HÚSVÉTI IDŐ L URUNK MENNYBEMENETELÉIG

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Ím, vár a Bárány asztala: oltsunk fel tiszta gyolcsruhát, átkelve már a tengeren, zengjük most Krisztus himnuszát.

Kereszten értünk szenvedett szent teste lelkünk étele, vérének éltető bora Istenhez fűzi életünk.

Húsvétest dúló angyala minket nem sújthat: Vére véd, hiába zúg a fáraó: kínzó rabságunk véget ért.

A Bárány immár Krisztusunk, az ártatlan feláldozott, s az új kovásztalan kenyér szent teste, melyet ránk hagyott.

Igaz, méltó, szent áldozat! Hatalmad megtör poklokat, raboknak nyitja zárait, örök jutalmat visszaad.

A sírból Krisztus fényesen felkel, legyőzve a halált: rabláncra fűzi zsarnokunk, megnyitja égnek ajtaját.

Maradj örökre, Jézusunk, fényes húsvéti örömünk, s kiket kegyelmed újraszült, oszd meg dicsőséged velünk.


446 Húsvéti idő

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

Vagy Húsvét nyolcada utáni köznapokon tetszés sze-

rint:

Örök Királyunk, szent Urunk, Atyával trónoló Fiú, Ádám ősünket egy szavad alkotta mint képmásodat.

S midőn az ördög, földiek ő s ellensége, megcsúfolt, Szűz által testi életet vállaltál értünk, földi sort,

velünk hogy lakva testben is Istennel minket egybeköss, s keresztségben bocsánatot megváltásképpen adj nekünk.

Kereszthalált az emberek üdvéért haltál kegyesen, és ontottad szent véredet üdvünknek váltságdíjaként.

Fel is támadtál: glóriát készített néked szent Atyád; hogy sírból felkelünk mi is, hívőn megvallja tiszta szív.

Maradj örökre, Jézusunk, fényes húsvéti örömünk, s kiket kegyelmed újraszült, oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen,


Húsvéti idő 447

Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

Húsvét nyolcadában az elbocsátás:

Menjetek békével, alleluja, alleluja!

F. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja!

BEFEJEZŐ IMAÓRA

HIMNUSZ

Világmegváltó Jézusunk, örök fönségben szült Ige, a titkos fényből fénysugár, népednek őrző pásztora.

Mindent hatalmad alkotott, törvényed rendelt éjt, napot, a munkás, fáradt testeket az éj csendjén pihenteted.

Poklok hatalmát Megtörő, légy ellenségtől őrizőnk, ne tudja bűnbe rántani, kiket szent véred újraszült.

Amíg múlandó életünk e földi testhez kötve tart: testünk ha álom nyomja el, lelkünk virrasszon éberen.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

A zsoltárokat egyetlen antifónával mondjuk: Alleluja, alleluja, alleluja.

Húsvét nyolcadában a két vasárnapi Befejező imaóra közül lehet választani, 1276, vagy 1279.


448 Húsvéti idő

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ant. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS A vasárnapi és köznapi zsolozsmában: Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános rész­ben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ

Urunknak áldott napja ez, szent fényességgel virradó, világnak átkos vétkeit kiöntött szent vér mossa le.

Eltévedt ember hitre tér, vakok szemében gyúl a fény; s hogy irgalmat nyert a lator, félelmünk immár megszűnik!

Ámulnak mind az angyalok látván a bűnbánó latort, ki bízva Krisztushoz kiált, s menny üdvösségét élvezi.

Csodálandó nagy szent titok: világnak bűnét elveszi, s a testben járók vétkeit eltörli Krisztus teste már.

Mi más lehetne nagyszerűbb? Bűnt megbocsát az irgalom, félelmet űz a szeretet, s új életet hoz a halál.


Húsvéti idő 449

Maradj örökre, Jézusunk, fényes húsvéti örömünk, s kiket kegyelmed újraszült, oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

Vagy Húsvét nyolcada utáni köznapokon tetszés sze-

rint:

Örvendj, ég, messzi csillagok, tenger, föld, nap, tapsoljatok; kereszthalálból Mesterünk feltámadt, s benne élhetünk.

ím, üdvösségünk visszatért, Bárányunk ontott drága vért, a bűnhomályból egymaga lett létünk bátor hajnala.

Halált végzett ki e halál, gyógyírra bűn, baj itt talál; erényeink sértetlenül ragyognak már győztes jelül.

Reményt ad és új kezdetet

e fénylő megváltói tett;

higgyük: mi is feltámadunk,

s mennyben lesz boldog otthonunk.

Fellelkesítnek szent javak, buzgó imák ujjongjanak; Húsvétot ünnepeljük itt, mely nekünk nyújtja kincseit.

Maradj örökre, Jézusunk, fényes húsvéti örömünk, s kiket kegyelmed újraszült, oszd meg dicsőséged velünk.


450 Húsvéti idő

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Rózsálló hajnalfény ragyog, zeng már az égi háladal, örömben ujjong a világ, panaszt üvölt a kárhozat,

midőn az égi nagy Király halál hatalmát megtöri, s lábbal tiporva poklokat feloldja foglyok láncait.

Sírját nehéz kő zárta el, őrzötte zsoldos őrsereg, de fölkelt fényesen, s ragyog a gyász fölött győzelmesen.

Az alvilági sóhajok s fájdalmak oldódnak tehát, mert fényes angyal hirdeti, hogy Krisztus immár nem halott.

Maradj örökre, Jézusunk, fényes húsvéti örömünk, s kiket kegyelmed újraszült, oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

Vagy Húsvét nyolcada utáni köznapokon tetszés szerint:


Húsvéti idő 451

Az új Sionnak kórusa fogjon csodás új dalba ma, és bölcs örömben ülje meg a szent húsvéti ünnepet.

Mint hős oroszlán, Krisztusunk fölkel, s a sárkány porba hull. Szavára mind, ki rég halott, bűnből életre támadott.

Mit zsákmányként az alvilág elnyelt, ma mindent visszaad, a rabsereg már ott halad Krisztust követve: mind szabad.

Győzött az Úr nagy fényesen, ragyogva hódít szelesen, és egybefoglal két hazát: eget, földet, s lesz egy család.

Énekkel most a nagy Királyt kérlelje mind a nagy világ, trónjához minket felvegyen, örök fényével töltsön el.

Maradj örökre, Jézusunk, fényes húsvéti örömünk, s kiket kegyelmed újraszült, oszd meg dicsőséged velünk.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

Húsvét nyolcadában az elbocsátás:

Menjetek békével, alleluja, alleluja!

F. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja!


452 Húsvéti idő

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ

Délelőtt

Ez óra itt a harmadik, Krisztust kereszttel terhelik: elménk hívságtól ment legyen, imádkozzunk most csendesen.

Krisztust fogadja szív, ajak, s bensőnk romlatlan, ép marad, tanúskodjék buzgó imánk: a Lélek méltán száll le ránk.

Ez óra régi gyászt törölt: az ősbűn átka megtörött; Krisztus kegyelme itt fakadt, feltündökölt a virradat.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.

A Délelőtti, Déli és Délutáni imaóra zsoltárait egyet­len antifónával mondjuk: Alleluja, alleluja, alleluja, hacsak nincs saját antifóna.

Délben

Esengő szolgák, jöjjetek, tárjátok fel ma szívetek, nyissátok dalra ajkatok, hogy boldog Istent áldjatok!

Délóra bús emléke ez: örök Bírót ítélnek el, kihez nem férhet földi vád, rá gyarló nép halált kiált.


Húsvéti idő 453

Minket szívbéli hála köt, vétkünk miatt is féljük őt, s ha bősz ellenség ront reánk, védelmet tőle kér imánk.

Kérleljük most az ég Urát, Királyát s véle egy Fiát s a Szentlelket, ki egy velük, Háromságban egy Istenünk! Ámen.

Délután

Ez óra, mely most felragyog, keresztfa éjét űzi el, megtörve földi vak homályt, szelíd fényével földerít.

Ez órán a Feltámadott minden sír mélyén szunnyadót új létre keltve, élni hív, halál hatalmát törve meg.

Hisszük: megújult életünk immár nem szenved új halált, a boldog élet örömét örökre bizton élvezi.

Dicsérünk, Jézus, szüntelen, ki feltámadtál győztesen, Atyának, Léleknek veled most és örökre tisztelet. Ámen.


454

HÚSVÉTHÉTFŐ IMÁDSÁGRA HÍVÁS Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ, 448.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Én vagyok, aki vagyok, és a gonoszok taná-
csát nem követem, hanem az Úr törvényében lelem
örömömet, alleluja.

1. zsoltár

Boldog ember, aki gonoszok tanácsát nem követi, †

bűnösök útján nem jár, *

csúfolkodók körében nem foglal helyet, de örömét leli az Úr törvényében, *

s éjjel-nappal róla elmélkedik.

Olyan ó', mint a fa dús vizű patak partján, * mely idejében meghozza gyümölcsét,

levele nem fonnyad; *

minden munkáját szerencse kíséri.

Nem így az istentelen, nem így, *

hanem mint a por, melyet szétszór a szél.

Nem állnak meg ítéletkor a gonoszok, *

sem a bűnösök az igazak közösségében.

Mert ismeri az Úr az igazak útját; *

de a gonoszok útja pusztulásba visz.

Ant. Én vagyok, aki vagyok, és a gonoszok tanácsát nem követem, hanem az Úr törvényében lelem örömömet, alleluja.

2. ant. Kértem Atyámat, és örökségül adta nekem a
népeket, alleluja.


Olvasmányos imaóra 455

2. zsoltár

Miért zúgnak a nemzetek, *

miért szőnek hiú terveket a népek? Fölkelnek a föld királyai, †

összeesküsznek nagyjai *

az Úr ellen és Fölkentje ellen: „Bilincsüket törjük le magunkról, *

igájukat rázzuk le nyakunkról!"

A Mennybenlakó csak mosolyog rajtuk, *

az Úr kineveti őket.

De haragjában egyszer majd rájuk rivall, *

dörgő szava rémületbe ejti őket: „Királyommá magam tettem őt *

szent hegyemen, a Sión hegyén!"

Az Úr végzését hirdetem: †

ő szóit hozzám: „Fiam vagy nekem, *

ma adtam neked életet. Csak kérd, és örökségül neked adom a népeket, *

tulajdonod lesz a föld minden határa. Vasvesszővel verheted őket, *

és mint a cserépedényt, összetörheted."

Nos, királyok, bölcsek legyetek, *

ti, föld bírái, értsetek belőle: Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, *

remegő szívetek ujjongjon előtte! Csókoljátok lábát rettegéssel, †

hogy haragjától el ne vesszetek, *

ha egyszer haragja lángra lobban.

Üdv és boldogság azoknak, * akik oltalmában bízva élnek!

Ant. Kértem Atyámat, és örökségül adta nekem a népeket, alleluja.

3. ant. Lefeküdtem, és elaludtam, de feltámadtam, mert mellettem állt az Úr, alleluja.


456 Húsvéthétfő

3. zsoltár

Uram, mily sokan vannak, akik szorongatnak, *

mily sokan támadnak ellenem. Sokan mondogatják rólam: *

„Nincs menedéke Istennél!"

De te, Uram, védelmező pajzsom vagy, *

és dicsőségem, mert fejemet fölemeled.

Hangos szóval az Úrhoz kiáltok, *

és ő meghallgat engem szent hegyéről.

Nyugovóra térek, és elalszom, *

de fölkelek újra, mert az Úr a gyámolítóm. Körülvehet ezernyi nép, nem félek, *

kelj fel, Uram, ments meg engem, Istenem!

Te minden ellenségemet arcul vered, *

a gonoszok fogát kitöröd. Uram, tebenned van üdvösségünk, *

áldásod legyen népeden!

Ant. Lefeküdtem, és elaludtam, de feltámadtam, mert mellettem állt az Úr, alleluja.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

l ISO ÓI VASMÁNY

Kezdődik Szent Péter apostol első levele l, 1-21

Üdvözlés és hálaadás

Péter, Jézus Krisztus apostola a zarándokoknak, akik Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia területén szórványokban élnek, s akiket az Atyaisten elő-retudása birtokában kiválasztott a Lélek megszentelő erejéből az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre. Kegyelemben és békében bőven legyen részetek!

Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott Jézusnak a halálból az elő reményre való feltámadása által, hogy a mennyben elpusztíthatatlan, tiszta és soha


Olvasmányos imaóra 457

el nem hervadó örökség várjon rátok. Az Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon.

Ezért örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkod- notok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Noha nem láttátok, mégis szeretitek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Ezt az üdvösséget keresték és kutatták a próféták, akik a nektek szánt kegyelemről jövendöltek. Töprengtek rajta, vajon milyen időpontra vagy milyen korra mutat Krisztusnak bennük működő Lelke, előre megmondva a Krisztusra váró szenvedéseket és a nyomukba lépő dicsőséget. Kinyilatkoztatást kaptak, hogy ne maguknak, ha­nem nektek legyenek szolgálatotokra azzal, amit az evangélium hirdetői most közöltek veletek az égből küldött Szentlélek erejéből. Ezekbe (az igazságokba) maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani

Ezért legyetek lélekben készségesek, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. Mivel engedelmes gyermekek vagytok, életeteket ne szabjátok múltbeli vágyaitokhoz, amikor még tudatlanságban éltetek, hanem mint ahogy szent, aki meghívott benne­teket; legyetek ti is szentek bármilyen körülmények között; mert meg van írva: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok."

Ha Atyának hívjátok azt, aki részrehajlás nélkül ítél meg mindenkit a tettei alapján, éljetek istenfélelemben zarándoklásotok idején. Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta Báránynak a drága vére árán. Őt (Isten) előre, már a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó


458 Húsvéthétfő

időkben jelent meg, miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek, és reméljetek az Istenben.

VALASZOS ÉNEK l Pét l, 3. 13

V. Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott * Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által, alleluja.

F. Legyetek lélekben készségesek, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet kaptok. * Jézus Krisztusnak.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből

(Cap. 2-7, 100-103: SC 123, 60-64. 120-122) A feltámadt Krisztus marasztalása

Testvéreim! Szeretném, ha megértenétek, hogy a húsvéti misztérium új is, de régi is; örök, de időben történő is; múlandó, de enyészhetetlen is; halandó, de halhatatlan is.

Régi ez a húsvéti misztérium a mózesi törvény értelmében, de új a megtestesült Ige szerint; időben tör­ténő, ha mint előképet nézzük, de örök, mert kegyelemközlő; múlandó, mint a bárány feláldozása, de enyészhetetlen, Urunk életét tekintve; halandó, ha el- temetését nézzük, de halhatatlan, ha a halálból való feltámadását tekintjük.

A Törvény, az régi, de új az Ige; az előkép időbeli, de a kegyelem örök; a bárány múlandó, elenyészhetet- len azonban az Úr, akit ártatlan bárányként áldoztak fel, de Istenként támadt életre.

Mén mint juhot leölésre vitték, de ő nem volt juh; elnémult, mint a bárány (íz 53, 7), de ő nem volt bárány. Az előkép szétfoszlott, és a valóság megmaradt: a bárány helyett Isten van, a juh helyett ember, az emberben pedig Krisztus, aki mindent magába foglal.


Reggeli dicséret 459

Tehát a bárány feláldozása és a régi húsvét ünneplése, sőt maga az egész törvény Jézus Krisztusban véget ért. Őmiatta volt minden az Ószövetségben, és még inkább őmiatta van minden az Újszövetségben.

A Törvény ugyanis Igévé vált, a régi újjá vált (mind­kettő pedig Sionból és Jeruzsálemből eredt), és a parancsolatból kegyelem lett, az előképből valóság, a bárányból Isten Fia, a juhból ember, az emberből Isten.

Urunk ugyanis Isten létére magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából, és ezt a nagy igét sugározta a világba: Ki az, aki ítéletet mond felettem? Álljon hát elém (vő. íz 50, 8). Én feloldottam az elítéltet, életre keltettem a halottat, és az eltemetet-tet a sírból feltámasztottam. Ki mer ellentmondani nekem? Hiszen én vagyok a Krisztus, aki a halált meg­semmisítettem, ellenségem felett diadalt arattam, az alvilág hatalmát letiportam, a rettenthetetlen ellenséget megkötöztem, és az embert az egek magasába emeltem: én, aki Krisztus vagyok.

Jöjjetek tehát, emberi nemzedékek mindnyájan, akiket mind ez ideig a bűn forrasztott egybe, és fogadjátok bűneitek bocsánatát. Én vagyok ugyanis a ti megbocsátástok, én vagyok az üdvösség Pászkája, én vagyok az értetek feláldozott Bárány, én vagyok a benne­teket tisztára mosó víz, én vagyok a ti életetek, én vagyok a ti feltámadásotok, én vagyok a ti világosságotok, én vagyok a ti üdvösségetek, én vagyok a ti Királyotok. Én felviszlek titeket a magas égbe, új életre kel­telek titeket, és megmutatom nektek a mennyei Atyát; jobbom erejével támasztalak fel titeket.

VÁIASZOS ÉNEK ApCscl 13, 32-33; 10, 42; 2, 36

V. Isten az atyáknak tett ígéretet most beteljesítette, amikor feltámasztotta Jézust: * ő az, akit az Isten az előli és holtak bírájául rendelt, alleluja.

F. Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette. * Ő az.


460 Húsvéthétfő

himnusz Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 10, 8b-10

Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallód, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Benedictus-ant. Siessetek, vigyétek hírül a tanítványoknak, hogy feltámadt az Úr, alleluja.

FOHÁSZOK.

Jézust, akit a mennyei Atya megdicsőített, és akinek

örökségül adott minden népet, magasztaljuk, és

kérjük:

Üdvözíts minket, Urunk, győzelmed által! Krisztus Urunk, te megtörted a bűnt és a halált, és

megdöntötted a pokol hatalmát,

  • add, hogy mi is győzelmet arassunk a bűn felett!
    Te új életet adtál nekünk, és elvetted a halál fullánkját,
  • add, hogy ma ennek az új életnek útján járjunk!
    Te az egész emberi nemet visszavezetted a halálból az

életbe, és életet adtál a megholtaknak,

- add meg egykor az örök eletet mindazoknak, akik
kel ma találkozunk!

Te zavarba hoztad a sírodat őrző katonákat, de megörvendeztetted tanítványaidat,


Napközi imaóra 461

- adj zavartalan örömet mindazoknak, akik neked szolgálnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te mindig új nemzedékkel gyarapítód Egyházadat. Add híveidnek, hogy életükkel valóra váltsák, amit hittel vállaltak a keresztség szentségében. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ, 451. ZSOLTÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

Délben: Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazu- lásunkért feltámadt, alleluja.

Délután: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imád-kozzuk:

8. zsoltár

Uram, mi Urunk, *

a te neved széles e világon mily csodálatos!

Az egeknél fenségesebb *

a te dicsőséged! Kisdedek és csecsemők ajkán †

zendítesz dicséretet ellenségeiddel szemben, *

hogy elnémíts ellenséget és lázadót.

Szemlélem az eget: ujjaid műve az; *

a holdat és a csillagokat: te alkottad őket.


462 Húsvéthétfő

Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, * az ember fia, hogy gondod van rá?

Kevéssel tetted kisebbe az angyaloknál, † dicsőséggel és fénnyel koronáztad, * fölébe emelted kezed műveinek.

Mindent az ő lába alá vetettél: *

minden juhot, barmot, a mező vadjait,

az ég madarait s a tenger halait, *

amelyek a tenger ösvényeit járják.

Uram, mi Urunk, *

a te neved széles e világon mily csodálatos!

18 A. zsoltár

Isten dicsőségét hirdetik az egek, *

kezének művéről vall a mennybolt.

A nappalok ezt zengik egymásnak, *

erre oktatja éj az éjszakát. Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, *

hogy meg ne értenéd szavát. Minden földre elhat szózatuk, *

a földkerekség végéig eljut igéjük.

Az égen vert Isten sátort a napnak, †

és az, mint nászházból kilépő vőlegény, *

mint ujjongó dalia fut neki útjának.

Az ég egyik pereméről indul, †

és másik széléig ér a pályája: * tüze elől rejtőzni nem lehet.

18 B. zsoltár

Az Úr törvénye szeplőtelen: megújítja a lelket; *

az Úr rendelése megbízható,

okosságot ad a tudatlanoknak.

Az Úr végzése igaz: megvidámítja a szívet; *

az Úr parancsa világos: fényt gyújt a szemnek.

Az Úr félelme tiszta: megmarad örökre; * az Úr ítélete mind igaz és igazságos,


Napközi imaóra 463

kívánatosabb aranynál és drágakőnél, *

édesebb a méznél, a csorgatott lépesméznél.

Szolgád belőlük merít bölcsességet, *

megtartásuk bő jutalmat ad.

A botlásokat ki veszi észre? †

Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem, *

és őrizz meg a gőgtől: ne legyen úr rajtam! Tiszta leszek akkor egészen *

és a nagy bűnöktől megmenekülök.

Ajkam szólása, szívem gondolata†

legyen kedves előtted, *

én Uram, segítőm és megváltóm!

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297.

Délelőtt

Ant. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Vő. Jel l, 17c-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délben

Ant. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulá- sunkért feltámadt, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Kol 2, 9. lOa. 12

Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne tá­madtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.


464 Húsvéthétfő

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délután

Ant. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY 2 Tim 2, 8. 11

Ne felejtsd, hogy az Úr Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele ; majd élünk is vele.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja,

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Könyörgés

Istenünk, te mindig új nemzedékkel gyarapítód Egyházadat. Add híveidnek, hogy életükkel valóra váltsák, amit hittel vállaltak a keresztség szentségében. Krisztus, a mi Urunk által.

ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID Öt VASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobb­ján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magnificat-ant. Egyszerre csak Jézus jött az asszonyokkal szemben, s így köszöntötte őket: Üdv nektek! Odafutottak, és átkarolták a lábát, alleluja.


Olvasmányos imaóra 465

FOHÁSZOK

Krisztust, akit a Szentlélek élővé és éltetővé tett, hívjuk segítségül örvendező lélekkel: Urunk, újíts meg, és éltess mindent!

Krisztus, világ Megváltója, az új teremtés Királya, fordítsd gondolatainkat országod felé,

- ahol az Atya jobbján ülsz!

Urunk, te mindenkor élsz Egyházadban,

- Szentlelked által vezesd el a teljes igazságra!
Érezzék meg irgalmadat a betegek, az elfáradtak és a

haldoklók,

- hogy jóságodból mindnyájan erőt merítsenek!
Krisztus, örök Világosság, most, amikor már lemenő
ben van a nap, neked ajánljuk áhítatunkat,

- és kérünk, hogy feltámadásod fényével világosítsd
meg elhunyt testvéreinket!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te mindig új nemzedékkel gyarapítód Egyházadat. Add híveidnek, hogy életükkel valóra váltsák, amit hittel vállaltak a keresztség szentségében. A mi Urunk.

KEDD HÚSVÉT NYOLCADÁBAN

IMÁDSÁGRA HÍVÁS Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános rész- ben, 867.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ, 448. ZSOLTÁROZÁS

1. ant. A Seregek Ura a dicsőség Királya, alleluja.

466 Kedd Húsvét nyolcadában

Amikor a következő zsoltárt, mint az Imádságra hívás zsoltárát már imádkozzuk, helyébe a 94. zsoltárt kell venni, 864.

23. zsoltár

Az Úré a föld és mind, ami betölti, *

a földkerekség és mind, aki lakja, mert tengerek föle ő rakta alapját, *

8 állította folyóvizek fölé.

Ki mehet föl az Úr hegyére, *

ki állhat meg az ő szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, †

aki nem veszi hiába Isten nevét, *

és hamis esküt nem esküszik.

Az nyer áldást az Úrtól, *

és üdvösséget szabadító Istenétől.

Ez az istenkeresők népe, *

amely kutatja arcát Jákob Istenének.

Emeljétek föl fejeteket, kapuk, †

táruljatok föl, örök kapuk: *

a dicsőség királya bevonul. Kicsoda ez a dicsőség királya? *

Az Úr, az erős és hatalmas,

az Úr, aki hatalmas a csatákban.

Emeljétek föl fejeteket, kapuk, †

táruljatok föl, örök kapuk: *

a dicsőség királya bevonul. Kicsoda ez a dicsőség királya? *

A Seregek Ura a dicsőség királya.

Ant. A Seregek Ura a dicsőség Királya, alleluja.

2. ám. Áldjátok Istenünket, nemzetek, mert életet adott nekem, alleluja.

65. zsoltár, I.

Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, † zengjetek nevének dicséretet, * dicsérjétek dicsőségét.


Olvasmányos imaóra 467

Mondjátok Istennek: „Csodálatosak a te műveid, * nagy erőd miatt hízelegnek ellenségeid.

Az egész föld téged imádjon és magasztaljon, * nevedet énekkel dicsérje!"

Jöjjetek, és lássátok Isten műveit, *

csodálatos, amit az emberekkel végbevitt. Kiszárította a tengert, †

gyalogszerrel keltek át a vízen, *

ezért örvendünk színe előtt. Hatalommal uralkodik örökké, †

szeme vigyázza a nemzeteket: *

nehogy a lázadók elbízzák magukat.

Áldjátok Istenünket, nemzetek, *

dicsőségéről zengjetek éneket! Életet ajándékozott nekünk, *

és lábunkat nem hagyta botlani.

Minket, Isten, igazán próbára tettél, *

tűzzel tisztítottál, mint ezüstöt szokás. Vadfogó hálóba tereltél bennünket, *

hatunkra súlyos terhet raktál. Embereket ültettél nyakunkra, †

tűzön és vízen kellett átgázolnunk, *

míg végül is enyhülést engedtél.

Ant. Áldjátok Istenünket, nemzetek, mert életet adott nekem, alleluja.

3. ant. Jertek, és figyeljétek, mi mindent tett velem az Úr, alleluja.

II.

Égőáldozattal lépek be házadba: *

teljesítem néked fogadalmam, amelyet ajkam fogadott, *

és szám megígért szorongatásom napján. Kövér égőáldozatot hozok, kosokat égetek, *

bikákat és bakokat adok áldozatul. —


468 Kedd Húsvét nyolcadában

Istenfélők, jertek mind, †

figyeljetek, mert elbeszélem, *

mi mindent tett velem az Isten. Ajkam hozzá kiáltott, *

s nyelvem máris magasztalhatta őt. Hogyha gonoszra hajolt volna szívem, *

nem hallgatott volna meg az Úr. Ám Isten engem meghallgatott, *

könyörgő szavamra ráfigyelt.

Áldott legyen az Isten, aki nem vetette el imámat, *

s nem vonta meg tőlem irgalmát.

Ant. Jertek, és figyeljétek, mi mindent tett velem az Úr, alleluja.

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja.

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent Péter apostol első leveléből l, 22 — 2, 10

Isten gyermekeinek élete

Szeretteim! Miután lelketeket az igazságnak engedelmeskedve már megtisztítottátok az őszinte szeretetre, hűségesen szeressétek egymást, tiszta szívből. Nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által. Mert: „Az ember olyan, mint a fű, a dicsősége, mint a rét virága. Elhervad a fű, s lehull a virága, de az Úr szava örökre megmarad." Ez a tanítás, amelyet hirdettek nektek.

Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden ál- noksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vi- zezetlen tejet, hogy tőle felnőjetek az üdvösségre, hisz tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr.

Menjetek hozza, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek, épüljetek fölé lelki házzá,


Olvasmányos imaóra 469

szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által. Ezért van benne az írásban: „Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Si-onban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent." Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hi­tetlenekre ellenben ez vonatkozik: Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett, a botlás köve és a bot­rány sziklája: megbotlanak rajta, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagy­tok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

VÁLASZOS ÉNEK l Pét 2, 5. 9

V. Mint élő kövek, épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, * Hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által, alleluja.

F. Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok. * Hogy Istennek tetsző.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Antiochiai Szent Anasztáz püspök szónoklataiból

(Oratio 4, 1-2: PG 89, 1347-1349) Krisztusnak szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe

Amikor Krisztus szavaival és tetteivel már bebizonyította, hogy ő igaz Isten és a mindenség Ura, Jeruzsálem felé menve így szólt tanítványaihoz: Most felme gyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát a pogányok, főpapok és írástudók kezére adják, hogy megostorozzák, ki­gúnyolják, és keresztre feszítsék (vő. Mt 20, 18-19). Ezt pedig úgy mondta, hogy utalt azoknak a prófétáknak a jövendöléseire, akik Jeruzsálemet jelölték meg halála helyéül. Tehát a Szentírás már előre jelezte Krisztus


470 Kedd Húsvét nyolcadában

halálát és halála előtti szenvedését; hogy pedig a halál után mi lesz holttestével, azzal kapcsolatban a Szentírás azt jövendöli, hogy ő már szenvedéstől és haláltól mentes Isten. Ha ezt nem mondta volna, akkor az ő istensége rejtve maradt volna; hacsak nem vesszük tekintetbe megtestesülése szent titkát. Ebből viszont jól és helyesen kikövetkeztethetjük és vallhatjuk mindkét titkot: tudniillik azt, hogy ó szenvedett, másrészt pedig, hogy ő nem szenvedhetett. Továbbá kikövetkeztethetjük annak az okát is, hogy Isten szenvedéstől men­tes Igéje miért jött el szenvedni. Azért, mert másként nem üdvözülhetett volna az ember. Egyedül ő ismer minden titkot, és azok, akiknek ő kinyilatkoztatta. Ő ismer mindent, ami az Atyáé, amint a Lélek átlátja a mélységes titkokat is (vő. l Kor 2, 11).

Mondom, szükséges volt, hogy Krisztus szenvedjen; hiszen ő maga magyarázta meg, hogy szükséges volt a szenvedése, amikor késedelmes szívűeknek és balgáknak nevezte azokat a tanítványokat, akik nem látták be, hogy Krisztusnak szenvednie kellett, hogy bemehessen dicsőségébe. Ő eljött népének üdvözítésére, elhagyva azt a dicsőséget, amelyet Atyjánál birtokolt, mielőtt a világ lett volna. Üdvösségünk a mi életünk szerzőjének a megdicsőü­lése volt, ennek a megdicsőülésnek pedig szenvedés által kellett megtörténnie, amint Szent Pál is tanítja, amikor így szól: Az élet szerzője szenvedések útján dicsőült meg (vő. Zsid 2, 10). Úgy látszik, hogy az Egyszülött valamiképpen az ő dicsőségét — amelyet miattunk egy rövid időre letett — kereszthalála után testében is visszavette; Szent János írja ugyanis evangéliumában, amikor meg­magyarázza, hogy mi az a víz, amelyről az Üdvözítő mondja, hogy a hívő szívéből fakad. Ezt a Szentlélekről mondta, akiben a benne hívők részesülnek. A Szentlélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus (vő. Jn 7, 38-39). Dicsőségnek mondja tehát kereszthalálát. Ezért is, amikor Urunk imádkozott, mielőtt elvállalta volna a kereszthalált, arra kérte az Atyát, hogy dicsőítse meg őt azzal a dicsőséggel, amelyben része volt nála, mielőtt a világ lett.


Reggeli dicséret 471

VÁLASZOS ÉNEK. Zsid 2, 10; Jel l, 6; Lk 24, 26

V. Illett, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben megdicsőítse. * Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké, alleluja!

F. Ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe. * Övé a dicsőség.

himnusz Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY ApCscl 13, 30-53

Isten harmadnapra feltámasztotta Jézust a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt, így mi örömhírt hirdetünk nektek: az Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Bcnedictus-ant. Jézus nevén szólította: Mária! Erre megfordult, s csak ennyit mondott: Rabboni! Jézus ezt mondta neki: Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz, alleluja.

K)11ÁSZOK.

Ujjongva kérjük Krisztus Urunkat, aki hatalmával újra felépítette testének lerontott templomát:


472 Kedd Húsvét nyolcadában

Urunk, add meg nekünk feltámadásod gyümölcseit! Megváltó Krisztusunk, te meghoztad az egész világnak az üdvösséget, és feltámadásod hírével megörvendeztetted az asszonyokat és az apostolokat,

- tégy minket tanúiddá!

Te megígérted a feltámadást, amellyel új életre keltesz mindnyájunkat,

- tégy minket evangéliumod hírnökeivé!

Te ismételten megjelentél apostolaidnak, és Szentlelke- det lehelted rájuk,

- újítsd meg bennünk a teremtő Lelket!

Te megígérted tanítványaidnak, hogy velük maradsz a világ végéig,

- maradj ma velünk, és állj mindig mellettünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megajándékoztál minket húsvéti szentségeiddel. Add népednek továbbra is kegyelmedet, hogy eljussunk a tökéletes lelki szabadságra, és egykor a mennyben örvendjünk annak, amit most a földön ujjongva ünneplünk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA HIMNUSZ, 451. ZSOITÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

Délben: Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazu- lásunkért feltámadt, alleluja.

Délután: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imád- kozzuk:


Napközi imaóra 473

118. zsoltár, I. (Alef)

Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, *

akik az Úr törvénye szerint élnek.

Azok a boldogok, akik intelmeit megfogadják, *

és akik őt keresik teljes szívükből.

Alávaló dolgot ezek nem művelnek, *

hanem az ő útjain járnak. Azt parancsoltad nekünk, *

hogy pontosan megtartsuk tanításodat.

Adj jó irányt útjaimnak, *

hogy mindig akaratodat kövessem. Akkor sosem vallók szégyent, *

ha minden parancsodat szemem előtt tartom.

Azért adok hálát neked tiszta szívből, *

mert igaz végzéseidre megtanítasz. Amit elrendeltél, azt megtartom, *

csak te ne hagyj el soha engem!

15. zsoltár

Oltalmazz engem, Istenem, * mert én benned bízom.

így szólok az Úrhoz: „Istenem vagy nekem, *

nincs más javam rajtad kívül." A dicső és szent férfiakhoz, akik földünkön élnek, *

vonzódom egész szívemmel. Bajt bajra tetéznek maguknak, *

akik idegen istenek után futnak. Véres áldozataikban nincsen részem, *

még csak nevüket sem veszem ajkamra.

Az Úr az én örökrészem és kelyhem, *

te irányítod, Uram, sorsomat. A mérőzsinór értékes részt juttatott nekem, *

valóban pompás az én örökrészem. Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, *

még éjszaka is a jóra int engem bensőm.


474 Kedd Húsvét nyolcadában

Szüntelenül magam előtt látom az Urat, *

ő áll jobbomon, hogy el ne essem. Ezért örül az én szívem, †

és ujjong a lelkem, *

sőt reménységben nyugszik testem is.

Mert nem hagyod lelkemet a holtak hónában, *

és nem engeded,

hogy pusztulást lásson szented.

Az élet útját mutatod nekem, †

örömmel töltesz el színed előtt, *

és mindörökké tart az öröm jobbodon!

22. zsoltár

Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: *

zöldellő mezőkön terelget engem. Csöndes vizekhez vezet, *

és lelkemet felüdíti.

Az igazság ösvényén vezérel *

nevéhez híven.

Járjak bár halálsötét völgyekben,

ott sem félek semmi bajtól, *

mert te velem vagy. Pásztorbotod és terelővessződ *

az én bizodalmam.

Asztalt terítesz nekem *

ellenségeim szeme előtt. Dús kenettel frissíted fejemet, *

csordultig megtöltötted serlegem.

Jóság és irgalom jár velem *

életemnek minden napján, s az Úr házában lesz otthonom *

örök időkön át.

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297.


Napközi imaóra 475

Délelőtt

Ant. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3, 1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F: Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délben

Ant. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulá- sunkért feltámadt, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Vő. l Pét 3, 21-22a

A keresztség most titeket is megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet. V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja,

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délután

Ant. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Vő. ApCsel 4, 11-12

Ő az a kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szeg­letkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Könyörgés

Istenünk, te megajándékoztál minket húsvéti szentségeiddel. Add népednek továbbra is kegyelmedet,


476 Kedd Húsvét nyolcadában

hogy eljussunk a tökéletes lelki szabadságra, és egykor a mennyben örvendjünk annak, amit most a földön ujjongva ünneplünk. Krisztus, a mi Urunk által.

ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 4-5

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott, és megbecsült, és mint élő kövek, épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magnificat-ant. Amikor a sírnál sirdogáltam, láttam az én Uramat, alleluja.

I-OIIÁSZOK

Krisztus a föld mélyében nyugodva a dicsőség új fényébe öltözött. Szólítsuk őt hangos örömmel: Dicsőség Királya, hallgass meg minket!

Kérünk, Urunk, hogy a püspökök, papok, szerpapok buzgón végezzék szolgálatukat,

  • és minden jóra kész népet vezessenek hozzád!
    Esedezünk, Urunk, azokért, akik Egyházadban a taní-
    tás szolgálatát végzik,
  • hogy tiszta szívvel keressék igazságodat!
    Kérünk, Urunk, hogy Egyházad hívei a hitükért jó

harcot harcoljanak,

- és életük végén elnyerjék országod jutalmát!

Te a keresztfára szegezted adóslevelünket, és haláloddal eltörölted azt,


Olvasmányos imaóra 477

- oldd fel bilincseinket, és szabadíts meg a sötétségtói!
Te leszálltai a holtak országába, és megnyitottad annak

kapuit,

- elhunyt testvéreinket bocsásd be országodba!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megajándékoztál minket húsvéti szentségeiddel. Add népednek továbbra is kegyelmedet, hogy eljussunk a tökéletes lelki szabadságra, és egykor a mennyben örvendjünk annak, amit most a földön ujjongva ünneplünk. A mi Urunk.

SZERDA HÚSVÉT NYOLCADÁBAN

IMÁDSÁGRA HÍVÁS Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA HIMNUSZ, 448. ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Csodálatos a te nagyságod, Uram, Istenem, alleluja!

103. zsoltár, I.

Mondj áldást, lelkem, az Úrnak: *

csodálatos a te nagyságod, Uram, Istenem!

Fölséget és pompát öltöttél magadra, *

a fényesség a te palástod.

Kifeszíted az eget, mint egy sátort, *

vizek fölött áll a palotád. Fölszállsz a felhők fogatára, *

és a szelek szárnyán utazol.


478 Szerda Húsvét nyolcadában

Követségbe küldöd a szélvihart, *

és teneked szolgál a lobogó villám.

Szilárd alapokra ágyaztad a földet, *

nem fog az sohasem meginogni. Az őstenger köntösként takarta, *

vizek borították még a hegyeket is.

Ám feddő szavadra megfutottak, *

félve menekültek mennydörgő hangod elől.

Magasba szöktek a hegyek, behorpadtak a völgyek * ott, ahol kijelölted helyüket.

Határt vontál eléjük, és át nem lépik azt, * nem nyelik el újra a föld színét.

Patakokba gyűjtőd a forrásvizeket, *

ott csörgedeznek a hegyek között. Belőlük isznak a mező vadjai, *

szomjukat oltják az állatok. Partjukon fészkelnek a dalos madarak, *

az ágak közt énekük hangzik.

Ant. Csodálatos a te nagyságod, Uram, Istenem, al- leluja!

2 ant. A földet esővel áztatod kezedből, Uram, alle- luja.

II.

A hegyeket égi palotádból öntözöd, *

alkotásod gyümölcsével jól tartod a földet. Füvet sarjasztasz az állatoknak, *

és növényeket az ember hasznára, hogy kenyeret teremjen a föld, *

és bort, hadd vigadjon tőle az emberi szív. Olajjal örömet derítesz az arcra, *

a kenyér meg erőt önt az ember szívébe.

Teleisszák magukat az Isten erdői *

és Libanon cédrusai, melyeket ő ültetett.

A madarak fészküket odarakják, * tetejükben tanyázik a gólya.


Olvasmányos imaóra 479

A magas hegy a zergék hazája, *

a sziklák meg a borznak kínálnak menedéket. Holdat készítettél, hogy mérje az időt, *

nyugtának idejét jól tudja a nap.

Kibocsátód az árnyakat, leszáll az éj: *

benne az erdő vadjai zsákmány után osonnak.

Az oroszlánkölykök prédáért üvöltenek, *

és betevő falatot kérnek Istentől. Amikor a nap fölkel, visszatérnek, *

és elhevernek vackaikon.

Az ember meg munka után lát, *

és dolgozik, míg nem jön az este.

Ant. A földet esővel áztatod kezedből, Uram, alleluja. 3. ant. Legyen örök az Úr dicsősége, alleluja!

III.

Mennyi mindent alkottál, Uram! †

Bölcsességgel rendeztél el mindent, *

betöltik a földet teremtményeid. Ott van a nagy és széles tenger, †

nyüzsög benne a számtalan tengeri állat: *

parányi életek és hüllőóriások. Hajók siklanak rajta mindenfelé, *

s a Leviatán, amelyet azért alkottál, hogy játszadozzál vele.

Tőled várják mindahányan, *

hogy enniük adj kellő időben. Hogyha te adsz nekik, összeszedik, *

ha megnyitod kezedet, eltelnek jókkal.

De ha elfordítod arcod, megrettennek, †

leheletüket ha megvonod, elhullanak, *

és visszatérnek a porba. Ám, ha újra kiárasztod a lelked, életre kelnek, *

s így megújítod a föld színét.

Legyen örök az Úr dicsősége, * lelje örömét műveiben!


480 Szerda Húsvét nyolcadában

Rátekint a földre, és az beléremeg, *

megérinti a hegyeket, és füstölni kezdenek.

Az Úrnak dalolok egész életemben, *

zsoltárt zengek Istennek, amíg csak élek.

Bárcsak fogadná tetszéssel dalomat, *

hisz gyönyörűségemet őbenne találom.

A bűnösök vesszenek a földről, †

istentelenek ne legyenek többé! * Mondj áldást, lelkem, az Úrnak!

Ant. Legyen örök az Úr dicsősége, alleluja!

V. Isten feltámasztotta az Urat, alleluja,

F. És hatalmával minket is feltámaszt, alleluja.

FI SŐ OLVASMÁNY

Szent Péter apostol első leveléből 2, 11-25

A keresztények csak zarándokok a földön

Szeretteim! Kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek. Éljetek szép életet a po-gányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják az Istent, épp amiért most gonosztevőnek rágalmaznak benneteket.

Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hata­lomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött, hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék. Mert az az Isten akarata, hogy tetteitekkel némítsátok el az ostoba em­berek tudatlanságát. Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái (úgy éljetek vele). Mindenkit tiszteljetek, szeressétek a testvéri közösséget, féljétek az Istent, s tiszteljétek a királyt!

Szolgák, köteles tisztelettel vessétek alá magatokat uratoknak, nemcsak a jóknak és a szelídeknek, hanem a durváknak is. Mert érdemet szerez, aki Istenre való


Olvasmányos imaóra 481

tekintettel türelmesen elviseli a fájdalmat, még ha igazságtalanul szenvedi is el. Mert milyen dicsőség az, ha mint bűnösök eltűritek az arcul ütést? Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt.

Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, nektek példát hagyva, hogy az ő nyomdokait kövessétek, ő sohasem vetkezett, és szájában hamisságot nem találtak. Amikor szidalmazták, nem szitkozódott, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem az igazságos bíróra bízta magát. A mi bűneinket maga fölvitte saját testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és igaz életet éljünk. Az ő sebei által nyertek gyógyulást. Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához.

VÁLASZOS ÉNEK Vő. l Pét 2, 21. 24

V. Krisztus értünk szenvedett, nektek példát hagyva, * Hogy az ő nyomdokait kövessétek, aÚeluja.

F. A mi bűneinket maga fölvitte saját testében a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és igaz életet éljünk. * Hogy az.

MÁSODIK. OLVASMÁNY

Egy ókori szerző húsvéti szentbeszédéből

(Sermo 35, 6-9: PL 17 /ed. 1879/, 696-697) Krisztus a feltámadás és az élet szerzője

Szent Pál az üdvösség visszaszerzésének boldogságát hirdetve így kiált fel: Amint Ádám által lépett a világba a halál, ugyanúgy jött Krisztus által az üdvösség helyreállítása (vő. Rom 5, 12). Ugyancsak ő így folytatja: Az első ember a földből való, földi; a második ember a mennyből való, mennyei (vő. l Kor 15, 47).

Ehhez kapcsolja az Apostol a következőket: Ahogy a földi, azaz a régi ember alakját magunkon hordozzuk


482 Szerda Húsvét nyolcadában

a bűn által, a mennyeinek alakját is magunkon fogjuk hordozni (l Kor 15, 49). őrizzük meg Krisztusban az általa fölemelt, megváltott, újjáalkotott, megtisztult ember üdvösségét, mert ahogy szintén az Apostol mondja: Krisztus a kezdet, vagyis a feltámadás és az élet szerzője. Azért, akik Krisztusnak, vagyis az ő tisz­taságának formája szerint élnek, az ő feltámadásából fakadó reménység erejében majd bizonyosak lesznek, hogy vele együtt a megígért égi dicsőségben is részesülnek, amint maga az Úr mondja az evangéliumban: Aki engem követ, el nem veszhet, hanem átmegy a halálból az életre (vő. Jn 5, 24).

Tehát a Megváltó szenvedése emberi életünk üdvössége lett. Hiszen ó' éppen azért akart meghalni miértünk, hogy a beléje vetett hit által mi örökké élhessünk. Földi életének idejére olyan ember akart lenni, mint mi, hogy az általa megígért örökkévalóságban részesedve vele együtt örök életünk legyen.

Ez a mennyei titkok kegyelme, ez a Húsvét ajándé­ka, ez az esztendő hőn áhított ünnepe, amely egyben a további születések kezdete is.

Ez adta az Anyaszentegyház éltető fürdőjét, amelyből gyermekei születnek, és ezek mint ártatlan gyermekek újjászületve, a tiszta lelkiismeret szaván ujjon- ganak. Innen nyernek a tisztes édesapák és a jámbor édesanyák a hitük által számtalan zsenge utódot.

Ezért fénylik ki ragyogva a keresztfa alatti kereszt- kút tiszta vizéből a húsvéti gyertya lángja. Ennek köszönhetjük az égi érdem megszentelő ajándékát, és hogy a lelkünket gazdagítja bőségesen a mennyei szentség, az Eukarisztia misztériuma.

Innen ered ennek az egy népnek az Anyaszentegyház keblén táplált testvérisége, ez imádja az egy Istenséget és a Szentháromságot, és az esztendő legnagyobb ünnepén a prófétával együtt zengi a zsoltárt: Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk (Zsolt 117, 24).


Reggeli dicséret 483

De mi is tulajdonképpen ez a nap? Hiszen aki ezt adta, az az élet forrása, a fény kezdete, a világosság szerzője, vagyis az Úr Jézus Krisztus, aki saját magáról mondja: Én vagyok a nappal; aki nappal jár, nem bot lik meg (vő. Jn 8, 12), azaz, aki mindenben követi Krisztust, az majd az ő nyomában eljut az örök fény trónusához; hiszen ó' maga — amikor még itt e földön élt — így imádkozott értünk az Atyához: Atyám, azt akarom, hogy ahol én vagyok, ott legyenek velem azok is, akik hittek bennem, hogy miként te bennem vagy, és én benned, úgy legyenek ők is bennünk (vő. Jn 17, 20).

VÁLASZOS Í.NI-.K l Kor 15, 47. 49. 48

V. Az első" ember földből való, földi; a második ember a mennyből való, mennyei: * Ezért ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni, alleluja.

F. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is! * Ezért ahogy.

IIIMNUS/ Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgcs, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 8-11

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek maga­tokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.


484 Szerda Húsvét nyolcadában

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Benedictus-ant. Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta Jézus nekik, amit az írásokban róla írtak.

FOHÁSZOK

Imádkozzunk Krisztushoz, aki vétkeinkért halált szen­vedett, és megigazulásunkért feltámadt: Üdvözíts minket, Urunk, győzelmed által!

Üdvözítő' Krisztusunk, te a halálon aratott győzel- meddel megörvendeztettél, feltámadásoddal felemeltél, adományaiddal elhalmoztál minket,

- serkentsd a jóra szívünket, és a Szentlélek ajándéko-
zásával szenteld meg ezt a napot!

A mennyben angyalok magasztalnak, a földön embe­rek imádnak, mi pedig arra kérünk feltámadásod ünnepnapjain,

hogy fogadd el leiekből és igazságból fakadó imádá- sunkat!

Krisztus Urunk, üdvözíts bennünket, és irgalmaddal áraszd el a feltámadás napjára váró népedet:

- könyörülj rajtunk, és a mai napon őrizz meg min-
ket minden gonosztól!

Dicsőség Királya, életünk forrása, add meg nekünk, hogy amikor majd újra eljössz,

- mi is ott állhassunk dicsőséged fényében!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket az Úr feltámadásának ünnepével. Add jóságosán, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra. A mi Urunk.


Napközi imaóra 485

NAPKÖZI IMAÓRA HIMNUSZ, 451. ZSOLTÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

Délben: Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazu- lásunkért feltámadt, alleluja.

Délután: Ha Krisztussál feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imád- kozzuk:

118. zsoltár, II. (Beth)

Bűntől az ifjú hogyan tisztíthatja meg útját? *

Csak úgy, ha megtartja tanításodat. Buzgó szívvel csak téged kereslek, *

ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.

Beírtam szívem rejtekébe intéseidet, *

hogy ne vetkezzem ellened. Bő áldás vagy nekem, Uram, *

taníts meg tetszésed szerint élnem.

Beszédes ajkamon szüntelen *

a te ajkad igéit ismételgetem. Bizonyságaid útján boldogabb vagyok, *

mint akármilyen gazdagságban.

Bensőmben törvényeidet forgatom, *

elmélkedem útjaidról. Boldogságomat csak igaz igédben találom, *

szavaidat nem felejtem.

27. zsoltár, 1-3. 6-9

Téged hívlak, Uram, *

Istenem, ne fordulj el tőlem szótlan!


486 Szerda Húsvét nyolcadában

Mert ha némán elfordulsz tőlem, *

olyan leszek, mint azok, akik sírba szálltak.

Hallgasd meg könyörgő szavamat, amikor hozzad kiáltok, *

kezemet szent templomod felé tárom. Ne végy egy sorba a bűnösökkel *

és a gonosztevőkkel, akik társaikkal békésen beszélnek, *

de rosszat forralnak szívükben.

Áldott legyen az Úr, †

aki meghallgatja könyörgésem szavát; *

erőm az Úr és védőpajzsom!

Szívem benne bízott, és ő megsegített, †

örvendezik a szívem, *

énekemmel adok hálát neki.

Népének erőssége az Úr, *

Fölkentjének szabadulása és menedéke. Szabadítsd meg, Uram, néped, †

áldd meg a te örökséged, *

légy pásztora, és te vezesd mindörökké!

115. zsoltár

Hiszek, bár gyakran mondtam: *

„Én nagyon nyomorult vagyok!"

És keservemben így is szóltam: * „Hazug minden ember!"

Mit adhatnék én az Úrnak *

a sok jóért, amit ő nekem juttatott?

Fölemelem az üdvösség kelyhét, *

és segítségül hívom az Úr nevét.

Amit fogadtam az Úrnak, *

megadom egész népének színe előtt. Becses dolog az Úr szemében *

szentjeinek halála! —


Napközi imaóra 487

Uram, én a te szolgád vagyok, *

a te szolgád, és szolgálód gyermeke. Bilincseimet széjjeltörted, †

most hálaáldozatot mutatok be neked, *

és segítségül hívom az Úr nevét.

Amit fogadtam az Úrnak, *

megadom egész népének színe előtt, az Úr házának udvarán, *

Jeruzsálem, falaid között!

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297.

Délelőtt

Ant. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

RO\ 1D OLVASMÁNY Vő. Róm 4, 24-25

Hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézus Krisztust, aki vétkeinkért halált szen­vedett, és megigazulásunkért feltámadt.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délben

Ant. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt, alleluja.

RÖVID ()1 VASMANY l Jn 5, 5-6a

Ki gyó'zi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja,

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délután

Ant. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.


488 Szerda Húsvét nyolcadában

RÖVID OLVASMÁNY Ef 4, 23-24

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

V Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja,

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Könyörgés

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket az Úr feltámadásának ünnepével. Add jóságosán, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra. A mi Urunk.

ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 7, 24-27

Jézus örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjár­jon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen ; a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ó nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magnificat-ant. Jézus betért hozzájuk, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, s odanyújtotta nekik, alleluja.


Imádságra hívás 489

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt a halálból, és az Atya jobbján ül.

Kérjük őt könyörögve:

Örökké élő Krisztus, hallgass meg minket! Emlékezzél meg, Urunk, mindazokról, akik neked

szolgálnak,

- hogy az életszentség példáját nyújtsák népednek!
Add az államok vezetőinek az igazságosság és a béke

lelkületét,

- hogy az emberi közösségekben egyetértésben élhes-
sünk!

Tarts meg mindnyájunkat jó egészségben,

- és növeld a föld termékenységét, hogy segítse a nél-
külözőket!

Üdvözítő' Krisztusunk, te megvilágosítottad az egész világot, és meghívtál az életre minden halandó teremtményt,

- adj örök világosságot elhunyt testvéreinknek!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te évről évre megörvendeztetsz minket az Úr feltámadásának ünnepével. Add jóságosán, hogy földi ünneplésünk segítsen el az örök boldogságra. A mi Urunk.

CSÜTÖRTÖK HÚSVÉT NYOLCADÁBAN

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

A nt. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.


490 Csütörtök Húsvét nyolcadában

OLVASMÁNYOS IMAÓRA HIMNUSZ, 448. ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Mondja Izrael háza: Az Úr örökké szeret
minket, alleluja!

117. zsoltár, I.

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mert örökké szeret minket.

Mondja Izrael háza: Jó az Úr, *

mert örökké szeret minket. Mondja Áron papi háza is, *

hogy örökké szeret minket. Hirdessék azok is, akik félik az Urat, *

hogy örökké szeret minket.

Az Úrhoz fohászkodtam a szenvedés idején, *

meghallgatott, és tágas útra vezetett. Velem van az én Uram, Istenem, *

mitól féljek, ember mit árthat nekem? Velem van az Úr, aki mindenben segítőm, *

és megláthatom,

hogyan szégyenül meg ellenségem.

Jobb az Úrnál keresni oltalmat, *

mint emberekben bizakodni. Jobb az Úrnál keresni oltalmat, *

mint hatalmasokban reménykedni.

Ant. Mondja Izrael háza: Az Úr örökké szeret minket, alleluja!

2. ant. Az Úr lett az én szabadítom, alleluja.

II.

Körülvettek mind a nemzetek, *

de az Úr nevében porba sújtom őket.

Szorongatnak minden oldalról, *

de az Úr nevében porba sújtom őket.


Olvasmányos imaóra 491

Körülvettek, mint a méhrajok, †

tüzük felém csapott, mint a rőzseláng, * de az Úr nevében porba sújtom őket.

Nekem jöttek, ütlegeltek, már-már elestem, *

de az Úr felkarolt, és megsegített. Az Úr erősségem és dicsőségem, *

ő lett az én szabadítom. Örömujjongástól és énektől hangosak *

'az igazak sátrai.

Az Úr jobbja tett nagy dolgokat, †

az Úr jobbja emelt föl engem, *

az Úr jobbja művelt csodákat! Nem halok meg, hanem élek, *

hogy hirdessem az Úr nagy tetteit. Megfenyített az Úr és megpróbált, *

de nem adott halálra engem.

Ant. Az Úr lett az én szabadítom, alleluja.

3. ant. Mindezt az Úr vitte végbe, a csodát saját szemünkkel látjuk, alleluja.

III.

Tárjátok ki az igazak kapuit, *

bemegyek, hogy áldjam az Urat.

Az Úr kapuja, íme, itt van, *

de csak az igazak mennek át rajta.

Hálát adok, mert meghallgattál engem, *

te lettél szabadítom. A kő, amelyet az építők félredobtak, *

az lett a háznak szegletköve. Mindezt az Úr vitte végbe, *

a csodát saját szemünkkel látjuk.

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, *

hogy ujjongjunk és örvendezzünk.

Adj nekünk, Uram, szabadulást, *

adj nekünk, Uram, jólétet!


492 Csütörtök Húsvét nyolcadában

Áldott, aki az Úr nevében jön! *

Megáldunk az Úr házából titeket. Isten az Úr, ő ragyog felettünk; *

álljatok sort lombos ágakkal egészen az oltár szarváig!

Hálát adok neked, te vagy Istenem, *

magasztallak, Istenem, téged! Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, *

mert örökké szeret minket!

Ant. Mindezt az Úr vitte végbe, a csodát saját szemünkkel látjuk, alleluja.

V. Feltámadásodnak, Krisztus, alleluja,

F. Ég és föld örvendezik, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent Péter apostol első leveléből

Krisztus követése

Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, hogy ha némelyek közülük nem hisznek is az Isten szavának, a feleségük magaviselete szavak nélkül is meg­nyerje őket, amikor látják tiszteletet érdemlő, tiszta életeteket. Ékességüket ne külsőségekben keressék, abban, hogy hullámos a hajuk, arany ékszereket aggat­nak magukra, vagy drága ruhákat viselnek. Az Isten szemében az ember rejtett énje az értékes, a szív a ma­ga békés szelídségében és zavartalan nyugalmában. Hajdan így ékesítették magukat a szent asszonyok is: reméltek az Istenben, és engedelmeskedtek a férjüknek. így engedelmeskedett Sára is Ábrahámnak, akit urának nevezett. Az ő leányai vagytok, ha jót tesztek, és semmiféle fenyegetéstől nem riadtok vissza.

Hasonlóképpen, ti férjek, megértőén éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint a kegyelmi életben örö­köstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.


Olvasmányos imaóra 493

Végül mindnyájan legyetek egyetértők, együtt- érzők, testvériesek, irgalmasok, alázatosak. Ne fizesse­tek a rosszért rosszal, se a szidalomért szidalommal. Mondjatok inkább áldást, mert arra kaptatok meghívást, hogy az áldás legyen az örökségetek.

Mert aki az életnek örülni szeretne, és jó napokat látni, az óvja nyelvét a rossztól, ajkát a hamis szótól. Forduljon el a gonosztól, tegye a jót, keresse a békét, járjon utána. Mert az Úrnak rajta a szeme az igazon, hallja imádságát, s a tekintete a gonosztevő' ellen for­dul.

Ki árthat nektek, ha buzgók vagytok a jóban? De még ha szenvedtek is a jóságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől, és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak. Jobb ugyanis, hogy inkább a jótetteitekért szenvedjetek, ha az Isten úgy akarja, mintsem gonoszságaitokért.

VÁLASZOS ÉNEK Lk 6, 22. 23; l Pét 3, 14

V. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, úgy emlegetik az Emberfia miatt. * Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben, alleluja.

F. Még ha szenvedtek is a jóságért, boldogok vagytok. * Örüljetek, ha.

MÁSODIK OLVASMÁNY

A jeruzsálemi hitmagyarázatokból

(Cat. 20, Mystagogica 2, 4-6: PG 33, 1079-1082)


494 Csütörtök Húsvét nyolcadában

A keresztség Krisztus szenvedésére emlékeztet

Elvezettek titeket a szent keresztség vízmedencéjéhez, amint Krisztust vitték el a keresztről a közeli sír­boltba.

És megkérdezték tőletek egyenként, hisztek-e az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Erre letettétek az üdvösséget szerző hitvallást, majd háromszor megmerítettek benneteket a keresztvízben, s azután kiléptetek belőle. Ezzel képben és jelben utaltatok is Krisz­tus háromnapi eltemetésére.

Üdvözítőnk ugyanis három nappalt és három éjszakát töltött a föld szívében; így ti is, amikor először kiemelkedtetek a vízből, Krisztusnak a földben töltött el­ső napját, amikor pedig alámerültetek, földben töltött éjszakáját utánoztátok. Akire ugyanis ráborul az éjsza­ka, az nem lát semmit, akire pedig felragyog a nappal, azt elönti a fényesség; ugyanígy, amikor alámerítettek benneteket, akkor mint éjjel, semmit sem láttatok, a ki­emeléskor pedig mintegy a nappali fénybe kerültetek vissza. Ugyanabban a pillanatban meg is haltatok, és meg is születtetek: ez az üdvösséget szerző víz számo­tokra sírbolt és szülőanyátok is lett egyszerre.

És így igen jól illik rátok az, amit más vonatkozás­ban mondott Salamon: Van ideje a születésnek, és van ideje a halálnak (Préd 3, 2). Rátok ugyan fordítva lett érvényes: eljött az ideje a halálnak, és eljött az ideje a születésnek. Csakhogy egyetlen időről van itt szó, amely mindkettőt meghozta, mert a halálotokkal egyidejűleg következett be megszületésetek is.

Milyen szokatlan és látszólag ellentmondó dolog! Valójában nem haltunk meg, és valójában nem is te­mettek el minket; a valóságban nem feszítettek minket keresztre, hogy azután feltámadjunk; az utánzás jelképszerű, de maga az üdvösség színtiszta valóság.

Krisztust azonban valóban megfeszítették, és való­ban eltemették, és igazán feltámadt; és mindez kegyelmi adományképpen a miénk is lett, hogy ezeknek bizonyos utánzásával részeseivé váljunk az ő szenvedésének, és teljes valóságban élvezzük az üdvösséget.


Reggeli dicséret 495

Milyen túláradó ez az emberszeretet! Krisztus bűn- telen kezébe és lábába fúródtak a szegek, Krisztus szenvedett, nekem pedig ingyen jut ajándékként szenvedésének gyümölcse, az üdvösség; nekem, aki nem szenvedtem, s nem fáradoztam.

Senki se gondolja tehát, hogy a keresztség nem adja meg a gyermekké fogadás kegyelmét, hanem csak a bűnök bocsánatával jár, mint János keresztsége, amely csak a bűnök bocsánatát szerezte meg. Ezzel szemben igen. jól tudjuk, hogy a keresztség megtisztít a bűnöktől is, és megadja ajándékul a Szentlelket is, egyben Krisztus szenvedésének kifejező' képmása. Ezért találóan és erőteljesen írja erről Pál: Hát nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik Jézus Krisztusban megkeresztelked- tünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A kereszt- ségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba (Rom 6, 3-4a).

VÁLASZOS ÉNEK

V. Ezek az újszülött bárányok hangosan hirdetik: Alleluja; csak most jöttek a forráshoz, * És már eltöl- tötte őket a fény, alleluja.

F. A Bárány színe előtt vannak fehér ruhában, ke­zükben pálmaágakkal. * És már.

himnusz Téged, Isten, dicsérünk, 867. Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 8, 10-11

Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él.


496 Csütörtök Húsvét nyolcadában

Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztot­ta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Benedictus-ant. J ézus belépett, és köszöntötte tanít­ványait: Békesség nektek, alleluja.

FOHÁSZOK

Imádjuk feltámadt Krisztus Urunkat, aki mindig jelen

van Egyházában, és kérjük:

Urunk, maradj velünk! Urunk, Jézus Krisztus, te diadalmaskodtál a bűn és a

halál felett,

- légy közöttünk, aki élsz mindörökké!
Jöjj hozzánk legyőzhetetlen erőddel,

- és add, hogy átérezzük, milyen jóságos vagy hoz-
zánk!

Te, aki egyedül vagy képes új életet adni a lelkeknek, és kibékíteni őket egymással,

  • segíts a széthúzás miatt vergődő világon!
    Eró'síts meg bennünket a végső győzelem hitében,
  • és a reményben, hogy újra eljössz!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te neved megvallásában egyesíted a sok különféle nemzetet. Add, hogy egyek legyünk a hitben és a keresztény életben, akik újjászülettünk a kereszt-ség vizében. A mi Urunk.


Napközi imaóra 497

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ, 451. ZSOLTÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

Délben: Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazu- lásunkért feltámadt, alleluja.

Délután: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imádkozzuk:

118. zsoltár, III. (Gimel)

Csak légy jó szolgádhoz, és élni fogok, *

és én igédet megtartom. Csodáidra nyisd föl szememet, *

hogy törvényeidet csodálhassam!

Csak jövevény vagyok a földön, *

parancsaidat ne rejtsd el tőlem.

Csupán egyetlen vágy emészti lelkemet, *

hogy mindig végzéseidet kövessem.

Csak fenyítsd meg a kevélyeket, *

jaj annak, aki parancsaidtól eltévelyeg.

Csalárdságtól és megvetéstói ments meg, * rendelkezéseidhez én hű maradok.

Cselt szőhetnek, vádolhatnak a hatalmasok, * szolgád akkor is törvényeidről elmélkedik.

Csak bizonyságaidban gyönyörködöm, *

és igaz igéd lesz tanácsadóm.

29. zsoltár, I.

Magasztallak, Uram, mert megmentettél, * nem hagytad,

hogy ujjongjanak rajtam ellenségeim.


498 Csütörtök Húsvét nyolcadában

Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, *

és meggyógyítottál. Kihoztál, Uram, a holtak országából, *

életben tartottál, nehogy sírba szálljak.

Zsoltárt zengjetek az Úrnak, ti, az ő szentjei, *

áldjátok szent emlékezetét, mert csak egy pillanatig tart haragja, *

de jósága végigkísér életünkön.

Ha este betér hozzám a sírás, *

reggelre visszatér az ujjongás.

II.

így szóltam magamban bízva: *

„Sohasem fogok meginogni!" Te, Uram, jó voltáé hozzám, *

erős, magas hegyre állítottál. De ha elrejtetted arcodat, *

én megrettentem. Hozzád kiáltok, Uram, *

Istenemhez így könyörgök:

„Véremből mi hasznod lenne, *

hogyha sírba szállnék? Dicsőíthet-e a por téged, *

magasztalhat-e hűségedért?

Hallgass meg, Uram, és könyörülj rajtam, *

te légy, Uram, segítségem!"

Gyászomat örömre fordítottad, *

széttépted szőrzsákomat, és örömbe öltöztettél, hogy lelkem énekeljen, és ne hallgasson. *

Uram, én Istenem, téged áldalak örökké!

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297.

Délelőtt

Ant. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.


Napközi imaóra 499

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 12, 13

Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akar szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délben

Ant. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulá- sunkért feltámadt, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Tit 3, 5b-7

Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örökö­seivé váljunk.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délután

Ant. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Kol l, 12-14

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Könyörgés

Istenünk, te neved megváltásában egyesíted a sok különféle nemzetet. Add, hogy egyek legyünk a hitben


500 Csütörtök Húsvét nyolcadában

és a keresztény életben, akik újjászülettünk a kereszt- ség vizében. Krisztus, a mi Urunk által.

ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test sze­rint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Le­győzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Is­ten jobbján foglal helyet.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magmficat-ant. Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt, elsőnek a halottak közül. Ujjongva dicsőítsük mindnyájan, és kérjük: Aki feltámadtál a halálból, hallgass meg minket!

Emlékezzél Egyházadra, amelyet az apostolokra építet­tél, és elterjesztettél a föld végső határáig,

  • áldd meg mindazokat, akik hisznek benned!
    Te vagy lelkünk-testünk orvosa,
  • látogass el hozzánk, és erősíts meg jóságosán!
    Adj gyógyulást és erőt a betegeknek,
  • és szabadítsd meg őket minden szenvedésüktől!
    Segíts az aggódókon és elnyomottakon,

atyai jóságoddal könnyíts a nélkülözők sorsán! Kereszted és feltámadásod mindnyájunknak megnyi­totta a halhatatlanság útját,


Olvasmányos imaóra 501

- add meg elhunyt testvéreinknek országod örömét! Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te neved megvallásában egyesíted a sok különféle nemzetet. Add, hogy egyek legyünk a hitben és a keresztény életben, akik újjaszülettünk a kereszt- ség vizében. A mi Urunk.

PÉNTEK HÚSVÉT NYOLCADÁBAN

IMÁDSÁGRA HÍVÁS Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA HIMNUSZ, 448. ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Adjatok hálát az Úrnak, aki egyedül tesz nagy csodákat, alleluja!

135. zsoltár

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó hozzánk, *

mert szeretete örökké megmarad. Adjatok hálát az istenek Istenének. *

mert szeretete örökké megmarad. Adjatok hálát az urak Urának, *

mert szeretete örökké megmarad.

Aki egyedül tesz nagy csodákat,*

mert szeretete örökké megmarad. Aki bölcsességgel alkotta meg az eget, *

mert szeretete örökké megmarad.


502 Péntek Húsvét nyolcadában

Aki a vizek fölé terítette a földet, *

mert szeretete örökké megmarad. Aki megformálta a nagy égitesteket, *

mert szeretete örökké megmarad; a napot hogy uralkodjék a nappalon, *

mert szeretete örökké megmarad; a holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak éjjel, *

mert szeretete örökké megmarad.

ant. Adjatok hálát az Úrnak, aki egyedül tesz nagy csodákat, alleluja!

2. ant. Kivezette Izraelt Egyiptomból, mert szere
tete örökké megmarad, alleluja.

II.

Aki Egyiptom elsőszülötteire lesújtott, *

mert szeretete örökké megmarad; és kivezette közülük Izraelt, *

mert szeretete örökké megmarad; erős kézzel és kiterjesztett karral, *

mert szeretete örökké megmarad.

Aki kettéhasította a Vörös-tengert, *

mert szeretete örökké megmarad. És átvezette a közepén Izraelt, *

mert szeretete örökké megmarad.

Aki a fáraót és hadát a Vörös-tengerbe vetette, *

mert szeretete örökké megmarad.

Ant. Kivezette Izraelt Egyiptomból, mert szeretete örökké megmarad, alleluja.

3. ant. Megváltott minket ellenségeinktől az Úr, al-
leluja.

III.

Aki a sivatagon átvezette népét, *

mert szeretete örökké megmarad. Aki nagy királyokat vert meg, *

mert szeretete örökké megmarad;


Olvasmányos imaóra 503

és tönkrevert hatalmas királyokat, *

mert szeretete örökké megmarad; Szichont, az amoriták királyát, *

mert szeretete örökké megmarad; és Ogot, Basán királyát, *

mert szeretete örökké megmarad. Földjüket pedig örökségül adta, *

mert szeretete örökké megmarad; örökségül szolgájának, Izraelnek, *

mert szeretete örökké megmarad.

Aki megalázottságunkban megemlékezik rólunk, *

mert szeretete örökké megmarad; és ellenségeinktől megment minket, *

mert szeretete örökké megmarad. Aki eledelt ad minden élőnek, *

mert szeretete örökké megmarad.

Adjatok hálát az ég Urának, *

mert szeretete örökké megmarad.

Ant. Megváltott minket ellenségeinktől az Úr, alle- luja.

V. Isten új életre hívott minket, alleluja,

F. Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámasztása által, alleluja.

I-LSŐ OLVASMÁNY

Szent Péter apostol első leveléből

Krisztus eljövetelének városa

Szeretteim! Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen min­ket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik. Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.

504 Péntek Húsvét nyolcadában

A vele jelképezett keresztség most titeket is ugyanígy megment, hiszen az nem a test szennyének a lemo­sása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki (le­győzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk). Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.

Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, ti is hasonló érzülettel teljetek el, mert aki testben szenvedett, szakított a bűnnel, hogy ne emberi vágyaitokat követre, hanem az Isten akarata szerint éljetek földi életetek hátralevő idejében. Épp elég, hogy eddigi időtöket a pogányokhoz hasonlóan töltöttétek el, kicsapongások- ban, érzéki gyönyörökben, részegeskedésekben, nagy evés-ivásokat rendezve, és bűnös módon bálványokat imádva.

Ezért csodálkoznak most rajtatok, hogy nem fet- rengtek velük együtt a kicsapongások posványában, és szidnak benneteket. De számot adnak majd annak, aki készen áll rá, hogy ítélkezzék élők s holtak fölött. Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben él­jenek az Isten által.

Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Mindenekelőtt szeressétek egymást hűségesen, mert a szeretet leplet borít a rengeteg bűnre.

Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot ka­pott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek. Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az eró'vel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.


Olvasmányos imaóra 505

VÁLASZOS ÉNEK l Pét 3, 18. 22

V. Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. * A test szerint ugyan megölték, de lélek szerint életre kelt, al- leluja.

F. Legyőzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. * A test szerint.

MÁSODIK OLVASMÁNY

A Jeruzsálem! hitmagyarázatokból

(Cat. 21, Mystagogica 3, 1-3: PG 33, 1087-1091) A Szentlélek kenete

Amikor Krisztusban megkeresztelkedtetek, és Krisztusba öltöztetek, akkor Isten Fiának képmására alakultatok át. Isten ugyanis eleve arra rendelt ben­nünket, hogy fogadott gyermekei legyünk, és így ha­sonlóvá tett Krisztus megdicsőült testéhez. Krisztusnak, a Fölkentnek lettetek társai, ezért joggal neveznek fölkentnek titeket; rólatok is mondotta Isten: Fölkent jeimhez ne nyúljatok! (Zsolt 104, 15).

Fölkentek lettetek, a Szentlélek jelét kaptátok meg. Mindez jelképszerűen történt veletek, minthogy Krisz­tus képmásai vagytok. Krisztus maga, amikor megmerült a Jordán folyóban, istenségének illatát árasztotta szét a habokban, amikor pedig kilépett a vízből, a Szentlélek személyesen szállt reá, és a hasonló a hasonlón nyugodott akkor.

Ilyesmi történt veletek, amikor a szent keresztség medencéjéből kiléptetek. Megkentek benneteket kriz-mával, amely képe annak, amivel Krisztus fölkenette- tett. Ez pedig a Szentlélek, akiről — egy rávonatkozó jövendölésben — így írt Izajás, eljövendő Urunk ajkára adva a szót: Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent fól engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegé nyeknek (íz 61, 1).


506 Péntek Húsvét nyolcadában

Ember nem kente föl Krisztust olajjal vagy testi kenettel; az Atya azonban felkente őt, amikor az egész világ Üdvözítőjévé rendelte, mégpedig a Szentlélekkel kente föl. így tanította Péter apostol is: Isten fölkente a názáreti Jézust Szentlélekkel (vő. ApCsel 10, 38). És Dávid próféta is lelkesen hirdette: Trónod, Isten, áll örök kön-örökké. Kormánypákád az igazság jogara. Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezen kent föl Isten, a te Istened, az öröm olajával társaid közül (Zsolt 44, 7-8). '

Krisztust a szellemi öröm olajával kenték föl, vagyis a Szentlélekkel; a Szendéiket pedig azért nevezik az öröm olajának, mert ő a szerzője a lelki örömnek. Titeket pedig azért kentek föl a kenettel, mert Krisztusban részesedtetek, vele való közösségbe jutottatok.

De vigyázz, nehogy azt gondold, hogy ez a kenet csak közönséges kenet. Ez a szent kenet semmiképpen sem pusztán kenet, és semmi más: Isten segítségül hívása után senki se mondja többé egyszerű kenetnek, mert az Krisztus kegyelmi ajándéka lett, és a Szentlélek által közölt erő forrása, az ő istenségének jelenléte következtében lett hatékony. Ezzel a kenettel jelképesen kenik meg homlokodat és érzékszerveidet; és amíg érzékelhe­tő' kenettel kenik meg a testet, azalatt a lelket megszen­teli a szent és éltető Lélek.

VÁLASZOS ÉNEK Ef l, 13-14; 2 Kor l, 21-22

V. Miután hittetek, megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét. Ő a foglaló örökségünkre, * Hogy teljesen megváltva az Övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére, alleluja.

F. Isten fölkent Krisztusban, pecsétjével megjelölt minket, és foglalóul a szívünkbe árasztotta a Lelket. Hogy teljesen.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


Reggeli dicséret 507

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 5, 30-32

Atyáink Istene Jézust, akit keresztfára feszítve meg­öltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megterítse Izraelt, és megbo- csássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Benedictus-ant. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítvá­nyainak, alleluja.

F-'OHÁSZOK

Könyörögve kérjük mennyei Atyánkat, aki Krisztus feltámadása által új életet ajándékozott nekünk: Világosíts meg minket Krisztus világosságával!

Istenünk, te műveidben kinyilatkoztattad örök tervedet, megalkottad a földet, és hűséges vagy minden nemzedékhez,

- hallgass meg minket, jóságos Atyánk!

Színtiszta igazságod által irányítsd életszentségben minden lépésünket,

- hogy azt cselekedj ük, ami helyes és kedves előtted!
Ragyogtasd fel arcod fényességét felettünk,

- hogy bűneinktől megszabadulva házad javaival töl-
tekezzünk!

Aki békességet hagytál apostolaidra,

- adj békét nekünk és minden embernek a földön!

Mi Atyánk . . .


508 Péntek Húsvét nyolcadában

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te Húsvét szent titkában a kiengesztelődés szövetségét kötötted meg az emberek­kel. Add, hogy amit ünneplő lélekkel vallunk, életünkkel valóra is váltsuk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ, 451. ZSOLTÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

Délben: Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazu- lásunkért feltámadt, alleluja.

Délután: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imád- k ózzuk:

118. zsoltár, IV. (Daleth)

Dermedt lelkemmel porba roskadok, *

igéddel éltess engem! Dolgaimat eléd tártam, és te meghallgattál, *

taníts meg rendelkezéseidre!

Döntéseid útját add megértenem, *

csodás tetteiden szemlélődöm. Dúlt lelkem könnyes a kíntól, *

igéddel emelj föl engem!

De tarts távol engem a hazugok útjától, *

jóságodban add nekem törvényedet. Döntöttem, a hűség útját választottam, *

végzéseidhez tartom magam. -


Napközi imaóra

Döntéseidhez tapadok, Uram, *

ne engedd, hogy szégyent vallják. Dicső végzéseid útját futva járom, *

mert szívemet kitágítottad!

75. zsoltár, I.

Jól ismerik Istent Júda földjén, *

Izraelben nagy az ő neve. Sálemben áll sátora, *

lakóhelye pedig Sionban.

Ott törte össze a tüzes nyilakat, *

pajzsot, kardot és harci eszközöket.

Csodálatos vagy, fényben állsz a zsákmányok hegyén, * ahol kifosztották a szívükben gőgösöket,

mert álom nyomta el őket, *

a harcosok karja lehanyatlott.

Feddő szavadtól, Jákob Istene, *

megtorpantak a lovak és a harci szekerek.

II.

Félelmetes vagy, ki állhat meg előtted, *

ha felgerjed haragod. Döntésedet a mennyből hallatod; *

beleremeg és elnémul a föld, amikor ítéletre fölkel az Isten, *

hogy megszabadítsa a föld szelídéit.

A haragodtól sújtott ember is magasztal majd téged, * és aki haragodtól megmenekült, téged ünnepel.

Amit fogadtok, adjátok meg Isteneteknek, az Úrnak; * akik körülötte vagytok,

áldozzatok a Félelmetesnek,

mert ő megtöri a fejedelmek büszkeségét, *

és rettenetes a föld királyaihoz.

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297 .


510 Péntek Húsvét nyolcadában

Délelőtt

Ant. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 2, 32. 36

Isten feltámasztotta Jézust, ennek mi mind tanúi vagyunk. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizo­nyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja, F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délben

Ant. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulá- sunkért feltámadt, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Gal 3, 27-28

Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja,

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délután

Ant. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 5, 7-8

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonosz­ság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovászta- lan kenyerével.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja,

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.


Esti dicséret 511

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te Húsvét szent titkában a kiengesztelődés szövetségét kötötted meg az emberekkel. Add, hogy amit ünneplő lélekkel vallunk, életünkkel valóra is váltsuk. A mi Urunk.

ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 5, 8-10

Krisztus, annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik enge­delmeskednek neki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magmficat-ant. Az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt: Az Úr az! Alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus az út, az igazság és az élet. Kérjük őt hangos szóval: Élő Isten Fia, áldd meg népedet!

Urunk, imádkozunk hozzád Egyházad minden szolgá­jáért, hogy amikor az élet kenyerét megtörik testvé­reiknek,

- őket magukat is tápláld és erősítsd!
Imádkozunk hozzád egész keresztény népedért, hogy

példaadóan teljesítse hivatását,

- és őrizze meg a lelki egységet békében és szeretetben!
Imádkozunk hozzád azokért, akik a közhatalmat gya-
korolják, hogy feladatukat igazságosan és megértés
sel végezzék,


512 Szombat Húsvét nyolcadában

- és így minden nép között erősödjék az egyetértés és
a béke!

Élő Isten Fia, áldd meg népedet!

Kérünk, hogy tégy méltóvá a szentek közösségére minket, akik őszinte szívvel ünneplünk téged,

- és elhunyt testvéreinket is, akiket kegyelmedbe
ajánlunk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te Húsvét szent titkában a kiengesztelődés szövetségét kötötted meg az emberekkel. Add, hogy amit ünneplő lélekkel vallunk, életünkkel valóra is váltsuk. A mi Urunk.

SZOMBAT HÚSVÉT NYOLCADÁBAN

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA HIMNUSZ, 448. ZSOLTÁROZÁS

l. ant. Nagy az Úr, és nagyságát felfogni nem lehet, alleluja.

144. zsoltár, I.

Magasztallak, Istenem, Királyom, †

és áldom nevedet *

mindörökkön-örökké. Naponta áldalak, †

és nevedet magasztalom *

mindörökkön-örökké. -


Olvasmányos imaóra 513

Nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, *

és nagyságát felfogni nem lehet. Nemzedékről nemzedékre dicsérjék tetteidet, *

és hangosan hirdessék hatalmadat!

Magasztos fölséged nagyságáról beszéljenek, *

és beszéljék el csodatetteidet! Félelmetes tetteid erejéről szóljanak, *

és hirdessék a te nagy voltodat! Terjesszék végtelen jóságod hírét, *

és igazságosságodat ujjongva áldják!

Irgalmas és kegyelmes az Úr, *

hosszan tűrő és nagy irgalmú. Jóságos az Úr mindenkihez, *

irgalmas minden teremtményéhez.

A n t. Nagy az Úr, és nagyságát felfogni nem lehet, alleluja.

2. ant. Az Úr megismertette nagyszerű országa di-
csőségét, alleluja.

II.

Magasztaljon téged, Uram, minden műved, *

és szentjeid áldást mondjanak!

Hirdessék, hogy országod milyen dicsőséges, *

és hatalmadról beszéljenek, hogy megismertessék az emberekkel hatalmadat *

és nagyszerű országod dicsőségét. Örökkévaló ország a te országod, *

uralmad minden nemzedéken át megmarad.

Ant Az Úr megismertette nagyszerű országa dicsőségét, alleluja.

3. ant. Szent nevedet, Uram, áldja minden élő,
mindörökkön-örökké, alleluja.


514 Szombat Húsvét nyolcadában

III.

Hűséges az Úr minden szavában, *

és szent minden cselekedetében. Az Úr fenntartja a botladozót, *

és a megalázottat fölemeli. Mindenek szeme bízón rád tekint, *

és te enni adsz nekik alkalmas időben. Megnyitod kezedet, *

és eltöltesz minden élőt jótéteménnyel.

Igazságos az Úr minden végzésében, *

és szent minden cselekedetében. Közel az Úr azokhoz, akik őt szólítják, *

mindazokhoz, akik őt igaz szívvel hívják.

Az istenfélők vágyait teljesíti, †

kérésüket meghallgatja, *

és megmenti őket. Megóv az Úr mindenkit, aki őt szereti, *

de elpusztít minden gonosztevőt.

Hirdesse szám az Úr dicsőségét, †

és szent nevét áldja minden élő * mindörökkön-örökké.

Ant. Szent nevedet, Uram, áldja minden élő, mind- örökkön-örökké, alleluja.

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja,

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent Péter apostol első leveléből 4, 12 -- 5, 14

Buzdítás az elöljárókhoz és a hívekhez

Szeretteim! Ne lepődjetek meg azokon az égő fáj­dalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása nap-


Olvasmányos imaóra 515

ján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke lebeg fölöttetek.

Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel.

Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házán. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sor­suk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek? Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelkűket a hűséges Teremtőnek azzal is, hogy jót tesznek.

Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; visel­jétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint; ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

Ugyanígy, ti, fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok.

Józanok legyetek, és vigyázzatok! Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban.

A minden kegyelem Istene pedig, aki Krisztus Jézusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid


516 Szombat Húsvét nyolcadában

szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örök­kön-örökké! Ámen.

Szilvánusz által, akit hű testvérnek tartok, röviden írtam nektek, hogy buzdítsalak titeket, és bizonyítsam, hogy ez az Isten kegyelme. Ebben tartsatok ki. Köszöntének titeket, akik Babilonban, mint ti, kiválasztottak, fiammal, Márkkal együtt. Köszöntsétek egymást a szeretet csókjával! Békesség nektek, akik Krisztus Jézusban éltek! Ámen.

VÁLASZOS ÉNEK l Pét 4, 13; Lk 6, 22

V. Örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, * Hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örvendhessetek! Alleluja.

F. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek az Emberfia miatt. * Hogy dicsősége.

MÁSODIK OLVASMÁNY A jeruzsálemi hitmagyarázatokból (Cat. 22, Mystagogica 4, 1. 3-6. 9: PG 33, 1098-1106) A mennyei kenyér és az üdvösség itala

Urunk, Jézus Krisztus elárultatásának éjszakáján fog ta a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak ad ta, és így szólt: Vegyétek és egyétek, ez az én testem. És fogta a kelyhet, bálát adott, és így szólt: Vegyétek és igyátok, ez az én vérem (vő. l Kor 11, 23). Ha egyszer ő nyilatkozott, és kimondta a kenyér felett: Ez az én testem, ki merészelne ezután is kételkedni? Ha ő állította, és kijelentette: Ez az én vérem, ki merne még habozni és olyasmit mondani, hogy talán ez nem az ő vére?

Teljes meggyőződéssel vegyük tehát magunkhoz, mint Krisztus testét és vérét. Mert a kenyér színe alatt a testet kapod, a bor színe alatt a vért kapod. Azáltal


Olvasmányos imaóra 517

tehát, hogy veszed Krisztus testét és vérét, vele egy testté, egy vérré leszel. Következésképpen Krisztus-hordozók is leszünk, amikor szétoszlik testünkben az ő magunkhoz vett teste és vére. így válunk, Szent Péter szerint, az isteni természet részeseivé.

Egy alkalommal, amikor Jézus a zsidókkal vitázott, ezt mondotta: Ha nem eszitek az én testemet, és nem isszátok az én véremet, nem lesz élet bennetek (vő. Jn 6, 53). Azok viszont, mert nem lelki értelemben fogadták, amit mondott, azt gondolták, hogy emberhús evé­sére biztatja őket, és ezért megbotránkozva visszahú­zódtak tőle.

Az Ószövetségben is voltak szent kenyerek; ilyenek nincsenek többé, éppen mert az Ószövetséghez tartoztak. Van viszont a lelket és testet megszentelő mennyei kenyér és üdvösséget szerző' ital az Újszövetségben. És amint jó a testnek a kenyér, úgy válik egészségére a lé­leknek az Ige.

Ne tartsd tehát azt közönséges kenyérnek és bornak, hiszen az Úr mindenható szava alapján Krisztus teste és vére az. Ha érzékeid mást sugallnak is, a hit biztosít, és megerősít téged.

Most megtanultad, és hitedben meg vagy győződve, hogy az, ami kenyérnek látszik, az nem kenyér, még ha az ízlelés mást mond is, hanem Krisztus teste; és hogy az, ami bornak tűnik, az nem bor, még ha az íz- lelés úgy érzi is, hanem Krisztus vére. Már tudod, hogy egykor erről mondta Dávid a zsoltárban: Olajjal örömet derítesz az arcra, a kenyér meg erőt önt az ember szívébe (Zsolt 103, 15). Erősítsd meg tehát szívedet, azt a kenyeret mint szellemi kenyeret magadhoz véve vidá-mítsd meg lelked arcát.

Bárcsak tudnád jó lelkiismerettel megőrizni lelked- nek ezt a vidám, tiszta arcát, amely visszatükrözi az Úr dicsőségét, és bárcsak haladnál is mindig előre ennek a dicsőségnek az útján Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, akinek tisztelet, hatalom és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.


518 Szombat Húsvét nyolcadában

VÁLASZOS ÉNEK Lk 22, 19; Kiv 12, 27

V. Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, meg­törte, és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, mely értetek adatik. * Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre, alleluja.

F. Ha gyermekeitek megkérdeznek benneteket: mi­féle szertartás ez, akkor így feleljetek: Ez a húsvéti áldozat az Úrnak. * Ezt cselekedjetek.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 864.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 14, 7-9

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg, és támadt fel, hogy halottnak, élőnek Ura legyen.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Benedictus-ant. Miután a hét első napjának reggelén Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte, alleluja.

FOHÁSZOK

Örvendezve kérjük Krisztus Urunkat, az Élet Kenyerét, aki igéje és teste asztalának vendégeit feltámasztja majd az utolsó napon:


Napközi imaóra 519

Urunk, íölts el minket békével és örömmel! Istennek Fia, aki a halálból feltámadtál, és az élet fejedelme vagy,

- áldj meg, és szentelj meg minket és minden embert!
Te, aki a benned hívőket békével és örömmel ajándéko-
zod meg,

- add, hogy a világosság fiaiként éljünk, és győzel-
mednek örvendezzünk!

Gyarapítsd a földi élet útján zarándokló Egyházad hi­tét,

  • hogy feltámadásodról tanúságot tegyen a világban!
    Te, aki sok szenvedés után beléptél Atyád dicsőségébe,
  • fordítsd örömre a szomorkodók bánatát!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te a benned hívők számát bőséges kegyelmeddel állandóan gyarapítód. Tekints jóságosán választottaidra, és öltöztesd a halhatatlanság köntösébe mindazokat, akik újjászülettek a keresztségben. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ, 451. ZSOLTÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

Délben: Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazu- lásunkért feltámadt, alleluja.

Délután: Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imád-kozzuk:


520 Szombat Húsvét nyolcadában

118. zsoltár, V. (He)

Engem igaz utadra taníts meg, Istenem, *

és én azt mindig megtartom. Elmémet segítsd, és megtartom törvényeidet, *

ragaszkodom hozza teljes szívvel.

Ezért parancsaid ösvényén vezess, *

mert kedvem telik bennük.

Egész szívemet tanításod felé fordítsd, *

és ne a fösvénységre.

E hiábavalóktól fordítsd el szemem, *

a te utadon éltess engem!

Erősítsd meg szolgádnak tett ígéretedet, *

amelyet a téged felőlinek adtál.

Enyhítsd kínos szégyenemet, amitől rettegek, *

csak a te ítéleteid örvendetesek. Ezért kívántam úgy tanításodat, *

hogy igazságoddal éltess engem.

95. zsoltár, I.

Énekeljetek az Úrnak új éneket, * minden föld az Úrnak énekeljen!

Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, * napról napra hirdessétek üdvösségét!

Hirdessétek dicsőségét a nemzetek között, * és csodatetteit minden nép között!

Mert nagy az Úr, és minden dicséretre méltó, * félelmetesebb az összes isteneknél.

A nemzetek minden istene csak üres semmiség, * az Úr azonban az ég Alkotója!

Színe előtt fönség és méltóság, *

szentélyében hatalom és dicsőség! —


Napközi imaóra 521

II.

Adjatok az Úrnak, népek családjai, †

adjatok az Úrnak dicsőséget és tiszteletet, * ismerjétek el az Úr nevének dicsőségét.

Áldozatot hozva lépjetek be udvarába, *

és szent fényben boruljatok le az Úr előtt!

Színe előtt rendüljön meg az egész föld, *

mondjátok a nemzeteknek: „Az Úr uralkodik!"

Ö tette a földet szilárddá, és az meg nem inog, *

ő ítélkezik a népek fölött igazságban.

Örvendjen az ég, és ujjongjon a föld, †

zúgjon a tenger egész teljessége, *

örvendjen a mező és minden, ami rajta van. Ujjongjon az erdő minden fája is †

az Úr előtt, mert eljön, *

jön, hogy ítélje a földet.

Igazságosan ítéli meg a földkerekséget, *

és a népeket hűsége szerint.

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297.

Délelőtt

Ant. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 5, 10-11

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Sőt ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja. F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.


522 Szombat Húsvét nyolcadában

Délben

Ant. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulá- sunkért feltámadt, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 20-22

Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádám­ban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja. F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Délután

Ant. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY 2 Kor 5, 14-15

Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meg­halt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

V. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja.

F. Hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Könyörgés

Istenünk, te a benned hívők számát bőséges kegyelmeddel állandóan gyarapítód. Tekints jóságosán válasz- tottaidra, és öltöztesd a halhatatlanság köntösébe mindazokat, akik újjászülettek a keresztségben. Krisztus, a mi Urunk által.


523

VASÁRNAP HÚSVÉT NYOLCADÁBAN (HÚSVÉT II. VASÁRNAPJA)

I. ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 9-10

Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőséget hirdessétek, aki a sötétségből meghívott ben­neteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magnificat-ant. ( Nyolc nap múlva, bár az ajtó zárva volt, belépett az Úr, és köszöntötte őket: Békesség nektek, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt, legyőzte a halált, és megújította az

életet. Kérjük állhatatosán:

Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket! Te vagy az a kő, amelyet elvetettek az építők, de mégis

szegletkővé lettél,

- építs be minket, mint élő köveket, Egyházadba!

Te vagy a hűséges és igaz tanú, aki elsőként támadtál fel a halottak közül,

- engedd Egyházadnak, hogy szüntelenül tanúskod-
jék rólad!

Te isteni Jegyese vagy Egyházadnak, amely átszúrt ol­daladból született,

- tégy minket ennek a titokzatos jegyesi kapcsolatnak
tanúivá!


524 Vasárnap Húsvét nyolcadában

Te vagy a kezdet és a vég, te meghaltál, és élsz,

- tartsd meg a megkeresztelteket mindhalálig hűség-
ben, hogy elnyerjék a megérdemelt koronát!
Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket!

Isten szent városának te vagy világító fénye,

- töltsd el fényeddel meghalt testvéreinket, hogy
uralkodhassanak mindörökre!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, mily nagy dolog, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, új-jászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él.

Ha elbocsátás következik:

Menjetek békével, alleluja, alleluja!

F. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja!

IMÁDSÁGRA HÍVÁS Ant. Valóban feltámadt az Úr, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA HIMNUSZ, 448. ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Én vagyok, aki vagyok, és a gonoszok tanácsát nem követem, hanem az Úr törvényében lelem örömömet, alleluja.


Olvasmányos imaóra 525

1. zsoltár

Boldog ember, aki gonoszok tanácsát nem követi, †

bűnösök útján nem jár, *

csúfolkodók körében nem foglal helyet, de örömét leli az Úr törvényében, *

s éjjel-nappal róla elmélkedik.

Olyan ő, mint a fa dús vizű patak partján, * mely idejében meghozza gyümölcsét,

levele nem fonnyad; *

minden munkáját szerencse kíséri.

Nem így az istentelen, nem így, *

hanem mint a por, melyet szétszór a szél.

Nem állnak meg ítéletkor a gonoszok, *

sem a bűnösök az igazak közösségében.

Mert ismeri az Úr az igazak útját; *

de a gonoszok útja pusztulásba visz.

Ant. Én vagyok, aki vagyok, és a gonoszok tanácsát nem követem, hanem az Úr törvényében lelem örömömet, alleluja.

2. ant. Kértem Atyámat, és örökségül adta nekem a népeket, alleluja.

2. zsoltár

Miért zúgnak a nemzetek, *

miért szőnek hiú terveket a népek? Fölkelnek a föld királyai, †

összeesküsznek nagyjai *

az Úr ellen és Fölkentje ellen: „Bilincsüket törjük le magunkról, *

igájukat rázzuk le nyakunkról!"

A Mennybenlakó csak mosolyog rajtuk, *

az Úr kineveti őket. De haragjában egyszer majd rájuk rivall, *

dörgő szava rémületbe ejti őket:


526 Vasárnap Húsvét nyolcadában

„Királyommá magam tettem őt *

szent hegyemen, a Sión hegyén!"

Az Úr végzését hirdetem: †

ő szólt hozzám: „Fiam vagy nekem, *

ma adtam neked életet.

Csak kérd, és örökségül neked adom a népeket, *

tulajdonod lesz a föld minden határa. Vasvesszővel verheted őket, *

és mint a cserépedényt, összetörheted."

Nos, királyok, bölcsek legyetek, *

ti, föld bírái, értsetek belőle: Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, *

remegő szívetek ujjongjon előtte! Csókoljátok lábát rettegéssel, †

hogy haragjától el ne vesszetek, *

ha egyszer haragja lángra lobban.

