Vízkereszt

Vízkereszt (jan. 6.), ősi egyházi nevén Epiphania, a Teleki-kódex fordítása szerint Úr kijelenése, görögkatolikusaink ajkán úrjelenés, ismét másként Háromkirályok: Gáspár, Menyhárt, Boldizsár napja, az Egyháznak egyik legrégibb ünnepe.^*

 

Vízkereszt napja – fejtegeti^* Bod Péter – Boldogasszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek az Augustus császár tisztességére. A keresztyének pedig a magok vallásokra alkalmaztatták és nagy szorgalmatossággal szokták vólt megszentelni. Micsoda nevei vóltanak ennek az innepnek?

Mondották ezt epifániának, megjelenésnek innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillag a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium, világosságok innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jéruzsálemben, mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljáhaz fogott, és kijelentette ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek. Kiváltképpen, mivel a Krisztus testben megjelent, szentelték ezt a napot az egyiptomi és más napkeleti eklézsiák a Krisztus születésének emlékezetére is. Későre is hajlottanak arra a napkeleti eklézsiák, hogy karácson havának XXV. napját szenteljék a Krisztus megtestesülésének emlékezetére.

Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért? Egyáltaljában a Krisztus vízzel való megkereszteltetésének emlékezetére. A görög eklézsia ezen a napon a Krisztus megkereszteltetését emlegeti, melyre nézve vizet szentel, beléütvén háromszor a keresztet, azt hintezi az emberekre és tartja orvosságnak. Az égyiptomi keresztyének pedig azon a napon megferedtek, annak emlékezetére, hogy a Krisztus azon napon keresztelkedett meg a Jordánba: a folyóvizekbe mártották gyermekeiket, azokból edényeikbe merítettek, bizonyos cérémóniával megszentelték, házaikban mint orvosságot, úgy tartották.

Bölcsek innepeknek, festum Magorum vagy festum Trium Regum, három királyok innepeknek, akik napkeletről Jéruzsálembe jöttenek vala a csillag vezérlése után és Betlehemben megtalálván a Krisztust, ott tisztelték.

Ezen a Vízkereszt napján, még mikor legelsőbben keresztyénekké lettenek a magyarok s elegyesleg voltak a pogányokkal, úgy rendelték a magyar fejedelmek, hogy a pap minden ember házához elmenjen a kereszttel, valami áldást mondjon, s akkor kitanulja, ki a keresztyén, és ezért a fáradságáért adjon valami alamizsnát.

Bod Péter korának liturgiatörténeti ismereteihez képest, találóan jellemzi vízkereszt ünnepének történeti alakulását és összetevőit.^*

 

Kétségtelen, hogy a magyar vízkereszt éppen a keleti egyház liturgikus évkezdő hatását tükrözi. Már a Hartvik győri püspök számára írt Agenda pontificalis tartalmazza: ut mos est Graecorum, vagyis amint a keleti egyházban szokásos. Ezt a formát a rítusok kongregációja később eltiltotta, illetőleg jellegtelen szöveggel helyettesítette, amelyben már csak a Háromkirályokról van szó.

Az ünnepi vízszentelés egyébként a középkor utolsó századaiban a nyugati egyházban is elterjedt: A víz mellett ezen a napon szentelték régen a tömjént is. E kettős szentelésből fejlődött ki, de most már a Háromkirályok nevében az emberi hajlékok megszentelése és megfüstölése is vízkereszt nyolcadán. Némelyek szerint a tömjénezés is a görög egyház hatása. E szentelések formulái már a mi középkori szertartáskönyveinkben is előfordulnak.^*

Vegyük először szemügyre a Vízkereszt-dedikáció hazai sorsát.

A kultusz hajdani virágzását az ikonográfiai emlékek nagy száma is tanúsítja, a régi Magyarország területén azonban mégis igen kevés az Epiphania-, illetőleg a Háromkirályok-patrocínium. Okát részben az ünnepek karácsonyi torlódásában, részben pedig a téli időszakban kereshetjük.

A szakkutatás előtt ismeretes a német bányászoknak a középkor végén felbukkanó Háromkirály-tisztelete.^* Aligha kérdéses, hogy a Breznóbánya (Brezno) melletti, hajdanában Zólyomlipcse várához tartozó Garampéteri (Predajná) XV. századbeli filiális templomának dedikációja, továbbá Vihnye (Eisenbach, Vyhne) bányászfalunak egyik, Háromkirályok nevét viselő tárnája ennek a kultusznak emléke. Lehetséges, hogy a közeli Osztroluka (Ostrá Luka) patrociniumát is a foglalkozás magyarázza. Az sem lehet vitás, hogy Körmöcbánya egykori német bányászfaluinak: Jánoshegy (Johannisberg, Piargy), Kékellő (Blaufuss, Krohule), továbbá Dobsina, Késmárk, Nyitrabánya (Kriegerhai, Handlová) Háromkirályok-, illetőleg Heródes-játéka az ünnepre való emlékezés mellett, eredeti szándék szerint a három szent bányászpatrónus megtisztelése volt. E játékok a falusi legénybíróságok, legénycéhek előadásában még századunk elején is színrekerültek.^* Minderről különben nagyobb történeti összefüggésben még szót ejtünk.

A Burgenlandhoz tartozó Udvard (Gross-Mutschen) patrocíniuma nyilván még a középkori, Kölnből szertesugárzó német kultuszt közvetlenül idézi.^* Ezt kell mondanunk Pozsony (Szent Márton-templom 1414), Körmöcbánya (Kremnica 1456), Győr (1486), továbbá Buda (Nagyboldogasszony-templom XV. század első fele, Ellenbeck János budai polgár alapítása),^* majd Sopron középkori három Háromkirályok-oltáráról (Szent Mihály-, Boldogasszony-templom, Szent György-kápolna),^* majd a Szent György-templom nekik szentelt barokk kápolnájáról is. Oltáruk volt Nagyváradon (1524) is.

Bodrogszög (Klín nad Bodrogom) magyar falu középkori titulusához nyilván a leleszi premontrei prépostság révén jutott. Egyedülálló a görögkatolikus Nyírcsászár patrocíniuma (XV. század, nyilván a XVIII. században került a görög egyházkezére).

A török után németekkel újra népesített Bakonynána (1750, később Szent Anna), Ráckeve (1777, később: Keresztelő Szent János),^* Tass (1822, filia), Környe (1865, filia) faluk hosszú útra vállalkozó, keleti új hazába települő lakossága a vándorok napkeleti patrónusainak, a Morgenland királyainak oltalma alá helyezi magát, miközben – már részben el is magyarosodva – német szülőföldjének szakrális hagyományait is őrzi tovább.

A kassai egyházmegyéhez tartozó Rokitó (Rokitov, 1806) településtörténetét nem ismerjük, és így Háromkirályok-titulusának hátteréhez nem tudunk hozzászólni.

Mint mondottuk, a középkori hazai Háromkirály-ábrázolások a kevés patricínium ellenére is; a kultusz egyetemes magyarországi virágzását tanúsítják. Tiszteletükben két szakaszt ismerhetünk föl. Az első román időszak alkotásai liturgikus, szinte dogmatikus jellegűek, és alighanem megelőzik Köln hatását, illetőleg ihletését, amelyről később még bővebben is megemlékezünk. Ennek az archaikus periódusnak kiemelkedő ikonográfiai emléke a pécsi altemplom lejáratának európai rangú dombormű-ciklusa (XII. század). Jelentős a gyulafehérvári székesegyház külső falán elhelyezett Háromkirályok-dombormű is (XIII. század), amelynek külföldi analógiákból következtetve gonoszűző rendeltetése volt.^*

A második szakaszt már a gótikus jámborság devocionális világa, a szertesugárzó kölni kultusz hatalmas hódítása jellemzi. Kedveltetéséből, népszerűsítéséből Aachent járó búcsúsaink, céhességünk, német városaink egyaránt részt kérnek.

A liturgikus és dévocionalis kifejezés közötti átmenetet legszemléletesebben talán freskóink tükrözik: átvonulnak az egész magyar katolikus középkoron. Kezdődnek a XI. században (!) Vizsoly falképeivel, és csak a reformációval szakadnak meg. A megtestesülés misztériumát megjelenítő ciklus képsorozatok később már önálló, szinte öncélú ábrázolássá válnak. Tekintsük meg őket:

 

Abrudbánya (Abrud, önállá kora?), Almakerék, (Malamcrav, a megtestesülés képciklusában, XIV. század), Berethalom (Biertan, önálló, XV. század), Beszterce (Bistrita, önálló, XIV. század), Boroskrakó (Cricau, 1300), Déva (önálló, XVI. század), Etrefalva (Turicky, önálló, XV. század). Gerény (Horiany, ciklus, XIV, század), Haraszt (Charast; ciklus; XIV. század?), Hizsnyó (Chyzné pri Revuci, önálló, XIV. század), Karaszkó (Kraskovo, XIV. század vége),^* Keresztfalu (Križová Ves, a megtestesülés képciklusában, 1400), Kőszeg (XV. század), Martonháza (Ochtiná, a Jézus élete-ciklusban, 1380), Nagydisznód (Heltau, Cisnadie, XIV. század), Nagylibercse (Luberec, megtestesülés-sorozatban, XIV. század), Nagyszombat (székesegyház, önálló, XV. század), Őraljaboldogfalva (Santa Mária Orlea, XIV. század), Podolin (Pudlein, Podolinec, Jézus élete, XIV. század), Prislop (megtestesülés, XVI. század), Rimabrézó (Rimavské Brezovo, XIV. század), Sopronbánfalva (XV. század), Szentsimon (1423), Velemér (XIV. század), Vizsoly (XI, és XIV. század), Zeykfalva (Streiu, XIV. század), Zsigra (Schigra, Žehra, XIV. század).^*

A kőszegi Szent Jakab-templom középkori freskójának felső részén ábrázolt Háromkirályok a városka hódolatát helyi környezetbe helyezve ábrázolják a betlehemi Kisded előtt.^* Sajnos, már aligha dönthető el, hogy itt a kölni, illetve aacheni búcsújárás kultikus emlékéről, valami kőszegi fogadalom megörökítéséről, vagy egyszerűen csak jámborsági divat kifejezéséről van-e szó.

