dugo@szepi.hu
cimer (2K)

A Piarista iskolák története

Az első piarista iskolát 400 éve, 1597-ben nyitotta meg Rómában egy spanyol pap, Kalazanci Szent József. Diákjai szegény sorban élő gyerekek voltak, akiket ki akart emelni nyomorukból. Ezt a célt meggyőződése szerint akkor érhette el, ha tudásra és istenfélelemre oktatja és neveli őket. Vállalkozásában sikerrel járt: rövid idő alatt több száz neveltje lett. A rendalapító meglátását fejezi ki a piaristák programadó jelmondata:

Kalazancius (7K)
PIETAS ET LITTERAE (1K)

Ennek a jelmondatnak mindegyik szava fontos. A pietas, amelyből Kalazancius szerzetesrendjének mifelénk honos neve, a piarista ered, a szótárak szerint azt jelenti: istenfélelem, jámborság, kegyesség. A litterae jelentése: tudomány. Ez a két szó az ettel összekötve válik szellemiségünk meghatározójává, programadóvá. A litteraevel a hátában ugyanis a pietas már nemcsak azt fejezi ki, hogy Kalazancius iskolája ingyenes, és hogy itt istenfélelemre oktatják a gyerekeket. Hanem azt is, hogy a Teremtőhöz az emberi tudás és igazságkeresés útjain akarunk eljutni, tanárok és diákok közösen. Az a litterae pedig, amelyet megelőz a pietas, olyan tudomány, amely megismerése tárgyához megilletődve közelít, mert üzenetnek és ajándéknak tartja.

Szegedre 1719-ben jöttek először piaristák. A tanítást két évvel később, 1721-ben kezdték meg egy ideiglenes épületben. A kárpótlási törvény értelmében az 1948-ban államosított szegedi iskolájáért a Piarista Rend számára kárpótlást állapítottak meg. Ebből az összegből egy új gimnázium épült azon a telken, amelyet Szeged városa adományozott a Rendnek.

Magyarországon intézményeink között jelenleg további 5 piarista gimnázium van: Vácott, Budapesten, Kecskeméten, Nagykanizsán és Mosonmagyaróváron.

Néhány neves szegedi piarista diák:


Címek:

6724 Szeged, Bálint Sándor u. 14.
Levélcím:  6701 Szeged, Pf. 1132
Tel:  62/549-090
Fax:  62/549-099
Titkárság:  62/549-091
Gazdasági iroda:  62/549-092
Gondnok:  62/549-094
E-mail:  titkarsag@szepi.hu