KATEKETIKAI TÉMÁK, SEGÉDÖTLETEK
(óvodások számára)

1. JÓSÁG AKADÁLY-VERSENY

Bár a kis gyermekben a "bűn" fogalma még nem érlelődött, ugyanakkor már érti, hogy másoknak tud örömöt szerezni, vagy szomorúságot okozni. A következő játék ezt a tudatot célozza megerősíteni.

Játék menete: Kijelölünk egy "zarándokot", akinek az a célja, hogy bárhova megy, valami jót tegyen. Kiválasztunk néhány embert, aki fogadná a jó cselekedeteket: pl. mama és papa otthon, testvérünk, szomorú osztály társunk, valaki, akinek feje vagy foga fáj, stb. Előre kivágott karikákra rárajzoltunk arcokat, amelyek különböző hangulatokat fejeznek ki, vagy különböző nehézségeket: (pl. vidámság, derű, harag, szomorúság, félelem, szégyenlősség, akaratosság, stb.) Előre megbeszéljük a különböző arcok értelmét, és hogy hogyan felismerhetők ezek a nehézségek, amikor ránk támadnak. Majd azt is megbeszéljük, hogy mit lehet csinálni, amikor ezek a "nehézségek" megérintenek. (A megoldások legyenek praktikusak, elérhetők és megvalósíthatók. Az ima mindenképpen legyen a segítségek között.)

Ahogyan a zarándok utazik, különböző arcok megtámadják. Neki meg kell állni az úton, és segítséget kell kérni a "keresztény közösségtől", akik egy kijelölt csoport. Ők majd, a már átbeszélt megoldásokból, kiválasztanak néhányat, amellyel buzdítják a zarándokot, hogy elérhesse a célját, és tudjon jót cselekedni. Akivel már jót tett, feláll, és csatlakozik a zarándokhoz. A végén hálát adunk imában, hogy a mennyei Atya sok módon segített tovább menni az úton.

2. NEHÉZ - KÖNNYŰ

Rajzokkal vagy megjelenítés útján lehet a következő játékot megvalósítani.

Egy általános napot ábrázolunk. Átveszünk egy napot reggeltől - estig, felkeléstől, lefekvésig. Megjelenítjük, mi a nehéz, és megpróbáljuk kideríteni, hogy miért volt nehéz. Majd azt is megbeszéljük, hogy mi segítene könnyebbíteni. A gyerekek adják az ötleteket, majd a vezető, amennyiben nem megy a gyerekeknek. (Pl. Reggel nincs kedvünk felkelni, de anyu szólt. Miért nehéz? Túl későn feküdtünk le. Mi segítene? Ha korábban feküdnénk le, könnyebb lenne felkelni. Először játsszuk el a nehézségeket, majd a végén a megoldások szerint a más jellegű napot.

3. IMA NEHÉZSÉGEKBEN

A kisgyermekben az Istenbe-vetett bizalom természetes. Újra át lehet venni a már eddig megtapasztalt nehézségeket, és megbeszélni, hogy azokban az esetekben milyen imát lehetne elmondani. Az ima lépéseiben szerepeljenek a következők is: