Nagyhét, Somogyi Eleknél sanyarúhét,* az őrségi Bajánsenye reformátusainak ajkán videshét* (vizeshét). A természet tavaszi újjászületése az embert is analógiás jellegű megújulásra, tisztálkodásra indítja. Ezek az ősi tavaszi lusztrációs szokások az ember egészségének és jólétének biztosítására, a betegségek távoltartására, a háztájék és jószágok megoltalmazására irányulnak. A velük összefüggő mágikus műveletek népünknél leginkább nagyhéten történnek. Ez egyúttal a húsvéti előkészületnek és vallásos megindulásnak, olykor telítettségnek testi, de főleg lelki tisztálkodásnak ideje, alkalma még a század elején is. Töredékei egyének, olykor még falusi közösségek mágikusnak érzett cselekedeteiben, munkájában máig fölcsillannak.
A palóc még a századfordulón is megtisztította egész portáját. Kihordta az istállót, kijavította a melléképületeket, söpört, tapasztott, meszelt, egészen megfiatalodott a hajléka. Szerszámait rendbehozta, néha ki is fényesítette. Minden holminak, még a legkisebbnek is ragyognia kellett a tisztaságtól. Mikor a házával rendbejött, akkor elhalt hozzátartozóira gondolt: sírjukat fölfrissítette.*
Hasonlóképpen történik az ország többi vidékén is. Így Magyarpolány német népe éppúgy rendbeteszi és felkoszorúzza a sírokat, mint halottak napjára. Szil rábaközi faluban nemcsak a temetőt, hanem még árkait is megtisztítják húsvétra. Minden sírt rendbehoznak. Azokét is, akiknek már nincs családbeli gondozójuk. Végül a sírokra barkacsokrot raknak.* A tisztálkodás főképpen nagypénteken és nagyszombaton érte el mágikus-szakrális teljesedését.
Algyő sajátos régi, már inkább csak emlékezetben élő hagyománya, hogy nagyhét elején a gazda az udvaron összegyűjtötte, rendbetette minden munkaeszközét és imádkozott fölöttük.
Az Egyház lelkére köti híveinek, hogy évente legalább egyszer, húsvét táján szülessenek újjá. Járuljanak a szentségekhez: gyónjanak, áldozzanak. Ezt a parancsot a nép általában még a század elején is igen komolyan vette. Maga a családfő: édesapa, édesanya szigorúan gondoskodott arról, hogy minden arravaló gyermek, de a szolgáló és béres is elvégezze, mert csak így, a kegyelem állapotában válik méltóvá a húsvéti szentelt eledelek elköltésére.
Ilyenkor az idősebbeket a fiatalok megkövetik, vagyis bocsánatukat kérik, sok helyen kezet is csókolnak szüleiknek. Ezt a megkérlelést olykor a szülő gyermekével, a gazda béresével szemben is megtette. Hajdani szegediek azokat is fölkeresték, akikről úgy érezték, hogy megbántották valamivel őket. Indulás előtt, ha máskor nem is, sokfelé megcsókolják a szülők kezét. Szubogy palóc faluban a szülők megkövetése így hangzik: engedjen, ha valamivel megbántottam, Isten is meg fog engedni! A felelet: kész az engedelem, elmehetsz!* A felnémeti felelet: én megbocsátok, bocsásson meg az Isten! A gyónni, továbbá búcsúra induló Hollókőn nemcsak hozzátartozóitól szokott bocsánatot kérni, hanem minden falubelitől is, akivel menet közben találkozott. A hangonyi gyónó így engesztelte hozzátartozóit: Jézus sebeire kérem, bocsásson meg, gyónni szeretnék! Egyébként Lázár István hajdani hangonyi plébános, a penitencia mérlegelésében a szentatyák tanítása szerint járt el: a nagyevőnek, pazarlónak böjtöt és imádságot, a fukarnak a szegények számára adakozást, az iszákosnak időszakos megtartóztatást, a tolvajnak a lopott holmi visszaadását szabta ki.* Fertőhomokon gyónás előtt minden családtag bocsánatot kért egymástól. Patosfán így szoktak búcsút venni: bocsáss, bocsásson mög, ha valamit vétöttem. A felelt: Istené a bocsánat!* A hagyomány görögkatolikusaink között is él.