Üdv és boldogság azoknak, *

akik oltalmában bízva élnek!

Ant. Kértem Atyámat, és örökségül adta nekem a népeket, alleluja.

3. ant. Lefeküdtem, és elaludtam, de feltámadtam, mert mellettem állt az Úr, alleluja.

3. zsoltár

Uram, mily sokan vannak, akik szorongatnak, *

mily sokan támadnak ellenem. Sokan mondogatják rólam: *

„Nincs menedéke Istennél!"

De te, Uram, védelmező pajzsom vagy, *

és dicsőségem, mert fejemet fölemeled.

Hangos szóval az Úrhoz kiáltok, *

és ő meghallgat engem szent hegyéről.

Nyugovóra térek, és elalszom, *

de fölkelek újra, mert az Úr a gyámolítóm.


Olvasmányos imaóra 527

Körülvehet ezernyi nép, nem félek, *

kelj fel, Uram, ments meg engem, Istenem!

Te minden ellenségemet arcul vered, *

a gonoszok fogát kitöröd. Uram, tebenned van üdvösségünk, *

áldásod legyen népeden!

Ant. Lefeküdtem, és elaludtam, de feltámadtam, mert mellettem állt az Úr, alleluja.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt

leveléből 3, 1-17

Az új élet

Testvéreim! Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.

Fojtsátok el tehát tagjaitokban, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozó- dást és az ocsmány beszédet.

Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus a minden, és ő van mindenben.


528 Vasárnap Húsvét nyolcadában

Mint Istennek szent és kedves választottal öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.

Légióként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. Legyetek hálásak!

Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk, Jézus Krisztus nevében; így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának!

VÁLASZOS ÉNEK Kol 3, 1-3

V. Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. * Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre, allelu- ja.

F. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. * Ami ott.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 8 in octava Paschae l, 4: PL 46, 838. 841)

Új teremtmény Krisztusban

Hozzátok szól beszédem, akik most született gyer­mekek vagytok, Krisztusban kicsinyek, az Egyház új hajtásai, kik az Atya kegyelme, az Anyaszentegyház termékenységének bizonyságai vagytok, szent sarjadék, új csapat, megtiszteltetésünk virága és munkánk gyümölcse, örömünk és koszorúnk vagytok mind, akik itt álltok az Úrban.

Apostoli szavakkal fordulok hozzátok: Öltsétek ma gatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek tes-


Olvasmányos imaóra 529

téteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen (Rom 13, 14), hogy az életben is felöltsétek azt, akit a szentségben felöltöttetek. Mert mindannyian, akik megkeresztel- kedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban (Gál 3, 27-28).

Ugyanez az ereje a szentségnek; ugyanis ez az új élet szentsége, és ez az új élet most azzal kezdődik, hogy minden eddig elkövetett bűn bocsánatot nyer, s ez az élet tökéletessé lesz a halottak feltámadásakor. A keresztségben ugyanis eltemetkeztetek Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus feltámadt a halaiból, úgy ti is új életre keljetek (vő. Rom 6, 4).

Most pedig éljetek majd a hitünk szerint, ameddig csak az Úr engedi, hogy ebben a halandó testben za­rándokoljatok: a ti biztos utatok pedig, akihez töreked­tek is, maga az emberré lett Krisztus Jézus, aki oly kegyes volt, hogy értünk emberré lett. Ő ugyanis sok kedvességet tartogat azok részére, akik őt félik, és ezt majd azok elé tárja, és tökéletessé teszi azoknak, akik benne remélnek, hiszen az, amit most még csak reményben kaptunk meg, majd valóságban is a mienk lesz.

Ma van újjászületéstek nyolcadik napja; ma kapjátok meg hitünk látható jelét, miként az ősatyák korában is a testi születés nyolcadik napján volt a körülme-télés. Ezért maga az Úr is testi halálával magát kiüresí- tette, és ugyanabban a testében — amely többé már meg nem hal — feltámadt, és a vasárnapi napot megpecsételte a saját feltámadásával. Ez a nap a szenvedése utáni harmadik nap, a napok sorrendjében pedig szombat után a nyolcadik nap, vagyis a hét első napja.

Ezért ti is, mivel megkaptatok ezt a szentséget, és a Szentlélek foglalóját is lelketekbe vettétek, még nem a teljes valóságban, de már a biztos reményben, ha feltá madtatok Krisztussal, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott font van, arra le-


530 Vasárnap Húsvét nyolcadában

gyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a ti életetek megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen (Kol 3, 1-4).

VÁLASZOS ÉNEK Kol 3, 3-4; Rom 6, 11

V. Meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. * Amikor majd Krisztus, a ti életetek megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen, alle-luja.

F. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meg­haltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban. * Amikor majd.

himnusz Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 433.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 10, 40-43

Jézust harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentói előre kijelölt tanúknak, vagyis ne­künk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ó' az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.


Napközi imaóra 531

Benedictus-ant. Nyújtsd ki a kezedet, és ismerd meg a szögek helyét; ne légy hitetlen, hanem hívő, alleluja.

FOHÁSZOK

Hívjuk hangos szóval a mindenható Atyaistent, aki feltámasztotta Jézust, Királyunkat és Megváltónkat: Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Szentséges Atyánk, aki szeretett Fiadat, Jézust, a halál sötétjéből átvezetted dicsőséged fényébe,

- add, hogy mi is eljussunk csodálatos világosságodra!
Aki a hit által üdvözítesz minket,

- add, hogy a mai napot keresztségünk hitében tölt-
sük el!

Te, aki úgy parancsolod, hogy azt keressük, ami oda- fönn van, ahol Krisztus jobbodon ül,

— őrizz meg minket a bűn csábításaitól!

A Krisztussal benned elrejtett életünk úgy világoskod- jék a világban,

— hogy előre jelezze az új eget és az új földet!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megad­tál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, mily nagy dolog, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, új-jászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él.

Ha elbocsátás következik:

Menjetek békével, alleluja, alleluja!

F. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt, délben és délután minden Húsvétvasárnapról veendő, 435, a könyörgés kivételével, amelyet a Reggeli dicséretből veszünk.


532 Vasárnap Húsvét nyolcadában

II. ESTI DICSÉRET

Himnusz, antifónák, zsoltárok és kantikum, mint Húsvétvasárnap, 439.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 10, 12-14

Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

A Válaszos ének helyett a következő antifónát mondjuk:

Ez az a nap, amelyet az Úr adott, hogy ujjongjunk és örvendezzünk, alleluja.

Magnificat-ant. Tamás, hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek, alleluja.

Fohászok

Mennyei Atyánkat, aki Krisztust feltámasztotta, és jobbjára ültette, könyörögve kérjük: A dicsőséges Krisztus által őrizd meg, Urunk, népe det!

Mennyei Atyánk, Jézust a kereszt győzelmével magasztaltad fel a földről,

- add, hogy mindeneket magához vonzzon!

Fiad által, akit felmagasztaltál, küldd el Egyházadba a Szentlelket,

- hogy a te néped az egész emberiség számára az egy-
ség látható jele legyen!

Vízből és Szentlélekből új nemzedék született,

— őrizd meg azt a keresztséghez való hűségben az örök életre!

Felmagasztalt Fiad érdeméből emeld fel a bajbajutottakat, szabadítsd ki a rabokat, gyógyítsd a betegeket,

_ hogy örvendezzék a világ jótéteményeidnek!


Hétfő 533

A megdicsőült Krisztus testét és vérét nyújtottad elhunyt testvéreinknek, — támaszd fel őket új életre az utolsó napon!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megad­tál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, mily nagy dolog, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, új- jászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled.

Ha elbocsátás következik:

Menjetek békével, alleluja, alleluja!

F. Istennek legyen hála, alleluja, alleluja.

Befejeződik Húsvét nyolcada.

HÉTFŐ

Zsoltáros rész II. hét

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Szívem és testem, alleluja,

F. Áhítozik az élő Isten után, alleluja.

KLSÖ OLVASMÁNY

Kezdődik Szent János apostol

Jelenéseinek könyve l, 1-20

Látomás a megdicsőült Emberfiáról

Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet azért adott neki az Isten, hogy szolgáinak megmutasson mindent, aminek csakhamar be kellett következnie. El-


534 Húsvéti idő II. hete

küldte angyalát, így adta tudtul szolgájának, Jánosnak, aki tanúskodik arról, amit az Isten mondott, s amiről Jézus Krisztus tanúságot tett: mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és aki hallgatja ezeket a prófétai szavakat, és meg is tartja, ami bennük meg van írva, mert az idő közel van.

János a hét ázsiai egyháznak. Kegyelem és békesség nektek attól, aki van, aki volt, és aki eljő, meg a hét leiektől, aki trónja előtt áll, és Jézus Krisztustól, a hű­séges tanútól, a halottak elsőszülöttétől és a földi kirá­lyok fejedelmétől! Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen.

Nézzétek, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen.

„Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)" — mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt, és aki eljő, a Mindenható.

Én, János, a királyságban és Jézus türelmes varasá­ban testvéretek és az üldöztetésben társatok, a Patmosz nevű szigeten voltam, az Isten szava miatt, meg azért, hogy Jézus mellett tanúságot tegyek. Az Úr napján el­ragadtatásba estem. Hátam mögül, mint valami harsona, megszólalt egy hang: „Amit látsz, írd le egy könyvbe, és küldd el a hét egyháznak: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdeszbe, Filadelfiába és La- odiceába."

Erre megfordultam, hogy megnézzem, ki szól hozzám. Amint megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a gyertyatartók közt pedig valakit, aki az Em­berfiához hasonlított. Bokáig érő ruhát viselt, aranyöv övezte mellét. Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a lobogó tűz, lába, mint a kohóban izzó sárgaréz, hangja, mint a nagy vizek zúgása. Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű hegyes


Hétfő 535

kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap.

Amikor megpillantottam, mint egy halott a lába elé rogytam, de megérintett jobbjával, és megszólított: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meg­haltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halál­nak és az alvilágnak a kulcsa, írd le hát, amit láttál, a jelent és ami ezután történik. A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház."

VÁLASZOS É NE K Jel l, 5. 6; Kol l, 18

V. Krisztus szeret minket, vérével megváltott bűneinktől: * Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Alleluja.

F. Ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. * Övé a dicsőség.

MÁSODIK. OLVASMÁNY

Egy ókori szerző húsvéti szentbeszédéből

(PG 59, 723-724) Lelki Húsvét

A most megünnepelt Húsvét az egész emberiség üdvösségének a forrása, az első embertől kezdve, aki a többi emberben fennmarad, és életre támad.

Ám a beteljesített dolgok részletei, és azok az ideiglenesek, amelyek az örök valóságok képei és előábrázo- lásai, már korábban el voltak tervezve, hogy körvonalazzák a most megvalósuló igazságot. Amikor pedig a való igazság megjelenik, akkor az előkép már elveszíti időszerűségét, mint ahogy, ha egy király valahol megjelenik, akkor már senki sem hódolhat az élő király helyett annak képe előtt.

Nyilvánvaló ebből, hogy az előkép helyet ad a való igazságnak. Az előkép csak a zsidó elsőszülöttek rövid


536 Húsvéti idő II. hete

földi életét ünnepli, az igaz valóság viszont minden ember örök életét.

Mert az még igazán kevés, hogy ha a halált egy kis időre elkerüli valaki, aki kevéssel azután úgyis meghal; de az az igazán nagyszerű, ha az ember teljességgel elkerüli a halált; és íme ez történik meg mivelünk, aki­kért feláldozta magát a mi húsvéti Bárányunk, Krisztus.

Igen mély jelentésű már magának az ünnepnek a neve is, ha az események alapján értelmezzük. Mert a „pászka" szó jelentése: átvonulás. A pusztító angyal a zsidók háza elől ugyanis átvonult, viszont megölte az egyiptomiak elsőszülötteit. Az öldöklőnek ez a tovább- vonulása azonban igazán csak nálunk valósult meg, hiszen az az öldöklő átvonulva érintetlenül hagyott minket, akiket Krisztus feltámasztott az örök életre.

Az az időpont, amelyen az öldöklő angyal átvonulása és az elsőszülöttek megmenekülése történt, az év kezdete lett. Mi a jelentősége ennek a jelképnek a való­sággal összevetve? Az, hogy az igazi „Pászkának" áldozata a mi örök életünknek lett a kezdete.

Az esztendő ugyanis az örökkévalóság jelképe, mivel körben haladva mindig önmagába tér vissza szüntelen, vég nélkül. És Krisztus, aki a jövendő örökkévalóság Atyja, áldozattá lett értünk, a mi előző életünket mintegy megsemmisítve, megadta a másik élet kezdetét az újjászületés fürdője által, saját halálának és feltámadásának hasonlóságára.

így tehát mindaz, aki elismeri, hogy őérette lett áldozattá a húsvéti Bárány, az legyen meggyőződve arról is, hogy számára ez az életének a kezdete, és hogy őérte lett áldozattá Krisztus. Akkor lesz azonban érte áldozat, amikor felismeri a kegyelmet, és az életet, mint azon áldozat által született életet fogja fel.

Miután pedig felismerte ezt, törekedjék az ember el is kezdeni ezt az új életet, és vissza ne térjen megint a régi élethez, hiszen annak már vége lett. Az Apostol


Hétfő 537

azt mondja: Ha egyszer már meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk tovább benne? (Rom 6, 2).

VÁLASZOS ÉNEK l Kor 5, 7-8; Rom 4, 25

V. El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. * Ünnepeljünk tehát az Úrban, alleluja!

F. Vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásun- kért feltámadt. * Ünnepeljünk.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 10, 8b-10

Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallód, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pe­dig üdvösségre szolgál.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-am. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát, alleluja.

FOHÁSZOK

Bizalommal kérjük a mennyei Atyát, akinek dicsőségé- re szolgált szent Fia halála és feltámadása: Urunk, világosítsd meg értelmünket!

Istenünk, világosság Atyja, aki a dicsőségesen feltámadó Krisztus fényével elárasztottad a világot, - világosítsd meg ma elménket a hit fényével!


538 Húsvéti idő II. hete

Feltámadt Fiad révén megnyitottad az embereknek az örökkévalóság kapuját,

- add, hogy mai munkánkban az örök élet reménye
éltessen bennünket!

Urunk, világítsd meg értelmünket!

Aki feltámasztottad Fiadat, és általa elküldted a világba a Szentlelket,

— gyújtsd fel szívünket a tiszta szeretet tüzével!

Jézus Krisztus, aki megszabadításunkért függött a keresztfán,

- legyen ma üdvösségünk és megváltásunk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, bizalommal Atyánknak szólítunk téged. Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ, 451.

Ant. Alleluja, alleluja, alleluja.

Ugyanígy a húsvéti idő folyamán, hacsak nincs saját antifóna.

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Jel l, 17c-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilág­nak a kulcsa.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.


Hétfő 539

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Kol 2, 9. l Oá. 12

Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne tá­madtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Tim 2, 8. 11

Ne felejtsd, hogy az Úr Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Ami a testből születik, az test; ami a Leiekből születik, az lélek, alleluja.


540 Húsvéti idő II. hete

FOHÁSZOK

Krisztus Urunkat, aki feltámadásával megvilágosította

a világot, örvendezve kérjük:

Krisztus, életünk, hallgass meg minket! Urunk, Jézus Krisztus, te tanítványaidhoz csatlakoztál

az úton,

- állj zarándokló Egyházad mellé!

Ne engedd, hogy híveid késedelmesek legyenek a hitre,

- hanem add, hogy megvalljanak téged, aki legyőzted
a halált!

Tekints jóságosán azokra, akik még nem ismertek fel életútjukon,

- mutasd meg magadat nekik, hogy elfogadjanak Üd-
vözítőjüknek!

Te a kereszten saját testedben kiengesztelődést hoztál minden embernek,

- adj békét és egységet valamennyi nemzetnek!
Élők és holtak Bírája,

— adj bűnbocsánatot meghalt testvéreinknek, akik hittek benned!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, bizalommal Atyánknak szólítunk téged. Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük. A mi Urunk.

KEDD

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

F. A halál nem lesz többé úrrá rajta, alleluja.


Kedd 541

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 2 l-l l

Levél az efezusi és szmirnai egyházhoz

Én, János, látomásban hallottam, amikor az Úr ezt mondta nekem: „Az efezusi egyház angyalának ezt írd: »Aki a hét csillagot jobbjában tartja, s aki a hét arany gyertyatartó közt jár, a következőket mondja:

Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról. Tudom, hogy nem tűröd a gonoszokat: próbára tetted, akik apostolnak mondják magukat, noha nem azok, és hazugnak találtad őket. Hűséges is vagy, szenvedtél a nevemért, és nem fáradtál bele. De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél. Gondold meg, honnan süllyedtél ide! Tarts bűnbánatot, és térj vissza korábbi magatartásodhoz! Mert elmegyek, és elmozdítom helyéről gyertyatartódat, ha nem tartasz bűnbánatot. Azt viszont, hogy gyűlölöd a nikolaiták tetteit, a javadra lehet írni; én is gyűlölöm őket.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.«

A szmirnai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt:

Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája, gyaláznak. Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz na­pig tart. Légy hű mindhalálig, és életet adok neked győzelmi koszorúul.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesen nem vesz erőt a második ha-lál.«"

VÁLASZOS ÉNEK Jel 2, 10. 11; Sir 4, 33

V. Légy hű mindhalálig, és életet adok neked győ-


542 Húsvéti idő II. hete

zelmi koszorúul! * A győztesen nem vesz erőt a máso­dik halál, alleluja.

F. Halálod napjáig küzdj az igazságért, maga Isten harcol akkor érted. * A győztesen.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Fulgentius ruspei püspöknek Monimushoz címzett könyveiből

(Lib. 2, 11-12: CCL 91, 46-48) Az egység és a. szeretet szentsége

Krisztus titokzatos testének lelki építése szeretetben történik. Szent Péter ugyanis azt mondja, hogy mint élő kövek lelki házzá, szent papsággá épülünk, hogy Jé­zus Krisztus által Istennek tetsző lelki áldozatot mutas­sunk be (vő. l Pét 2, 5). Ez a lelki építés azonban sehol sem nyilvánul meg alkalmasabban, mint amikor maga Krisztus titokzatos teste (vagyis az Egyház) nyújtja nekünk Krisztus testét és vérét a kenyér és bor színe alatt: A kehely ugyanis, amelyet iszunk, Krisztus véré ben való részesedés, és a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testében -való részesedés; mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyér ben részesülünk (vő. l Kor 10, 16-17).

Ezért kérjük, hogy az a kegyelem, amely által az Egyház Krisztus titokzatos testévé lett, adja meg azt is, hogy e szeretetkötelék minden tagja megmaradjon e szeretetben és e test egységében.

Méltán kérjük, hogy annak a Szentléleknek az adománya töltsön el, aki az Atyának és a Fiúnak a Lelke; mivel az egyedüli és valóságos Isten a Szentháromság természete szerint egység és egyenlőség és szeretet, így együttesen szenteli meg azokat, akiket gyermekeivé fogad.

Ezért mondja a Szentírás: A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Rom 5, 5).

Mert az a Lélek Szent, aki egyként az Atyáé és a


Kedd 543

Fiúé, ő működik azokban, akiknek megadja az isteni örökbefogadás kegyelmét, amelyet végbevitt még azokban is, akikre vonatkozóan az Apostolok Cselekedeteiben azt találjuk, hogy megkaptak ugyanazon Lelket. Róluk mondja a Szentírás: A sok hívó mind egy szív, egy lélek volt (ApCsel 4, 32), mert az Istenben hívők sokaságának szívet és lelkét eggyé tette a Szentlélek, aki az Atyának és a Fiúnak egy Lelke, és az Atyával és a Fiúval, egy Isten.

Ezért tanítja az Apostol, hogy gondosan meg kell őriznünk ezt a lelki egységet a béke kötelékében; így buzdítja erre az efezusiakat: Kérlek benneteket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelíd- ségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test, és egy a Lélek (Ef 4, 1-4).

Tehát amikor Isten az ő szeretetét a Szentlélek által kiárasztja és megőrzi, ugyanakkor magát az Egyházat neki kedves áldozattá is teszi, hogy ez az Egyház mindig képes legyen befogadni a lelki szeretet kegyelmét, és ezáltal önmagát állandóan élő, szent és Istennek tetsző áldozatként mutassa be.

VÁI.ASZOS ÉNKK Jn 17, 20. 21. 22. 18

V. Értük könyörgök, hogy legyenek mindnyájan egy, amint te, Atyám, bennem vagy, és én benned; megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítet­tél, * Hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk, alle- luja.

F. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. * Hogy egy.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 13, 30-33

Isten harmadnapra feltámasztotta Jézust a halálból,


544 Húsvéti idő II. hete

s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt, így mi örömhírt hirdetünk nektek: az Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég; én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag, alleluja.

FOHÁSZOK

Mennyei Atyánkat, aki Krisztus, a szeplőtelen Bárány által elveszi a világ bűneit, és minket életre kelt, hálás szívvel kérjük: Élet szerzője, kelts életre minket!

Istenünk, az élet szerzője, emlékezz a keresztfán megölt Bárány szenvedésére és feltámadására,

- hallgasd meg őt, aki örökké közbenjár értünk!
Tisztítsd ki belőlünk a bűn és a gonoszság régi ková-
szát,

- és add, hogy az egyeneslelkűség és igazság krisztusi
kovásztalan kenyerével éljünk!

Add, hogy ma elvessük magunktól a viszálykodás és az irigység bűnét,

- és tégy minket figyelmessé szükséget szenvedő em-
bertársaink iránt!

Valósítsd meg bennünk az evangélium szellemét,

- hogy ma és mindenkor parancsaid szerint éljünk.

Mi Atyánk . . .


Kedd 545

Könyörgés

Kérünk, mindenható Istenünk, tégy minket a feltámadt Úr erejének hirdetőivé, hogy egykor teljes valóságában elnyerjük a feltámadás ajándékát, amelynek zálogát megadtad nekünk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. ApCsel 4, 11-12

Ő az a kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szeg- letkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Vő. l Pét 3, 21-22a

A keresztség most titeket is megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisz­tus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3,1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


546 Húsvéti idő II. hete

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 4-5

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Hát nem lángolt a szívünk, amikor Jézus beszélt hozzánk az úton? Alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztust, aki feltámadásával megerősítette népe reménységét, kérjük állhatatosán: Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket!

Úr Jézus, átszúrt oldaladból vér és víz folyt ki,

- tedd Egyházadat szeplőtelen jegyeseddé!

Legfőbb Pásztor, te Pétert bíztad meg, hogy legeltesse nyájadat, amikor feltámadásod után megvallotta, hogy szeret,

- növeld N. pápánkban szüntelenül a szeretetet és a
buzgóságot!

A te adományod volt a bőséges halfogás, amikor tanítványaid a tengeren halásztak,

- küldj munkásokat, hogy folytassák apostolaid mun-
káját!

Apostolaidat a tenger partján kenyérrel és hallal vendégelted meg,

— ne engedd, hogy a mi hibánkból éhezzenek testvéreink!
Jézus, új Ádám és éltető lélek, ragyogtasd fel elhunyt

testvéreinken dicsőséged fényét,

— hogy teljesen részesüljenek örömödben!

Mi Atyánk . . .


Szerda 547

Könyörgés

Kérünk, mindenható Istenünk, tégy minket a feltámadt Úr erejének hirdetőivé, hogy egykor teljes valóságában elnyerjük a feltámadás ajándékát, amelynek zálogát megadtad nekünk. A mi Urunk.

SZERDA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja,

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 2,12-29

Levél a pergamoni és tiatirai egyházhoz

Én, János, látomásban hallottam, amikor az Úr ezt mondta nekem: „A pergamoni egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja, aki a kétélű hegyes kardot tartja:

Tudom, hol lakói; ott, ahol a sátán trónja áll. Ra- goszkodol a nevemhez, nem tagadtad meg hitemet még azokban a napokban sem, amikor Antipászt, hűséges vértanúmat nálatok, ahol a sátán lakik, megölték. De van némi kifogásom ellened. Élnek köztetek olyanok, akik Bileám tanításához ragaszkodnak, aki kioktatta Bálákot, hogy áldozati hús evésére és erkölcstelenségre csábítsa Izrael fiait. Olyanok is élnek köztetek, akik a nikolaitak tanításához ragaszkodnak. Tarts hát bűnbánatot! Mert ha nem, késedelem nélkül odamegyek, és harcba szállók veletek, számnak kardjával.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek rejtett mannát adok, és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja.*

A tiatirai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz, és lába, mint a sárgaréz:


548 Húsvéti idő II. hete

Tudok tetteidről, szeretetedről, hitedről, szolgálataidról és állhatatosságodról, arról, hogy most több jót teszel, mint azelőtt. De van ellened egy kifogásom: el­tűröd, hogy Izebel asszony, aki prófétának mondja magát, tanításával arra csábítsa szolgáimat, hogy erkölcs-telenkedjenek, és egyenek a bálványoknak bemutatott áldozatok húsából. Adtam neki időt, hogy megtérjen, de nem akar megtérni erkölcstelenségéből. Ágy­nak döntöm, akik meg házasságot törnek vele, azokat nagy nyomorúságokba, hacsak nem szakítanak üzelme-ikkel. Gyermekeit halálra adom, hadd tudja meg minden egyház, hogy én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, és megfizetek mindenkinek, kinek-kinek a tettei szerint.

Nektek meg, többi tiatiraiak, akik nem követitek ezt a tanítást, és akik — hogy úgy mondjam — nem ismeritek a sátán mélységeit, ezt üzenem: Nem rakok rátok más terhet. De amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, amíg el nem jövök. A győztesnek, aki mindvégig kitart szolgálatomban, hatalmat adok a népek fölött. Vaspálcával fogja kormányozni, és mint cserépedényeket, összetöri őket. Ezt a hatalmat Atyámtól kaptam. És neki adom a hajnalcsillagot.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egy házaknak.«"

VÁLASZOS ÉNEK Jel 2, 18. 23; 22, 12

V. Ezt mondja az Isten Fia, akinek szeme, mint a lobogó tűz: Én vagyok, aki a veséket és a szíveket vizsgálja, * És megfizetek mindenkinek a tettei szerint, al- leluja.

F. Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalom. * És megfizetek.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

(Sermo 12 de Passione, 3, 6-7; PL 54, 355-357) Az Egyházban élő Krisztus


Szerda 549

Szeretteim! A legkisebb kétség sincs abban, hogy Isten Fia az emberi természetet felvéve olyan szoros kapcsolatba lépett vele, hogy a Krisztus nemcsak abban az egy emberben van, aki az egész teremtés elsőszülöttje, hanem ott van minden szentjében is, mert amint a tagoktól nem választható el a fej, úgy a fejtói sem választhatók el a tagok.

Igaz ugyan: nem erre az életre vonatkozik, hanem az örök életre, hogy Isten lesz minden a mindenben, mégis már most is osztatlan lakója ó' a saját templomának, amely az Egyház, ígéretéhez híven: Én veletek va gyok mindennap, a világ végéig (Mt 28, 20).

Mindazt tehát, amit Isten Fia a világ kiengesztelése végett cselekedett és tanított, nemcsak az elmúlt idők történetéből tudjuk, hanem a jelenben végbevitt művek erejéből is megtapasztaljuk.

Mert ó' az, aki a Szentlélek erejéből szűzi Anyától született, aki sértetlen szűzi Egyházát ugyanolyan ihletéssel termékenyíti meg, hogy az újjászülő keresztség által megszámlálhatatlan sokaság szülessék, Isten gyermekeinek sokasága, s akikről meg van írva: nem a vér nek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek (Jn l, 13).

Mert ó' az, akiben áldást nyer Ábrahám egész családja, az örökbe fogadott egész emberiség; a pátriárka pedig a népek atyja lesz, mert az ígéret fiai a hitből, nem pedig a test vágyából születnek.

Igen, ó' az, aki az ég alatt élő összes nemzet közül egyet sem mellőzött: valamennyi népből hívja össze szent juhai egyetlen nyáját. Szüntelenül teljesíti tehát ígéretét: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz, és egy pásztor (Jn 10, 16).

Jóllehet elsősorban Péternek mondja: Legeltesd ju- haimat (Jn 21, 17), mégis az egy Úr irányit minden pásztori gondoskodást. És olyan viruló réten, olyan dús legelőn táplálja azokat, akik a Szikla köré gyűlnek,


550 Húsvéti idő II. hete

hogy máris mérhetetlenül sok a kövér legelőn, vagyis a szereteten annyira megerősödött bárány, hogy nem vonakodnak pásztoruk nevéért meghalni, miként a jó Pásztor is kegyes volt juhaiért az életét is feláldozni.

Igen, Krisztus az, akivel együtt halnak meg nemcsak a dicsőséges bátor vértanuk, hanem a keresztség-ben újjászülető hívő emberek is magában az újjászületés szentségében.

Ezzel a halállal ünnepeljük előírásosan az Úr húsvétját, a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerében, hiszen ha elvetjük a régi gonoszság kovászát, az új embert magának az Úrnak a vére részegíti meg, magának az Úrnak a teste táplálja.

Mert éppen azt hozza létre a Krisztus testében és vérében való részesedés, hogy azzá alakuljunk át, akit magunkhoz vettünk, és így lélekben és testben, egész életünkben hordozzuk őt, akivel együtt haltunk meg, együtt temetkeztünk el, és együtt támadtunk fel az új életre.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 10, 14; Ez 34, 11. 13

V. Én vagyok a jó Pásztor; * Ismerem enyéimet, és enyéim ismernek engem, alleluja.

F. Nézzétek, magam gondoskodom nyájamról, és magam ügyelek rájuk; hazahozom őket a népek közül, és legeltetem őket. * Ismerem.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 8-11

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer, s mindenkorra meghalt a bűn­nek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek maga­tokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.


Szerda 551

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen, alleluja.

FOHÁSZOK

Irányítsuk kéréseinket Istenhez, aki megmutatta az apostoloknak a feltámadt Krisztust, és kérjük: Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Istenünk, világosság Atyja, ma hálatelt szívvel magasztalunk téged, mert meghívtál bennünket csodálatos világosságodra,

— hogy elnyerjük irgalmadat!

A törekvéseket, amelyekkel az emberi család igyekszik saját életét emberségesebbé tenni,

— a Szentlélek erejével tisztítsd meg és tedd eredmé-
nyessé!

Segíts oly mértékben az emberiség szolgálatára lennünk,

— hogy az egész emberi nem neked tetsző áldozattá le-
gyen!

Most, amikor már ránk köszöntött a nappali világosság, fogadj be minket irgalmadba,

— hogy egész nap örvendezve mondjunk neked dicsé-
retet!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Urunk, Istenünk, évről évre megemlékezünk Húsvét szent titkáról, amellyel helyreállítottad az ember eredeti méltóságát és megadtad a feltámadás reményét. Kérve kérünk, add, hogy amit hittel ünneplünk, azt örök szeretetedből elnyerjük. A mi Urunk.


552 Húsvéti idő II. hete

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. Róm 4, 24-25

Hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézus Krisztust, aki vétkeinkért halált szen­vedett, és megigazulásunkért feltámadt.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Jn 5, 5-6a

Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? ö az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által.

V. Az Úr láttára, alleluja.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Ef 4, 23-24

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY00 Zsid 7, 24-27

Jézus örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa já­rulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan,


Szerda 553

feddhetetlen ; a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ó nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s minden­korra megtette ezt, amikor magát feláldozta.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Aki az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe, alleluja.

FOHÁSZOK

Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és megnyitotta számunkra az örök életet. Kérjük őt: Krisztus győzelme által üdvözítsd a megvallottakat!

Atyáink Istene, te megdicsőítetted Fiadat, Jézust, amikor feltámasztottad,

- indíts bennünket tökéletes bűnbánatra, hogy meg
újítsuk életünket!

Te minket, tévelygő bárányokat lelkünk Pásztorához és Őrzőjéhez vezettél,

— Egyházad pásztorainak tanítása által őrizz meg
mindnyájunkat a hitben!

Fiad első tanítványait a zsidó népből választottad,

- ismertesd fel Izrael fiaival is az ősatyáknak tett ígé-
retedet!

Gondolj az elhagyatottakra, árvákra, özvegyekre,

— és ne hagyd magukra azokat, akiket Fiad halála ve-
led kiengesztelt!

Te magadhoz szólítottad István diakónust, amikor hangos szóval megvallotta, hogy jobbodon látja Jézust,

— fogadd be országodba elhunyt testvéreinket, akik
hittel és szeretettel vágyakoztak utánad!

Mi Atyánk . . .


554 Húsvéti idő IL hete

Könyörgés

Urunk, Istenünk, évről évre megemlékezünk Húsvét szent titkáról, amellyel helyreállítottad az ember eredeti méltóságát, és megadtad a feltámadás reményét. Kérve kérünk, add, hogy amit hittel ünneplünk, azt örök szeretetedből elnyerjük. A mi Urunk.

CSÜTÖRTÖK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta az Urat, alleluja,

p És hatalmával minket is feltámaszt, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 3 \_22

Levél a szárdeszi, filadelfiai és laodiceai egyházhoz

Én, János, látomásban hallottam, amikor az Úr ezt mondta nekem: „A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja, akié az Isten hét lelke és a hét csillag:

Tudok tetteidről. Tudom, hogy élőnek neveznek, de halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halálukon vannak. Tetteidet nem találom Istenem előtt teljes értékűnek. Emlékezzél vissza, hogyan kaptad és hallottad; tarts ki mellette, és tarts bűnbánatot! Ha nem vigyázol, úgy érkezem, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában leplek meg. De vannak néhányan Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruhájukat: ezek fehér (ruhában) fognak kísérni, mert méltók rá.

A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlőm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak.*

A filadelfiai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, aki, ha


Csütörtök 555

valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja:

Ismerem tetteidet. Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni. Bár nincs sok erőd, mégis megtartottad tanításomat, és nem tagadtad meg nevemet. Nézd, hozok néhányat a sátán zsinagógájából, olyanokat, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem hazugok. Kényszerítem őket, hogy jöjjenek, boruljanak lábad elé, és ismerjék el, hogy szeretlek téged. Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit. Hamarosan eljövök. Ragaszkodjál ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koszorúdat.

A győztest oszloppá teszem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az Egyházaknak.«

A laodiceai egyház angyalának ezt írd: »Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kútfor- rása:

Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból. Azt mondod: Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire. Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen? Azt tanácsolom neked: Vég)' tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet, és láss.

Akiket szeretek, azokat korholom és fenyítem. Buz- dulj fel, és tarts bűnbánatot! Nézd, az ajtóban állok, és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, beme­gyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest ma-


556 Húsvéti idő II. hete

gam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak.«"

VÁLASZOS ÉNEK Jel 3, 20; 2, 7

V. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, * Bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem, alleluja.

F. A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van. * Bemegyek hozzá.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Gaudentius bresciai püspök értekezéseiből

(Tract. 2: CSEL 68, 30-32) Az Újszövetség ránk hagyott áldozata

A mennyei áldozat, amelyet Krisztus alapított, valóban az ó' új szövetségének a ránk hagyott áldozata. Azon az éjszakán hagyta ránk jelenlétének bizonyságául, amikor kereszthalálra adták.

Úti eledelünk ez, amely földi életünk útján táplál és éltet, míg majd e világot elhagyva el nem jutunk hozzá. Ezért mondotta Urunk: Ha nem eszitek az én teste met, és nem isszátok az én véremet, nem lesz élet benne tek (vő. Jn 6, 53).

Azt akarta, hogy jótékonysága állandóan velünk maradjon. Azt akarta, hogy az ő drága vérén megváltott lelkek mindenkor megszentelődjenek tulajdon szenvedésének képére. Ezért meghagyta hűséges tanítványainak, akiket Egyháza első papjaivá is tett, hogy szünet nélkül mutassák be az örök életnek e szent titkait, ezt kell a földkerekség összes egyházában is minden papnak ünnepelnie, amíg az égből Krisztus újra el nem jön. így tehát a papok és velük együtt az egész hívő nép megváltásunk örök emlékezetét ünnepeljék, amikor Krisztus szenvedésének példáját szem előtt tart-


Csütörtök 557

ják mindennap, amikor azt kezükbe fogják, magukhoz veszik, és szívükbe fogadják.

Továbbá, mivel a kenyeret sok lisztté Őrölt búza-szemből és vízből készítik, és tűzön kapja meg a végső alakját, ez a kenyér nagyon találóan jelképezi Krisztus testet, hiszen tudjuk, hogy az az egész emberi nem sokaságából lett egy testté, amelyet a Szentlélek tüze ké­szített el.

Ő ugyanis a Szentlélek által született, és — mert így illett teljesíteni minden igazságosságot — leszállt a ke- resztség vizébe, hogy azt megszentelje, majd kilépett a Jordán folyó vizéből, és őt ettől kezdve a föléje galamb képében leszálló Szentlélek töltötte be az evangélista ta­núsága szerint: Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt (Lk 4, 1).

Hasonlóképpen az ő vére is olyan, mint a sok szőlő­szemből, mégpedig saját szőlőtőjének a fürtjeiből készült bor, amit a kereszt gyötrelme sajtolt ki. Ez a bor saját erejéből forrásnak indul azoknak a lelkében, akik azt hűséges szívvel magukhoz veszik.

Az üdvöt hozó Húsvétnak ezt az áldozati ajándékát hívő szívetek teljes vágyakozásával fogadjátok velünk együtt mindnyájan, akik már kivonultunk a sátán Egyiptomának és fáraójának a hatalmából, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus által — akiről hisszük, hogy jelen van e szentségekben — szívünk legmélyéig meg-szentelődjünk, hiszen az ő mérhetetlen jósaga mind­örökké megmarad.

VÁLASZOS ÉNEK Lk 22, 29 ; Jn 6, 59

V. Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: * Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre, alleluja.

F. Ez a mennyből alászállott kenyér; aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él. * Ez az.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


558 Húsvéti idő II. hete

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 8, 10-11

Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztot­ta Jézust a halálból, ó', aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-am. Az Atya szereti a Fiút, és mindent a kezébe adott, alleluja.

FOHÁSZOK

Bizalommal kérjük Istenünket, Atyánkat, aki nekünk Krisztusban megadta a feltámadás zálogát, és mondjuk: f Az Úr Jézus legyen a mi életünk!

Tűzoszlop által világítottál népednek a pusztában:

— legyen a mai napon a feltámadt Krisztus életünk vi-
lágossága!

Mózes szavával tanítottad népedet a Sínai-hegyról:

— legyen a mai napon a feltámadt Krisztus az élet igé-
je számunkra!

Mannával tápláltad a pusztában vándorló népedet:

— legyen a mai napon a feltámadt Krisztus az élet ke-
nyere számunkra!

Vizet fakasztottál a sziklából, és italt adtál népednek:

— add meg a mai napon a feltámadt Krisztus által az
élet Lelkét számunkra!

Mi Atyánk . . .


Csütörtök 559

Könyörgés

Irgalmas Istenünk, rendelésed szerint megüljük Húsvét szent ünnepét. Add, hogy gyümölcsöző erejét mindenkor érezzük. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID ÓI VASMÁNY l Kor 12, 13

Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Tit 3, 5b-7

Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjá­születés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID 01 VASMÁNY Kol l, 12-14

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott


560 Húsvéti idő II. hete

szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Le­győzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Is­ten jobbján foglal helyet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Aki hisz a Fiúban, az örökké él, alle­luja.

FOHÁSZOK

Ujjongjunk Krisztusban, akit az Atya reményünk

alapjává és feltámadásunk szerzőjévé tett. Kérjük

hangos szóval:

Dicsőség Királya, hallgass meg minket! Úr Jézus, te véreddel és feltámadásoddal léptél be a

mennyei szentélybe,

- vigyél magaddal minket is az Atya dicsőségébe!

Te feltámadásoddal erősítetted meg tanítványaid hitét, és úgy küldted őket a világba,

- tedd evangéliumod hűséges hirdetőivé a püspököket
és a papokat!


Péntek 561

Feltámadásoddal lettél békénk és kiengesztelődésünk,

- add, hogy a megkeresztelteket a hit és a szeretet tö-
kéletes egysége fűzze össze!

Feltámadásod ereje gyógyította meg a templom kapujában a sántát,

- tekints a betegekre, és mutasd meg rajtuk dicsősége
det!

Te vagy az első, aki a halottak közül feltámadt,

- részesítsd dicsőségedben mindazokat, akik benned
reméltek!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Irgalmas Istenünk, rendelésed szerint megüljük Húsvét szent ünnepét. Add, hogy gyümölcsöző erejét mindenkor érezzük. A mi Urunk.

PÉNTEK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Feltámadásodnak, Krisztus, alleluja,

F. Ég és föld örvendezik, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 4, 1-11

Látomás Istenről

Én, János, látomásban láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: „Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek történnie kell."

Nyomban elragadtatásba estem. Egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki. Az ott ülő tekintete jáspishoz és kárneolhoz hasonlított, és smaragdhoz hasonló szivárvány volt a trónja körül. A trón körül hu-


562 Húsvéti idő II. hete

szonnégy szék, a székeken huszonnégy vén ült, fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A trónból zengó', mennydörgő' villámok csapkodtak. A trón előtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme.

A trón előtt kristályként csillogó üvegtenger. A trón közepén a trón körül négy élőlény, elöl, hátul csupa szem. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második fiatal bikához, a harmadiknak emberhez hasonló arca volt, a negyedik pedig repülő sashoz hasonlított. Mind a négy élőlénynek hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül is tele szemmel. Éjjel-nappal folyvást ezt zengték: „Szent, szent, szent az Úr, a minden­ható Isten, aki volt, aki van, és aki eljő!"

Míg az élőlények dicsőséget, áldást és hálát zengtek a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, és imádta az örökkön-örökké élőt. Koronájukat a trón elé tették, és zengték: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy a dicsőség, a tisztelet és a hatalom tied legyen, mert a minden- séget te alkottad, akaratod hívott létre és teremtett mindent."

VÁLASZOS ÉNEK. Jel 4, 8; íz 6, 3

V. Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, aki van, és aki eljő! * Dicsősége betölti az egész földet, alleluja.

F. A szeráfok harsány hangon mondogatták egymásnak: Szent, szent, szent a Seregek Ura! * Dicsősége-

MÁSODIK ÓI VASMÁNY

Sztuditész Szent Theodorosz szónoklataiból

(Oratio ín adorationem crucis: PG 99, 691-694. 695. 698-699)

Krisztus énekes és éltető keresztje

Ó, szent keresztnek drága ajándéka! Ó, dicső ke­reszt, mily nagy az ékessége! Nincs rajta együtt a jó és


Péntek 563

a rossz, mint az Éden fáján, hanem mindenestől szép és pompás, látásra és ízlelésre egyaránt.

Ez a fa már nem halált, hanem életet szül. Világít, nem homályosít; bevezet az Édenbe, és nem rekeszt ki onnan. Ez az a fa, amelyre mint valami diadalmi kocsira szállt fel Krisztus, és legyőzte a sátánt, a halál urát, és kiszabadította az emberi nemet a zsarnok rabszolgaságából.

Ez az a fa, amelyen a mi Urunk, mint legyőzhetetlen harcos, a küzdelemben kezén-lábán és isteni oldalán megsebesült, és így gyógyította meg gonosztetteink sebeit, azaz a veszedelmes sátán által megrontott emberi természetünket.

Hajdan a fa miatt vesztünk el, most a fa által kap­tuk vissza az életet. Akkor a fáról vezettek félre minket, most a fán győztük le az álnok kígyót. Igazán új és rendkívüli csere! Halál helyett életet, romlandóság helyett romolhatatlanságot, gyalázat helyett dicsőséget ad.

Nem hiába kiált fel a szent Apostol: Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisz tus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a vilá­got, és engem is a világnak (Gál 6, 14). Hiszen ebből a keresztből fakadt az a legmagasabb bölcsesség, amely megcáfolta az evilági bölcselkedés minden kérkedését és felfuvalkodott oktalanságát. A keresztből származó mindenféle jó ajándék lemetszette a rosszaság és a gonoszság hajtásait.

Ennek a keresztfának az előjeleit és jelképeit már az emberiség kezdetétől fogva a legcsodálatosabb módon ismerték fel és látták meg előre. Lásd tehát, akárki vagy, ha valóban eltölti lelkedet a tudás vágya. Már Noé fiaival, és azok feleségeivel és mindenfajta állattal együtt nemde egy jelentéktelen faalkot- mányon menekültek meg a vízözönből Isten akarata folytán?

Vagy mit jelenthet Mózes botja? Nemde ez is a keresztnek az előképe? Ez a bot egyszer a vizet vérré vál-


564 Húsvéti idő II. hete

toztatja, máskor az egyiptomi mágusok odavarázsolt kígyóját pusztítja el; majd kettéosztja a tengert, amikor Mózes ráüt vele, és felemeli, majd amikor ismét a ten­ger felé fordítja, az ellenséget a hullámsírba temeti, viszont az Isten népét megmenti.

A keresztnek ilyen előképe volt Áron vesszeje is, egy nap alatt kivirágzik, hogy megmutassa: ki az igazi főpap.

A keresztet jelezte előre Ábrahám áldozata is, amikor összekötözött gyermekét az elkészített fára ráhelyezte. A kereszt ölte meg a halált, és adta vissza az életet Ádámnak. Minden apostolt a kereszt dicsőített meg, minden vértanút ez koronázott meg, és minden szentet a kereszt szentelt meg. Kereszt által öltjük ma­gunkra Krisztust, és vetjük le a régi embert. A kereszt gyűjti Krisztus juhait egy akolba és a megígért meny- nyei hazába.

VÁLASZOS ÉNKK

V. Í me, a paradicsomkert közepén álló dicsőséges fa, ' Amelyen az üdvösség szerzője halálával legyőzte mindnyájunk halálát, alleluja.

F. Í me, a minden cédrusfánál magasztosabb fa. * Amelyen az üdvösség szerzője.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 5, 30-32

Atyáink Istene Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megterítse Izraelt, és megbo- csássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.


Péntek 555

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Jézus kezébe vette a kenyeret, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek, alleluja.

FOHÁSZOK

Az Atyaisten a Szentlélek által feltámasztotta Krisz­tust, és életre fogja kelteni a mi halandó testünket is. Ezért kiáltsuk hozzá: Urunk, kelts életre minket Szentlelked által!

Szentséges Atyánk, elfogadtad Fiad áldozatát, és feltámasztottad őt a halálból:

- fogadd el mai napunk felajánlását, és vezess minket
az örök életre!

Fogadd el ma irgalmasan cselekedeteinket,

- hogy a te dicsőségedre és mindnyájunk megszente-
lődésére váljanak!

Mai munkánk ne legyen hiábavaló, hanem szolgáljon minden ember javára,

— és add, hogy így munkálkodva eljussunk országodba!

Nyisd meg szemünket és szívünket embertársaink felé a mai napon,

- hogy szeressük és szolgáljuk egymást!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, akaratodból szent Fiad vállalta értünk a kereszt gyalázatát, hogy megszabadítson minket a go­nosz lélek hatalmából. Kérünk, add híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. A mi Urunk.


566 Húsvéti idő II. hete

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 2, 32. 36

Isten feltámasztotta Jézust, ennek mi mind tanúi vagyunk. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizo­nyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Gal 3, 27-28

Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztus­ban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 5, 7-8

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovászta-lan kenyerével.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


Péntek 567

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 5, 8-10

Krisztus, annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejezté­vel pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik enge­delmeskednek neki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. A szent keresztre szállt, és megtörte a halált; erőbe öltözött, és harmadnapra feltámadott, alleluja.

FOHÁSZOK

Ünnepeljük Krisztust, minden élet és erő forrását, és kérjük öt:

Újítsd meg, Urunk, a világot, és hozd el közénk or szágodat!

Üdvözítő Jézusunk, test szerint ugyan megöltek, de a lélek szerint életre keltél,

- add nekünk, hogy meghalva a bűnnek, a Lélek által
éljünk!

Te elküldted tanítványaidat az egész világra, hogy minden teremtménynek hirdessék az evangéliumot,

- engedd, hogy az evangélium hirdetői Lelkedből élje-
nek!

