A középkori csillagászat


A görög csillagászatot az arabok folytatták, s õk lettek a görög szellemiség megmentõi. A kr.u. VII-IX. évszázad során áldozatos munkával felkutatták, összegyûjtötték és arabra fordították a fellelhetõ görög mûveket. Így maradhatott ránk Ptolemaiosz csillagászati összefoglaló mûve a Megalé szüntaxisz is, ami arab címe után Almageszt néven is ismeretes. Valójában, majdnem minden amit a görög csillagászatról tudunk az arabok közvetítésével jutott el Európába, az arab szövegek latinra fordításával a XII. századtól. Az arabok így megszerzett ismereteiket hatékonyan használták fel, és saját tapasztalataikkal, elképzeléseikkel ki is egészítették azokat.

A középkori Európában a csillagászat a XV. századig semmit sem fejlõdött. Az egyház a ptolemaioszi világképet dogmaként fogadta el. A görög csillagászat nagyszerû eredményei szinte teljesen feledésbe merültek.
A XV. század végén a hajózás nagyarányú megindulása szükségessé tette a tengeren való tájékozódást. Ez a ptolemaioszi geocentrikus világszemlélet alapján készült bolygótáblázatokkal már nem volt lehetséges, mert az egyre pontosabbá váló észlelések adatai már nem estek egybe a bolygótáblázatok adataival.

 Kopernikusz

 Giordano Bruno

 Tycho Brache

 Galilei

 Kepler

Feltehetõen Kopernikusz (1473-1543) is azért kezdett el foglalkozni bolygómozgások tanulmányozásával, hogy bolygótáblázatokat készítsen.

Már 1510 körül rájött arra, hogy a bolygómozgásokat egyszerûbb úgy értelmezni, ha felteszi, hogy a bolygók a Nap körül keringenek. Klasszikus hagyományok alapján ragaszkodott az egyenletes körmozgások feltevéséhez, ezért világképe a bolygók helyzeteit pontatlanul jelezte elõre, mint a ptolemaioszi.

Heliocentrikus világképe szerint a Föld is csak egy bolygó, mely a többivel együtt a Nap körül kering.
Napközéppontú világképével igen egyszerûen meg lehetett magyarázni a bolygók égbolton leírt pályájában elõforduló hurokszerû alakot és több más égi jelenséget.

Az új heliocentrikus elképzelés alapján sem tudott a régieknél jobb elõrejelzéseket adni. (Ennek az volt az oka, hogy a bolygópályákat körnek vélte.) Ez élete végéig bántotta és emiatt sokáig halogatta mûvének kiadását. Csak közvetlenül halála elõtt 1543-ban adta ki "De revolutionibus orbium coelestium" címû korszakalkotó könyvét.

Kopernikusz világképe nem illett bele az egyház dogmarendszerébe, ezért terjesztését, hirdetését súlyosan büntették. A kopernikuszi tanok egyik leglelkesebb hirdetõje Giordano Bruno (1548-1600) volt, aki továbbfejlesztve az elméletet, még a nap "világközpont" jellegét sem fogadta el mondván, hogy a Nap is egyike a megszámlálhatatlanul sok csillagnak. Eretnekségért 1600-ban máglyahalálra ítélték és elégették.

   Kopernikusz munkáját Tycho Brache (1546-1601) dán csillagász sem fogadta el. Ellenérvei szigorúan tudományos jellegûek voltak. Szerinte, ha a Föld a Nap körül kering, akkor a csillagoknak az év folyamán más-más irányból kellene látszódniuk. Mivel ez nem észlelhetõ, a Föld sem keringhet a Nap körül - mondta Tycho Brache.( Ma már tudjuk, hogy ezt azért nem figyelhette meg, mert a csillagok nagyon távol vannak tõlünk.) Tycho egy érdekes "hibrid" megoldást javasolt: A Nap a Föld körül kering, de a bolygók a nap körül keringenek.
Csillagvizsgálójában rendszeresen mérte a bolygók adatait, óriási észlelési anyagot halmozott fel.

   A heliocentrikus világrendszer híve volt Galileo Galilei (1569-1642) is, aki elõször használt távcsövet a csillagászatban, és ezzel ugrásszerû fejlõdést indított meg. Felfedezte a Jupiter négy holdját, a Vénusz fázisait, a Nap forgását, a napfoltokat, a Hold hegyeit és "tengereit". Észlelései világossá tették elõtte a kopernikuszi rendszer igazságát, hiszen a Vénusz fázisait csak úgy lehetett értelmezni, hogy a Nap körül kering. Galilei hangsúlyozta a megfigyelések elengedhetetlen szükségességét, ezzel a modern tudományos módszer úttörõjévé vált. Galilei a híres "Diagolus"-ban fejtette ki nézeteit, amiért az inkvizíció elé idézték és meghurcolták. A máglyahalált csak úgy tudta elkerülni, hogy megtagadta nézeteit.

Johannes Kepler (1571-1630) Prágában Tycho Brache asszisztense volt, így hozzájutott a hatalmas bolygóészlelési anyaghoz.

    Egyértelmûen a heliocentrikus világképet fogadta el.
Megmérte a Mars térbeli helyzetét és azt kapta, hogy a Mars olyan ellipszispályán kering a Nap körül, amelynek egyik fókuszpontjában a Nap helyezkedik el. Késõbb ezt más bolygók esetében is kimutatta, és kimondta az elsõ törvényét.

  I. törvénye: Minden bolygó olyan ellipszispályán kering, amelynek egyik                       fókuszában a Nap áll.

Több évig tartó munkával, a bolygók ellipszispályán való mozgásának tanulmányozása során még két törvény fogalmazott meg:

II. törvénye: (az ábra szemlélteti)
a bolygót és a Napot összekötõ szakasz egyenlõ idõközök alatt egyenlõ területeket súrol, vagyis a területi sebesség állandó. (Minden bolygó gyorsabban mozog, ha közelebb jár a Naphoz.)

III. törvénye:
a bolygók keringési idejének négyzetei úgy aránylanak egymáshoz, mint pályaellipszisük félnagytengelyének köbei.

Kepler törvényinek felhasználásával igen pontos bolygótáblázatokat lehetett készíteni. Kepler munkássága a kopernikuszi heliocentrikus világkép gyõzelmének betetõzését jelentette.

Azáltal, hogy Galilei 1610-ben fordította elõször az égre fordította távcsövét, robbanásszerû változás történt.
A XVII. század végére már 9 új objektumot fedeztek fel (Callisto 1610. Galilei; Europa 1610. Galilei; Ganymedes 1610. Galilei; Io 1610. Galilei; Titan 1655. Huygens; Iapetus 1671. Cassini; Rhea 1672. Cassini; Dione 1684. Cassini; Tethys 1684. Cassini). Az ismert égitestek száma 17-re, több mint a duplájára nõtt.
Kopernikusz tanai a Nap középpontú mindenségrõl pedig széles körben elterjedtek.

 Ókor

Középkor

Newton után