A tridenti zsinat az évenként, húsvét táján végzendő gyónást lelkére köti a lelkipásztornak és a híveknek. Ezt még a múlt században is a gyónócédula (schedula confessionis) igazolta,* amelyet a gyónó a paptól kapott. Régi családi imádságoskönyvekből egy-egy még előbukkan belőlük, valami rányomtatott épületes szöveggel. Ilyen: boldog ember, kinek bűnt nem tulajdonít, nem számolja be Isten a vétket, és lelkében nincs álnokság (31. zsoltár). Kézzel még ráírva a helység és évszám. E gyónócédulákat – mint már láttuk – a múlt században, Kethely zalai faluban vízkereszti házszentelés alkalmával az asztalra készítették. A plébános jelenlétében a céhmester, vagyis sekrestyés, cérnára fűzve gyűjtötte össze. Ha valakié hiányzott, a pap buzdította, hogy húsvétkor majd ne maradjon el. A gyónócédula egykori hagyományvilága ebből következőleg nyilván színes volt.
Sajátos helyi hagyományként húsvéti gyónásukat a Máriabesenyő környéki faluk (Dány, Kálló) férfiemberei közül sokan itt a búcsújáró helyen, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján szokták végezni.
A bűnvallomás, penitenciavállalás más laicizálódott formáiról a hét szentség néprajzáról tervezett munkánkban szeretnénk megemlékezni. Itt csak egy Tamási tolnai faluban följegyzett hagyományra utalunk. A század elején itt még akadtak jámbor öregasszonyok, akik nagypéntek délután, tehát a Megváltó halálának órájában, a Kálvária keresztje előtt letérdepelve, magának Jézusnak gyóntak meg és mentek húsvét ünnepén áldozni. Az efféle kisegítő módok nyilvánvalóan a hódoltság pap nélküli katolikus világában, licenciátus jámborságában születtek.
A franciskánus passiómisztika mélységes népi hatására vall, hogy nagyböjtben, főleg nagyhéten, régivágású közösségek, társulatok, de egyének is iparkodtak átélni az Úr szenvedéseit.
Az általánosnak mondható templomi, illetőleg kálváriai stációjárás mellett, jámbor öregek között máig él egy nagyhéti ájtatosság, amely már a Thewrewk-kódexben* fölbukkan, és részben az orális gyakorlat, részben a szakrális ponyvairodalom révén a legutóbbi időkig ismeretes volt. Eszerint a jámbor lélek virágvasárnap 40 Miatyánkot és ugyanannyi Üdvözlégyet, 1 Hiszekegyet mond el Krisztus 40 napi böjtölésének emlékezetére Nagyhétfőn 33 Miatyánkot és Üdvözlégyet, 1 Hiszekegyet annak emlékezetére, hogy az Üdvözítőt földi életének 33. esztendejében tulajdon tanítványa eladta. Nagykedden 30 Miatyánkot és Üdvözlégyet, 1 Hiszekegyet, hogy 30 ezüst pénzen adta el. Nagyszerdán 15 Miatyánkot és Üdvözlégyet, 1 Hiszekegyet azoknak a fájdalmaknak emlékezetére, amelyeket Jézus fején a töviskorona okozott. Nagycsütörtökön 12 Miatyánkot és Üdvözlégyet, 1 Hiszekegyet azért, hogy Jézust éppen legszomorúbb állapotában hagyta el 12 tanítványa. Nagypénteken 5 Miatyánkot és Üdvözlégyet, 1 Hiszekegyet öt szent sebének tiszteletére. Nagyszombaton 40 Miatyánkot és Üdvözlégyet, a Hiszekegyet annak emlékezetére, hogy Jézus 40 óráig feküdt a koporsóban. Húsvét napján szintén ugyanannyit azért, hogy az Üdvözítő feltámadása után még 40 napig társalgott tanítványaival és az első hívekkel.*
A pápaimádság hasonlóképpen a középkor televényéből sarjadt és virágzott a legújabb időkig, főleg a szegedi táj ponyvairodalmában és szakrális hagyományaiban: a bűnbe merült embert a Jézus Krisztus kínszenvedésén és kereszthalálán való épületes elmélkedés, töredelem mentheti meg a kárhozattól.*
A Gömöry-kódex magyar előadásának forrása Dionysius Carthusiensis XV. századbeli karthauzi szerzetesnek munkája, az Aureum Speculum animae peccatricis: docens peccare vitare, osteniendo viam salutis.*
A legendával összekötött jámbor imádság a passió gyümölcseit idézi ugyan, mégsem részletezzük, mert inkább haldokló fölött szokták végezni, jámbor asszonyi közösségekben azonban nagyhéten is sor került rá.