Te azért kaptál minden hatalmat égen és földön, hogy tanúságot tégy az igazságról,

- vezetőink szívét őrizd meg az igazság szellemében!
Te megújítasz mindent, és azt kívánod, hogy éberen

várjuk országodat,

— segíts, hogy várjuk az új eget és az új földet, és szorgalmasan munkálkodjunk ezen a világon!


568 Húsvéti idő II. hete

Te leszálltai a holtak országába, hogy az elhunytaknak megvidd az evangélium örömhírét, te légy meghalt testvéreink öröme és reménye! Újítsd meg, Urunk, a világot, és hozd el közénk or szágodat!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, akaratodból szent Fiad vállalta értünk a kereszt gyalázatát, hogy megszabadítson minket a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. A mi Urunk.

SZOMBAT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten új életre hívott minket, alleluja, Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámasztása által, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből

Látomás a Bárányról

Én, János, látomásomban a trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset láttam, amely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon kérdezte: „Ki méltó rá, hogy kibontsa a tekercset, feltörje pecsétjeit?" De senki sem tudta, sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt kibontani és elolvasni a tekercset. Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda tör­zséből, Dávid sarja. Ö majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét."


Szombat 569

Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme: ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. A (Bárány) odament, és átvette a trónon üló' jobbjából a könyvet.

Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek, és tömjénnel tele aranycsészéje: ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: „Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál minket Istennek véred árán, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. Istenünk országává és papjaivá tettel minket, és uralkodni fogunk a földön."

Ahogy néztem a trónt, az élőlények és a vének kö­rül angyalok seregének hangját hallottam. Számuk tíz­ezerszer tízezerre és ezerszer ezerre rúgott. Harsányan zengték: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy öve legyen a hatalom, a gazdagság és a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás!"

Majd hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben az egész világmindenséggel egyetemben ezt harsogta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!" A négy élőlény így felelt: „Ámen", a vének pedig leborultak, és imádták (az örökkön-örökké élőt).

VÁLASZOS ÉNEK Jel 5, 9. 10

V. Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, * És megváltottál minket Istennek véred árán, alleluja.

F. Istenünk országává és papjaivá tettél minket. * És megváltottál.


570 Húsvéti idő II. hete

MÁSODIK OLVASMÁNY

A II. vatikáni zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű, a szent liturgiáról szóló konstitúciójából

(Nn. 5-6)

Az üdvösség rendje

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére (l Tim 2, 4). A próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez (Zsid l, 1). Amikor pedig elérkezett az idolt teljessége, elküldte Fiát, a testté lett Igét, a Szentlélek felkentjét, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, meggyógyítsa a megtört szívűeket, testi-lelki orvosuk legyen, és közvetítő Isten és az emberek között. Üdvösségünk eszköze ugyanis az ó' embersége volt, amely az Ige személyével egyesült. Ezért Krisztusban teljesedett be a tökéletes elégtétel, amelyre szükség volt a mi kiengesztelődé- sünkhöz, és benne mutathatunk be teljes értékű istentiszteletet.

Az emberek megváltásának és Isten tökéletes dicsőítésének ezt a művét, amelyet az ószövetség népénél az Isten hatalmának nagy csodajelei előztek meg, az Úr Krisztus teljesítette be elsősorban áldott szenvedésének, a halálból való feltámadásának és dicsőséges mennybemenetelének húsvéti misztériuma által, így a mi halálunkat halálával megtörte, és az életet feltámadásával újjászerzette. Mert a kereszten elszenderült Krisztus ol­dalából fakadt az a csodálatos szentség, amely maga az Egyház.

Amint tehát az Atya Krisztust küldötte, úgy küldte Krisztus is a Szentlélekkel eltelt apostolokat, nemcsak azért, hogy az evangéliumot minden embernek hirdetve tanítsák: Istennek szent Fia halálával és feltámadásával megszabadított minket a sátán hatalmából és a halálból, és átvitt az Atya országába, hanem azért is, hogy a meghirdetett üdvösséget megvalósítsák az egész liturgikus élet központját jelentő áldozat és szentségek útján.


Szombat 571

így a keresztségben az emberek Krisztus húsvéti misztériumának részesei lesznek; vele együtt halnak meg, temetkeznek el, és támadnak fel; megkapják a fogadott fiúság Lelkét, általa kiáltjuk: Abba, Atya! (Rom 8, 15); ezzel lesznek igazi imádókká, amilyeneket az Atya akar.

Hasonlóképpen: valahányszor az Úr vacsoráját veszik, az Úr halálát hirdetik, amíg el nem jön. Ezért akik hajlottak Péter szavára, megkeresztelhetitek mind­járt Pünkösd ünnepén, amikor az Egyház megjelent a világban. Állhatatosán kitartottak az apostolok tanításá ban és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket (ApCsel 2, 41-42. 47).

Ettől kezdve sohasem mulasztotta el az Egyház, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére egybegyűljön: felolvassa azt, amit az írásokban róla írtak (Lk 24, 27), ünnepelje az Eukarisztiát, amelyben halálának győzel-me és diadala megjelenik, és egyben hálát adjon Isten nek kimondhatatlan ajándékáért (2 Kor 9, 15) Krisztus Jézusban, fönsége dicsőségére (Ef l, 12).

VÁLASZOS ÉNEK. Jn 15, 1. 5. 9.

V. Én vagyok az igazi szőlőtő, ti a szőlővesszők; * Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, alleluja.

F. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. * Aki bennem.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 14, 7-9

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk,


572 Húsvéti idő II. hete

akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg, és támadt fel, hogy halottnak, élőnek Ura legyen.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Békesség nektek, én vagyok, alleluja; ne féljetek, alleluja.

FOHÁSZOK

Áhítatos szívvel kérjük Krisztus Urunkat, aki megmutatta nekünk az örök életet, és mondjuk: Urunk, feltámadásod gazdagítson minket a kegye lemben!

Örök Pásztor, tekints álomból ébredő nyájadra,

— és juttass nekünk bőségesen igéd és kenyered táplá-
lékából!

Ne tűrd, hogy farkas elragadjon, vagy béres cserben

hagyjon bennünket,

- hanem segíts, hogy hűségesen kövessük a te hangodat!

Aki mindenütt együttműködsz igéd hirdetőivel, és megerősíted szavukat,

— add, hogy ma tetteinkkel és egész életünkkel feltá-
madásodat hirdessük!

Légy a mi örömünk, amit senki sem vehet el tőlünk,

— hogy elutasítva magunktól a bűn szomorú világát,
az örök élet után kívánkozzunk!

Mi Atyánk . . .


Szombat 573

Könyörgés

Istenünk, te megváltottál, és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosán szeretett fiaidra, és ve­zess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Róm 5, 10-11

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Sőt, ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja, F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 20-22

Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.


574 Húsvéti idő II. hete

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Kor 5, 14-15

Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt, és feltámadt.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


575 HÚSVÉT III. VASÁRNAPJA

Zsoltáros rész, III. hét I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 445.

1. ant. A minden egeknél fölségesebb Isten az elha-
gyatottat a porból magához vonja, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a III. hét vasárnapjáról, 1089.

  • ant. Bilincseimet széjjeltörted, Uram; most hála
    áldozatot mutatok be neked, alleluja.
  • ant. Isten Fia a szenvedésből engedelmességet ta-
    nult, és örök üdvösséget szerzett azoknak, akik enge-
    delmeskednek neki, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 9-10

Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőséget hirdessétek, aki a sötétségből meghívott ben­neteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Uram, maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van, alleluja.

FOHÁSZOK.

Krisztus a mi életünk és feltámadásunk. Hívjuk őt bizalommal és hangos szóval:


576 Húsvét III. vasárnapja

Élő Isten Fia, védelmezd népedet! Imádkozunk hozzád katolikus Egyházadért,

- szenteld meg, hogy országod egyre jobban elterjed
jen a népek között!

Hozzád könyörgünk azokért, akiket betegség, gyász, szolgaság és száműzetés szorongat,

- nyerjenek vigaszt és segítséget!

Hozzád imádkozunk azokért, akik tévútra tértek,

- nyerjék el bocsánatod kegyelmét és a megújult élet
örömét!

Üdvözítőnk, téged keresztre feszítettek, de feltámadtál, és eljössz ítélni a világot,

- légy irgalmas hozzánk, bűnösökhöz!
Imádkozva kérünk mindazokért, akik ebben a világban

élnek,

- és azokért is, akik a feltámadás reményében már el-
távoztak tőlünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örven­deznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Örvendezik a szívem, alleluja,

F. Énekemmel adok hálát az Úrnak, alleluja.

HLSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 6, 1-17

A Bárány felnyitja Isten könyvét

Én, János, láttam, hogy a Bárány feltörte a hét pecsét közül az egyiket, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgő hangon szólt: „Gyere elő (és nézd)!" Erre a szemem előtt egy fehér ló jelent meg.


Olvasmányos imaóra 577

A lovasnak íja volt. Koszorút nyújtottak át neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson.

Amikor a második pecsétet feltörte, hallottam, hogy a második élőlény szólt: „Gyere elő (és nézd)!" Erre előjött egy vörös ló. Aki rajta ült, hatalmat kapott, hogy megbontsa a földön a békét, hadd gyilkolják egymást az emberek. Hosszú kardot adtak neki.

Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szólt: „Gyere elő (és nézd)!" Ekkor fekete lovat láttam, lovasa mérleget tartott a ke­zében. Úgy hallottam, mintha a négy élőlény közt szó­zat hallatszott volna: „Egy mérő búza egy tízes, három mérő árpa egy tízes. De az olajat és a bort ne bántsd!"

Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam, hogy a negyedik élőlény szólt: „Gyere elő (és nézd)!" Erre fakó lovat láttam, a Halál ült rajta, nyomában az alvilág. Hatalmat kapott a föld negyedrésze fölött, hogy karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal pusztítsák az életet.

Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. Teljes erejükből kiáltoztak: „Uram, te szent és igaz, meddig vársz még az ítélettel? Mikor állsz bosszút a vérünkért a föld lakóin?" Mind­annyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz társaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket.

Amikor feltörte a hatodik pecsétet, láttam, hogy nagy földrengés támadt. A nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a hold pedig olyan, mint a vér. Az ég csillagai a földre hullottak, mint amikor a fügefa hullatja éretlen fügéit, ha erős szél rázza. Az ég eltűnt, mint egy felgöngyölt könyvtekercs. Minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. A föld királyai, nagyjai és vezérei, a gazdagok és a hatalmasok, mindenki, rabszolga és szabad elrejtőzött a barlangokban és a sziklák közt. Közben kiabáltak a hegyeknek és a szikláknak: „Sza-


578 Húsvét III. vasárnapja

kadjatok ránk, s rejtsetek el bennünket a trónon ülő és a Bárány haragja elől! Eljött haragjuk nagy napja, ugyan ki állhat meg előttük?"

VÁLASZOS ÉNEK Vő. Jel 6, 9. 10. 11

V. Az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket Isten miatt öltek meg. így kiáltottak: Mikor állsz bosszút vérünkért? Istentől ezt a feleletet kapták: * Egy kis ide­ig legyetek még türelemmel, míg teljessé nem lesz testvéreitek száma, alleluja.

F. Mindannyian fehér ruhát kaptak ezzel a szózattal: * Egy kis.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védőiratából

(Cap. 66-67: PG 6. 427-431)

Az Eukarisztia megünneplése

Az Eukarisztia vétele senki másnak nincs megengedve, csak annak, aki hiszi, hogy igaz az, amit taní­tunk, és azután a bűnbocsánat és az újjászületés fürdőjében már megkeresztelkedett, és úgy él, ahogy azt Krisztus meghagyta.

Mert az Eukarisztiát nem közönséges kenyérként, sem közönséges italként vesszük magunkhoz, hanem úgy, mint az Isten Igéje által megtestesült Jézus Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek a mi üdvösségünkért felvett testét és vérét. Épp így erről a táplálékról — amelyben az ő szavait tartalmazó imával hálát adunk, és amelyből testünk és vérünk az átváltozás értelmében táplálkozik — azt a tanítást kaptuk, hogy ez ugyanan­nak a megtestesült Jézusnak a teste és vére.

Mert az apostolok is az ő irataikban, amelyeket evangéliumoknak nevezünk, azt tanítják, hogy Jézus így hagyta meg nekik: hogy tudniillik, kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott, ezeket mondotta: Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre. Ez az én testem; ha-


Olvasmányos imaóra 579

sonlóképpen kezébe vette a kelyhet, hálát adott, és ezeket mondotta: Ez az én vérem, és hogy mindezt egye­dül csak rájuk bízta. Ettől az időtől kezdve magunk között mi is folyton megújítjuk az ő emlékezetet, és mi, akik ezt végezzük, befogadjuk mindazokat, akik ezt kívánják; és mindenkor egységben vagyunk. Mindenért, amit magunkhoz veszünk, áldjuk a mindenség Teremtőjét Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek által.

Vasárnap a városokból és a falvakból mindnyájan egy helyre összejövünk, és az apostolok buzdításait vagy a próféták írásait olvassuk, amennyire az idő engedi.

Amikor pedig a lektor elvégezte az olvasást, az elöljáró int és buzdít a hallott fontos dolgok követésére.

Ezután mindnyájan felállunk, és közösen imádkozunk; majd — mint említettük — imádkozás után kenyeret és bort és vizet hoznak; és az elöljáró — amennyire erejéből telik — imádságot és hálaadást mond, s a nép ráfeleli: Ámen. Majd azokat, amikkel hálaadást mondtunk, szétosztják, és a jelenlevők mindegyike magához veszi, a távollevőknek pedig diakónusok viszik el.

Azok, akik tehetősek, és szándékukban áll — ki-ki a maga mértéke szerint — adakoznak, és a gyűjtés ered­ményét az elöljárónak átadják, és ő osztja szét az árvák­nak és özvegyeknek, a betegeknek és azoknak, akik valami miatt arra rászorulnak, a börtönben sínylődők- nek, valamint az ott tartózkodó jövevényeknek; egyszóval minden rászorulónak gondját viseli.

Vasárnap ugyanis mindnyájan egybegyűlünk, azért, mert ez a hétnek első napja, amikor Isten a sötétséget megszüntette, és az anyagvilágot megteremtette; de azért is, mert Jézus Krisztus, a mi Megváltónk ezen a napon támadt fel a halálból. A szombat előtti napon keresztre feszítették őt, s harmadnap, azaz vasárnap, apostolai és tanítványai előtt megjelent, és megtanítot­ta őket arra, amiket nektek is megfontolás végett továbbadtunk.


580 Húsvét III. vasárnapja

VÁLASZOS ÉNEK

V. Midőn Jézus ebből a világból Atyjához készült menni, halálának emlékjeléül * Teste és vére szentségét rendelte, alleluja.

F. Testét étel gyanánt, vérét italként adta, és így szólt: Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre. * Teste és.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ, 449.

1. ant. Király az Úr, fönségbe öltözött, alleluja. †

Zsoltárok és kantikum a III. hét vasárnapjáról, 1096.

  • ant. A természet majd felszabadul az Isten fiainak
    dicsőséges szabadságára, alleluja.
  • ant. Égen és a földön fölséges az Úr neve, allelu-
    ja.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 10, 40-43

Jézust harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltáma­dása után. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekünk, * Alleluja, alleluja. Krisztus.

F. Aki feltámadtál a halálból. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Krisztus.


Napközi imaóra 581

Benedictus-ant. A Messiásnak szenvednie kellett, és harmadnapra feltámadnia a halálból, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus Urunkat, az élet szerzőiét, akit Isten feltámasztott, és aki isteni hatalmával majd minket is feltámaszt, hangos szóval kérjük: Krisztus, örök életünk, üdvözíts minket!

Krisztus, sötétben ragyogó fényesség, élet fejedelme, halandók megszentelője,

- add, hogy ezt a napot a te dicsőségedre töltsük el!
Urunk, te végigjártad a szenvedés és a kereszt útját,

- engedd, hogy osztozva szenvedésedben és halálod-
ban, veled együtt fel is támadjunk!

Atyádnak egyszülött Fia, tanítónk és testvérünk, aki Istenünk országává és papjaivá tettél minket,

- add, hogy örömmel mutassuk be neked a dicséret
áldozatát!

Dicsőség Királya, várjuk eljöveteled csodálatos napját,

- hogy meglássuk arcodat, és hasonlókká váljunk
hozzád.

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzek, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örven­deznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA
Délelőtt
RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 3b-5

Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek.


582 Húsvét III. vasárnapja

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja, F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Ef 2, 4-6

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetet irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is; így kegyelemből kaptátok a megváltást; Jézus Krisztusban feltámasztott min­ket, és maga mellé ültetett a mennyben.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 4

A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 445.

1. ant. Miután megváltott minket a bűntől, helyet
foglalt az isteni Fölség jobbján, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a III. hét vasárnapjáról, 1102 .

  • ant. Népének szabadulást hozott az Úr, alleluja.
  • ant. Alleluja, átvette uralmát Urunk, ujjongjunk,
    és dicsőítsük őt, alleluja!

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 10, 12-14

Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába


II. Esti dicséret 583

előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Jézus így szólt tanítványaihoz: Hozzatok a halból, amit most fogtatok. Simon Péter vissza­ment, és partra vonta a hálót, amely nagy halakkal volt tele, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus Urunk meghalt, feltámadt, és szüntelenül közbenjár értünk. Forduljunk örömmel hozzá: Győztes Királyunk, hallgass meg minket!

Krisztus, minden nép fénye és üdvössége,

- áraszd ránk Lelked tüzet, amikor hirdetjük feltáma-
dásodat!

A választott nép fiai ismerjék fel benned Megváltójukat, akit reménykedve várnak,

- és töltse be az egész földet dicsőséged ismerete!
őrizz meg minket szentjeid közösségében,

- és engedd, hogy fáradalmaink után velük együtt
örökre megnyugvást találjunk benned!

Te legyőzted az élet ellenségét, a halált; törd meg bennünk is a halál hatalmát, r hogy neked éljünk, a halhatatlan Győztesnek!

Üdvözítő Krisztusunk, te engedelmes voltál mindhalá­lig, s ezért Atyád felmagasztalt, és jobbjára ültetett,

fogadd be jóságosán testvéreidet dicsőséged országába!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének orvén-


584 Húsvéti idő III. hete

deznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk.

HÉTFŐ

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Szívem és testem, alleluja,

F. Áhítozik az élő Isten után, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 7,1-17

A kiválasztottak megjelölése

Én, János, négy angyalt láttam, a föld négy sarkán álltak. Feltartóztatták a föld négy szelét, hogy ne fújjanak a földön, sem a tengeren, sem semmiféle fán. Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Határozott hangon szólt a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!"

Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden torzséból: Júda törzséből tizenkétezer, Ruben törzséből tizenkétezer, Gád törzséből tizenkétezer, Áser törzséből tizen­kétezer, Naftali törzséből tizenkétezer, Manassze tör­zséből tizenkétezer, Simeon törzséből tizenkétezer, Lé-vi törzséből tizenkétezer, Isszachár törzséből tizenkét­ezer, Zebulon törzséből tizenkétezer, József törzséből tizenkétezer, Benjámin törzséből tizenkétezer.

Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehe­tett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Harsányan zengték: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!"

Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádtak az


Hétfő 585

Istent: „Ámen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Ámen."

Ekkor a vének közül az egyik megszólított. Azt kérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?" így válaszoltam: „Te tudod, uram." „Ezek a nagy szorongatásból jöttek — magya­rázta meg —, ruhájukat fehérre mosták a Bárány véré­ben. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő közöttük la­kozik. Nem éheznek, és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta hőség, mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet."

VÁLASZOS ÉNEK Jel 7, 13. 14; 6, 9

V. Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? És megmagyarázta: * Ezek a nagy szorongatásból jöttek, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében, alleluja.

F Az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg. * Ezek a.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópapnak Szent Péter első leveléhez írt magyarázatából

(Cap. 2: PL 93, 50-51) Választott nép, királyi papság

Ti választott nemzetség, királyi papság vagytok (l Pét 2, 9). Ezt a dicsérő tanúságtételt annak idején Isten választott népéről mondta Mózes, és most ugyanezt joggal mondja el Péter apostol a pogányokról, mert hittek Krisztusban, aki mint szegletkő összegyűjtötte a pogányokat arra az üdvösségre, amely egykor Izraelnek volt felajánlva.


586 Húsvéti idő III. hete

Választott nemzetségnek mondja őket a hit miatt, hogy megkülönböztesse azoktól, akik az élő követ el­vetve maguk is elvetetté váltak.

Királyi papságnak is mondja, mert annak testéhez tartoznak, aki a legfőbb király és igaz főpap; mint király, övéinek birodalmat ad, és mint főpap, megtisztítja őket bűneiktől saját vérének az áldozatával. Királyi papságnak nevezi őket, hogy mindig reméljék az örök birodalmat, és ne felejtsék el szeplőtelen életmódjuk áldozatát Istennek szünet nélkül bemutatni.

Szent nemzetnek és tulajdonul kiválasztott népnek is nevezi őket, ahogy Pál apostol is mondja a próféta szavát magyarázva: Az igaz ember a hitből él; de ha elpár tol, nem telik benne kedvem. Mi nem tartozunk azok kö zé, akik elpártolnak és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek, és megmentik életüket (Zsid 10, 38). Az Apostolok cselekedeteiben pedig így olvassuk: Bennete ket a Szentlélek rendelt az élre elölj árokul, hogy igazgas sátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére arán szerzett meg magának (ApCsel 20, 28).

Megváltónk vérében lettünk tehát tulajdonul kivá lasztott nemzetség (l Pét 2, 9), amint egykor a bárány vérében volt Izrael népe is kiváltva Egyiptomból.

Ezért a következő versben megemlékezik szent titokként a régi történetről, és Isten új népe számára ezt a lelki értelemben megvalósítandó feladatot írja elő: Di csőségét hirdessétek (l Pét 2, 9). Amint ugyanis azok, akik Mózes által megszabadultak az egyiptomi szolgaságból, a Vörös-tengeren való átkelés és a fáraó seregének elmerülése után győzelmi éneket énekeltek az Ur­nák: éppen úgy kell nekünk is méltó hálát adnunk a mennyei javakért, miután a keresztségben elnyertük bűneink bocsánatát.

Az Isten népét sanyargató egyiptomiak ugyanis, akiknek neve sötétség vagy sanyarúság jelentéssel is bír, alkalmas módon jelképezik a minket követő, de a ke­resztségben megbocsátott bűnöket.


Hétfő 587

Izrael fiainak megszabadítása és a hajdan megígért hazába való bevezetése találóan jelzi a mi megváltásunk titkát, amely által az égi otthon ragyogásába jutunk Krisztus megvilágosító kegyelmének vezetésével. Ennek a kegyelemnek fényét az a felhő és az a tűzoszlop is mutatta, amely az egész vándorlásuk alatt megvédte őket az éjszaka sötétjétől, és csodálatos úton elvezette óliet az ígéret földjére.

VÁLASZOS ÉNEK. l Pét 2, 9; MTörv 7, 7; 13, 6

V. Ti választott nemzetség, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, * Hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára, alleluja.

F. Az Úr kiválasztott és kiszabadított benneteket a szolgaság házából. * Hogy annak.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID ÓI VASMÁN'Y Róm 10, 8b-10

Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallód, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívben hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pe­dig üdvösségre szolgál.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre, alleluja.


588 Húsvéti idő III. hete

FOHÁSZOK

Jézust, akit a mennyei Atya megdicsőített, és akinek

örökségül adott minden népet, magasztaljuk, és

kérjük:

Üdvözíts minket, Urunk, győzelmed által! Krisztus Urunk, te megtörted a bűnt és a halált, és

megdöntötted a pokol hatalmát,

  • add, hogy mi is győzelmet arassunk a bűn felett!
    Te új életet adtál nekünk, és elvetted a halál fullánkját,
  • add, hogy ma ennek az új életnek útján járjunk!
    Te az egész emberi nemet visszavezetted a halálból az

életbe, és életet adtál a megholtaknak,

- add meg egykor az örök eletet mindazoknak, akik
kel ma találkozunk!

Te zavarba hoztad a sírodat őrző katonákat, de megör­vendeztetted tanítványaidat,

- adj zavartalan örömet mindazoknak, akik neked
szolgálnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Jel l, 17c-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.


Hétfő 589

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Kol 2, 9. lOa. 12

Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Tim 2, 8. 11

Ne felejtsd, hogy az Úr Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Az tetszik Istennek, ha hisztek abban, akit küldött, alleluja.


590 Húsvéti idő III. hete

FOHÁSZOK

Krisztust, akit a Szentlélek élővé és éltetővé tett, hívjuk segítségül örvendező lélekkel: Urunk, újíts meg, és éltess mindent!

Krisztus, világ Megváltója, az új teremtés Királya, for­dítsd gondolatainkat országod felé,

- ahol az Atya jobbján ülsz!

Urunk, te mindenkor élsz Egyházadban,

- Szentlelked által vezesd el a teljes igazságra!
Érezzék meg irgalmadat a betegek, az elfáradtak és a

haldoklók,

- hogy jóságodból mindnyájan erőt merítsenek!
Krisztus, örök Világosság, most, amikor már lemenő
ben van a nap, neked ajánljuk áhítatunkat,

- és kérünk, hogy feltámadásod fényével világosítsd
meg elhunyt testvéreinket!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá. A mi Urunk.

KEDD

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

F. A halál nem lesz többé úrrá rajta, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből


Kedd 591

A hét angyal végrehajtja Isten büntető ítéletét

Amikor a Bárány feltörte a hetedik pecsétet, csönd lett az égben, úgy egy félórára.

Ekkor hét angyalt láttam, az Úr előtt álltak, és hét harsonát kaptak. Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, arany füstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádságával tegye az aranyoltárra, amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádságával felszállt az Isten elé. Most az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az ol­tár parazsával, és leszórta a földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt.

A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja a harsonát.

Az első angyal megfújta a harsonát. Erre vérrel ve­gyes jégeső és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett, a fák harmada pernyévé lett, és a zöldellő fű mind elhamvadt.

A második angyal is megfújta a harsonát. Erre mint lángban égő hatalmas hegy, valami a tengerbe zuhant. A tenger egyharmada vérré vált, a tengerben élő álla­tok egyharmada elpusztult, és a hajók egyharmada elsüllyedt.

A harmadik angyal is megfújta a harsonát. Erre az égből lehullott egy nagy csillag, s mint égő fáklya, lobogott. A folyók egyharmadára hullott, és a vízforrásokra. A csillagnak Üröm volt a neve. A vizek egyharmada ürömmé vált, és sok ember meghalt a víztói, mert megkeseredett.

A negyedik angyal is megfújta a harsonát. Erre a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát érte a csapás: harmadrészük elsötétedett, a nappal és az éjszaka világossága a harmadával csökkent.

Folytatódott a látomás. Az ég magasában egy sas repült. Hallottam, amint hangosan kiáltozott: „Jaj, jaj, jaj a föld lakóinak a többi három harsona miatt, amit az angyalok most készülnek megfújni."


592 Húsvéti idő III. hete

VÁLASZOS ÉNEK Jel 8, 3-4; 5, 8

V. Az angyal megállt az oltár előtt, arany füstölő volt nála. Sok tömjént kapott: * És a tömjén füstje felszállt az Isten elé, alleluja.

F. Mindegyik angyalnak tömjénnel tele aranycsészéje volt; ezek a szentek imádságai: * És a tömjén füstje felszállt az Isten elé.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo 34, 1-3. 5-6: CCL 41, 424-426) Énekeljük az Úrnak a szeretet énekét

Az Úrnak új dalt énekeljetek, dicséretét a szentek gyülekezetében (Zsolt 149, 1).

Arra kaptunk figyelmeztetést, hogy új éneket énekeljünk az Úrnak. Csak az új ember ismeri az új éneket. Az ének a jókedv jele, és ha alaposabban megfontoljuk, a szeretet dolga. Aki tehát tudja az új életet sze­retni, az tud új éneket is zengeni. Az új ének miatt kell figyelmeztetni minket arra, hogy milyen legyen ez az új élet. Egy országhoz tartozik ugyanis minden: új ember, új ének, új szövetség. Tehát az új ember új éneket is énekel, és az új szövetséghez is tartozik.

Nincs ember, aki ne szeretne. Csak keresi, mit szeressen. Tehát nem arra kapunk figyelmeztetést, hogy ne szeressünk, hanem arra, hogy válogassuk meg, hogy mit szeressünk. De választhatunk-e, ha előbb minket ki nem választanak? Mert nem szerethetünk, ha előbb minket nem szeretnek. Halljátok János apostolt: Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket (l Jn 4, 19). Kutasd, hogy miért szereti az ember az Istent, semmi más okot nem találsz rá, hacsak nem azt, hogy őt előbb szerette az Isten. Saját magát adta, hogy őt szeressük, és megadta az okát is, hogy miért szeressük. Hogy miért szeressük, halljátok Pál apostolt, nyíltan megmondja: Kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Rom


Kedd 593

5, 5). Honnét? Talán belőlünk? Nem. Tehát honnét? A nekünk ajándékozott Szentlélekből (Rom 5, 5).

Mivel ekkora bizalmunk van, szeressük Istent, mert ő előbb szeretett minket! Halljátok magának Jánosnak a világos beszédét: Az Isten szeretet, és aki kitart a szere tetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad (l Jn 4, 16). Ugyanazt jelenti, mint azt mondani: A sze retet az Istenből van (l Jn 4, 7).

Ki merte volna közülünk így mondani, ahogy most elhangzott: Az Isten szeretet? Az mondotta, aki tudta, mit birtokol.

Isten magát kínálja nekünk, így kiált hozzánk: Szeressetek, és a tietek leszek, hisz nem is szeretnétek engem, ha nem lennék a tietek.

Testvéreim, fiaim, katolikus sarjak, szent és meny- nyei magvetés, Krisztusban újraszülöttek és felülről származók, hallgassatok reám, halljátok, mit mondok nektek: Az Úrnak új dalt énekeljetek (Zsolt 149, 1). íme, mondod, énekelek. Énekelsz, igen énekelsz, hallom. De az ajkad ellen tanúságot ne tegyen az életed.

Énekeljetek szóval, énekeljetek szívetekkel, énekeljetek szátokkal, énekeljetek erkölcseitekkel: Az Úrnak új dalt énekeljetek! Kérditek, mit énekeljetek arról, akit ti szerettek. Nincs kétségem abban, hogy énekelni akartok arról, akit szerettek. Dicsőségét keresitek, hogy ar­ról énekeljetek? Hallottátok: Az Úrnak új dalt énekelje tek! Dicsőségét keresitek? Szentjei gyülekezetében dicsér jétek zengő szóval! Maga az éneklő lesz a dicsérete an nak, akit megénekel.

Dicséretet akartok mondani Istennek? Ti magatok legyetek ez a dicséret, amelyet mondtok. Az ő dicsérete vagytok, ha helyesen éltek.

VÁLASZOS ÉNEK Rom 6, 4; l Jn 3, 23; Jud 16, 15

V. Miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is keljünk új életre. * Az az ő parancsa, hogy szeressük egymást, alleluja.


594 Húsvéti idő III. hete

F. Az Úrnak himnuszt énekeljünk, új dalt énekeljünk Istenünknek. * Az az ő parancsa, hogy szeressük egymást, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 13, 30-33

Isten harmadnapra feltámasztotta Jézust a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt, így mi örömhírt hirdetünk nektek: az Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret, alleluja.

FOHÁSZOK

Ujjongva kérjük Krisztus Urunkat, aki hatalmával újra felépítette testének lerontott templomát: Urunk, add meg nekünk feltámadásod gyümölcseit!

Megváltó Krisztusunk, te meghoztad az egész világnak az üdvösséget, és feltámadásod hírével megörvendeztetted az asszonyokat és az apostolokat, - tégy minket tanúiddá!

Te megígérted a feltámadást, amellyel új életre keltesz mindnyájunkat,

— tégy minket evangéliumod hírnökeivé!


Kedd


595


Te ismételten megjelentél apostolaidnak, és Szentlelke-

det lehelted rájuk,

" újítsd meg bennünk a teremtő Lelket! Te megígérted tanítványaidnak, hogy velük maradsz a

világ végéig, • maradj ma velünk, és állj mindig mellettünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megnyitod a mennyország kapuját azoknak, akik újjászülettek vízből és Szentlélekből. Növeld híveidben a keresztségi kegyelmet, hogy bűne­inktől megtisztulva elnyerjük javaidat, amelyeket atyai jóságoddal ígérsz nekünk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. ApCscl 4, 11-12

Ő az a kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Vő. l Pét 3, 21-22a

A keresztség most titeket is megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.


596 Húsvéti idő III. hete

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3, 1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 4-5

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott, és megbe­csült, és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Az az Isten kenyere, aki alászállt a mennyből, és életet ad a világnak, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus a föld mélyében nyugodva a dicsőség új fényébe öltözött. Szólítsuk őt hangos örömmel: Dicsőség Királya, hallgass meg minket!

Kérünk, Urunk, hogy a püspökök, papok, szerpapok buzgón végezzék szolgálatukat,

  • és minden jóra kész népet vezessenek hozzád!
    Esedezünk, Urunk, azokért, akik Egyházadban a taní-
    tás szolgálatát végzik,
  • hogy tiszta szívvel keressék igazságodat!

Szerda 597

Kérünk, Urunk, hogy Egyházad hívei a hitükért jó harcot harcoljanak,

- és életük végen elnyerjék országod jutalmát!

Te a keresztfára szegezted adóslevelünket, és haláloddal eltörölted azt,

- oldd fel bilincseinket, és szabadíts meg a sötétségtől!
Te leszálltai a holtak országába, és megnyitottad annak

kapuit,

- elhunyt testvéreinket bocsásd be országodba!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megnyitod a mennyország kapuját azoknak, akik újjászülettek vízből és Szentlélekből. Növeld híveidben a keresztségi kegyelmet, hogy bűne­inktől megtisztulva elnyerjük javaidat, amelyeket atyai jóságoddal ígérsz nekünk. A mi Urunk.

SZERDA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja.

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből

A sáskák által okozott csapás

Én, János, hallottam, hogy az ötödik angyal is meg­fújta a harsonát. Erre egy csillagot láttam, amint az égből a földre zuhant. Nála volt a mélység kútjának kulcsa. Megnyitotta az alvilágot, a kútból füst szállt fel, amilyen a nagy kohó füstje. A nap és az égbolt elsötétedett a kút füstjétől. A füstből sáskák leptek el a földet, és akkora erejük volt, amilyen a föld skorpióinak van.


598 Húsvéti idő III. hete

Parancsot kaptak, hogy ne ártsanak a föld füvének, a zöldellő növénynek és fának, hanem csak az emberek­nek, akik nem hordják homlokukon az Isten jelét. Parancsuk volt, hogy ne öljék meg őket, csak kínozzák öt hónapig. Olyan fájdalmat okoztak, mint amikor a skorpió megmarja az embert. Ezekben a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják, kívánnak meghalni, de a halál fut előlük.

A sáskák külsejükre a harcba induló lovakhoz hasonlítottak. Mintha aranykorona lett volna a fejükön, az arcuk pedig emberi arcra hasonlított. Hajuk olyan volt, mint az asszonyok haja, a foguk meg, mint az oroszlán foga. Mellüket vaspáncélhoz hasonló vért födte, szárnyuk csattogása meg olyan volt, mint a csatába száguldó harci szekerek zörgése. Farkuk és fullánkjuk, mint a skorpióé. Farkukban olyan erő volt, hogy öt hónapig árthattak az embereknek. A mélység angyala volt a királyuk, akinek héberül Abaddón, görögül meg Apollión (azaz Pusztító) a neve.

Az első jaj elmúlt, de lám, két másik jaj közeledik!

VÁLASZOS ÉNEK Jó 2, 30. 32; Mk 13, 33

V. Égen és földön jeleket mutatok, vért és tüzet, füstoszlopokat. * Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megmenekül, alleluja.

F. Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő. * Aki.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Jusztínusz vértanúnak a keresztények érdekében írt Első védó'iratából

(Cap. 61: PG 6, 419-422) Újjászületésünk fürdője

Elmondjuk most, hogy hogyan szenteltük magunkat Istennek mi, akik Krisztusban újjászület- tünk.

Akik már meggyőződéssel elfogadták, és hitték,


Szerda 599

hogy igaz mindaz, amit mi tanítunk és mondunk, és megígérték, hogy így is akarnak élni, azok megtanulják azt is, hogy imádkozva és böjtölve kell az elkövetett bűneik bocsánatát Istentől kérniük; ekkor mi magunk is velük együtt imádkozunk és böjtölünk.

Azután odavezetjük őket a keresztvízhez, és ott új­jászületnek ugyanúgy, mint ahogy mi magunk is újjá- születtünk. Ekkor végzik el ugyanis ezt a lemosást a mindenség Atyjának, és a mi Urunknak, Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak és a Szentlélek-nek a nevében.

Krisztus mondotta ugyanis: Ha újjá nem születtek, nem mentek be a mennyek országába (vő. Mt 18, 3). De mindenki előtt világos: nem lehetséges az, hogy az egyszer már megszületettek megint visszatérjenek anyjuk méhébe.

Már Izajás próféta megmondta, hogy kerüljék a bűnöket azok, akik vetkeztek, és utána bűnbánatot tartanak, így szólt ugyanis: Mosakodjatok meg, s tisz tuljatok meg! Vessétek ki a gonoszságot lelketekből! Tanuljatok jót tenni: szolgáltassatok igazságot az ár vának, védelmezzétek az özvegyet! Aztán gyertek, s szálljatok velem perbe, mondja az Úr, Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú. De ha tovább is lázongtok ellenem, kard pusztít el benneteket. Igen, az Úr szája mondta ezt! (Vő. íz l, 16-20).

Ezt a tanítást az apostoloktól vettük.

Első születésünket ugyanis mi nem ismertük, szüléink közreműködése folytán szükségszerűen szület­tünk meg. Majd rossz erkölcsi hatások között nevelt fel bennünket bűnös környezetünk. De nehogy a szükségszerűség és a tudatlanság gyermekei maradjunk, ezért leszünk a szabad választás és a tudás gyermekei a vízben, és ott megkapjuk az elkövetett bűneink bocsánatát is. Azon ember felett, aki újjá


600 Húsvéti idő III. hete

akar születni, és már megbánta bűneit, elhangzik a mindenség Atyjának, és a mi Urunknak, Istenünknek a neve. Csak az ő nevét mondjuk ki afelett, akit odavezetünk a fürdőhöz.

Nincs ugyanis senki sem, aki a kimondhatatlan Isten nevét meg tudná mondani, ha pedig valaki mégis azt merné mondani, hogy van az Istennek ilyen neve, az az illető egy szerencsétlen esztelen volna.

Ezt a fürdőt megvilágosításnak is nevezzük, mert értelmükben megvilágosodnak azok, akik mindezt megtanulják. De az ilyen megvilágosultat leöntik ezzel a keresztvízzel a Poncius Pilátus idejében keresztre fe­szített Jézus Krisztusnak a nevében is, meg a Szentlé-leknek a nevében is, aki prófétái által a Jézusra vonatkozó híradást már előre meghirdette.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 3, 5-6

V. Jézus így szólt Nikodémushoz: Bizony, bizony, mondom neked: * Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába, alleluja.

F. Ami a testből születik, az test, ami a Leiekből születik, az lélek. * Aki nem vízből.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 8-11

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek maga­tokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.


Szerda 601

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Mindenki, aki látja a Fiút, és hisz benne, örökké él, és én feltámasztom az utolsó napon, alleluja.

FOHÁSZOK

Imádkozzunk Krisztushoz, aki vétkeinkért halált szen­vedett, és megigazulásunkért feltámadt: Üdvözíts minket, Urunk, győzelmed által!

Üdvözítő' Krisztusunk, te a halálon aratott győzel- meddel megörvendeztettél, feltámadásoddal felemeltél, adományaiddal elhalmoztál minket,

- serkentsd a jóra szívünket, és a Szentlélek ajándéko-
zásával szenteld meg ezt a napot!

A mennyben angyalok magasztalnak, a földön emberek imádnak, mi pedig arra kérünk feltámadásod ünnepnapjain,

- hogy fogadd el leiekből és igazságból fakadó imádá-
sunkat!

Krisztus Urunk, üdvözíts bennünket, és irgalmaddal áraszd el a feltámadás napjára váró népedet:

— könyörülj rajtunk, és a mai napon őrizz meg min-
ket minden gonosztól!

Dicsőség Királya, életünk forrása, add meg nekünk, hogy amikor majd újra eljössz,

— mi is ott állhassunk dicsőséged fényében!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Urunk, Istenünk, állj segítségeddel házad népe mellett, és viseld gondját jóságosán. Részesíts egyszülött Fiad feltámadásában mindnyájunkat, akiknek megadtad a hit kegyelmét. A mi Urunk.


602 Húsvéti idő III. hete

NAPKÖZI IMAÓRA Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. Róm 4, 24-25

Hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézus Krisztust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Jn 5, 5-6a

Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jé­zus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Ef 4, 23-24

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 7, 24-27

Jézus örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb


Szerda 603

az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle-luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el, allelu- ja.

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt a halálból, és az Atya jobbján ül.

Kérjük őt könyörögve:

Örökké élő Krisztus, hallgass meg minket! Emlékezzél meg, Urunk, mindazokról, akik neked

szolgálnak,

- hogy az életszentség példáját mutassák népednek!
Add az államok vezetőinek az igazságosság és a béke

lelkületét,

- hogy az emberi közösségekben egyetértésben élhes-
sünk!

Tarts meg mindnyájunkat jó egészségben, — és növeld a föld termékenységét, hogy segítse a nél­külözőket!

Üdvözítő Krisztusunk, te megvilágosítottad az egész világot, és meghívtál az életre minden halandó teremtményt,

- adj örök világosságot elhunyt testvéreinknek!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Urunk, Istenünk, állj segítségeddel házad népe mellett, és viseld gondját jóságosán. Részesíts egyszülött Fiad feltámadásában mindnyájunkat, akiknek megadtad a hit kegyelmét. A mi Urunk.


604 Húsvéti idő III. hete

CSÜTÖRTÖK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta az Urat, alleluja,

F. És hatalmával minket is feltámaszt, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 9,13-21

A háború által okozott csapás

Én, János, hallottam, hogy a hatodik angyal is megfújta a harsonát. Erre szózatot hallottam az Isten előtt álló aranyoltár négy sarka közül, így szólt a hatodik harsonás angyalhoz: „Oldozd fel a négy angyalt, aki a nagy Eufrátesz folyónál meg van kötözve!"

A négy angyal megszabadult kötelékeitől, és készen állt órára, napra, hónapra és évre, hogy megölje az emberek egyharmadát. A lovas sereg száma húszezerszer tízezerre rúgott: hallottam a számát. A látomásban ilyennek láttam a lovakat és a lovasokat: tűzvörös, kék és kénsárga (páncél) borította őket, a lovak feje olyan volt, mint az oroszláné, s a szájukból tűz, füst és kénkő csapott ki. Ez a három csapás: a szájukból kicsapó tűz, füst és kénkő megölte az emberek egyharmadát. A lo­vak ereje a szájukban és a farkukban rejlett: a farkuk ugyanis olyan volt, mint a kígyó, feje volt, amivel marni tudtak.

A többi ember, aki nem halt meg a csapások alatt, mégsem tartott bűnbánatot gonosz tettei fölött, hanem tovább is imádta a gonosz lelkeket és az aranyból, ezüstből, bronzból, kőből és fából készült bálványokat, amelyek nem látnak, nem hallanak, és nem járnak, nem szakítottak sem a gyilkossággal, sem a varázslattal, sem erkölcstelenségeikkel, sem a lopásokkal.


Csütörtök 605

VÁLASZOS ÉNEK ApCsel 17, 30. 31; Jó l, 13. 14

V. Mindenütt meg kell térnie mindenkinek, * Mert Isten kiválasztott egy napot, és ezen igazságos ítéletet ül a világ fölött, alleluja.

F. Isten szolgái, gyűjtsétek egybe a föld minden lakóját, és kiáltsatok az Úrhoz. * Mert Isten.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek el­len" című értekezéséből

(Lib. 5, 2, 2-3: SC 153, 30-38) Az Eukarisztia a feltámadás záloga

Ha az emberi test nem üdvözülne, akkor vérével az Úr nem váltott volna meg minket, az Eukarisztia kely-he sem lenne az ő vérében való részesedés, sem a ke­nyér, amelyet megtörtünk, nem lenne az ő testében való részesedés. Vér ugyanis nem származik máshonnan, csak az erekből, a húsból és mindabból, ami az ember lényegéhez tartozik. Amikor Isten Igéje valóban em­berré lett, vérével váltott meg minket, amint az Apostol is mondja: Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát (Ef l, 7).

Mivel titokzatos Testének tagjai vagyunk, és teremtményekkel táplálkozunk — a teremtett dolgokat pedig ő maga adja nekünk azáltal, hogy fölkelti napját, és esőt küld tetszése szerint —, a kehelynek a teremtett világból származó tartalmát saját vérének vallotta, amelyből a mi vérünket gyarapítja; a teremtett világból származó kenyeret nyíltan tulajdon testének mondta, amely a mi testünket növeli.

Amikor tehát a vízzel kevert bor és a megsütött kenyér — amely növeli és fenntartja testünk életét — befogadja az Isten szavát, és Krisztus vérének és testének Eukarisztiájává lesz, hogyan lehetne azt állítani, hogy az a test, amelyet Krisztus teste és vére táplál, és amely az ő tagja, képtelen lenne Isten ajándékának, az örök életnek a befogadására?


606 Húsvéti idő III. hete

Ahogy a szent Apostol is mondja az efezusiakhoz írt levelében: Tagjai vagyunk Testének búsából és csont jából (vő. Ef 5, 30), s ezt nem valami szellemi, láthatat­lan emberről mondja — a szellemnek ugyanis nincs bú sa és csontja (Lk 24, 39) —, hanem arról a szervezetről mondja, amely valóságos ember, amely húsból, idegek­ből és csontokból áll, amely a Krisztus vérét tartalmazó kehelyből táplálkozik, és attól a kenyértől növekszik, amely Krisztus teste.

A szőlővessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsöt hoz. A gabonaszem, miután földbe esett és elhalt, sokszorosan életre kel Isten Lelke által, aki mindent fenntart. Ezek aztán megfelelő elkészítés révén az ember használatára szolgálnak, és befogadva Isten szavát Eukarisztiává válnak, amely Krisztus teste és vére. Ugyanígy a mi testünk is, amely az Eukarisztiából táp­lálkozott, miután földbe teszik, és ott elporlik, a maga idejében életre kel, mert Isten Igéje megajándékozza a feltámadással azért, hogy megdicsőítse ezzel Istent, az Atyát. Ő ezt a halandót halhatatlansággal veszi körül, és a romlandó testnek, ingyenes ajándékából, romolha-tatlanságot ad, hiszen az Isten ereje a gyengeségben nyilvánul meg.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 6, 48-52

V. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. * Ez a mennyből alászállott kenyér; aki ebből eszik, nem hal meg, allelu- ja.

F. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. * Ez a.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 8, 10-11

Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él.


Csütörtök 607

Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztot­ta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van, alleluja.

FOHÁSZOK

Imádjuk feltámadt Krisztus Urunkat, aki mindig jelen

van Egyházában, és kérjük:

Urunk, maradj velünk! Urunk, Jézus Krisztus, te diadalmaskodtál a bűn és a

halál felett,

_ légy közöttünk, aki élsz mindörökké! Jöjj hozzánk legyőzhetetlen erőddel,

— és add, hogy átérezzük, milyen jóságos vagy hoz-
zánk!

Te, aki egyedül vagy képes új életet adni a lelkeknek, és kibékíteni őket egymással,

  • segíts a széthúzás miatt vergődő világon!
    Erősíts meg bennünket a végső győzelem hitében,
  • és a reményben, hogy újra eljössz!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, add, hogy nagy bizalommal járuljunk atyai jóságodhoz a húsvéti szent időben, amikor oly bőkezűen nyújtod kegyelmed ajándékait. Kiszabadítottál minket a tévelygés homályából, engedd, hogy egyre jobban ragaszkodjunk hitünk szent igazságaihoz. A mi Urunk.


