Csak egy lány 2


És itt van a Csak egy lány folytatása, ashley engedélyével :) A tagolások a szövegben az im-neten lévő tagolások. Szal hozzászólásonként van egy üres sor.

Egy buliban voltam. Őszintén megmondom egy szörnyű buliban. A sarokban ültem, kezemben egy pohár cola. A többiek mind vadul táncoltak, smároltak, vagy épp hánytak, annyit ittak. Én teljesen egyedül ültem, pedig a barátnőimmel jöttem, de mind elvesztek valahol... valakivel. Én meg épp egy szakítás miatt jöttem el. Azt mondták a csajok, hogy jó lesz, hogy itt majd kiereszthetem a gőzt, és felszedhetek valakit. Nem így lett. Tulajdonképpen nem tudom miért mentünk szét Lacival 5 hónapnyi járás után. Emlékszem, hogy imádtam őt, kezdettől fogva, amikor megismertem abban a táborban. Minden csodálatos volt, de aztán idővel elmúlt a szikra mindkettőnkben. Megbeszéltük, hogy barátok maradunk, de tudtam, hogy nem lesz az az igazi barátság. Most kezdtem el a gimit, eddig még nem nagyon sikerült beilleszkednem. A szünetekben általában egyedül járom a folyosókat, és még mindig sokszor eltévedek. Egy lány kapásból az első nap rámszállt, a többi csajjal meg nem igazán tudok miről beszélgetni, így jobb híján a srácokkal dumálok néha. A barátnőim, Kitti és Betti meg egy másik suliba járnak, a város másik felén, így velük is ritkán találkozom.
Már épp indulni készültem a buliból, már álltam fel, amikor odajött hozzám valaki.


Laci az, jézus, mit keres ez itt. Én most új pasit akarok felszedni, nem a Lacival lenni. Remélem nem hozzám jön.
-Szia Viri! Mi van veled?
-Semmi. Unom ezt az egész bulit, és veled?
-Nem rég szakítottam a csajommal......
-Ahammmmm........szar ügy..........
-Én rád gondoltam, úgy értem veled szakítottam nem rég.
-igen.......tudom........és?
*******kínos csönd*******
Hú, de értelmes társalgás, mond már ki miért jöttél ide hozzám! -gondoltam.
Segíts ki mondani! Nem megy egyedül! -gondolta Laci.
-Szóval azért jöttem ide hozzád, hogy elmondjak neked vmit.......          

Hogy lehet vki ilyen b*nkó? Kérdeztem magamtól. Ide jön hozzám, hebeg-habog egy sort arról, hogy mi van velünk. Aztán közben egy másik csajjal volt itt. Hát szép. Ennyit Laciról.

El akartam köszönni Kittitől és Bettitől, de egyiküket sem találtam, így duzzogva kimentem az épületből. Kellemes volt a hideg szél a benti hőség után. Már nagyon késő volt, szerencse, hogy égtek a lámpák, mert amúgy semmit sem láttam volna.

Ideges voltam. Pedig régen úgy szerettem Lacit! És egy ilyen qrvát képes volt magához közel engedni! Nem mondom, nekem is fájt a szakítás, de azért nem vetettem magam az első fiú karjai közé!
Ezen bosszankodtam, amikor lépteket hallottam. Hátranéztem, és meghűlt ereimben a vér. Egy szatír!!!

Először megdermedtem, de aztán fogtam magam, és elkezdtem gyorsabban menni. Reméltem, hogy a buszmegállóig lerázom, mert semmi kedvem nem volt 4 km-t gyalogolni az éjszaka közepén. Nem volt szerencsém, ráadásul a buszmegálló is tök üres volt. A szívem a torkomban dobogott.

Megálltam. Alig vártam, hogy jöjjön a busz. A pasas beállt mellém. Még a szemem sarkából is láttam, hogy "azzal" játszott. Próbáltam megfigyelni. Fekete nadrág, fekete pulcsi, fekete haj, fekete szem. Öreg volt, kb. 50-60 éves. Kezdett visszaállni a szívem a rendes ritmusára, mert úgy tűnt a pasi nem akar semmit tőlem, csak magával van elfoglalva. De aztán megszóltalt. Először nem tudtam kivenni, mit mond, mert furcsán motyogott... de aztán...

Hé! Kis csaj most te következel!-mondta a hapsi.

-Tessék?- kérdeztem meglepettem. Az idegesség felülkerekedett a félelmemen. Velem senki ne beszéljen így!
A férfi nem válaszolt, hanem tovább játszadozott magával. " Na jó - gondoltam - én most leléptem! " Már épp mozdítottam volna a lábamat, amikor a férfi elkapta a csuklómat.
-Hova, hova?

-Engedjen el! - mondtam, és kirángattam a kezem. Úgy futottam ahogy csak tudtam, és észre se vettem, hogy eleredtek a könnyeim. Félúton megálltam, mert rettenetesen szúrt az oldalam, és nem hallottam közeledő léptek zaját. Sóhajtottam, és elkezdtem tovább gyalogolni. " A francba - gondoltam, miközben letöröltem egy kósza könnycseppet - A francba, a francba, a francba... és most gyalogolhatok haza... hát ez igazán remek! "
"Szuper...gyalogolhatok haza egy ilyen hülye pasi miatt....mindne vágyam ez!"
Dühöngtem magamban egy kicsit, miközben a sötétben mentem hazafelé. Tudtam,hogy a közelben nincs buszmegálló...csak két kilométerrel távolabb....azzal most nem érek túl sokat...szóval tovább gyalogoltam, néhány kocsi elszáguldott mellettem...valószínű egy buliba siettek.
Aztán egyszercsak fékezett mellettem egy autó. Három sárc ült benne, ebből egyik nagyon is ismerős volt. Aztán rájöttem....mindhárman ott voltak a buliban... Megkérdezték: hazavihetnek-e. Kicsit haboztam a válasszal, végül feleltem nekik.

" Mi bajom lehetne belőle? Hisz ez csak 3 fiú... ráadásul ismerem is őket... úgy-ahogy... "
Így hát beszálltam.

A srácok csomót viccelődtek, teljesen feloldódtam, és már el is felejtettem azt az öreg pasast. Aztán az egyik fiú megkérdezte van e barátom.
-Hát... izé... - mondtam - Azt hiszem már nincs. Épp egy szakítás után vagyok.
-Óóóó, szegééény... ha akarod megvígasztalunk. - mondta az egyik, név szerint Erik. ESZMÉLETLEN helyes volt, olyan tipikus szépfiú, és mégsem... szőke zselézett haja volt, és vakító kék szeme... lazán öltözködött, nem volt divatmajom, és a kisugárzása rögtön magával ragadta az embert. Vicces volt, és igazán belevaló srác, egyszóval tökéletes
-Hááát... - nevettem.
-Naaaa, akarod? - mondta Márk. Márk sem volt rossz pasi, de ő olyan volt, aki mindig mindenhol a legmenőbb akart lenni. Fején ÉS-es piros sapka, ami alatt rakoncátlan barna tincsek lapultak. Szeme mélybarna, volt, hogy rajtafelejtettem a tekintetemet, olyan elgondolkodtató volt a szeme.
-Nem kell megvígasztalni, túlélem. - mondtam határozottan.
Zoli, aki vezetett hátrafordult. Zoli viszont egyáltalán nem nézett ki jól. Rapper volt, de valahogy furcsa volt az arcberendezése. Hírből ismertem még csak, és sokan azt mondják róla, hogy iszonyat bunkó.
-Na, hol laksz kiscsaj?
-Még két utcával alrébb... - mondtam.
Így hát két utcával alrébb kiraktak. Nem akartam, hogy pontosan a házunk elé vigyenek - ha esetleg anyu vagy apu meglát, abból baj lett volna. Még a kocsiban Erik megfogta a combomat. Jól esett az érintése, de kicsit tolakódónak éreztem. Amikor kiszálltam a kocsiból ők is. Mindegyik suta puszit nyomott az arcomra, de Erik puszija inkább a szám szélére esett, mint az arcomra.
-Tényleg kösz szépen! - mondtam - Nem is tudom mi lett volna nélkületek!
-Ugyan, nincsmit - mondta Zoli. Szerintem nem volt bunkó... sőt!
-Figyelj, Virág... nincs kedved holnap találkozni velünk? Hozhatnád a te barátaidat is... illetve barátnőidet - kacsintott. - Jó lenne egyet dumálni... na mit szólsz hozzá?
-Oké, benne vagyok. Holnap 3-kor, oké?
-Remek! - mondták, és visszaszálltak a kocsiba. Zoli és Márk integettek, Erik mosolygott. A távolodó kocsi felé néztem, aztán elmosolyodtam, majd sóhajtottam egyet, és elindultam a házunk irányába.

Mikor hazaértem anyáék már majdnem aludtak,de nem szóltak egy rossz szót se, csak mondták, h feküdjek le mostmár minél hamarabb.
Elalvás előtt még gondolkodtam egy kicsit a fiúkon..illetve nagyrészt Eriken, ő volt nekem a legszimpibb...de ez vajon kölcsönös-e? :)
Végül elaludtam..
Másnap már javában reggel volt mikor felkeltem, összekészülődtem és felhívtam telefonon Kittit.
-Szia.- szólt bele
-Helló! Ráérsz ma délután?
-Aha, de miért?
-Hát, tudod, majd elmesélem bővebben, a lényeg az,h három sráccal összeismerkedtem tegnap, velük találkozok ma 3kor,de nem akarok egyedül menni.
-Jól van, akkor 2re átmegyek hozzátok és onnan majd megyünk.
-Az úgy jó lesz! Szia.

Szóval tovább készülődtem közben zenét hallgattam egész délelőtt..aztán megebéldeltem, és ezután nemsokára eljött a két óra is. Kitti ekkor jött át hozzám. Nemsokára el is indultunk, de végül abszolút nem úgy alakult a délutánunk, ahogy elterveztük.....

Nem hiszem el! Teljesen ki vagyok akadva! De inkább kezdek mindent az elején...
Mire odaértünk már ott voltak a srácok, és volt velük egy idegen fiú is. Őt Attilának hívták, de mindenki Accának szólította. Nagyon nagymenőnek képzelte magát, de egyáltalán nem volt az. Valahogy nem tetszett, ennyi az egész. Lehet, hogy pár csaj egyből a karjába hullott volna, de én nem. Kitti látszólag nagyon tetszett a fiúknak, amit nem csodálok, mert mindössze egy felső volt rajta, amiből kinnt volt a válla, és egy miniszoknya csizmával. Hirtelen nagyon csúnyának éreztem magam mellette. Minden jól kezdődött, elmentünk billiárdozni, a srácok sokat foglalkoztak velem is, de Kitti egyszercsak elkezdett flörtölni Erikkel! Majd szétment a fejem a dühtől! Eközben Acca engem próbált becserkészni, de nem sok sikerrel... el sem mesélem mi volt ezután, mert felesleges... szóval annyira irigy voltam, hogy azt gondoltam, majd én megmutatom nekik! Ezért amikor Acca félrehívott kapva kaptam az alkalmon.
-Izé... van barátod? - kérdezte.
-Nincs... miért?
-Csak kérdeztem. - mondta, és elhalkult. Én nekidőltem a falnak. Nem gondoltam, hogy ebből bármi lehet, de... hát egyszer csak azt vettem észre, hogy Acca szája közeledik hozzám! Nem értem mi volt velem, de teljesen elkábultam, csak arra tudtam gondolni, hogy érjen már ide a szája! Hát igen, smároltunk. Mondhatom nagyon jól csókol. Csak kár, hogy semmi érzelem nem volt benne. Amikor szétváltunk sóhajtott.
-Ahh... nem megyünk vissza a többiekhez? Vagy nem akarsz sétálni? - kérdezte, én meg legszívesebben elsírtam volna magam, mert a háta mögött láttam, ahogy Kitti és Erik minket néz, és nagyon jóízűen beszélgetnek - és egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
-Most menjünk vissza a többiekhez, jó?! - mondtam egy kicsit talán túl ingerülten.
-Oké, oké... - mondta Attila.
Egy szót sem szóltam ezután. Erik megtanította Kittit ütni, természetesen így rá kellett hajolnia a csajra. Féltékeny voltam! Eközben Zoli és Márk jól elökörködtek egymással, és két lányt figyeltek, akik a bárpultnál ültek, és mosolyogtak rájuk. Hirtelen elment mindentől a kedvem.
-Na én leléptem... - mondtam, és felkaptam a táskám.
Már kint voltam, amikor valaki megfogta a csuklóm. Csak Acca...
-Várj! Hova mész?
-Haza! - mondtam dacosan.
-Ne menj... kérlek... - suttogta, és magához vont. Már megint elgyengültem, engedtem magam átadni neki! Ó, én barom! Miközben nekem csak Eriken járt az eszem.
-Virág, nem próbálhatnánk meg... mi... együtt?

 

 

2004. szeptember 5-i frissítés:


-Hát... nekem ez egy kicsit túl gyors... még gondolkoznom kell... remélem megérted... - nyögtem.
-Oké... nem adod meg a számodat?
-De, rendben... - motyogtam, és lefirkantottam a számomat a karjára. Ó, bárcsak ne tettem volna!
-Na szia! - mondta, és egy puszit nyomott az arcomra, majd visszament a többiekhez.
Én meg a sírást visszatartva elindultam haza. Egyáltalán miért vagyok így kibukva? Hisz nem is ismerem Eriket... örülnöm kéne, hogy egyáltalán tetszem valakinek...

 

Acca vasárnap hívott.
-Szia! Ma nem érsz rá?
-Bocs, de nem. Megyünk valahova. Majd máskor.
-Ok, semmi baj. Na szia!
-Hello!
Természetesen nem mentünk sehova, csak így akartam lerázni Accát. Féregnek éreztem magam, de bátorságom nem volt megmondani neki, hogy köztünk semmi nem lehet. Illetve... mi lenne, ha megszeretném? De én nem bírom az ilyen típusú srácokat. Azt se tudom mit akarok és mit nem!

 

Újra suli. Az első szünetben már a sírás szélén álltam, mivel az egyik csaj, név szerint Dorina megjegyezte, hogy kissé elhíztam mostanában. Na kösz! Dorina amúgy nádszálvékony, óriási mellei vannak, és legalább 18-nak néz ki. Igazi modellalkat. Azzal henceg, hogy ha elvégzi a sulit igazi modell lesz belőle, olyan, akivel teleplakátozzák a falakat, meg akik ott mosolyognak az újságok címoldalán. A második órán éreztem, hogy rezeg a telefonom. SMS... eddig mindig majd kiugrottam a bőrömből, de most sejtettem, hogy Acca írt. Nem!
" Szia Virág, tudom, hogy nem szabadna írnom, meg semmi, és tudom, hogy órád van, de egyszerűen nem bírtam tovább, beszélnünk kéne! Suli után jó? Laci "

 

Suli után ott vártam a kapuban. Laci közeledett - egy lánnyal. " Na már csak ez hiányzott! " - gondoltam.
-Itt várj meg! - mondta Laci a lánynak, majd odajött hozzám. - Szia!
-Mit akarsz? - mordultam rá köszönés nélkül.

