Úrnapja a szegedi eredetű Lányi-kódexben szentvérnap, a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep.
Az Egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelhette méltóképpen az Utolsó Vacsora misztériumát, az Oltáriszentség szerzését. Bár csütörtök ősidőktől fogva egészen napjainkig az Oltáriszentség emlékezetére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott a Kenyér és Bor kiváltságos ünnepe.
Kialakulását a kalendáriumi megfontolások mellett az Oltáriszentség sajátos középkori kultusza ihleti. Ugyanis a szentostya megszentelő erejéhez, gonosz és ártalmas dolgokat elűző hatalmához már a kora középkorban számos jámbor képzet és szokás, olykor babona fűződött, amelyeket az Egyház is részben helyeselt, részben tűrni volt kénytelen. Másfelől a középkor utolsó századaiban felbukkanó eretnekségek éppen az átlényegülés misztériumát vették tagadásba, amelyekre az Egyház az eucharistikus hit ünnepélyes megvallásával felelt.*
Az előzményekhez az is hozzátartozik, hogy valamikor égiháború esetén a Szentséggel körüljárták a falut, hogy a földeket megoltalmazzák vele. Egyébként is általános szokás volt, hogy az Oltáriszentséget meghordozták a tavaszi vetések között, hogy egyrészt távoltartsa tőlük a természeti csapásokat, másrészt pedig, hogy bőséges termés járjon a nyomában. Ezekből az áldáskérő felvonulásokból, theophorikus, azaz Oltáriszentséggel olykor lovon, sőt hajón történő körmenetekből is indítást kapott az úrnapi processzió, a Karancs vidékén gulyibajárás, amelynek a négy világtáj felé adott áldása ma már szimbolikus jellegűvé vált, régebben azonban nagyon is gyakorlati rendeltetése volt: az embernek, földnek, zsendülő vegetációnak megáldása.* A négy áldás egyébként alighanem hazai liturgikus fejlemény.*
Az ünnep megkedveltetésére közvetlenül sokat tett a XIII. században Szent Júlianna, lüttichi apáca, aki egy látomásában a teliholdat látta, amelyből azonban egy darabka hiányzott. Mennyei sugallat révén megtudta, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, hiánya pedig az Oltáriszentség ünnepe.
Julianna látomása többek között Pantaleon Jakab lüttichi papot is megindította. Jakab később IV. Orbán néven pápa lett. Éppen Orvietóban nyaralt, amikor hírül vitték neki, hogy a közeli Bolsena városában az ostya a pap kezében átváltozás alatt vérezni kezdett (1264). Ismeretes, hogy a csodát egyik vatikáni freskón Rafael is megörökítette. Orbánt a csoda most már arra bírta, hogy úrnapjának megünneplését az egész Egyházban elrendelje,* Aquinói Szent Tamást pedig megbízta az ünnep miséjének és zsolozsmájának összeállításával. A filozófus Tamás költőként is remekelt: az ünnep szekvenciája (Lauda Sion, Salvatorem) és körmeneti énekei (Pange lingua gloriosi, Sacris Sollemniis, Verbum supernum) a középkori himnuszköltészet legcsodálatosabb alkotásai közé tartoznak. Számos szép magyar fordítást ihlettek, köztük a két legnagyobbat, Babits Mihályét és Sík Sándorét, továbbá Szedő Dénesét.
Az úrnapi kultuszt éppen hazánk a legelsők között karolta föl. Keltezésekben hamar felbukkan. 1271. Kolzsvár: quinta feria proxima ante festum SS. Corporis Christi. 1301. Nagyszeben: feria sexta post festum SS. Corporis Christi. 1313. Nagyvárad: in festo corporis Christi. 1315. Székesfehérvár: in quindenis festivitatis corporis Christi.* Mindezek az adatok úrnapjának már virágzó kultuszáról tanúskodnak. Kibontakozásukban részük lehetett a latin (vallon) kereskedőknek és az erdélyi szászok rajnai kapcsolatainak is.
Az újszerű eucharisztikus szemléletnek és érzületnek állanak szolgálatában hazánkban is a Krisztus Teste-társulatok, papi, olykor világi közösségek: Buda, Pest, Magyaróvár, Sopron, Bazin, Pozsony (1349. fraternitas corporis Christi), Pozsonyszentgyörgy, Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Eperjes, Bártfa, Kisszeben, Lőcse (1402, Bruderschaft des heiligen Leichnams Christi), Kassa, Eger, Kolozsvár, Szászbeszterce, Nagyszeben (1372, Gesellschaft des heiligen Leichnams, fraternitas excelsi et mirifici sacramenti corporis et sanguinis Christi), Brassó városokban. Budán és Sopronban két Krisztus Teste-társulat is virágzott. Budán az egyiknek, amelynek a Mária Magdolna-templomban volt oltára, a magyarok, a másiknak pedig, amelynek oltára a Nagyboldogasszony templomában állott, a németek voltak tagjai. Sopronban ellenben az egyikhez papok, a másikhoz pedig világiak tartoztak. Az első társulat Pozsonyban alakult, a többi általában a XV. században.*
E társulatok célja Isten dicsérete és Krisztus testének tisztelete. A tagok az Oltáriszentség dicsőségére minden csütörtökön énekes nagymisén vettek részt. Gondoskodtak arról, hogy közülük senki meg ne haljon az Oltáriszentség vétele nélkül, és hogy a pap illő kísérettel vigye a beteghez. A város szegényeit és az idegeneket a társulat temette el.*
Az Oltáriszentség tisztelete nemcsak azokon a helyeken virágzott, ahol külön tiszteletére alakult vallásos társulatról is vannak adataink. Szerte az országban, falun-városon egyaránt sok Oltáriszentség tiszteletére szentelt templom, kápolna, vagy legalább oltár állott.
Későközépkori búcsújáró helyeink túlnyomó része: Báta, Szeged, Kassa, Ludbreg (Horvátország), Vasvár, Győr, Pécs, Garamszentbenedek szintén eucharisztikus jellegű: a bennük tisztelt vérző ostya történeti és kultikus hátteréről, egyben az imago pietatis hazai ábrázolásainak európai összefüggéseiről a magyarországi búcsújárásról készülő munkánkban szólunk bővebben.*
Ez az eucharisztikus szellemiség úrnapját az egyházi év legnagyobb ünnepei mellé emeli. Évszázadokon át a katolikus társadalomnak legünnepélyesebb: dramatikus elemekkel, misztériumjelenetekkel, látványosságokkal is színezett hitvallása, reprezentációja lesz belőle, amelyen – mint látni fogjuk – olyanok is tartoznak rész venni, akik foglalkozásuk miatt helyhez voltak kötve (pásztornép), sőt a nem katolikusokat is kötelezték a passzív ünneplésre.
