Deutsch

magyar
english
polski
imalánc

imalánc határok
nélkül

Downloads

"Gebetskette"-Broschüre
Infobrief
a rózsafüzérről

formája
titkairól
Beter

Gemeinschaften
Meinungen
statisztikák
Zarándok

Vorstellung
Pilgerorten
Botschaften
Versöhnung
Links

KeKT
Zarándok
imperfectum
Virtuális Plébánia


Előd: Katolikus dogmatika - Isten EGYETLEN

I S T E N     E G Y E T L E N S É G E

 

1. Monoteizmus az ÓSZÖVETSÉGBEN

 A kinyilatkoztatás történetisége hozta magával, hogy az ószövetségi monoteizmus fokozatosan bontakozott ki, és hódította meg a lelkeket.

Úgy tűnik, hogy a pátriárkák korában Ábrahám törzse egyetlen Istenben hitt ugyan, de nem tagadta, hogy más népnek vagy más néptörzsnek más istene van (Ter 31,53). Ez a ,,monolatria'' azonban egészen más természetű volt, mint a környező törzsek istenhite. Mert Ábrahámék Istene nem helyhezkötött Isten, hiszen Ábrahám ugyanazt imádta Hárán-ban és Hebron-ban, akitől Úr-ban parancsot kapott. Továbbá egyre inkább mélyült a meggyőződés, hogy Izrael Istene mérhetetlenül nagyobb és hatalmasabb, mint a többi istenek (Kiv 15,11-12; 20,3; 22,19; 23,13; MTörv 4,19; 29,25; 1Sám 26,19-20 stb.). Isten neve Él vagy Elohim nemcsak Izraelben, hanem a környező népeknél is. Izrael azonban az Ábrahámmal kötött szövetség óta különösen a magáénak érezte Él-t (Kiv 6,3; 3,13; Ter 26,28; 30,27; 33,20). A nevéhez tett jelzők (pl. Él-Ólam = öröktől való Él; Él-Roi = aki lát engem; Él-Béthel = aki Béthelben megjelent) nem külön isteneket jeleznek, hanem -- akárcsak Ugaritban -- különféle szerepeire utalnak. A tudósok vitatják, hogy használatban volt-e a Jahve név Mózes előtt.

Mózes idejétől kezdve Istent Jahve néven tisztelik, és hangoztatják, hogy azonos Ábrahám Istenével (Kiv 3,13-15), A mózesi időkből származó tízparancsolat első parancsa így hangzik: ,,Én vagyok az Úr, a te Istened... senki mást ne tekints Istennek, csak engem!'' (Kiv 20,2-3). Ugyanez a parancs később is fel-felhangzik (Lev 26,1; MTörv 6,4; 10,20-21; 32,29; 1Kir 8, 60). Mai szakemberek azonban vitatják, hogy a mózesi törvényhozás csupán tiltotta-e az idegen istenek tiszteletét, vagy tagadta is azok létezését. Ugyanez a vita vonatkozik az Ígéret földjének elfoglalásakor kiadott tiltó rendelkezésekre, amelyek kegyetlen megtorlásokat helyeztek kilátásba a bálványimádókkal szemben (Bir 2,1-15; 6,1-6; 10,6-9; stb. -- vö. Lev 20,1-5; Szám 25,3-4; MTörv 13,6-18). Jahve egyedülálló hatalmának hangsúlyozása és az idegen istenek tiszteletének tilalma ,,gyakorlati'' jellegű monoteizmust eredményezett (vö. Józs 24,14-24).

A gyakorlati monoteizmus idővel elméleti monoteizmussá fejlődött. Ennek egészen tiszta, sőt harcos formájával a próféták korában találkozunk. Ilyent képvisel Illés próféta (1Kir 18,40), továbbá Ámosz (1-2; 9,7) és Izajás. Az utóbbi szerint a pogány istenek a semmivel egyenlők (2,8.18; 10,10; vö. Zsolt 97,5). Jeremiás is semmiségnek (2,5; 10,8.15; 14,22; 16,19) és nem-Istennek mondja (2,11; 6,7) azokat. A Deutero-Izajás kifejezetten hirdeti: ,,Rajtam kívül nincs más Isten, és Szabadító nincsen rajtam kívül (45,24; vö. 41,28; 43,10).