 

-Milánról van szó, nem rólam, nyugi...
-Milánról???
-Igen... izé... nem tudtam kinek mondjam el... gondoltam talán te tudsz beszélni vele...
-Mi történt?
-Drogozik...

 

-Tessék?! - lepődtem meg. - Ez nem lehet!
-Ez van... - mondta - Szóval itt a száma - nyújtott felém egy cetlit.
-De én mit mondhatnék neki?
-A táborban is közel álltál hozzá... túl közel...
-Ne kezzd megint! Az a csók csak...
-Tudod mit?! Nem érdekel!
-Hát te se érdekelsz engem!
-Istenem, nem igaz hogy nem bírunk úgy találkozni, hogy ne veszekedés legyen a vége!
-Nem rajtam múlott!
-Akkor nézz egy kicsit magadba! - mondta és elviharzott.
-Te is! - kiabáltam utána, de szerintem már nem hallotta.

 

Este vettem egy nagy levegőt, és felhívtam Milánt.
-Szia Milán, én vagyok az, Virág. - mondtam.
-Viri? Te vagy az? Jézusom, ezer éve nem beszéltünk. Honnan tudtad meg az új számom?
-Lacitól.
-Uhh, hallottam hogy szétmentetek. - mondta - Sajnálom - tette hozzá, de nem úgy hangzott mint aki tényleg sajnálja.
-Már mindegy. Na, azért hívlak, hogy jó lenne veled találkozni, meg dumálni, tudod...
-Aha, aha, értem. Hát figyi, nekem jó. Te mikor érsz rá?
-Holnap suli után? Mondjuk a Mc'Donalds előtt?
-Remek! Akkor ott! Virág?
-Igen?
-Hiányoztál. - mondta.
-Te is nekem... - suttogtam.
Azzal letette.

 

A suliban töltött idő hamar elrepült, és mire észbekaptam már a Mc'Donalds előtt várakoztam. Negyed órája álltam ott, sehol senki. Megcsörgettem Milánt, majd visszatettem a mobilomat a táskám hátsó zsebébe. Vártam és vártam. Senki nem jött, így elindultam. Úgy gondoltam metróval megyek, úgy gyorsabb, így is sok időt elvesztegettem, és holnapra rengeteg leckém van. A metrón iszonyú nagy tömeg volt, csak úgy préselődtek nekem az emberek. Bevallom féltem is, hisz rengeteg fura alak volt. Ezért fellélegeztem, amikor végre leszállhattam a járműről. Gondoltam megcsörgetem Milánt mégegyszer. Majd megállt az ütő bennem, amikor észrevettem, hogy nincs meg a mobilom.

 

A sírás kerülgetett, egyszerűen nem tudom leírni azt az érzést, amit éreztem. A gyomrom összeszorult, és legszívesebben kinyírtam volna valakit. Otton nem mertem elmondani. Befeküdtem a kádba, és órákon át áztattam magam, és közben gondolkoztam. Aztán elhatároztam magam. A könyvespolcról lekaptam a telefonkönyvet, kikerestem Milánék számát. Aztán eszembe jutott, hogy még a mobilszáma is megvan, inkább azon hívom. Amikor anyu és apu a nappaliban voltak fogtak a vezetékest és behúztam a szobámba. Tárcsáztam... nagyon sokáig nem vette fel.
-Halló? - szólt bele Milán kábultan.
-Milán! Hol voltál? Vártalak!
-Mi? Jajj, bocsika Vircsiiiii, hát buliiii vooooooolttttt...
-Milán... - suttogtam, és éreztem, hogy baj van.
-Mi vaaaannnnn? Jajjjjj Viriiiii ne hariiiiii...
-Milán... te be vagy lőve?
-Miiiii??? Hát én neeeeeeem... csak egy kicsit szívtaaam, esküüüü...
Ekkor csaptam le a telefont.

 

Másnap amikor felkeltem fájt a fejem, és akkor jutott eszembe, hogy nem is írtam leckét. Azon gondolkodtam kiéről másolhatnám le, amikor megszólalt a vezetékes. Már épp indulni akartam, amikor apa utánam kiáltott.
-Drágám, téged keresnek!
-Engem? - fordultam vissza.
-Igen. Valami fiú.
 

 

Gyorsan odarohantam a telefonhoz, reméltem, hogy Milán az, és bocsánatot kér... De valaki más volt...
-Halló! -szóltam a telefonba.
-Szia Virág! Laci vagyok.
-Áh, szia! Miért hívsz?
-Csak meg akartam kérdezni, hogy mire jutottál Milánnal? Sikerült vele beszélned?
-Áh, ne is mond. Megbeszéltem vele egy találkozót, de nem jött. Később felhívtam, és be volt szívva... Úgyhogy egyből le is csaptam a telefont.
-Hülye a gyerek! Valakinek mostmár tényleg beszélnie kell vele, mert súlyos bajba keveredhet, hogyha ebből nem kerül ki.
-Igen, szerintem is.
-Viri, nem próbálnál vele beszélni megint? Fontos lenne!
-De miért nem beszélsz vele te?
-Tudod, már próbáltam, de nem jött össze... Meg ugyebár...
-Laciii!
-Jójó, bocsi!
-Oké, meglátom mit tehetek.
-Köszike! Szia!
-Szia!
Ezzel letette a telefont. Tűnődtem még egy darabig, majd tárcsáztam egy számot...

 

Milánt hívtam, megfogadtam Laci tanácsát.
-Öö...Csókolom, Virág vagyok, Milánnal szeretnék beszélni-hebegtem zavartan.
-Szia Virág, máris adom-szólt bele kedvesen az anyukája.
-Szia Viri, mizujs?
-Szia Milán. Csak azért hívlak, hogy megmagyarázd azt a múltkori telefonos esetet.
-Öö...szóóóval... Szerintem ezt személyesen kéne, így nem nagyon tudok beszélni.
-Nekem jó. Mikor és hol?
-10 perc múlva a főtéren, megfelel?
-Oké, de lehetőleg NE késsél, és gyere el-hangsúlyoztam a múltkori dolog miatt.
-Jó, mégegyszer bocsi. Akkor 10 perc múlva.
-Szia!
-Szia!
És gyorsan elkezdtem készülődni, hogy időben odaérjek. Bár nem nekem kell szednem a lábam, hanem neki, hiszen a múltkor ő hagyott cserben, nem én őt...

 

2 perc múlva megint csöng a vezetékes... Anyu felszól:
-Virág, téged keresnek!
-Köszi anyu!

-Halló, tessék!-szóltam bele.
-Szia Virág! Betti vagyok! Hogy vagy? Mi van veled?
-Áh, szia! De rég dumáltunk! Köszike megvagyok. És te?
-Köszi, én is! Mesélj valamit!
-Hú, képzeld, Milán drogozik! Épp most készülök vele találkozni, és beszélni vele!
-Jézusom! Komolyan? Ezt nem hiszem el! Pedig abszolút nem úgy néz ki, mint aki ilyen dolgokra vetemedik.
-Hát igen. Én is alig hittem el. Laci mondta nekem...
-Tényleg? Mi van veletek? Jól megvagytok?
-Már szétmentünk...
-Atyaég! Mik történnek!? És hogy viseled?
-Teljesen jól! Viszont amikor beszélünk, általában mindig veszekedés lesz a vége. Többek közt emiatt is szakítottam!
-Aham, értem...
-Figyu, ne haragudj, de nekem mennem kell. Tudod, Milánnal találkozom!
-Jó, persze, menj csak. Add át neki üdvözletemet!
-Rendben. Szia!
-Szia!
Nahát, milyen forgalmas nap ez a mai. Először Laci hív fel, aztán én hívom Milánt, most meg Betti hív fel. Olyan jó volt végre hallani Betti hangját... Ha belegondolok, milyen jól elvoltunk abban a táborban...

 

Lassan felcammogtam a szobámba... Beraktam egy halk lágy zenét (nemtudom mi jött rám...), ráfeküdtem az ágyamra, és nosztalgiáztam egy kicsit. Előjött az egész tábor. Az erdő, a bulik, és hirtelen beleborzongtam... Eszembe jutott Gábor is. Hirtelen bepöccentem, ahogy előjött, hogy futok az erdőben előle, majd hirtelen lágy melegség öntötte el a szívemet, mert Laci mentett meg. Mosoly ült az arcomra, ahogy visszagondoltam azokra a csodálatos napokra, amiket együtt töltöttünk.
De valami megtörte ezt az idillt... Csak anyu szólt, hogy menjek már le vele beszélni.
-Mondjad anyukám, mi a gond?-kérdeztem mosolygósan.
-Csak feltűnt nekem, hogy eddig mindig mindenki a mobilodon hívott téged, most pedig hirtelen a vezetékes vált népszerűvé.
-Öö... szóval... anyu, be kell vallanom valamit-kezdtem el vallomásomat.
-Mi a baj, kicsim?-nézett rám aggodalmas tekintettel anyukám.
-Tudod, tegnap, amikor jöttem haza a suliból, metróval jöttem, és nagyon sokan voltak, és amikor leszálltam, telefonálni akartam az egyik ismerősömnek, de akkor már nem volt meg a telefonom...
És ekkor, mint egy óvodás gyerek, elkezdtem bőgni. Anyu szorosan magához ölelt, és így nyugatott:
-Semmi baj, drágám! Azok a r'ohadt kis piti tolvajok!-dühöngött.
-Ne haragudj, anyu!-szipogtam.
-Jaj, nem te tehetsz róla! Majd kapsz egy másik telefon, hidd el!
-Komolyan nem haragudsz?
-Dehogyis!
-De aranyos vagy!
És megöleltük egymást, mint két jó barátnő. Hiányzott már ez az anyai ölelés.
De eszembe jutott Milán, és indulnom kellett.
-Anyu, ne haragudj, de tudod Milánnal most találkozok.
-Persze, kincsem, menjél csak! Érezd jól magad!
-Rendben, szia!
Anyu persze semmit sem tud Milán drogozásáról, így csak annyit mondtam neki, hogy beülünk a McDonald's-ba beszélgetni, mert olyan régen beszéltünk egymással. Anyu nem is sejtette, hogy a beszélgetés témája teljesen más, mint egy hétköznapi baráti kis csevely...

 

2004. október 9.-i frissítés:

 

Szerencsére mire odaértem Milán már ott állt. Amikor köszöntem neki elvörösödött.
-Talán menjünk be... - javasoltam.
-Oké... - motyogta.
Rendeltem egy colát meg egy sültkrumplit, majd leültünk az egyik asztalhoz.
-Szóval mi ez az egész? - kérdeztem.
-Mármint?
Az asztalra csaptam.
-Na ne csinálj úgy mint ha semmit sem tudnál! Tegnap be voltál szívva! Na meséld csak el, hogy keveredtél ebbe bele! - már elcsuklott a hangom.
-Hát jó... - váltott hangnemet Milán - Ha mindenáron tudni akarok, ez mind miattad van!
-Ohh, hát ez remek. Szóval ez is az én hibám! Ezt nem hiszem el!
-Igenis, a te hibád. Majdnem belehaltam abba, hogy nem lehettél az enyém, hogy nem engem választottál... miután eljöttem a táborból még soha nem éreztem magam ennyire... üresnek! Nem akartam veled többet találkozni, féltem, hogy ha látlak újra...
-Újra mi?
-Mindegy. Szóval nem akartalak látni. Gondoltam jobb, ha elfoglalom valamivel magam.
Horkantva felnevettem.
-És pont a drogot választottad? - kérdeztem gúnyosan.
-Nem értesz semmit!
-Lehet, de mondd végig! Kérlek...
-Hát jó. Az utamba került egy haverom, akit ezer éve nem láttam. Egyik bulin megkínált fűvel... először elutasítottam, hogy hé, ember, te megvesztél, én nem fogok drogozni, de aztán meggondoltam magam, azt képzeltem, hogy semmi bajom nem lehet, egy kicsit elszállok tőle, és ennyi. De rászoktam... és most itt vagyunk. Tegnap meg azért nem mentem el, mert a Pocok - a haverom - hozott egy újabb adagot és egy ilyet nem hagyhattam ki. Nem is gondoltam bele mit csinálok, hidd el!
-Jézusom... Milán, ez...
-Ne, kérlek, ne mondj semmit.
-Miket próbáltál ki?
-Higítót, extasyt, de főleg füvet.
-Le kell álnod!
-Azt hiszed olyan könnyű?! Semmit nem tudsz erről az egészről! Ne akarj rajtam segíteni, hisz úgysem tudsz! Ja, és mondanom kell még valamit...
-Hallgatlak.
-Jövőhéten elköltözünk.

 

Egy percig némán álltam, aztán könnyek szöktek a szemembe...
-Ezt nem teheted... ezt nem teheted velem... - mondtam, és felpattantam.
-Virág, várj! - mondta Milán, de én el akartam menni. Azt képzeltem elfuthatok a gondok elől, pedig jobban tenném, ha egyszer az életben szembenéznék velük. Milán elkapott, és olyan szorosan magához ölelt, hogy még ha akartam volna se menekülhettem... de nem akartam... így akartam örökre maradni, Milán karjaiban. Aztán Milán letörölte a könnyeimet, és simogatta a hajamat.
-Istenem, ha tudnád... - suttogta.
-Mit? - kérdeztem még mindig könnyes szemmel.
-Ha tudnád mennyire szeretlek...

 

Nem válaszoltam. Amikor ránéztem Milánra láttam, hogy keményen csillog a szeme, és valami könny féleség kezdett gyűlni a szemében.
-Ne, kérlek, ne sírj... - mondtam - Miattam ne!
-ha tudnád mennyit jelentesz nekem!
-Tudom... - suttogtam - Tudom...
-Akkor miért nem próbáljuk meg? Virág, kérlek... még a drogot is abbahagynám, meg... - ekkor hirtelen elengedett - Nem akarlak zsarolni, de...
-Virág, hát te meg mit keresel itt? - jött oda egy srác. Acca...
-Én...
-Csak nem megcsalsz?
Milán rámmeredt.
-Virág... ezt nem hiszem el... - suttogta elkerekedett szemmel.
-De hisz mi nem is járunk! - vágtam oda Accának.
-Én azt hittem... azok után a szenvedélyes csókok után... - mondta gúnyosan. Legszívesebben pofon vágtam volna. Egy féreg!

 

-Azt hitted vagy nem, nem járunk. Érted? Még eddig nem mondtam választ, most mondok. -vágtam vissza Accának.
-Te tudod...de vigyázz, nehogy emiatt valami bajod essen később..- és valami furcsaság volt a tekintetében..
Ezzel elrohant és újra Milánnal maradtam. Ő kérdő tekintettel nézett rám...
-Figyelj Milán...hallottad, mit beszéltünk, és ez így volt igaz. Nem járunk...kicsit kavarás volt,de attól még nem járunk.
-Jólvan Viri, értem én.
-Oké...jólvan...de nem fejezted be amit mondani akartál..mert...ez a szemét közbevágott...
-Hááát...csak annyit akartam, hogy végülis miattad kezdtem drogozni és miattad is fejezném be. Megadnád nekem az esélyt?