Gótikus szárnyasoltáraink táblaképei: Aranyosmarót (Zlaté Moravce, 1450), Bártfa (Borbála-oltár, 1450), Berethalom (a megtestesülés ciklusában, 1415), Brulya (Bruiu, Mária-oltár, 1520), Csikcsatószeg (Cetatuia, Mária-oltár, 1530), Némaság (Armaseni Mária-oltár, Szépművészeti Múzeum, 1543), Csíksomlyó (Mária-oltár, kolozsvári múzeum, 1520), Dovalló (Dovalovo 1500, 1520), Dubrava (Liptó, Mária-oltár, 1510), Farkasfalva (Vlková, 1480), Felka (Velká, Mária-oltár, Keresztény Múzeum, 1480), Héthárs (Lipany, Szent Anna-oltár, 1526), Hizsnyó (Chyžné, Gyümölcsoltó Boldogasszony-oltár, 1508), Kassa (Szent Erzsébet-főoltár, 1474, Sarlós Boldogasszony-oltár, 1516), Késmárk (Jézus élete ciklus, 1500), Korpona (Krupina 1506), Lándok (Lednak, Mária-főoltár, 1500), Lipótszentmária (Liptovska Mara, 1450), Lipótszentmiklós (Liptovsky Mikuláš, Mária-oltár, 1470), Lőcse (Vir dolorum-oltár, 1476, Havi Boldogasszony-oltár, 1494, predella Szent György-szobra alatt, 1510), Malompatak (Mlynica, Mária-oltár, 1480), Mosóc (Mošovce, 1480), Nagyekemező (Prostea Mare, Mária-oltár, Brukenthal-Múzeum, 1480), Nagylomnic (Lomnica, Mária-oltár, 1495), Nagyócsa (Očová, 1505), Nagyőr (Nehre Strážky, Szent Anna-főoltár, 1520, Mária-oltár, 1524), Nagyszalók (Gross-Schlagendorf, Velky Slavkov, 1483), Nagytótlak (Selo, 1490), Németlipcse (Partizánská Lupča, 1450), Okolicsnó (Okolično, 1500), Somogyom (Smig, Mária-oltár, 1500), Sorestély (Sorostin, 1500), Szászbogács (Bagaciu, Mária-oltár, 1518), Székelyzsombor (Jimbor, Mária-oltár, kolozsvári múzeum, 1540), Szepeshely (Spišské Pohradie, Mária-oltár, 1480, Mária koronázása-oltár, 1499), Szepesszombat (Spišska Sobota, Mária-oltár, 1480), Szepesváralja (Spišské Pohradie, Mária-oltár, 1490), Szmrecsány (Smrečany, Mária-főoltár, 1480), Sztankahermány (Hermarovce, 1510).^*

A Háromkirályok faszobrai: Alsóbajom (Boian, 1410, Krisztus születése-ciklus), Bártfa (Jézus születése-oltár, 1480, Mária-oltár, 1489), Budapest (Szépművészeti Múzeum, 1520, ismeretlen helyről), Kislomnic (Lomnicka, Mária-oltár, 1400), Kispalugya (Paludzka, 1510), Kisszeben (Sabinov, Angyali üdvözlet-oltár, 1510), Szászsebes (Sebes, Mária-oltár, 1524), Szepeshely (Királyok-imádása-oltár, 1470), Turóc-szentmárton (1500).^*

A Háromkirályok részben már említett oltárai: Sopron (az egyiknek Laistel Gáspár az alapítója), Pozsony (1414), Körmöcbánya (1456), Szepeshely (1470), Győr (1486), Pozsonyszentgyörgy (1514), Nagyvárad (1524).^* Znióváralja (Kláštor, Kühhorn) premontrei temploma Corpus Christi-kápolnájának (1520) társpatrónusai voltak a Háromkirályok meg a Tízezer Vitéz. Lehetséges, hogy ezeket az oltárokat aacheni búcsúsközösségek alapították, amelyek – mint majd meglátjuk – a Háromkirályok kölni ereklyéi előtt is ájtatoskodtak. Egy másik részük nyilván céhes alapítás. Barokk oltárképükkel találkozunk a győri székesegyházban, az aranyos-maróti, jászberényi és szentendrei^* plébániatemplomban, a kolozsvári Szent Mihály-templomban (1747). Ezek nyilván a templom, illetőleg helység középkori képeit, oltárdedikációit pótolják.

 

A soproni^* és eperjesi takácsok leginkább német ajkú mestereiből álló céhének a középkor végén a három szent király volt a védőszentje.^* A XVIII. században az aradi magyarszűcsök^* tisztelték őket pártfogóul, nyilván azzal a megfontolással, hogy hosszú téli útjukra jó melegen kellett öltözniök.

A Háromkirályok archaikus magyar kultuszának, egyben a moldvai csángók anyanyelvi liturgiájának jellegzetes bizonysága az a zsolozsma, amelyet 1700 táján Forrófalván (Faraoany) egy kéziratos énekeskönyvbe jegyeztek be. Domokos Pál Péter közlése nyomán^* egyelőre csak himnuszait ismerjük. A matutinum kezdete:

A Háromkirályok legendájának első ismert magyar nyelvű följegyzései a XVI. század elejéről származnak. A Legenda Aurea nyomán a Debreczeni-kódex^* így emlékezik meg róluk:

 

A három szent királyoknak, Gáspár, Boldizsár és Menyhár vala nevök, kik Uronk Jézushoz jővén, imádák őtet tizenharmad napi gyermökkorában. E nömös szent királyok napkelet felé való Persidának tartományából támadának, mely Belső-indiának neveztetik és Sábaországnak, miért a Sába nevű folyóvíz általfolyja az országot. Ezök közül a Gáspár király mikoron Uronk Jézushoz jövének, hatvan esztendős vala, Boltozsár negyven, a Melkior kegyig húsz esztendős. Ezek mind hárman nagy természettudó bölcsek vala. Az ég forgásának tudományába igen esmeretet vettek, s a Bálám prófétának, ki bálványimádó papjok vala a pogányoknak, maradéki valának. Mely Bálám imezt prófétálta vala az ő nemzetséginek: Jákob pátriárkától csillag támad, és vessző támad Izraeltől és megveri e vessző Moábnak hercegit. E jövendőmondást e pogány prófétával az Úristen idvezítenkről mondatá, jóllehet ő maga sem érté: ki a zsidó nemből vala támadandó, és az ördögöknek hatalmokat megtörendő. E királyok ezt érték rajta, hogy mikoron e vessző azt a hatalmas királyi földet és mennyet birnája. Szilettetik, tahát új csillag jelönék az égön. Minek okáért a Bálám fiai, Aranyszájú Szent János mondja, tizenkettőt választának közülük, s ha valamelyik meghal vala annak fiát állatják vala helyében. Ezök mindön esztendőbe hárman-hárman egy hónapnak utána szerrel-szerrel fölmennek vala a nagy magas Vittorialis nevű hegyre és ott lakván harmadnapég nagy szenvedetösségben megmosódnak vala…s imádják vala ennek utána az Úristent, kérvén őtet, hogy a csillagot, kiről szólt vóna az ő atyjok, a Bálám megmutatnája nekiök. Mikoron azért karácsony napjának éjjelén vigyáznának, az újonnan teremtött csillag megjelönék nekik. S miképpen vízkereszt napján megmondaték, a zsidóknak születött királyt megjelönték, és voná az ő kévánságokat arra hogy hozzája mennének és imádnáják e felségös, nagy királt. Kik mikoron a parancsolatot beteljesítötték vóna, más úton térének meg országokban, angyali jelönetből. Kik jóllehet elhagyván a pogányságot, azután Uronk Jézusnak hívei lőnek, de maga a víznek keresztségét fel nem vették vala, míg a Szent Tamás apostol az Idvezíténknek hitét ott nem prédikálja. Mely szent apostol, mihelyt őket a hitnek ágazatira megtanítá, és megkörösztölé, meghagyván mindenik a királyságot, ő prédikátortársi lőnek. Kik azon országba kimúlván Úrban, vitettenek az Isten országába. Kiknek testöket a Nagy Konstantinos császár Indiából hozattatá Konstancinápolyba, s időjártába a Szent Eustorgius pispök Mediolanonba hozá. Onnan az Úristen akarattyából nagy Kolonnnyában.^* Ott nyugosznak mastan egész testökben a jó Isten tisztösségére, ki áldott legyen mindörökké. Amen.

 

A Gesta Romanorum Háromkirályokról szóló példázata^* a keresztény embernek szól:

 

A dániai király nagy indulattal volt azokhoz a három Királyokhoz, kik Jéruzsálemben keresték Idvezítőnket, ajándékot hozván. Midőn azért azon király Koloniába ment volna nagy készülettel, aholott azoknak a királyoknak testek, tartatik, három koronát készíttetett és vitt ugyanazoknak tisztességekre. Annak felette hatezer gira ezüstnél, alamizsnában többet osztogatott el, keresztyénségének akarván jelét hagyni azon a földön.

