protestáns színjátéktól függene. Nyilvánvaló, hogy mindkettőt a közös középkori orális hagyomány ihleti. A Kájon-kódex* deák nyelvű szövegének eleje:
|
Az ének szintén Kájoni lejegyzett, esetleg megköltött magyar régi változatai, emlékei egészen 1799-ig nem kerültek napvilágra. Nyilvánvaló azonban, hogy a hajdani élőszavas néphagyomány megőrizte és a múlt századnak számos helyi változatban adta át. Fennmaradásukat most már az egyidejűleg terebélyesedő ponyvairodalom is elősegítette. Manga János, hagyományunk fáradhatatlan kutatója felsorolja,* hogy a Kánai menyegzőt hol ünneplik leginkább. Hozzáadva a magunk szórványos kiegészítését is, az derül ki, hogy szinte kizárólag a régi obszerváns kolostorok szellemi környezetében, így Csiksomlyó, Szeged, Gyöngyös, Jászberény, illetőleg Szakolca, Nagyszombat, Nyitra vidékén. A magyarságon kívül eddigi tudomásunk szerint, ismeretes Szakolca révén a szlovákoknál és a szomszédos morváknál, továbbá a pozsonyi (Horvátgurab) és vasi (Incéd) horvátoknál.* Egy kesztölci szlovák változatot mi örökítettünk meg.
A változatok leginkább Kájoni alapszövegére mutatnak. A szegedi dohánykertészektől alapított Újkígyós énekének előadása* azonban már tudatos, vőfélyes átköltésre vall:
|
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
|
Szendrey Zsigmond írja,* hogy Nagyfüged és Erk hevesi falukban a kánai menyegző vasárnapján „valamelyik módos gazda vendégséget rendez. Amikor a rokonok, komák és szomszédok összegyűltek, egy legényt és leányt elküldenek az öregasszonyért, aki az evangéliumi történetet fogja előadni. Ez beköszönt, s a házigazda a főhelyre vezeti. Mindenki feláll, s így hallgatja az öregasszony bevezető énekes verssorait, amelyekben Jézus áldását kívánja a háznak, s az összes jelenlevőknek. Az asztalon annyi bor, amennyi egy töltésre elég, s minden üveg nyakán pereckalács. Most az énekesasszony tölt a maga poharába, és kézbefogván poharát, felállva elénekli Jézus menyegzőbe hívásának történetét. Az ének végszavaira felhozzák az ételeket. Esznek, de amikor inni is kellene, az énekesasszony elénekli a borbehozatali strófákat, s intésére két legény megint behoz egy töltésnyi bort. Ez a jelenet más-más borbehozatali dalstrófával többször is ismétlődik, de mindig csak egy töltésnyi borra. A vacsora végeztével azonban két legény vedrekkel az ajtóba áll, és az énekesasszony biztatására, énekes szövege végén, két tekintélyesebb gazdavendég intésére kimenvén, vizet hoz a vedrekbe, s ezeket a gazdához vagy a gyülekezéskor kijelölt násznagyhoz viszi. Ez megáldja a víznek nevezett bort, az énekesasszony pedig közben elénekli az evangéliumi esemény történetét. Közben-közben emelgeti poharát, ivásra, majd nótára és táncra buzdítja a jelenlévőket, s mikor a mulatságot rendben látja, int és a maga részéről pár humoros áldást kívánó strófával elbúcsúzik. A mulatság persze tovább tart.”
Nagycétény (Velky Cetin) barsi magyar faluban* egészen az első világháborúig az ünnepen „egy nagyobb szobában összejöttek a búcsúvezető emberek, a rózsafüzér-társulat tagjai, leányok és menyecskék. Előzőleg megbeszélték, hogy kik szedik össze a lisztet, zsírt a kánai menyegzőhöz szükséges kalácsra, siskára (fánkra). A liszt és a zsír összegyűjtését rendesen valamelyik idősebb asszony vállalta. Szombaton este összejöttek az asszonyok és megsütötték a kalácsot, vasárnap pedig a siskát. Bort a búcsúvezető emberek vittek, mindegyik két-három litert. Vasárnap este 8 óra körül kezdődött a kánai menyegző: Az előzőleg elkészített asztalokat megterítették, majd az érkezés sorrendjében a jelenlévők körülülték: külön a férfiak, külön az asszonyok. A leányok és a gyerekek álltak. Annyian voltak, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Az asztal közepén egy kereszt állt, mellette gyertyák égtek. A keresztet mindenki megcsókolta, mikor a szobába lépett. Amikor megtelt a szoba, kezdődött a kánai menyegző. Először elmondták az Úrangyalát, aztán elénekelték a Máriát dicsérni hívek jöjjetek… kezdetű éneket, majd Jézus szívéhez egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet, egy Hiszekegyet és felajánlást imádkoztak. Elénekelték Jézus a rád emlékezés… kezdetű éneket, elmondták az örvendetes rózsafüzért és elénekelték a Szent rózsafüzért végeztünk… éneket. Végül még imádkoztak az élőkért, holtakért, majd következett a kánai menyegzőről szóló ének. Az ének ritmusára a konyhában és az ablakok alatt hallgatódzó suhancok nagyokat dobbantottak.
Az ének következő részénél az éneklő leányok, menyecskék és asszonyok az ének ütemére lábukkal dobogtak, tánclépésben énekelték a szöveg további részét:
|
Az éneket egyébként nemcsak a kánai menyegző vasárnapján és – mint látni fogjuk – Mária kézfogóján, hanem más alkalommal is szokták énekelni.
A szegedi tájon még a század elején is halotti toron az énekesasszony énekelte a Szent János áldásával együtt, hiszen az elköltözött lélek most ül menyegzőt az égi vőlegénnyel, Jézussal. Tápén, Szeged-Alsótanyán a násznép régebben a lakodalmi vacsora alatt is énekelte. Hagyományőrző helyeken legalább a muzsikások játszották el két fogás között. Torontáltordán disznótorokban is felhangzott.
Régi szegedi találóskérdés: Káná mönyegzőbe ki vót a menyasszony, vőfély mög a násznagy? Hát Rebika asszony, ifjú Tóbiás mög az öreg Kelemön.*
Dudaszóra énekelték régebben a Kisalföldön, a nagycétényi, gútai (Kolárovo), továbbá a nyugat-magyarországi horvát, de szlovák és morva lakodalmakban is. Ez a horvátoknál a vacsorán jelenlévő pap tiszteletére történt.
Végül nem maradhat említetlenül a Kánai menyegző-kantáta, a franciskánus Tamás Gergely Alajosnak (1915-1967) kalocsavidéki gyermekkorát és a népi katolicizmus világát idéző mesterműve.
A kánai menyegzőből kevés inkonográfiai emlékünk van. Vizsoly egyik önálló gótikus freskóján Jézus megáldja az egyik kőkorsót. A festő az eseményből mást nem is örökített meg. Bártfa egyik faliképén a kánai menyegző* is föltűnik.
A barokk ábrázolás a székesfehérvári karmeliták ebédlőjében, Kontuly Bélának ismeretes egy igen szép modern táblaképe.
A hajdani ereklye-kultuszra jellemző, hogy egy bécsi egyetemi tanár a középkor végén a székesfehérvári koronázótemplom ereklyéi között a kánai menyegző kőkorsóit is látta.*