Milán csak nézett rám, én közben gondolkoztam...ő a legjobb barátom, aki szeret engem és nagy bajban van....most mi legyen?? Mondjak neki igent?? De...mi van,ha mgése bírja abbahagyni a drogozást? Ez kavargott a fejemben...nem tudtam, mi legyen...

 

-Figyelj, te vagy a legjobb barátom... iszonyatosan, nagyon nagyon szeretlek, de... ez nem szerelem.
-Oké, nem is akarom, hogy járjunk. Illetve... így nem. Ha te nem akarod nem kell ez az egész. Kényszerből meg ne legyél már velem. - próbált nevetni, de elcsuklott a hangja. - Na most már mennem kell. Örülök, hogy tudtunk beszélni. Ezzel az Accával meg vigyázz.
-Nem lesz semmi gond. Csak a szája nagy!
De kiderült, hogy Accát más fából faragták...

 

Hazamentem. Egész nap nem találtam a helyem. Aztán felhívtam Lacit.
-Szia, itt Virág.
-Na mesélj, mi történt!
-Elég zűrös volt. Most ezt nem tudom így elmondani, találkoznunk kéne.
-Oké, mikor?
-Ma már nem érsz rá?
-Dehogynem. Figy, az ősök úgysem lesznek itthon, ugorj át!
-Rendben, akkor majd megyek.
-Várlak.
Amikor letettem a telefont fellélegeztem. Lacival minden könnyebb lesz.

 

Este átmentem Lacihoz. Szerettem náluk lenni, olyan kellemes és otthonos volt. Leültem a kanapéra.
-Szóval? - kérdezte.
Elmeséltem neki mindent, még Accát is.
-Látom nem voltál nagyon magányos a szakításunk után... - kezdett megint bunkózni.
-Laciii... ne kezzd megint, mert megöllek...
-Na rajta! - nevetett.
Én meg poénból felálltam és elkezdtem hülyülni vele, mint ha megakarnám ölni. Átugrott a kanapén, de az egyik falnál sarokba szorult.
-Mi lenne, ha én lennék a gyilkos? - mondta, és egy mozdulattal megfordult és engem nyomott a falnak.
-Ne ölj meg! - mondtam nevetve.
Aztán megszólalt a telefon. Sóhajtott egyet, és elindult felvenni, én meg visszaültem a kanapéra.
-Ki volt az? - kérdeztem miután visszajött - A csajod?
-Haha, vicces. Nem. Egyik haverom.
-Ahhha... tényleg, mi van Nikivel?
-Ki az a Niki? - kérdezte értetlenül.
-Már nem is emlékszel rá? Az a csaj akivel a buliban voltál...
-Féltékeny vagy? - mosolygott ravaszul.
-Ééééééén? - kérdeztem nevetve - Ne szórakozz.
-Na mit csináljunk Milánnal? - komolyodott el - Járni fogsz vele?
-Nem tudom... - mondtam. - Ne beszéljünk róla.
-De hisz ezért jöttél!
-De most nincs kedvem róla beszélni! - vágtam rá.
-Hát akkor miről akarsz beszélni? - kérdezte, és a szája huncut mosolyra húzódott.

 

Leült mellém a kanapéra.
-Emlékszel amikor megmentettél Gábortól? - bukott ki belőlem a kérdés.
Nevetett.
-Jó buli volt.
-És emlékszel, amikor először beszéltünk?
-Igeeen... rögtön megfogott valami benned.
-Igen? - kérdeztem meglepetten.
-Jaja... és emlékszel Milánra? Amikor smároltatok? Hmm?
-Ccc... nem ejthetnénk a témát? Meddig fogod ezt még mondogatni nekem?
-Amíg meg nem szabadulsz tőlem.
-Hmm... - mondtam. Ezután mindketten elcsendesedtünk. Aztán Laci újra megszólalt.
-Emlékszel, milyen boldogok voltunk együtt?
-Ne csináld... - mondtam.
-Miért ne?
-Mert fáj!
-Fáj...? És az nekem hogy fájt amikor elhagytál!? Emlékszel, emlékszel, emlékszel?
És csak forgatta tovább a kést a szívemben.

 

-Hagyjál! - mondtam, és már indultam a kabátomért, de Laci utamat állta.
-Most meg hova mész?
-Haza! - válaszoltam dacosan.
-Kérlek... ne... - mondta, és a szája sebesen közeledett az enyémhez...

 

És megcsókolt... Még mindig hihetetlenül jól csókol, olyan gyengéden, lágyan, hogy az ember el tud tőle olvadni.
-Laci, ezt nem szabad, hiszen mi már nem járunk-szóltam hirtelen.
-Igen, igazad van Viri, csak tudod...-abbahagyta.
-Igen? Mit tudok?-néztem rá kérdően.
-Szóval... Csak ahogy így előjöttek a régi szép emlékek, meg ugye a rosszak is. Én tényleg nem akartalak az előbb megbántani, csak az a keserves fájdalom, hogy otthagytál... Még mindig nem hevertem ki teljesen.
-Figyu! Szerintem jobb lesz, ha én most elmegyek. Majd később, amikor mindketten lehiggadunk, folytathatjuk ezt a beszélgetést, de nekem ez a mai napból egy kicsit túl sok volt.
-Jó, rendben! - és ezzel egy puszit nyomott az arcomra. Amolyan baráti puszi volt ez, és nagyon jól esett...

 

Ezután gyorsan hazamentem, megfürödtem, megvacsoráztam, és elmentem aludni... Az ágyamon még tűnődtem egy kicsit, hogy most vajon mit is jelenthetett ez a csók... Egy csók Lacitól a szakítás után. De sajnos nem jutottam semmire. Már nagyon fáradt voltam, elég kimerítő napom volt, így hamar elaludtam... Másnap soká keltem fel, azt hiszem olyan 11 óra körül lehetett. Lementem reggelizni, és valami furcsa dolog ébresztette fel még kómás arcomat...

 

Anyu sírt.
-Anyu, mi a baj? - mentem oda hozzá.
-Hát elfelejtetted? - kérdezte.
-Mit? - válaszoltam zavartan
-A nővéred halálának évfordulója van! - mondta, és sírva kirohant a szobából.

 

Utánamentem...
-Anyu, én tudtam... - mentem oda hozzá, és megöleltem.
-Tényleg? - nézett fel piros arcából.
-Persze. Csak nem akartalak felzaklatni ezzel, így is van elég bajunk. Összeszedem a cuccom, és kimegyünk együtt a temetőbe, jó?
-Aranyos vagy. Gyorsan összeszedem magam, és mehetünk is-mosolygott rám végül.

 

Hamar összekészültem, semmi különsebb cuccot nem vettem fel....semmi smink..végülis nem divatbemutatózni megyek. a nővérem sírjához készülünk... nemsokára anya is elkészült, a szeme még mindig nagyon vörös volt. Aztán ő elrakott pár gyertyát, én vittem öngyújtót és elindultunk. Hamar odaértünk a temetőhöz, nagyon kevés ember volt kint. Odaértünk a nővérem sírjához, én meggyújtottam 3 vörös gyertyát és mindketten csendben álltunk egy darabig..
nekem csak cikáztak a gondolatok a fejemben...emlékek, szomorúság, fájdalom és újra éreztem,h mennyire szerettem őt.
Még álltunk jópár percig ott, aztán elindultunk haza.

Otthon egy levél várt a postaládában. Nem olyan igazi levél volt.. csak egy papírdarab, Laci írásával.

"Szia Viri! Átjöttem volna hozzád, de nem voltál itthon. Ha van kedved, hívj fel, van valami amit tényleg meg kéne beszélnünk és nem úgy, mint tegnap.... Laci"

 

" Na persze... " - gondoltam, és kidobtam a levelet a kukába. Aztán csörgött a telefon. Gondoltam, hogy biztos Laci az, de nem ő volt, hanem Kitti.
-Szia szivi, na az a helyzet, hogy ma buli lesz, és légysziiii gyere el! -hadarta.
-Minek? -kérdeztem flegmán.
-Mi az, hogy minek?
-Megint úgy eltűntök egy-egy sráccal, nem hiányzik ez nekem... - mondtam.
-Ne csináld, ez egy teljesen korrekt buli, itt senki nem unatkozhat, mert ez házibuli! Na, drágááám... gyere el!
-Na jó... hol van ez az egész? - kérdeztem.
Lediktálta a címet.
-Na szóval csini legyél, meg minden. Ma 6-kor kezdődik! Na pá!
Azzal letette.

 

Odamentem anyuhoz.
-Anyu, tudom, hogy ma van az évforduló, de Kitti elhívott, hogy aludjak nála, és hát...
-Menj csak nyugodtan! - vágott közbe. - Elleszek én egyedül. De ne nagyon tomboljatok... azért tartsuk tiszteletben ezt a napot.
-Rendben... - mondtam szemlesütve.

Reméltem, hogy megtudom beszélni Kittivel, hogy tényleg ott aludjak. Fél 6-ra már kész voltam, és nem tudtam hogy magyarázzam ki anyunak, miért vagyok így kicsípve. De aztán mázlim volt, anyu épp a konyhában tett-vett, én meg kisurrantam az ajtót, és már csak onnan kiáltottam.
-Na szia, holnap jövök!
És leléptem. Tudtam, hogy aljas dolog, de nekem is szükségem van a kikapcsolódásra - ezzel nyugtattam magam.

 

Amikor odaértem már nagyban dübörgött a zene. Nem nagyon láttam ismerősöket, de akkor megpillantottam Kittit. Megkönnyebülten fellélegeztem.
-Szia! - mentem oda hozzá.
-Szia Viri! Na figyi csajszi! Itt találod a kaját, amott meg van a pia! Aztán csak mértékkel! - kacsintott rám. - A klotyót odafennt találod, ha egy kis levegőre vágysz, vagy cigizni akarsz, akkor az erkélyre menj ki. Na jó szórakozást! - azzal elindult.
-Várj! - fogtam meg a karját - Te meg hova mész?
-Hát bulizni - válaszolta könnyedén.
-És... itthagysz? Mit csináljak egyedül?
-Ismerkedj szivi! - azzal otthagyott.
" Szemét... " - gondoltam magamban. Jobb híján fogtam egy tál chipset, és leültem a kanapéra. Hiba volt, ugyanis akik ott ültek épp Tett vagy Őszinteséget játszottak.
-És téged hogy hívnak kiscsaj? - kérdezte egy hosszú hajú srác. Alaposan megfigyeltem. Feketére volt kifestve a körme, fekete pólóban és fekete gatyában volt. Természetesen az acélbetétes nem hiányozhatott róla. El sem tudtam képzelni mit kereshet itt, egy úgymond "discos" bulin.
-Virág - löktem oda.
-Oké, akkor vagy lesmárolod ezt a srácot itt melletted, vagy lesz#pod ezt itt - mutatott egy srácra - vaaaagy... levetkőzöl egy bugyira! Lássuk mennyire vagy bevállalós!
-De... én... én... nem játszom! - mondtam, és felpattantam.
-Ez itt ma mindenki estéje, ne rontsd el szivi! - sziszegte egy srác a fülembe, miközben lefogott.
" Úristen mibe keveredtem " gondoltam, miközben magamban hatvanszor elátkoztam Kittit.

 

-De...de... én nem rontom el senki kedvét sem, amúgy se hinném, hogy pont én hiányzok innen, hiszen annyi csaj van még itt a bulin - próbáltam valahogy kimenteni magamat a csávából.
-Jaj, ne izélj már! Most bele fogsz halni? Figyelitek skacok, hogy besz'art a kiscsaj!? - fordult oda az asztalnál ülőkhöz nevetve.
-Egyáltalán nem sz'artam be, nem az a típus vagyok. Egyszerűen csak nem akarom játszani, és kész! - mordultam rá kicsit dühösen.
-Aha, persze, én is ezt mondanám!
-Tudod, mit? Bennevagyok! - hirtelen azt se tudtam mit csinálok.
-Na, ez már beszéd! Hallottátok tesók? - mosolygott.
-IGEN!!! - hallattszott egybevágóan egy csomó hang.
-Nah, szóval, mit is kell csinálnom? - néztem rájuk kicsit félve, persze nem mutattam ki valódi érzéseimet...
-Tehát, a feladat adott: vagy vetkőzöl, csak smárolsz, vagy sz'opsz - mondta egy sanda mosollyal a srác.
-Huh... asszem inkább maradok a smárnál.
-Ok, nah gyere Feri, itt a kiscsaj!
Odajöttem hozzám egy iszonyat jó képű srác. Hirtelen megdermedtem, de eszembe jutott a feladat... Közelebb mentem, és lekaptam, majd leültem a srác mellé, ha már úgyis ott vagyok, minek menjek az asztal másik végébe...

 

folyt. köv. :))

 

 

2004. november 10.-ei frissítés

 

És még így ment elég sokáig ez a játék, jókat nevettünk... :) Végülis megismerkedtem egy pár emberrel. A srác, akivel smároltam, ugyebár Feri volt, nagyon kedves és jófej srác. Aztán volt a menőző gyerek, akivel beszéltem az elején (tudjátok...), nah ő volt a Jocó. Aztán egy pár lánnyal is sikerült megismerkednem, Anna és Kati. Mind a ketten nagyon aranyosak, és kedvesek, ők már régebb óta ismerték a fiúkat, és azt mondták, hogy nem is olyan rémesek, mint ahogy első ránézésre tűnnek, valójában aranyosak. Hát a Ferin ez látszott. :)
Később kimentem az erkélyre levegőzni, odabent elég meleg volt a hangulat, és ideje volt egy kis hideget magamba szívni. Mikor kiléptem az erkélyre, láttam ott egy ismerős arcot ülni a széken, kezében egy cigivel...

 

Egy kicsit közelebb mentem, és kirajzolódott a körvonala, egy srác volt az... Erik... Odamentem, nem akartam bunkónak látszani.
-Öö... Szia! Hát te? - köszöntem neki zavartan.
-Áh, helló! Örülök, hogy látlak! Haverom hívott meg, de nem nagy szám ez a buli - üdvözölt nagyon aranyosan.
-Hát igen! Bár én még nem sok házibulin voltam, szóval nem tudom mi alapján összehasonlítani, hogy ez most jó vagy sem.
-Aham...
-És mi van Kittivel? Jártok még? - tértem a lényegre, hiszen nekem Erik nagyon tetszik.
-Hogyhogy még? Eddig se jártunk! - nézett rám csodálkozó tekintettel.
-Pedig én azt hittem! Mert hogy nagyon jól elvoltatok akkor, amikor kivittem hozzátok.
-Áh, az nem volt semmi. Azt mondta nem akar velem járni, pedig aranyos vagyok meg minden, és én meg tiszteletben tartottam a döntését.
Hm... Ez furcsa. Pedig nekem azt mondta Kitti, hogy Erik nem akart vele járni. Ezt muszáj megkérdeznem.
-Öö... Erik! Figyu!
-Mondjad!
-Én azt hallottam, hogy te nem akartál vele járni! Most akkor hogy van ez?
-Kitől hallottad? Ez nem igaz! Nekem nagyon bejött Kitti, akartam is vele járni, megkérdeztem, de nemet mondott.
-Hát... Nekem Kitti mondta.
-Kittire ne figyelj! Hazugság az egész! Nekem is hazudott, pedig csak akkor ismertem meg, de haveromon keresztül kiderült, hogy sandított a csaj!
-Hát ez elég furcsa. Én Kittit egy kicsit régebb óta ismerem, és korábban még nem volt ilyen hazudós.
-Hát én nemtudom.
-Figyu! Mindjárt visszajövök, és megkérdezem tőle, hogy mi is volt! Itt leszel még?
-Persze!
És ezzel elviharzottam! Örültem a dolognak, hogy nem jártak, nagyon is, viszont elszomorított, hogy Kitti ennyire megváltozott. Nekem is feltűnt a telefonba, meg most is, ahogy itthagyott. Régebben, a táborban nem ilyen volt...