Visszamenvén házához, álmot lát. Mintha a három Király nagy fényességben menne eleibe koronázott fejekkel és mindeniktől külön-külön szózatot hall. Mond az első: szerencsésen jöttél, de nagyobb szerencsét találsz házadnál. A másiktól illyen szót hall: sokat osztogattál, de több adatik néked. A harmadiktól azt hallja: édes atyámfia, jó bizonyságot töttél hitedről, azért harminchárom esztendő múlva velünk uralkodol mennyországban. Az első egy nagy edényt ád kezébe, teli arannyal, mondván: vegyed a bölcsességnek kincsét, hogy a te népedet igazságban hordozzad, mert a király becsületi a jó ítélettől függ. A másik egy kötés mirhát ád néki, mondván: végyed a penitenciának mirháját, mellyel a testi ösztönöket meggyőzzed, mert az érdemel királyságot, aki zabolán hordozza a természetet. A harmadik temjént ád néki, mondván: végyed az ájétatosságnak temjénjét, és kegyelmességnek illatját, mellyel a szegényeket táplálod. Mert valamint a harmat a virágokat újítja, úgy éleszti a királyi kegyelmesség a fogyatkozott szíveket.

Midőn azért e nagy látáson álmélkodnék a király, felserken és émette is maga mellett találja az ajándékokat. És időre mindenek bételjesedtek rajta, a mennyei boldog királyságra menvén át e földi birodalomból.

A hozzáfűzött magyarázat kifejti, hogy a király nem más, mint a jó keresztény ember, aki tartozik, három koronát készíteni a királyok Királyának, úgymint az Atya, Fiú, Szentlélek Istennek. Az Atyaistennek tartozik a tisztesség koronájával… Második korona légyen a reménység koronája, melyet kell helyheztetnünk az Úr Jézus halálának érdemében… Harmadszor tartozunk a szeretetnek koronájával a Szentlélek Istennek, ki által az isteni szeretetben megmaradhatunk örökké.

Ha e három koronát igaz szeretettel bémutatjuk, mink is szép ajándékokat vészünk a Szentháromságtól. Az Atyától a jószágos cselekedeteknek kincsét… A Fiútól a pénitenciatartásnak mirháját és ajándékját vesszük… A Szentlélektől az ájétatosságnak temjénjét vesszök, aki az ő erejével és ajándékjával csudálatos buzgóságra és kimondhatatlan fohászkodásokra gerjeszti föl lelkünket.

 

Idézett régi szövegeinkből is kitűnik, hogy a Háromkirályok tiszteletének az Újszövetség, illetőleg a liturgia mellett Köln (Colonia) városa a fő forrása.^* Természetes tehát, hogy a mi magyarországi kultuszunk is bőségesen merített belőle. Merített pedig az Aachenfahrt, vagyis az Aachenbe hét évenként ismétlődő búcsújárás révén, amelyen évszázadokon át egészen II. József tiltó rendelkezéséig magyarországi zarándokközösségek is megfordultak. Útjukban Köln városát sem kerülték el. Helyi mondaszerű kölni hagyomány szerint ínség idején fogadalmat tettek a Háromkirályok tiszteletére. Zarándokaink nemzetiség szerint lehettek hazánkba vándorolt vallonok és németek ivadékai, de természetesen magyarok is.

Búcsúsaink Kölnben hat hétig tartózkodtak, maga a város látta őket vendégül. Rendesen május második felében érkeztek ide. Később csak június elseje után eresztették be őket a Hahnentor nevezetű kapun, ahol tolmácsok és kórházi emberek ellenőrizték őket, van-e útlevelük, és nem hurcolnak-e be valami járványos betegséget. Amikor minden vizsgálat megtörtént, a magyarok imádkozva és énekelve bevonultak a székesegyházba. Huszonnégy férfi kivált közülük és előre sietett, hogy a nagyharangot ünnepélyesen megkondítsa.

Legnagyobb, búcsúval járó tiszteletben a Háromkirályok ereklyéje részesült, amelynek 62 fontos gyertyát ajánlottak föl. Imádságaik egy Prágában őrzött kódexből kiadásra várnak. Egyéb, már szorosan nem a Háromkirályok kultuszához tartozó részleteket, tiszteletadásokat a magyar búcsújárásról készülő munkánkban mutatunk be. Ott szólunk majd a magyar búcsúsok híres táncáról is, amelyet a rajnavidéki németek mindig nagy érdeklődéssel vártak, és ugyancsak megbámultak.^*

Bibliai utazásukból, de a kölni búcsújárásból is érthető, hogy a három napkeleti király; Gáspár, Menyhért, Boldizsár egyfelől az utasok, útonjárók, vándorok, zarándokok,^* másfelől pedig a vendégfogadósok patrónusa lett.

A vendégfogadók, szállodák hajdani neve, cégére, címere is szerte az európai katolikus világban e három, részben szerecsennek tartott szent vándorra emlékeztetett: Három Király, Három Szerecsen, Három Korona,^* majd a képzet fokozódó elhalványulásával Szerecsen, Korona, Magyar Korona, Magyar Király, sőt Angol Királynő. Szegeden is volt a múlt század elején Három Korona nevezetű fogadó. Az utcát is cégéréről nevezték el: Háromkorona utca. Ez az árvíz (1879) után a jellegtelen Korona utcává szürkült. Ugyanekkor volt Szegeden, de másik helyen Három Király vendéglő is. Három Szerecsen kávéház volt még a századunk elején is Esztergomban. Napjainkban a mátrai papi üdülő Stella nevének megváltozása is mintha e hagyomány tudatában történt volna.

Nevüket az útra indulók valamikor a térdükre kötötték, fáradtság ellen, talizmánul.^* Akik hosszú útra készültek, a középkorban misét (missa de tribus regibus) végeztettek, ezenkívül érmet viseltek a tiszteletükre. A gyakorlat eleven lehetett, hiszen a hitújító Szkhárosi Horvát András nem megy el korholó szó nélkül mellette:

A hagyomány évszázadokon át szívósan élt népünk köreiben is. „Induljunk hát csak el – mondja^* ennek ismeretében Tömörkény István, egyébként fogadósok ivadéka – Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevében, kik szintén elindultak és jó sokáig utaztak, míg célhoz értek.”

Népi utókorában ebbe az összefüggésbe tartozik, vagyis a jó utazást, szerencsés járást-kelést, boldog megérkezést szolgálja, oltalmazza egy Háromkirályok napjára rendelt régi szentelmény is, amelyet a hazai egyházi gyakorlatból nyilvánvalóan a jozefinizmus száműzött.

A szegedi tájon még ma is élő, bár hanyatló szokás, hogy esküvőre menet a menyasszony, olykor a vőlegény cipőjébe, illetve csizmájába régi Szűz Mária képével díszített régi ezüst pénzt, máriahúszast tesznek, hogy ha rontásba lépnének, ne foghasson rajtuk. Egyébként is igen sokan hordanak, különösen az öregebb nemzedék ilyen máriahúszast a zsebükben, ami különben a családban vándorolni szokott nemzedékről nemzedékre.

 

Azt hisszük, nem tévedünk, amikor ezt az ezüst mária-húszast egy régi, még a XVIII. században is virágzó szentelménnyel hozzuk kapcsolatba. Háromkirályok napjának a víz- és krétaszentelés mellett még volt egy sajátos, hajdan contra obsessos daemoniacos vagyis boszorkánynyomás ellen alkalmazott^* szentelménye, ami régi liturgikus művekben így szerepel: benedictio in Festo Trium Regium trium munerum pretiosorum. Ilyenkor szentelték az aranyat, tömjént és mirhát. Az arany helyett azonban a szegények ezüstpénzt is szentelhettek. Kegyelemközlő hatásait egyik hazai liturgikus könyvünk, a Fasciculus Triplex^* így jellemzi: 1. Repellit languorem corporis, 2. Cum humili, & contrito corde portatur, conducit ad animae, & corporis salutem. 3. Sicut Aurum est a natura purum, durum, & splendidum; sic benedictum Aurum, cor purificat, facit ardens, & Spiritu Sancto plenum. 4. In memoriam revocat aureum Regnum Christi Domini, & nostram aeternam auream coronam.

 

A megszentelt ezüstpénz természetesen nagy becsben állott a család tagjai előtt és karizmatikus jellegét megtartotta akkor is, amikor a szentelmény az egyházi gyakorlatból kiveszett. Sajátságos, bár érthető, hogy általában nem lehet helyettesíteni más, esetleg szintén Máriát ábrázoló későbbi pénzdarabbal. Miután már kevés van belőlük, a sándorfalvi menyasszony cipőjébe kényszerűségből ezüst ötforintost tesznek.

Egy régi, közkedvelt, ponyvairodalmunkban is megtalálható reggeli imádságban^* a hivő lélek magát és egész napját, napjának járását-kelését, ügyeit, dolgait a Háromkirályok oltalmába ajánlja:

 

Én fölkelek a mai nap az Atyának + és Fiúnak + és Szentlélek Úristennek + nevében, akiknek nevében, akiknek nevében én megkeresztelkedtem. Ezek őrizzék meg az én véremet, testemet, lelkemet és életemet, amelyet énnekem maga az Úr Jézus Krisztus, Istennek szent Fia adott. Én áldott akarok lenni a Jézusnak + Máriának + és Józsefnek + szent nevében. A szent három királyok: Gáspár + Menyhárt + és Boldizsár + legyenek az én útaimban vezérlőim. Az ég legyen az én oltalmam és a föld az én bátorságom. E hat szent személy legyen mindenkor énvelem, és vezérlőim minden én dolgaimban, hogy énnekem semmi gonosz ne ártson, hanem mindenkor Atyaisten + Fiúisten + és Szentlélek Úristen + Gáspár + Menyhárt + Boldizsár + legyetek énvelem minden dolgaimban, utazásaimban és veszteglésemben, akár legyek én vízen, akár földön. Ezek oltalmazzanak meg engemet az ő erős karjukkal: az Atyaistennek ajánlom magamat, a Fiúistennek adom magamat és a Szentlélek Úristennek ajándékozom magamat. Az áldott Szent-háromság legyen én fölöttem, Jézus, Mária és József legyenek én előttem, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár legyenek hátam mögött most és mindörökké, míglen bemegyek az örökkévaló örömbe és boldogságba, amelyre segéljen engem az Úr Jézus Krisztus, Amen…

Jézus, Mária és József legyenek én előttem, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár legyenek hátam mögött, most és mindörökké. Amen.