608 Húsvéti idő III. hete

NAPKÖZI IMAÓRA Délelőtt

OLVASMÁNY l Kor 12, 13

Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akar szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Tit 3, 5b-7

Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjá­születés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol l, 12-14

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test sze-


Csütörtök 609

rint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Legyőzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt, elsőnek a halottak közül. Ujjongva dicsőítsük mindnyájan, és kérjük: Aki feltámadtál a halálból, hallgass meg minket!

Emlékezzél Egyházadra, amelyet az apostolokra építettél, és kiterjesztettél a föld végső határáig,

  • áldd meg mindazokat, akik hisznek benned!
    Te vagy lelkünk-testünk orvosa,
  • látogass el hozzánk, és erősíts meg jóságosán!
    Adj gyógyulást és erőt a betegeknek,
  • és szabadítsd meg őket minden szenvedésüktől!
    Segíts az aggódókon és elnyomottakon,
  • atyai jóságoddal könnyíts a nélkülözők sorsán!
    Kereszted és feltámadásod mindnyájunknak megnyi-
    totta a halhatatlanság útját,

— add meg elhunyt testvéreinknek országod örömét!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, add, hogy nagy bizalommal járuljunk atyai jóságodhoz a húsvéti szent időben, amikor oly bőkezűen nyújtod kegyelmed ajándékait. Kiszabadítottál minket a tévelygés homályából, en-


610 Húsvéti idő III. hete

gedd, hogy egyre jobban ragaszkodjunk hitünk szent igazságaihoz. A mi Urunk.

PÉNTEK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Feltámadásodnak, Krisztus, alleluja,

F. Ég és föld örvendezik, aéleluja.

RLSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 10,1-11

János újra megbízatást kap a jövendölésre

Én, János, láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égből. Felhő övezte, és szivárvány ívelt a feje fölött, arca ragyogott, mint a nap, lába meg izzott, mint a tűzoszlop. Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábával a tengerben állt, a ballal a földön. Hangosan kiáltozott, ahogy az oroszlán ordít. Ki­áltozására hét mennydörgés válaszolt. Amikor hallottam a hét mennydörgést, írni akartam, de az égből szó­zat hallatszott: „Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd le!"

És láttam, hogy az angyal, aki a tengerben és a föl­dön állt, jobbját az égre emelte, megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette az eget, és ami benne van, a földet, s ami benne van, a tengert, és ami benne van: „Nincs többé haladék! Azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak."

Azután az égi hang újra szólt hozzám: „Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll." Odamentem az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét, így szólt hozzám: „Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz." Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét, és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a


Péntek 611

méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor ezt mondták nekem: „Ismét jövendölnöd kell sok népről, nemzetről és királyról."

VÁLASZOS ÉNEK Jel 10, 7; Mt 24, 30

V. Amikor az angyal megfújja a harsonát, beteljesedik az Isten titka, * Amint ezt tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak, alleluja.

F. Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és meg­látják, amint az Emberfia eljön az ég felhőin, nagy ha­talommal és dicsőséggel. * Amint ezt.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Efrém diakónus beszédeiből

(Sermo de Dominó nostro, 3-4. 9: Opera edit. Lamy, l, 152-158. 166-168)

Krisztus keresztje: az emberi nem üdvössége

Urunkra rátiport a halál, ő viszont letaposta a halált, mint ahogyan az utat szokták. Alávetette magát a halálnak, s önakaratából fogadta el azt, hogy a vonako­dó halált megsemmisítse.

Urunk ugyanis kiment a Kálváriára keresztet hordozva, mert így akarta a halál. Ő azonban megszólalt a kereszten, és a sírok mélyéről előhívta szavával a megholtakat, a halál minden vonakodása ellenére.

Csak a magára vett testében ölte meg őt a halál; s ő ugyanilyen fegyverrel aratott győzelmet a halál felett. Istenségét emberségébe rejtette, s odalépett a halál elé, amely öl, de a halál is megöletett. A halál megöli a ter­mészetes életet, s viszont őt megöli a természetfeletti élet.

Mivel ugyanis a halál őt el nem nyelhette test nélkül, sem az alvilág fel nem falhatta őt test nélkül, ezért vett fel a Szűztől testet, hogy győzelmi kocsira szállva, azon menjen az alvilágba. Magára vett testében jutott


612 Húsvéti idő III. hete

be az alvilágba, magához ragadta annak kincseit, és kincsestárát megsemmisítette.

Elment tehát Évához, minden élő ember anyjához, ő az a szőlőskert, amelynek sövényét a halál Éva keze­ivel nyitotta meg, hogy megízlelje annak gyümölcsét; így lett Éva, a minden élő anyja, egyben minden élő számára a halál kútfeje is.

Tündöklőit Mária, mint sokkal különb új szőlőtő a régi szőlőtő Évánál, és új élet lakozott benne: Krisztus, hogy a mindent elnyelő és elbizakodottan közelgő halál előtt halandó gyümölcsben rejtőzzék a halalt-tipró Élet. Amikor tehát a halál elnyelte őt minden félelem nélkül, akkor szabadította meg a haláltól az életet, s ve­le együtt sokakat.

Az ácsnak ez a dicső Fia, keresztjét a mindenkit el­nyelő halottak-országa fölé emelte, és az emberi nemet az élet hónába mentette át. Miként az emberi nem egy fa révén süllyedt le a holtak birodalmába, ugyanúgy egy fa révén jutott át az élet hónába is. Abba a fába régen fanyar vad oltóág lett beoltva, most nemes, édes oltóág oltódott be, hogy felismerjük őt, akinek semmi­féle teremtmény sem szegülhet ellene.

Dicsőség neked, aki keresztedet a halál fölé hídként emelted, hogy a lelkek rajta keresztül jussanak át a ha­lál országából az élet birodalmába.

Dicsőség neked, aki magadra vetted a mi halandó emberi testünket, és azt minden halandó számára az élet forrásává is tetted.

Te valóban élsz; hiszen megölőid úgy bántak életeddel, mint a földművesek; tudniillik vetőmagként vetették életedet a barázdába, hogy onnan az kikeljen, és magával sokakat életre keltsen.

Jöjjetek, ajánljuk fel szeretetünket nagy és egyetemes áldozatként; buzgó énekeket és imákat zengjünk annak, aki áldozatként ajánlotta fel a keresztjét Istennek, hogy belőle mindnyájunkat gazdaggá tegyen.


Péntek 613

VÁLASZOS ÉNEK l Kor 15, 55-56. 57; 2 Kor 4, 13. 14

V. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullán- kod? A halál fullánkja a bűn. * Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket Jézus Krisztus, a mi Urunk által, alleluja.

F. Mivel a hitnek szelleme él bennünk, hisszük, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltá­maszt. * Legyen hála.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 5, 30-32

Atyáink Istene Jézust, akit keresztfára feszítve meg­öltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megterítse Izraelt, és megbo- csássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.

RÖVID VÁLSZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne, alleluja.

FOHÁSZOK

Könyörögve kérjük mennyei Atyánkat, aki Krisztus feltámadása által új életet ajándékozott nekünk: Világosíts meg minket Krisztus világosságával!

Istenünk, te müveidben kinyilatkoztattad örök tervedet, megalkottad a földet, és hűséges vagy minden nemzedékhez, - hallgass meg minket, jóságos Atyánk!


614 Húsvéti idő III. hete

Tisztíts meg minket színtiszta igazságod által, és irányítsd életszentségben minden lépésünket,

- hogy azt cselekedjük, ami helyes és kedves előtted!
Világíts meg minket Krisztus világosságával!

Ragyogtasd fel arcod fényességét felettünk,

- hogy bűneinktől megszabadulva házad javaival töl-
tekezzünk!

Aki békességet hagytál apostolaidra,

- adj békét nekünk és minden embernek a földön!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy akik az Úr feltámadásának kegyelmi erejét megismertük, a szeretet Lelkének erejével új életre támadjunk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA Délelőtt

RÖVID Öl VASMÁNY ApCsel 2, 32. 36

Isten feltámasztotta Jézust, ennek mi mind tanúi vagyunk. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizo­nyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID Öl VASMÁNY Gal 3, 27-28

Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztus­ban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.


Péntek 615

Délután

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 5, 7-8

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonosz­ság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovászta- lan kenyerével.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 5, 8-10

Krisztus, annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejezté­vel pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

RÖVID VÁI.ASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. A megfeszített Úr feltámadt a halálból, és megváltott minket, alleluja.

FOHÁSZOK.

Krisztus az út, az igazság és az élet. Kérjük őt hangos szóval: Élő Isten Fia, áldd meg népedet!

Urunk, imádkozunk hozzád Egyházad minden szolgá­jáért, hogy amikor az élet kenyerét megtörik testvé­reiknek, - őket magukat is tápláld és erősítsd!


616 Húsvéti idő III. hete

Élő Isten Fia, áldd meg népedet!

Imádkozunk hozzád egész keresztény népedért, hogy példaadóan teljesítse hivatását,

- és tartsa meg lelki egységben a béke köteléke!
Imádkozunk hozzád azokért, akik a közhatalmat gya-
korolják, hogy feladatukat igazságosan és megértés
sel végezzék,

- és így minden nép között erősödjék az egyetértés és
a béke!

Kérünk, hogy minket, akik őszinte szívvel ünneplünk téged, tégy méltóvá a szentek közösségére,

- elhunyt testvéreinkkel együtt, akiket kegyelmedbe
ajánlunk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy akik az Úr feltámadásának kegyelmi erejét megismertük, a szeretet Lelkének erejével új életre támadjunk. A mi Urunk.

SZOMBAT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten új életre hívott minket, alleluja,

F. Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámasztása által, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 11, 1-19

A két tanú

Én, János, látomásomban bothoz hasonló mérőnádat kaptam ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják. Két tanúm-


Szombat


617


nak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bűnbánatot.

ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják.

Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. Holttestük ott hever majd a nagy város utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem en­gedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak."

De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. Az égből hangos szózat hallatszott: „Gyertek ide!" S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének.

Elmúlt a második jaj, de hamarosan itt lesz a harmadik.

A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Erre üdv­rivalgás hallatszott az égben: „Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, és uralkodni fog örökkön-örökké! Ámen." Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónuson ült, arcra borult, és imád-


618 Húsvéti idő III. hete

ta az Istent: „Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk, oki vagy, aki voltál, és aki eljössz, mert átvetted a főhatalmat, és uralkodói. Háborogtak a nemzetek, de eljött az ideje haragodnak és az ítéletnek a holtak fölött. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat és a szenteket, neved tisztelőit: a kicsinyeket és a nagyokat! A föld megrontói meg pusztuljanak!"

Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt.

VÁLASZOS ÉNEK. Jel 11, 15; Dán 7, 27

V. Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, * És uralkodni fog örökkön-örökké, alleluja.

F. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál és neki engedelmeskedik minden uralkodó. * És uralkodni.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

(Lib. 4, 2: PG 73, 563-566)

Krisztus feláldozta a testét mindnyájunk életéért

Azért halok meg mindenkiért, mondja az Úr, hogy önmagam által mindenkinek életet adjak; testemmel váltottam meg minden embert. A halálomban meghal a halál, és a megromlott emberi természet velem együtt új életre támad, jelenti ki az Úr.

Azért lettem hozzátok hasonló, Ábrahám magvából való emberré, hogy minden tekintetben hasonlítsak testvéreimhez. Jól megértette ezt Szent Pál, aki így tanított: Minthogy a gyermekeknek közös a testük és a vé rük, részt kapott belőle ő is, hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott, tudniillik a sátánt (Zsid 2, 14).


Szombat 619

Másképpen ugyanis sohasem lehetett volna legyőzni azt, aki a halálon uralkodott, és ezért magát a halált sem, ha nem áldozta volna fel magát értünk Krisztus, és mindenkit meg nem váltott volna ő egyedül: hiszen ő mindenki felett van.

Találóan mondja tehát a zsoltárokban, amikor ma­gát mint szeplőtelen áldozatot ajánlja fel Istennek, az Atyának: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, de embertestet alkottál nekem. Égő- s engesztelő áldozatot sem követeltél, így szóltam akkor: íme, eljövök (Zsolt 39, 7-9).

Megfeszítették mindenkiért és mindenki miatt: így egy halt meg mindenki helyett azért, hogy mindnyájan éljünk őbenne; hiszen lehetetlen, hogy a halál zsákmánya legyen az, vagy romlást lásson az, aki maga az élet. Azt pedig magának Krisztusnak a szavaiból tudjuk, hogy ő a világ életéért áldozta fel testét, hiszen így imádkozik: Szent Atyám, tartsd meg őket . . . Érettük szentelem magamat 0n 17, 11, 19).

Szentelem magamat, ezt ahelyett mondotta, hogy konszekrálom, felajánlom mint szeplőtelen, jó illatú áldozati adományt. Ugyanis az szentelődött meg, vagyis lett szentté a törvény értelmében, amit az oltáron felajánlottak. Krisztus tehát odaáldozta testét minden ember életéért, és így új életet önt belénk. Ahogy tudásom szerint képes vagyok erre, elmondom, hogy miképpen történik ez.

Miután ugyanis az Isten éltető Igéje testet vett fel, a saját isteni életének gazdagságába helyezte vissza az embert, és azzal, hogy ilyen, szóval ki nem fejezhető szoros egységbe lépett a testtel, azt éltetővé is tette, olyanná, mint amilyen maga az Ige is a természete szerint.

Krisztus teste élteti tehát azokat, akik a vele azonos természet részesei: mert elűzi a halált, amikor megjelent a halálra szánt emberek között, megszünteti a romlást, önmagában hordozva azt az erőt, amely töké­letesen eltöröl minden romlandóságot.


620 Húsvéti idő III. hete

VÁLASZOS ÉNEK Jn 10, 14. 15. 10

V. Én vagyok a jó Pásztor, ismerem enyéimet, * Életemet adom juhaimért, alleluja.

F. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen. * Életemet adom.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 14, 7-9

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és támadt fel, hogy halottnak, élőnek Ura legyen.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Simon Péter így felelt: Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, alleluja.

FOHÁSZOK

Örvendezve kérjük Krisztus Urunkat, az Élet Kenyerét, aki igéje és teste asztalának vendégeit feltámasztja majd az utolsó napon: Urunk, tölts el minket békével és örömmel!

Istennek Fia, aki a halálból feltámadtál, és az élet fejedelme vagy,

- áldj meg és szentelj meg minket és minden embertestvéredet!

Te, aki a benned hívőket békével és örömmel ajándékozod meg,


Szombat 621

- add, hogy a világosság fiaiként éljünk, és győzel-
mednek örvendezzünk!

Gyarapítsd a földi élet útján zarándokló Egyházad hi­tét,

  • hogy feltámadásodról tanúságot tegyen a világban!
    Te, aki sok szenvedés után beléptél Atyád dicsőségébe,
  • fordítsd örömre a szomorkodók bánatát!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te a keresztkút vizével új életet öntesz hí­veid lelkébe, amikor újjászületnek Krisztusban. Őrizz minket, hogy a hitellenes kísértéseket legyőzve hűségesek maradjunk áldott kegyelmedhez. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Róm 5, 10-11

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az o' életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Sőt ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 20-22

Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádám­ban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.


622 Húsvéti idő III. hete

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Kor 5, 14-15

Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


623 HÚSVÉT IV. VASÁRNAPJA

Zsoltáros rész, IV. hét

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 445.

1. ant. Krisztus békéje töltse be szíveteket, alleluja!

Zsoltárok és kantikum a IV. hét vasárnapjáról, 1183.

  • ant. Megváltottál minket Istennek véred árán, al-
    leluja.
  • ant. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Mes-
    siásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 9-10

Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott ben­neteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Én vagyok a kapu, mondja az Úr. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, és legelőt talál, alleluja.

Fohászok

Krisztus feltámadt, legyőzte a halált, és megújította az

életet. Kérjük állhatatosán:

Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket! Te vagy az a kő, amelyet elvetettek az építők, de mégis

szegletkővé lettél,

építs be minket, mint élő köveket, Egyházadba!


624 Húsvét IV. vasárnapja

Te vagy a hűséges és igaz tanú, aki elsőként támadtál fel a halottak közül,

- engedd Egyházadnak, hogy szüntelenül tanúskod-
jék rólad!

Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket! Te isteni Jegyese vagy Egyházadnak, amely átszúrt oldaladból született,

- tégy minket ennek a titokzatos életkapcsolatnak ta-
núivá!

Te vagy a kezdet és a vég, te meghaltál, és élsz,

- tartsd meg a megkeresztelteket mindhalálig hűség-
ben, hogy elnyerjék a megérdemelt koronát!

Isten szent városának te vagy világító fénye,

- töltsd el fényeddel meghalt testvéreinket, hogy
uralkodhassanak mindörökre!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Örvendezik a szívem, alleluja,

F. Énekemmel adok hálát az Úrnak, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 12, 1-18

A napba öltözött Asszony

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a nap, lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdal­mában kiáltozott. Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte az ég csil­lagainak egyharmadát, és a földre szórta.


Olvasmányos imaóra 625

Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták, és az Isten trónja elé tették. Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig.

Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.

Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt. De legyőzték őt a Bárány vérével és tanúsága igéjével. Még életüket sem kímélték, mindhalálig! Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra."

Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják.

Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asz-szony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyel­te a sárkány szájából kiáradó folyót. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyer­mekével, aki megtartja Isten parancsait, és kitart Jézus tanúsága mellett.

Kiállt a tenger partjára.


626 Húsvét IV. vasárnapja

VÁLASZOS ÉNEK Jel 12, 11. 12; 2 Mák 7, 36

V. Legyőzték ó't a Bárány vérével és tanúsága igéiével. Még életüket sem kímélték, mindhalálig! * Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, és ti, akik benne laktok, alleluja!

F. Rövid ideig tartó szenvedés után elnyerték az örök életet Isten szövetsége alapján. * Ezért örvendezzetek-

MÁSODIK OLVASMÁNY

Nagy Szent Gergely pápának az evangéliumokról mondott szentbeszédeiből

(Horn. 14, 3-6: PL 76, 1129-1130) Krisztus a jó Pásztor

Én vagyok a jó Pásztor. Ismerem juhaimat, azaz sze­retem, és enyéim is ismernek engem (Jn 10, 14). Ezzel nyíltan megmondta: akik szeretnek, azok megfogadják szavamat. Hiszen egyáltalán nem ismeri az igazságot az, aki nem szereti.

Eddig arról hallottatok, szeretett testvéreim, hogy melyek a mi hivatásunk veszélyei Most azonban azt fontoljátok meg az Úr szavai alapján, milyen veszélyek­kel jár a ti hivatástok. Kérdezzétek csak meg magatokat: az o' juhai vagytok? Vajon ismeritek őt? Vajon tudtok az igazság fényéről? De hangsúlyozom: nemcsak a hit, hanem a szeretet által is ismeritek? Kérdem: ismeritek-e a hitet, nemcsak egyszerűen úgy, hogy elfogadjátok, hanem úgy is, hogy azt tettekre váltjátok? Mert a fent idézett szavak János evangélista tolmácsolásában így hang­zanak: Aki azt állítja, hogy ismeri az Istent, de parancsait nem tartja meg, az hazudik (l Jn 2, 4).

Ezért így folytatja azonnal az Un mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom juhaimért (Jn 10, 15). Ezzel világosan megmondta: abban nyilvánul meg az, hogy én ismerem az Atyát és engem ismer az Atya, hogy életemet adom a juhaimért, vagyis azt, hogy én mennyire szeretem az Atyát,


Olvasmányos imaóra 627

azzal a szeretettel mutatom meg, amely engem a juhaimért meghalni késztet.

Azután ismét a juhokról szólva így folytatja: Juha- im hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik 0n 10, 27). Kevéssel előbb ezt mondta róluk: Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőt talál 0n 10, 9). Belép az ember a hit által; kilép, amikor a hitből a szemlélődésre jut élj a hitbeli ismeretből a látásra, és így talál táplálékra az örök lakomán.

Juhai tehát megtalálják a legelőt, mert aki Jézust egyszerű szívvel követi, az örökké zöldellő rétek dús füvéhez jut. A jó Pásztor juhainak legelője pedig nem más, mint a mindig viruló paradicsomkert lelki boldogsága. A választottak dús legelője ugyanis Istennek színről színre látott arca, amelynek véget nem érő és teljesen zavartalan szemléletében éltető táplálékkal töl-tekezik a lelkűk.

Szeretett testvéreim, iparkodjunk megtalálni ezt a dús legelőt, hogy abban mi is részesedjünk a menny lakóinak örömére. Már maga az ott vigadozók boldog­sága is hívogat minket. Buzduljunk neki, testvérek, éledjen bennünk újjá, tüzesedjék át a hitünk, és gyulladjanak fel vágyaink a mennyeiek szeretetére; aki így szeret, az már az ég felé menetel.

Azokat, akik az égi haza örömét keresik, ne tartóztassa fel semmiféle akadály: hiszen ha egyszer valaki egy kitűzött cél felé tart, akkor e törekvéstói az út nehézségei már nem tántoríthatják el. De csábító kellemességek se térítsenek el bennünket, hiszen igazán oktalan az a vándor, aki egyszerre elfelejti, hogy hová is készült, mihelyt útján ég}' szép virágos rétet megpillant.

VÁLÁSZOS É NEK Vő. Jn 10, 14. 15; l Kor 5, 7

V. Feltámadt a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért, * És meghalt nyájáért, alleluja.

F. Húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. * És meghalt.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 867.


628 Húsvét IV. vasárnapja

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ, 449.

1. ant. Nem halok meg, hanem élek, hogy hirdes-
sem az Úr nagy tetteit, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a IV. hét vasárnapjáról, 1190.

  • ant. Áldott a te dicsőséges szent neved, alleluja!
  • ant. Magasztaljátok Istenünket, mert tökéletes
    minden műve, és igazságos minden útja, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 10, 40-43

Jézust harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltáma­dása után. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekünk, * Alleluja, alleluja. Krisztus.

F. Aki feltámadtál a halálból. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Krisztus.

Benedictus-ant. Én vagyok a juhok pásztora; én vagyok az út, az igazság és az élet; én vagyok a jó Pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, alleluja.

FOHÁSZOK

Hívjuk hangos szóval a mindenható Atyaistent, aki feltámasztotta jézust, Királyunkat és Megváltónkat:


Napközi imaóra 629

Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével! Szentséges Atyánk, aki szeretett Fiadat, Jézust, a halál sötétjéből átvezetted dicsőséged fényébe,

- add, hogy mi is eljussunk csodálatos világosságodra!
Aki a hit álul üdvözítesz minket,

- add, hogy a mai napot keresztségünk hitében tölt-
sük el!

Te, aki úgy parancsolod, hogy azt keressük, ami oda-fönn van, ahol Krisztus jobbodon ül,

- őrizz meg minket a bűn csábításaitól!

A Krisztussal benned elrejtett életünk úgy világoskod- jék a világban,

- hogy előre jelezze az új eget és az új földet!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 3b-5

Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Ef 2, 4-6

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett min-


630 Húsvét IV. vasárnapja

két, bűneinkben halottakat is: így kegyelemből kaptátok a megváltást; Jézus Krisztusban feltámasztott minket, és maga mellé ültetett a mennyben.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 4

A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 445.

1. ant. Keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az
Isten jobbján, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a IV. hét vasárnapjáról, 1196 .

  • ant. Az igazakra világot hint a sötétben, alleluja.
  • ant. Alleluja, üdv, dicsőség és hatalom Istenünk-
    nek, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 10, 12-14

Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.


II. Esti dicséret 631

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Valóban feltámadt az Úr, * Alleluja, alleluja. Valóban.

F. És megjelent Simonnak. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Valóban.

Magnificat-ant. Juhaim hallgatnak szavamra, és én, az Úr ismerem őket, alleluja.

FOHÁSZOK

Mennyei Atyánkat, aki Krisztust feltámasztotta, és jobbjára ültette, könyörögve kérjük: A dicsőséges Krisztus által őrizd meg, Urunk, népe det!

Igaz Atyánk, Jézust a kereszt győzelmével magasztaltad fel a földről,

- add, hogy mindeneket magához vonzzon!

Fiad által, akit felmagasztaltál, küldd el Egyházadba a Szentlelket,

- hogy a te néped az egész emberiség számára az egy-
ség látható jele legyen!

Vízből és Szentlélekből új nemzedék született,

- őrizd meg azt a keresztséghez való hűségben az
örök életre!

Felmagasztalt Fiad érdeméből emeld fel a bajbajutottakat, szabadítsd ki a rabokat, gyógyítsd a betege­ket,

- hogy örvendezzék a világ jótéteményeidnek!

A megdicsőült Krisztus testet és vérét nyújtottad elhunyt testvéreinknek, — támaszd fel őket új életre az utolsó napon!

Mi Atyánk . . .

Könyörgpé

Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él.


632 Húsvéti idő IV. hete

HÉTFŐ

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Szívem és testem, alleluja,

F. Áhítozik az élő Isten után, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből

A két vadállat

Én, János, láttam, hogy a tengerből egy vadállat bukkan fel. Tíz szarva volt és hét feje, szarvain tíz korona, fejein meg istenkáromló nevek. A vadállat, amelyet láttam, hasonlított a párduchoz, lába mint a medvéé, szája pedig az oroszlán szája. A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt.

Az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve, de halálos sebe meggyógyult. Az egész föld csodálta a vadállatot. Leborultak a sárkány előtt, hogy hatalmat adott a vadállatnak. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: „Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?"

Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassá. Káromlásra nyitotta száját az Isten ellen, káromolta nevét, hajlékát és az ég lakóit. Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket, és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzs­re, népre, nyelvre és nemzetre. A föld lakói, akiknek a neve a világ kezdetétől nincs beírva a megölt Bárány életkönyvébe, mind leborulnak majd előtte.

Akinek van füle, hallja meg! Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül. Aki karddal öl, annak kard élén kell elhullnia. Ez a szentek állhatatosságának és hitének az alapja.

Akkor láttam, hogy egy másik vadállat emelkedik ki a földből. Két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy ordított, mint a sárkány. Az első vadállatnak minden hatalmát gyakorolta a jelenlétében. A földet és lakóit


Hétfő 633

rávette, hogy boruljanak le az első vadállat előtt, amely kigyógyult halálos sebéből.

Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára. A föld lakóit megtévesztette a csodajelekkel, amelyeket a vadállat előtt véghez vihetett. Rávette a föld lakóit, hogy emel­jenek szobrot a vadállatnak, amelyet a kard megsebezett, de felgyógyult. Hatalmat kapott, hogy lelket leheljen a vadállat szobrába, hogy megszólaljon a vadál­lat szobra, meg hogy megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt. Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a szá­mát.

Ez a bölcsesség! Akinek van esze, számítsa ki a vadállat számát, hisz emberi szám: hatszázhatvanhat.

VÁLASZOS É.NEK Jel 3, 5; Mt 10, 22

V. A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlőm ki az élet könyvéből, * És megvallom majd Atyám és angyalai előtt, alleluja.

F. Aki mindvégig kitart, az üdvözül. * És megvallom.

MÁSODIK. OLVASMÁNY

Nagy Szent Vazul püspöknek „A Szentlélekről" írt könyvéből

(Cap. 15, 35-36: PG 32, 130-131) A Lélek éltet

Az Úr, aki életünket elrendezi, a keresztség szövetségét kötötte velünk, amely a halált is és az életet is jel­zi: a halál szerepét tölti be a víz, a Lélek pedig az élet zálogát adja. Ezért tehát világos előttünk, amit keresünk, hogy miért lett összekapcsolva a víz és a Szentlélek. Mivel a keresztségnek kettős célja van, tudniillik:


634 Húsvéti idő IV. hete

hogy egyrészt megszűnjék létezni a bűn teste, nehogy később halált teremjen, másrészt pedig, hogy a Lélek­nek éljen, és gyümölcsöt hozzon a megszentelődésben: a víz jelképezi a halált, amikor sírként magába fogadja a testet, a Lélek pedig éltető erejét árasztja, a bűn halá­lából megújítja lelkünket az eredeti életre. Ez tehát a vízből és Szentlélekből való újjászületés; a halál a vízben történik, életünket pedig a Szentlélek adja.

A három alámerítéssel és az azonos számú imádsággal jön létre a keresztség nagy misztériuma úgy, hogy kifejezze a halál képét, és a megkereszteltek az istenismeret elnyerésével megvilágosítsák lelkűket, így ami kegyelem a keresztvízben van, nem a víz természetes erejéből fakad, hanem a Szentlélek jelenlétéből. A ke- resztség ugyanis nem a test szennyének lemosása, hanem a jó lelkiismeret könyörgése Istenhez. A feltámadásból fakadó életre készít elő bennünket az Úr, ami­kor az evangéliumi életforma teljességét állítja elénk: ne legyünk haragvók, viseljük el a megbántásokat, legyünk tiszták a szenvedélyek vágyától, erkölcsi életünk legyen mentes a pénzhajhászástól, és előírja, hogy mindazt, amivel természete szerint rendelkezik a világ, a leiekből fakadó ösztönzésnek megfelelően használjuk fel.

A Szentlélek által kerülünk vissza a paradicsomba, általa emelkedhetünk fel a mennyek országába, általa lehetünk újra Isten fogadott gyermekeivé; általa kapjuk a bizalmat, hogy Atyánknak szólíthassuk az Istent, neki köszönhetjük, hogy Krisztus kegyelmének részesei lehetünk, hogy a világosság gyermekeinek hívnak minket, hogy részünk lesz az örök dicsőségben, és hogy röviden mondjam: a Szentlélek által élünk minden áldás teljességében mind ezen a világon, mind az eljövendőben. A megígért javak szépségét mintegy tü­körben szemléljük, és hittel reméljük, hogy e javakat majd élvezni is fogjuk, amelyek olyanok, mintha már jelen is lennének.


Hétfő 635

S ha ilyen a foglaló, milyen az egész? És ha ilyen fönséges a kezdet, milyen lesz akkor az egész beteljese- dés?

VÁLASZOS ÉNEK

V. A régi bűneinket lemosó keresztség vizéből előtűnő' testünkre * A Szentlélek galamb módjára leszáll, elhozza Isten békéjét az égből, ahol az Egyház lesz az üdvösség bárkája, alleluja.

F. Ó , boldog szentsége a víznek, amellyel szabad út nyílik nekünk az örök életre. * A Szentlélek.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 10, 8b-10

Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallód, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pe­dig üdvösségre szolgál.

RÖVID VÁI.ASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Én vagyok a jó Pásztor: magam legeltetem juhaimat, és életemet adom értük, alleluja.

FOHÁSZOK

Bizalommal kérjük a mennyei Atyát, akinek dicsőségé- re szolgált szent Fia halála és feltámadása: Urunk, világosítsd meg értelmünket!

Istenünk, világosság Atyja, aki a dicsőségesen feltámadó Krisztus fényével elárasztottad a világot,

— világosítsd meg ma elménket a hit fényével!


636 Húsvéti idő IV. hete

Feltámadt Fiad révén megnyitottad az embereknek az örökkévalóság kapuját,

- add meg mai munkánkban az örök élet reményét!
Urunk, világítsd meg értelmünket!

Aki feltámasztottad Fiadat, és általa elküldted a világba a Szentlelket,

- gyújtsd fel szívünket a szent szeretet tüzével!
Jézus Krisztus, aki megszabadításunkért a keresztfán

függött,

- legyen ma üdvösségünk és megváltásunk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett világot. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Jel l, l/c-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilág­nak a kulcsa.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Kol 2, 9. lOa. 12

Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne tá-


Hétfő 637

madtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.'

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Tim 2, 8. 11

Ne felejtsd, hogy az Úr Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-am. Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus Urunkat, aki feltámadásával megvilágosította a világot, örvendezve kérjük:


638 Húsvéti idő IV. hete

Krisztus, életünk, hallgass meg minket! Urunk, Jézus Krisztus, te tanítványaidhoz csatlakoztál az úton,

- állj zarándokló Egyházad mellé!

Ne engedd, hogy híveid késedelmesek legyenek a hitre,

- hanem add, hogy megvalljanak téged, aki legyőzted
a halált!

Tekints jóságosán azokra, akik még nem ismertek fel az életútjukon,

- mutasd meg magadat nekik, hogy elfogadjanak Üd-
vözítőjüknek!

Te a kereszten saját testedben kiengesztelődést hoztál minden embernek,

- adj békét és egységet valamennyi nemzetnek!
É lők és holtak Bírája,

- adj bűnbocsánatot meghalt testvéreinknek, akik hit-
tek benned!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemel­ted az elesett világot. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba. A mi Urunk.

KEDD

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

F. A halál nem lesz többé úrrá rajta, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 14, 1-13

A Bárány győzelme

Én, János, láttam a Bárányt, ott állt Sión hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki homlokán viselte a ne-


Kedd 639

vét és Atyjának a nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hírfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonyt nem érintettek, szüzek maradtak, és mindenüvé követték a Bárányt, ahová csak ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: feddhetetlenül (állnak Isten trónja előtt).

Aztán láttam, hogy egy másik angyal átrepül az ég­bolton. Nála volt az örök evangélium, hogy hirdesse a föld minden lakójának, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Harsány hangon hirdette: „Féljé­tek az Istent, és dicsőítsétek, mert eljött ítéletének órája! Boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrá­sok alkotója előtt!"

Ezt (az angyalt) egy másik angyal követte; ezt hirdette: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely kicsapon- gása tüzes borával megrészegítette mind a nemzeteket."

Egy harmadik angyal is megjelent, és harsány hangon így szólt: „Aki leborul a vadállat és képmása előtt, homlokán vagy karján viseli bélyegét, az inni fog az Isten haragjának borából, amelyet színtisztán töltött haragja kelyhébe. Kénköves tűzben fog gyötrődni a szent angyalok és a Bárány színe előtt. Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot se éjjel, se nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét." Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten paran­csait és Jézus hitét.

Erre szózatot hallottam az égből. „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket."


640 Húsvéti idő IV. hete

VÁLASZOS ÉNEK Jel 14, 7. 6. 7

V. Az égben angyalok sokaságának hangját hallottam, így szóltak: * Féljétek az Istent, és dicsőítsétek, boruljatok le az ég és a föld, a tenger és a vízforrások alkotója előtt, alleluja!

F. Láttam, hogy Isten angyala átrepül az égbolton. Harsány hangon hirdette: * Féljétek az.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Aranyszavú Szent Péter püspök beszédeiből

(Sermo 108: PL 52, 499-500) Légy az Isten áldozata és papja

Isten irgalmára kérlek benneteket (Róm 12, 1). Pál apostol kéri ezt, sőt rajta keresztül maga Isten, mert azt akarja, hogy inkább szeressük őt, mint féljünk tőle. Kér bennünket az Isten, mert nem is annyira Urunk akar lenni, hanem inkább Atyánk. Irgalmasságában kér az Isten, nehogy szigorával kelljen büntetnie.

Hallgasd csak meg, mit kér tőlünk az Úr: Nézzétek és lássátok meg bennem a ti testeteket, tagjaitokat, szíveteket, csontotokat és véreteket. És ha féltek attól, ami bennem Isten, akkor miért nem szeretitek bennem legalább azt, ami a tiétek? Ha elmenekültök az Úrtól, miért nem siettek vissza a szülőhöz?

Talán megzavar benneteket annak a szenvedésnek a nagysága, amit ti okoztatok nekem? Ne féljetek! Ez a kereszt az én számomra nem fullánk, ez a halál ful- lánkja lett. Ezek a szegek nem a fájdalmat verték belém, hanem az irántatok érzett szeretetemet mélyítették el bennem. Ezek a sebeim nem fájdalmas jajgatást hoznak ki belőlem, hanem inkább titeket vezetnek el a szívemhez. Nem azért van kifeszítve a testem, hogy sú­lyosabb legyen a szenvedésem, hanem hogy titeket ölel­jelek keblemre. Vérem hullása nem veszteség számom­ra, hanem értetek adott előleg.


Kedd 641

Jöjjetek hát, térjetek vissza, és legalább ezzel ismerjétek el, hogy milyen jóságos Atya az, akiről azt látjátok, hogy a rosszért jót, az igaztalan bántalmakért sze­retetet, és az ilyen súlyos sebekért ekkora nagy szeretetet nyújt nektek cserébe.

De hallgassuk tovább, mit is kér az Apostol. Ezt mondja: Kérlek benneteket: Adjátok testeteket. Amikor az Apostol ezt kéri tolunk, akkor minden embert egyben papi tevékenységre is hív: Adjátok testeteket élő ál dozatul (Róm 12, 1).

Eddig még soha nem hallott dolog a keresztény papi szolgálat, hiszen az ember egy személyben pap is meg áldozat is. Már nem a külső világban keresi az ember, hogy mit áldozzon fel Istennek, hanem már magával és magában viszi, hogy feláldozza azt önmagáért az Istennek. Mindig ugyanaz az áldozat, és ugyanő a pap is. Ha az áldozatot levágják, és mégis él, akkor a pap, aki áldozatot mutat be, leölést nem ismer.

Csodás áldozat, amelynél testet test nélkül és vért vérontás nélkül áldoznák fel, amint az Apostol is mondja: Isten irgalmára kérlek benneteket, adjátok tes teteket élő áldozatul (Róm 12, 1).

Testvéreim, az ilyen áldozat Krisztus áldozatának abból a formájából következik, ahogy ő a testét a világ életéért élő áldozatként adta oda. Krisztus az ő testét valóban élő áldozattá tette, hiszen megölték, és mégis él. Ebben az áldozatban tehát a halál van elítélve, és az áldozat marad életben. Az áldozat él, és a halál bűnhődik. Ebből a halálból vértanúk születnek, a leölésben élnek, a mennyben ragyognak azok, akikről azt gondolták, hogy a földön kihunytak.

Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket, mond­ja az Apostol: Adjátok testeteket élő és szent áldozatul (Rom 12, 1). Erről jövendölt a próféta: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, de embertestet alkottál ne kem (vő. Zsolt 39, 7).


642 Húsvéti idő IV. hete

Ember, légy tehát az Isten áldozata és papja, és el ne veszítsd, amit neked adott és meghagyott az isteni tekintély. Oltsd magadra a szentség stóláját, övezd magad a tisztaság övével. Fejed fátyolán Krisztus ragyogjon, homlokodat az Ő keresztje díszítse. Vésd szívedbe az isteni szent tanítást, és jó illatú áldozatként gyújtsd lángra mindig az imádságod tüzet, fogd erősen a Lélek kardját; tedd oltárrá a szívedet; és a testedet így ajánld fel bizalommal áldozatul az Istennek.

Isten nem halált kíván tőled, hanem hitet; nem vért követel, hanem elhatározást; nem a leölés, hanem az akarat engeszteli őt.

VÁLASZOS ÉNEK Jel 5, 9. 10

V. Méltó vagy, Uram, hogy átvedd a könyvet, és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, de megváltottál min­ket Istennek * Véred árán, alleluja.

F. Istenünk országává és papjává tettél minket. * Véred árán.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 13, 30-33

Isten harmadnapra feltámasztotta Jézust a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt, így mi örömhírt hirdetünk nektek: az Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból,* Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek.* Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.


Kedd 643

Benedictus-ant. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem, alleluja.

FOHÁSZOK

Mennyei Atyánkat, akinek szeplőtelen Báránya elveszi a világ bűneit, és minket életre kelt, hálás szívvel kérjük: Életünk szerzője, kelts életre minket!

Istenünk, életünk szerzője, emlékezz a keresztfán megölt Bárány szenvedésére és feltámadására,

— hallgasd meg őt, aki örökké közbenjár értünk!

Tisztítsd ki belőlünk a bűn és a gonoszság régi kovászát,

_ és add, hogy az egyeneslelkűség és igazság krisztusi kovásztalan kenyerével éljünk!

Add, hogy ma elvessük magunktól a viszálykodás és az irigység bűnét,

_ és tégy minket figyelmessé szükséget szenvedő embertársaink iránt!

Valósítsd meg bennünk az evangélium szellemét,

_ hogy ma és mindenkor parancsaid szerint éljünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, a te kegyelmedből ünnepeljük Jézus feltámadását. Kérünk, tégy méltóvá minket a megváltás boldog örömére. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. ApCse! 4, 11-12

Ö az a kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.


644 Húsvéti idő IV. hete

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja, F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Vő. l Pét 3, 21-22a

A keresztség most titeket is megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3, 1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 4-5

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek, épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Ismerem juhaimat, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, alleluja.


Szerda 545

FOHÁSZOK

Krisztust, aki feltámadásával megerősítette népe reménységét, kérjük állhatatosán: Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket!

Úr Jézus, átszúrt oldaladból vér és víz folyt ki,

- tedd Egyházadat szeplőtelen jegyeseddé!
Legfőbb Pásztor, te Pétert bíztad meg, hogy legeltesse

nyájadat, amikor feltámadásod után megvallotta, hogy szeret,

- növeld N. pápánkban szüntelenül a szeretetet és a
buzgóságot!

A te adományod volt a bőséges halfogás, amikor tanítványaid a tengeren halásztak,

— küldj munkásokat, hogy folytassák apostolaid munkáját!

Apostolaidat a tenger partján kenyérrel és hallal vendégelted meg,

- ne engedd, hogy a mi hibánkból éhezzenek testvé-
reink!

Jézus, új Ádám és éltető lélek, ragyogtasd fel elhunyt testvéreinken dicsőséged fényét,

- hogy teljesen részesüljenek örömödben!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, a te kegyelmedből ünnepeljük Jézus feltámadását. Kérünk, tégy méltóvá minket a megváltás boldog örömére. A mi Urunk.

SZERDA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja,

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.


646 Húsvéti idő IV. hete

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 14,14—15,4

Látomás a végső időkről: aratás és szüretelés

Én, János, fehér felhőt láttam, a felhőn ült valaki, aki az Emberfiához hasonlított. A fején aranykorona volt, a kezében éles sarló. A templomból egy másik angyal jött ki, és harsány hangon szólt a felhőn ülőnek: „Ereszd neki sarlódat, és arass, mert eljött az aratás ideje, és a vetés már érett a földön." A felhőn ülő a földre vetette sarlóját, és learatta a földet.

Majd egy másik angyal lépett ki az ég templomából, éles metszőkés volt nála. Egy harmadik angyal az oltártól lépett elő, ennek a tűz fölött volt hatalma. Harsány hangon szólt annak, akinél az éles metszőkés volt: „Ereszd neki éles metszőkésedet, és szüreteld le a föld szólőfürtjeit, mert beértek a szemek." Erre az angyal a földre vetette metszőkését, leszüretelte a föld szőlőjét, és bedobálta Isten haragjának hatalmas sajtójába. A kádat a városon kívül kitaposták, és ezerhatszáz stádium-nyira annyi vér folyt ki belőle, hogy a lovaknak a zab-l ájukig ért.

Egy másik csodálatos nagy jelet is láttam az égen: Hét angyalt, a hét végső csapás volt rájuk bízva: ezzel lesz teljessé az Isten haragja. Tűzben játszó, csillogó üvegtengert láttam. Akik legyőzték a vadállatot, képmásat és nevének számát, ott álltak az üvegtengeren, a kezükben az Isten hárfája. Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak énekét énekelték: „Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya! Ki ne félne, tisztelne téged, Urunk, ki ne dicsérné nevedet? Egyedül csak te vágj' a Szent, eljön minden nemzet, és színed elé borul, mert nyilvánvalóvá lett, ahogyan ítéltél."

VÁLASZOS ÉNEK Jel 15, 3; Kiv 15, 11

V. A Báránynak énekét énekelték: Nagy és csodála-


Szerda 647

tos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk.

* Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya, allelu-
ja!

F. Ki hasonló hozzád a hősök közt, Uram? Ki hasonló hozzád, te szentségben dicső, aki csodákat teszel?

* Hűségesek és.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Hiláriusz püspöknek

„A Szentháromság" című értekezéséből

(Lib. 8, 13-16: PL 10, 246-249)

A hívek születés általi egysége Istenben az Ige megtestesülése és az Eukarisztia szentsége által

Ha az Ige valóban testté lett (vő. Jn l, 14), és mi valóban ezt a testté lett Igét vesszük magunkhoz az Úr által adott lakomában, akkor minden kétség nélkül ál­lítjuk, hogy természet szerint bennünk marad az, aki megtestesülésében a mi emberi természetünket már elválaszthatatlanul magára vette, és testének természetét a nekünk kiosztandó testének szentségében az örökkévaló természetével egyesítette, így ugyanis mindnyájan egyek vagyunk, mert egyrészt Krisztusban van az Atya, másrészt pedig bennünk van Krisztus. Bennünk van tehát teste által, mi meg őbenne, és így mi magunk is vele együtt az Istenben vagyunk.

Hogy pedig kiosztott testének és vérének szentsége által vagyunk benne, azt így tanítja: Ez a világ nem lát engem többé, ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok majd, mert én az Atyában vagyok, ti meg bennem, és én tibennetek (vő. Jn 14, 19-20). Ha csak valami akarati egységet akart volna e szavak alatt érteni, akkor miért fejti ki ilyen részletesen a megvalósítandó egység módját és rendjét? Eszerint ugyanis hinnünk kell, hogy ó' az Atyában van az ő isteni természete által, mi viszont őbenne vagyunk az ő testi születése által, ó' pedig mibennünk van a szentségek misztériuma által, így értjük meg, hogy általa, mint Közvetítő' által, milyen


648 Húsvéti idő IV. hete

tökéletes egység valósul meg: mi ugyanis őbenne maradunk, ő meg az Atyában; és ő az Atyában maradva bennünk is megmarad, így jutunk el az Atyával való egységre, akiben Krisztus benne van természete szerint a születése által, mi pedig emberi természetünk által vagyunk benne Krisztusban, és ő is ugyanígy marad bennünk.

Hogy milyen természetbeni bennünk ez az egység, azt így tanúsítja ó' maga: Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne (Jn 6, 57). De senki sem lesz őbenne, csak az, akiben ó' már előzőleg ott volt: hiszen azt az emberi testét vesszük magunkhoz, amelyet ő már magára vett.

Ennek a tökéletes egységnek titkát már előbb is tanította e szavakkal: Ahogyan engem az élő Atya kül dött, s én általa élek, úgy az is élni fog általam, aki en gem eszik 0n 6, 57). Tehát ő az Atya által él, és ahogy az Atya által él, ugyanúgy élünk mi is az ó' teste által.

Minden hasonlat a tökéletesebb megértést segíti elő. így értjük meg jobban ezt a szóban forgó igazságot az előadott példa alapján. Ez tehát életünk dolga, hogy a test által bennünk, testiekben legyen maradandóan velünk Krisztus; általa velünk él majd olyan módon, ahogyan ő él az Atya által.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 6, 57; vő. MTörv 4, 7

V. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, * Az bennem marad, én meg benne, alleluja.

F. Nincs még egy olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk a mi Istenünk. * Az bennem marad.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 8-11

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a ha-


Szerda 649

lálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F- Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben, mondja az Úr, alleluja.

FOHÁSZOK

Irányítsuk kéréseinket Istenhez, aki megmutatta az apostoloknak a feltámadt Krisztust, és kérjük: Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Istenünk, világosság Atyja, ma hálatelt szívvel magasztalunk téged, mert meghívtál bennünket csodálatos világosságodra,

- hogy elnyerjük irgalmadat!

A törekvéseket, amelyekkel az emberi család igyekszik saját életét emberségesebbé tenni,

- a Szentlélek erejével tisztítsd meg és tedd eredmé-
nyessé!

Segíts oly mértékben az emberiség szolgálatára lennünk,

- hogy az egész emberi nem neked tetsző áldozattá le-
gyen!

Most, amikor már ránk köszöntött a nappali világosság, fogadj be minket irgalmadba,

- hogy egész nap örvendezve mondjunk neked dicsé-
retet!

Mi Atyánk . . .


650 Húsvéti idő IV. hete

Könyörgés

Istenünk, te vagy híveid élete, az alázatosak dicsősége, az igazak boldogsága. Hallgasd meg könyörgő imánkat, és töltsd be bőséges kegyelmeddel lelkünket, mert szomjazva várjuk ígéreteid teljesülését. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. Róm. 4, 24-25

Hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézus Krisztust, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Jn 5, 5-6a

Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jé­zus az Isten Fia? ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Ef 4, 23-24

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

V. Maradj velünk Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

Szerda 651

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 7, 24-27

Jézus örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa já­rulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s minden­korra megtette ezt, amikor magát feláldozta.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a világnak, alleluja.

