Karl Rahner:

Ezt az éjszakát csak költői hangulatban lehet ünnepelni. Ez a csöndesség mindent kiengesztel. Ez a titokkal teljes éjszaka nem hoz csalódást számunkra, mint más éjszaka, mely csalfa romantika csupán, mely lezárja a nappal utolsó vidám perceit. Más éjszaka csak üres sötétség, benne minden közömbös, mert minden egyformán érvényes. Az éjszaka ugyanis önmagában üres sötétség csupán.

A mi éjszakánk értelmet kap karácsony fényétől, mert akkor született a Gyermek, az Atya Igéje, aki felül áll téren és id8n. Ő az éjszakák és nappalok értelme. Sorsából tanultuk meg, hogy van értelme életünknek, és a fényes nappal után nem a kilátástalan este következik. Ez a szent éj az igazi nappal ígérete, mely megmutatja, hogy a fény átragyog a homályon.

Az üdvösség története - ahogyan a kereszténység vallja - nem a természet eseményeinek a magyarázata, hanem maga a történelem, mert a látható világ a megváltás rendjébe tartozik. Az Atya Igéje a világba jött, és Lelkének ereje hatja át azt.

Ebben az éjszakában minden sötétség megváltást nyert és megszentelődött. Nincs többé kilátástalan sötétség ezen a világon. Ez a világ az örök fény ölén pihen. Nincs többé szem, amely az örök világosság reménye nélkül csukódnék le, naplemente, amely ne hozna újra kezdetet. A földi nappalok alkonya - a hivő ember számára - az est nélküli nap boldog ígérete. A jövőt várjuk hitünk reményében. Dicsérjük az éjszakát, hiszen tudjuk, azt is a Mindenható alkotta, aki arra tanít minket, hogy szemünk az örök fényre tekintsen, és fülünk hallja meg az éneket, mely betölti szívünket.

Így látva a karácsonyi éjszakát, józanul vigyázzunk magunkra, mert tudjuk, hogy Isten a mi éjszakánkba is eljött, és egykor az örök nap miránk is felvirrad. Karácsony számunkra annak a napnak a kezdete, amelyben nincs többé naplemente. Maga Krisztus tette a legszentebbé ezt az éjszakát. Azóta, ha a sötétségbe tekintünk, tudjuk, hogy az nem végleges. A hivő ember ezért néz bátran elébe az éjszakának és vállalja, amit Isten nyújt neki, mert tudja, hogy Isten ott is jelen van.

Nyugodtan virrasztunk az éjszakában, ahogyan a pásztorok vigyáztak a nyájra. Csöndesen teljesítjük mindennapi kötelességünket még a kilátástalan helyzetekben is, mert csak így halljuk meg az éjben a fény örömhírét. És akkor már nincs többé éjszaka, mert a sötétség a karácsony mondanivalójában értelmet nyert. Ezért szabad nekünk méltóan megünnepelnünk karácsonyt és dicsérnünk a csöndes és szentséges éjt.


dugo@szepi.hu