 

Nagyon valószínű, hogy e fordításnak tetsző imádság más népeknél, más nyelveken sem ismeretlen, a kérdést azonban kellő előmunkálatok, illetőleg források hiányában nem tudjuk eldönteni.

 

A három szent királyok rózsafüzére Orosz István jászladányi búcsúvezető szentember jámbor leleményének látszik: az olvasó 3 szem és 3 tizedből áll.

Hiszekegy, Dicsőség, Miatyánk. Az üdvözlet:

Üdvözlünk titeket kisded Jézusnak kedves vendégei, Gáspár, Menyhárt és Boldizsár, kik a királyi palotát elhagyva, messze távolban felkerestétek a kisded Jézust, a betlehemi istállóban felleltétek, aranyat, temjént, mirhát ajándékoztatok neki.

Nép: Imádkozzatok értünk bűnösökért Jézusnál, most és halálunk óráján. Amen.

Orosz István kéziratából, sajnos, nem tűnik ki, vajon búcsúsok imádkozták-e, hogy zarándokútjukat a Háromkirályok is oltalmazzák. Ez azonban föltételezhető.

 

Jellemző patosfai hiedelem szerint^* azokat, akik egész életükön át megböjtölik az ünnep vigiliáját, haláluk óráján a Háromkirályok nem hagyják el, hanem Jézushoz vezérlik őket.

A hiedelem a mohácsi sokácok körében mondai előadásban ismeretes. Egy házaspár magában élt, messze kint az erdőben. Az ember jó halálért mindig a Háromkirályokhoz imádkozott, az asszony azonban kicsúfolta őket. Amikor az ember meghalt, felesége egyedül virrasztotta. Úgy éjfél felé észrevette, hogy három ember lép be a szobába. A szenteltvíztartónál álltak meg. Éjfélkor a halott tiszteletadásból fölemelte a fejét, mire az első látogató megintette az ujjával. A halott visszafeküdt. Majd másodszor felült, akkor meg a második vendég intett neki. Harmadszorra már fölállott. A harmadik ember is intett, hogy csak nyugodtan feküdjék vissza. Éppen éjfél volt, amikor a három ember odafordult az asszonyhoz: mi vagyunk a Háromkirályok. Az uradért jöttünk, mert mindig imádkozott hozzánk. Egyedül féltél volna, ha az urad fölkel és látatlanul követ bennünket. Ezután elmentek, az ember lelkét is magukkal vitték.

Zalaszentbalázs öregasszonyai emlékeznek, hogy régebben imádkoztak a Háromkirályokhoz, hogy majd kísérjék el őket utolsó nagy útjukon.

Privigye (Prievidza) szlovákjai kalácsot hagynak az asztalon Háromkirályok ünnepén. Ez szintén a halottkultuszt idézi.^*

Régi középkori érem fölírása: SANCTI TRES REGES GASPAR MELCHIOR BATHASAR: ORATE PRO NOBIS NUNC ET IN HORA MORTIS NOSTRAE.^*

A Háromkirályok voltak a nyavalyatörősök patrónusai is, amint egy középkori versezet mondja:

E patronátusnak hazánkban nincs följegyzett nyoma.

Bekerültek Csólyospálos szegedi eredetű népének egyik mágikus elajánlásába is: új hód, új király, Háromkirályok: vótatok-e Krisztus születésin? Vótunk. Fájt-e a fogatok? Nem. Adja a jó Isten, az enyüm se fájjon!

A földeáki hívek templomi alamizsnájukat, pénzadományaikat vízkereszt ünnepén nem a perselybe dobják, hanem az oltárra állított Betlehemre teszik, követve a Háromkirályok ajándékozását.

A szegedi tájhoz tartozó Ószentiván (Tiszasziget) népének ajkán egyik csillagképnek Háromszentkirály a neve.

 

A Háromkirályok nevével számos családnevünk is összefügg:

Gáspár, Gaska, Gaskó, Gazsó.

Menyhért, Menyhárt, Mencs, Mense, Mengyi, Menyő.

Boldizsár; Boltizár, Baltazár, Bódi, Bódis, Boldis, esetleg még Bónis, Bóna, Borúzs.^*

 

Az ünnep liturgiájának archaikus középkori világát meggyőző erővel idézi a győri Stella, amely egyúttal a román műveltség hazánkban való korai térhódításának is méltó bizonysága.^* A fiatal magyar kereszténységet Nyugat, főleg Franciaország és a Rajnavidék liturgikus közösségébe kapcsolja ez a Tractus Stellae,^* azaz csillagjáték, amelyet a XI. század végén Hartvik püspök idejében a győri székesegyházban adtak elő. Ez a műfaj legkeletibb megjelenése Európában.

Amíg a nyugati szövegvariánsok a Háromkirályok hódolatát nagymise közben, a papság és hívek felajánló körmenetében jelenítik meg, Győrben sajátos módon már hajnalban sor kerül rá: ad matutinum post nonum responsorium fiat tractus stellae. Ezen nemcsak az egyháziak, hanem a világi hívek is biztosan részt vettek. Utána nálunk is nyilvánvalóan a hódolat és felajánlás következett.

A mi győri játékunk négy jelenetből áll: a csillag föltűnése, Heródes cselvetése, a csillag újabb feljövetele, és hódolat a jászolban fekvő Kisded előtt.

Ez a liturgikus hódolat később, a középkor folyamán – legalább Franciaországban – egyrészt királyi kiváltsággá, másfelől pedig a templomból kiszorulva, rekordációs közvetítéssel népszokássá vált… Az átalakulás középkori állomásait, fokozatait csak kevéssé ismerjük. Egyes kutatók szerint nincs is közöttük közvetlen kapcsolat. A szokásról még később szó esik.

A Tractus Stellae liturgikus szelleme és a nemzeti nyelvű szövegek devocionális világa közötti átmenetet képviseli mindenesetre Janus Pannonius 1450 tájáról származó költeménye: in Epiphaniam,^* amely Kardos Tibor fejtegetése szerint élőkép, illetőleg bábjáték magyarázatául szolgált. Deákok adták elő rekordálás, vagyis az ünnepről való játékos megemlékezés közben, esetleg a királyi asztalnál is. Eredetileg templomi használatra készülhetett, mert hűségesen ragaszkodik a vízkereszti zsolozsma menetéhez.

 

Mielőtt a játék további sorsát követnénk, röviden utalunk arra, hogy az ünnepélyes fölvonulás a későbbi évszázadokban is felbukkan, de most már nem liturgikus megnyilatkozás, hanem inkább ünnepi reprezentáció. Így a barokk theatrum sacrum világát, káprázatát idézi az a hódolat, amelyet – nyilván hazai előzmények és párhuzamok mintájára – a Moldvában működő magyar jezsuiták rendeztek^* 1647-ben vízkereszt napján a vajda tiszteletére, akit Bandinus püspök, a moldvai katolikus magyarság apostoli vizitátora üdvözölt.

A menet a parókiáról indult el. Tizenkét angyalnak öltöztetett gyermek előzte meg a papok karát, valamint a háromkoronás király, akik az ünnep titkát idézték. A fából faragott napot és holdat két szép arcú gyermek így vitte: az aranyruhás nap fényes sugarakat szórt, amitől a gyermek homloka és ábrázata rózsaszínben tűnt föl. Így üdvözölte a fejedelmet. Éppen így ragyogott az ezüst hold teljes képe is, melyet koszorú gyanánt fényes kis felhők körítettek, amitől a gyermek homloka és arca egészen festőivé vált, és így gyönyörködtette a fejedelmet és főembereit. A két gyermek pajzsokat tartott a fejedelem és az ország címerével a fejedelmi trón előtt, az udvari emberek jelenlétében. A nap és a hold a Szűz anyának szolgált. Az ő képét tartották: a nap kelet felé, a hold nyugat felé mozgott, táncszerű mozgással. A Szűzanya a kisded Jézust megmutatta a bölcseknek, képe fölött pedig Fényes csillag forgott.

A menet közeledtére a fejedelem fölkelt a trónról és födetlen fővel várta áldásunkat, imádságunkat, a szentelt vízzel való meghintést, majd pedig a keresztet megcsókolta…

 

Ez a szakrális reprezentáció, felvonulás, az iskoladráma világától is ihletve, később a vízkereszti házszentelésbe szívódott, majd egészen elnépiesedett.

