KATEKETIKAI TÉMÁK, SEGÉDÖTLETEK
(Általános iskola felső tagozata számára)

 

1. ŐRANGYALOS

Az őrangyalos játékot már mindenki nagyon jól ismeri, így azt is, hogy milyen hibákat követünk el benne. A játéknak ebben a formában tényleg csak akkor van értelme, ha igyekszünk pontosan a feladatra szorítkozni. Ez pedig most az lenne, hogy az "őrangyalok" figyeljék, hogy "védencük" milyen félelmekkel, milyen kételyekkel küszködik és ezeknek leküzdésében legyenek segítségükre.

 

2. NEHÉZSÉGEK A JELENBEN

Tábor elején egy tábortűzi beszélgetés keretében mesélje el mindenki, hogy kinek, minek hatására jött el a táborba. Mit remél, mitől tart? Igyekezzünk ezeket a félelmeket eloszlatni. Tudatosítsuk, hogy nehézségek mindig lesznek, de ezekkel bizalommal kell szembenéznünk. A beszélgetést közös imádsággal zárjuk.

 

3. NEHÉZSÉGEK A JÖVŐBEN

A nyári táborozás egyben erőgyűjtés, felkészülés is a következő évre. A tábor elején mindenki írja össze, milyen feladatok, milyen gondok fogják otthon, illetve az új tanévben várni. Ezt a listát tegyük félre a tábor idejére, s a tábor végén vegyük csak elő újra. Beszéljük meg, hogy mennyiben látjuk ezeket másképpen. Mindenki fogalmazza meg magának, hogy mi a legfontosabb dolog, amire oda kell figyelnie, hogy "zarándok útján" könnyebben küzdjön meg a nehézségekkel. Az elhatározások sikeréért közösen imádkozzunk.