Az úrnapi körmenetekről szólva először a királyi udvar felvonulását, különös hagyományvilágát mutatjuk be, amelybe a középkor folyamán számos hazai sajátosság is beleszövődött. Értékes egykorú följegyzések maradtak róluk.
Már az átlényegülést tagadó huszitákkal bajoskodó Zsigmondnak nagy gondja volt az úrnapi körmenetek fényes, hitvalló, egyúttal állampolitikai célzatú megülésére. Egyiken (1424) az öreg II. Mánuel görög császár is megjelent, aki a török ellen jött segítséget kérni Budára.*
Daniero Tamás modenai követ írja le* a budavári körmenetet II. Ulászló idejében (1501). A király részvételével tartott felvonulás legnagyobb Látványossága egy jóslat megjelenítése volt. Eszerint a mohamedán hitnek csak akkor lesz vége, ha Mohamed koporsóját sikerül szétrombolni. Ezt a következőképpen adták elő: Mohamed mecsetjét fölállították, koporsó függött benne, melyet a szultán és számos basa vett körül.* Amidőn a király és a körmenet a mecset elé ért, óriási tűzsugár sújtott le a koporsóra és ezt, valamint a körülálló törökök nagy részét lángba borította (ezek úgy látszik, bábok voltak). Ami pedig el nem égett, azt a magyarok óriási tömege megrohanta, botokkal, kövekkel ízzé-porrá zúzta, sőt fogaival is szaggatta. A főtér közepén igen csinos szökőkút állott, melyből egész nap kitűnő bor folyt. A tömérdek nép bögrével, fazekakkal, kalapokkal merített belőle, sőt némelyik csak a száját tartotta a borsugárhoz. A sűrű tömeg közé kappanokat, ludakat és galambokat dobáltak. A követ megjegyzi, hogy soha életében ilyen nagy ünnepet nem látott.
II. Lajos fényes úrnapi oltárt emeltetett és a királynéval együtt megjelent a körmeneten apródjai kíséretében, akik égő gyertyát tartottak kezükben, és a körmenetben az Oltáriszentséget kísérték. A menetben ereklyéket, kereszteket; képeket hordoztak körül, amelyeket bíborbársonnyal kötöttek a hordó eszközökhöz. Az ereklyetartókat virággal díszítették föl, de már ekkor is hintettek a Szentség elé rózsát és más virágokat.
A középkor elején nálunk még nem ismerték a monstranciát és így az Oltáriszentséget csak kehelyben vitték. A szepesi zsinatnak egyik kánonja arra enged következtetni, hogy a körmenetben több Oltáriszentséget is vittek, és mint mondottuk, az ereklyéket is körülhordozták.*
A baldachin alatt vitt Oltáriszentségen Szkhárosi Horvát András így csúfolódik:
Viseled az bálvánt Úrnapján árnyékba.*
Már itt említjük, hogy a következő században Komáromi Csipkés György elítéli, hogy Úrnapján superlát alatt iszonyú sok muzsikálással, leövéssel, dobolással, trombitálással, zászlókkal hordoztatik az ostya.*
Az ünnep további népszerűségére jellemző, hogy 1551-ben az evangélikusok is megtartják Szákon a körmenetet, de az ostya körülhordozása és imádása nélkül.*
Talán a hajdani magyar hagyományvilágból is elárul egyet-mást az 1593-ban, München városában tartott úrnapi körmenet. Egyik jelenetét ugyanis a magyar Barakha Miklós rendezte: a csoport élén magyar ruhába öltözött zászlós, sárga magyar csizmában. Lovát strucctollak ékesítették. A menetben Barakha fiai mellett egy törpe mór, továbbá muzsikások is felvonultak, valamint tizennégy zsidó és száz perzsa lovas. A menet közepén a fáraó lovagolt, a végén pedig tizenkét alabárdos következett. Az egésznek az exitus Izrael megjelenítése volt a célja, ami egyúttal talán a magyar népnek a török rabságból várt szabadulására is akart utalni.*
A felsorolt szórványos középkori adatokból és utalásokból kitűnik, hogy hazai városaink úrnapját nagy fénnyel ültek meg. A már elmondottakból érthető, hogy rendezésükben különösen a Krisztus Teste Társulatok és céhek buzgólkodtak. Kassán a kereskedők céhe díszítette a baldachint és hintette be fűvel a menet útját. A szászkézdi mesterlegények kezükben égő gyertyával, fejükön zöld koronával vonultak fel.*
Pozsonyban a polgárok leányai söpörték fel a körmenet útvonalát (1440).* A város a menetben feldíszített frigyszekrényt* is vitetett. Trombitások muzsikáltak, a bástyákon ágyúk dörögtek, a kapuban és utcákon díszőrség állott (1494). Valószínű, hogy az öt okos és öt balga szűz evangéliumi példázatából költött és 1545-ben előadott pozsonyi játék szintén az úrnapi misztérium egyik jelenetéből önállósult.
A katolikus barokk restauráció a körmenetbe új elemeket iktatott, amelyeknek fényesebb, misztériummá teljesedő külföldi párhuzamait is ismerjük.* Bod Péter bizonyára ezekre gondolva írja,* hogy a processióban néhol 1. Ursula mégyen a sok szüzekkel, 2. György öli a sárkányt, 3. ördögök ordítanak, futkosnak, hogy hatalmokat elvesztették, 4. Kristóf hordozza ölében a kisgyermeket, 5. Katarina a kardot, kereket, 6. Borbála a kenyeret, pohárt, 7. Keresztelő János mutatja az Isten bárányát, 8. mások terítik a virágokat, zöld ágokat, 9. némelyek énekelnek, 10. búza körül járnak, szentelik, 11. csengettyűkkel zörgetnek, 12. lámpásokat gyújtanak és sok egyebet cselekszenek.
Nagy szerephez jut a körmenetben a praefiguratio, vagyis ószövetségi előképek megelevenítése és újszövetségi jelenetekkel való párhuzamba állítása. Különösen kedvelt a Frigyszekrény és Oltáriszentség együttese. Mint mondattuk, az úrnapi misztériumjelenetek előadásában céhek, jámbor társulatok, szerzetesgimnáziumok tanulói, közöttük is a diákok buzgólkodtak.
A pozsonyi jezsuita gimnázium növendékei úrnapján (1628) az utcákon felállított oltárok előtt mondották a salutatio-kat, vagyis ünnepi dicséreteket, a franciskánusok kolostora előtt pedig nyílt utcán bibliai jelmezben az Utolsó Vacsorát ábrázoló jelenetet adták elő.*
A rozsnyai jezsuita gimnázium úrnapi színjátékának töredékes kézirata (1663) megmaradt: A szentséges Úr Testének ünnepe és processiója, melyet Michol feleségétül kicsúfolt Dávid király példájában, midőn az Úr frigy szekrényét a maga városába dücsőséges processióval behozná. Királyok 6. A rozsnyóbányai Jézus Társasága iskoláiban tanuló nemes indulatú ifjúság a keresztények elébe adott Úrnapján.*
A XVII. században a soproni körmenet első állomása a jezsuiták Szent György-templománál, a második a királyi harmincados, harmadik a püspök házánál, a negyedik pedig a barátok klastromának bejáratánál volt. Közben a jezsuita templom előtt magyarul, a barátoké előtt pedig németül adtak elő vallásos játékokat.*
A kolozsvári jezsuita kollégium ifjúsága 1700 úrnapi salutatio-ja: Deus eucharisticus… Dum feriis Theophoriae sacris, per urbem ad domum parochialem solenni pompa inferretur, actione salutatus. Ab illustrissima… juventute academica Claudiopolitana.*
Úrnapi vonatkozásai vannak még a Tékozló fiú és a Jézus, Mária fia franciskánus szereztetésű iskoladrámának,* a csíksomlyai misztériumjátékok műfaji előfutárainak.
A XVIII. századból, Juhász Máté minorita szövegezésében* maradt ránk az úrnapi játékok legrészletesebb hazai emléke: a prefigurációk egyik sajátos, hét jelenetből álló csoportosítása. Címe: A Krisztusnak érettünk való kínszenvedéséről és némely példáiról, melyek előre árnyékozták és jelentették jövendőbeli kínszenvedését és ártatlan halálramenését és megölettetését (1761).
Az elsőben Saul, Dávid és Góliát történeteivel párhuzamosan az Utolsó Vacsora szerzéséről van szó.
A második prefigurációban József panaszkodik bátyjaitól való eladatásáról és sok nyomorúság szenvedéséről, melyeket álmai is előrejelentettek. Utána a papi fejedelmek tanácsot tartanak és Júdással a harminc ezüst pénzben megalkusznak.
A harmadik prefigurációban Ádám és Éva jelenete: a kígyó megcsalja őket, fölismerik bűnüket, majd az angyal átkozza meg őket. Párhuzamul: Jézus a Gecemáné kertbe megy imádkozni és maga mellé veszi Pétert, továbbá Jakabot és Jánost, Zebedeus fiait.
A negyedikben Sámson a filiszteusok kezére kerül, Jézust elfogják és megkötözik.
Az ötödikben az ártatlan Zsuzsanna vádolása. Párhuzamul Jézust a papi fejedelmek vádolják és megítélik.
A hatodik prefigurációban Náboth a maga szőlőjéért megkövetkeztetik. Jézust megkötözve a Pilátushoz viszik és halálra ítélik.
A hetedik prefigurációban Kain és Ábel története. Jézust megfosztják papi köntösétől, keresztre feszítik. Közbevetve Magdolna és János kesergése, a Szűzanya siralma.
Sajnos Juhász Máté könyvéből nem derül ki, hogy e megverselt prefigurációkat előadták-e valahol: Miskolcon, Egerben, Lőcsén, Aradon, Szegeden, Kolozsvárott, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, ahol a XVIII. században a minorita rend barokk buzgósággal apostolkodik.
Nagyfalusy Lajos értékes adatgyűjtése és összeállítása* nyomán még számos más jezsuita úrnapi játék híre is fennmaradt. Különös kedvvel elevenítik föl – természetesen deák nyelven – az Oltáriszentség ószövetségi előképeit: Rézkígyó (1617 Zágráb), Égből hulló manna (1671 Trencsén), (1674 Szakolca), Kánaáni szőlőfűrt (1667 Sárospatak, 1670 Trencsén),* Melkizedek áldozata (1609, 1616 Zágráb, 1666 Nagyszombat, 1668 Székelyudvarhely, 1713 Pécs), Izsák feláldozása (1616 Zágráb), Illés prófétának és az Oltáriszentségnek kenyere (1667 Trencsén, 1671 Lőcse, Munkács), Az oroszlánok vermében ülő Dánielnek angyaltól való tápláltatása (1663 Trencsén, 1666, 1675, 1676 Nagyszombat, 1672 Szakolca, 1674 Kassa), De commedente exivit, cibus, vagyis: az evőből étek jött ki és az erősből édesség eredt (Sámson találós kérdése. Bírák 14, 14. 1665 Selmecbánya), Ninive királya (Lőcse, év nélkül).
Az újszövetségből merített Az irgalmas Szamaritánus (1673 Zágráb). E szakrális játékokba olykor nemzeti vonásokat is belevittek. Így Trencsénben előadásra került: Hungarica Ecclesia Providentia numinis tutata ac gloriose provisa sive Daniel in lacum Leonum coniectus et pane Deo ita mirabiliter providente pastus tandem e carcere liberatus. Vagyis: A Magyar Egyház az isteni Gondviselés dicsőséges oltalma és szárnya alatt, vagy: az oroszlánok vermébe vetett Dániel, kit az isteni Gondviselés oly csodás kenyérrel táplált és végre börtönéből kiszabadított.
Ellenreformációs célzatú: A tékozló fiúnak megtérése az atyai házba, vagyis Magyarországnak visszatérése az Oltáriszentségben jelenlévő Istenhez (1674 Lőcse).
1668 úrnapján Székelyudvarhelyen, szabad ég alatt, magyar nyelven került előadásra a Melkizedek áldozata. A nagyszámú nemesség között ott volt István moldvai fejedelem, aki azért jött át az erdélyi havasokon, hogy e színjátékon jelen lehessen.