FOHÁSZOK

Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és megnyitotta számunkra az örök életet. Kérjük őt: Krisztus győzelme által üdvözítsd a megvallottakat!

Atyáink Istene, te megdicsőítetted Fiadat, Jézust, amikor feltámasztottad,

— indíts bennünket tökéletes bűnbánatra, hogy meg
újítsuk életünket!

Te minket, tévelygő bárányokat lelkünk Pásztorához és Őrzőjéhez vezettél,

— Egyházad pásztorainak tanítása által őrizz meg
mindnyájunkat a hitben!

Fiad első tanítványait a zsidó népből választottad,

— ismertesd fel Izrael fiaival is az ősatyáknak tett ígé-
retedet!


652 Húsvéti idő IV. hete

Gondolj az elhagyatottakra, árvákra, özvegyekre,

- és ne hagyd magukra azokat, akiket Fiad halála ve-
led kiengesztelt!

Krisztus győzelme által üdvözítsd a megvallottakat! Te magadhoz szólítottad István diakónust, amikor hangos szóval megvallotta, hogy jobbodon látja Jézust,

- fogadd be országodba elhunyt testvéreinket, akik
hittel és szeretettel vágyakoztak utánad!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te vagy híveid élete, az alázatosak dicsősé- ge, az igazak boldogsága. Hallgasd meg könyörgő imánkat, és töltsd be bőséges kegyelmeddel lelkünket, mert szomjazva várjuk ígéreteid teljesülését. A mi Urunk.

CSÜTÖRTÖK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta az Urat, alleluja,

F. És hatalmával minket is feltámaszt, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 15, 5 — 16, 21

Isten haragjának hét csészéje

Én, János, láttam, hogy megnyílt az ég temploma, a szövetség sátora. A templomból hét angyal lépett ki a hét csapással. Ragyogóan fehér vászonruhába voltak öltözve, mellükön aranyöv. A négy közül az egyik élő- lény a hét angyalnak hét aranycsészét adott. Ezek az örökkön-örökké élő Isten haragjával voltak tele. A templom megtelt Isten dicsőségének és erejének füstjével, és senki sem léphetett be a templomba addig, amíg a hét angyal hét csapása be nem teljesedett.


Csütörtök 653

Akkor harsány hangot hallottam a templomból, a hét angyalnak szolt: „Rajta, öntsétek ki Isten haragjának hét csészéjét a földre!" Az első elindult és kiöntötte csészéjét a földre. Rosszindulatú, fájdalmas fekély keletkezett az embereken, akik a vadállat jegyét viselték, és a képmása előtt leborultak. A második a tengerbe öntötte csészéjét. Erre az a halottak véréhez vált hasonlóvá, és minden tengeri élőlény elpusztult. A harmadik

a folyókba és a vízforrásokba öntötte csészéjét, mire vérre váltak.

Hallottam, hogy a nagy vizek angyala felkiáltott: „Igazságos vagy, te, aki vagy, és aki voltál! Szent vagy, hogy így ítéltél; amiért a szentek és a próféták vérét kiontottak, vért adtál nekik inni Rászolgáltak!" Hallottam, hogy az oltár felől egy hang felelt: „Igen, Uram, minden­ható Isten, igazak és igazságosak ítéleteid."

A negyedik a napra öntötte csészéjét. Hatalmat ka­pott, hogy az embereket tűzzel gyötörje. Az emberek kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Istennek a ne­vét, akinek hatalma kiterjed e csapásokra.

Az ötödik a vadállat trónjára öntötte csészéjét, mire sötétség lett országában. Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kín­juk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg.

A hatodik (angyal) a nagy Eufrátesz folyóba öntötte csészéjét. Erre kiszáradt a vize, hogy utat nyisson napkelet királyainak. S láttam, hogy a sárkány szájából, a vadállat szájából és a hamis próféta szájából három, békához hasonló tisztátalan lelek jött elő. Sátáni lelkek, akik csodákat művelnek, és elmennek a földke­rekség királyaihoz, hogy harcra toborozzák őket a mindenható Isten nagy napjára. „Lásd, úgy jövök, mint valami tolvaj. Boldog, aki virraszt, és vigyáz ruhájára, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szé­gyenét." Összegyűjtötték őket arra a helyre, amelyet héberül Harmagedónnak hívnak.


654 Húsvéti idő IV. hete

A hetedik a levegőbe öntötte csészéjét. Erre az égi templomból, a trónusról egy harsány hang felkiáltott: „Végbement!" Villámlás, égzengés, mennydörgés és akkora földrengés támadt, olyan nagy, amilyen még nem volt, amióta ember él a földön. A nagy varos háromfelé vált, és a pogányok városai romba dőltek. Az Isten visszaemlékezett a nagy Babilonra, és izzó haragja borának kelyhet nyújtotta neki. Minden sziget eltűnt, és a hegyeket nem lehetett többé megtalálni. Az égből mázsas szemekben jégeső zúdult az emberekre. Az emberek káromolták az Istent a jégverés csapása miatt, mert rettenetesen nagy csapás volt.

VÁLASZOS ÉNEK Mt 24, 43; Jel 16,15; l Tessz 5, 3

V. Ha a ház ura tudná, hogy mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana. * Lásd, úgy jövök, mint valami tolvaj, mondja az Úr. Boldog, aki virraszt, alleluja.

F. Amikor azt mondogatják: Béke és biztonság, akkor éri őket hirtelen a pusztulás. * Lásd, úgy jövök.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspöknek

Szent János evangéliumához írt fejtegetéseiből

(Tract. 65, 1-3: CCL 36, 490-492) Új parancs

Mint tudjuk, az Úr Jézus új parancsot adott tanítványainak, hogy szeressék egymást: Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! (Jn 13, 34).

De hiszen ez a parancs megvolt már Isten ősi törvényei között is, ahol írva van: Szeresd embertársadat úgy, mint magadat! (Lev 19, 18). Miért nevezi tehát az Úr új parancsnak azt, amiről, íme, meggyőződtünk, hogy mennyire régi? Talán azért új parancs, mert beöltöztet az új emberbe, miután a régit már levetettük? Aki meghallgatja ezt, de még inkább, aki engedelmeskedik is ennek, azt az embert megújítja a szeretet, de nem akármilyen szeretet, hanem csak az a szeretet,


Csütörtök 655

amelyet az Úr azáltal különböztetett meg a földi szere­tettől, hogy ezt is hozzátette: Amint én szerettelek ben neteket 0n 13, 34). Kedves testvérek, ez a szeretet megújít minket, hogy új emberekké legyünk, az Újszövetség örököseivé, akik új éneket énekelnek az Úrnak. Ez a szeretet újította meg egykor az Ószövetség igaz em­bereit is, a pátriárkákat és prófétákat is; azután ugyanígy a szent apostolokat is és most meg a pogányokat: így a földkerekségen szétszóródott összes embert egy- begyűjti, és új néppé teszi, Isten egyszülött Fia új jegyesének testévé; erről a jegyesről mondja az Énekek Éneke: Ki az, aki erre jön hófehéren? (Vő. Én 8, 5). Azért jön hófehéren, mert megújult. Mi újította meg? Az új parancs.

Testének tagjai törődnek azért egymással; ha szen­ved az egyik tag, vele együtt szenved a többi is, és ha megdicsőül az egyik tag, vele ujjong a többi is. Mert meghallgatták, és meg is tartottak: Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! (Jn 13, 34). Ne úgy, ahogy azok szeretnek, akik a másikat megrontják; és ne úgy, ahogy az emberek szeretnek, mert emberek. Hanem úgy szeressenek, mint akik isteni módon szeretnek, mint a Magasságbeli gyermekei, hogy az ő egyetlen Fi­ának testvéreivé legyenek. Szeressék egymást azzal a szeretettel, amellyel ő szerette őket, aki majd elvezeti övéit a végső céljukhoz, ahol megnyugszanak, és boldogan élvezik mindazt, amire vágyódtak. Akkor ugyanis már nem lesz más kívánságuk, mivel Isten lesz minden mindenben.

Ezzel a szeretettel az ajándékoz meg minket, aki így szólt: Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást (Jn 14, 36). Azért szeretett minket, hogy mi is szeressük egymást. Mert szeret minket, ezért megadja nekünk azt, hogy a kölcsönös szeretet kössön össze mindnyájunkat, és így legyünk e drága Főnek titokzatos testévé, amelynek tagjait ez a szeretet köteléke fűzi eggyé.


656 Húsvéti idő IV. hete

VÁLASZOSÉNEK l Jn 4, 21; Mt 22, 40

V. Ezt a parancsot kaptuk tóié: * Aki Istent szereti, szeresse testvérét is, alleluja.

F. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták. * Aki Istent szereti, szeresse testvérét is, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 8, 10-11

Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztot­ta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Nem nagyobb a tanítvány mesterénél; akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere, alleluja.

FOHÁSZOK

Bizalommal kérjük Istenünket, Atyánkat, aki gyer­mekeinek feltámadásává tette Krisztust, és mondjuk: Az Úr Jézus legyen a mi életünk!

Tűzoszlop által világítottál népednek a pusztában:

- legyen a mai napon a feltámadt Krisztus életünk vi-
lágossága!

Mózes szavával tanítottad népedet a Sínai-hegyről:

- legyen a mai napon a feltámadt Krisztus az élet igé-
je számunkra!


Csütörtök 657

Mannával tápláltad a pusztában vándorló népedet:

- legyen a mai napon a feltámadt Krisztus az élet ke-
nyere számunkra!

Vizet fakasztottál a sziklából, és italt adtál népednek:

- add meg a mai napon a feltámadt Krisztus által az
élet Lelkét számunkra!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te a megváltással az embert magasan eredeti méltósága fölé emelted. A keresztség szentségével elindítottad bennünk az új életet. Tekints atyai jóságod csodálatos művére, őrizd bennünk örök kegyelmedet és áldott ajándékaidat. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 12, 13

Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben
' RÖVID OLVASMÁNY Tit 3, 5b-7

Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjá­születés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örökö­seivé váljunk.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.


658 Húsvéti idő IV. hete

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol l, 12-14

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test sze­rint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Legyőzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Is­ten jobbján foglal helyet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat.* Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Én vagyok a juhok pásztora; azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen, alleluja.

I-OIIÁSXOK

Ujjongjunk Krisztusban, akit az Atya reményünk alapjává és feltámadásunk szerzőjévé tett. Kérjük hangos szóval:


Péntek ^59

Dicsőség Királya, hallgass meg minket! Úr Jézus, te véreddel és feltámadásoddal léptél be a mennyei szentélybe,

- vigyél magaddal minket is az Atya dicsőségébe!

Te feltámadásoddal erősítetted meg tanítványaid hitét, és úgy küldted őket a világba,

- tedd evangéliumod hűséges hirdetőivé a püspököket
és a papokat!

Feltámadásoddal lettél békénk és kiengesztelődésünk,

- add, hogy a megkeresztelteket a hit és a szeretet tö-
kéletes egysége fűzze össze!

Feltámadásod ereje gyógyította meg a templom kapujában a sántát,

- tekints a betegekre, és mutasd meg rajtuk dicsősége
det!

Te vagy az első, aki a halottak közül feltámadt,

- részesítsd dicsőségedben mindazokat, akik benned
reméltek!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te a megváltással az embert magasan eredeti méltósága fölé emelted. A keresztség szentségével elindítottad bennünk az új életet. Tekints atyai jóságod csodálatos művére, őrizd bennünk örök kegyelmedet és áldott ajándékaidat. A mi Urunk.

PÉNTEK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Feltámadásodnak, Krisztus, alleluja,

F. Ég és föld örvendezik, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből

Az istentelen Babilon

Én, János, látomásomban láttam, hogy a hét csészét


660 Húsvéti idő IV. hete

tartó angyal közül az egyik odalépett hozzám, és hívott: „Gyere, megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. Vele bujálkodtak a föld királyai, és a föld lakói megrészegültek kéje borától."

Leiekben elvitt a pusztába. Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt karomló ne­vekkel, s hét feje és tíz szarva volt. Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyön­gyökkel ékesítve. Kezében undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg. Homlokára egy titokzatos név volt írva: „A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsa-pongóinak anyja." Láttam, hogy az asszony megrészegedett a szenteknek és Jézus tanúinak vérétől. A láto­máson nagyon elámultam.

Az angyal megkérdezte: „Miért csodálkozol? Meg­magyarázom neked az asszony titkát, s a hétfejű és tíz szarvú vadállatét is, amely hordozza. A vadállat, ame­lyet láttál, volt, de már nincs. Felbukkan a mélységből, de vesztébe rohan. A föld lakói, akiknek a neve nincs beírva a világ kezdetétől fogva az élet könyvébe, csodálkozni fognak a vadállat láttára, amely volt, többé nincs, de ismét megjelenik.

Ide bölcsességgel párosult ész kell! A hét fej hét hegyet jelent, az asszony ezeken ül. De jelenti a hét királyt is. Öt közülük már a múlté, egy most uralkodik, az utolsó még nem jött el, de amikor eljön, rövid ideig lesz csak maradása. A vadállat, amely volt, de többé nincs, lesz a nyolcadik, a hét közül való, de vesztébe is rohan. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz királyt jelent. Még nem jutottak uralomra, de a vadállattal királyi ha­talmat kaptak egy órára. Egyetértenek a vadállattal, erejüket és hatalmukat átengedik a vadállatnak. Harcot indítanak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya. Szövetségesei a meghívottak, a kiválasztottak és a hűségesek."

Azután folytatta: „A vizek, amelyeken — mint láttad — a kéjnő ült, a népeket, fajokat, nemzeteket és nyelveket jelentik. A tíz szarv pedig, amelyet láttál,


Péntek 661

meg a vadállat, meggyűlölik a kéjnőt, kifosztják, és levetkőztetik, a húsán rágódnak, és tűzön sütik. Mert Isten sugalmazta nekik, hogy a tervét végrehajtsák, és uralmukat ruházzák egyetértőn a vadállatra, amíg be nem teljesednek az Istennek a szavai. Az asszony, akit láttál, az a nagy város, amely a föld királyain uralko­dik."

VÁLASZOS ÉNEK Jel 17, 14; 6. 2

V. A föld királyai harcot indítanak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, * Mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya, alleluja.

F. Koszorút nyújtottak át neki, és ő diadalmasan kivonult, hogy győzelmet arasson. * Mert ő.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent I. Kelemen pápának a korintusiakhoz írt leveléből

(Cap. 36, 1-2, 37-38; Fűnk l, 145-149)

Sok az ösvény, az Út azonban egy

Ez az az út, kedveseim, amelyen megtalálhatjuk üd­vösségünket, Jézus Krisztust, áldozati adományaink főpapját, gyengeségünk pártfogóját és segítőjét.

Általa tekintünk fel a magas égre; általa szemléljük Isten szeplőtelen és fölséges színét; ő nyitja meg szívünk szemét; ó derít világosságot balga és elhomályosult értelmünkre; Isten akaratából általa ízleljük meg a halhatatlan tudást, hisz ő az Isten dicsőségének kisugárzása, és annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel kü lönb nevet örökölt náluk (vő. Zsid l, 3-4).

Teljes erőnkkel vívjuk meg harcunkat, testvéreim, az ő feddhetetlen parancsai szerint!

Nézzük csak meg a vezéreink alatt vitézkedő kato­nákat, milyen rendben, engedelmesen és szolgálatkészen teljesítik a parancsokat. Nem mind parancsnokok ők, nem is ezredesek vagy századosok, hadnagyok és így tovább. Mindegyik a maga beosztásában és őrhelyén azt teszi, amit a király és a vezérek parancsolnak.


662 Húsvéti idő IV. hete

A nagyok nem lehetnek el a kicsinyek nélkül, és a ki­csinyek sem a nagyok nélkül; vegyesen vannak kicsinyek és nagyok, és ez a célszerű.

Szolgáljon példának a mi testünk! A fej mit sem ér lábak nélkül, a láb sem fej nélkül. Testünk legkisebb tagjai az egész test számára szükségesek, és hasznára is vannak; sót valamennyien együttműködnek, és egynek vetik alá magukat, hogy az egész test boldoguljon.

Épségben őrizzük meg mi is egész testünket Krisz­tus Jézusban, és mindenki legyen embertársa szolgálatára a kegyelem neki juttatott adománya szerint.

Az erős támogassa az erőtlent, az erőtlen tisztelje az erősebbet; a gazdag legyen bőkezű a szegénnyel, a sze­gény áldja az Istent, hogy rendelt számára olyan valakit, aki ínségén enyhítsen. A bölcs ne szavakban, hanem jó cselekedetekben mutassa meg bölcsességét; az alázatos ne bizonygassa magáról azt, hogy alázatos, hanem várja meg, amíg mások mondják majd ezt róla. Aki tisztaságban megőrizte testét, ne dicsekedjék, hiszen tudnia kell, hogy kinek az adománya ez az önmegtartóztatás.

Gondoljuk meg tehát, testvéreim, milyen anyagból valók vagyunk, hogyan és miként léptünk e világba; hogy Teremtőnk és Alkotónk a sír sötétségéből — mi­előtt megszülettünk volna — adományainak előkészítésével már bevezetett minket a saját világába.

Mivel tehát mindenünk tőle van, mindenért neki adjunk hálát, akinek dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

VÁLASZOS ÉNEK Kol l, 18; 2, 12b. 9-10. 12a

V. Ö a testnek, az Egyháznak a feje, ő a kezdet, elsőszülött a holtak közül. * Benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta, alleluja.

F. Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, benne lettetek ennek a teljességnek részesei, benne temetkeztetek el a keresztségben. * Benne tá­madtatok fel.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


Péntek 663

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 5, 30-32

Atyáink Istene Jézust, akit keresztfára feszítve meg­öltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megtérítse Izraelt, és megbo- csássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Elmegyek, és helyet készítek nektek, aztán újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok, alleluja.

FOHÁSZOK

Az Atyaisten a Szentlélek által feltámasztotta Krisztust, és életre fogja kelteni a mi halandó testünket is. Ezért kiáltsuk hozzá: Urunk, kelts életre minket Szentlelked által!

Szentséges Atyánk, elfogadtad Fiad áldozatát, és feltámasztottad őt a halálból:

- fogadd el mai napunk felajánlását, és vezess minket
az örök életre!

Fogadd el ma irgalmasan cselekedeteinket,

- hogy a te dicsőségedre és mindnyájunk megszente-
lődésére váljanak!

Mai munkánk ne legyen hiábavaló, hanem szolgáljon minden ember javára,

— és add, hogy így munkálkodva eljussunk országod-
ba!

Nyisd meg szemünket és szívünket embertársaink felé a mai napon,

— hogy kölcsönösen szeressük és szolgáljuk egymást!


664 Húsvéti idő IV. hete

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, szabadságunk és üdvösségünk szerzője, hallgasd meg könyörgő szavunkat, és add, hogy akiket szent Fiad vére hullásával megváltottál, veled éljenek, és benned szüntelen lelki épségnek örvendjenek. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 2, 32. 36

Isten feltámasztotta Jézust, ennek mi mind tanúi vagyunk. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizo­nyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Gal 3, 27-28

Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztus­ban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy no', mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 5, 7-8

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovászta-lan kenyerével.


Péntek 665

V. Maradj velünk, Uram, alleluja, F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 5, 8-10

Krisztus, annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejezté­vel pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik enge­delmeskednek neki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. A jó Pásztor életét áldozta juhaiért, alleluja.

FOHÁSZOK

Ünnepeljük Krisztust, minden élet és erő forrását, és kérjük őt:

Újítsd meg, Urunk, a világot, és hozd el közénk or szágodat!

Üdvözítő Jézusunk, test szerint ugyan megöltek, de a lélek szerint életre keltél,

_ add nekünk, hogy meghalva a bűnnek, a Lélek által éljünk!

Te elküldted tanítványaidat az egész világra, hogy minden teremtménynek hirdessék az evangéliumot,

_ engedd, hogy az evangélium hirdetői Lelkedből éljenek!

Te azért kaptál minden hatalmat égen és földön, hogy tanúságot tégy az igazságról,

_ vezetőink szívét őrizd az igazság szellemében!


666 Húsvéti idő IV. hete

Te megújítasz mindent, és azt kívánod, hogy éberen

várjuk országodat,

- segíts, hogy várjuk az új eget és az új földet, és szorgalmasan munkálkodjunk ezen a világon! Újítsd meg, Urunk, a világot, és hozd el közénk or szágodat!

Te leszálltai a holtak országába, hogy az elhunytaknak megvidd az evangélium örömhírét,

— te légy meghalt testvéreink öröme és dicsősége!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, szabadságunk és üdvösségünk szerzője, hallgasd meg könyörgő szavunkat, és add, hogy akiket szent Fiad vére hullásával megváltottál, veled éljenek, és benned szüntelen lelki épségnek örvendjenek. A mi Urunk.

SZOMBAT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten új életre hívott minket, alleluja,

F. Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámasztása által, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 18,1-20

Babilon bukása

Én, János, láttam egy másik angyalt, amint alászállt az égből. Nagy hatalma volt, s fénye beragyogta a földet. Teljes erejéből kiáltozott: „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szel­lem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele erkölcste- lenkedtek a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből."


Szombat 667

Egy másik szózatot is hallottam az égből, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik! Bűneik az eget verik, de az Úr számon tartja gonoszságaikat. Úgy fizessetek neki, ahogy ő fizetett nektek, tetteit kétszeresen viszonozzátok. Serlegébe töltsétek kétannyit, mint amennyit ő töltött. Ameny- nyit gőgösködött és dőzsölt, annyi gyötrelmet és bána­tot okozzatok neki. Hisz ezt mondja magában: Király­nőként trónolok, nem vagyok özvegy, és nem ismerem a gyászt. Ezért egyetlen napon zúdulnak rá a csapások: halál, gyász, éhség, sőt tűz fogja elhamvasztani, mert hatalmas az Úr, az Isten, aki ítéletet tart fölötte." Sirat­ják és gyászolják a föld királyai, akik vele bujálkodtak és dőzsöltek, amikor majd látják, hogy füstölögve ég. De gyötrelmeitől való félelmükben távol állnak, és így kiáltoznak: „Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatal­mas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet."

A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki sem veszi meg többé áruikat: az arany- és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, a bí­bort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat, s a rabszolgák testét és lelkét. Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé.

A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, sirán- koznak és jajgatnak: „Jaj, jaj, te nagy varos! Patyolat­ba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes. Egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság!"

Minden hajókormányos és révész, minden hajós és tengerész megállt a távolban, amikor megpillantotta


668 Húsvéti idő IV. hete

füstölgő tüzet, és így kiáltozott: „Melyik város hasonlít ehhez a nagy városhoz?" Hamut szórtak a fejükre, zokogva és gyászolva siránkoztak: „Jaj, jaj, te nagy város! A te gazdagságodból gazdagodott meg mindenki, aki­nek hajója járt a tengeren. Egy óra elég volt, hogy elpusztulj!" Örüljetek neki, te, ég, ti, szentek, apostolok és próféták! Isten kimondta igazságotokért felette az ítéletet!"

VÁLASZOS ÉNEK I z 52, 11. 12; Jel 18, 4; Jer 51, 45

V. Gyertek ki Babilonból, tisztuljatok meg, akik az Úr edényeit hordozzátok; az Úr előttetek fog haladni, * És Izrael Istene gyűjt egybe titeket, alleluja.

F. Én népem, vonuljatok ki Babilonból, hogy megmentse ki-ki az életét az Úr haragja elől! * És Izrael.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Alexandriai Szent Cirill püspöknek a római levélhez írt magyarázatából

(Cap. 15, 7: PG 74, 854-855)

Isten irgalma mindenki felé kitárult, hogy az egész világ elnyerje az üdvösséget

Sokan egy test vagyunk, és egymásnak kölcsönösen tagjai, így tanítja a Szentírás. Krisztus fűz össze egy­ségbe minket a szeretet kötelékével: ő az ugyanis, aki mindkettőt eggyé tette, a közéjük emelt válaszfalat le döntötte, a parancsok törvényét pedig rendelkezéseivel érvénytelenítette (vő. Ef 2, 14). Egymás között tehát egyetértésben kell lennünk; ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik együtt örül vele.

Karoljátok fel tehát egymást — mondja —, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére (Rom 15, 7). Akkor karoljuk fel ugyanis egymást kölcsönösen, ha ugyanazt akarjuk gondolni, hasonlóképpen hordozva egymás terhét, és így a kölcsönös béke kötelé kében megőrizzük a lelki egységet (Ef 4, 3). Isten is így


Szombat 669

karolt fel bennünket Krisztusban. Mert szavahihető, aki mondta: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta énünk (vő. Jn 3, 16). Mert ő váltságdíjat fizetett mindnyájunk életéért, és kiragadott a halálból, a halálból és bűnből váltott meg minket. E nagy tervnek a célját mutatja meg Szent Pál, amikor azt mondja: Krisztus alávetette magát a körülmetélésnek, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását. A zsidók őseinek ugyanis megígérte Isten, hogy belőlük támadó utóddal fogja majd megáldani, és — mint a csillagokat — meg- sokasítja őket. Ezért jelent meg testben, és ezért lett emberré az, aki maga az Isten, az Ige volt, aki az egész teremtett világot fenntartja, és gondviselésével min­dent megőriz. Testben jött el erre a világra, de nem azért, hogy neki szolgáljanak, hanem inkább azért, hogy ő szolgáljon, és odaadja életét váltságdíjul sokakért, amint ő maga is mondotta.

Nyíltan tudomásunkra hozta: ő valóban azért jött, hogy teljesítse az Izraelnek tett ígéreteket. Ezt mondta ugyanis: Küldetésem csak Izrael házának elveszett juha ihoz szól (Mt 15, 24). Éppen ezért teljesen igaza van Pálnak, amikor ezt mondja: Krisztus a körülmetélke- désnek alávetette magát, hogy valóra váltsa az ősatyák­nak tett ígéreteket, és ez oknál fogva adta az Atyaisten, hogy irgalomra leljenek a pogányok: dicsőítsék Istent ők is, mint a világ Teremtőjét és Alkotóját, Megtartóját és Megváltóját. A mennyei irgalmasság tehát ezért tárult ki mindenki felé, ezért fogadta magához a pogá- nyokat is. A bölcsesség Krisztusban levő misztériuma ezzel nem vétette el irgalmas célját, hiszen Isten irgal­mából az egész világ elnyerte az üdvösséget azok he­lyett, akik abból kiestek.

VÁLASZOS ÉNEK ApCsel 13, 46-47

V. Először nektek kellett hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok, és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, * Most a pogányokhoz fordulunk, alleluja.


670 Húsvéti idő IV. hete

F. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: a pogány ok világosságává tettelek. * Most a pogányokhoz fordu­lunk, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 14, 7-9

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg, és támadt fel, hogy halottnak, élőnek Ura legyen.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Ha majd megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját, alleluja.

FOHÁSZOK

Áhítatos szívvel kérjük Krisztus Urunkat, aki megmutatta nekünk az örök életet, és mondjuk: Urunk, feltámadásod gazdagítson minket a kegye lemben!

Örök Pásztor, tekints az álomból ébredő nyájadra,

- és juttass nekünk bőségesen igéd és kenyered táplá-
lékából!

Ne tűrd, hogy a farkas elragadjon, vagy béres cserben hagyjon bennünket,

- hanem segíts, hogy hűségesen kövessük a te hango-
dat!

Aki mindenütt együttműködsz igéd hirdetőivel, és megerősíted szavukat,


Szombat


671


- add, hogy ma tetteinkkel és egész életünkkel feltá-
madásodat hirdessük!

Légy a mi örömünk, amit senki sem vehet el tőlünk,

- hogy elutasítva magunktól a bűn szomorú világát,
az örök élet után kívánkozzunk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, működjék bennünk mindenkor húsvéti kegyelmed, amellyel új életet adtál a ke- resztség szentségében. Engedd, hogy segítségeddel bő termést hozzunk, és vezess el minket a boldog örökkévalóságba. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Róm 5, 10-11

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az ő életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Sőt ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 20-22

Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádám­ban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.


672 Húsvéti idő IV. hete

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Kor 5, 14-15

Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, akkor mindenki meghalt. És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt, és feltámadt.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint Reggeli dicséretben.


673 HÚSVÉT V. VASÁRNAPJA

Zsoltáros rész, I. hét

I. ESTI DICSÉRET HIMNUSZ, 445.

1. ant. Kitárt kezem legyen az esti áldozat, alleluja.
Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 889.

  • ant. Kiszabadítottál a tömlőéből engem, hogy ne
    vedet magasztaljam, alleluja.
  • ant. Isten Fia a szenvedésből engedelmességet ta-
    nult, és örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelm eskednek neki, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 9-10

Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőséget hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Én vagyok az út, az igazság és az élet: Senki sem juthat el az Atyához, csak általam, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus a mi életünk és feltámadásunk. Hívjuk őt bizalommal és hangos szóval: Élő Isten Fia, védelmezd népedet!

Imádkozunk hozzád, Krisztus, katolikus Egyházadért,


674 Húsvét V. vasárnapja

- szenteld meg, hogy országod egyre jobban elterjed
jen a népek között!

Élő Isten Fia, védelmezd népedet! Hozzád könyörgünk azokért, akiket betegség, gyász, szolgaság és száműzés szorongat,

- nyerjenek vigaszt és segítséget!

Hozzád imádkozunk azokért, akik tévútra tértek,

- nyerjék el bocsánatod kegyelmét és a megújult élet
örömét!

Üdvözítőnk, téged keresztre feszítettek, de feltámadtál, és eljössz ítélni a világot,

— légy irgalmas hozzánk, bűnösökhöz!
Imádkozva kérünk mindazokért, akik ebben a világban

élnek,

— és azokért is, akik a feltámadás reményében már el
távoztak tőlünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megváltottál, és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosán szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Örvendezik a szívem, alleluja,

F. Énekemmel adok hálát az Úrnak, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY
A Jelenések könyvéből 18, 21 - 19, 10

A Bárány menyegzős lakomája

Ég)' erős angyal ekkor fölemelt egy malomkő nagy­ságú követ, és bedobta a tengerbe ezekkel a szavakkal: „Ilyen lendülettel vetik majd el Babilont, a nagy vá­rost, és többé nyomát sem találni. Többé nem zeng benned hárfa, ének, fuvola és harsona, nem él benned


Olvasmányos imaóra 675

semmiféle mesterember, még malomzúgás sem hallat­szik. Nem világít benned többé mécsesnek világa, nem hallatszik benned többé vőlegénynek és menyasszonynak hangja. Kereskedőid a föld nagyjai voltak, varázslataid tévútra vezettek minden nemzetet. Kezéhez tapad a próféták és a szentek vére, és mindenkié, akit csak megöltek a földön."

Azt hallottam, hogy nagy sokaság zengi a mennyben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom Istenünknek, mert igazak és jóságosak ítéletei. Elítélte a nagy kéjnőt, aki megrontotta a földet erkölcstelenségével, és számon kérte tőle szolgáinak a vérét." Másodszor is felhangzott: „Alleluja! És füstje felszáll, örökkön-örökké!" A huszonnégy vén és a négy élőlény leborult, imádták a trónon ülő Istent, ezekkel a szavakkal: „Ámen! Alleluja!" És a trónról hang tört elő, és így szólt: „Dicsérjé­tek Istenünket, ti, szolgái, mind, és akik félve tiszteli­tek őt, kicsinyek és nagyok!"

Úgy hangzott, mint hatalmas tömeg moraja, mint nagy vizek zúgása, mint zengő mennydörgés robaja: „Alleluja! Átvette uralmát Urunk, mindenható Istenünk, örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt! Elérkezett a Bárány menyegzőjenek napja, már fel is ké­szült menyasszonya. Megadatott neki, hogy ragyogó fehér patyolatba öltözzék." A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.

Ekkor hozzám fordult: „írd! Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára!" Majd folytatta: „Istennek ezek a szavai igazak." Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szolt: „Vigyázz, ne tedd! Szol-gatársad vagyok, neked és testvéreidnek, akik tanúsá­got tesznek Jézusról. Az Istent imádd! " Mert Jézus tanúsága a prófétaság lelke.

VÁLASZOS ÉNEK Jel 14, 2; 19, 6; 12, 10; 19, 5

V. Szózatot hallottam az égből, mint szörnyű mennydörgés robaját: Átvette uralmát Istenünk mindörökre, * Mert eljött Fölkentjének üdvössége, ereje és királysága, alleluja.


676 Húsvét V. vasárnapja

F. A trónról hang tört elő, és így szólt: Dicsérjétek Istenünket, ti, szolgái, mind, és akik félve tisztelitek őt, kicsinyek és nagyok. * Mert eljött Fölkentjének üdvössége ereje és királysága, alleluja.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Maximus torinói püspök beszédeiből

(Sermo 53, 1-2. 4: CCL 23, 214-216) Krisztus a mi húsvéti világosságunk

Krisztus feltámadása megnyitja a holtak birodalmát, az Egyház most megkeresztelt gyermekei megújítják a földet, a Szentlélek kinyitja a mennyországot; a holtak megnyílt birodalma pedig visszaadja a holtakat, a megújult föld életet ad a feltámadtaknak, és a meg­nyílt menny befogadja az oda felmenőket.

Ekkor megy a paradicsomba a gonosztevő, a feltámadt szentek pedig bemennek a szent városba, a holtak visszatérnek az élőkhöz. Krisztus feltámadásával így minden teremtmény mintegy meggazdagodva felmagasztosul.

Az alvilág visszaadja foglyait a mennynek, a föld a mennybe küldi azokat, akiket eltemetett, a menny bemutatja az Úrnak az odaérkezőket, így szenvedése egyetlen tettével Üdvözítőnk felemel a mélyből, feltámaszt a földből, lakást ad a mennyben.

Krisztus feltámadása ugyanis élet a holtak számára, megbocsátás a bűnösöknek, megdicsőülés a szenteknek. Ezért szólít fel a szent próféta műiden teremtményt Krisztus feltámadásának ünneplésére^ amikor arra buzdít, hogy ezen a napon, amelyet az Úr alkotott, örven­deznünk kell.

Krisztus világossága olyan nappal, amelynek nincs éjszakája, sem vége. Hogy pedig maga Krisztus ez a nappal, erről így tanít az Apostol: Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel (Rom 13, 12). így mondja: Múlóban az éjszaka, s nem azt, hogy: következik, így érthe-


Olvasmányos imaóra

tő ugyanis, hogy Krisztus világosságának eljövetelével messze fut a sátán sötétsége, s nem következik már rá a bűnök éjszakája; ez a véget nem érő fény elűzi az ősi homályt, és gátat vet a bűnök eláradásának.

Maga a Fiú az a nappal, akire istensége fényét titokzatosan ráárasztja az Atya. ő tehát az igazi nap, aki Salamon ajkával így beszél: Én el nem múló fényt gyúj tottam az égen (Sir 24, 6 Vulg.).

Amint tehát az égi napot egyáltalán nem követi éjszaka, úgy a Krisztustól kapott életszentséget sem kö­veti a bűn sötétsége. Az égi nap ugyanis szakadatlanul fénylik, világít és tündöklik, és semmiféle sötétség sem homályosíthatja el, ugyanígy Krisztus világossága is szüntelen sugárzik, ragyog és tündöklik, de a vétkek semmiféle sötét homálya ki nem olthatja. Ezért mondja Szent János evangélista: A világosság világit a sötétség ben, de a sötétség nem fogta fel (Jn l, 5).

Örvendezzük tehát, testvérek, mindnyájan a mai szent ünnepen! Senki se vonja ki magát bűnei miatt e közös örömből; senkit se akadályozzon semmilyen bűnteher abban, hogy a többiekkel együtt ünnepeljen! Mert akármilyen nagy bűnös valaki, ezen a napon nem szabad kételkednie bűnei bocsánata felől, hiszen nem kicsi a mi biztatásunk: Ha a gonosztevő paradicsomot érdemelt, miért ne érdemelne bocsánatot a hívő keresztény?

VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr minden szépsége ott ragyog a csillagok felett: * Szépsége átsugárzik az ég felhőin, neve megmarad mindörökre, alleluja.

F. Az ég egyik pereméről indul, és másik széléig ér a pályája. * Szépsége átsugárzik.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 867. Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


678 Húsvét V. vasárnapja

REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ, 449.

1. ant. Aki kívánja az élet vizét, ingyen igyék, alle-
luja.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 897.

  • ant. Imádjátok az Urat, aki az eget és a földet, a
    tengert és a vízforrásokat alkotta, alleluja.
  • ant. Örvendenek dicsőségüknek a szentek, allelu-
    ja.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 10, 40-43

Jézust harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentói előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltáma­dása után. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ó' az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekünk. * Alleluja, alleluja. Krisztus.

F. Aki feltámadtál a halálból. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Krisztus.

Benedictus-ant. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mondja az Úr, alleluja.

FOHÁSZOK.

Krisztus Urunkat, az élet szerzőjét, akit Isten feltá­masztott, és aki isteni hatalmával majd minket is feltámaszt, hangos szóval kérjük: Krisztus, örök életünk, üdvözíts minket!

Krisztus, sötétben ragyogó fényesség, élet fejedelme, halandók megszentelője,


Napközi imaóra 679

- add, hogy ezt a napot a te dicsőségedre töltsük el!
Urunk, te végigjártad a szenvedés és a kereszt útját,

- engedd, hogy osztozva szenvedésedben és halálod-
ban, veled együtt fel is támadjunk!

Atyádnak egyszülött Fia, tanítónk és testvérünk, aki Istenünk országává és papjaivá tettél minket,

- add, hogy örömmel mutassuk be neked a dicséret
áldozatát!

Dicsőség Királya, várjuk eljöveteled csodálatos napját,

- hogy meglássuk arcodat, és hasonlókká váljunk
hozzád.

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megváltottál, és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosán szeretett fiaidra, és ve­zess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 3b-5

Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Ef 2, 4-6

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett min­ket, bűneinkben halottakat is; így kegyelemből kaptátok a megváltást; Jézus Krisztusban feltámasztott minket, és maga mellé ültetett a mennyben.


680 Húsvét V. vasárnapja

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 4

A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

II. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 445.

1. ant. Feltámadt az Úr, és ott ül az Atyának jobb
ján, alleluja.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 904.

  • ant. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és
    helyet adott szeretett Fia országában, alleluja.
  • ant. Alleluja, átvette uralmát Urunk, ujjongjunk,
    és dicsőítsük őt, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 10, 12-14

Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.


Hétfő 681

Magnificat-ant. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket, mondja az Úr, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus Urunk meghalt, feltámadt, és szüntelenül közbenjár értünk. Forduljunk örömmel hozzá: Győztes Királyunk, hallgass meg minket!

Krisztus, minden nép fénye és üdvössége,

— áraszd ránk Lelked tüzet, amikor hirdetjük feltámadásodat!

A választott nép fiai ismerjék fel benned Megváltóju­kat, akit reménykedve várnak,

- és töltse be az egész földet dicsőséged ismerete!
Őrizz meg minket szentjeid közösségében,

- és engedd, hogy fáradalmaink után velük együtt
örökre megnyugvást találjunk benned!

Te legyőzted az élet ellenségét, a halált; törd meg bennünk is a halál hatalmát,

- hogy neked éljünk, a halhatatlan Győztesnek!
Üdvözítő Krisztusunk, te engedelmes voltál mindhalá-
lig, s ezért Atyád felmagasztalt, és jobbjára ültetett,

- fogadd be jóságosán testvéreidet dicsőséged országá-
ba!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te megváltottál, és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosán szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk.

HÉTFŐ

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Szívem és testem, alleluja,

F. Áhítozik az élő Isten után, alleluja.


682 Húsvéti idő V. hete

ELSŐ. OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 19,11-21

Isten Igéjének győzelme

Én, János, nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló jelent meg. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején ékes korona. Neve fel van írva, de senki sem ismeri, csak ő maga. Vértói ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: „Királyok Királya és Urak Ura."

Láttam, hogy egy angyal áll a napban. Harsány hangon szólt az égi madaraknak: „Gyertek, gyűljetek össze az Isten nagy lakomájára. Egyétek a királyok hú­sát, a vezérek húsát, a bajnokok húsát, a lovak és lova­sok húsát, minden szabadnak és rabszolgának, kicsinek és nagynak a húsát!" Majd láttam: A vadállat és a föld királyai összegyűltek a seregeikkel együtt, hogy harcra keljenek a Lovassal és seregével. De ezek elfogtak a vadállatot, és vele együtt a hamis prófétát, aki csodákat tett, és félrevezette velük azokat, akik a vadállat bélye­gét viselték, és a képmását imádták. Elevenen bevetették mind a kettőt a kénköves, tüzes tóba. A többit a Lovas kardja ölte meg, amely a szájából tört elő. És az összes madár jóllakott a húsukból.

RÖVID OLVASMÁNY Jel 19, 13. 15. 16

V. Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. * Ö tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját, alleluja.

F. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya és az Urak Ura. * ő tapossa.


Hétfő 683

MÁSODIK OLVASMÁNY Nyssai Szent Gergely püspök szónoklataiból

(Oratio l in Christi resurrectionem: PG 46, 603-606. 626-627)

Az új teremtés elsőszülöttje

Elérkezett hozzánk az élet uralma, megtört a halál hatalma. Más nemzedék támadt: más élet, más életmód; magának a mi természetünknek az átalakulása következett be. Melyik ez az új születés? Az, amelyik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből született (vő. Jn l, 13).

Hogyan történik meg ez? Figyelj, röviden elmon­dom neked. Ennek az új sarjnak a fogantatása hit által történik; a keresztségi újjászületés hozza a világra; daj­kája az Egyház, amelynek tápláló keble a tanítása; étele a mennyből alászállott kenyér; nagykorúsága a meny- nyei polgárság; házassága a bölcsességgel kötött életszövetség; gyermekei a reménységei; lakóhelye az Isten országa; öröksége és gazdagsága a paradicsom gyönyörűsége; földi életének vége nem a halál, hanem az arra méltóknak elkészített boldog örök élet.

Ez az a nap, amelyet az Úr alkotott (Zsolt 117, 24). Egészen más, mint a teremtés kezdetén alkotott napok, amelyekkel az időt mérik. Egy második teremtésnek a kezdete ez. E napon új eget és új földet teremt az Isten, mint mondja a próféta. Olyan eget, amelynek tartóosz­lopa a Krisztusba vetett hit. Olyan földet, vagyis más szóval: olyan jó szívet, amelyről az Úr azt mondja, hogy magába szívja a ráhulló esőt, és sokszoros termést hozó kalászokat érlel.

Ebben az új teremtésben a nap nem más, mint a tiszta élet; a csillagok az erények. A levegő a tündöklő életmód; a tenger pedig a bölcsesség és tudás gazdagsá gának mélysége (vő. Rom 11, 33); füve és növényzete a jó tanítás és a kinyilatkoztatott isteni rendelkezések, ezekből táplálkozik a legelő népe, az Isten hívő nyája. A gyümölcstermő fák pedig a parancsok teljesítése.


684 Húsvéti idő V. hete

Ezen a napon teremtette meg Isten a maga képére és hasonlatosságára a megigazult embert. Latod, milyen világ kezdete számodra ez a nap, amelyet az Úr alkotott? Erről a napról mondja a próféta, hogy ez a nap nem olyan, mint az összes többi nap; és az összes többi éjszaka nem olyan, mint ez az éjszaka.

De, ahogyan erről beszélek, még nem mutattam rá arra, ami ebben a kegyelemben a legnagyszerűbb. Ez a nap megszüntette a halál gyötrelmét. Ez a nap hozta a világra az elsőszülöttet a holtak közül.

Ö mondta: Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez 0n 20, 17). Igazán nagyszerű, igazán jó hír! ő értünk lett emberré, noha Isten egyszülött Fia, hogy így saját testvéreivé tegyen ben­nünket. Bemutatja az igaz Atyának a saját emberségét, hogy ebben az emberi természetében odavigye magával mindazokat, akiket testvéreinek hívott meg.

VÁLASZOS ÉNEK l Kor 15, 21-22; 2 Pét 3, 13

V. Egy ember idézte elő* a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. * Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban életre is kel, allelu-

ja.

F. ígérete alapján új eget és új földet várunk. ' Amint ugyanis.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 10, 8b-10

Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallód, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.


Hétfő 685

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. S én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki, alleluja.

FOHÁSZOK

Jézust, akit a mennyei Atya megdicsőített, és akinek örökségül adott minden népet, magasztaljuk, és kérjük: Üdvözíts minket, Urunk, győzelmed által!

Krisztus Urunk, te megtörted a bűnt és a halált, és megdöntötted a pokol hatalmát,

_ add, hogy mi is győzelmet arassunk a bűn felett!

Te új életet adtál nekünk, és elvetted a halál fullánkját,

_ add, hogy ma ennek az új életnek útján járjunk!

Te az egész emberi nemet visszavezetted a halálból az életbe, és életet adtál a megholtaknak,

_ add meg egykor az örök eletet mindazoknak, akikkel ma találkozunk!

Te zavarba hoztad a sírodat őrző katonákat, de megörvendeztetted tanítványaidat,

_ adj zavartalan örömet mindazoknak, akik neked szolgálnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk.


686 Húsvéti idő V. hete

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Jel l, 17c-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Kol 2, 9. l Oá. 12

Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne tá­madtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit ál­tal, aki ó't a halálból feltámasztotta.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY 2 Tim 2, 8. 11

Ne felejtsd, hogy az Úr Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan fó'papunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek,


Hétfő 687

az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. A Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztust, akit a Szentlélek élővé és éltetővé tett, hívjuk

segítségül örvendező lélekkel:

Urunk, újíts meg és éltess mindent! Krisztus, világ Megváltója, az új teremtés Királya,

fordítsd gondolatainkat országod felé,

- ahol az Atya jobbján ülsz!

Urunk, te mindenkor élsz Egyházadban,

- Szentlelked által vezesd el a teljes igazságra!
Érezzék meg irgalmadat a betegek, az elfáradtak és a

haldoklók,

- hogy jóságodból mindnyájan erőt merítsenek!
Krisztus, örök Világosság, most, amikor már lemenő
ben van a nap, neked ajánljuk áhítatunkat,

- és kérünk, hogy feltámadásod fényével világosítsd
meg elhunyt testvéreinket!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeres­sük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk.


688 Húsvéti idő V. hete

KEDD

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

F. A halál nem lesz többé úrrá rajta, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 20,1-15

A sátán hatalmának megsemmisítése

Én, János, látomásomban láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az Ördögöt, a sátánt, és ezer évre láncra verte. Letaszította a mélységbe, bezárta, és lepe­csételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik.

Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy kar­jukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele.

Amikor eltelik az ezer esztendő, a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövénye. Fel­vonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. De Isten tüzet bocsátott le az égből, és elhamvasztottá őket. A sátánt, aki félreve-


Kedd 689

zette őket, kénköves, tüzes tóba vetették; itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké.

Akkor hatalmas ragyogó trónt láttam. A rajta ülő tekintete elől menekült a föld s az ég, de nem maradt számukra hely. Láttam, hogy trónja előtt állnak a ha­lottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint. A tenger visszaadta a beleveszett halottakat. A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, és mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

VÁLASZOS ÉNEK l Kor 15, 25. 26; Jel 20, 13. 14

V. Krisztusnak addig kell uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. * Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, alleluja.

F. A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, a ha­lált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. * Utolsó ellenségként.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evan­géliumáról szóló magyarázatából

(Lib. 10, 2: PG 74, 331-334) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők (Jn 15, 5)

Az Úr szőlőtőnek mondta magát, mert meg akarta mutatni azt, hogy mennyire szükséges ragaszkodnunk az iránta való szeretethez, és hogy mennyi hasznunk származik abból, ha vele kapcsolatban maradunk. Azokat pedig a szőlővesszőkhöz hasonlította, akik belé vannak oltva, vele egyesültek, és rajta függnek, és már isteni természetének részesei, hiszen megkapták a


690 Húsvéti idő V. hete

Szendéiket (mert Krisztus Szentlelke kapcsol össze minket is vele).