 

Azonnal megtaláltam, egy fiúval smárolt.
-Kitti, beszélnünk kell! - kiabáltam, mert a zene túl hangos volt.
-Kopj le! Majd később beszélünk - mondta Kitti.
Erre nem tudom mi ütött belém, de megfogtam, és felhúztam Kittit.
-Nem később... most! - mondtam csillogó szemekkel.
-Oké, oké... drágám, várj egy percet, itt maradj! Na mivanmár? - fordult hozzám. Éreztem a leheletén, hogy sokat ivott.
-Mi a franc van veled? Úgy megváltoztál! Ráadásul hazudtál Erikről is!
-Naaaa, most jön a papolás. Nem vagyok rá kíváncsi! Vagy húzz el innen, de rögtön, vagy pedig hagyj lógva! És én ezzel befejeztem a beszélgetésünket. - azzal visszaült a srác ölébe. Idegesen visszamentem az erkélyre. Erik nem volt ott. Legszívesebben levetettem volna magam az erkélyről... elmosolyodtam saját elképzelésemen.

 

Aztán visszamentem, de ekkor valaki átölelte a derekam.
-Hé! - ráztam le magamról az illetőt. Egy részeg srác volt. Nem bírtam tovább, felfutottam a wc-be. Bezártam az ajtót, és megmostam az arcom. Elegem van ebből a rohadt helyből! Most rögtön hazamegyek! Határoztam el magam, de amikor felnéztem a tükörből valaki ott volt mögöttem.......

 

-B#szdmeg! - mondtam az ijedtségtől, és hátrafordultam. - Te meg mi a jó életet keresel itt?!
-Tudtommal ez közterület... azért jöttem ide, mert nem bírom lent elviselni ezt a szánalmas bulit.
-Nem vagy egyedül - mondtam, és leültem Erik mellé a kád szélére. Igen, Erik volt az. - Hogyhogy nem láttalak, amikor bejöttem? És miért nem szóltál, hogy itt vagy? A frász ölt meg kis híján...
-Bocsika! - nevetett Erik. - Jó mókának tűnt.
Erre elnevettem magam.
-Az volt.

 

-Na, asszem én leléptem. - mondtam.
-Hazakísérhetlek? - kérdezte Erik.
-Ó a francba! Azt mondtam anyámnak Kittiéknél alszom... most mi a xart csináljak? Mégsem aludhatok az úton.
-Aludj nálunk... - javasolta Erik.
-Ne szórakozz, nem akarok zavarni.
-Nem zavarsz... nos?
-Hááát... oké, benne vagyok. Az utcán mégsem aludhatok.
-Na gyere... - mondta Erik, és megfogta a kezem.
Csakhogy nem nyílt ki az ajtó!
-A fenébe! Ez nem nyílik! - mondta Erik.
-Ne hülyéskedj, had próbáljam meg!
-Ne parázz, csak poén volt. Tataaaam! - és kinyitotta az ajtót.
-De szemét vagy! - mondtam, és rácsaptam a mellkasára.

 

-Na, és mit beszéltél Kittivel?
-Áh, ne is mond! Teljesen készen van az a csaj. A szája bűzlik a piától, és teljesen ki van vetkőzve magából!
Erre Erik elmosolyodott.
-Hülye, nem úgy! :))
És együtt nevettünk.
-Na, viccet félre téve, ez nem jó jel - mondta Erik komoly arccal.
-Igen, szerintem se. De én már nem tudtok mit tenni. Semmi ötletem, mivel győzhetném meg.
-Az a baj, hogy nekem sem. De szerintem most egyenlőre ne foglalkozzunk vele. Mármint nem úgy értem. Csak mostmár úgy sem annyira fontos, mint az elején volt, ő is egy feledhető csaj. Meg itt vagy most te is. :)
-Ezt hogy érted? - reménykedtem...
-Úgy, hogy most tök jó, hogy itt vagy. Meg tök aranyos vagy, és megértesz engem, ez nagyon jól esik.
-Most tök jó... Ez "kedves" volt - szonytyolodtam el.
-Jaj, ne értsd félre, nem úgy értettem.
-Jó, oké - de már nem nagyon figyeltem a szavaira. Úgy éreztem nem vagyok neki fontos, és csak egy barátot lát bennem. De valami szikra mást sugallt...

 

Erik még mindig fogta a kezem, és úgy éreztem mindjárt megőrülök. Szerelem ez, vagy mi? De hisz még alig ismerem! Mindenesetre amikor kimentünk, akkor Kitti elég furcsán nézett. Úgy látszott annyira nem volt piás, hogy ne fogja fel a dolgokat. Már kinnt voltunk az utcán, amikor Erik megállt.
-A francba, otthagytam a mobilomat! Mindjárt jövök!
Azzal vissz#rohant.
Én meg egyedül maradtam. Először semmit sem észleltem, csak akkor tűnt fel a dolog, amikor befogták a számat. Azóta se értem hogy lehettem ilyen béna. A szerelemtől nem hallottam, vagy mi? Sikítozni próbáltam, de a számra szorított tenyér elfogta a hangom útját. Megpróbáltam ellökni magamtól az illetőt, de nem sikerült. De azt láttam, hogy ki volt. Acca...
-Mondtam, hogy még megfizetsz! - sziszegte, és elkezdett tapogatni érzékeny pontjaimon.
-Mmm... ühhmm... mohhh... üühmm... - motyogtam. Aztán megrúgtam a lábát, mire elengedett.
-Szállj le rólam, te szemét!
Istenem, engem mindenki meg akar erőszakolni? Kíváncsi vagyok kinek fog sikerülni.
Ekkor szerencsére jött Erik... Szerencsére? Ahelyett, hogy nekem segített volna belecsapott Acca kezébe! Mi történik velem?!!!

 

Tágra nyílt szemekkel bámultam előre, hogy mi is van most!
-E...Er...Erik!!! Ezt nem csinálhatod velem! Hogy lehetsz ekkora szemét t'ahó kö'csög állat! és én megbíztam benned! - sírtam, mint valami 5 éves kisgyerek, de nem érdekelt... Nem érdekelt már semmi sem.
-Ugyan már Virág! Csak nem gondoltad, hogy JÁROK veled? Most komolyan ezt gondoltad? Ez olyan édi... - és csak nevetett, nevetett... Accával együtt.
-Acca! Egy lányt megerőszakolnál, csak mert nem akar veled járni? Ezt komolyan gondolod? Vajon hány lányt erőszakoltál már meg? Jézusom, belegondolni is rossz...
-Édesem, nem mindenkivel b'aszok így ki, csak veled.
És elindult felém, gyors léptekkel. Én meg egyből futni kezdtem. Csak futottam, futottam a sötét utcában. Folyton hátranéztem, jön-e még mögöttem, és ezzel lassítottam a futásomat is. Ahogy egyszer néztem hátra, láttam, hogy nincs senki mögöttem. Megálltam, és megfordultam. És egy meglepő dolgot láttam...

 

Ez a meglepő dolog egy ember volt. Egy ismerős... Egy srác... Egy LACI! Istenem, ennyire még sosem örültem senkinek!
-Szia Viri! Miért nem kerestél meg? - nézett rám kérdően.
-Jaj, Laci, annyira örülök, hogy látlak, kérlek segíts!!! - És a nyakába borultam, szorosan megöleltem, hogy biztonságban legyek.
-Viri, mi a baj???
-Ez most nagyon hosszú lenne, kérlek menjünk el hozzátok.
-Viri, légyszíves most mond el!
Egy halk ordibálást hallottam messziről.
-Virááág! ÁLLJ MEG! Te szemét kis qrva!
-Mi a franc ez??? - nézett rám Laci még mindig értetlenül.
-Légyszíves menjünk, ezek meg fognak ölni!!! - sírtam ismét.
És elkezdtünk futni... Futni Laciékhoz. Szerencsére nem alktak messze, így futva hamar odaértünk. Ahogy beértünk a ház ajtaján, megkönnyebbültem ültem le a kanapéra...
-Nah, mostmár biztonságban vagyunk, meséld el kérlek, hátha tudok segíteni.
-Ezen már nem tudsz, de elmesélhetem! - És itt elmeséltem neki mindent. Amikor a kocsiba beültem, amikor Kittit elhívtam, és az egész bulit is, tetőtől talpig.
-Uh, ez nagyon durva. És ez a szemét meg akart erőszakolni? Úgy látszik a megerőszakolástól mindig én mentelek meg.
-Ha tudnád mennyire hálás vagyok ezért neked. Figyelj, lenne egy nagy kérésem!
-Mond!
-Nem aludhatnénk itt nálatok? Haza nem tudok menni, mert anyum úgy tudja, hogy Kittiéknél alszok, nem tud a buliról.
-Persze! - mosolyodott el.
-Annyira aranyos vagy! - És ekkora megcsókoltam. Nem tudott mi ütött belém, de nem hagytam abba. Teljesen szenvedélyesen csókolóztunk, mint amikor jártunk. És egyikőnk sem kapta el a fejét...

 

-Virááág! ÁLLJ MEG! Te szemét kis qrva!
-Mi a franc ez??? - nézett rám Laci még mindig értetlenül.
 

Aztán megfogta a derekam, és gyengéden lefektetett a kanapéra... ahhoz képest, hogy majdnem az előbb erőszakoltak meg iszonyúan jól esett ez az egész... Arra riadtunk fel, hogy dörömbölnek az ajtón.
-Nyissd ki te f#sszopó g#ci! - ordította Acca.
-A p#csába! - mondta Laci, és odarohant az ajtóhoz a hátával megtámasztani azt. - Menj ki a hátsó ajtón! Menj már!
-De elfognak kapni! - nyavalyogtam.
-Nem fognak, addig lefoglalom őket.
Hirtelen magam előtt láttam, ahogy megverik Lacit.
-Nem, itt maradok veled!
Ha akkor láttátok volna Laci ártatlan bambiszemeit, hát... ti is egyből beleestetek volna...

 

-Tűnés innen, már kihívtam a zsarukat, szóval jó lesz, ha lelléptek! - ordítottam ki.
-Na perszeee... - mondta Erik, de kissé bizonytalan volt a hangja.
-Oké, ne hidd el! Majd meglátjuk! - próbáltam erősnek mutatni magam, de belül reszkettem. Laci csak szájtátva bámult rám. Csönd... talán elmentek? Kinéztünk a kukucskálóablakon, sehol senki. Laci írtó nagyot sóhajtott, aztán megcsókolt... nem is tudom meddig lehettünk így, nekem óráknak tűnt, de jó értelemben. Laci a biztonság kedvéért bezárta az ajtót.
-A szüleid? - kérdeztem.
-Elutaztak, csak holnapután jönnek... -suttogta Laci, aztán újra ledöntött a kanapéra... máig se tudom hogy lehettem olyan hülye, hogy nem hívtam ki akkor tényleg a zsarukat. Ugyanis éppen a legjobb résznél tartottunk Lacival, amikor betörött az ablak. Egy kő repült felénk, majdnem fejbetalált. Laci azonnal felpattant ( és fogott egy pisztolyt :DDD )
-B#szdmeg, b#szdmeg, b#szdmeg... - mondogatta. Annyira fájt, hogy ekkora bajba kevertem. Akkor láttam először rajta két érzelmet: a tehetetlenséget és... a félelmet...

 

Na jó, most gyorsan elmesélek mindent. Úgy történt, hogy Laci kiment. Iszonyúan féltettem, de utána akart járni a dolognak. De szerencsére épségben jött vissza...
-Sehol senki... - mondta,
-Biztos?
-1000%. Elmentek.
Nem tudtunk ezután teljesen nyugodtan aludni, de túléltük az éjszakát is. Semmi nem történt köztünk. Amikor reggel elindultam Laci ragaszkodott hozzá, hogy hazakísérjen. Szerencsére az ő házuk ablakán sem esett akkora lyuk, hogy be lehessen törni. Leszögezem, hogy ezek után soha többé nem láttuk se Eriket, se Accát... illetve egyszer, mintha láttam volna őket az utcán, de nem biztos, hogy ők voltak. Szóval ez happy end volt, de elhatároztam, hogy soha de soha többé nem állok szóba ilyen srácokkal.

 

Másnap átmentem Laciékhoz rendbehozni a károkat. Persze új ablaküveget nem tudtam betenni, de kitakarítottam náluk hálám jeléül.
-Igazán nem kéne megcsinálnod... - szerénykedett Laci.
-Laci! - néztem keményen a szemébe - Kétszer is megmentettél a halálnál is rosszabb sorstól, ennyi igazán kijár neked!
-Hmm... - mondta.
-Ezt minek vegyem?
-Mondjuk ennek... - és újra megcsókolt, majd magaelé tartott.
-Most mi lesz velünk Virág? Szeretsz még?
-Hát...
-Ne, inkább ne mondd ki, hogy nem. Nem akarom hallani...
-Mindennél jobban szeretlek. - mondtam a szavába vágva.
Laci elkerekedett bambiszemekkel nézett rám :D
-Tessék? Biztos hülye vagyok, mondd még egyszer, és lassabban, oké?
Nevettem.
-Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - hadartam.
Mire megölelt, és esküdni mertem volna, hogy ha nem lenne olyan büszke elsírta volna magát.
-Akkor... mi... újra... együtt? - mondta lassan.
-Ha azt akarod.
-Akarlak.
Mire megcsókolt szenvedélyesen... épp a szobájában voltunk, és ledöntött az ágyra, és kivette a hajamból a csatot.
-Erre most nem lesz szükség! - mondta mosolyogva.
 