Egyéb úrnapi játékok: A testvéreinek örömlakomát adó egyiptomi József és az utolsó vacsora vendégsége (1665, 1668 Trencsén, 1673 Szakolca). A lelki szomjúságot csillapító Oltáriszentséget egyik színi jelenet Mózesnek a pusztában való vízfakasztásával ábrázolja (1717 Eperjes, Selmecbánya). Jerikó eleste (1650 Győr). Jeruzsálem városának szorongatása Jeremiás próféta idejében (Győr, év nélkül). A templomépítő Salamon, a békekirály és Krisztus, a békesség királya (1637 Nagyszombat, 1706 Sárospatak), Józsua oltalompajzsa és az Oltáriszentség (1677 Ungvár).
Általános volt a Társaság-irányította körmeneteken az Oltáriszentséget magasztaló, anyanyelven költött versezetek (carmina, rythmi) előadása is, amelyeket angyaloknak öltözött gyermekek, ifjak mondtak el. Pécs (1688): magyar, német, horvát, Bécs (1712): német, magyar, horvát nyelven. A szokás élt más helyeken, más rendekben is, mint már Juhász Máté méltatásánál láttuk.
Az úrnapi prefigurációs jelképek között külföldön is, hazánkban is talán a Frigyszekrény tűnt föl legtöbbször. Ezt örökíti meg egyik legszebb köztéri műemlékünk, a győri Frigyszekrény-szobor (1731) is, amelyet engesztelésül állítottak.
A győri jezsuita kollégium asylum, menedékhely volt. Ide menekült 1729-ben egy Weingassner György nevezetű katona, akinek a várparancsnok a kiadatását követelte. Ezt a rektor régi egyházi kiváltságra hivatkozva, megtagadta. A katonaság ezután vesztegzár alá vetette az épületet; és megakadályozta a külvilággal való érintkezését, így az élelmiszerrel való ellátást. Sinzendorf bíboros, győri püspök a katonát a maga hatalmasabb védelmébe kívánta venni, úrnapi körmenet alatt a székesegyházba próbálta átmenteni. A ministráns ruhába öltöztetett menekülőt azonban a Duna-kapu őrsége a Káptalandomb alján fölismerte és rárontott. Dulakodás közben a monstranciát kiütötték a pap kezéből, a Szentséget pedig összetiporták. A megbotránkoztató eljárás engeszteléséül maga a király, III. Károly állította az emléket. A hagyomány szerint az ostya porból fölszedett maradványait is elhelyezték a frigyszekrényben.
A merénylet helyére állított emlék állványzatán a kínszenvedést ábrázoló kődombormű. Angyalok tartják fölötte a Frigyszekrényt, ennek tetején a megdicsőített Bárány: Felírása:
PANI ANGELORUM INCORRUPTIBILI
CAROLUS VI ROMAN IMPER AUSTRIUS
REGNI APOSTOLICI CONSERVATOR ET VINDEX
LAESAM ADORATIONIS CAUSAM
CORRECTIS SEDUCTORUM AUDACIIS
PERPETUAE DEPRECATIONIS MONUMENTO
AD EXPIANDAM OFFENSI NUMINIS IRAM
EX AVITA PIETATE
RESTITUI JUSSIT ANNO SALUTIS 1731*
A Frigyszekrény-Oltáriszentség együttese tűnik föl a Szeged-alsóvárosi templom sekrestyeszekrényének képdekorációján, a győri származású Falusi Zsigmond alkotásán (1764) is. Az ajtószárny egyikén az Újszövetséget jelképező pápaalak egyik kezével elvonja a fátylat a mellette álló zsidó pap szeméről, aki az Ószövetség szimbóluma. A pápa a másik szárnyon látható Oltáriszentségre mutat, amely a Frigyszekrényen foglal helyet.* E föltűnő ábrázolás bizonyára összefüggésben volt Szegeden is az úrnap drámájával, talán az alsóvárosi körmenetnek valamelyik barokk mozzanatával, eredeti indítékáról azonban biztosat már nem mondhatunk.
Úrnapja a barokk időkben a katolikus Egyházhoz való tartozás kifejezésének, megvallásának ünnepélyes alkalma. Olyanok is részt vesznek rajta, akik körülményeiknél fogva vallási kötelességeiket nem teljesíthették minden ünnepen.
A debrődi confraternitas regulái (1633) között olvassuk,* hogy Jászóra, amely ebben az időben az egri egyházmegye székvárosa is volt, tartozik az kongregáció és a konfráterek mindnyájan úrnapján Jászóra bemenni, az processióban, s jelen lenni. Az mint szokás, ketten-ketten az fráterek és mindjárt az deákok előtt járjanak. De ezt Krisztus Urunk dicséretire az atyjok és az dékánokval vagy legfőbb konfráterek tizenketten Úrunk környül legyenek: hatan egyfelől, másfelől is hatan az konfráterek égő duplerekkel nagy ájtatosan és buzgó imádságokkal tiszteljék mennynek és földnek Teremtőjét az szent irgalmasságban, és az tizenkettő menyelettül el ne távozzék és ebben az processióban konfráternek koszorú legyen az fején. És így eképpen szolgáljunk az irgalmas Istennek, az ki az mi lelkünkért megholt, hogy halálunk után magához végyen az örök boldogságban az mi lelkünket.
Nádasdy Ferenc 1649-ből való utasítása szerint* tartoznak ők az mezei grófok, avagy marhapásztorok a következőkkel: tartozik minden fertályos mester fejenkint úrnapjára minden pásztorokat céhben parancsolni, hogy Istennek, ő szent felségének tisztességére processióra járjanak. Ha ki pedig közülök efféle keresztényi dolgot elmúlatna, a megnevezett bíró, avagy fertályosmester egy funt viasszal büntesse meg…
A körmenet után mindenik szép böcsületesen a céhmesterhez menjen és az céhmester háza előtt az ő kürtjökkel egyet kürtöljenek. Annak utána házához bemenvén, amit az Isten ad, együtt költsék el…
Az ünnep kivételes tekintélyére jellemző, hogy a hódoltság idején az úrnapi körmenetet a végeken, katonai táborokban is megtartották. Ennek – emlékeztetve, a budavári mozzanatokra – időszerű szakrális célzata volt: az ellenséges hatalom megszégyenítése.*
Egy 1725-ből való rendtartás előírja, hogy a pásztorok egyik kezükben égő gyertyával, a másikban pedig kampós juhászbotjukkal vonuljanak a körmenetben a Jó Pásztort ábrázoló zászlajuk alatt.*
Az ünnepélyes, már a Tridentinumtól ihletett barokk úrnapi hódolat egyesíti egy-egy város, közösség társadalmát, amint Szeged 1724. évi reprezentációjából,* továbbá a tatai uradalom rendtartásából (1832)* is kitűnik.