A fogság idején nyerte el végső alakját a Második Törvénykönyv (Deuteronomium). Ez fogalmazta meg Jahve egyetlenségét abban a mondatban, amely az izraelita férfiak számára kötelező napi imádság első mondata lett, és amelynek kezdő szaváról (sema' = halld!) nevezték el ezt az imádságot is: ,,Halld Izrael, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Isten'' (6,4).
 Ugyancsak a fogság idején keletkezett a ,,papi kódex'' teremtéstörténete (Ter 1). Ez polémikus formában hirdeti, hogy Izrael egyetlen Istene teremtette a napot, holdat, csillagokat és különféle állatokat, amelyeket a nép leigázói istenekként imádtak. Ennél is fontosabb a ,,jahvista'' teremtéstörténet (Ter 2), amelyet Salamon király korában fogalmaztak meg mai formájában, de igen régi hagyományra megy vissza. Ez is hangsúlyozza, hogy a világnak és a világban találhatóknak Jahve a teremtője; a bűnbeesés történetében pedig minden valószínűség szerint azért szerepelteti a kígyót, hogy kimutassa: amelyik állatot egyes népek az élet és termékenység isteneként imádnak, attól származik minden fáradság és szenvedés a világon.

Figyelemre méltó még, hogy amikor Jahve egyetlenségét nem említik tételes formában, akkor is szóhoz jut az szerepének, viselkedésének, jelentőségének bemutatása által: Ura az egész világnak, hatalmának senki sem tud ellenállni, szentsége, dicsősége, jutalmazó és büntető igazságossága felülmúlhatatlan stb.

A Krisztus előtti közvetlen századokban már általános meggyőződéssé vált az ,,elméleti monoteizmus'' (vö. 2Makk 1,2; Jub 12,22 skk; Ps Sal 9,19; Jos Flav: Ant V. 1,27).


2. Monoteizmus az ÚJSZÖVETSÉGBEN

 Az Újszövetség szinte beleszületett a monoteizmusba. Jézus első és alapvető parancsként ismétli meg a sema'-imádság kezdőmondatát (Mk 12,29). Szent Pál is azt írja Korintusba, hogy nincs bálványisten, és nincs Isten, csak egy ..., akitől minden származik, és mi érte vagyunk (1Kor 8,4-6). Egyéb szentpáli helyeken kívül Isten egyetlenségéről szól a Jakab-levél (2,19). Jelentősebbek az olyan utalások, amelyekből a pogányok evangelizációjáról értesülünk (pl. 1Tesz 1,9). A zsidók térítői kiemelik, hogy mi is az atyák Istenét imádjuk (ApCsel 3,13; 5,30; 22,14), Izrael Istenét (ApCsel 13,17; vö. Mt 15,31; Lk 1,68), aki elküldötte Fiát (Gal 4,3), hogy Izrael szétszórt fiait egybegyűjtse (Jn 11,52), Isten új népét megszervezze (ApCsel 15,14; 1Pt 2,10), és az igaz Istenhez vezető ajtó legyen (Jn 10,9), Isten igazságában és életében való részesedéshez vezető út (Jn 14,6; vö. 6,57-58; 17,19), Aki egy az Atyával (Jn 10,30-33; 14,11-12; vö. 5,19).


3. Isten egyetlensége és az  ŐSKERESZTÉNYSÉG

 Jézus nem kifejezetten beszélt a Szentháromságról, hanem olyan utalások formájában, amelyeknek alapján az ősegyház a Szentlélek irányításával (vö. Jn 14,20.26; 16,13) kielemezte először Jézus, majd a Szentlélek istenségét, személyes voltát és egylényegűségüket. Mindez nem kevés küzdelembe került. A pogányokon kívül Philón követőivel és bizonyos judaizáló törekvésekkel, majd a gnósztikus és manicheus dualistákkal, továbbá a trinitológiai és krisztológiai eretnekekkel, végül pedig Allah egyetlen személyét valló muzulmánokkal került ellentétbe a kereszténység.