A Jézus Társaság sárospataki kollégiumának 1664. évi följegyzései között olvassuk: sokakat megmozgatott a látványos processzió, amely vízkereszt napján a házak megszentelésére indult. Angyalok jártak elöl, utána a díszbe öltözött három király, akik magyar rigmusokkal az ünnepeket magyarázták (vernaculis rythmis rem explicantibus). Az 1667. évi följegyzés még egyéb mozzanatokat is említ: processio fit cum clero, choro tubis, tympanis, tribus Regibus Angelis et Pastoribus, omnibus sibinde recitantibus versus Hungaricos. A kezdemény nyilván hagyománnyá erősödött, mert az 1695. évi bejegyzésekben is olvasunk róla: Stella duce tres Reges personati atque Pastores patrio sermone producti fuere.^*

A kolozsvári jezsuita kollégium évkönyvei szerint^* a XVIII. század legelején három ifjút megkoronáztak és felöltöztettek, hogy a napkeleti királyok személyét képviseljék. Ezek a magyarok között magyar versekkel, más nyelvűeknél pedig deákul üdvözölték és imádták az újszülött Királyt egy kép előtt, amely Jézus születését és a pásztorok imádását ábrázolta. A három ifjú hármas ajándékkal: arannyal, tömjénnel és mirrhával is megtisztelte a képet. Közben a pap a házak szentelését végezte. E jámbor látványosság megtekintésére az utcákon és házakban nagy számú nép csődült össze, katolikusok és protestánsok egyaránt.

Ezzel szemben a házszentelést végző, térítő célzattal megjelenő pécsi jezsuita plébánost a városban élő görögkeleti szerbek igen barátságtalanul fogadták: kiszaladtak hajlékukból vagy elrejtőztek. Kijelentették, hogy inkább levetik ruhájukat, ha meghintés éri.^*

A népszokásként, ünnepi játékként élő, de napjainkban már halódó háromkirályjárás első hazai, anyanyelvi említése a XVI. századból származik. Héderváry Lőrinc egyik levelében (1540) ezt írja: Osztán az csillagéneket, ha meg vagyon kegyelmednek, küldd alá. Ha több énekeket szerezhetsz, azért is légy érte, mert jó gyermekem vagyon itt egy. Jó szava vagyon, kit ha meg nem oltalmazhatok, felküldöm kegyelmednek.^*

A szokást a protestáns puritanizmus elítéli. A kassai városi tanács a csillaggal való farsangolást már meg is bélyegzi. A csillaggaljárók, farsangosok 1617-ből való följegyzés szerint éjjel mezítelen karddal járnak, farsangolnak, csillaggal járnak, sőt még az asszonyi állatok is éjjel farsangolnak, férfiúi ruhában öltözvén. A tilalom hiábavaló volt, mert 1633-ban megismétlik: Ezidőn újra bátorságosan majmoskodnak vele. Mivel pedig mi édes Idvezítőnknek születését nevetséges játékra és részegségre fordítják, mostantul (oltva ennek utána soha ne legyen. Az ki cselekszi, Istentül várja haragját fejére, mert afféle komédia azokat illeti, akik mégis az pápai setétségben vadnak; vagyis római katolikusok.^*

Lassan a szövegek is föltűnnek. Már magyar nyelven szólal meg a más vonatkozásban már említett Rhitmi pro Epiphania Domini in processione (1684 után), amely népi betlehemezéseink hangját is elővételezi. A Háromkirályok mellett megjelennek benne a pásztorok is. Ebből az tűnik ki, hogy az adventi betlehemezésre és a vízkereszt napján, hetében történő háromkirályjárásra való időbeli és műfaji megoszlás ekkor még aligha következett be. A játékot Ecseg palóc faluban a helybéli ifjak Szentkereszt-társulata adta elő. Csak Menyhért hódolatát idézzük belőle:

Idő szerint most Edj kis Tractus következik, amelyet Brassó városában jegyeztek föl (1751). Alighanem hétfalusi, evangélikus eredetű.^*

Már inkább pásztorjáték a Három Szent Királyok utazása (1767),^* amelyet Székesfehérvárott és Győrött nyilván diákok adtak elő. Angyal köszönti be őket a nézőknek:

Részben ebből az egyházias gyakorlatból szakadt ki és népiesedett el, részben – mint már ott utaltunk rá – a betlehemezésből önállósult a háromkirályjárás,^* szépjelenjárás.

Az első típushoz tartoznak a színjátékszerű Heródes-játékok (Herodes-Spiel, Dreikönigs-Spiel) a németség: Körmöcbánya (Kremnica) vidékének bányásznépe, továbbá Császártöltés,^* Nádasd (Rohrbach)^* és az evangélikus Főrév (Oberufer) szintén német parasztsága körében. E játékok német eredete és a barokk népi misztériumhagyománnyal való összefüggése kétségtelen. Hasonló székelyföldi kapcsolatokat sejtet a királyköszönés, amelyet Kászonfaluban (Casinul Nou) Kodály Zoltán örökített meg.^*

 

A magyar nép viszont a múlt, illetőleg jelen századra a Háromkirályok játékhagyományát már csak rekordáció, köszöntő formájában őrizte meg. Országszerte tipikusnak mondható, hogy három fiú. Mogyoród faluban^* három leány, csákóval a fején, fehérbe öltözve jár vízkereszt tájékán házról házra. Egyiküknek csillag a kezében. E csillagnak hat ága van, a közepét szitából csinálják. Hátul hagynak neki egy kis nyílást, hogy a belül elhelyezett gyertyát meggyújthassák. Bemennek a házba és megkérdezik: be szabad-e jönni a csillagokkal Háromkirályt köszönteni? Ha engedelmet kapnak, akkor Szőregen^* így szoktak énekelni:

Amikor a szobába mennek:

 

A liturgikus vízszentelés^* már vízkereszt vigiliáján, a délutáni órákban megtörténik. Az Egyház a vízzel együtt, illetőleg előtte krétát is szentel, amellyel majd a pap a házak bejáratára fölírja a három szent király nevét. Erről még szólunk. A szentelésnél a bolgár Vingán az e napon választott templomatya (kum) tanúskodik. Ez nagy megtiszteltetés.

Sajátos helyi, talán még a német hazából hozott budaörsi hagyomány, hogy vízkereszt napján kenyeret, sót, krétát, hagymát, sokszor almát is visznek szentelés végett a templomba. Otthon minden családtag kap egy darabka sózott kenyeret és egy harapást az almából. A megmaradt sót részint a sótartóba teszik, részint pedig kenyéren a jószágnak adják. A hagymát az aznapi főzéshez használják.

Olykor még fokhagymát, kukoricaszemet is szenteltettek. A fokhagymát a pesthidegkútiak sárgaság ellen a mellükön hordták, az etyekiek szerint fejfájás ellen volt hasznos. A pomáziak a szentelt kukoricaszemeket fogfájás ellen tartották foganatosnak.

Ha már mindent elosztottak, Budaörsön az apa, vagy más valaki, szentelt krétával a Háromkirályok nevének kezdőbetűit kereszttel, olykor hexagrammal és évszámmal a szokott módon felírja az ajtóra e szavakkal: Herr, segne unseren Ein- und Ausgang. A betűket hajdanában nagyböjt első vasárnapján törölték le, mert – mint mondogatták – akkor jobban tojnak húsvétra a tyúkok.

Ezen a napon Tormás evangélikus németjei is egyszerűen fel szokták írni a G + M + B-jelet a ház szemöldökfájára. Az ellaicizálódott hagyományt vagy még a reformáció előtti időkből őrzik, vagy katolikus szomszédjaiktól vették át.

Gara németjei a misén sót, kenyeret, vizet, vöröshagymát, cukrot, almát szenteltetnek. Hazaérkezve, egyik családtag fölírja az ajtóra a G + M + B betűket, majd megszentelik a házat. Ezen az ünnepen a megszentelt sóval és hagymával főznek, a gyermekek meg a szentelt almát és cukrot eszik.^*

A szentelt krétához is több helyen fűződnek jellegzetes hiedelmek. A szegedi illetőségű Padé (Padej) falu népe szerint^* el kell lopni, amikor a pap nem néz oda, és ezzel kell majd az éjféli misén a lucaszék körül bűvös kört vonni. Hasonlóan vélekednek Mádon és Siklóson is. A Hegyalján karácsony éjszakáján a gazda ezzel a krétával von keresztet az istállók, ólak ajtajára, Mádon a tehén hasára is. Jó volna tudni, hogy párhuzamosan a házszentelés él-e még e helyeken, vagy pedig már csak az eltűnt szentelmény elnépiesedett sarjadékával van dolgunk.

Bács (Bač) városában ezzel kell az új ház ajtajára fölírni a boszorkányok távoltartására B (Boldizsár?) betűt, és melléje keresztet.^*

Hermann Antal közli, hogy a Háromkirályok nevét a pap abból a parázsból vált szénnel írja föl az ajtóra, amely az egyik családtag markában enyészett el.^*

Ami magát a vízszentelést illeti, sokfelé hatalmas dézsák, kádak állanak a sekrestye, templomfolyosó alkalmas helyén, hogy a hívek tetszésük szerint annyit vihessenek belőle, amennyit csak akarnak. Csakugyan: nemcsak üvegben, hanem nagyobb edényekben is viszik haza. Mezőkovácsházán az üveget nem szabad bedugni, mert – mint mondták – angyalok ülnek rajta. Óbesenyő (Besenova Veche) bolgárjai a korsóban hazahozott szenteltvizet üvegben elteszik. Utána a korsót összetörik, nehogy akaratlanul is megszentségtelenítsék.^* Esztergomban az idősebb asszonyok a Háromkirályokra gondolva három templomból szoktak szenteltvizet hazavinni.

Kemencén a megmaradt tavalyi szentelt vizet, amikor újért mennek, a gyümölcsfák tövébe öntik, hogy bőven teremjenek.

A hazahozott szenteltvízzel legelőször a hajlékot, udvart, istállót szentelik föl (Apátfalva, Tápé, Kelebia, Tiszapüspöki, Lucska, és bizonyára még nagyon sokfelé). Máshol (Pusztadobos) a lakószoba négy sarkát hintik meg. Nagyzsám (Jamul Mare) bánáti faluban a ház ajtaja előtt keresztalakban háromszor meghintik a földet, hogy az új esztendőben a gonosz elkerülje a ház tájékát. Baján a szoba falait és a háztető csücskét tűzvész és villámcsapás ellen. Csókán a legidősebb családtag hozza a templomból a szenteltvizet. Először a kenyeret hinti meg vele, majd az egész házat, végül minden házbeli iszik belőle. Azért a pap házszentelése sem marad el.