A régi céhvilágban máshol is minden mester többnyire családostól jelent meg a körmeneten. Németpróna (Slovenské Pravno) céhzászlajainak három rúdjuk is volt. Fiatal mesterek vitték. A többiek kezükben égő fáklyával vagy viaszgyertyával követték.* A Moson megyei juhászok egyik kezében pásztorbot, a másikban égő gyertya.*
Temesvári Pelbárt egyik úrnapi prédikációjában elmondja, hogy az Eucharistia ünnepélyes körülhordozásának jeles gyümölcse: védelem minden veszély és rossz ellenében (defensatio ab omnibus periculis vel malis). Így sokszor tapasztalni, hogy az égő házakhoz vitt Oltáriszentség eltávoztatja a tűzvészt.
Ez a hiedelem a XVIII. század elején Debrecenbe települt katolikus lakosság körében is élt. Piaristák voltak a lelkipásztorai. Csodálatosképpen azokat a katolikus házakat; amelyek előtt a Szentséggel elhaladtak, a tűzvész megkímélte. Ezért a kálvinista atyafiak e szavakkal hívták a szentségvivő papot hajlékukhoz: tiszteletes uram, ide is avval a Fínyessel a házamhoz!* A hiedelem zsidányi horvát maradványa, hogy az úrnapi ágat befonják a pajta sövényébe.*
Ismeretes, hogy a Habsburg-dinasztia és bécsi udvar milyen nagy fényűzéssel ülte meg úrnapját. Ennek halvány hazai visszfénye volt a hajdani fővárosnak, Pozsonynak, később pedig egészen 1945-ig Buda várának feudális színezetű ünneplése. Mindezeknek annyiban van néprajzi jelentősége, hogy barokk pompájuk sokszor még a falusi körmeneteken is visszatükröződött.
A kutatás egyébként alighanem már elkésett ezeknek az ünnepi külsőségeknek: felvonulásnak, viseletnek és viselkedésnek megörökítésével. Így csak kevés hagyományra hivatkozhatunk. Tudjuk, hogy Bernecebaráti új menyecskéi menyasszonyruhájukban vesznek részt a körmenetben.
Adács faluban még a legújabb időkben is a Szentséget vivő pap előtt halad három fiatal lány égszínkék, fűzöld és tűzpiros ruhában a Hit, Remény és Szeretet jelképeivel. A tisztség már régidőktől kezdve ugyanazokban a családokban öröklődött.*
Általános a fehérruhás márialányok kezéből a Szentség előtt való sziromszórás. A Württenbergből települt Budaörs és Budakeszi magyarosodó, de német hagyományait is őrizgető népe virágszőnyeget készít az úrnapi felvonulás számára. Az ünneplésnek ez a fényes módja hazánkban nyilván csak ebben a két faluban él. Szerényebb formában megvan Budafokon, Törökbálinton is. Adatok híján nehéz volna eldönteni, hogy a hagyomány közvetlenül még az ősi szülőföld barokk ünneplését idézi-e, vagy már hazai fejlemény. A budakeszi öregek szerint a díszítő gyakorlat már emberemlékezet óta él. A virágszőnyeg pár évtizeddel ezelőtt sokkal hosszabb volt, amikor az úrnapi sátrakat még a faluban állították föl. Újabban csak a templomkertben készül, így is mintegy száz méter hosszúságban.
A díszítésben ma is részt vesz az ősi családok apraja-nagyja. A férfiak, főleg a különleges fehér színű földről, zöld ágakról gondoskodnak, az asszonynép pedig összehordja a virágokat, sokszor már nem is a szárán, hanem szirmokra tépve. A földet pár ujjnyi vastagságban, a templom körül szalagszerűen ráterítik a fűre, a széleivel együtt szépen elegyengetik, majd lelocsolják. Ez férfimunka, hasonlóképpen a zöld ágak letűzdelése is. A templomi padok széleihez is erősítenek ágakat. Ezeken belül halad a körmenet.
A földbe belekarcolják a díszítések vázlatát, illetőleg körvonalait, éspedig szent jelképeket: oltáriszentségtartót, kelyhet, szívet, keresztet és hasonlókat, továbbá geometrikus formákat. Ezekre szórják rá nagy jártassággal és jó színérzékkel a lányok, asszonyok a szirmokat, kitöltőnek pedig szétmorzsált sárga és zöld mezei virágokat.
Az úrnapi sátrak díszítése olyan, mint más helyeken. Virágkoszorút készítenek a pap monstranciájára, a baldachinok rúdvégeire is.
A menetben csak a szentséget vivő pap léphet a virágszőnyegre. Végig ezen halad. Budaörsi hiedelem szerint majd tűz pusztít a faluban, ha a szőnyegen szekér megy át.*
Sajátságos hagyomány, hogy a virágszőnyeget nem hordják szét. Mindaddig megmarad, amíg az eső szét nem áztatja, a szél el nem fújja, vagy az ég madarai föl nem csipegetik.
Mondottuk, hogy azelőtt a virágszőnyeg végigkígyózott a falun, kocsiutakon. A házak elé zöld ágakat tűztek. A szőnyeg és ágak közeit a gazdák szórták tele frissen kaszált fűvel, mindegyik a magahajléka előtt. Ezt a végén jószágaikkal etették meg.
A budaörsi úrnapját nem láttuk, de alig lehet a készülődésben, díszítésben nagy eltérés. A budakesziektől mindenesetre úgy hallottuk, hogy mégis ünnepélyesebb volt, mert az ottani nép hagyományos viseletében is reprezentált.