Kimondhatatlanul jól esett, amit éreztem, ahogy ölel, ahogy csókol, ahogy puszil. Tényleg szerettem. Nem is értem miért lett vége, hiszen már a táborban is nagyon jól megvoltunk. De ez most nem lényeg. Mélyen a szemembe nézett, majd megszólalt:
-Biztos akarod?
-Igen, akarom!
Lassan elkezdett levetkőztetni, én is őt, és hát... Szóval megtörtént! :) Már nem vagyok szűz! Fájt, és véreztem is, de Laci nagyon megértő volt, gyengéd, és tudta, hogy mi kell nekem. Egyáltalán nem bántam meg, hiszen azzal vesztettem el a szüzességem, akit teljes szívemből szeretek, és aki szeret engem, és nem csak mint egy barát, és nem csak átverni akar. Le se tudom írni, mennyire boldog vagyok.
Ezután felöltöztünk, majd segítettem neki rendet rakni, hiszen az volt az eredeti cél, csak valahogy másként jött ki a dolog. :) Ismét Laci indította a beszélgetést:
-Megbántad?
-Nem, dehogyis! Nagyon jó volt veled Laci! Annyira szeretlek! - És hosszan megcsókoltam, visszacsókolt.
-Nekem is nagyon jó volt veled! Én is nagyon szeretlek Viri! Nem is tudom miért váltunk szét a tábor után.
-Jaj, erről inkább ne beszéljünk. Éljünk a jelennek, és ne a múltban vájkáljunk, hacsak az nem szép emlék - néztem rá mosolyogva.
És pakolni kezdtünk. Utána egy édes csókkal elváltunk, nekem mennem kellett tanulni, hiszen holnap kedd, és iskola. Ma nem volt suli, mert a tanárok gyűlést tartottak. Imádom, amikor nincs suli. :)

 

Hihetetlen, de az összes órán beszólt valamelyik tanár. Nem nagyon bírnak engem. És nincs senki akivel igazán jóban lennék. Tök xar mindig egyedül szobrozni a szünetekben. Aztán elkezdett velem kötözködni egy csaj... Vera. Ott volt a táborban is, ő a legnagyobb ellenségem, egy kis vipera. Na szóval elkezdett kötözködni.
-Szegény kis Viri olyan csúnya, hogy senki nem akar vele járni!
És ezt legalább 20x elmondta... nem tudom miért csináltam azt, amit tettem, azt hittem nagylány leszek, vagy mi, de...
-Fogd be a p#fád, szűz qrva! - rivalltam rá.
-Miért, te nem vagy szűz? - vihogott Vera.
-Nem, képzeld nem! - mondtam harciasan. Nektek volt már olyan dolgotok, ami a magatok szemébe nagyon menőnek nézett ki, de a másik szemében már kevésbé volt az?
Mivel a fél iskola minimum hallotta a kis vitánkat kaptam egy-két szép jelzőt. Legszívesebben leharaptam volna a nyelvem, hogy kotyoghattam ki a legintimebb dolgaimat?
-Qrvaaaa! Qrvaa! Qrva! - kántálta Vera. - Qrva megy a folyosón, lalala... lalala... qrva... qrva... az utcán áll egy QRVA! - énekelte, mire csomóan felröhögtek.
-Haha, nagyon vicces, úgy látszik fogalomzavarban szenvedsz drágám, karácsonyra értelmező kéziszótárat kapsz tőlem rendben? És én szerelemből vesztettem el a szüzességem, képzeld el! Amúgy ha én qrva vagyok, akkor te mi vagy? - mondtam, de már szúrt a szemem. Nem vártam meg, míg mindenki előtt elsírom magam, hanem berohantam a wc-be.

 

Eldöntöttem. Másik iskolába megyek. Pedig nagyon örültem, hogy felvettek ide, de ami itt folyik, én azt már nem bírom. Sírva hazamentem, gondoltam, úgy hatásosabb, és beadtam anyunak a dolgokat. Nem hazudtam sokat, tényleg bántanak, és így nem tudok tanulni. Anyu hamar beleegyezett, így hétfőn már mehetek is új iskolába, még felvételiznem se kell! És most itt egy szabad hét! Úgy döntöttem kimegyek a Dunapartra, és megetetem a kacsákat. Már elég hideg volt, fáztam is a vékony kabátomban.

 

A szabad hetem nagyon unalmasan telt, Laci sose ért rá... de legalább leesett az első hó! Alig hittem a szememnek a reggel. Minden gyönyörűen fehér volt. Persze, hogy egy szál hálóingben kirohantam a hóba, és úgy, szinte egy szál semmiben elkezdtem hóangyalt csinálni. Tudjátok, hogy kell csinálni, nem? Lefekszel a hóba, és a kezekkel szárnyakat csinálsz a hóba. A nővéremmel rengetegszer csináltuk ezt, és ahogy ott feküdtem a hidegbe hallottam kisgyerekként kacagni magam, és a nővéremet láttam magam előtt, akivel hóembert építettünk. Imádta a havat. Mindig azt mondta, hogy az Isten a hóba rejtve küldi el a boldogságot a földre. Akkor még azt hittem, hogy mese az egész, de a nővérem már akkor is kicsit őrült volt anya szerint. Sokáig feküdtem így a hóba, felrémlettek előttem a régi emlékek, amikor a nővéremmel legurultunk a dombról, újra és újra, de egyszer rosszul esett és kificamította a bokáját. Emlékszem, hogy milyen volt amikor hócsatáztunk, és ő mindig a nyakamba dobta a havat, csakhogy fájjon. És ő mindig visítva nevetett rajtam. Soha nem felejtem el a nevetését. Minden érzelmét beleadta, úgy nevetett. Egyszer, amikor télen szánkóztunk a barátjával elvesztettem a kesztyűmet, és csak sírtam, sírtam, csöpp kis eszemmel nem is fogtam fel, hogy az csak egy kesztyű volt. A nővérem késő éjjelig azt kereste, én meg otthon voltam, bennt a jó melegben. Máig sem tudom, hogy találta meg a sötétben és a hideg hóban, és nem is figyeltem arra, amit mondott, miután kezembe nyomta a kesztyűt... így visszaemlékezve már tudom mit mondott...
-Ez csak egy kesztyű Virág, egy vacak kesztyű! Majd akkor sírj, amikor olyat vesztesz el, amit nem lehet pótolni...
Nem tudom, hogy magára célzott e, vagy másra, de mostmár tulajdonképpen mindegy.
Nem is tudom meddig feküdtem a hóban, már szinte megfagytam, amikor anyu kijött, és berángatott a házba.

 

-Mondd Virág, normális vagy? Mindenképpen akarsz egy tüdőgyulladást kapni? Nem hiszem el, hogy lehetsz ilyen felelőtlen! - üvöltött anyu.
-Emlékszel, hogy hogy szerette a havat? - suttogtam.
-Ki? - anyu néha imád úgy tenni, mint ha nem tudná kiről van szó.
-Hát ő... - mondtam.
-Nem emlékszem! - mondta anyu - Menj a szobádba!
-Inkább elmegyek itthonról, nem bírom elviselni, hogy mindig magadban tartod a dolgokat! - mondtam, és bevágtam magam mögött az ajtót. Elmentem Lacihoz...

 

-Szia édesem! - mondta Laci, és egy hosszú csókkal köszöntött.
-Bejöhetek? - kérdeztem.
-Persze. Képzeld, a szüleim elmentek vásárolni. Tuti, hogy éjfélig nem jönnek haza... egyszerűen mániákus vásárlók. Na, mit csináljunk? - kérdezte. Úgy látszik jó kedve volt.
-Nem tudom... - motyogtam, miközben öntöttem magamnak egy pohár csapvizet.
-Van normálisabb innivaló is... - mondta Laci.
-Jó lesz ez... - mondtam, szinte suttogtam. Fojtogatott egy érzés, szúrta a szememet, égette a torkomat.
-Virág, mi a baj? Nem megyünk ki? Imádom a havat! Tudod mit hallottam egyszer? Hogy az Isten a hóba rejtve küldi el a boldogságot a földre.
Eddig nem nagyon figyeltem mit mondott, de most felkaptam a fejem.
-Mit mondtál?
-Virág, rosszul vagy?
-Azt kérdeztem mit mondtál! - ordítottam már könnyes szemekkel.
-Virág... én csak... Virág, mi a baj...?
Nem tudom mi ütött belém, úgy viselkedtem volna, mintha a nővérem most halt volna meg, pedig tulajdonképpen már rég volt. Összecsuklott a lábam, és csak ültem a hideg padlón a konyhabútornak támaszkodva. Laci odaült mellém, és a mellére hajtotta a fejemet.
-Semmi baj, semmi baj... - suttogta.
-Úgy hiányzik... - mondtam.
-Tudom... tudom... - válaszolta Laci, pedig szerintem nem tudta kiről vagy miről van szó... de úgy látszott mégis tudja. Máig se tudom honnan - Virág, ő elment, de az élet megy tovább... egyszer majd úgyis látod őt... valamikor...
-Miért nem most? - kérdeztem tőle, és őrült fény csillant a szememben.
-Virág, térj már észhez! - mondta Laci, és megrázott. - Itt hagynál engem? Itt hagynád a barátaidat, az anyukádat? Az életedet?
-Nincsenek barátaim! - mondtam, illetve inkább nyöszörögtem, már rettenetesen fájt a fejem a sírástól.
-Feküdj le egy kicsit, aludd ki magad... felhívom az anyukádat, megmondom, hogy ma nálunk alszol...
-De a szüleid... - mondtam.
-Nyugi, elintézem!

 

Felhívta anyát, nagy nehezen rá is beszélte....aztán miután letette a telefont én is nagyjából megnyugodtam. Mostmár lehetett velem normálisan beszélgetni, vagyis viszonylag jól éreztem magam.
Végül én mondtam Lacinak, hogy menjünk ki.
Elég hideg volt kint, de nem bántam. Lefeküdtünk a hóba mindketten, megfogtuk egymás kezét és így csináltunk hóangyalokat. Mikor felkeltünk, két, félszárnyú, de egymás kezét fogó angyal látszott...ezek voltunk mi.
Nem tökéletesek, de tényleg számíthatunk egymásra..igaz legtöbbször csak én számítok Lacira,de...nem is ez a lényeg..

 

Miután bementünk lefeküdtem az ágyára. Ő befeküdt mellém.
-Jobban érzed magad? - kérdezte.
-Nem... nem, egyáltalán nem! - mondtam, és megint kezdtem bevadulni. Aztán sóhajtottam - Bocs, nem akartam ekkora zűrt csinálni neked... nem is tudom mi lenne velem nélküled... egy angyal vagy...
-Hó angyal? - nevetett - Nem akarsz zenét hallgatni?
-Igen, ez jó ötlet...
-Junkies. Szereted?
-Az volt Milán kedvence... meg persze Alvin...
Laci sóhajtott.
-Biztos.
-Nem akarok Junkiest hallgatni. Nem is akarok zenét hallgatni. Aludni akarok... örökre, örökre, örökre... - mondtam, és Laci asztaláról felkaptam egy ollót.
-Ne merrrrrrd... - mondta Laci, és kikapta kezemből az ollót - Ne csináld Virág! Teljesen megőrültél?
-Igen!
-Megijesztesz, hagyd abba!
-Még el se kezdtem!
-Virág! Nyugodj már meg!
Azzal újra befeküdt mellém, és simogatta a hajam.
Én meg úgy aludtam el, hogy még mindig könnyes volt a szemem.

 

Amikor felébredtem épp a Cranberriestől a Zombie ment. Én is élő-halottnak éreztem magam.
-Felébredtél? Nem vagy éhes? - kérdezte Laci.
-Egy kicsit...
-Oké, akkor mindjárt eszünk valamit.
-Jó... hol a fürdőszoba?
-Balra a második ajtó.
-Kösz... - mondtam, és bementem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, és legszívesebben sikítottam volna. Rettenetesen néztem ki, az arcom vörös, a hajam kócos, a sminkem elkenődött. Nem tudom Laci hogy bír egy ilyen nyávogós picsát elviselni, aki még csúnya is! Aztán a csap mellett láttam egy borotvapengét. Ránéztem. Az agykerekeim sebesen forogtak. De nem tettem meg, amire mindennél jobban vágytam. Laci iránt érzett szeretetem erősebb volt.

 

Most dupla adag, azaz 10 oldal van frissítésben, szóval örülni-örülni :))

 

 

Frissítés: 2005. január 19.

 

Úgy látszott míg aludtam Laci szülei megérkeztek. Együtt vacsoráztam velük. Az anyukája összeütött valami hideg kaját, szalámit, tojást, zöldségeket, sajtot, ilyesmit. Éppen a kenyeremet majszoltam, amikor Laci anyukája beszélgetni próbált velem.
-Szóval Virág, izé... jó tanuló vagy? - kérdezte.
-Anyaaa... - nyögött Laci.
-Hát, azt hiszem igen, asszonyom. - válaszolam.
-Á, remek. - mondta Laci apja. Ő sokkal szimpibb volt, mint az anyukája, mert ő legalább próbált viccelődni velem, és folyton rámkacsintott.
-És a szüleid mit dolgoznak? - kérdezte újra Laci anyja.
Laci elkomorult.
-Lacika, mit csinálsz? Mit rugdosol itt az asztal alatt? - kérdezte Laci anyukája.
-Anyu... nyugi... - sziszegte Laci.
-Hát... anyukám könyvelő... apukám meg... nincs.
-Nincs? Elhagyott titeket? Milyen mocskos emberek vannak!- háborodott fel.
-Menjünk fel Virág! - mondta Laci gyorsan.
-Nem hagyott el minket, meghalt. - mondtam higgadtan.
-Úristen, részvétem. - mondta Laci apukája.
-Köszönöm. Felállhatok az asztaltól? - kérdeztem illedelmesen.
-Mesélj még egy kicsit a családodról! - Laci anyukája csak forgatta a tőrt a szívemben - Vannak testvéreid?
-Elnézést, de rosszul vagyok. - mondtam, és felvágtattam az emeletre, ahol Laci szobája volt.

 

Hallottam még, ahogy Laci lent kiosztja az anyját.
-Nem hiszem el anyu, hogy tudsz ilyen tapintatlan lenni! - kiabált Laci.
-Miért, most mi van?
-Jobb ha nem tudod... - azzal Laci felszaladt a lépcsőn.
-Ne haragudj. - mondta, amikor meglátott a szobája ajtajában.
-Adj egy cigit. - mondtam.
-Tessék?
-Adj egy cigit!
-De Virág, én nem cigizek. És eddig te se tetted.
-Most olyan jól esne... - mondtam.
-Gyere, mutatok neked valamit! - mondta Laci, és megfogta a kezem.

 

Laci egy szobába vezetett. Amikor beléptünk koromsötét volt, csak egy óriási ablakon világított be egy kis fény.
-Ez a bátyám szobája volt. Azóta elköltözött innen, nagyon messze. Évente jön csak haza. Apa az összes cuccát elvitette, és azóta csak porosodik ez a szoba. Ide jövök, ha rossz kedvem van. Tudod miért? Gyere... - mondta, és újból megfogta a karom, és az ablakhoz vitt. Egy percre elállt a lélegzetem.
-Laci, ez... ez... gyönyörű!
A szoba ablaka egy tisztásra nyílt, amelyet gyönyörű fák szegélyeztek, és egy tó csillámlott a holdfényben. Ráadásul havazott is, és különös, de igaz: a csillagok is világítottak.
Laci kinyitotta az ablakot, majd kimászott rajta.
-Ne félj, csak gyere utánam! - mondta. Amikor kimásztam az ablakon egy létrát láttam a ház oldalán, Laci felmászott rajta, így hát követtem. A tetőn kötöttünk ki.
-Innen jobban látni... - mondta mosolyogva.
-Életemben nem láttam még ilyen szépet. - mondtam. - Ez jobb még egy szál ciginél is. - nevettem el magam. Ezen a napon először.

