Aprószentek (dec 28.) a betlehemi gyermekgyilkosság emlékünnepe.
Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra gerjedt és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket a kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően, Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendőlt: kiáltás hangzik Rómában, hangos sírás és jajgatás Ráchel siratja fiait és vigasztalódni nem akar, mert nincsenek többé (Máté 2, 16-18).*
Aprószentek napját legkésőbb a XI. századtól kezdve az alszerpapok és a templomi gyermekkórusok tagjai is megünnepelték. Ez már a vigilián, a vesperas után megtörtént, magán az ünnepen pedig körmenetük volt, élén a tőlük erre a napra megválasztott gyermekpüspökkel (episcopus puerorum), akinek most joga volt a felnőtteket vizsgáztatni és jutalmazni, büntetni.
A szertartást Hartvik győri püspök XI. századbeli Agendája* is tartalmazza: vesperas után az összesereglett gyermekek közül kettő a pulpitusra lép és ezt az antifonát énekli: Sinite parvulos venire, azaz: Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni… Erre a többiek is csatlakoznak a kórushoz, énekelvén: Centum quadraginta quatuor milia… vagyis: Száznegyvennégyezren… Ez az officium infantum a gyermekek ünnepélyes körmenete, végén pedig megáldása volt.
Az egész tréfás-komoly szertartás a XIII. század táján Miklós napjára tevődött át.* Az Aprószentek egyrészt a betlehemezésnek számos helyi változatába kerülnek bele, másfelől a Heródes-játék kialakulását segítik elő. Mindezekről a megfelelő helyen bővebben is szólunk.
Az ünnepet misekönyveink kezdettől számontartják. Antifónáit dallamostul a XII. századbeli Codex Albensis is megörökíti.*
Aprószentek-oltára volt (1485) Orosztony falunak.*
Az Aprószentek számát jámbor túlzással, de a Jelenések könyvére támaszkodva már a középkor, de a mai játékos néphagyomány is száznegyvennégy-ezerre becsüli. A Winkler-kódex* egyik Mária-énekében olvassuk:
|
Legendájukat a Debreczeni-kódex* így adja elő:
Az aprószent mártírok Erodes Askalonitától ölettenek meg… A három szent királyok eljutának Jeruzsálemben és kezdék a városba kérdöznie, hol volna az újonnan sziletött király. Kit meghallván az Erodes, igen megszomorodék rajta. Félvén azon, hogyha királyi nemből a zsidóknak királya sziletött volna, felnövén, őtet mint idegönt országából kivernéje. Kezdé azért a három szent királyokat erre kérnie, hogy ha megleli a sziletött királyt, neki es megmondják, hogy ő es tisztölhesse, és megajándékozza. Kit maga immár meggondolt vala elveszteni.
Mikoron a sziletött gyermök uronkat meglelték és imádván megajándékozták volna a három szent királyok, más úton térének az ő országokba, angyalnak jelöntéséből. Minek okáért Erodes vélvén, hogy a királyok megcsalatkozván a csillagnak látásából szégyönlötték volna hozzája kérésöket, megcsendesödék lölkébe és nem keresleté oszton a sziletött királyt.
De meghallván a pásztoroknak dolgát, hogy mely nagy fényösséggel jelönt volna nekik az angyal és hogy imádták volna a születött királyt, kit a három királyok keresnek vala, és melyeket a szent Simeon próféta és a szent Anna asszony magasztalt vala. Igen megijede, s ottan megérté, hogy a három királyok őtet megcsalták volna.
Ottan tanácsot kezde a Betlehembe való gyermököknek halálokról tartania, hogy akit meg nem tudhatott vala, azokkal egyetömben elveszthetnéje. De miért semmi tanács nincsen az Úristennek híre nélkül, ezönközben immár szent József asszonyunk Máriával Úr angyalának jelöntéséből a gyermök Jézussal Egyiptomba futott vala és ott lakozék hét esztendeig, míg e gonosz Erodes kimúlék ez világból.
Mihelyön uronk Jézussal Egyiptomba leropolim nevű városba jutának, azonnal mind egész Egyiptomba a bálvány istenök elkövettetvén, lehúllának. Ott a városnak kívüle egy fa vagyon, mind ezideiglen, mely persidisnek neveztetik. Kinek ha levelét vagy gyümölcsét, vagy héját valamely kórnak (betegnek) nyakára kötik, ottan meggyógyul vele. E fa, hogy asszonyunk Mária, uronk Jézussal Erodes előtt a városba megjön vala, asszonyonknak s uronknak mind földig lehajolva, tisztölé. S mikoron azért gondolkodnéjék Erodes a betlehemi gyermököknek levágatásáról, a császár Rómába hívá, hogy az ő fiainak, kik bevádolták vala, meg felelne. Amikoron a Tarson városnak határán mene, megtudá, hogy a városnak hajóin költenek volna által a három szent királyok, melyeket annak előtte ezör esztendőnél többel megprófétált vala Dávid… Jeruzsálembe térvén, a betlehemi gyermököket két esztendősöktől fogva csak egy napi gyermökiglen is mind levágatá… Makrobius mondja… miképpen az Apokalipsisben vagyon, száznegyvennégyezör ártatlan gyermököt ölettetött meg uronk Jézusért Erodes…
Aprószentek napjához fűződő, országszerte ismeretes és aprószentekezés, vesszőzés, mustárolás, korbácsolás és más neveken emlegetett szokás, amelynek liturgikus gyökereit Radó Polikárp tárta föl.* A jászai premontrei prépostság egyik XIV. századból származó kéziratában olvasható a benedictio virgarum. Egy szintén premontrei, XV. századi kézirat szövege:
Domine Jhesu Christe Filii Dei vive bene + dicere et sancti + ficare digneris virgas istas sicut benedixisti tres virgas Moysi prophetae tui in terra Egypti sic et istas virgas bene + dicere et sancti + ficare digneris tua benedictione coelesti, ut quicunque ex tuis famulis ab istis virgis signati fuerint, tua benedictione repleantur, Per Christum dominum nostrum Amen.