A mártír-akták tanúsítják, hogy az ősegyház milyen meggyőződéssel vallotta az egyistenhitet és Jézus istenségét egyaránt. Az ókeresztény irodalom pedig azokról az erőfeszítésekről tudósít, amelyek a monoteizmust a Szentháromság titkával összehangolni törekedtek. Ezeket a küzdelmeket nemcsak az igazságért vívott harcnak kell tekintenünk. Ha megfontoljuk, hogy a bálványistenek voltaképpen a természet erőinek mitológiai megszemélyesítései, akkor a monoteizmusért vívott küzdelemben a természet erőinek mítosztalanítását is meglátjuk. A teremtéstanban látni fogjuk, hogy a helyesen értelmezett monoteizmus szerint Isten teremtői és világfenntartói tevékenysége nem szünteti meg a teremtmények autonómiáját (öntörvényűségét), ennélfogva Istennek a természetben végbemenő működése nem teszi fölöslegessé a világ törvényszerűségeit kutató tudományokat. A monoteizmus mint mítosztalanítás tehát -- ha helyesen értelmezzük -- a műveltség és fejlődés eszméjét is szolgálja.


4. Isten egyetlensége és a  SZENTHÁROMSÁG

 Isten egyetlenségét a Szentháromság dogmájával szinopszisban kell szemlélnünk. Csakis így válik érthetővé számunkra az üdvtörténet (vö. Ef 4,5-6), és csak így háríthatjuk el azt a veszélyt, hogy élő és életet közlő személy helyett az egy Istent vagy egy absztrakt ,,Legfőbb Lény''-nek, vagy pedig deista formában a világgépezet szenvtelen működtetőjének képzeljük. Isten háromszemélyűsége nehezen megoldható problémákat vet fel ugyan önmagában is, Isten személyes voltával kapcsolatban is (lásd a szentháromságtant), de ugyanakkor megóv attól, hogy Istenünket antropomorf módon magasabbrendű emberi személy mintájára, mintegy szuperszemélyként képzeljük.


5. Az egyetlen Isten féltékeny Isten

 Az Ószövetség népe számára Isten egyetlensége elsősorban arról beszélt, hogy egyedül őt szabad és kell imádnunk és szolgálnunk. A tízparancsolat első parancsán kívül Istennek ezt az igényét ilyen fogalmazásban is olvassuk: ,,Az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltékeny Isten'' (MTörv 4,24; vö. Kiv 34,14). A féltékenység itt antropomorf kifejezés, de igen alkalmas annak érzékeltetésére, amit egyrészt a szomszédos pogány népek szertartásaival szemben kellett hangsúlyozni, másrészt olyan általános emberi igényekkel szemben, amelyeket hajlamos úgy kiszolgálni az ember, mintha pogány istenségnek szolgálna. Az Újszövetség többször láttatja így az élvezet, a vagyon és a hatalom istenítését. Azt írja Szent Pál egyes filippiekről, hogy istenük a has (Fil 3,19), a korintusiaknak pedig, hogy sokan közülük az érzéki élvezeteket istenítik (2Kor 6,15-7,1) -- Jézus a vagyonhoz tapadt lelkületet jellemzi így: ,,Senki sem szolgálhat két úrnak... Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is'' (Mt 6,24; vö. Lk 12,16-21). Az ókereszténység korában nem kis problémát jelentett a hatalom képviselőjének, a császárnak istenítése. Ez ellen már Jézus óvást emelt (Mk 12,17), életbevágó döntések elé azonban a keresztények csak az első század második felétől kezdve kerültek, és a vértanúi akták sokasága bizonyítja, hogy miképpen döntöttek.

 

6. Monoteista vallások

 A zsidó és a keresztény valláson kívül tiszta monoteizmussal csak az iszlámban találkozunk. Egyiptomban Echn-Aton fáraó Kr. e. 1350 körül a napot Aton néven egyetlen istennek nyilvánította, de nem tért el a panteizmustól. A nap nem lett ezáltal transzcendens valósággá, vagyis világfelettivé, hanem megmaradt az érzékelhető világ egyik darabjának. Pusztán csak azért érdemelt kizárólagos tiszteletet, mert szerintük a nap a forrása minden más lény életének és erejének. Tehát nem a monoteizmus, hanem a monolatria akart akkor meghonosodni Egyiptomban.

 

7. Egyházunk TANÍTÓHIVATALA

 több ízben dogmaként nyilatkozott a monoteizmusról. Részben hitvallásai mutatják ezt, részben a gnószticizmus, a manicheizmus és a dualizmusnak egyéb formái ellenében történt hivatalos állásfoglalásai (DS 41 skk; 457-463; 685; 790; 800; 854; 1330; 1333; 3021).


-------------------------------------------------------



Vissza a témakör írásaihoz
Vissza a főmenühöz