Nyék (Neckenmark) hajdan az Eszterházy-hitbizományhoz tartozott. A falusi ősök részt vettek abban a csatában, amelyet Eszterházy Miklós nádor győzelmesen vívott meg Tarródy Mátyással, Bethlen Gábor vezérével (1622).* A földesúr szép selyemzászlót ajándékozott nekik és fiatalságuknak kiváltságul megengedte, hogy ünneplőül az uraság hajdúinak viseletét és fegyverzetét hordja. Az úrnapi körmenetben most is ebben az ősi viseletben, kucsmásan, puskával vonulnak föl. Végül a zászló tiszteletére a templomtéren felállnak, hordozója pedig félkezével többször megforgatja a levegőben. Ez a Fahnschwingen, amely Nyugat-Magyarország hajdani legénycéheinek világát is idézi.
Hasonló régi hagyomány a Halterschnalzen, vagyis a pásztorok ostordurrogtatása, amely Kismarton (Eisenstadt) városában úrnapja után való vasárnap az Eszterházy-rezidencia előtt, a herceg tiszteletére történik. Ezért áldomás jár nekik, amely az uradalmi kiadások között Martinitrunk néven szerepel. Mint látni fogjuk, Márton (nov. 11) volt a pásztorok igazi nagy ünnepe itt is.*
Ugyanekkor a közeli Lorettóban tülkeiket fújták a Vater, vagyis céhmesterük háza előtt.
Szil rábaközi magyar faluban a húsvéti Alleluja-szobrot még a közelmúltban is bevonulás előtt álló regruták vitték az Oltáriszentség előtt asztragán sapkában, fehér ingben, kék mellényben, csizmában. Ez is nyilvánvalóan a táj egykori legénycéheire emlékeztet. A virágszirmokat elsőáldozók gyűjtik össze már napokkal előtte. Az úrnapi virág a lakásbeli szentképekre kerül, előbb azonban a gazdasszony szentelt vízzel fölhinti a szobát.*
Sükösdön, de bizonyára a kalocsai főmegye más faluiban is, úrnapján a templom kövezetét fűvel és virágszirmokkal szórják tele. Az ünnep nyolcadán, egészen Jézus Szent Szíve ünnepéig ott is marad. A füvet és virágot ekkor hordják szét és szentelményként őrzik. Hasonló hagyomány él Mezőkovácsházán is: a nyolcad után jószágnak adják.
Mezőkövesden is teleszórják a templomot kakukkfűvel. Az asszonyok hazaviszik, tehénnek adják, hogy jól tejeljen, véreset ne fejjenek tőle.
Röviden már szó esett a négy világtáj irányában a négy úrnapi sátor állításáról, ahol a menet megáll, a pap pedig áldást oszt. A sátrakat, amelyeknek Nyitranagykéren (Veliky Kyr) budák, buják, Karancsvidék palócainak ajkán guliba, gulyiba, Hangonyban szénke, azaz kis szín, Somodi abaúji faluban oltárka, a mohácsi sokácok ajkán, oltári, bólyi németekén Laubhütte (innen az ünnep ottani neve: Laubhüttenfest) a nevük* vagy egy-egy jámbor társulat állítja és díszíti föl, vagy pedig egyes családok, nemzetségek vállalják. Vannak, főleg a kalocsai és pécsi egyházmegyében faluk, ahol a háztelken, utca vonalában állandó kis kőkápolnát építettek, amelyeket természetesen a gazda gondoz. Hagyományvilágukról alig vannak ismereteink.*
A mohácsi sokácok pár emberöltővel ezelőtt fehér lepedőt vittek és terítettek a sátor oldalára. Eltették: a család halottjainak szemfedőül szolgált.
Az ünnep, illetőleg a körmenet hangulatához még századunk elején is sokfelé hozzátartozott a kirendelt katonaság dísztüze, amelynek eredetileg gonoszűző célzata volt. Szegeden a puskamíves céh mozsárágyúból adott díszlövéseket.* Szilánkját fogfájás ellen tartották foganatosnak.
Az úrnapi szentelt, helyesebben magával az Oltáriszentséggel megáldott ág, virág egyike a legtiszteltebb, legtöbbre tartott népi, paraliturgikus szentelményeknek. Zalaszentbalázsi, kihalóban lévő neve versmondó ág. Az elnevezést már nem tudták megmagyarázni.
Vannak faluk (Tápé, Szentsimon), ahol nem Szent György, illetőleg pünkösd napján zöldágazzák fel a házat, hanem úrnapján.
A szegedi tájon az úrnapi virágot kertekből hordták a hívek össze. Sokan a maguk földjén kötöttek búzából és mezei virágból koszorút és a sátor falára akasztatták. Szertartás után ezt kérték vissza. Tápén az úrnapi koszorú kendőbe takargatva még manapság is álmatlan beteg feje alá kerül, hogy pihenni tudjon. Alsóvároson a halott feje alá a koporsóba, még a közelmúltban is, olyan virágot, füvet tettek, amelyen a sátorban a Szentség állott. A tápaiak akasztanak belőle az istálló horogfájára is. Földeákon a háztető alá tűzik, hogy a villám bele ne csapjon a házba: Kiszomboron a körmenet útvonalát szénával szokták meghinteni. Szertartás után széthordják és a jószággal etetik meg. Az úrnapi széna itt a beteg állatok megcsutakolásához is használatos, hogy a baj, seb tűnjék el róluk.
Óbecsén az úrnapi virágból koszorút fonnak, és oltalmazó célzattal kiteszik a ház udvari részén lévő falra. Ez talán a pravoszláv rítushatása: a helybeli szerb házakon hasonló megfontolással Szent Iván napján kötött koszorú látható. A gyulladásban lévő szemet a virág főzetével szokták mosogatni. A részben bunyevác eredetű Tompa asszonyai összeszedik azokat a virágszirmukat, amelyekre a Szentséget vivő pap rálépett. Megszárítják, majd a párnába, dunnába szórják a toll közé. Az úrnapi sátor zöld ágait és virágait odaerősítő zsineget a bajai gyerekek a századforduló táján szentelt madzag néven emlegették. Fürdéskor a bokájuk fölött a lábuk szárára kötötték, hogy a görcs meg ne fogja.* Hódmezővásárhelyen régebben a kálvinisták is úgy ünnepelték az úrnapját, hogy nem végeztek szolgai munkát. Ez vagy középkori hagyomány maradványa, vagy pedig arra a barokk gyakorlatra megy vissza, amikor a katolikus földesúr másvallású alantasaitól is elvárta, hogy a katolikus ünnepeket, ha passzíve is, de megüljék. Hajdúszoboszló katolikusai szerint, ha valaki hosszú útra megy, a magával vitt úrnapi virág megoltalmazza minden bajtól, szerencsétlenségtől.