Dány faluban a megterített asztalra pohárban szenteltvizet, melléje kalácsot szoktak tenni: ha útjukban a Háromkirályok betérnének a családhoz, legyen mit inniuk, enniük. Ez még halottkultusz nyoma.

Jászladányban a családtagokat felitatják, a kenyérlisztet is megszentelik vele. A házé e szavakkal történik: Krisztus keresztje szentelje meg, Krisztus keresztje őrizze meg, Krisztus keresztje támogassa, Krisztus keresztje védelmezze ezt a házat!

Vízkeresztkor a matyó anya el szokta vinni gyermekét a keresztanyjához.^* A szokás virágjában nyilván azért, hogy szentelt vízzel hintse, oltalmazza meg. Az óbessenyői bolgár gyerek is fölkeresi most a keresztanyját.^*

Csornán először a kút négy sarkába öntenek belőle.^* Így szokták Litkén is.^*

Nagykáta, Mezőkövesd, Felnémet, Bélapátfalva falukban és bizonyára még más palóc és jász helységekben is a gazdasszony a hazavitt szenteltvízzel meghinti a szoba, istálló négy sarkát, udvart, miközben az antifona szavait mondja, vagy énekli:

Somogyban ilyenkor egy porció szénát és az ekevasat teszik az asztal alá, majd pedig a templomból hozott szenteltvízzel megöntözik. Utána a szénát a lovakkal etetik meg, hogy egészségesek legyenek, az ekevasat pedig visszateszik az ekére, hogy ott, ahol vele szántanak, a termés jó legyen.^*

Dávod bácskai faluban a gazda végzi a szentelést: először elvégez három Úrangyalát, majd meghinti a házat, önt a kútba, majd a temetőben a családtagok sírjára.

Hercegszántó, Béreg (Breg), Monostorszeg (Monoštor) sokac legényei, fiatal házasemberei a nap (Tri Kralja) délutánján lóra ülnek; amelyet a tyilim nevezetű, jellegzetes színes sokác szőnyeggel takarnak le, és másként is földíszítik. Egyik kezükben a most szentelt vízzel telt üveg. Így mennek ki a hófödte mezőkre, szőlőkbe, és ott megszentelik őket.

A baranyai Szökéd horvát gazdái a frissen szentelt vízzel kimennek a határba, és földjeiket, vetéseiket fölhintik vele.^*

A muravidéki vendek a szentelésről nemcsak szentelt vizet, hanem tömjént is visznek haza. Meghintik, megfüstölik vele a hajlékot, jószágot, földeket a gonosz távoltartására.

Egészen bizáncias egyházi hagyomány laikussá vált töredékét őrizte meg az ormánysági Sellye: vízkereszt napján napfölkelte előtt a fejfájósok a folyóra szoktak lemenni, hogy vizéből „mosdózzanak”.^*

Igen jellemző, hogy a barcasági Hétfalu evangélikus hitű magyar csángósága görögkeleti vízkeresztkor a patakban történő szertartáson szintén megjelenik, és egész évre való szentelt vízzel tér haza. Használatára szükség esetén sor is kerül.^* Ez a gyakorlat más vegyesajkú magyar-román erdélyi falukban is él, ahol kálvinista népünk hasonlóképpen megbecsüli a szenteltvizet.

A szabolcsi Buj görögkatolikus vízszentelése még századunk elején is a parochia kútjánál történt. A pap kézikeresztjét beledobta a kútba, ahonnan szertartás végén egyik híve hozta föl.^*

Hajdúdorogon a század elején a falu legnagyobb kútját merítették meg. Teletöltötték a vályút; meg az odahordott nagy dézsákat. A templomból a pap vezetésével zászlók alatt, énekszóval körmenet indult a kúthoz. A szentelésre hosszú kocsisorokban a tanyákról is érkeztek. A pap a liturgikus cselekményt mind a vályúnál, mind pedig a dézsáknál elvégezte. A vizet villámgyorsan széthordták.

Rakaca borsodi falucskában a görögkatolikus hívek fagy idején, a patak jegén keresztalakban léket vágnak. A szentelés itt történik, a vizet innen hordják haza.

Vilyvitány papja a réti patakot áldja meg. Mindenki visz haza vizet. E napon ebből főznek és a jószágot is ebből itatják meg.^*

Bácskeresztúr jómódú görögkatolikus ruszin gazdái valósággal versengenek, hogy a pap az ő portájukon, az ő kútjuknál végezze a szertartást, és a falu népe innen hordja szét a szenteltvizet. A gazda utána a papot, kántort, elöljáróságot vendégül látja.

A bukovinai Andrásfalva székelysége nagymise után a pap vezetésével fölkereste valamelyik gazda udvarát, kútját, ahol már vízzel telt csöbrök várták a szentelést. A kútból az egész nyolcad alatt hordtak a hívek szenteltvizet. Minden évben más gazda hajlékát érte a megtisztelés.

Román néphit szerint vízkereszt napján bármely folyóból, forrásból, kútból merített víz egész télen át szenteltvíz módjára foganatos.^*

A Nagyág völgyének görögkatolikus ruszin népe úgy tartja, hogy vízkereszt után egy hétig, tehát az oktáva elmúltáig nem szabad a vízen sulykolni, szennyest mártani, mert különben a mennykőcsapások gyakoriak lesznek.^*

Budaőrs németjei a hazahozott szenteltvízből a Háromkirályok tiszteletére három kortyot isznak, mint mondják: torokfájás ellen. Öntenek belőle a kútba is, hogy a vize el ne apadjon.^*

Az ünnepen szentelt vizet Háromkirályok vize néven is emlegetik. A szó – ismereteink szerint – először a szegedi boszorkánypörök vallomásai között bukkan föl: 1731. Vallja, hogy segített az kezén Szent Tamás hájával, melyben isten fája, szenteltvíz, tömjén és Háromkirályok vize volt.^*

A szenteltvíznek az esztendő és emberélet folyamán való liturgikus és paraliturgikus alkalmazása szinte áttekinthetetlen.

A víz nemcsak a testi mosakodáshoz szükséges, archaikus jelképe, olykor eszköze a lélek megtisztulásának is. Kultikus jellegű mosakodásokat a nem keresztény, sőt pogány vallások is ismernek. Ezeket szublimálja az Egyház a szenteltvíz használatával.^* Amint a középkorban különböző emberi szükségleteket elégítettek ki a szenteltvízzel végzett áldások és ördögűzések, éppen úgy a nép is életének sokféle ügyében-bajában bizalommal fordul a használatához. Ebben a készségében sokszor éppen a középkori, ma már hivatalosan jórészt megszűnt liturgikus gyakorlat laicizálódott.

Tudomásunk szerint hazánkban Poggio Bracciolini jegyezte föl a szenteltvíz legrégibb hazai alkalmazását a XV. század elejéről. A híres olasz humanista elmondja,^* hogy egy firenzei pap szerint, aki Magyarországon járt, itt az a szokás, hogy a mise végén, akik a jelenlévők közül a szemüket fájlalják, az oltár mellé lépnek, és a pap a kehelybe töltött szenteltvízzel szemüket meglocsolja, miközben gyógyulásukért is könyörög. Ez a hiedelem evangéliumi példákon alapul. A szenteltvízzel való szemgyógyítás Szegeden és Baján,^* bizonyára még más helyeken is, még napjainkban sem ismeretlen.

Országszerte szokásos, hogy a Háromkirályok vizét üvegben elteszik, hogy szükség esetén felhasználhassák, elővegyék. Öreg dorozsmaiak szerint az ördög messzire elkerüli azt a házat, ahol érzi a szagát. A hiedelmet nyilván az országszerte ismert szólás is sugallta: fél, mint az őrdög a szenteltvíztől.

A szegedi tájon a fejfájóst olykor még manapság is olyan vízből borogatják, amelybe előzőleg a Háromkirályok vizéből öntöttek. Betegek inni is szokták. A századfordulón néhány csöppet kenyérsütéskor a tésztába is tettek. Ezzel hinti meg manapság is a családfő a feltámadási körmenetet követő vacsorán a húsvéti eledeleket. Megszentelték vele régebben a Boldogasszony ágyát, de öntöttek az újszülött első fürösztővizébe is. Tápén a hazahozott szenteltvízből a kútba is öntenek, hogy a jószág egészséges maradjon.

Sármellék zalai falu öregjei minden este föl szokták hinteni a szoba négy sarkát, a fekvőhelyet, a gyermekek homlokát pedig megjelölik vele.

Göcsejben a szenteltvízzel régebben a torokfájósok öblögettek. A fájós fülűek fülükbe eresztettek egy keveset. A mezőre kihajtott jószágot meghintették vele, hasonlóképpen az ellő tehenet is.

Mezőföldön a haragos emberrel, újszülöttel itattak szenteltvizet. Székesfehérvár-Felsővároson az örömszülők meghintik vele az esküvőre induló menyasszonyt, vőlegényt.

Lucska gömöri magyar faluban, amikor a vetőmagot fölteszik a szekérre, szenteltvízzel locsolják. Hasonlóképpen az új ekét, új szerszámot, új jószágot, azonkívül a betegágyat is.

Hercegszántó sokácai a vásárban vett új jószág kötőfékjét az istálló ajtajában szentelik meg. A bátyai „rác” édesanya bevonuló katonafiát búcsúzóul szenteltvízzel hinti meg.