 

Annyira lekötött a táj szépsége, hogy észre se vettem mennyire fázom, ugyanis egy pulcsiban jöttünk csak ki.
-Emlékszel, ez olyan, mint a mezőn... - mondta Laci.
Hirtelen felrémlett előttem ahogy Lacival a mezőn fekszünk, és csak a csillagokat néztem.
-Azt hittem az életem legszebb élménye... tévedtem, mert ez az. Laci, ez gyönyörű. Köszönöm, hogy megmutattad nekem.
-Szívesen.
Aztán elcsendesedtünk, némán néztük a tájat. Minden csodálatos lett volna, ha megint nem jön rám az ötperc... felpattantam, és mindenárom át akartam menni a másik ház tetejére az ereszcsatornán keresztül.
-Jhajj, Virág... - nevetett Laci. Nem vett komolyan.
-Na jó... - mondtam, és elindultam. Laci felpattant és elkapta a karom.
-Menjünk vissza, fázom.
-De én át akarok menni a másik házra!
-Virág, ne bolondozz, leszakadna alattad az eresz...
Szerencsére lenyugodtam. Néha vannak ilyen időszakaim, amikor teljesen bekattanok. Lehet, hogy a nővérem is ilyen volt...
Tehát visszamásztunk a szobába.

 

-Azt hiszem én most lefekszem. - mondtam.
-Ahogy gondolod. - válaszolta Laci.
Tényleg lefeküdtem aludni, túl sok volt a mai napból. Nem akartam hazamenni. Egy darabig nem tudtam elaludni, de aztán csak elnyomott az álom. Bárcsak ne aludtam volna el! Rémálmom volt... természetesen a nővéremről... régi emlékek voltak az álmomban, szörnyű volt az egész. És olyan igazinak tűnt!
Nevetés... hallottam a nevetését, akárhogy tapasztottam a fülemre a kezem. Ott zúgott bent a fejemben az az átkozott nevetése. Azt álmodtam, hogy a tetőn vagyok.
-Gyere, gyereee... - kiáltotta nevetve a nővérem, miközben ő a másik házon állt. - Gyere már! Nézzd mi van nálam! A kesztyűd!
Elindultam az ereszen keresztül, ami vészesen csikorgott, és csúszós volt a ráragadt hótól.
-Gyere már, siess! - kacagott a nővérem.
Próbáltam sietni, de hallottam, ahogy reccsen az eresz.
-Siess, vagy nem kapod meg a kesztyűd! Mindjárt kicsúszik a kezemből...
Akármennyire siettem semmit nem haladtam előre.
-Hát jó... - mondta a nővérem, és a ház szélére állt. - Háromig számolok... 1... 2...
Futottam, sírtam, könyörögtem.
-3! - kiáltotta diadalmasan a nővérem, és láttam ahogy feszítőizmai elengedik a kesztyűt, azt pedig felkapja a szél, és repíti el, messze... ebben a pillanatban én is lezuhantam az ereszről...
-Virág, ébredj! Virág!
-Mi... történt?
-Csak álom volt Virág! Álom volt... - hallottam Laci megnyugtató hangját. Szorosan hozzábújtam, és elkezdtem zokogni.
-Elegem van, meg fogok őrülni... és rájöttem valamire... - mondtam sírva.
-Mire? - kérdezte Laci.
-A nővérem őrült volt! Teljesen őrült!!!

 

-Dehogy volt őrült... - mondta Laci.
-De mindig más volt, mint a többiek!
-És az baj? - szegezte nekem a kérdést.
-Nem... - suttogtam. - Nem baj. El akarom felejteni őt... örökre. De most törnek rám az emlékek... úgy imádtam, pedig...
-Pedig?
-Pedig sokszor bántott.
-Ne gondolj rá...
-Sajnálom. Sajnálom, sajnálom, sajnálom. Utálom magam, amiért ezt teszem veled. De figyelj, nyugi. Vége ennek az időszaknak. Újra normális leszek.
-Mármint magadhoz képest? - nevetett Laci.
-Igen, magamhoz képest! - nevettem én is. - Na aludjunk!
És a karjaiban aludtam el ismét, ezúttal rémálom-mentesen.

 

Reggel arra keltem fel, hogy valaki puszilgat. Annyira jól esett, hogy azt le sem tudom írni. Gondolhatjátok ki volt... Hát persze, hogy Laci.
-Jó reggelt szivem! - köszöntött Laci.
-Jó reggelt! - nyújtózkodtam és mosolyogtam egyszerre.
-Jól aludtál?
-Igen, nagyon jól.
-Nekem most mennem kell suliba, de szolgáld ki magad nyugodtan. Szüleim már elmentek itthonról, úgyhogy anyum nem fog zaklatni.
-Na, ez jó hír - nevettem el magam.
-Jó hír, hogy megyek suliba? - nézett rám Laci kérdően.
-Jaj, dehogyis, az szörnyű hír. Az a jó hír, hogy anyukád nem fog zaklatni.
-Jaaa, bocsi! - nevette el magát.
-Na menjél, mert el fogsz késni. Várok rád, úgyhogy siess haza.
-Jó jó. Csókollak! - És megcsókolt.
Még egy kicsit nyújtózkodtam az ágyban, és elgondolkodtam Laciról meg rólam, a kapcsolatunkról, és arra jutottam, hogy még sokáig együtt leszünk. Hiszen mi egymásnak avgyunk teremtve. Igaz, egyszer szétváltunk, de rájöttünk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni, és ez tényleg így van. Én akkor érzem magam jól, amikor mellettem van, ő akkor érzi magát jól, amikor mellettem van. Kivéve persze akkor, amikor rám jön a dili, és őrültként viselkedem. De most elhatározom magam, hogy soha többet nem fogok őrültként viselkedni. Visszaváltozok a normális Virággá, aki mindig is voltam, és nem engedem, hogy a múlt, a nővérem emléke felkavarjon, és hipp-hopp megváltoztasson. Nem engedem!!!

 

A lakásban egy kicsit rendet raktam, elmosogattam, az ágyakat megigazítottam. Aztán valami furcsa zajra lettem figyelmes. Mintha valaki fel akarná törni a bejárati ajtó zárját. Nagyon féltem, azonban elszántam magam arra, hogy odamenjek az ajtóhoz, és megnézzem a kukucskálón, hogy ki az, és mit csinál. Odamentem, és nagyon meglepődtem a látványtól. Kb 10 srác állt ott, élén Acca és Erik. Hirtelen azt se tudtam mi tévő legyek. Egyszerre egy csomó kérdés futott át a fejemen: Vajon honnan tudták, hogy itt vagyok? Egyáltalán értem jöttek: Mit akarnak velem csinálni? És mit keresnek itt? Ki akarják rabolni a házat? De nem volt több időm, cselekednem kellett. gyorsan berahontam a konyhába, és ahogy a filmekben láttam, felkaptam a legélesebb kést, és felrohantam az emeletre, egyenes Laci testvérének a szobájába. Kimásztam az ablakon, fel a tetőre, és ahogy lenéztem, egy szempárral találtam szembe magam.
-Fiúk! Nézzetek fel! ott van a mi kis édesünk! - ordított Acca a haverjainak.
-Tempósabban skacok, utól kell érnünk a kiscsajt, nem szabad, hogy meglógjon! - nézett rám gonosz mosollyak Erik.
Körbenéztem a fiúkon, de senkit nem ismertem, csak Eriket meg Accát. Eszembe jutott, hogy a múltkor át akartam mászni a másik házra, és gondoltam megpróbálom. De a fejembe villant, hogy le is eshetek, és nem akartam, hogy úgy tűnjön öngyilkos akartam lenni, akkor már inkább Accáék öljenek meg... És lenéztem, de már nem láttam ott senkit. Két oka is lehetett: 1. Már bejutottak a házba. 2. Nem tudtak sehogyse bejönni, és elmentek. Úgy gondoltam, hogy az utolsó lehetett, mert semmi mocorgás nem hallottam az ablak felől, így bementem a szobába. És kivel találtam szembe magam??? ACCÁVAL! Ezt nem hiszem el! Hogy lehetek ilyen hülye? Hiszen, ha nem tudtak volna bejönni, akkor simán betörik az ablakot, vagy az utcában láttam volna őket. Hogy lehetek ilyen naiv?
-Na mi van kislány, teli a pelus? - szólt Acca.
-Hagyjál már békén! Most mit akarsz tőlem?
-Azt, hogy megfizessél a tetteidért.
-Milyen tetteimért?
-Hogy megcsaltál?
-De én nem csaltalak meg b'asszus! Hiszen mi nem is jártunk. Az csak egy csók volt, semmi több. Érted? SEMMI TÖBB!
-Nem Virág, az több volt, mint egy csók. Nekem többet jelentett. Ahogy megláttalak, egyből beléd szerettem, de nem viszonzod, és ezzel nagyon megbántottál!
-Acca, ezt nem csinálhatod velem! Más is van, aki belém szeretett, nem viszonzom, mégis nagyon jó barátom! Mi miért nem maradhatnánk simán barátok, miért kell engem megerőszakolni? Neked attól jobb lesz? Utána úgyis fel foglak jelenteni, börtönbe fognak téged csukni, és a sitten fogsz megr'ohadni! Ezt akarod b'azd meg?
-Nem ezt akarom Virág! Én mást akarok! - És ezt mos halál komolyan mondta. Megcsókolt. Egyből elhúztam a fejem.
-Értsd már meg, mi nem fogunk járni! Lacit szeretem, és amúgy se fogok egy olyan alakkal járni, aki ilyen önző, mint te, hogy csak azért megerőszakolna egy lányt, mert az nem szereti! Ez egy nagyon önző és b'unkó dolog! - ordítottam neki.
Már nem érdekelt, hogy mit fog velem csinálni. Azonban jött egy váratlan fordulat. Mintha Accát megütötte volna valami, hirtelen rájött az őszinteségi roham.
-Ne haragudj Virág! Én akkor sem akartalak megerőszakolni, csak rád akartam valahogy ijeszteni!
-Hát azt sikerült!
-Bocsáss meg kérlek! Csak annyira fáj ez a dolog. Eddig mindig megkaptam azt, amit akartam, és itt most a csajokról van szó. Ha azt mondtam egy csajnak, hogy járni akar-e velem, egyből igent mondott, de te más vagy. Más vagy, mint a többi csaj. És minden emiatt volt.
-Nézd, elmagyaráztam neked, hogy vannak most a dolgok. Mi nem jártunk, és most sem járunk. Szívesen lettem volna a barátod, de ezek utána nem hinném.
-Légyszíves Virág! Ha nem járhatunk, legalább barátok legyünk! Kérlek!
-Hát legyen - vontam meg a vállam.
És éreztem, hogy Acca most nem vág át. Majd lementünk a fölszintre, ahol a többiekk voltak. Erik iszonyat nagy szemekkel meredt ránk, ahogy mind a ketten vidám arccal léptünk le. Hirtelen elnevettem magam, ahogy megláttam.
-Öö... Hát ti? - nézett ránk Erik.
-Mi? Hogyhogy mi? - néztem vissza nevetve.
-Hát, azt hittem, hogy ti utáljátok egymást.
-Á, mi? Dehogy! Megbeszéltük a dolgokat, és barátok vagyunk!
-De Acca! - sipított Erik!
-Mi van b'azd meg? - vágta oda lazán Acca.
-Én azt hittem, hogy megkeresed és megd'ugod a csajt, erre te összehaverkodsz vele!
-Hinni a templomban kell! - nevetett Acca.
-De nem ebben állapodtunk meg.
-Na és? Úgy kell ugrálnom, ahogy te fütyülsz, vagy mi?
-Nem, de akkoris!
-Figyu! Ha nem tetszik valami, el lehet menni, ki lehet lépni a bandából. Nyavalygósokra nincs szükség!
Ezzel Erik kiment a házból, és becsapta az ajtót.
-Acca! Szerintem el kéne mennetek, mert Laci mindjárt hazaér, és nem akarom, hogy itt lásson titeket, mert nem nagyon kedvel téged.
-Igen, tudom. És neki is mond meg, hogy bocs mindenért, az ablakért, meg az egész miatt.
-Jó, megmondom neki!
-Szia Viri!
-Szia...sztok! - mosolyodtam el.
Úgy érzem kezdenek rendbejönni a dolgok. Nagyon örülök. Már alig várom, hogy Laci hazaérjen, és elmeséljek neki mindent...

 

Kb 1 óraát voltam még egyedül, aztán Laci hazajött. Gyorsan a nyakába ugrottam, és megcsókoltam.
-Ejha, mi történt, hogy ilyen boldog vagy?
-Nem fogod elhinni, hogy mi történt! Kibékültem Accával.
-Az meg ki?
-Aki kergetett, tudod.
-Azzal az állattal? Jól vagy te? - ordított rám Laci.
-Most miért vagy ilyen?
-De Virág! Hogy békülhettél ki vele, amikor ilyen szemétül elbánt veled?
-Most ne legyél már ilyen!
-És hogy békültetek ki? - nézett rám ilyen féltékeny szemekkel.
Elmeséltem neki mindent. A "csókot" is.
-Megcsaltál??? - ordított ismét Laci.
-Nem csaltalak meg! Tudod, hogy mennyire szeretlek! Acca akart engem megcsókolni, de én elhúztam a fejem!
-Ezt nem teheted velem Virág! Hogy csalhattál meg? - fogta a fejét Laci, és látszott rajta, hogy nem figyelt rám.
-Fogd már fel, hogy nem csaltalak meg! De tudod mit? Látom nincs itt rám szükség, úgyhogy inkább elmegyek! Majd hogyha magadhoz tértél, akkor keress meg, otthon leszek! Szia! - és becsaptam az ajtót!
Nem értem Lacit. Elmesélek neki mindent, erre ő így reagál. Hiszen, hogyha szándékomban állt volna megcsalni, akkor gondolja, hogy lemondom?

 

Az első nap a suliban. Reggel teljesen megbolondult a gyomrom, percenként rohangáltam a wc-re, annyira féltem. Mi lesz, ha itt is kiutálnak? Belegondolni se mertem milyen sors vár rám. Anyuval mogorva voltam, két értelmes szót nem tudtam kinyögni, és egy falat sem ment le a torkomon. Aztán elindultam a suliba, de a lábaim mintha ólomból lettek volna.

 

Az első nap a suliban. Reggel teljesen megbolondult a gyomrom, percenként rohangáltam a wc-re, annyira féltem. Mi lesz, ha itt is kiutálnak? Belegondolni se mertem milyen sors vár rám. Anyuval mogorva voltam, két értelmes szót nem tudtam kinyögni, és egy falat sem ment le a torkomon. Aztán elindultam a suliba, de a lábaim mintha ólomból lettek volna.

 

-Szia! - köszönt rám Laura kedvesen, mosolyogva.
-Szia! - köszöntem vissza halkan.
-Ha gondolod, én majd körbevezetlek a suliban, megmutatom a termeket, a sulit, meg mindent.
-Ok, köszi, az jó lenne.
És az óra további részén már előre néztem a tanárra. Végülis elég normálisnak tűnt, de nem is tudom... Valami nem stimmelt nála. Bár lehet, hogy ez csak így első benyomásra van, ha megismerem majd másként látom, bár egy tanárt nem nagyon lehet megismerni.
Laura viszont totál szimpi volt. Aranyos volt, bár még őt sem ismerem annyira. De majd kiderül minden egy pár hónap után...