Szilágyságban úrnapi fűvel, virággal szokták füstölni a nyavalyatörősöket.* A Székelyföldön; Csíkrákoson (Racul) erős idő, vagyis égiháború alkalmával úrnapján szentelt virággal füstölnek, Göröcsfalván (Plaesii de Sus) a négy oltár közé vert jegenyeággal a jószágot szokták megfüstölni. Kászonfeltízen (Satul Nou) az úrnapi oltárról egy-egy ágat visznek haza, és annyi Miatyánkot végez mellette a család, ahány levelet olvasnak meg rajta.*
Az úrnapi virágot Istensegíts bukovinai székely népe is orvosságnak tisztelte. Andrásfalván az úrnapi koszorú az istállóba került, hogy a jószág egészséges maradjon, a Szépasszonyok, vagyis a boszorkányok ne fonják be a lovak sörényét. Tettek belőle a kisdedek fürösztővizébe is.
Ludányhalászi hagyománya szerint a monstranciát díszítő virágkoszorúval a beteg gyermeket szokták megfüstölni.* Hangony, Dernő (Drnava) falukban az ágat kertbe, kenderföldbe szúrják le. Gyöngyöspatán vihar idején a sátorgallyból vetnek a tűzre, a virágból pedig a beteg fürdőjébe tesznek. Hollókő asszonyai a gyerek fürösztővizébe szórnak a virágból. Az ágat villámcsapás ellen az eresz alá tűzik. Lucskán (Lučka) a szemtőlesés néven emlegetett szemverést úrnapi virág főzetével mossák le a gyerekről. Ellés után először ezzel itatják meg a tehenet.
Úrnapjának, az úrnapi ágnak, virágnak párhuzamos szlovák hagyományvilága is nyilván igen gazdag. Erről azonban mi sajnos, igen keveset tudunk, csak a magyar nyelvű forrásokat idézhetjük. Privigye (Prievidza) népe szerint az úrnapi virág betegség ellen foganatos. Abba a házba nem üt az istennyila, ahol úrnapi ágat őriznek.* Németprónán a kakukkfűből font úrnapi koszorút parázsra szokták tenni, és a beteg jószágot megfüstölik vele.*
Egy régi följegyzés (1746) szerint olyan úrnapi koszorúval foganatos a beteget megfüstölni, amely a Szentségen függött.*
A göcseji sátornak a nyírfaág a legszokottabb dísze. Szertartás után egy-egy ággal megsöprik a palántaföldet, majd férgek ellen bele is szúrják (Bucsuta). Az ágy derékaljában rejtik el. Szédülő embernek meggőzölik vele a fejét (Nagylengyel). Forrázatával a köszvényes tagot orvosolják (Páka).*
Vásárosmiske vasi faluban az úrnapi virágot rögtön a körmenet után kiviszik a családtagok sírjára. Akinek még nincs halottja, Krisztus temetői keresztjére teszi.
Rábaközben a sátorleveleket a jószág szénájába szokták tenni, hogy ne legyen kehes. A nyavalyatörőst Csornán is úrnapi ággal, tehát Jézusszimbólummal ütögették régebben, hogy magához térjen: a Mester is kiűzte a betegekből az ördögöt (Máté 8, 16). Szintén csornai, eucharisztikus ihletésű időjárási regula: ha fényes az úrnapja, búzakeresztekkel telik meg a pajta.*
Karmacs veszprémi faluban* a frissen kelt aprójószágot: csirkét, kacsát, libát a gazdasszony szitára teszi. Előbb azonban hitvány lábasba vetett parázson úrnapi virágot, Zöld ágat éget. Ennek füstje fölé tartja a szitát. Annyi ez a szárnyasoknak „mint az embereknek a keresztelés”.
Baranyában: Vasas, Martonfa falukban is a sátor zöldje beteg jószág orvossága.*
Dusnoki „rác” szokás szerint a virágot kiviszik az elhalt családtagok sírjára. Tesznek a halott koporsajába is.
Budakeszi minden hagyományőrző német családja köt koszorút, amelyet mind a négy áldásnak érnie kell. Utána kiviszik a temetőbe halottjaik sírjára. Budaörsi német monda szerint* az úrnapi szentelt virág még az állattá varázsolt embert is visszabűvöli. Leányvár németjei az úrnapi koszorút elteszik. Karácsony estéjén levágnak belőle, parázsra vetik és megfüstölik vele a házat, udvart, istállót, ólat, borospincét. Égiháború idején is ebből a virágból vetnek a tűzre és füstölnek vele.
Bornemissza Péter Ördögi Kísértetekről szóló könyvében olvassuk: (Kísért az ördög) az úrvacsorájával is, hogy az ostyát tartsd a szádban és vidd a méhkasba, és sok mézed lesz.
Zalán Menyhért a babona magyarázatával kapcsolatosan rámutat,* hogy a középkorban sokszor visszaéltek az Ostya szentségével, így a méhkasba tették. Úgy hitték, hogy a méhek majd jobban mézelnek. Egy föltehetően hazai eredetű, XII. századból való kézirat szerint egy parasztember az Oltáriszentséget a kaptárba tette, hogy több méze legyen. Az ember azonban rövidesen megbetegedett, és meggyónva sötét titkát fölfedte a papnak. A pap megnézte a kast és csakugyan ott találta a Szentostyát. A méhek viaszból kis kápolnát hordtak köréje, és mintha zsoltárt döngicséltek volna a tiszteletére. A pap ünnepélyes körmenetben a néppel együtt a templomba vitte, és a viaszkápolnát ott helyezte el.
A középkorban Európa-szerte ismert legendával, illetőleg a belőle sarjadt mondakörrel Leopold Kretzenbacher is foglalkozván,* számos párhuzamot felsorol, amelyek a mai anyagunkat is egyetemesebb összefüggésben világítják meg. Idézi azt a szöveget is, amelyből Zalán merített: Carmen de rustici cuiusdam profanatione SS. Sacramenti, qui illud in alveo reposuit.