A mohácsi sokácok a vigíliát régebben megböjtölték. A hazahozott szenteltvízzel a sarkok irányában a ház minden helyiségét, udvart, istállót, ólakat, litánia után pedig a hozzátartozók sírját is fölszentelték. A gazda hamvazószerdán a búzavetéseket szentelte meg. Esténként keresztet is vetve, meghintették az ágyat, kilincset.

Görögkatolikusaink ijedtségről szenteltvizet isznak.

Országos népi szokás, ahol még a háznál ravatalozzák föl a halottat, a szenteltvizet odateszik melléje, rozmaringszálat, egyes helyeken búzakalászt állítanak bele, és a látogatók imádságuk elvégzése után meghintik vele a Messzire induló halottat. Ismereteink szerint Hercegszántó, Dávod, Nagybaracska, Csátalja faluk magyar, illetőleg sokác asszonynépe temetés alkalmával szenteltvízzel telt kis üveget szorongat a kezében. Ezt a temetési szertartás végeztével a halott frissen hantolt sírhalmára öntik. A tisztességtétel után fölkeresik a maguk halottjának sírját, és a maradékkal ezt is megszentelik. A szegedi tanyákon a századforduló tájáról emlegetik, hogy abba a szenteltvízbe, amellyel a halottat meghintették, az eltett karácsonyi morzsából, csíkmákból is szórtak.

A hangonyiak a haldokló ágyát és szobáját fölhintik a Háromkirályok vizével.

Amikor a matyók tehene először ellik, közepén a szarvát egy kis fúróval meg szokták fúrni, és abba szenteltvizet vagy szentelt tömjént öntenek a rontás megelőzésére. Amikor a kemencei asszonyok a keltetésre szánt tojást a lúd alá teszik, előtte szenteltvízzel kereszt alakjában meghintik. Kálló palóc faluban egy kis üveg szenteltvizet az istállóban tartanak, hogy mindég kéznél legyen.

A budaőrsi németek égiháború idején keresztalakban szenteltvizet hintenek az ég felé, miközben ezt mondják: Siehe das Kreuz! Weichet von uns ihr widrigen Gespenster, die der Löwe von dem Geschlecht Juda, die Wurzel Davids übervunden hat. Alleluja! A budaőrsi gazda munkára indulva hajdanában szenteltvízzel hintette meg háza tetejét, hogy távollétében a tűzvész el ne pusztítsa.^*

Lehetséges, hogy az ünnepet követő házszentelés valamikor országszerte ismeretes és megkövetelt liturgikus hagyomány volt. Hanyatlásához a jozefinizmus járult hozzá. A gyakorlat már csak szigetszerűen, főleg a franciskánus népközelségtől ihletett tájakon él. Dugonicstól megörökített jellegzetes régi neve: koleda.

A szentelés még a múlt században is bizonyos ünnepélyességet folyt le, hiszen a rendkívüli családi eseményeket nem számítva, évente legalább ekkor fölkereste a pap hajlékukban a híveit.

Gyöngyösön a plébános még a közelmúltban is fölszentelte az ünnepen a városházát. A magisztrátus fogadta. Vácott is^* fölszentelték a középületeket (1754).

Kethelyen a pap maga mellé vette a mestert, vagyis kántortanítót, továbbá két, céhmester néven emlegetett kísérőt. Egyikük szenteltvíztartót, másikuk pedig egy nagy házi fonallal befűzött tűt vitt a kezében. Volt még két gyerek is. A pap belépvén a házba, nyomában követte a mester, aki az ajtónál hajadonfővel megállott, és az évszámmal együtt fölírta a szokásos jeleket: G + M + B. A szobában az asztalt fehér abrosszal terítették le, és ráhelyezték a család legutóbbi húsvéti gyónását igazoló cédulát, majd a pap megszentelte a házat és végül leült az őt állva fogadó háznép közé. Vallásos oktatásban részesítette őket, és a kis gyermekeket megimádkoztatta. Ha a gyónócédulákat nem találta megfelelő számmal az asztalon, akkor a családfőt kérlelte, hogy a jövőben ez ne ismétlődjék meg. A cédulákat végül megszámlálták és a céhmester tűre fűzte őket.

A mester összeszedte a lélekpénz néven emlegetett párbért, jámbor adományt, és ezzel a házszentelés befejeződött.^*

Kondorfán a szentelő papnak feldolgozott kendert adtak.

Tormafölde zalai faluban még emlékeznek rá, hogy valamikor egy disznóláb járt a papnak a házszentelésért.^*

Göcsejben a pap és a mester szintén házról házra járt szentelni. Mint mondták: vízkeresztet járnak. Fáradságuk jutalmául sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. Minden háznál zab volt egy tányérban, és amikor ebből a mester a pap zsákjába öntött, a kiszóródott szemeket egybegyűjtötték, s a tyúkoknak adták, hogy jobban tojjanak. Szentelés után a papnak le kellett ülnie, mert különben a tyúkok nem kotlottak volna. Fölkelése után a gazda vagy gazdasszony ült a pap helyére. A pitart végül kisöpörték, hogy a lányuk vagy legényfiuk minél hamarább megtalálja élete társát.^*

Búcsúszentlászló és négy fíliája: Nemesszentandrás, Nemessándorháza, Kisbucsa, Nemeshetés harmadfélszázadon át egészen a legújabb időkig a híres zalai búcsújáróhely franciskánusainak lelki gondozása alatt állott. A hajlékról hajlékra történő házszentelés, itteni nevén vízkeresztjárás heteken át eltartott.

A menet élén haladó csengettyűs ministránsok énekükben számbavették a karácsony és vízkereszt közötti egyházi ünnepeket, beleszúrva Szent Lászlónak, a helyi patrónusnak nevét is:

Búcsúzóra:

A szentelés egyúttal koledálás; vagyis adománygyűjtés, továbbá a lélekpénz beszedése is volt egyúttal. Fogadott kocsin rakták föl a hívek természetbeni ajándékait (sonka, gabona, bor) szépen elkülönítve őket. Az alkalmi zsákhordónak, kocsisnak zsámár, zsámáros volt a helyi neve. A szentelés végén a kolostor, illetőleg a kántor és harangozó megosztoztak az ajándékokon. A ministránsoknak csengőpénz járt jutalmul. Az a nagyocska társuk, aki rendben tartotta, ráncbaszedte őket, volt a prókátor.

Érdekes helyi lelkipásztori újítás, hogy a legújabb évtizedekben a szentelés már két karácsony között lezajlik, amikor a családnak hazalátogató fiatalabb tagjai még a szülői házban időznek.^* Magyarpolányhan a házszentelés a karácsonyfa előtt történik.^*

A csíki székelyeknél – századvégi följegyzés^* szerint – néhány gyerek ökör- vagy lócsengettyűt kötött a nyakába, és még a menet előtt feljárta a házakat. Ahol a kiskaput nyitva találták, s a bemenetelt kérő szavukra mogyorót, almát vagy pár krajcárt kaptak, onnan virágodzzék a ház földje-kívánsággal távoztak. Ahol azonban a kiskapu zárva volt, vagy ahonnan elutasították őket, egyikőjük a ház előtt maradt a pap megérkeztéig: nehogy – mint mondogatták – a szent keresztet szégyen érje.

Ugyancsak Csíkban a lányok cérnát is tettek a fölterített asztalra, amiért a vidimusz néven emlegetett ministránsgyerekektől dicséretet kapnak: jó fonó, jó fonó, jókor fölkelő, négy lón s hintón vigyék férjhez! A cérnátlan asztalú lányt azonban ott a pap előtt így gúnyolják: rossz fonó, rossz fonó, délig aluvó, hamuba heverő, koszos taligán vigyék férjfez!

A vidimusz elnevezés nyilvánvalóan az ünnepek evangéliumának következő versével függ össze: vidimus enim stellam eius in Oriente (Máté 2, 2). Magyarul: láttuk az ő csillagát napkeleten. Nem lehetetlen, hogy régebben, legalábbis a Székelyföldön a rekordáció és házszentelés egyszerre történt.

Ajnádon (Nalejdea) a házszentelés alatt minden családtag kezében gyertya ég. Más csíki falukban a ház népe térdelve fogadja a papot, illetőleg a keresztet, amelyet a szertartás végén mindenki megcsókol. A pap nemcsak a hajlékot, hanem a benne lakókat is megszenteli.^*

A vidimuszok belépésekor a következőket mondják: láttuk az Úr csillagát napkeletről feljönni, és mi is elindultunk az Úr imádására. Kimenetelkor pedig így búcsúznak: Áldás, békesség maradjon e háznál és a bennelakóinál! A fenti módon itt is megverselik a lányokat. A papnak a vízkereszti nagy gyertya mellé tojást adnak, és húsvéti bárányt ajánlanak, a kántor tojást, a harangozó és a vidimuszok pénzt kapnak. A szertartás után a papot égő gyertyával kísérik ki, hogy – mint mondogatják – nagyobb legyen a kender. Hasonló módon és célzattal kíséri ki a házszentelőket a nagykászoni (Casonul Mare) gazdasszony is: minél messzebb, annál hosszabb lesz a kender.

Csíkgöröcsfalván (Satul Nou) házszenteléskor a Háromkirályok tiszteletére három tojást adnak a papnak. Gyergyótölgyesi (Tulghes) helyi szokás, hogy az odaszánt pénzt a vidimusz megfordított csengőjébe rakják bele.^* Máshol még egy fej kimunkált kendert is adnak, harangkötélre valót.

