NAGYBÖJT II. NAGYHÉT

Virágvasárnap I. Esti dicséretétől Nagycsütörtök Délutáni imaórájáig bezárólag:

ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ

Királyi zászló jár elöl, keresztfa titka tündököl, hol megfeszítve haldokolt ki minden testet alkotott.

Kegyetlen lándzsa verte át gonosz vasával oldalát, belőle víz és vér ömölt, mely szennyet, vétket eltörölt.

Rajtad tündöklik, drága fa, királyi vérnek bíbora; ó, választott jeles faág, ki szent testét karoltad át!

Világ bűnének zálogát te hordtad értünk, boldog ág; a mérleg voltál, s rajt e test pokolra-süllyedőt emelt.

Köszöntünk, oltár s áldozat, hol szenvedésből fény fakadt, az élet rajtad halni szállt, s megtörte holta a halált.

Kereszt, üdvöz légy, szent remény!

A szenvedésnek ünnepén, növeld a jók kegyelmeit, és oldd a bűnös vétkeit!

Szentháromság, dicsérjenek, üdvösség kútja, mindenek;


Nagy hét 337

s kiket megvált a szent kereszt, kegyelmed mindig óvja meg. Ámen.

BEFEJEZŐ IMAÓRA himnusz Krisztus, tündöklő nappalunk, 880.

IMÁDSÁGRA HÍVÁS

Ant. Krisztus Urunk értünk kísértést és gyötrelmet szenvedett, jöjjetek, imádjuk!

Az Imádságra hívás zsoltára, mint az Általános részben, 864.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

HIMNUSZ

Zengd, ó, nyelv, a győzedelmet,

mely dicső harc vége lett,

s a keresztnek szent jeléről

mondj dicsérő éneket;

ilyen hősi áldozattal

csak Megváltónk győzhetett.

Szánta Isten, hogy kísértve vetkeztek az ősszülők, mert az átkos alma révén csak halálra leltek ők, s Fát jelölt ki, mely a másik fának átkát oldja föl.

Üdvösségünk drága művét rend kívánta, szent, örök, hogy okosság nyerjen harcot százfortélyú rossz fölött: onnan jöjjön gyógyulás is, hol sebet a bűn ütött.


338 Nagyhét

Mikor hát a szent időnek teljessége ránk köszönt, küldetett az égi várból ama drága Egyszülött, és a tiszta szűzi méhben testruhába öltözött.

Harminc éve már lepergett, földi élte ennyi csak; kínhalála küldetés volt, önként vállalt áldozat: ő a Bárány, kit magasba a keresztfa felmutat.

Jézust, Atyját és a Lelket szent himnuszunk zengje meg, Hármas-Egynek dicsősegét énekeljék mindenek, mert az ő nagy kegyességük a világnak üdve lett! Ámen.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ

Epeital elepeszti, vérzi testét szeg, tövis; lándzsa forrást nyit szívében: ömlik drága vér s a víz; ez a szent hab mos fehérre eget, tengert, földet is.

Hű keresztfa, minden fánál százezerszer nemesebb: virág, lomb, fa, drága termés erdőn nem nő becsesebb. Édes ág te, édes szeg te, de a terhed édesebb.


Nagyhét 339

Hajtsd meg lombod, ó, magas fa, nyisd ki védő ágaid. Születtél bár oly keménynek, most az egyszer légy szelíd, és öleld át puha-lágyán nagy Királyod tagjait!

E világnak áldozatját méltón csak te fogtad át, hullámhányta életpályánk révbe rajtad át talált, s mert a Bárány vére mosta, le is győzte a halált.

Jézust, Atyját és a Lelket szent himnuszunk zengje meg, Hármas-Egynek dicsőségét énekeljék mindenek, mert az ő nagy kegyességük a világnak üdve lett! Ámen.

NAPKÖZI IMAÓRA

HIMNUSZ Virágvasárnap, vagyis az Úr szenvedésének vasárnapján:

Magasztos üdv örömhírét hívő világ ma ünnepeld: bűntől megváltó Jézusunk halál urát tiporta el.

Pálmák, olajfák ágait lengetve tódul a tömeg: „Dávid fiának hódolat!" — útján ujjongva zengenek.