Az Aranymiatyánk asszonynépünknek máig egyik legkedvesebb elmélkedő imádsága: Jézus édesanyjának, Máriának elmondja, hogy mi várakozik reá nagyhét napjaiban.
Eredetét tudomásunk szerint még nem tisztázták, de a XV. században a németség már ismeri.* Középkori kódexirodalmunkból nem tudjuk kimutatni, bár a Weszprémi-kódex passióelőadása: Jézus és Mária ismétlődő bethániai beszélgetése emlékeztet rá. Előfordulhat épületes barokk imádság-irodalmunkban is, eddigi kutatásaink azonban nem jártak eredménnyel. A hazai ponyván a múlt században számos magyar, német és katolikus délszláv változata bukkan föl.* Ismeri a szlovén nép is.* Nyilván otthonos a cseheknél, szlovákoknál is.*
Az imádság voltaképpen Jézusnak édesanyjától való első, virágvasárnapi búcsúzkodása, amely a kánoni evangéliumokban nem fordul elő. Emlékeztetünk rá később is.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te tenni virágvasárnapján?
Legkedvesebb anyám, neked mindjárt megmondom: én nagy király leszek, dicsőségesen bemegyek Jeruzsálembe, inteni és tanítani fogom a népet Atyám törvényére, és hirdetni fogom a megváltás új szövetségét.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mi leszesz te azon a szent Nagyhétfőn? Legkedvesebb anyám, azt én mindjárt megmondom neked: gyönge és beteg leszek, többé senki sem fog tisztelni, senki sem segít a templomhoz járni.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit teszel te azon a szent Nagykedden? Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom. Szegény vándor leszek, és vándorolni fogok egyik városból a másikba, és éjjelenként nem fogom fáradt fejemet álomra lehajtani.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit mívelsz te azon a szent Nagyszerdán, és az egész Nagyhétben?
Legkedvesebb anyám, azt én neked mindjárt megmondom: fölmegyek az Olajfák szent hegyére, álom nem jövend szememre a nagy félelemnek miatta. Kísértetni fogok egyik bírótól a másikhoz, Annástól Kaifáshoz, Kaifástól Heródeshez és Heródestól Pilátushoz.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit mívelsz te azon a nagy és szent Zöldcsütörtökön?
Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: ama hamis Júdás el fog engem adni harminc ezüstpénzért.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te mívelni Nagypénteken?
Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom: föl leszek feszítve egy magas keresztfára, három rettentő vasszöggel kezeimen és lábaimon átverve. Odajön egy vitéz, lándzsával keresztüldöfi oldalamat, és abból vér és víz fog folyni. Atyám pedig küldeni fog két ápolót, úgymint Szent Jánost és (Armathiai) Józsefet, akik engem a gyászkeresztfáról levesznek. Te kedves anyám, rám fogsz nézni szent szemeiddel, megmosol engem szent könnyeiddel, és szent hajaddal fogod törölni véres testemet. Én pedig halva fogok feküdni a Szombat estvéjéig, mint aluvó kisded az ő bölcsőjében.
Nekem legkedvesebb fiam, Jézus! Mit fogsz te mívelni Nagyszombatom?
Legkedvesebb anyám, én azt neked mindjárt megmondom. Mély sírban fogok feküdni egész a húsvéti szent napig, mialatt le fogok szállani poklokra, az ott rám váró lelkeket kiszabadítandom. Feltámadva magammal viszem őket az én Atyám országába, bevégzett nagy munkám diadaljeléül. És az üdvösség öröméneke örökké fog zengeni az egek egeiben.
Mondá erre a Boldogságos Szűz Mária: azon halandó, ki e szent jóslatokból álló Aranymiatyánkot egyszer vagy többször átimádkozandja, és megemlékezik az én hét fájdalmamra, és legkedvesebb Fiam kínszenvedésére és halálára: az nem lesz elfeledve az egekben. Életében minden kérése meghallgattatik, holta után pedig lelke az Isten előtt fog ragyogni az örök üdv fénysugarában, mely a végtelenségig nagyobbodik mindörökké. Amen.