A vidimuszok e szavakkal is emlékeztetik a házbelieket az ajándékozásra: a csengettyű meglikadt, funják bé! A csengettyűs Kászonújfaluban (Casinul Nou) így búcsúzik a házaktól:

A moldvai Gajcsána csángói a pap számára széket készítenek, le is takarják. Alája zab- és kukoricaszemeket tesznek, majd a szentelés után az aprójószággal etetik meg, hogy szapora legyen.^*

Az új házat Moldvában vízkeresztkor szokás ünnepélyesen fölszentelni. A gazda égő gyertyával jön ki a házból, és az ajtóban fogadja a papot. Ez imádságot mond, nyilván az előírt könyörgést végzi, amelyet a ház népe térdenállva hallgat végig. Ezután a diák (kántor) égő gyertyával a kordagerenda néven emlegetett mestergerendára keresztet és az építés évét égeti rá.^*

A klézsei csángó gazda házszentelés után a gyümölcsfáit maga szenteli meg.^*

A bukovinai Andrásfalván is élt a házszentelés^*. Itt is, mint a csíki szülőföldön, egy előreküldött minyiszter, vagyis ministráns, beszólt a házakba: béfogadják-é a szent keresztet? Nem utasította vissza senki. Karácsonyi énekeket énekelve léptek be. A papnak búzát, rozsot adtak, a feszületre pedig finom kendert akasztottak. Ez is őt illette. Istensegíts faluban a szentelés három-négy napig is eltartott. Csak ennek elvégzése után kezdődhetett a tánc, a fiatalság farsangi mulatozása, meg a lakodalmazás. Ez a szabály egyébként még ősi csíki hagyomány.

A szentelés alatt Csíkban az Óh lelkünket ébresztő új csillag, Moldvában pedig A királyok királyának….kezdetű epikus éneket énekli a család Kájoni János szövege nyomán. A rövidebből idézünk:

A pap keresztjére akasztott kendert megtaláljuk a románok házszentelésénél is. Hiedelemvilága ott igen gazdag. A gazdasszony visszakér néhány szálat belőle. Ha ezeket a hálóba fonják, bőséges halfogásra számítanak. A papnak adott szöszből Mária az égben hálót köt, és ezzel halássza, menti ki a lelkeket a pokolból.^*

A keleti részeknél maradva, elmagyarosodott örményeink archaikus liturgiája szerint a házszentelés karácsony napján történik. A család az asztalon a legszebb tálba készít vizet, mellette két szál égő gyertya. Amikor a pap belép, egy karácsonyi šaragan (egyházi ének) éneklésével fogadják. A pap most a Jézus megkeresztelkedéséről szóló evangéliumi szakaszt (Máté 3, 11-17) olvassa föl. E versnél kezdi: Én a bűnbánat jeléül csak vízzel keresztellek benneteket, de az, aki utánam jön, hatalmasabb nálam… Majd egy másik šaragan következik, miközben a pap kis kézi keresztjét belemártva a vízbe, megszenteli vele az egész házat. Végül minden családtag megcsókolja a szent keresztet. A szentelésért régebben almát kapott a pap ajándékba.^*

A besztercebányai püspökséghez tartozó Csék (Malinová) szlovák faluban az ünnepen van a koleda, vagyis a házak megáldása. A gazdasszony fehér asztalterítőre egy szakajtóban vagy tálban gabonát, leginkább rozsot tesz a pap, a terítő alá pedig mindenféle magot az aprójószág számára. Akadnak, akik a szentelés, illetőleg a pap távozása után az abroszba törülköznek, hogy az induló új esztendőben ne fájjon a fejük.^*

Nyilvánvalóan középkori hagyományként él, de már újév napján elkezdődik az evangélikus tirpák koleda is.^* Régi közlések szerint a pap ekkor szószéken kihirdette a híveknek, hogy merre fog járni. A háznép előre készült a fogadására. A pap, a rektor, esetleg a kántor vagy orgonista, és az egyházfi, mendikánsok kíséretében minden családot meglátogatott. Velük járt még néhány erős férfi, aki a zsákokat kezelte. A pap erre az alkalomra teljes díszbe öltözött. Amikor valamelyik házba beléptek, a rektor újévi éneket énekelt a Tranoszciuszból, úgyszintén kimenetelkor. A koledálókat megérkezésük után leültették. A pap belépéskor valami áldást és jókívánságot mondott a Szentírásból. Utána kikérdezte a családtagokat, és ahol panaszok merültek föl, meghallgatta: vigasztalt és tanácsot adott. A gyermekeket megvizsgáztatta, egy-két kérdést adva föl nekik a katekizmusból. Amíg a pap a családdal foglalatoskodott, a férfiak az asztalra készített ajándékot, legtöbbször terményt, zsákjukba takarították. A koledálás vízkeresztig tartott.

Szerző utalása szerint hasonló hagyomány élt a zólyomi és gömöri evangélikus, sőt katolikus szlovákok között is.

Szeged-Alsóvárosban a szentelést végző barátot, illetőleg papot a szobában feszület és égő szentelt gyertya fogadja, amelyet az asztalra tesznek. A szentelés nemcsak a család lakóhelyére, hanem az istállóra, ólra, mellékhelyiségekre is kiterjed. Szentelés után a lelkipásztor elbeszélget a család tagjaival. Búcsúzáskor a kezében lévő kis kézikeresztet mindenki megcsókolja.

Szőregen^* a múlt század végén a házszentelő pappal együtt ment a kántor, kurátor, ministránsok, és egy gyermek, akinek nyakában zsák lógott, karján pedig kosár.

Szenteléskor a hívek az asztalra búzát, a búzába néhol almát, máshol tollat tesznek, hogy a terméshez és jószághoz szerencséjük legyen.

Szentelés végeztével ezt szokták énekelni:

A szegedi tájon olyan családok is ragaszkodnak a házszenteléshez, amelyek a templomnak már a tájára sem néznek.

Szeged városában vízkereszt napjára a városházát is fölszentelték a XVIII. században.^*

Mezőkovácsházán századunk harmincas éveiben a ministránsok előresietve, e szavakkal csöngettek be a házakhoz: tisztítják a csengőt, aranyozzák a mozsarat. Jön a pap házat szentelni. Ha a házbeliek befogadják őket, akkor a kerítésre krétával + jelet rajzolnak. A pap és a karácsonyi, vízkereszti énekeket éneklő kántor csak ezekre a helyekre tért be. Szentelés után a pap elbeszélgetett a család tagjaival, jóra intette a gyerekeket. Az asztal sarkára tett, alamizsnának szánt pénzt a ministráns vette el és adta kint oda a kántornak. A külön nekik adott pénzt, ajándékot a szenteltvíztartó fenekére vetették. Este a ministránspénztárba rakták és a szentelések végén osztoztak meg rajta. Utoljára a harangozó házának megszentelésére került sor, aki ebédre is ott marasztalta a társaságot. A befolyt pénz- és természetbeli ajándékokon a pap, kántor, harangozó osztozott meg.

A csanádpalotai gazdasszony kenyeret, sót, két szál égő gyertyát tesz a szoba asztalára, ahova majd a pap kézikeresztjét helyezi.^*

A vízkereszti házszentelés még görögkatolikus népünknél is járja. Adataink egyelőre nagyon szegényesek. Piricsén a pap, kántor és harangozó indul házat szentelni. A harangozónál kosár, a tojás részére, amelyet a hívektől kapnak. Némely helyen a kutat is megszentelik, hogy az ivóvíz egészséges legyen, ne okozzon betegséget. Ez talán még a múlt századbeli kolerajárványok emlékezetét őrzi. Szentelés végeztével a tojásból a papnak három, a kántornak kettő, a harangozónak pedig egy rész jut. A pap olykor kendőt is kap. Dámóc görögkatolikusai ilyenkor a pap lova számára zabot adtak.

A pap általános szokás szerint az ajtóra krétával ezt írja föl: 19 + G + M + B + 68. Ezt nem szokás, nem szabad letörölni. A mezőkovácsháziak szerint a házat védi a villámcsapástól és a boszorkányok rontásától. Bazin (Petinek) szlovák népe ezen a napon szentelt krétával rajzol valamit a kerítésre. A gyűjtő nem írta le, milyen formákat, de nyilvánvalóan ördögűző jeleket, valószínűleg hexagrammot. Utána szenteltvízzel körül is hintik, hogy a gonoszlélek a házat és családot messzire elkerülje.

Adatainkból, illetőleg eddigi ismereteinkből az tűnik ki, hogy a vízkereszti házszentelés napjainkig az ország déli részein, főleg bizonyára a ferencesség (Szeged, Csíksomlyó, Búcsúszentlászló) gyakorlatának nyomán, továbbá érthetően görögkatolikus népünknél virágzik. A földrajzi kiterjedést nyilván az magyarázza, hogy délen voltunk közvetlenül szomszédosak a bizánci kereszténységgel, ahol a vízszentelés máig a legnagyobb ünnepélyességgel, valóságos társadalmi megnyilatkozásként történik.

Nem lehetetlen, hogy a középkorban a házszentelés liturgiája ország szerte ismeretes volt, de vagy a török hódoltság következményeként, vagy egyszerűen a jozefinista lelkipásztorkodás kényelmességéből hazánk középső és északi részein megőrzött régiségként már csak a családfő vagy gazdasszony végzi a hazahozott, Háromkirályok vize, Apátfalván Szentháromság vize megkülönböztető névvel is emlegetett szenteltvízzel. Laikussá vált hiedelemvilága, használata többfelé nyilvánvalóan összefonódott a karácsonyi aranyosvíz népi képzetkörével is, amelynek évkezdő jellegére és célzataira már rámutattunk. Ennek igen találó, századunk elején megörökített határesete, hogy a somogyi Tótszentpálon vízkereszt reggelén künn a szabad ég alatt mosakodnak. A teknőbe piros almát, melléje fejszét tesznek. Mint mondják: edzettek legyenek, mint a vas, és pirosak mint az alma.^*