 

Aztán kicsöngettek. Kiléptem a teremből, és nagyon elcsodálkoztam... Ez a suli teljesen más volt, mint az előző. Viszonylag nyugis gyerekek voltak, habár azért akadt 1-2 nagymenő srác, vagy csaj, de hát ez egy suliban alap. Laura ödajött hozzám:
-Nos, akkor mehetünk egy sulinéző körútra? - mondta nevetve.
-Persze! - válaszoltam mosolyogva.
-Ő itt a suli legmenőbb pasija - mutatott egy igazán helyes, magas, feket felzselézett hajú srácra -, de ne is álmodj, hogy valah a tiéd lehet, mert van barátnője.
-Nyugi, nem is állt szándékomban, van barátom.
-Ja, akkor nincs gond!
-És hát... Na igen, ő meg a barátnője, bár gondolom a csók alapján kitaláltad. Róla álmodozik minden srác a suliban, de kötve hiszem, hogy valaha is megkapják, csak a nyálukat csorgatják érte. A srác amúgy 3.-os, a csaj meg elsős. Eddig egész jól bírják.
Nagyon szép volt az a lány, iagzi modell alkat. Kellően nagy mellek, szép haj, szép arc, nem volt kövér de sovány sem, egyszóval tényleg nagyon szép volt. Irigyeltem is egy kicsit. Ráadásul a legmenőbb cuccokba jár, lerikít róla, hogy dúsgazdag szülei vannak...
-Kit mutassak még?
-Nemtudom.
-Most az osztályban lévő embereket nem nagyon mutatnám, elég stréberek vannak itt, kivéve engem. Elég erős 4-es az átlagom, úgyhogy nem nagyon szoktam teperni magam, de nekem ez így pont megfelel. Örülök, hogy végre nem egy kis nyávogós, stréber osztálytársam van, hanem egy tök normális - kacsintott rám.
Tényleg kedves, nem csak annak tűnik, hanem az is. Tök jó, hogy már az első nap találtam magamnak egy barátnőt.
Nah, becsengettek!

 

A következő óra nagyon hamar elment, az új matektanárom kérdezgetett mindenfélét tőlem, hogy mik a kedvenceim, ilyenek. Nagyon aranyosan viselkedett. Aztán újra szünet lett.
-Eszembe jutott, hogy kit kell még megmutatnom neked! -mondta Laura. Kimentünk az udvarra, rengeteg klikk volt.
-Ők a deszkások! - mutatott Laura egy csapat fiúra. Nagyon nagyon nagyon helyesek voltak.
-Neked van barátod! - mosolygott Laura, mire én nem mondtam semmit, csak mosolyogtam. Nem is vagyok benne biztos, hogy Laci még mindig a barátom. Oké, hogy mindennél jobban szeretem Őt, de most nagyon összevesztünk.
-Ők a cicababák... - húzta el a száját Laura.
5-6 lány állt az egyik fánál, erős smink, a legtöbbjén miniszoknya volt.
-Ők pedig a normális emberek! Főleg rockerek, de hiszed vagy sem egy, két rapper és diszkós is van köztük. Tök jól megértjük egymást! Ugyanis én is hozzájuk tartozom... és ha akarsz te is!
A cicababák felé néztem. Aztán Laura bandájára.
-Menjünk, bemutatlak nekik! - ajánlotta Laura.

 

-Menjünk... - motyogtam.
-Hé! Te fekete pólós csajszi! - kiáltotta valaki. Megfordultam. Az egyik deszkás srác volt. - Szia, én Gergő vagyok. Nem akarsz odajönni hozzánk?
-Én... izé...
Laura kissé sértődött fejet vágott, de ilyen lehetőséget mégsem hagyhattam ki. Már régen meg akartam tanulni deszkázni, legalább egy kicsit, de eddig nem nyílt rá alkalom. Talán most?
-Laura, majd találkozunk! - vetettem oda neki. Oké, oké, kicsit szemét voltam, hisz ő volt az aki pártfogásába vett, de...
Gergő odavezetett a többiekhez, és pont úgy dobogott a szívem, mint amikor elindultam reggel a suliba.
 

-Hello! - mondtam zavartan.
-Na, ő itt Gábor - mutatott egy ( nem viccelek ) piros hajú gyerekre. Festett volt a haja ( mily meglepő ) de tényleg jól állt neki. A neve viszont nem tetszett - rossz emlékek.
-Ő Szandra. - egy fekete, hullámos hajú csaj volt, kedvesen mosolygott.
-Ő Krisztián ( :DDD ) - mutatott egy nagyon nagyon nagyon helyes srácra. - Ő meg itt Kari. A többiek meg Móni, Ádika, András. Srácok, ez itt...
-Virág. - mondtam helyette.
-Új csaj vagy? - kérdezte Szandra.
-Igen... - mondtam elvörösödve.
-Nyugi, jó suli ez, pontosabban a legkirályabb ebben a rohadt városban! - mondta ( azt hiszem ) András.
Percek múlva már fel is oldódtam, és nagy egyetértésben beszélgettünk mindenről, ami épp eszünkbe jutott.

 

 

 

Elég szimpinek találtam ott mindenkit, csak hiányoltam a lányokat... Egyedül Móni volt lány, mindenki más fiú. Furcsállottam is, ezért így szóltam:
-Hogyhogy csak Móni van itt egyedüli lány?
-Úgy, hogy csak én vagyok egyedül deszkás csaj ebben a suliban! - mondta Móni.
-Komoly? - néztem csodálkozva.
-Hát jah. Elég csicskák járnak ide.
-Aham.
-És amúgy ki volt az a csaj, akivel az előbb voltál? - kérdezte Krisztián (:D).
-Osztálytársam, aranyos lány, mutatott egy pár emberkét.
-Gondolom a turbékoló párt.
-Igen, őket.
-Jófejek mindketten, bár a csaj nekem nem annyira szimpi.
-Te ismered őket? - szedegettem fel az államat a padlóról, annyira meglepett a dolog.
-Persze! A srác, Pisti már régóta jó haverom. Még elsőben ismertem meg, osztálytársam.
-Azta! De akkor hogyhogy nem veletek lóg?
-A csajával van mindig valamelyik eldugott helyen, ott szoktak mindig smárolni. Nem bírnak ki egymás nélkül 1 percet sem. Ez elég szánalmas. Na de evezzünk más vizekre! Mesélj valamit magadról!
-Mit meséljek?
-Nem tudom. Miért jöttél el az előző sulidból?
-Mert volt egy csaj, aki folyton b'asztatott, és már nagyon untam, így eljöttem. Meg nem is nagyon sikerült oda beilleszkednem.
-Miért nem vágtad pofán a csajt? Megérdemelte volna.
-Nem vagyok az a verekedős fajta.
Aztán átterelődött a téma a verekedésre. Mindenki elújságoltam, hogy mikor verekedett először, meg hasonlók. Elég mulatságosak voltak.

 

Kari éppen bemutatta Krisztiánon, hogy hogy vert meg egy gyereket, amikor egy srác mellém lépett. Valami keleti vót, fogalmam nem volt róla hogy került ez ide ( :DDDD )
-Jóóóózsi, hol a francomba voltál? - kérdezte Gergő.
-Ááá, csak klotyón. Ki ez a kis dögös pipi? - kérdezte, miközben keleti szemeit forgatta.
-Virág vagyok. - mondtam, miközben legszívesebben képen röhögtem volna ezt a Józsit. - Új vagyok a suliban.
-Ahhha... - mondta Józsi.

 

-Józsi kicsit dilis gyerek! - mondta Krisztián.
" Vettem észre " - gondoltam magamban, de ekkor becsöngettek. Amikor mentem a termembe András elszáguldott mellettem a deszkával, és rácsapott a s#ggemre... ( fenekemre, ha így tetszik :D ) Józsi meg felvihogott, mint aki még soha nem látott ilyet. Na de ez az András! Mondjuk jobban örültem volna, ha Krisz vagy Gergő csap rá... :/

 

Az órán Laura nem szólt hozzám, de nem érdekelt különösebben, most hogy ilyen remek barátokat találtam, mint a deszkások. Rendes csajok, hülye keletik, helyes pasik, mi kell még? Alig vártam, hogy szünet legyen, és újra dumálhassak velük. A szünetben Krisz, Gergő és Kari deszkáztak. Kari is helyes kis srác volt, kék baseballsapka a fején amiből szőke kusza tincsek bukkantak ki ( :D ugye Zsani? ) Addig a csajokkal dumáltam, meg még pár sráccal. A piros hajú fiú éppen a keletit szivatta.
-Hát nem néz ki jól ez a Kari? - mondta álmodozva Móni.
-Nem! Gergő sokkal helyesebb! - mondta Szandra.
-Azért Krisz se semmi! - mondtam én. - Van barátnője?
Senki nem figyelt rám, mert Józsi épp hasra vágódott, mire mindenki hangos röhögésbe kezdett.

 

-Józsi, jól vagy? - mondta a röhögéstől fuldokolva Krisztián.
-Ja! - mondta Józsi, de azért az aszfalton maradt.
-Kelj már fel te szerencsétlen! - mondta Ádika.
-Gyere Geri, segítsünk neki! - mondta András, és két oldalról felemelték a szerencsétlent.
-Hogy estél el haver? - kérdezte Kari.
-Nem tudom! Rohantam Gábor elől, aztán egyszer csak hopsz!
Ekkor odajött Laura.
-Virág, nem akarsz egy kicsit odajönni hozzánk? Az egyik srácnak nagyon tetszel! Meg akar jobban ismerni.
-Mondtam, hogy van barátom! - vetettem oda.
-Mi? Van barátod? - mondta Krisz, és keményen csillogott a szeme, miközben legörbült a szája.
-Van barátja! - ordította Józsi.
-Mit ordítasz, hülyegyerek? - kérdezte Ádika.
-Van! Szóval Laura, megmondhatod annak a srácnak, hogy leszállhat rólam, mert...
Ekkor odajött az a srác, akiről szó volt, és azthittem összeesek. Olyan volt mint egy... isten!

 

-Ööö, szia... - motyogta a srác.
-Hi! - nyögtem.
-Laura, kopj le! - mondta Szandra.
-Laura kopni le! - ordította Józsi.
-Mit ordítasz, keleti? - Laura szinte köpte a szavakat. Erről az oldaláról nem ismertem.
-Azt ordítok, amit akarok! - mondta Józsi, mire Laura meglökte, és a keleti hátraesett.
-Mit csinálsz? - kiáltottam, és odafutottam Józsihoz. - Jól vagy?
-Hát egy csók után biztos jobban lennék! - nyögte Józsi, mire kicsit fejbekólintottam. - Kelj fel!
-Szóóóval... beszélhetnénk? - kérdezte ISTEN. :)
-Ja. Menjünk.
És ketten félrehúzódtunk.

 

-Hát... engem Marcinak hívnak. Te Virág vagy ugye?
-Igen.
-Nincs kedved randizni velem? Mondjuk ma délután?
Nagy volt a kísértés.
-Van barátom.
-Aha. Laura is mondta, de tőled akartam hallani. Akkor bocs.
-Marci... várj!
-Tessék?
-Haver?
-Oké... - mondta szomorúan, és elment.
Visszamentem a többiekhez. Gergő és Szandra épp smároltak. Elhatároztam, hogy amint hazaértem felhívom Lacit. Becsöngettek az utolsó órára.

 

Amint hazaértem tárcsáztam Laci számát.
-Szia, Virág vagyok.
-Hello...
-Beszélhetnénk? Nem zavarlak?
-Nem.
-Hogy vagy?
-Rosszul. Te?
-Én is. Ma voltam az új suliban.
-És?
-Tök jó.
-Akkor miért vagy rosszul?
-Miattad.
-Miattam nem kell.
-De kell.
-De nem.
-Miért zakkantál be Acca miatt?
-Csak.
-Ez nem válasz.
-Megint barátodnak tartod, aztán azon kapod magad, hogy megerőszakol.
-Ez hülyeség.
-Nem az.
-De igen. - erősködött.
-Higyj amit akarsz, de nem ejthetnénk ezt a témát?
-Tőlem.
-Mi most tulajdonképpen járunk?
-Szerinted?
-Nem tudom.
-Akkor nem.
-Tessék?!
-Csak akkor járunk ha azt akarod.
-Hát persze, hogy akarom, de te mit akarsz?
-Azt, hogy gyere át.
-Most?
-Most.
-Repülök.

 

Lacinak mindent elmondtam a suliról, és alig várta, hogy a keletiről meséljek, mindig nagyokat nevetett rajta.
-Írtó nagy arc lehet! - mondta.
-Majd bemutatlak neki!
-Király! Tudtad, hogy régen én is deszkáztam? Krisztiánt asszem még ismerem is... - mondta, mire elvörösödtem.
-Deszkáztál? Mikor? -tereltem el a szót.
-Még a tábor előtt. De aztán abbahagytam, mert ráestem a bal térdemre, és elég kellemetlen volt.
-Azt elhiszem.
Csönd.
Laci elkezdett simogatni, majd megcsókolt. Éreztem, hogy megint "azt" akarja.
-Most ne! - mondtam.
-Miért? - kérdezte Laci, miközben a nyakamat csókolgatta.
-Nincs kedvem.
-Ohh... - Laci csak ennyit mondott, és abbahagyta.
-Nem megyünk fel a tetőre? - kérdeztem.
-Minek?
-Mert... mert... nem tudom. Csak olyan szép volt.
-Most nem szép.
-Aha...
Csönd.
-Na mit csináljunk? - kérdeztem. Hiba volt, mert Laci gúnyosan ciccentett.
-Jaj, ne csináld már, azért, mert nem akartam...
-Nem azért.
-Hanem?
Laci nem szólt.
-Hihetetlen, hogy folyton mindenen összeveszünk... - mondtam.
De aztán percek múlva kibékültünk, és kimentünk hócsatázni is.

*******

Másnap a suli ugyanolyan volt, mint tegnap. A szünetben még csak Krisztián volt a találkozóhelyen.
-Kérsz egy cigit? - kérdezte.
Kértem... egy nem árthat.
Bebújtunk az egyik fal mögé, és rágyújtottunk.
-Na és hogy tetszik a suli? - kérdezte Krisz, és szívott egyet a cigin.
-Klassz. - mondtam tömören.
-Bővebben?
-Aranyosak vagytok nagyon, hogy foglalkoztok velem.
-Ohh, köszönjük. - mondta Krisz, és egy halvány pír futotta el az arcát. " De drága! " gondoltam magamban.
Aztán még csomót dumáltunk, de a többieknek nyoma sem volt. Aztán... még elmondani is szörnyű... Krisz megcsókolt. Az ajkai annyira puhák és édesek voltak, hogy egyszerűen nem mertem elhúzni a fejem. Percekig voltunk így, amikor zajt hallottunk.
-Jézusom, ti meg mit csináltok? - Józsi volt. - Virág és Krisz járnak! Virág és Krisz járnak! - énekelte.
-Nehogy eljárjon a p#fád! - mondta Krisz, és a falnak nyomta Józsit. - Érted?!
-Iiiiigen... - nyögte Józsi.
-Hagyd! Krisz! - mondtam, illetve inkább csak nyögtem, mert akkor tudasodott bennem, hogy megcsaltam Lacit.
-Bocs Virág, csak miattad... mert... neked van barátod... és ha a keleti szája eljár, akkor óriási bajban leszünk...