Akik hozzátartoznak a szőlőtőhöz, azoknak hozzá való ragaszkodása akarat és elhatározás dolga; viszont az ő hozzánk való kapcsolódása a szeretet és az állapot dolga. Mi a hitünk sugallatára jószándékkal járultunk Krisztushoz, de az ő nemzetsége azáltal lettünk, hogy ő megadta nekünk a gyermekké fogadás méltóságát. így mondja Szent Pál is: Aki az Úrral egyesül, egy lélek vele (l Kor 6, 17).

Amint tehát a Szentírás más helyén a próféta ó't alapnak, fundamentumnak nevezi (hiszen reá épülünk, és elő lelki köveknek vagyunk kiválasztva, hogy szent papsággá és a Szentlélek közreműködésével az Isten hajlékává legyünk, de nem épülhetünk ilyen hajlékká, hacsak számunkra nem Krisztus az alap), itt ugyanolyan értelemben mondja az Úr önmagáról, hogy ó' szőlő'tő, és így a belőle kisarjadó szőlővesszőknek mintegy anyja és táplálója.

Újjászülettünk ugyanis belőle és őbenne, a Szentlé- lekben, hogy megteremjük az élet gyümölcsét, nem annak a régi és elévült életnek a gyümölcsét, hanem ennek az új életnek és az iránta való szeretetnek a gyümölcsét. Megmaradunk azonban a létben, ha szőlő- vesszőként vagyunk rajta: ha a kapott szent parancsok­hoz szívós állhatatossággal ragaszkodunk, a nemesség javát igyekszünk szolgálni, és komolyan vigyázunk ar­ra, hogy a bennünk lakó Szentlelket még egy kicsit se szomorítsuk meg, hiszen jól tudjuk, hogy általa az Isten lakik bennünk.

Miképpen vagyunk mi Krisztusban, és miképpen van ő bennünk? Szent János bölcsen világít rá erre, amikor így ír: Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk (l Jn 4, 13).

Mert amiként a szőlőtő a maga természetes tulaj­donságát átadja a vesszőknek, úgy oltja be Isten egyszülött Igéje az Atyaisten és a saját természetének bizonyos rokonságát a szentekbe azáltal, hogy megadja a


Kedd 691

Szendéiket főleg azoknak, akik egyesülnek vele a hit által. És megadja nekik az ösztönzést minden szentség­re; neveli őket, hogy jámborok legyenek, és megismertet velük minden erényt és jó cselekedetet.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 15, 4. 16

V. Maradjatok bennem, és akkor én is bennetek ma­radok. * Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem, alleluja.

F. Arra rendeltelek titeket, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. * Amint a.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 13, 30-33

Isten harmadnapra feltámasztotta Jézust a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt, így mi örömhírt hirdetünk nektek: az Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek, alleluja.

FOHÁSZOK

Ujjongva kérjük Krisztus Urunkat, aki hatalmával újra felépítette testének lerontott templomát:


692 Húsvéti idő V. hete

Urunk, add meg nekünk feltámadásod gyümölcseit! Megváltó Krisztusunk, te meghoztad az egész világnak az üdvösséget, és feltámadásod hírével megörvendeztetted az asszonyokat és az apostolokat,

- tégy minket tanúiddá!

Te megígérted a feltámadást, amellyel új életre keltesz mindnyájunkat,

- tégy minket evangéliumod hírnökeivé!

Te ismételten megjelentél apostolaidnak, és Szentlelke- det lehelted rájuk,

- újítsd meg bennünk a teremtő Lelket!

Te megígérted tanítványaidnak, hogy velük maradsz a világ végéig,

- maradj ma velünk, és állj mindig melletünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te Krisztus feltámadásával visszaszerezted nekünk az örök életet. Add népednek, hogy erős hittel, teljes reménységgel és kételkedés nélkül várjuk mindannak megvalósulását, aminek beteljesülését megígérted. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. ApCsel 4, 11-12

Ő az a kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja, F. És megjelent Simonnak, alleluja.


Kedd 693

Délben
RÖVID OLVASMÁNY Vő. l Pét 3, 21-22a

A keresztség most titeket is megment, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisz­tus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3, 1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 4-5

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott és megbe­csült, és mint élő kövek épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy az Atyához megyek, alleluja.


694 Húsvéti idő V. hete

FOHÁSZOK

Krisztus a föld mélyében nyugodva a dicsőség új fényébe öltözött. Szólítsuk őt hangos örömmel: Dicsőség Királya, hallgass meg minket!

Kérünk, Urunk, hogy a püspökök, papok, szerpapok buzgón végezzék szolgálatukat,

  • és minden jóra kész népet vezessenek hozzád!
    Esedezünk, Urunk, azokért, akik Egyházadban a taní-
    tás szolgálatát végzik,
  • hogy tiszta szívvel keressék igazságodat!

Kérünk, Urunk, hogy Egyházad hívei a hitükért jó harcot harcoljanak,

— és életük végen elnyerjék országod jutalmát!

Te a keresztfára szegezted adóslevelünket, és haláloddal eltörölted azt,

— oldd fel bilincseinket, és szabadíts meg a sötétségtől!
Te leszálltai a holtak országába, és megnyitottad annak

kapuit,

- elhunyt testvéreinket bocsásd be országodba!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te Krisztus feltámadásával visszaszerezted nekünk az örök életet. Add népednek, hogy erős hittel, teljes reménységgel és kételkedés nélkül várjuk mind­annak megvalósulását, aminek beteljesülését megígérted. A mi Urunk.

SZERDA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja.

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.


Szerda 695

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 21,1-8

Az új Jeruzsálem

Én, János, látomásomban új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúlt, és a tenger sem volt többé. Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy har­sány hang: „Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden köny- nyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a régi világ elmúlt."

Akkor a trónon ülő megszólalt: „Lásd, újrateremtek mindent!" Majd hozzám fordult: „írd fel, mert ezek a szavak hitelesek és igazak." Aztán folytatta: „Beteljesedett. Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és a vég. A szomjazónak ingyen adok az élet forrásának a vizéből. Ez lesz a győztes öröksége: az Istene leszek, és ő az én fiam lesz. A gyávák, hitedének, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál."

VÁLASZOS ÉNEK Jel 21, 3. 4

V. Nézd, ez az Isten hajléka az emberek között, velük fog lakni, * És letöröl szemükről minden könnyet, alleluja.

F. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom, mert a régi világ elmúlt. * És letöröl szemükről.

MÁSODIK OLVASMÁNY

A Diognétoszhoz írt levélből

(Nn. 5-6: Fűnk. 397-401)


696 Húsvéti idő V. hete

Keresztények a világban

A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Tanításukat nem okoskodásból vagy kíváncsi emberek izgágaságából merítették, és semmi emberi bölcselkedésre sem esküsznek, mint sokan mások.

Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogyan kinek-kinek a sorsa megszabta. Öltözködésben, táplálkozásban a lakosság szokásaihoz alkalmazkodnak, de más szempontból egy csodálatos és mindenki számára hihetetlennek látszó életmódot folytatnak. Saját szü­lőhazájukban úgy élnek, mint jövevények; mindenben részt vesznek, mint polgárok; mindent eltűrnek, mint idegenek; minden idegen táj a hazájuk, és minden haza idegen föld nekik. Házasságot kötnek, mint mások; gyermekeik születnek, de nem dobják ki magzataikat. Közös az asztaluk, de az ágyuk nem.

Testben vannak, de nem a test szerint élnek. A föl­dön élnek, de hazájuk az égben van. A fennálló törvényeknek engedelmeskednek, de életmódjuk felülmúlja a törvényeket. Mindenkit szeretnek, őket azonban mindenki üldözi. Nem is ismerik, és mégis elítélik őket, megölik őket, de életre támadnak. Koldusszegények, és mégis sokakat gazdagítanak; mindenben hiányt szenvednek, mégis mindenben bővelkednek. Megszégyenítik őket, és a szégyenben éri őket a dicső­ség; rágalmaik visszahullnak amazokra. Megrágalmaz­zák őket, és épp a rágalmak közt éri őket a dicsőség. Hírnevüket megtépázzák, de fényesen bebizonyul igaz életük. Szidalmazzák őket, és ők áldással felelnek erre. Megvetik őket, de ők tiszteletet adnak mindenkinek. Jót tesznek, és mégis mint gonoszokkal bánnak velük. Ha kínozzák őket, örülnek, és mintha életre támadnának. A zsidók úgy hadakoznak ellenük, mintha pogá- nyok volnának; a pogányok is üldözik őket, de maguk a támadóik sem tudják, hogy miért bántják őket.


Szerda 697

Egyszóval: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek jelen van a test minden tag­jában, a keresztények is ott vannak a világ városaiban. A lélek ott lakozik a testben, de mégsem a testből való; a keresztények is itt vannak a világban, de ők sem e világból valók. A láthatatlan lélek a látható testben van: a világban éló' keresztények is láthatók, de vallásosságuk láthatatlan. A test haraggal és harccal támad a lélek ellen, mert akadályozza élvezeteiben, pedig semmi jogtalanság nem esett rajta; a világ is gyűlöli a keresztényeket, mert ők visszautasítják élvezeteit, holott a világot nem sértették meg.

A lélek szereti az őt gyűlölő testet és tagjait; a keresztények is szeretik üldözőiket. A lélek be van zárva a test­be, de ó' tartja össze az egész testet; a keresztények is úgy vannak a világban, mintha börtönben volnának, de mégis ők tartják össze a világot. A halhatatlan lélek múlandó hajlékban lakozik; a keresztények is e múlandó világban zarándokolnak a mennyei örökkévalóságra várva. A lélek jobbá lesz, ha étellel és itallal nem kényeztetik el; a keresztények is folyton gyarapodnak, noha nap nap után üldözik őket. Isten olyan fontos őrhelyre állította őket, ahonnan nem szabad elmenekülniük.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 8, 12; Sir 24, 25

V. Én vagyok a világ világossága. * Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossá­ga, alleluja.

F. Bennem az útnak és igazságnak minden kegyel­me, bennem az életnek és az erőnek minden reménysége. * Aki követ.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY Rom 6, 8-11

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a ha-


698 Húsvéti idő V. hete

lálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek maga­tokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Én vagyok az igazi szőlőtő, alleluja, ti a szőlővesszők, alleluja.

FOHÁSZOK

Imádkozzunk Krisztushoz, aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt: Üdvözíts minket, Urunk, győzelmed által!

Üdvözítő Krisztusunk, te a halálon aratott győzel- meddel megörvendeztettél, feltámadásoddal felemeltél, adományaiddal elhalmoztál minket,

- serkentsd a jóra szívünket, és a Szentlélek ajándéko-
zásával szenteld meg ezt a napot!

A mennyben angyalok magasztalnak, a földön emberek imádnak, mi pedig arra kérünk feltámadásod ünnepnapjain,

- hogy fogadd el leiekből és igazságból fakadó imádá-
sunkat!

Krisztus Urunk, üdvözíts bennünket, és irgalmaddal áraszd el a feltámadás napjára váró népedet:

- könyörülj rajtunk, és a mai napon őrizz meg min-
ket minden gonosztól!

Dicsőség Királya, életünk forrása, add meg nekünk, hogy amikor majd újra eljössz,

- mi is ott állhassunk dicsőséged fényében!

Mi Atyánk . . .


Szerda 6 99

Könyörgés

Istenünk, te kedveled az ártatlanságot, és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki tisztaságot. Irányítsd magadhoz híveid szívét, akiket megszabadítottál a hi- tetlenség homályától, hogy mindig igazságod világosságában éljünk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Vő. Róm 4, 24-25

Hiszünk abban, aki a halottak közül feltámasztotta Urunkat, Jézus Krisztust, aki vétkeinkért halált szen­vedett, és megigazulásunkért feltámadt.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja, F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Jn 5, 5-6a

Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Ef 4, 23-24

Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


700 Húsvéti idő V. hete

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 7, 24-27

Jézus örökre megmarad, s így papsága örökké tart. Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjár­jon értünk. Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél, ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s minden­korra megtette ezt, amikor magát feláldozta.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr. F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt a halálból, és az Atya jobbján ül.

Kérjük őt könyörögve:

Örökké élő Krisztus, hallgass meg minket! Emlékezzél meg, Urunk, mindazokról, akik neked

szolgálnak,

— hogy az életszentség példáját mutassák népednek!
Add az államok vezetőinek az igazságosság és a béke

lelkületét,

— hogy az emberi közösségekben egyetértésben élhes-
sünk!

Tarts meg mindnyájunkat jó egészségben,

— és növeld a föld termékenységét, hogy segítse a nél-
külözőket.

Üdvözítő Krisztusunk, te megvilágosítottad az egész világot, és meghívtál az életre minden halandó te­remtményt,

— adj örök világosságot elhunyt testvéreinknek!


Csütörtök 701

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te kedveled az ártatlanságot, és kegyelmeddel visszaadod nekünk a lelki tisztaságot. Irányítsd magadhoz híveid szívét, akiket megszabadítottál a hi- tetlenség homályától, hogy mindig igazságod világosságában éljünk. A mi Urunk.

CSÜTÖRTÖK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta az Urat, alleluja,

F. És hatalmával minket is feltámaszt, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 21,9-27

Látomás a Bárány jegyeséről, a mennyei Jeruzsálemről

Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasz- szonyt, a Bárány hitvesét!"

És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, és ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentói alászállt szent várost, Jeruzsálemet. Isten dicsőségét sugározta. Ragyogott, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. Széles, magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak a kapukra vésve, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének a neve. Keleten három kapu, északon három kapu, délen három kapu és nyugaton három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának ti­zenkét neve.

Annál, aki beszélt velem, arany mérőnád volt, hogy megmérje a várost, kapuit és falat. A város négyszög­ben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Meg-


702 Húsvéti idő V. hete

mérte a várost e náddal: tizenkétezer stádium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.

Megmérte a falat: száznegyvennégy könyök emberi mérték szerint, ami egyenlő az angyal mértékével is. Falai jáspiskőból épültek, a város pedig tükörfényes színaranyból.

A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik krizolit, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt.

A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egy-egy gyöngy. A város utcái tükörfényes szín- aranyból voltak.

De templomot nem láttam benne, mert a Mindenható, az Úr, az Isten és a Bárány a temploma. A város­nak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége ragyogja be, világossága pedig a Bárány. Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai hódolnak neki. Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka.

A népek odahordják kincseiket és értékeiket. Nem jut oda be sem tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.

VÁLASZOS ÉNEK Vő. ApCsel 21, 21; Tób 13, 21. 22. 13

V. Tereidet, Jeruzsálem, tiszta arannyal hintik be, öröméneket zengenek utcáidon, * Házaidban mindenki ezt harsogja: Alleluja!

F. Ragyogó világosságban tündökölsz, és a föld minden határa neked hódol. * Házaidban mindenki.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Gaudentius bresciai püspök értekezéseiből

(Tract. 2: CSEL 68, 26. 29-30)


Csütörtök 703

Az Eukarisztia: az Úr Pászkája

Egy halt meg mindenkiért; és ugyanő az Egyház minden egyes templomában a kenyér és bor misztériumában megújítja azokat, akikért feláldozza magát; élteti azokat, akik hisznek benne, és megszenteli áldozatával az őt feláldozókat. Ez a Bárány teste, ez az ő vére. A mennyből alászállott Kenyér ugyanis maga mondja: A kenyér, melyet én adok, az én testem a világ életéért (Jn 6, 51). Megfelelő, hogy a bor színe fejezi ki az ő vérét, hiszen ő maga mondja az evangéliumban: Én va gyok az igazi szőlőtő 0n 15, 1), ezzel elég világosan adja elénk, hogy az ő vére minden bor, amelyet szenvedésének ábrázolásaként felajánlunk. Jákob pátriárka is ezért jövendöl így Krisztusról: Borban mossa köntösét, s a szőlő vérében ruháját (vő. Tér 49, 11). Azaz a mi emberi természetünket, ezt a magára vett öltözetet a saját vérében fogja majd lemosni. O az egész teremtett világ Ura. Ő sarjasztja ki számunkra a kenyeret a földből, a kenyeret viszont — mert van hatalma rá, és megígérte — saját testévé teszi; és aki egykor a vizet borrá változtatta, ugyanő a bort saját vérévé változtatja.

Az Úr Pászkája ez (Kiv 12, 11), vagyis az Úr átvonulása; nehogy földi dolognak véld tehát azt, ami mennyeivé lett azáltal, aki abba átvonult, és így testé­vé, vérévé tette.

Amit magadhoz veszel, az ennek a mennyei Kenyérnek, Krisztusnak a teste, és ennek a szent Szőlőtőnek a vére. Amikor ugyanis a megáldott kenyeret és bort tanítványainak nyújtotta, így szólt: Ez az én tes tem, ez az én vérem (Mt 26, 26-27). Higgyük tehát azt, akinek hittünk, az Igazság megtévesztést nem ismer.

Amikor saját testének evéséről és vérének ivásáról beszélt, a tömeg megrökönyödött, és így zúgolódott: Kemény beszéd. Ki hallgatja? 0n 6, 60). Ezért, hogy égi tüzével megsemmisítse az olyasféle gondolatokat, amelyeknek az elkerüléséről már előbb is szóltam, ezt fűzte hozzá szavaihoz: A lélek az, ami éltet, a test nem hasz nál semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet 0n 6, 63).


704 Húsvéti idő V. hete

VÁLASZOS ÉNEK Jn 6, 58; Lk 22, 19

V. Engem az élő Atya küldött, és általa élek. * így az is élni fog általam, aki engem eszik, alleluja.

F. Ez az én testem, mely értetek adatik. * így az is.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 8, 10-11

Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztot­ta Jézust a halálból, ó', aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, alleluja.

FOHÁSZOK

Imádjuk feltámadt Krisztus Urunkat, aki mindig jelen

van Egyházában, és kérjük:

Urunk, maradj velünk! Urunk, Jézus Krisztus, te diadalmaskodtál a bűn és a

halál felett,

- légy közöttünk, aki élsz mindörökké!
Jöjj hozzánk legyőzhetetlen erőddel,

- és add, hogy átérezzük, milyen jóságos vagy hoz-
zánk!


Csütörtök 705

Te, aki egyedül vagy képes új életet adni a telkeknek, és kibékiteni őket egymással,

  • segíts a széthúzás miatt vergődő világon!
    Erősíts meg bennünket a végső győzelem hitében,
  • és a reményben, hogy újra eljössz!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, a te kegyelmed átalakít minket: bűnösök­ből megigazultakká válunk, a lelki nyomorúságból boldogságra jutunk. Állj mellettünk gondviseléseddel, és támogass ajándékaiddal: adj nekünk erőt, hogy mindvégig állhatatosak maradjunk a hitből fakadó kegyelmi életben. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID Öl VASMÁNY l Kor 12, 13

Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID ÖL VASMÁNY Tit 3, 5b-7

Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hog) kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.


706 Húsvéti idő V. hete

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol l, 12-14

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Legyőzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Is­ten jobbján foglal helyet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök, alleluja.

FŐI IÁSZOK.

Krisztus feltámadt, elsőnek a halottak közül. Ujjongva dicsőítsük mindnyájan, és kérjük: Aki feltámadtál a halálból, hallgass meg minket!

Emlékezzél Egyházadra, amelyet az apostolokra építettél, és kiterjesztettél a föld végső határáig,


Péntek 707

  • áldd meg mindazokat, akik hisznek benned!
    Te vagy lelkünk-testünk orvosa,
  • látogass el hozzánk, és erősíts meg jóságosán!
    Adj gyógyulást és erőt a betegeknek,
  • és szabadítsd meg őket minden szenvedésüktől!
    Segíts az aggódókon és elnyomottakon,
  • atyai jóságoddal könnyíts a nélkülözők sorsán!
    Kereszted és feltámadásod mindnyájunknak megnyi-
    totta a halhatatlanság útját,
  • add meg elhunyt testvéreinknek országod örömét!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, a te kegyelmed átalakít minket: bűnösökből megigazultakká válunk, a lelki nyomorúságból boldogságra jutunk. Állj mellettünk gondviseléseddel, és támogass ajándékaiddal: adj nekünk erőt, hogy mindvégig állhatatosak maradjunk a hitből fakadó kegyelmi életben. A mi Urunk.

PÉNTEK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Feltámadásodnak, Krisztus, alleluja,

F. Ég és föld örvendezik, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 22, 1-9

Az élő vizek folyója

Az angyal megmutatta nekem az élet vizének folyó­ját, amely kristálytisztán fakadt az Isten és a Bárány trónjából. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak. Átok többé nem lesz benne. Az Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái


708 Húsvéti idő V. hete

hódolnak neki. Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpa világítására, sem a nap fényére. Az Úristen ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

Aztán így szólt hozzám: „Ezek a szavak hitelesek és igazak. Az Űr, a próféta lelkek Istene elküldte angyalát, hogy hírül adja szolgáinak, aminek csakhamar be kell következnie. Nézd, hamarosan eljövök. Boldog, aki megszívleli ennek a könyvnek prófétai szavait."

Én, János, hallottam és láttam ezeket. Miután hallottam és láttam, arcra borultam az angyal előtt, aki ezeket megmutatta nekem, hogy imádjam. De tiltakozott ellene: „Vigyázz, ne tedd! Csak neked és testvéreidnek vagyok szolgatársa, a prófétáké és azoké, akik megszívlelik ennek a könyvnek szavait. Az Istent imádd!"

VÁLASZOS ÉNEK Jel 22, 5. 3

V. Nem lesz többé éjszaka, mert az Úristen ragyog­ja be szolgáit, * És uralkodni fognak örökkön-örökké, alleluja.

F. Az Isten és a Bárány trónja ott áll majd a szent városban, és szolgái hódolni fognak neki. * És uralkodni fognak.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Boldog Izsáknak, a Stellái monostor apátjának beszédeiből (Sermo 42: PL 194, 1831-1832) Elsőszülött a sok testvér között

Amint az embernek a feje és a teste együtt egyetlen ember, ugyanígy a Szűznek a Fia és az ő testének választott tagjai is együtt egy ember: az egy Emberfia. A Szentírás szerint is a teljes és egész Krisztus: a Fő és a test együtt. Mi, az összes tag ugyanis egy test vagyunk, amely a Fővel együtt az egy Emberfia, aki a fiúság által maga az Isten Fia, sőt istensége révén maga az egyedülvaló Isten.

Tehát az egész test a Fővel, az Emberfiával együtt maga az Isten Fia, sőt maga az Isten. Ebből érthetők e


Péntek 709

szavak: Atyám, azt akarom, hogy amint én és te egyek va gyunk, úgy legyenek ők is egyek velünk (vő. Jn 17, 21).

Tehát e szentírási ünnepélyes kijelentés értelmében nincs test Fő nélkül, sem Fő test nélkül; sőt nincs Fő és test, vagyis a teljes Krisztus Isten nélkül.

Tehát mindez, Istennel együtt az egy Isten. Isten Fia az isteni léttel természetes egységben, az Emberfiá­val személyes egységben, a titokzatos Testtel szentségi egységben van.

Tehát Krisztus hűséges és valóságos tagjai joggal elmondhatják magukról mindazt, ami Krisztusra vonatkozik, még az istengyermekséget, sőt az isteni életet is. Csakhogy ami Krisztusnál isteni természetéből követ­kezik, az a tagoknál a vele való közösségből van; ami nála teljességben van meg, abból a tagok csak részesednek: végül o születése által az Isten Fia, tagjai viszont az örökbefogadás által, amint a Szentírás is mondja: A fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk: Abba, Atya! (Róm 8, 15)

Ugyanazon Lélek által hatalmat adott nekik, hogy Isten gyermekeivé legyenek (Jn l, 12), és külön megtanította őket az, aki elsőszülött a sok testvér között (Róm 8, 29), hogy így mondják: Mi Atyánk, aki a mennyek ben vagy (Mt 6, 9). Másutt azt is mondta: Fölmegyek Atyámhoz s a ti Atyátokhoz (Jn 20, 17).

A Szentlélek által a Szent Szűz méhéből született az Emberfia, a mi Fejünk; ugyanazon Szentlélek által születtünk mi is újjá a keresztség vizében Isten gyermekeivé és Fiának testévé, ö bűn nélkül született, de mi is elnyertük bűneink bocsánatát.

Amint pedig emberi testében felvitte a keresztfára titokzatos testének minden bűnét, ugyanúgy megadta ennek a titokzatos testnek az újjászületés kegyelmét is, hogy ezután már semmi bűne fel ne legyen róva, amint a Szentírás is mondja: Boldog az, akinek az Úr nem számítja be vétkét (Zsolt 31, 2). Valóban boldog ez az ember, vagyis maga Krisztus, mert egyrészt mint Fő és Isten: maga bocsátja meg a bűnöket; másrészt pedig ennek a titokzatos test Fejének, mint embernek, nincs szüksége a bűnbocsánatra; végül pedig semmi bűnt


710 Húsvéti idő V. hete

nem rónak fel ennek a sok tagból álló testnek, amelynek ó' a Feje.

ő önmagában igaz, és ó' maga szerzett megigazulást tagjainak, ő az egyetlen Üdvözítő, és egyedül az ő titokzatos teste kapta meg az üdvözítést. Saját emberi testében adott elégtételt a keresztfán mindazért, amit titokzatos testéből elvett a keresztvízben. A keresztfa és a keresztvíz által megváltást hozva, ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn l, 29), amelyekért már elégtételt adott, mint pap és áldozat és Isten, aki magát áldozta fel önmagának, és titokzatos testét kiengesztelte önmagával épp ügy, mint az Atyával és a Szentlélekkel.

VÁLASZOS ÉNEK Róm 12, 5; Kol 2, 9-10; l, 18

V. Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak. * Benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei, alleluja.

F. Ő a testnek, az Egyháznak a feje, ő a kezdet, el­sőszülött a holtak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. * Benne lakik.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCscl 5, 30-32

Atyáink Istene Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek, feltámasztotta. Isten jobbja fejedelemmé és Megváltóvá emelte, hogy megterítse Izraelt, és megbo- csássa bűneit. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.

RÖVID VÁIASZOS i NT K

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.


Péntek 711

Benedictus-ant. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket, alleluja.

fohászok

Könyörögve kérjük mennyei Atyánkat, aki Krisztus feltámadása által új életet ajándékozott nekünk: Világosíts meg minket Krisztus világosságával!

Istenünk, te műveidben kinyilatkoztattad örök tervedet, megalkottad a földet, és hűséges vagy minden nemzedékhez,

_ hallgass meg minket, jóságos Atyánk!

Tisztíts meg minket színtiszta igazságod által, és irányítsd életszentségben minden lépésünket,

— hogy azt cselekedj ük, ami helyes és kedves előtted!
Ragyogtasd fel arcod fényességét felettünk,

— hogy bűneinktől megszabadulva házad javaival töl-
tekezzünk!

Aki békességet hagytál apostolaidra,

_ adj békét nekünk és minden embernek a földön!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Urunk, Istenünk, segíts, hogy jól megértsük és átéljük Húsvét szent titkát. Védjen és üdvözítsen a feltámadás kifogyhatatlan ereje, amelyet örvendező szívvel ünneplünk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID Öl VASMÁNY ApCsel 2, 32. 36

Isten feltámasztotta Jézust, ennek mi mind tanúi vagyunk. Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette!

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.


712 Húsvéti idő V. hete

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Gal 3, 27-28

Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

V. Az Úr látóra, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 5, 7-8

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti Bárányunkat, Krisztust feláldozták. Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovászta-lan kenyerével.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET
RÖVID OLVASMÁNY Zsid 5, 8-10

Krisztus, annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért, alleluja.


Péntek 713

FOHÁSZOK

Krisztus az út, az igazság és az élet. Kérjük őt hangos

szóval:

Élő Isten Fia, áldd meg népedet! Urunk, imádkozunk hozzad Egyházad minden szolgájáért,

hogy amikor az élet kenyeret megtörik testvéreiknek,

- őket magukat is tápláld és erősítsd!
Imádkozunk hozzád egész keresztény népedért, hogy

példaadóan teljesítse hivatását,

- és tartsa meg lelki egységben a béke köteléke!
Imádkozunk hozzád azokért, akik a közhatalmat gya-
korolják, hogy feladatukat igazságosan és megértés
sel végezzék,

- és így minden nép között erősödjék az egyetértés és
a béke!

Kérünk, hogy minket, akik őszinte szívvel ünneplünk téged, tégy méltóvá a szentek közösségére,

- elhunyt testvéreinkkel együtt, akiket kegyelmedbe
ajánlunk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Urunk, Istenünk, segíts, hogy jól megértsük és átél­jük Húsvét szent titkát. Védjen és üdvözítsen a feltá­madás kifogyhatatlan ereje, amelyet örvendező szívvel ünneplünk. A mi Urunk.

SZOMBAT

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten új életre hívott minket, alleluja,

F. Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámasztása által, alleluja.

I-.LSÖ OLVASMÁNY

A Jelenések könyvéből 22,10-21


714 Húsvéti idő V. hete

A reménységünkről szóló tanúságtétel

Én, János, hallottam, amint az angyal így szólt hozzám: „Ne pecsételd le ennek a könyvnek prófétai szavait, mert az idő közel van. Aki igazságtalan, legyen továbbra is igazságtalan. Aki tisztátalan, legyen továbbra is tisztátalan. De aki igaz, járjon továbbra is az igazság útján, és aki szent, legyen továbbra is szent.

Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalom, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint. Én vagyok az alfa és az ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.

Boldog, aki megmossa ruháját (a Bárány vérében). Joga lesz az élet fájához, és a kapukon át bemegy a va­rosba. A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bál-ványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak."

„Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsák ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag."

A Lélek és a Menyasszony hív: „Jöjj el!" Aki hallja, hívjon: „Jöjj el!" Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen igyék.

Tanúsítom mindenki előtt, aki ennek a könyvnek prófétai szavait hallja: „Aki ehhez hozzáad, azt Isten azokkal a csapásokkal sújtja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben. S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyekről ebben a könyv­ben szó van."

Aki mindezt tanúsítja, kijelenti: „Igen, hamarosan eljövök. Ámen."

Jöjj el, Uram, Jézus!

Urunk, Jézus kegyelme legyen minden szenttel! Ámen.

VALASZOS f.M-.K. Jel 22, 16, 17. 20; íz 55, l, 3

V. Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag. A Lélek és a Menyasszony hív: Jöjj el! * Aki hallja, hívjon: Jöjj el! Ámen. Jöjj el, Uram, Jézus, alle- luja!


Szombat 715

F. Ti, szomjazok, gyertek a vizekre mind; fordítsátok ide a fületek, és gyertek ide hozzám. * Aki hallja.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspöknek a zsoltárokról szóló fejtegetéseiből

(Ps. 148, 1-2: CCL 40, 2165-2166) Húsvéti alleluja

Egész jelenlegi életünkről úgy gondolkodjunk, hogy annak Isten dicséretében kell állnia, mert jövendő' életünk örökkétartó örvendezése is Isten dicsérete lesz! Senki sem lehet alkalmas a jövendő életre, ha már most nem készül elő rá gyakorlatokkal.

Dicsérjük tehát csak az Istent, és kérjük is őt. Dicséretünkben öröm van, a kérésünkben sóhajtás. Olyan dolgokra kaptunk ugyanis ígéretet, amelyeket még nem bir-toklunk; és mivel igazmondó az, aki ezeket megígérte, ezért a reményünkben is örvendezünk; de mivel még nem birtokoljuk ezeket, vágyakozásunkban sóhajtozunk. Jó, ha kitartunk ebben a vágyakozásban, míg el nem nyerjük azt, amire ígéretet kaptunk, hogy aztán elmúljon a sóhaj, és csak a dicséret lepjen helyébe.

Ezért van rendelve számunkra két időszak megünneplése: a Húsvét előtti és Húsvét utáni időé. Az egyik, amely most van a földi élet kísértéseiben és szenvedéseiben, a másik, amely majd ezután lesz az örök biztonságban és örvendezésben. Az az idő, amely Húsvét előtt van, azt a megpróbáltatást jelzi, amelyben most vagyunk; amelyet pedig most Húsvét után ünneplünk, azt a boldogságot jelzi, amelyben majd később lesz részünk. Amit tehát Húsvét előtt ünneplünk, az az, amiben most élünk, amit viszont Húsvét után ünneplünk, azzal azt jelezzük, amit még nem birtokolunk. Ezért azt az előbbi időt böjtben és imádságban töltjük, ez utóbbi időt viszont, a böjtöt elhagyva, dicsérő imádságokban ünnepeljük. Ez tehát az az Alleluja, amit énekelünk.


716 Húsvéti idő V. hete

Krisztusban ugyanis, mint Főben ez a kettő előre van jelezve, és ő mindkettőt be is mutatta. Az Úr szenvedése bemutatja a mi nyomorúságos jelen életünket, hiszen dolgozni kell, szenvedni kell, és végül meg kell halni. Az Úr feltámadása és megdicsőülése viszont bemutatja nekünk azt az életet, amelyet majd elnyerünk.

Ezért tehát, testvéreim, buzdítalak benneteket arra, hogy dicsérjétek az Istent: és mindnyájan mondjuk: Alleluja! Dicsérjétek az Urat — ezt mondod a társaidnak —, és ő is ugyanezt mondja neked. Midőn egymást így buzdítjátok, tegyétek is meg mindnyájan azt, amire így buzdítjátok egymást. De dicsérjétek őt minden képességetekkel: vagyis ne csak nyelvetek és szavatok di­csérje az Istent, hanem lelketek, életetek és cselekedete­itek is.

Dicsérjük ugyan mindig, amikor a templomban összegyűlünk; de amikor innen hazamegy az ember, akkor mintegy felhagy Isten dicséretével. Ha az ember nem hagyja abba a buzgó életet, akkor mindig dicséri Istent. Az Isten dicséretével akkor hagysz fel, amikor az igazságtól és az Istennek tetsző dolgoktól elpártolsz. Mert ha a buzgó élettől sohasem pártolsz el, hallgathat ugyan a nyelved, életed azonban hangosan mondja a dicséretet, és az Isten figyel a te szívedre is. Amint ugyanis a mi fülünk figyel a hangokra, úgy figyel Isten a mi gondolatainkra is.

VÁI AS/OS i M K Jn 16, 20

V. Szomorúságotok * Örömre változik, alleluja. F. A világ örülni fog, ti pedig szomorkodtok, de szomorúságotok * Örömre változik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID Öl VASMANY Róm 14, 7-9

Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha


Szombat 717

meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg, és támadt fel, hogy halottnak, élőnek Ura legyen.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Krisztus azért halt meg, és támadt fel, hogy halottnak, élőnek Ura legyen, alleluja.

FOHÁSZOK

Örvendezve kérjük Krisztus Urunkat, az Élet Kenyerét, aki igéje és teste asztalának vendégeit feltámasztja majd az utolsó napon: Urunk, tölts el minket békével és örömmel!

Istennek Fia, aki a halálból feltámadtál, és az élet fejedelme vagy,

— áldj meg és szentelj meg minket és minden ember
testvéredet!

Te, aki a benned hívőket békével és örömmel ajándékozod meg,

_ add, hogy a világosság fiaiként éljünk, és győzelmednek örvendezzünk!

Gyarapítsd a földi élet útján zarándokló Egyházad hitét,

— hogy feltámadásodról tanúságot tegyen a világban!
Te, aki sok szenvedés után beléptél Atyád dicsőségébe,
_ fordítsd örömre a szomorkodók bánatát!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te a keresztségben újjáal­kotva meghívtál minket a mennyei életre, és megadtad, hogy a megigazulás által alkalmasak legyünk a halhatatlanságra. Kérünk, vezess el egykor az örök


718 Húsvéti idő V. hete

dicsőségbe, hogy ott beteljesedjék megváltásunk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Róm 5, 10-11

Ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, az o életébe beoltódva még könnyebben megszabadulunk. Só't, ezen felül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 20-22

Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádám­ban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OI VASMÁXY 2 Kor 5, 14-15

Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meg- győződésre jutottunk, hogy ha egy mindenkiért meg­halt, akkor mindenki meghalt. És ó' azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értünk meghalt, és feltámadt.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F- Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


719 HÚSVÉT VI. VASÁRNAPJA

Zsoltáros rész, II. hét

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 445.

1. ant. Aki az igazsághoz szabja tetteit, a világosság
ra megy, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a II. hét vasárnapjáról, 935.

  • ant. Isten feloldotta a halál bilincseit, és feltá-
    masztotta az Urat, alleluja.
  • ant. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Mes-
    siásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 2, 9-10

Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőséget hirdessétek, aki a sötétségből meghívott ben­neteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Én majd kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki örökké veletek marad, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus feltámadt, legyőzte a halált, és megújította az

életet. Kérjük állhatatosán:

Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket! Te vagy az a kő, amelyet elvetettek az építők, de mégis

szegletkővé lettél, — építs be minket, mint élő köveket, Egyházadba!


720 Húsvét VI. vasárnapja

Te vagy a hűséges és igaz tanú, aki elsőként támadtál fel a halottak közül,

- engedd Egyházadnak, hogy szüntelenül tanúskod-
jék rólad!

Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket! Te isteni Jegyese vagy Egyházadnak, amely átszúrt oldaladból született,

- tégy minket ennek a titokzatos életkapcsolatnak ta
núivá!

Te vagy a kezdet és a vég, te meghaltál, és élsz,

- tartsd meg a megkeresztelteket mindhalálig hűség-
ben, hogy elnyerjék a megérdemelt koronát!

Isten szent városának te vagy világító fénye,

- töltsd el fényeddel meghalt testvéreinket, hogy
uralkodhassanak mindörökre!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Örvendezik a szívem, alleluja,

F. Énekemmel adok hálát az Úrnak, alleluja.

RÖVID OVASMÁNY

Kezdődik Szent János apostol első levele l, 1-10

Az élet igéje és Isten világossága

Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk, és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek


Olvasmányos imaóra 721

velünk. Mi ugyanis, az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örüljetek, és örömötök teljes legyen.

Az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és nektek hirdetünk, ez: az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk ve­le, és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem az igazsághoz igazodunk. De ha világosságban élünk, ahogy ő is világosságban él, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézus Krisztusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.

Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor, mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vetkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.

VÁLASZOS ÉNEK l Jn l, 2; 5, 20

V. Az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, * Amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk, alleluja.

F. Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött: Ő az igaz Isten és az örök élet. * Amely az.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Alexandriai Szent Cirill püspöknek a második korintu-si levélhez írt magyarázatából

(Cap. 5, 5 - 6, 2: PG 74, 942-943)

Krisztus kiengesztelte irántunk Istent, aki minket a. kiengesztelődés szolgálatával megbízott

Akik már megkapták a Szentlélek lefoglaló zálogát, és a feltámadás reményének a birtokosai, azok a jöven­dő' feltámadást már jelenvalónak tartják, és azt hangoztatják, hogy ezentúl nem tekintenek senkit emberi szempontból. Mindnyájan lelkiek vagyunk ugyanis, és mentesek a testi romlandóságtól. Mert amikor felra-


722 Húsvét VI. vasárnapja

gyogott felettünk Isten egyszülött Fia, hasonlóvá lettünk a mindent éltető Igéhez. Amint a bűn uralma idején a halál kötelékei tartottak fogva minket, úgy vetettük el most a romlandóságot azóta, hogy közbelépett a megigazulást szerző' Krisztus.

Ezért senki sem él már testben, azaz testi gyengeségben, amit pedig méltán és joggal tekintünk úgy, mint romlandóságot. Ezért mondja Szent Pál: Ha Krisztust azelőtt emberileg ismertük is, most már nem úgy ismerjük (2 Kor 5, 16). Mintha ezt akarná mondani: Az Ige testté lett, és közöttünk élt (Jn l, 14), és mindannyiunk életéért elvállalta a testi halált. És ha mi így, testi valóságában ismertük is meg őt, ezután már nem így ismerjük. Mert ha meg is tartotta emberi testét, azt, amely harmadik napon feltámadt, és az Atyánál van az égben, mindazonáltal meg kell értenünk, hogy Krisztus testfölöttivé is lett: ő ugyanis egyszer meghalt, de többé meg nem hal, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él (vő. Róm 6, 9-10).

Ha tehát ilyen valaki az, aki életünk előtt mint zászlóvivő áll, akkor úgy kell nyomába törekednünk, hogy szinte már ne is testben élőknek, hanem már testfölöttieknek bizonyuljunk. Igaza van tehát Szent Pálnak, aki ezt írja: Mindenki, aki Krisztusban van, új te remtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg (2 Kor 5, 17). Megigazultunk ugyanis a hit által Krisztusban, és eltűnt az átok ereje. Hiszen ő miértünk támadt fel, eltiporva a halál hatalmát; így megismertük az igaz és tökéletes Istent — akit lélekben és igazságban imádunk — a Fiú közvetítésével, aki mennyei jótéteményeket eszközöl ki az Atyától a világ számára.

Ezért mondja igen bölcsen Szent Pál: Ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk (2 Kor 5, 18). Mert egészen bizonyos, hogy az Atya akaratából valósult meg a megtestesülés misztériuma és az ebből következő megújulás. Hiszen Krisztus által nyertük el azt a lehetőséget is, hogy az Atyához járulhatunk. Az ő ta-


Reggeli dicséret 723

nítása szerint ugyanis senki sem mehet az Atyához másként, mint őáltala. Tehát ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesz- telödés szolgálatával megbízott (2 Kor 5, 18).

VÁLASZOS ÉNEK. Róm 5, 11; Kol l, 19-20

V. Dicsekszünk Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, * Aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést, alle-luja.

F. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent. * Aki megszerezte.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ, 449.

1. ant. Ez az a nap, amelyet az Úr adott, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a II. hét vasárnapjáról, 993.

  • ant. Áldott vagy, Istenünk, az égbolt fölött, és di
    cséretre méltó örökké, alleluja!
  • ant. Ezekkel a szavakkal imádjátok a trónon üló'
    Istent: Ámen, alleluja!

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 10, 40-43

Jézust harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentói előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után. Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az elöli és holtak bírájául rendelt. A próféták mind tanúságot tesznek, hogy aki hisz benne, elnyeri nevében bűnei bocsánatát.


724 Húsvét VI. vasárnapja

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Krisztus, az élő Isten Fia, irgalmazz nekünk, * Alleluja, alleluja. Krisztus.

F. Aki feltámadtál a halálból. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Krisztus.

Benedictus-ant. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben, alleluja.

FOHÁSZOK

Hívjuk hangos szóval a mindenható Atyaistent, aki feltámasztotta Jézust, Királyunkat és Megváltónkat: Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Szentséges Atyánk, aki szeretett Fiadat, Jézust, a halál sötétjéből átvezetted dicsőséged fényébe,

- add, hogy mi is eljussunk csodálatos világosságodra!
Aki a hit által üdvözítesz minket,

- add, hogy a mai napot keresztségünk hitében tölt-
sük el!

Te, aki úgy parancsolod, hogy azt keressük, ami oda- fönn van, ahol Krisztus jobbodon ül,

- őrizz meg minket a bűn csábításaitól!

A Krisztussal benned elrejtett életünk úgy világoskod-

jék a világban, — hogy előre jelezze az új eget és az új földet!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 15, 3b-5


H. Esti dicséret 725

Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint, elte­mették, és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Ef 2, 4-6

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is: így kegyelemből kaptá­tok a megváltást; Jézus Krisztusban feltámasztott minket, és maga mellé ültetett a mennyben.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID ÓI VASMANY Róm 6, 4

A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

II. ESTI DICSÉRET H1MNUS7. 445.

1. a nt. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, és a
mennyben jobbjára ültette, alleluja.

Zsoltárok és kantikum a II. hét vasárnapjáról, 1000.

  • ant. A bálványoktól az élő Istenhez tértetek, alle-
    luja.
  • ant. Alleluja, üdv, dicsőség és hatalom Istenünk-
    nek, alleluja.

726 Húsvét VI. vasárnapja

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 10, 12-14

Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Valóban feltámadt az Úr, * Alleluja, alleluja. Valóban.

F. És megjelent Simonnak. * Alleluja, alleluja. Di- csőség az Atyának. Valóban.

Magnificat-ant. Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni, alleluja.

FOHÁSZOK

Mennyei Atyánkat, aki Krisztust feltámasztotta, és jobbjára ültette, könyörögve kérjük: A dicsőséges Krisztus által őrizd meg, Urunk, népe det!

Igaz Atyánk, Jézust a kereszt győzelmével magasztal­tad fel a földről,

- add, hogy mindeneket magához vonzzon!

Fiad által, akit felmagasztaltál, küldd el Egyházadba a Szentelket,

hogy a te néped az egész emberiség számára az egység látható jele legyen!

Vízből és Szentlélekből új nemzedék született,

- ő rizd meg azt a keresztséghez való hűségben az
örök életre!

Felmagasztalt Fiad érdeméből emeld fel a bajbajutottakat, szabadítsd ki a rabokat, gyógyítsd a betegeket,

- hogy örvendezzék a világ jótéteményeidnek!

A megdicsőült Krisztus testét és vérét nyújtottad elhunyt testvéreinknek,

- támaszd fel őket új életre az utolsó napon!


Hétfő 727

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, add, hogy odaadó buzgósággal ünnepeljük Urunk feltámadásának örömnapjait. Engedd, hogy cselekedeteinkkel mindenkor életre váltsuk, amit az emlékezéssel felidézünk. A mi Urunk.

HÉTFŐ

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Szívem és testem, alleluja,

F. Áhítozik az élő Isten után, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent János apostol első' leveléből 2, 1-11

Az ú] parancs

Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő' áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.

Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: „ismerem", de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg ben­ne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne él, annak úgy kell élnie, ahogyan ő élt.

Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amely kezdettói kötelez benneteket. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Ez benne és bennetek vált hitelessé, hiszen már oszladozik a sötétség, és vilá­gít az igazi világosság. Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben jár. Aki szereti testvérét, már eljutott a világos-


728 Húsvéti idő VI. hete

ságra, s nem szolgál botrányul másoknak. Aki azonban gyűlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétségben elvesztette szeme világát.

VALASZOS ÉNEK Jn 13, 34; l Jn 2, 10. 3

V. Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. * Aki szereti testvérét, már eljutott a világosságra, alleluja.

F. Abból tudjuk meg, hogy megismertük Krisztust, ha megtartjuk parancsait. * Aki szereti testvérét.

MÁSODIK OLVASMANY

Alexandriai Didymusnak „A Szentháromság" című értekezéséből

(Lib. 2, 12: PG 39, 667-674) A Szentlélek megújít bennünket a keresztségben

A Szentlélek mint Isten, az Atyával és Fiúval együtt megújít bennünket a keresztségben; elbukott állapotunkból visszahelyez bennünket eredeti szépségünk állapotába, és betölt kegyelmével olyannyira, hogy a nemkívánatos dologra már ne is legyünk kap­hatok; és megszabadít a bűntói és a haláltól. A földi emberből — tudniillik a porból és hamuból — lelki emberré, az isteni dicsőség részeseivé, Istenünk és Atyánk gyermekeivé és örököseivé, Fia képmásához hasonlók­ká, és az o társörököseivé tesz minket. Az ő testvéreivé leszünk, és vele együtt fogunk majd megdicsőülni, s vele együtt fogunk majd uralkodni. A föld helyett újra az eget fogja nekünk ajándékozni, s bőkezűen nekünk adja a paradicsom javait, és az angyaloknál is tiszteletre méltóbbá tesz bennünket, és a keresztelőkút isteni víz­árjával kioltja a pokol olthatatlan lángját.

Az embernek ugyanis két születése van: az egyik az emberi testből, a másik Isten Szendéikéből. Mindkettőről bőven tárgyalnak a hittudósok. Én elfogadom mind a kettőről szóló tanítást.


Hétfő 729

Szent János írja: Akik befogadták, azoknak hatal mat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek benne, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából, s nem is a férfi akaratából, hanem Istenből születtek Qn l, 13).

Azok — úgymond —, akik Krisztusban hittek, hatalmat kaptak, hogy Isten gyermekei, vagyis a Szentlé­lek gyermekei legyenek, hogy Istennel rokonságban le­gyenek. Maga Krisztus mutatta meg világosan, hogy ez az új életet adó Isten a Szentlélek, hiszen így mondja: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem vízből és Szent- lélekből születik, az nem megy be az Isten országába Qn 3,5).