Ismeretes még egy 1528-ból származó változat is, ezzel a hozzátétellel: Erodes iratus accidit multos pueros in Betlehem Judae in civitate David, David, David. Et sic assignantur. Nyilván a Dávid szó ismétlésekor történt a vesszőzés.
Ezzel szemben Temesvári Pelbárt már keményen megrója a szokást.* A protestáns Szkhárosi Horváth András is teljes elítélésben részesíti (1544):
|
A korbácsolás az újesztendei szerencskívánásnak archaikus fajtája. A zöld ág az élet ősi szimbóluma. Egyfelől a betegség szellemét akarják vele távozásra kényszeríteni, másrészt pedig nem más, mint analógiás varázslat. Célja nőknél a termékenység, gyermekeknél a növekedés elősegítése: amint a fának is évről évre új hajtásai vannak, éppen úgy gyarapodjanak a megvesszőzöttek is.
A szokás a római Lupercalia-ünnepek hasonló eljárásában gyökerezik, de valamilyen formában minden primitív népnél megtalálható. Aprószentek napjához bizonyára azért rögződött, mert a betlehemi gyermekgyilkosságban is eleven a verés képzete.
A verés, vesszőzés mágikus-liturgikus világából hazánkban és Európában egyaránt színes népszokások sarjadtak, amelyek játékosságukban is sokat megőriztek a hagyomány archaikus, komoly célzataiból.* Bemutatásuk, felsorolásuk eltérítene bennünket könyvünk szándékaitól, de az egyházi összefüggések miatt szemelvényesen mégis idéznünk kell belőlük.
A szokás egyező célzat, hasonló vonások ellenére is természetesen vidékenként sok jellegzetességet mutat.
Az archaikus, biblikus szellemű Székelyföldön a múlt században beköszöntőül* az evangéliumi esemény tekintélyére és példájára hivatkoznak:
|
Szintén Csíkban szép meggy-, nyír-, fűz- vagy más ágakból font és piros szalaggal átkötött vesszőkkel történt a szertartás. A négy-hat tagból álló társaság beköszöntője így szólt:
|
A végén még ezt mondják: egy kis tormát hoztunk, ha megengednék, hogy elosztogathassuk. Értik rajta a vesszőiket. A háziak felelete: elfogadjuk tormájukat, ha nagyon erős nem lenne.*
A hagyomány leggazdagabb változatokban, színes szintézisben talán a Szigetközben virágzott, megőrizve, fölidézve a legénycéhek hajdani világát is.*
A csallóközi Szentmihályfán (Michal na Ostrove) Aprószentek napján a legények vesszőből jó erős korbácsokat fonnak és a végére csomót kötnek. A nap reggelén a templomajtótól a falu közepéig sorfalat állanak. Főleg a fiatalokat vesszőzik meg, és a javakorbelieket. Az öregeket nem bántják. Vesszőzés közben vigasztalásul ezt mondogatják: egészséggel, üdvösséggel, több jóval, kevesebb rosszal. Keléses ne legyen a helye.
A budaőrsi németek körében is virágzott a vesszőzés (Aufkhindln). Korán reggel, amikor a gyerekek még aludtak, az apjuk vagy édesanyjuk, esetleg a szomszédasszony a borbálaággal vagy az ünnep előtti pénteken vágott gyümölcsfavesszővel megveregették a lábukat, efféle szavakkal: friss légy, egészséges légy, ne bántson a veszett kutya! Valamikor a jószág vesszőzéséről sem feledkeztek meg.*
Torbágyon a pásztor karácsonykor körülhordozott vesszőcsomójából kihúzott ágakkal járnak a gyerekek házról házra: ezekkel korbácsolnak.
A vesszőzésnek más módja a mustármag kérése, osztogatása. Az egész szegedi nagytájon, így Alsóvároson, Tápén, Algyőn, Újkígyóson, Törökkanizsán az édesanya gyanútlan gyerekét el szokta küldeni a szomszédba, rokonokhoz mustármagot kérni. Itt nyírfavesszővel, bottal, esetleg nyújtófával megverték őket, hogy gilvásak ne legyenek. Utána ajándékkal engesztelték meg.
Székelyföldön, Csíkszentgyörgyön (Ciuc-Singeorgiu) a vesszőzők e szavakkal állítanak be: egy kis mustármagot hoztam, el szabad-e hinteni?* Székelykocsárdon a mustármagért küldött gyereket az ágy alá bújtatták, hogy onnan hozza ki. Nem talált semmit. Előbújva, szalaggal átkötött nyírfaseprő fogadta, megverték vele. Végül almát, diót kapott engesztelésül. A mustármagozás nyilván még sokfelé ismeretes.
Nem kétséges, hogy a szokásnak ezt a változatát a mustármagról szóló evangéliumi példázat (Mt 13, 31) ihlette: az Isten országa hasonlatos a mustármaghoz, amely kisebb ugyan minden magnál, mégis hatalmas fává nő, és az ég madarai raknak rajta fészket. A gyermek is növekedésében hasonlítson a mustármaghoz, hiszen arra hivatott, hogy vele is teljesedjék Isten országa.