 

Józsi nem szólt, Krisz se szólt, én se szóltam. Így teltek el a hetek, Laci semmit nem vett észre rajtam, csak Józsit érte kisebb-nagyobb sokk.
-Mi van veled, keleti? - kérdezte Ádika. - Mostanában nem vagy olyan, mint régen.
-Semmi, semmi... - mondogatta minden egyes alkalommal.
Krisztiánnal meg azóta se beszéltem. Féltem, hogy megromlik köztünk a barátság, de egyszer írtam neki SMS-t emiatt, és annyit írt vissza, hogy ő mindig mellettem lesz. Látszólag minden rendben ment, de belülről emésztett valami, ami nem hagyott nyugodni. Talán már nem szeretem Lacit annyira, mint régen?

 

Nem tudom mit csináljak. Szakításak Lacival, és kezdjek el járni Krisszel? Vagy maradjak Lacival? Áh, olyan nehéz! Úgy éreztem, hogy muszáj beszélnem Lacival a kettőnk kapcsolatáról. Mert megint előjöttek a veszekedések, és nem bízunk meg annyira egymásban. Ezért felhívtam ismét.
-Szia! Virág vagyok!
-Szia!
-Figyu! Beszélnünk kéne! Ráérsz most?
-Persze! Átjössz?
-Aha. Megyek!
Gyorsan átöltöztem valami normálisabb göncbe, és elindultam. Mikor odaértem, Laci teljesen bepunnyadva nyitott ajtót.
-Szia!
-Nos, mi az, ami ilyen sürgős? - kérdezte Laci teljesen hűvösen.
-Rólunk lenne szó...
-Szerinted sem olyan, mint régen?
-Pont erről akartam veled beszélni. Nézd, ez így nem jó. Megpróbáltuk, de nem sikerült. Folyton csak veszekszünk, és nem bízunk egymásban, ez így nem jó.
-Igen, szerintem sem jó. És akkor most mi lesz? Szakítunk?
-Szerintem az lesz a legjobb. Már nem tudunk mit csinálni. Kihűlt az az eleinte még lángoló szerelem, ma már csak egy kis parázs maradt, amit nem tudunk újraéleszteni.
-Azért Viri nagyon jó volt veled.
-Veled is Laci! - És megöleltük egymást. De nem mint egy szerelmes pár, hanem mint két barát. Fura érzés volt.
-És akkor maradunk barátok, ugye?
-Persze! Nagyon jó lenne! - mondtam mosolyogva. - Nekem most mennem kell, csak emiatt jöttem át.
-Oké, szia!
-Szia!
És hazajöttem. Most egy kicsit megkönnyebbülve érzem magam. Jobb ez így. Nincs több hazugság, nincs több veszekedés. Neki is jobb, nekem is...

 

Reggel ismét szokásosan keltem. Anyu megtörte a csendet a reggelinél:
-És, hogy tetszik az új suli? Még alig meséltél valamit!
-Nagyon tetszik! Már vannak új barátaim.
-Na, az nagyszerű. Örülök neki.
-Igen, én is. Végre nem cs'esztet senki, mint ahogy korábban tette egy pár ember.
-Jó ötlet volt, hogy átgyere.
-Most rohannom kell anyu, ne haragudj!
-Persze menj csak!
És gyorsan 2 puszit adtam az arcára. Most végre kedvem is volt suliba menni, nem úgy mint ezelőtt, hogy unszolni kellett, hogy menjek, most meg magamtól és kedvvel mentem. Ezt egy páran észre is vették, hogy ma igencsak jó a kedvem.
-Szia Virág? Mitől vagy így feldobva? - kérdezte Krisz.
-Szia! Tegnap szakítottam a barátommal.
-Uh, sajnálom! De... ez most komoly? - láttam, hogy majd leesett az álla, ahogy ezt így kimondtam.
-Igen, komoly! - mosolyogtam rá.
-Hát ezt nem hiszem el! - És egy puszit nyomott a számra. Nem az arcomra, ahogy eddig tette, hanem a számra. Annyira jó érzés volt, hogy le se tudom írni.
-Na mi van gyerekek, dúl a love? - jött oda mosolyogva Józsi.
-Menj már! - nevettünk egyszerre Krisszel.
-Akkor mostmár hivatalosan is jártok?
Egy pillantást vetettem Kriszre, aki egyből megszólalt:
-Naná!
-Hát ez qrva jó!
Józsin totál ledöbbentem. Úgy örült, mint majom a farkának, pedig nem is ő jött össze egy csajjal, hanem csak mi Krisszel...

 

Így teltek a napok, hetek. Úgy tűnt, hogy Krisszel tényleg komoly a kapcsolatunk. Laura már az ellenségemnek vallja magát, de nem érdekel. Józsi ugyanolyan szerencsétlen és hülye, mint volt. Krisszel és a többi sráccal meg tök jól megvagyok. A lányokkal meg közelebb kerültünk egymáshoz, már együtt vagyunk jóban-rosszban. Egyszer Krisszel sétáltam az utcán, amikor szembejött velünk Vera. Azonnal égni kezdett a képem, de aztán arra gondoltam, hogy a bal oldalamon egy eszméletlen helyes srác van, Vera nem mer beszólni. Hát nem is mert, sőt ő is elpirult, és szinte szaladva elment mellettünk.
-Huh... - mondta Krisz.
-Mi az? - kérdeztem.
-Semmi, csak ez a lány...
-Ismered?
-Mi az hogy! Együtt jártunk 2 hónapig...

 

Ezután csak hallgattam, valahogy ez az egész rosszul esett. Otthon nem bírtam magammal, egyszerűen nem találtam a helyem, így... átmentem Lacihoz.
-Szia! Izé... nem zavarok?
-Nem, dehogy! Örülök, hogy... öö... látlak.
-Bemehetek?
-Hát... a szüleim...
-Akkor el is megyek... - mondtam gyorsan.
-Menjünk fel a tetőre! - ajánlotta. Nem utasíthattam vissza. A tetőn minden gyönyörű volt, a hó ugyan most nem esett, de a csillagok most is vakítóan ragyogtak. Lefeküdtünk ( na nem úgy :D )
-Te vagy a legjobb barátom, tudod? - mondtam hirtelen.
-Igen? - lepődött meg Laci.
-Ja. Szerinted most miért idejöttem? Csak rád számíthatok, ha baj van.
-Mi a baj? - kérdezte.
-Nem is tudom hogy mondjam el... igazából... na mindegy, szóval van egy új barátom... - féltem, hogy fogja fogadni a hírt. De higgadt maradt, bár a szemében furcsa csillogást láttam, de lehet, hogy csak a csillagok tették. Vártam Laci mikor kérdezi azt, hogy "Máris?" de nem kérdezte.
-És? - szólalt meg végül.
-Kiderült, hogy járt Verával.
-És?
-És rosszul esik.
-Értem.
-Hülyeség mi?
-Őszintén?
-Ja... jó lenne.
-Nagy hülyeség. Te is jártál velem... ennyi.
-Ez hogy jön ide?
-Lehet, hogy az új barátod meg én ősi ellenségek vagyunk... nem tudhatod...
-Lehet... de Kriszt nem érdekelné... szerintem.
-Krisztián? Deszkás?
-Igen.
-Ismerem.
-De nem vagytok esküdt ellenségek nem?
-Nem... - mondta, de nem mosolygott.
-Ejtsük a témát. Veled mivan?
-Semmi.
-Aha...
És itt meg is szakadt a beszélgetés. Ő lenne a legjobb barátom? Igen... akármit csinál, akármit mondd... Laci a legjobb barátom.

 

Aztán nagyon sok idő után újra megszólalt.
-Gondolsz még rám? - mondta fura hangon.
-Miért kérdezel ilyet?
-Mert hülye vagyok.
-Gondolok rád.
-Én is gondolok rád. Talán túl sokat is. Ez a kapcsolatunk... vagy mi... elég mély nyomot hagyott bennem.
-Hmm...
-Csak ennyit tudsz mondani?
-Mit mondhatnék?
-Menj a francba László, vagy akármit.
-Nem mondom. - mondtam.
-Virág... szerinted lehetne még köztünk valami?
-Megbeszéltük, hogy nem. Nem?!
-Azt hittem hogy már nem szeretlek... de 1 nap elég volt, és úgy hiányoztál, mintha a szívemet tépték volna ki... nem tudtam enni, nem tudtam aludni, nem tudtam másra gondolni... ez a szerelem, nem? De te már nem szeretsz, és ezt én tudom. Igazam van... ugye?
-Én... én... nem is tudom.
-Kriszt szereted?
Nem szóltam semmit.
-Szóval igen... - sóhajtott - Szóval hagyjalak lógva, ugye? Bocs, nem akartalak b#sztatni a lelki dolgaimmal, de amikor mondtad, hogy legjobb barátok vagyunk...
-Én... - ezt a szót ismételtem már mióta...
Aztán Laci közelebb húzódott. Tudtam, hogy meg akar csókolni, és ő is tudta, hogy tudom, és én tudtam, hogy arra vár, hogy engedjem. De nem engedtem, elhúzódtam tőle.
Sóhajtott, és felállt. Én is felálltam. Laci elkezdett sétálgatni a tető szélén... túlságosan a szélén...
-Laci, gyere onnan, még leesel! - mondtam magas hangon.
Nem szólt semmit. Tudtam, hogy sírni akar.
-Magadra hagyjalak? - kérdeztem.
Bólintott, és lehunyta a szemét.

 

De a lábam valahogy nem mozdult. Laci csukott szemhéja alól egy könnycsepp pergett le.
-Menj már! - suttogta.
-Nem akarom, hogy őrültséget csinálj! Esküdj meg!
Laci nem mozdult, de nem is szólt semmit. A szél felszárította a könnyét.
-Tudod, hogy te vagy a legjobb barátom... - mondtam. Erre kinyitotta a szemét és rámnézett. Hosszú ideig néztünk egymással farkasszemet, de én álltam a tekintetét. Aztán megrázta és lehajtotta a fejét.
-Mondj valamit, kérlek... - mondtam.
-Menj el! - válaszolta csendesen.
-Nem akarlak itt hagyni... - odamentem hozzá, és megsimogattam az arcát, de ő megfogta a csuklóm, és ellökte a kezem. Hátráltam egy lépést. Laci felnézett a csillagokra. Nekem is szúrni kezdett a szemem, égették a könnyek. Laci rámnézett ártatlanul, majd odajött, és letörölte a lefolyó könnyeimet.

 

-Csókolj meg... - mondtam neki. Meglepődött. Őszintén szólva én is.
-Nem... - mondta határozottan.
-Miért?
-Mert érzelem nélkül nincs csók.
-De én szeretlek!
Horkantott.
-Ja, mint a "legjobb barátod"
-Undorító vagyok... - mondtam, és leültem.
Laci lefeküdt mellém.
-Nem vagy undorító. Gyönyörű vagy... gyönyörű lélekkel... gyönyörű külsővel...
-Ezek után hogy szerethetsz? Olyan undorítóan viselkedtem veled...
-A szerelem vak... - mondta Laci, és nevetett, de a szeme nem nevetett vele. Az olyan hideg maradt, mint az idő.

 

-Erről egy vers jut eszembe... - suttogta Laci.
-Melyik?
-" Elengedtelek már másé vagy, nem gondoltam, hogy így fájhat. Elkúszik a nyár majd jön a fagy, örök fagy szívedben irántam. "
-Ez gyönyörű... - mondtam.
-Az. És túl igaz. Nem hiszem el Virág, hogy ide jutottunk... azt hittem mi... mi...
-Mi?
-Mindegy... - mondta Laci és felugrott, és megint elkezdett sétálni a tető szélénél.
-Nem mindegy! Válaszolj!
De Laci nem válaszolt, hanem pár perc múlva újból idézett abból a versből.
-" Annyit kérek csak, ha a halál elkap, elnyelnek az árnyak, s többé nem leszek... " - mondta lassan.
-Hagyd abba! - szakítottam félbe. - Nem akarom hallani ezt a verset!
-" Jussak eszedbe, gyere el oda, hol el vagyok temetve, hozz egy virágot, s gondolj rám egy percre! "
-Hagyd már abba! Miért forgatod a tőrt a szívemben? - mondtam, mire odajött hozzám, és megsimogatta a hajam. Ellöktem a kezét, és meglöktem őt magát is.

 

Lacinak egy újabb könnycsepp gördült le az arcán, én meg legszívesebben levetettem volna magam a tetőről. Tudtam, hogy Laci nagyon büszke, és nagyon nagyon ritkán sír, és miattam sír most szegény...
-Sajnálom... jaj, Laci, úgy sajnálom...
-Menj el! - kiabálta.
-Nem megyek!
-Takarodj már innen! Látni se bírlak... istenem, ha tehetném kitépném magamból ezt az átkozott érzést, ezt a kib#szott fájdalmat... - miközben ezt mondta a fejét fogta.
-Nem akartam... - suttogtam.
-Hát persze hogy nem akartad... te mindig csak magadra gondolsz! - vetette oda nekem. Rosszabb volt, mintha leköpne.
-Ez nem igaz!
-" Rohadt az élet, de meghalni félek, mert van valaki akiért élek... " - mondta Laci.
-Örülök, hogy ilyen költői vagy, de mi lenne, ha egyszer szembenéznél a dolgokkal! - ezt nem mondtam, hanem egyenesen kiabáltam. Nagy pofon volt ez neki, és éreztem, hogy most túl messzire mentem.

 

Nem szólt semmit. Talán jobb lett volna, ha kiabál, tudom is én. Aztán egyszercsak dörgött az ég, és elkezdett ömleni az eső. Annyira nem volt hideg, hogy a hó essen. Elkezdtek újra folyni a könnyeim, és az esőcseppek összekeveredve a könnyeimmel peregtek le az arcomon... folyt az esőcsatornából a víz... aztán egy villám hasította ketté az eget. Laci beletúrt vizes hajába.
-Igazad van... - mondta hirtelen.
-Nem, nincs igazam! Sajnálom, nem akartam ezt mondani!
-Legalább kimondtad az igazat... - motyogta.
-Nem, ez nem az igazság! Laci, kérlek hallgass végig! - könyörögtem.
-Semmi kedvem hozzá. És most kérlek menj el. Nem akarlak soha többé látni...
A cseppek úgy folytak az arcomon, hogy már nem tudtam eldönteni melyik az eső és melyik a könny.
-Laci... ne csináld... kérlek szépen... nem bírnék nélküled élni...
-Ott van neked Krisz... - húzta el a száját, amikor kimondta Krisz nevét.
-De ő nem olyan, mint te! Soha többé nem lehet senki olyan, mint te! Különleges vagy!
-Annyira, hogy szívesen eldobsz másért...
-Nem akarlak elveszíteni! Adj még egy esélyt...
-Mint barát? - szegezte nekem a kérdést.
Nem tudtam mit válaszoljak. Ezen múlt minden...