Szemmel láthatóan ugyan a keresztelőkút szüli újjá látható testünket a papok szolgálatával. Lelkileg azonban a testet is és a lelket is az angyalok szolgálatával maga meg az összes szellemi lény számára is láthatatlan Isten Lelke kereszteli meg, és szüli új teremtménnyé.

Ugyanis e szavakat: vízzel és Szentlélekkel, maga Keresztelő' Szent János is történetileg és értelemszerűen is Krisztusra érti: Ó Szentlélekkel és tűzzel fog bennete ket megkeresztelni (Mt 3, 11). Mivel pedig az emberi test agyagból való, rászorul arra, hogy előbb megtisztuljon a vízben, azután pedig arra, hogy a Lélek tüze megerősítse és tökéletesítse (Isten ugyanis emésztő' tűz), így rászorul az ember a Szentlélekre, hogy ő tökéletesítse és megújítsa; a Lélek tüze ugyanis tud öntözni is, a Lélek vize pedig tud újra feléleszteni is.

VÁLASZOS É.NEK I z 44, 3. 4; Jn 4, 14

V. Elárasztom vízzel a tikkadt mezőt, és bővizű patakokkal a kiaszott földet; kiárasztom Lelkemet, * És úgy sarjadzanak majd, mint a fűzfák a vízfolyások mellett, alleluja.

F. Örök életre szökellő vízforrás lesz. * És úgy.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


730 Húsvéti idő VI. hete

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 10, 8b-10

Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk. Ha tehát száddal vallód, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alle­luja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Isten új életre hívott minket Jézus Krisztusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által, hogy soha el nem hervadó örökséget nyerjünk, alleluja.

FOHÁSZOK

Bizalommal kérjük a mennyei Atyát, akinek dicsőségé­re szolgált szent Fia halála és feltámadása: Urunk, világosítsd meg értelmünket!

Istenünk, világosság Atyja, aki a dicsőségesen feltámadó Krisztus fényével elárasztottad a világot,

- világosítsd meg ma elménket a hit fényével!
Feltámadt Fiad révén megnyitottad az embereknek az

örökkévalóság kapuját,

- add meg mai munkánkban az örök élet reményét!
Aki feltámasztottad Fiadat, és általa elküldted a vüágba

a Szentlelket,

- gyújtsd fel szívünket a szent szeretet tüzével!
Jézus Krisztus, aki megszabadításunkért a keresztfán

függött,

- legyen ma üdvösségünk és megváltásunk!

Mi Atyánk . . .


Hétfő 731

Könyörgés

Irgalmas Istenünk, rendelésed szerint megüljük Húsvét szent ünnepét. Add, hogy gyümölcsöző erejét mindenkor érezzük. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY Jel l, l/C-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilág­nak a kulcsa.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja, F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖV1D OLVASMÁNY Kol 2, 9. 10.1. 12

Krisztusban lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki őt a halálból feltámasztotta.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID Ol VASMÁNY 2 Tini 2, 8. 11

Ne felejtsd, hogy az Úr Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból, ahogy evangéliumom hirdeti. Igaz kijelentés ez: ha meghalunk vele, majd élünk is vele.


732 Húsvéti idő VI. hete

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

RÖVID VÁ1ASZOS ÉNEK.

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztus Urunkat, aki feltámadásával megvilágosította

a világot, örvendezve kérjük:

Krisztus, életünk, hallgass meg minket! Urunk, Jézus Krisztus, te tanítványaidhoz csatlakoztál

az úton,

- állj zarándokló Egyházad mellé!

Ne engedd, hogy híveid késedelmesek legyenek a hitre,

- hanem add, hogy megvalljanak téged, aki legyőzted
a halált!

Tekints jóságosán azokra, akik még nem ismertek fel az életútjukon,

- mutasd meg magadat nekik, hogy elfogadjanak Üd-
vözítőjüknek!

Te a kereszten saját testedben kiengesztelődést hoztál minden embernek,

- adj békét és egységet valamennyi nemzetnek!


Kedd 733

Élők és holtak Bírája,

- adj bűnbocsánatot meghalt testvéreinknek, akik hittek benned!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Irgalmas Istenünk, rendelésed szerint megüljük Húsvét szent ünnepét. Add, hogy gyümölcsöző erejét mindenkor érezzük. A mi Urunk.

KEDD

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, alleluja.

F. A halál nem lesz többé úrrá rajta, alleluja.

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent János apostol első leveléből 2, 12-17

Isten akaratának teljesítése

Gyermekeim, írok nektek, mert bűneitek bocsána­tot nyertek az ő nevében, írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdet óta van. írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt, írtam nektek, kedves gyerekek, mert megismertétek az Atyát, írtam nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdet óta van. írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, az Isten tanítá­sa bennetek van, és legyőztétek a gonoszt.

Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete, mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége nem az Atyától van, hanem a világból. De a világ el­múlik a kívánságaival együtt. Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre.


734 Húsvéti idő VI. hete

VÁLASZOS ÉNEK l J n 2, 17. 15

V. A világ elmúlik kívánságaival együtt. * Csak aki az Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre, allelu- ja.

F. Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete. * Csak aki.

MÁSODIK OLVASVÁNY

Alexandriai Szent Cirill püspöknek Szent János evangéliumáról szóló magyarázatából

(Lib. 11, 11: PG 74, 559-562) Krisztus az egység köteléke

A vallásosság misztériumáról, tudniillik hogy elnyertük a Krisztussal való testi egységet, mi, akik szent testének részesei vagyunk, Szent Pál ezt tanítja: A korábbi nemzedékek során nem volt ismeretes az emberek fiai előtt úgy, ahogyan a Szentlélekben most kinyilatkoztatta a szent apostoloknak és prófétáinak, hogy a pogányok is társörökösök, és az egy testhez tartozók, s részesei az ígéretnek Krisztus feltámadásában. (Vő. Ef 3, 5-6).

Ha pedig egymás között is mindnyájan egy test va­gyunk Krisztusban, és nemcsak egymás között, hanem főleg ővele is, aki teste által bennünk van, akkor ho­gyan lehet az, hogy nem vagyunk mindnyájan olyan nyilvánvalóan egyek egymással sem, Krisztussal sem? Pedig Krisztus az egység köteléke, amikor ugyanő' Isten és ember.

A lelki egységről újra csak azt hangoztatjuk, hogy mi valamennyien — akik ugyanazt az utat követjük, miután megkaptuk az egy és ugyanazon Lelket, vagyis a Szendéiket — valamiképpen egységet alkotunk egymás között is, meg az Istennel is. Mert jóllehet mindannyian különálló személyek vagyunk, és Krisztus által mindegyikünkben külön bennünk lakik az Atyának és Krisztusnak a Lelke, de ez az egy és oszthatatlan Szent-


Kedd 735

lélek minket, mint egymástól különálló személyeket, önmagában egy egységbe gyűjt össze, és azt akarja, hogy valamiképpen mindnyájan egyek legyünk őben ne.

Miként ugyanis a szentségi test ereje egyetlen testté olvasztja azokat, akik magukhoz veszik, ugyanúgy — gondolom — egy lelki egységbe olvaszt minket, mindnyájunkat a bennünk lakó egy és oszthatatlan Szentlélek is.

Ezért sürget bennünket Szent Pál: Viseljétek el egy mást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke köteléké­vel fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mind nyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent át hat, és mindenben benne van (Ef 4, 2-6). Mivel bennünk egy Lélek lakik, azért Fia által Isten mindenkinek közös Atyja lesz bennünk, és egységbe hozza össze egymással és önmagával mindazokat, akik a Szentlélek- ben részesednek.

Hogy pedig a Szentlélekben való részesedés útján is egyesülünk, ez talán kitűnik az alábbiakból. Ha el­hagytuk a test szerint való életet, és elköteleztük magunkat a lélek törvényeinek, akkor — ugye világosan látja mindenki —, ha megszűntünk mintegy a magunk életét élni, és belénk áradt a Szentlélek, akkor valamiképpen mennyeivé formálódtunk át, és más természetté alakultunk át, már nemcsak embernek hívnak minket, hanem Isten gyermekeinek és mennyei embernek, hiszen az isteni természet részeseivé lettünk.

Egyek vagyunk tehát mindannyian az Atyában és a Fiúban és a Szentlélekben: egyek vagyunk, mondom, mert azonosak az erkölcseink, egyek vagyunk, mert azonos bennünk a vallásosság, és mert tagjai vagyunk Krisztus testének, és egyetlen a Szentlélek is, akiben ré­szesedünk.


736 Húsvéti idő VI. hete

VÁ1ASZOS ÉNEK. l Kor 10, 17; Zsolt 67, 11. 7

V. Sokan egy kenyér, egy test vagyunk: * Mindnyá­jan egy kenyérből és egy kehelyből részesülünk, allelu- ja.

F. Jóságodban ezt készítetted a szegénynek, Istenünk, aki otthont adsz az elhagyottnak. * Mindnyájan

egy-

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY ApCscl 13, 30-33

Isten harmadnapra feltámasztotta Jézust a halálból, s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt. így mi örömhírt hirdetünk nektek: az Isten az atyáknak tett ígéretet nekünk, az ó' utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

RÖVID VÁLASZOS É'NKK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Rövid idő, és a világ nem lát már engem; ti azonban láttok, mert élek, és ti is éltek, alleluja.

FOHÁSZOK

Mennyei Atyánkat, akinek szeplőtelen Báránya elveszi a világ bűneit, és minket életre kelt, hálás szívvel kérjük:


Kedd 737

Életünk szerzője, kelts életre minket! Istenünk, életünk szerzője, emlékezz a keresztfán meg­ölt Bárány szenvedésére és feltámadására,

- hallgasd meg őt, aki örökké közbenjár értünk!
Tisztítsd ki belőlünk a bűn és a gonoszság régi ková-
szát,

- és add, hogy az egyeneslelkűség és igazság krisztusi
kovásztalan kenyerével éljünk!

Add, hogy ma elvessük magunktól a viszálykodás és az irigység bűnét,

- és tégy minket figyelmessé szükséget szenvedő em-
bertársaink iránt!

Valósítsd meg bennünk az evangélium szellemét,

- hogy ma és mindenkor parancsaid szerint éljünk!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örven­deznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMANY Vő. ApCscl 4, 11-12

Ő az a kő, amelyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Vő. l Pét 3, 21-22a

A keresztség most titeket is megment, hiszen az


738 Húsvéti idő VI. hete

nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által, aki az Isten jobbján foglal helyet.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3,1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMANY l Pét 2, 4-5

Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet — bár az emberek elvetettek — az Isten kiválasztott és megbecsült, és mint élő kövek, épüljetek fölé lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Az igazságot mondom: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló, alleluja.

FOHÁSZOK

Krisztust, aki feltámadásával megerősítette népe reménységét, kérjük állhatatosán:


Szerda 739

Örökkön élő Krisztus, hallgass meg minket! Úr Jézus, átszűrt oldaladból vér és víz folyt ki,

- tedd Egyházadat szeplőtelen jegyeseddé!
Legfőbb Pásztor, te Pétert bíztad meg, hogy legeltesse

nyájadat, amikor feltámadásod után megvallotta, hogy szeret,

- növeld N pápánkban szüntelenül a szeretetet és a
buzgóságot!

A te adományod volt a bőséges halfogás, amikor tanítványaid a tengeren halásztak,

küldj munkásokat, hogy folytassák apostolaid munkáját!

Apostolaidat a tenger partján kenyérrel és hallal vendé­gelted meg,

— ne engedd, hogy a mi hibánkból éhezzenek testvé-
reink!

Jézus, új Ádám és éltető lélek, ragyogtasd fel elhunyt testvéreinken dicsőséged fényét,

— hogy teljesen részesüljenek örömödben!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örven­deznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk.

SZERDA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, alleluja,

F. Hogy legyen hitünk és reményünk Istenben, alleluja.


740 Húsvéti idő VI. hete

ELSŐ OLVA SMÁNY

Szent János apostol első leveléből 2, 1829

Az antikrisztus

Gyermekeim, itt az utolsó óra. Hallottátok, hogy eljön az antikrisztus. Most sok antikrisztus támadt, ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk kerültek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, velünk maradtak volna. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki tartozik közénk.

Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik. Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, az Atyát sem ismeri. Aki meg-vallja a Fiút, az ismeri az Atyát is.

Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha megmarad bennetek, amit kezdettől fog­va hallottatok, ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. És ez az ígéret, amelyet ő maga tett nekünk, az örök élet.

Ezeket azok miatt írtam, akik félrevezetnek benne­teket. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított ben­neteket, maradjatok benne.

Különösen most maradjatok benne, gyermekeim, hogy ha majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és eljövetelekor ne kelljen szégyent vallva távoznunk tőle. Ha tudjátok, hogy ő igaz, azt is tudjátok, hogy mindenki, aki az igazsághoz szabja tetteit, tőle való.


Szerda 741

VÁLASZOS ÉNEK l Jn 2, 27; Jó 2, 23

V. A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, * És akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, alleluja.

F. Ujjongjatok és örüljetek az Úrban, a ti Istenetek­ben, mert megadta nektek az igazság tanítóját. * És akkor.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Nagy Szent Leó pápa beszédeiből

(Sermo l de Ascensione, 2-4; PL 54, 395-396)

Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok

Szeretteim! Az Úr feltámadása és mennybemenetele közé eső napok egyáltalában nem semmittevésben tel­tek el, hanem nagy és szent igazságokat erősített meg, fönséges titkokat nyilatkoztatott ki e napokban az Úr.

Eloszlatja a kegyetlen haláltól való félelmet, mert meghirdeti, hogy nemcsak a lélek, de a test is halhatat­lan. Ebben az időben kapja meg valamennyi apostol a Szentlelket azzal, hogy Urunk rájuk lehel. Szent Péter apostolra, akit a többiek fölé rendelt, miután neki adta az Ország kulcsait, most rábízza a krisztusi nyáj gondozását is.

Ezekben a napokban szegődik hozzá Urunk a két tanítványhoz harmadikként, és hogy a mi kételkedésünk homályát szétoszlassa, szemére hányja e két félénk és kétkedő embernek, hogy milyen nehezen hisz­nek. Megvilágosított szívük tüzet fog: hisznek; eddig hidegek voltak, de most lángol a szívük, mert az Úr megmagyarázta nekik az írásokat. Amikor pedig megtörte a kenyeret, asztaltársai szeme megnyílt. Amikor emberi természetünk felmagasztalásának megpillantásakor megnyílt a szemük, mennyivel boldogabbak voltak ők az ősszülőknél, akiknek ugyan megnyílt a szemük, de csak saját engedetlenségük szégyenét láthatták.


742 Húsvéti idő VI. hete

íme tehát, szeretteim, az Úr feltámadása és mennybemenetele közötti egész idő alatt Isten gondviselése azon volt, tanítása arra vonatkozott, olyasmit láttatott meg szemükkel, és vésett elméjükbe, ami által felismerték: az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt, mint ahogy valóságos volt a születése, a szenvedése és a halála is.

A szent apostolok és tanítványok, akik azelőtt remegtek az ő kereszthalála miatt, és kételkedő hittel fo­gadták a feltámadását, a nyilvánvaló igazság által úgy megerősödtek, hogy amikor az Úr felment az ég fenségébe, nemcsak nem szomorkodtak, hanem még szinte túl is csordult a szívükben az öröm.

Erre az örömre kimondhatatlanul nagy okuk volt: mivel a kiválasztottak közösségének szeme láttára maga az emberi természet került az összes mennyei teremtmény méltósága fölé, hogy felemelkedjék az angyali karok fölé, és felhatoljon a főangyaloknál is magasabbra. Semmiféle fölséges lény sem volt, aki emelkedésének határt szabhatott volna, míg el nem foglalta székét örök Atyja mellett, és trónusán maga is fel nem öltötte annak dicsőségét, akinek a természetéhez már hozzákapcsolódott a Fiú személyén keresztül.

VÁLASZOS ÉNEK Jn 14, 2. 3. 16. 18

V. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Újra eljövök, * És magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok, alleluja.

F. Én majd kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, aki örökké veletek marad. Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok. * És magammal.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 6, 8-11

Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele


Szerda 743

együtt élünk is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Urunkban, Jézus Krisztusban.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra, alleluja.

FOHÁSZOK

Irányítsuk kéréseinket Istenhez, aki megmutatta az apostoloknak a feltámadt Krisztust, és kérjük: Istenünk, dicsőíts meg minket Krisztus dicsőségével!

Istenünk, világosság Atyja, ma hálatelt szívvel magasztalunk téged, mert meghívtál bennünket csodálatos világosságodra, - hogy elnyerjük irgalmadat!

A törekvéseket, amelyekkel az emberi család igyekszik saját életét emberségesebbé tenni,

— a Szentlélek erejével tisztítsd meg, és tedd eredmé-
nyessé!

Segíts oly mértékben az emberiség szolgálatára lennünk,

— hogy az egész emberi nem neked tetsző áldozattá le-
gyen!

Most, amikor mar ránk köszöntött a nappali világosság, fogadj be minket irgalmadba, hogy egész nap örvendezve mondjunk neked dicséretet!


746 Húsvéti idő VI. hete

Gondolj az elhagyatottakra, árvákra, özvegyekre, - és ne hagyd magukra azokat, akiket Fiad halála veled kiengesztelt! Krisztus győzelme által üdvözítsd a megváltottakat!

Te magadhoz szólítottad István diakónust, amikor hangos szóval megvallotta, hogy jobbodon látja Jé­zust,

— fogadd be országodba elhunyt testvéreinket, akik hittel és szeretettel vágyakozták utánad!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Urunk, Istenünk, hallgass meg minket, akik Fiad feltámadásának szent titkát ünnepeljük. Engedd, hogy amikor újra eljön, összes szenteddel együtt örömmel köszönthessük ó't. Aki veled él.

CSÜTÖRTÖK

Ahol Urunk mennybemenetelének főünnepét a következő vasárnap ülik:

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

Átvezető vers, olvasmányok és válaszos énekek a következő péntekről veendők, 776.

REGGELI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY Róm 8, 10-11

Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ó', aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által.


Csütörtök 747

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Feltámadt az Úr a sírból, * Alleluja, alleluja. Feltámadt.

F. Akit értünk keresztre feszítettek. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Feltámadt.

Benedictus-ant. Rövid idő, s már nem láttok, mondja az Úr; ismét rövid idő, s viszontláttok, mert az Atyához megyek, alleluja.

FOHÁSZOK

Bizalommal kérjük Istenünket, Atyánkat, aki gyermekeinek feltámadásává tette Krisztust, és mondjuk: Az Úr Jézus legyen a mi életünk!

Tűzoszlop által világítottál népednek a pusztában:

— legyen a mai napon a feltámadt Krisztus életünk vi-
lágossága!

Mózes szavával tanítottad népedet a Sínai-hegyről:

— legyen a mai napon a feltámadt Krisztus az élet igé-
je számunkra!

Mannával tápláltad a pusztában vándorló népedet:

— legyen a mai napon a feltámadt Krisztus az élet ke-
nyere számunkra!

Vizet fakasztottál a sziklából, és italt adtál népednek:

— add meg a mai napon a feltámadt Krisztus által az
élet Lelkét számunkra!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te a megváltás részeseivé tettél minket. Engedd, kérünk, hogy mindenkor örömmel ünnepeljük Urunk feltámadását. Aki veled él.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

RÖVID OLVASMÁNY l Kor 12, 13


748 Húsvéti idő VI. hete

Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akar szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.

V. Valóban feltámadt az Úr, alleluja,

F. És megjelent Simonnak, alleluja.

Délben

RÖVID OLVASMÁNY Tit 3, 5b-7

Isten megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében, akit Üdvözítőnk, Jézus Krisztus által bőven árasztott ránk, hogy kegyelmével megigazuljunk, s az örök élet reménybeli örököseivé váljunk.

V. Az Úr láttára, alleluja,

F. Öröm töltötte el a tanítványokat, alleluja.

Délután

RÖVID OLVASMÁNY Vő. Kol l, 12-14

Adjunk hálát az Atyaistennek, aki minket arra méltatott, hogy részünk legyen a szentek fényességében. A sötétség hatalmából kiragadott minket, és helyet adott szeretett Fia országában. Benne nyertük el vére által a megváltást, bűneink bocsánatát.

V. Maradj velünk, Uram, alleluja,

F. Mert esteledik, alleluja.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Le- győzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ó' uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.


Csütörtök 749

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Az Úr láttára, * Alleluja, alleluja. Az Úr.

F. Öröm töltötte el a tanítványokat. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Az Úr.

Magnificat-ant. Szomorúságotok örömre változik, és örömötöket nem veheti el tőletek senki, alleluja.

FOHÁSZOK

Ujjongjunk Krisztusban, akit az Atya reményünk

alapjává és feltámadásunk szerzőjévé tett. Kérjük

hangos szóval:

Dicsőség Királya, hallgass meg minket! Úr Jézus, te véreddel és feltámadásoddal léptél be a

mennyei szentélybe,

— vigyél magaddal minket is az Atya dicsőségébe!

Te feltámadásoddal erősítetted meg tanítványaid hitét, és úgy küldted őket a világba,

— tedd evangéliumod hűséges hirdetőivé a püspököket
és a papokat!

Feltámadásoddal lettél békénk és kiengesztelődésünk,

— add, hogy a megkeresztelteket a hit és a szeretet tö-
kéletes egysége fűzze össze!

Feltámadásod ereje gyógyította meg a templom kapujában a sántát,

_ tekints a betegekre, és mutasd meg rajtuk dicsőségedet!

Te vagy az első, aki a halottak közül feltámadt,

_ részesítsd dicsőségedben mindazokat, akik benned reméltek!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te a megváltás részeseivé tettél minket. Engedd, kérünk, hogy mindenkor örömmel ünnepeljük Urunk feltámadását. Aki veled él.


750

URUNK MENNYBEMENETELE

Főünnep

I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Jézus, megváltás kútfeje, akit szeretve szomjazunk, világ teremtő Istene, idők teljén ki földre szállsz,

mért vitt rá végtelen kegyed, hogy vétkeink terhét viseld, vállalva szörnyű kínhalált, örök halálból hogy kiments?

Az alvilágnak zárait letörve mentesz foglyokat, s elfoglalod mint hős vezér, Atyádnak jobbján trónodat.

Irgalmasságod rávegyen, hogy győzzél bűneink felett: bocsáss meg, s vágyunk teljesítsd, hadd lássuk áldott színedet!

Tebenned leljük örömünk, mén nagy jutalmunk is te vagy; dicsőségünk benned legyen, most és örökre szüntelen! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához, al- leluja.

112. zsoltár

Dicsérjétek, Isten szolgái, *

dicsérjétek az Úr nevét. Áldott legyen az Úr neve *

mostantól fogva mindörökké. —


L Esti dicséret 751

Dicsértessék az Úr neve *

napkelettől napnyugatig!

Fölséges az Isten minden nép fölött, *

dicsősége magasabb az egeknél.

Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz? †

A magasságokban áll a trónja, *

onnan tekint alá égre és földre.

Az elhagyatottat a porból magához vonja, *

fölemeli a szegényt a sárból, hogy odaültesse a gazdagok közé, *

népének gazdagjai közé.

S aki gyermek nélkül élt házában, *

azt gyermekek boldog anyjává teszi.

Ant. Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához, alleluja.

2. ant. Urunk, Jézus, miután szólt tanítványaihoz,
fölment a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobb-
ján.

116. zsoltár

Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt, minden nemzetek.

Mert eró's fölöttünk az ő irgalma, *

és az Úr hűsége örökké megmarad!

Ant. Urunk, Jézus, miután szólt tanítványaihoz, fölment a mennybe, és elfoglalta helyét az Isten jobbján.

3. ant. Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alá-
szállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van,
alleluja.

Kantikum Jel 11, 17-18; 12, 10b-12a

Hálát adunk neked, *

mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy, aki voltál, és alá eljössz, *

mert átvetted a főhatalmat, és uralkodói. -


752


Urunk mennybemenetele


Háborogtak a nemzetek, *

de eljött az ideje haragodnak

és az ítéletnek a holtak fölött.

Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat és a szenteket, *

neved tisztelőit: a kicsinyeket és a nagyokat.

Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, *

és Fölkentjének királysága,

mert letaszították testvéreink vádlóját, *

aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt.

Legyőzték őt a Bárány vérével *

és tanúságuk igéjével.

Még életüket sem kímélték, *

mindhalálig!

Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, *

és ti, akik benne laktok!

Áru. Senki sem ment föl a mennybe, csak áld alá- szállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Ef 2, 4-6

A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg nagy szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre keltett minket, bűneinkben halottakat is: így kegyelemből kaptátok a megváltást; Jézus Krisztusban feltámasztott minket, és maga mellé ültetett a mennyben.

RÖVID OLVASMÁNYOS ÉNEK

V. Ujjongással vonult be Isten, * Alleluja, alleluja. Ujjongással.

† Fölment az Úr harsonaszóval. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Ujjongással.

Magnificat-ant. Atyám, kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket nekem adtál. Most értük kö-nyörgök, nem a világért, mert én visszatérek hozzád, alleluja.


Imádságra hívás 753

FOHÁSZOK

Dicsőítsük a lélek nagy örömével Krisztust, aki az Atya jobbján ül: Krisztus, te vagy a dicsőség Királya!

Dicsőség Királya, te gyarló emberségünket mennybemeneteleddel égi dicsőségbe emelted,

— vedd le rólunk régi bűneink terhét, és add vissza életünk eredeti szépségét!

Te a szeretet útján jöttél le közénk,

- engedd, hogy mi is ezen az úton járva, eljussunk
hozzád!

Te megígérted, hogy mindenkit magadhoz vonzói,

  • ne engedd, hogy közülünk egy is elszakadjon tőled!
    Te megdicsőülve a mennybe mentél,
  • add, hogy lélekben már most veled legyünk!
    Téged, igaz Istenünket egykor mint bíránkat várunk,
    add, hogy a megholtakkal együtt mint irgalmas Urun-
    kat láthassunk az örök dicsőségben!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel, és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Alleluja, Krisztus Urunkat, aki a mennybe- ment, jöjjetek, imádjuk, alleluja!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.


754 Urunk mennybemenetele

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ

Örök fölségű nagy Király, megtörtél poklot, zord halált, megváltottad hű népedet, s ülsz most győzelmi ünnepet:

Atyád jobbjára mennybe szállsz, öröktől nála volt hazád, most emberként is elnyered a kormányt ég és föld felett.

A hármas embernemzedék: eget nyerők és földi nép, s melyet sötétség, éj borít nevedre térdre hull ma mind.

Reszketve nézik angyalok, az embersors hogy változott: vétett és tisztított a test, s Krisztusban égi trónra lelt.

Ó, Jézus, szívünk óhaja, te légy jutalmunk, ég Ura, ki győzve földi élveken uralkodói már mindenen.

Alázattal megkérlelünk, bocsáss meg minden bűnt nekünk, emeljen fel magas kegyed, s szívünket égbe elvezesd.

Ha majd felhőkön hirtelen dicsőn ítélni megjelensz, elvetve méltó büntetést Atyánk házába visszavégy!

Ki győztesen az égbe szállsz, Jézus, szavunk most téged áld, Atyát s a Lelket egyaránt időtlen századok során. Ámen.


Olvasmányos imaóra 755

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Énekeljetek Istennek, zsoltárt zengjetek ne
vének; készítsetek utat neki, aki a felhők fölött vonul,
alleluja!

67. zsoltár, I.

Fölkel az Isten, és szétszóródnak ellenségei, *

színe elől gyűlölői szertefutnak.

Úgy szórod szét őket, amint a füst szertefoszlik; †

miként elolvad a tűztől a viasz, *

az Isten színe elől úgy pusztulnak el a gonoszok. De örvendenek és ujjonganak Isten előtt az igazak, *

elragadtatással ünnepelnek.

Énekeljetek Istennek, zsoltárt zengjetek nevének, † készítsetek utat neki, aki a felhők fölött vonul, * mert „az Úr" az ő neve!

Örvendezzetek színe előtt, †

„árvák atyja és özvegyek pártfogója" * Isten az ő hajlékában.

Isten otthont ad a hontalannak, †

a foglyoknak visszaadja szabadságát, *

csak a lázadók maradnak a kietlen pusztában.

Amikor te, Istenünk, néped élén kivonultál, *

és áthaladtál a pusztán, megrendült a föld, az egek megolvadtak Sínai Ura előtt, *

Izrael Istene előtt.

Bőven hullattál esőt, Istenünk; *

örökségedbe, ellankadt népedbe új erőt öntöttéi. Otthont talált a te családod, *

ahol jóságodban, Istenünk,

gondját viseled szegényeidnek.

Ant. Énekeljetek Istennek, zsoltárt zengjetek nevének; készítsetek utat neki, aki a felhők fölött vonul, alleluja!

2. ant. Felszálltál a magasba, foglyaidat magaddal
vitted, alleluja.

756 Utunk mennybemenetele

II.

Az Úr igéje hangzik, *

szüzek nagy serege hirdeti a jó hírt: „Futnak a seregek királyai, futnak, *

és a háznak szépe osztja szét a zsákmányt. Míg ti szunnyadoztok az aklok között, *

a galamb szárnya ezüstösen fénylik,

tollai aránylanak. Mialatt a Mindenható királyokat szór szét, *

fehér lesz a Zalmon, mint a hó."

Basán hegye az Isten hegye, *

Basán hegye kimagaslik a hegyormok közül. Ugyan mit irigykedtek, hegyek csúcsai, †

a hegyre, amelyet lakhelyéül az Úr kiválasztott; *

mert az Úr örökre ott lakik! Isten harci szekere ezer és tízezer; *

az Úr a Sínairól vonul szentélyébe.

Magasba szálltál, foglyokat vittél magaddal, †

ajándékul embereket kaptál, *

hogy a lázadók is Uruknál, Istenüknél lakjanak.

Áldott legyen az Úr naponként és mindenkor, * üdvösségünk Istene, ő visel ránk gondot.

Istenünk ő, szabadító Istenünk; *

az Úr, a mi Urunk, a halálból is kivezet minket.

Valóban, az Isten szétzúzza ellenségei fejét, *

sok gonosztevő fürtös fejét.

így szól az Úr: „Básánból kihozlak, *

a tenger mélyéből is kivezetlek, hogy vérben gázolhasson lábad, *

és kutyáid nyelvének része legyen ellenségeidből."

Ant. Felszálltál a magasba, foglyaidat magaddal vitted, alleluja.

3. ant. Látták bevonulásodat, Isten, Istenem és Királyom bevonulását a szentélybe, alleluja. †


Olvasmányos imaóra 757

III.

Látták bevonulásodat, Isten, *

Istenem és Királyom bevonulását a szentélybe. † Elöl énekesek mentek, †

a menet végén hárfások, *

középütt a lányok kézidobbal:

„Ünnepi közösségben áldjátok az Istent, *

az Urat, ti, Izrael ivadékai!"

A törzsek élén az ifjú Benjámin halad, †

nyomában Júda vezérei seregükkel, *

majd Zebulon nagyjai és Naftali fejedelmei.

Mutasd meg, Isten, hatalmadat, *

erősítsd meg, Isten, amit bennünk műveltél! Jeruzsálemből, templomodból *

királyok hozzák ajándékukat neked.

A nádlakó vadat fenyítsd meg, †

a tulkok gyülekezetét és népek borjait; *

boruljanak le ezüst holmijukkal.

Szórd szét a népeket, amelyek háborút akarnak, †

Jöjjenek Egyiptom nagyjai, *

és Etiópia tárja kezét Isten felé!

Föld népei, énekeljetek Istennek,

zengjetek zsoltárt az Úrnak, †

aki áthalad az egek egein, az ősi egeken, * íme, hallatja szavát, hatalmas szózatát.

Ismerjétek el Isten hatalmát, †

Izrael fölött ragyogó fölségét *

és nagy erejét a felhők felett. Csodálatos vagy, Isten, szentélyedben! †

Izrael Istene ad népének hatalmat és erőt; *

áldott a mi Istenünk!

Ant. Látták bevonulásodat, Isten, Istenem és Királyom bevonulását a szentélybe, alleluja.

V. Az Úr megnyitotta értelmüket, alleluja,

F. Hogy megértsék az írásokat, alleluja.


758 Urunk mennybemenetele

ELSŐ OLVASMÁNY

Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt

leveléből 4, 1-24

Jézus fölment a mennybe, és véget vetett rabságunknak

Testvéreim! Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Töreked­jetek rá, hogy a béke kötelekével fenntartsátok a lelki egységet! Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hiva- tástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki min­dennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van.

Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az írás: „Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osz­tott az embereknek ajándékokat." Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti, földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget.

Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve a krisztusi teljességet. Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor. Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal. Ő az, aki az egész testet egybefogja, és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört, így növekszik a test, és építi fel saját magát a szeretetben.

Azt mondom tehát, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságo-


Olvasmányos imaóra 759

kon járatják az eszüket. Sötétség borult elméjükre, és elidegenedtek az istenes élettói tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva, kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek.

Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha való­ban őrá hallgattatok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kí­vánság romlásba dönt. Újuljatok meg lélekben és érzü­letben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény.

VÁLASZOS ÉNEK Ef 4, 8 (Zsolt 67, 19); 46, 6

V Krisztus fölment a magasba, magával vitte a foglyokat; * Osztott az embereknek ajándékokat, alleluja.

F. Ujjongással vonult be Isten, fölment az Úr har­sonaszóval. * Osztott az.

MÁSODIK. OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo de Asensione Domini, Mai 98, 1-2: PLS 2, 494-495)

Senki feni ment föl a mennybe, csa k aki alászállt a mennyből

A mi Urunk, Jézus Krisztus a mai napon felment a mennybe, szálljon fel vele a mi szívünk is.

Halljuk, mit mond az Apostol: Ha Krisztussal feltá madtatok, keressétek, ami font van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre (Kol 3, 1-2). Amint ugyanis ő felment a mennybe, és mégsem távozott el tőlünk, úgy mi is már ott vagyunk vele, jóllehet testünkben még nem ment végbe az, amire ígéretet kaptunk.

Ő már felmagasztalódott az egek fölé, de mégis elszenvedi azt, ami nyomorúságot csak érzünk mi, itt a


760 Urunk mennybemenetele

földön élő tagjai. Ennek bizonyságát nyújtotta, amikor a mennyből megszólalt: Saul, Saul, miért üldözöl en gem? (ApCsel 9, 4). Máskor meg azt mondta: Éhes vol tam, és adtatok ennem (Mt 25, 35).

Miért ne fáradoznánk mi is úgy itt a földön, hogy a hit, a remény és a szeretet által, amely minket ; hozzá köt, már vele ott nyugodhassunk a mennyben? Ő, amikor ott van, velünk is itt van. És mi, amikor itt vagyunk, vele ott is vagyunk. Ő itt van istenségével, hatalmával és szeretetével; mi pedig ott vagyunk, jóllehet istenségével nem rendelkezünk, mint ó, de az iránta való^ szeretetünkkel mégis ott lehetünk.

Ö a mennyet el nem hagyta, amikor onnét leszállt hozzánk; de tőlünk sem távozott el, midőn ismét visszament a mennybe. Mert ő ott volt altkor is, amikor itt tartózkodott, amint ő maga is állítja szavával: Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia, aki a mennyben van (fn 3, 13).

A vele való egység miatt mondta ezt, mivel ő a mi Fejünk, és mi az ő teste vagyunk. Ez tehát nem más, mint ő, mert mi is ő vagyunk, amint ő ember Fia lett miattunk, mi pedig az Isten fiai lettünk őmiatta.

Hiszen így mondja az Apostol: Ahogyan a test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test, így Krisztus is (l Kor 12, 12). Nem azt mondja: így Krisztus, hanem azt, hogy: így Krisztus is. Krisztus tehát sok tag, de csak egy test.

Leszállt a mennyből irgalma miatt, és nemcsak ő maga szállt fel a mennybe, hanem vele és benne mi is a kegyelem által, így nemcsak Krisztus szállt le, és nem­csak Krisztus szállt fel; éspedig nem azért, hogy a Fej méltósága elhalványuljon a testben, hanem azért, hogy a test egysége elválaszthatatlan legyen a Fejtől.

VÁLASZOS ÉNEK ApCsel l, 3. 9. 4

V. Szenvedése után negyven napon át megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. * Azután szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte, úgyhogy tovább nem láthatták, alleluja.


Reggeli dicséret 761

F. Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére. * Azután szemük.

HIMNUSZ Téged, Isten, dicsérünk, 867.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Betelt a földnek óhaja, fölkelt tündöklő napja már, biztos reménye, Krisztusa, az élő Isten mennybe száll.

A szerteáradt bűnt s fejét küzdelmes harcban győzte le, s dicsőült teste fényeit Atyjának most mutatja be.

Sugárzó felhőn égbe megy, hívő szívekben gyújt reményt, feltárva mennynek ajtaját, mit elzárt Ádám bűne rég.

Ujjongva örvend ég s a föld, hogy ő, kit Szűznek méhe szült, ostor, kereszt kit meggyötört, ím Atyja jobbján trónra ült.

Mondjunk most hálás éneket, hogy üdvünkért így szenvedett, hogy testünk mennybe felveszi, s örök hazában ad helyet.

Egy szívvel örvendezzenek az églakók, a földfiak, azok, hogy mennybe érkezett, ezek, hogy egyben itt maradt.


762 Urunk mennybemenetele

Jézus, dicsőült Istenünk, emeld hozzád a szíveket, s Atyáddal együtt küldd nekünk vigasztaló Szentlelkedet! Ámen.

1. ant. Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt te-
kintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett,
ugyanígy jön el ismét, alleluja.

Zsoltárok és kantikum az I. hét vasárnapjáról, 897.

  • ant. Magasztaljátok a Királyok Királyát, és éne
    keljetek szent énekeket Istennek, alleluja.
  • ant. A szemük láttára fölemelkedett az égbe, és
    egy felhő elfedte, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 10, 12-14

Krisztus csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Krisztus fölment a mennybe, * Alleluja, alleluja. Krisztus.

F. Véget vetett rabságunknak. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Krisztus.

Benedictus-ant. Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez, alleluja.

FOHÁSZOK

Ujjongva köszöntsük Urunkat, aki a földről felmagasztalva mindeneket magához vonzott, és mondjuk: Krisztus, te vagy a dicsőség Királya!

Urunk, Jézus, dicsőség Királya, bűneinkért egyszer s mindenkorra felajánlott engesztelő áldozat, aki győzelmesen Atyád jobbjára emelkedtél, - add meg az örök dicsőséget azoknak, akiket megszenteltél!


Napközi imaóra 763

Örök Főpapunk, Újszövetség Szerzője, aki mindenkor élsz, és közbenjársz értünk, üdvözítsd hozzád esdeklő népedet!

Te kínszenvedésed után megmutattad, hogy élsz, és

negyven napon át megjelentél apostolaidnak, - a mai ünnepen erősítsd meg hitünket!

Te a Szentlelket ma megígérted apostolaidnak, hogy tanúid legyenek a föld végső határáig,

— támogasd a Szentlélek erejével a mi tanúságtételünket is!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel, és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicső­ségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

ZSOLTÁROZÁS

Antifóna

Délelőtt: Fölségedet magasra emelted, Istenem, föl az egek fölé, alleluja.

Délben: Az ég egyik pereméről indul, és pályája egészen a magasba ér, alleluja.

Délután: Kezét fölemelve megáldotta őket, és fölemelkedett az égbe, alleluja.

A megfelelő imaórához a következő zsoltárokat imád- kozzuk:

8. zsoltár

Uram, mi Urunk, *

a te neved széles e világon mily csodálatos! —


764 Urunk mennybemenetele

Az egeknél fenségesebb *

a te dicsőséged!

Kisdedek és csecsemők ajkán †

zendítesz dicséretet ellenségeiddel szemben, hogy elnémíts ellenséget és lázadót.

Szemlélem az eget: ujjaid műve az; *

a holdat és a csillagokat: te alkottad őket.

Ugyan mi az ember, hogy törődsz vele, * az ember fia, hogy gondod van rá?

Kevéssel tetted kisebbe az angyaloknál, † dicsőséggel és fénnyel koronáztad, * fölébe emelted kezed műveinek.

Mindent az ő lába alá vetettél: *

minden juhot, barmot, a mező vadjait,

az ég madarait s a tenger halait, *

amelyek a tenger ösvényeit járják.

Uram, mi Urunk, *

a te neved széles e világon mily csodálatos!

18 A. zsoltár

Isten dicsőségét hirdetik az egek, *

kezének művéről vall a mennybolt.

A nappalok ezt zengik egymásnak, * erre oktatja éj az éjszakát.

Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, *

hogy meg ne értenéd szavát. Minden földre elhat szózatuk, *

a földkerekség végéig eljut igéjük.

Az égen vert Isten sátort a napnak, †

és az, mint nászházból kilépő vőlegény, * mint ujjongó dalia fut neki útjának.

Az ég egyik pereméről indul, †

és másik széléig ér a pályája: * tüze elől rejtőzni nem lehet.


Napközi imaóra 765

18 B. zsoltár

Az Úr törvénye szeplőtelen: megújítja a lelket; *

az Úr rendelése megbízható,

okosságot ad a tudatlanoknak.

Az Úr végzése igaz: megvidámítja a szívet; *

az Úr parancsa világos: fényt gyújt a szemnek.

Az Úr félelme tiszta: megmarad örökre; *

az Úr ítélete mind igaz és igazságos, kívánatosabb aranynál és drágakőnél, *

édesebb a méznél, a csorgatott lépesméznél.

Szolgád belőlük merít bölcsességet, *

megtartásuk bő jutalmat ad.

A botlásokat ki veszi észre? †

Rejtett bűneimtől tisztíts meg engem, *

és őrizz meg a gőgtől: ne legyen úr rajtam! Tiszta leszek akkor egészen, *

és a nagy bűnöktől megmenekülök.

Ajkam szólása, szívem gondolata † legyen kedves előtted, *

én Uram, segítőm és megváltóm!

A többi Napközi imaórához a Kiegészítő zsoltárok, 1297.

Délelőtt

Ám. Fölségedet magasra emelted, Istenem, föl az egek fölé, alleluja.

RÖVID OLV ASMÁNY Vö. Jel l, 17c-18

Láttam az Emberfiát, aki így szólt hozzám: Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s lám, mégis élek, örökké. Nálam van a halálnak és az alvilágnak a kulcsa.

V. Ne nyugtalankodjék szívetek, alleluja.

F. Az Atyához megyek, alleluja.


766 Urunk mennybemenetele

Délben

Ant. Az ég egyik pereméről indul, és pályája egészen a magasba ér, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 8, lb-3a

Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember. Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be.

V. Az Úr, alleluja,

F. A mennyben állította fel trónját, alleluja.

Délután

Ant. Kezét fölemelve megáldotta őket, és fölemelkedett az égbe, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY Kol 3, 1-2

Ha Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

V. Magasztaljátok a Királyok Királyát, alleluja,

F. És énekeljetek szent énekeket Istennek, alleluja.

Könyörgés

Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel, és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicső­ségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. Krisztus, a mi Urunk által.

II. ESTI DICSÉRET HIMNUSZ

Jézus, megváltás kútfeje, akit szeretve szomjazunk, világ teremtő Istene, idők teljén ki földre szállsz,


II. Esti dicséret 767

mért vitt rá végtelen kegyed, hogy vétkeink terhét viseld, vállalva szörnyű kínhalált, örök halálból hogy kiments?

Az alvilágnak zárait letörve mentesz foglyokat, s elfoglalod mint hős vezér, Atyádnak jobbján trónodat.

Irgalmasságod rávegyen, hogy győzzél bűneink felett: bocsáss meg, s vágyunk teljesítsd, hadd lássuk áldott színedet!

Tebenned leljük örömünk, mert nagy jutalmunk is te vagy; dicsőségünk benned legyen, most és örökre szüntelen! Ámen.

ZSOLTÁROZÁS

1. ant. Fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, alleluja.

109. zsoltár, 1-5. 7

így szólt az Úr az én Uramhoz: †

„Jobbom felől foglalj helyet, *

míg én ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá."

Kinyújtja az Úr Sionból hatalmad vesszejét: *

„Ellenségeid közt uralkodjál! Születésed napjától tiéd a királyság †

szentséges fényességben; *

a hajnalcsillag előtt szültelek téged."

Megesküdött az Úr, és nem vonja vissza: *

„Pap vagy te mindörökké

Melkizedek rendje szerint." —


768 Urunk mennybemenetele

Az Úr áll a te jobbod felől, *

és eltiporja a királyokat haragja napján. Patakból oltja útközben szomját, *

és újra fölemeli a fejét.

Ant. Fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, alleluja.

2. ant. Ujjongással vonult be Isten, fölment az Úr
harsonaszóval, alleluja.

46. zsoltár

Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, *

ujjongjatok Istennek dicsérő szóval, mert magasztos az Úr, és félelmetes, *

nagy király az egész földön.

A népeket uralmunk alá vetette, *

és a nemzeteket lábunkhoz alázta. Örökséget választott nekünk, *

hogy dicsekedjék vele Jákob, akit szeret. Ujjongással vonult be Isten, *

fölment az Úr harsonaszóval.

Zengjetek dalt Istennek, zengjetek, *

zengjetek dalt királyunknak, zengjetek!

Mert Isten az egész föld királya, * zengjetek néki ünnepi szóval.

Isten országol a nemzetek fölött, *

szentséges trónján ül az Isten.

A népek fejedelmei egybegyűlnek előtte *

Ábrahám Istenének népével, mert Istené a földön minden hatalom: *

fölségesebb senki sincs nála.

Ant. Ujjongással vonult be Isten, fölment az Úr harsonaszóval, alleluja.

3. ant. Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is
megdicsó'ül benne, alleluja.


II. Esti dicséret 769

Kantikum Jel 11, 17-18; 12, 10b-12a

Hálát adunk neked, *

mindenható Urunk, Istenünk, aki vagy, aki voltál, és aki eljössz, *

mert átvetted a főhatalmat, és uralkodól.

Háborogtak a nemzetek, *

de eljött az ideje haragodnak

és az ítéletnek a holtak fölött.

Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat és a szenteket, *

neved tisztelőit: a kicsinyeket és a nagyokat.

Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, *

és Fölkentjének királysága, mert letaszították testvéreink vádlóját, *

aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk trónja előtt.

Legyőzték őt a Bárány vérével * és tanúságuk igéjével.

Még életüket sem kímélték, *

mindhalálig!

Ezért örvendezzetek, ti, mennyek, *

és ti, akik benne laktok!

Ant. Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne, alleluja.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 3, 18. 22

Krisztus meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test sze­rint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt. Le­győzte a halált, hogy az örök élet örökösei legyünk. Azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek az ő uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, * Alleluja, alleluja. Fölmegyek.

F. Istenemhez és a ti Istenetekhez. * Alleluja, alleluja. Dicsőség az Atyának. Fölmegyek.


770 Urunk mennybemenetele

Magnificat-ant. Ó, dicsőség Királya, mindenható Urunk, aki ma győztesen mennybe mentél, ne hagyj minket árván, hanem küldd el Atyád ígéretét, az igazság Lelkét, alleluja.

FOHÁSZOK

Dicsőítsük a lélek nagy örömével Krisztust, aki az Atya jobbján ül: Krisztus, te vagy a dicsőség Királya!

Dicsőség Királya, te gyarló emberségünket mennybemeneteleddel égi dicsőségbe emelted,

- vedd le rólunk régi bűneink terhét, és add vissza
életünk eredeti szépségét!

Te a szeretet útján jöttél le közénk,

- engedd, hogy mi is ezen az úton járva, eljussunk
hozzád!

Te megígérted, hogy mindenkit magadhoz vonzói,

  • ne engedd, hogy közülünk egy is elszakadjon tőled!
    Te megdicsőülve a mennybe mentél,
  • add, hogy lélekben már most veled legyünk!
    Téged, igaz Istenünket egykor mint bíránkat várunk,

- add, hogy a megholtakkal együtt mint irgalmas
Urunkat láthassunk az örök dicsőségben!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel, és hadd vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicső­ségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház, reménységben. A mi Urunk.