Bárna, az 1104 lélekszámú község azon ritka települések közé tartozik, amelyet csak egyetlen kiépített útvonalon lehet megközelíteni, azaz zsákfalu. A festői völgyben élők ennek nem nagyon látják hátrányát, ha mégis, a jó levegő, a csend és nyugalom kárpótolja őket. – Sokmindenre lehetünk büszkék: rengeteget fejlődtünk, a község önkormányzati útjainak 99 százaléka szilárd burkolatú, az 1996-os ivóvíz és digitális telefonhálózat, a ''97-es gázbevezetés mellett azonban nagy szívfájdalmam, hogy nincs kiépített szennyvízhálózatunk – vonta meg a röpke mérleget Hadik József polgármester.
Az említetteknél persze sokkal több kisebb-nagyobb lépés történt itt az utóbbi évtizedben. Így többek közt felújították a Bárna-patak hídjait, jól felszerelt, számítástechnikai kabinettel is rendelkező iskolával, négyezer kötetes könyvtárral, postahivatallal, gyógyszertárral rendelkeznek. Helyben lakó háziorvosuk és körzeti megbízottjuk van, szilárd a közbiztonság. Az ötven fős napközis óvoda főzőkapacitását az iskolai menza mellett a rászorult, idős emberek szociális étkeztetésére is fordítják. Vállalkozás nem sok működik a faluban, az önkormányzat a legnagyobb munkaadó, de egyben közcélú és közhasznú foglalkoztató is, miközben a megyeszékhely közelsége enyhít a foglalkoztatási hiányosságokon.
A kisebbségi önkormányzattal harmonikus és felhőtlen az együttműködés – summázhatjuk dióhéjban a múltat és jelent, de milyen terveket szeretnének megvalósítani a jövőben?
– A ciklus végére megvalósul a nagyon várt szennyvízhálózat kiépítése, s még ebben az évben bekötik a kábeltévét. Szeretnénk fellendíteni a falusi turizmust. Tudni kell, hogy községünkön vezet keresztül a Kék Túra útvonala és sok kiránduló megpihenne, étkezne, talán meg is szállna itt, ha erre a feltételek meglennének.
A falu szélén épülőben van egy panzió, vendégfogadó, amely remélhetőleg minél előbb elkészül, s már jó három éve egy vadaspark is működik itt, ez utóbbi a vadászturizmust lendítheti fel – vázolta fel a jövőképet a falu első embere.
Negyedszázada a falu élén
Hadik József 1978-ban arról volt híres, hogy 28 évesen ő volt az ország egyik, de Nógrád megye kétségtelenül legfiatalabb tanácselnöke. Azóta sem történt változás a falu élén, s mint elmondta, amíg bíznak benne, addig szeretne a közösségéért, annak élén dolgozni. A villamosenergia-ipari technikumot, majd államigazgatási főiskolát végzett kétgyermekes polgármester szereti a természetet, ha ideje engedi, szívesen tesz-vesz a ház körül és eljár gombázni is. Valaha labdarúgó volt, nagy szívfájdalma, hogy mára már nincs fociélet a faluban.