A történet már Petrus Venerabilis cluny bencés († 1156) De miraculis c. művében is felbukkan. Itt a parasztember a misén megáldozik, de az ostyát nem nyeli le. Szájában hazaviszi és belélehel a kaptárba. Azt mondták ugyanis neki, hogy így méhei nem halnak meg, nem vesznek el. Közben azonban az ostyát a szájából kiejti. Erre a méhek a kaptárból gyorsan előröppennek és az ostyát a földről nagy tisztelettel fölemeli, majd az ember szeme láttára hajlékukba viszik. Ez némi gondolkodás utána a méheket megöli. Erre a szentostya Gyermekké változik, mintegy újjászületve a méz (inter favos et mella) közé fekszik. Megijedve, a csodajelet a templomba akarja vinni, ez azonban hirtelen eltűnik a méltatlan ember kezéből.
A hiedelem nagyjából máig így él hazai vendjeink (Szentmátyás, Sándorvölgy) körében: annak a méhésznek, aki áldozáskor nem nyeli le a Szentséget, hanem zsebkendőjébe rejtve hazaviszi, és méhesében eldugja, nem szökik el a raja. Méhcsaládjai majd szorgalmasan gyűjtenek. Ha akarja, méheit ráküldheti másokéra is rabolni.* A kétvölgyi vendek szerint egy ilyen méhkas mellett elhaladva, a plébános a méheket latinul halotta énekelni. A pap kérésére a gazda a kast felnyitotta: az ostyák sértetlenek maradtak. Visszavitték a templomba. Farkasfa egyik magyar méhésze, aki szintén ostyát rejtett a kasba, hallotta méheit énekelni: Szent vagy Uram. szent vagy…
Nem kétséges, hogy ebből a legendából sarjadt főbb helyen is az úrnapi szentelmények egyik sajátos alkalmazása. Mezőkövesd hagyománya szerint* a templomban széthintett, majd hazavitt úrnapi kakukkfüvet a méhes elé szórják, hogy a méhek ráröpülvén, jövőre még népesebb rajt eresszenek. Rábagyarmaton,* Vásárosmiskén az úrnapi ágat, virágot ráteszik a méhkasra. Okát, célzatait már nem tudták megmondani. A szokás nyilván az ország más helyein is – olykor időben kissé eltolódva – élt, illetőleg él. Így Csíkménaságon búzaszentelés alkalmával* a szentelt búzakalászból font koszorút odaakasztják a méhkas fölé, hogy a méhek összetartsanak.
A méltatlan ünneplés úrnapi hagyományvilágához, valamint a tiszteletlenül megsértett Oltáriszentséghez több jellegzetes mondai hiedelem fűződik.
Dévára települt csángók szerint* egy ember úrnapján ment szántani: ő református, neki nem ünnep. Déltájban a Szépasszonyok, vagyis boszorkányok minden erejét elvették. Utána 18 évig feküdt ágyban, amíg meg nem halt.
Pocsaj bihari református, illetőleg görögkatolikus faluban régebben úgy tartották, hogy úrnapján nem jó kenyeret sütni, mert kővé válik. Hódmezővásárhely népi hagyománya is így vallja. A munkába is beleüt az Isten haragja.
A bokortanyák evangélikus tirpák népét a katolikus földesúr parancsa már régen nem szorítja, de félünnepeként máig megülik.*
Csanádpalota ünneprontó hagyománya* szerint egy gazdag asszony úrnapján kényszerítette a béreseit, hogy a mezőn dolgozzanak. Ő is kiment velük, hogy szemmel tartsa őket. Ezek megvárták, hogy ő fogjon munkába. Alighogy hozzálátott, kígyó tekeredett rá és megfojtotta.
Mondják, hogy egy dunabogdáni család több nemzedéktől örökölve, máig szorongó tisztelettel őrizget egy kődarabot, amely családi hagyomány szerint egy úrnapján kővévált kenyér maradványa.
Vásárosdombó baranyai faluban az a régi hiedelem járja, hogy az úrnapja hajnalán sütött kenyér kővé válik. Egy ilyen kenyeret később káposztáskőnek használtak, amíg rá nem szakadt a pince. Sokan nem esznek ezen az ünnepen húst, hogy ezzel is védekezzenek a sertésvész ellen. Valamikor olyan szigorú dologtiltó nap volt, hogy még a jószág takarmányát is előtte este előkészítették. Egy öregektől még ismert emberről beszélik, hogy a nap szentségével nem törődve, hajnalban kiment a takarmányért, hogy azért reggelre elvégezzen. Le is kaszálta, de haza már nem vihette, mert ott a mezőn hirtelen meghalt.*
Ezen a napon a jószágot nem szabad igába fogni. A tilalommal függ össze az ország több helyén, így Veszprémvarsányban* és Budaörsön* emlegetett hagyomány, hogy tűz üt ki a faluban, házban, ha a körmenet kocsival találkozik, illetőleg a szekér a virágszőnyegen gázol át.
Úrnapja rendjéhez csakugyan még századunk elején is hozzátartozott a teljes munkaszünet. A szegedi vízi- és szélmolnárok nem őröltek. Említsük röviden itt meg, hogy valamikor éppen a kenyér eucharisztikus misztériuma nyomán a malmok hajdanában, különös kiváltságként asylum-jogot élveztek.*
A mise, illetőleg Oltáriszentség úrnapi kultusszal rokon hiedelemvilágáról, ikonográfiájáról itt nem szólhatunk. Csak felsoroljuk az ünnep Eucharistia, ad coenam Domini, Corpus Christi liturgikus nyelven emlegetett patrocíniumait:
Esztergom: Budapest (Örökimádás. Erzsébet királyné emlékezetére, 1908).
Nyitra: Dubovil, Karasznyán (Krasnany. kastélykápolna).
Besztercebánya: Besztercebánya (1473).
Rozsnyó: Serke (Sirkovce 1428, elenyészett).*
Kassa: Jánosvölgye (Jankovce, 1770), Magyorósfalu (Lieskovce, 1798).
Eger: Diósgyőr (1304, pálos, elenyészett).*
Szatmár: Sztropkó (1675).
Győr: Szil.
Veszprém: Bács (1423, Tapolcától keletre).* Ma: Nagybajom, Simonfa, Tab.
Pécs: Pécs (székesegyház, középkor), Drávacsehi (1936).
Vác: Becske (középkor, majd 1800).
Erdély: Csíkszentkirály (Sancraieni, régi „várkápolna”). Csíkszentmárton (kápolna), Nagykászon (kápolna).
Egy XVIII. századból származó kéziratos kiskunfélegyházi énekeskönyv örökítette meg ezt az úrnapi éneket, régi virágénekeink istenes mását:
|