A legfőbb szent Uralkodó elé siessünk hát mi is,


340. oldal

dalolva himnuszát, vigyük örömnek pálmaágait!

Segítse botló lépteink a boldogító égi kéz,

hogy zengjük mindig mindenütt

i f\ 'V ' ' i ' a nála méltó éneket.

Atyának szól dicséretünk, és áldjuk egyszülött Fiát, s Vigasztaló Lelkűknek is dicsőség mindörökkön át! Ámen.

A többi Napközi imaórához Atyának szól dicséretünk, és áldjuk egyszülött Fiát, s Vigasztaló Lelkűknek is dicsőség mindörökkön át! választható himnusz, 37.

A Nagyhét többi napjain a Napközi imaóra himnusza, 37.

Délelőtt

Ant. Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy elérkezett az ó' órája, mivel szerette, mindvégig szerette övéit.

Délben

Ant. Mint ahogy az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom juhaimért.

Délután

Ant. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség; Uram, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednem.


341

VIRÁGVASÁRNAP, VAGYIS AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA

Zsoltáros rész, II. hét I. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 336.

1. ant. Olyan sokáig veletek voltam a templomban,
és tanítottam, mégsem fogtatok el. Most pedig megostorozva visztek, hogy keresztre feszítsetek!

Zsoltárok és kantikum a II. hét vasárnapjáról, 985.

2. ant. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallók szé-
gyent.

3. ant. Az Úr Jézus megalázta önmagát, engedelmes
lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét l, 18-21

Tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyomá­nyozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta Báránynak a drága vére árán. őt Isten előre, már a világ teremtése előtt kiválasztotta, de csak az utolsó időkben jelent meg miattatok. Általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és megdicsőítette, hogy higgyetek, és reméljetek az Istenben.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Imádunk téged, Krisztus, * És áldunk téged. Imádunk.

F. Mert szent kereszted által megváltottad a világot. *És áldunk téged. Dicsőség az Atyának. Imádunk.

Magnificat-ant. Üdvöz légy, Királyunk, Dávid fia, világ Megváltója, akit a próféták előre hirdettek, mint eljövendő' Üdvözítőnket.


342 Virágvasárnap

FOHÁSZOK

Imádjuk Krisztust, aki szenvedése előtt megsiratta Je­ruzsálemet, mert az nem ismerte fel látogatása ide­jét. Bűnbánattal könyörögjünk: Urunk, irgalmazz a te népednek!

Te egybe akartad gyűjteni Jeruzsálem gyermekeit, aho­gyan a tyúk egybegyűjti csibéit,

- taníts arra, hogy mindannyian felismerjük látogatá-
sod idejét!

Te nem hagyod el azokat a híveidet, akik eltávolodtak tőled,

- fordulj felénk, Istenünk, és mi is visszatérünk hoz-
zád!

Szenvedésed bőséges kegyelemmel árasztotta el a világot,

- add, hogy állandóan éltessen bennünket Szentlel-
ked, akit a keresztségben árasztottál ránk!

Szenvedésed által indítsd híveidet a testi önmegtagadá- sok gyakorlására,

- hogy egyre alkalmasabbak legyenek feltámadásod
ünneplésére!

Te osztozol Atyád dicsőségében,

- emlékezzél meg azokról, akik ma költöztek el a vi-
lágból!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött, és vállalta a kereszthalált. Segíts jósá­gosán, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él.

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Ha majd fölemelnek a földről, F. Mindenkit magamhoz vonzók.


Olvasmányos imaóra 343

ELSŐ OLVASMÁNY
A Zsidókhoz írt levélből 10, 1-18

Krisztus áldozata, megszentel minket

Testvéreim! Mivel a törvény csak árnyéka az eljövendő javaknak, és nem a valóság képe, meg azokkal az áldozatokkal sem tehette tökéletessé a resztvevőket, amelyeket évről évre megszakítás nélkül bemutattak. Nemde abbahagyták volna az áldozat bemutatását, ha a bemutatók egyszeri megtisztulás után megszabadultak volna a bűntudattól? Ellenkezőleg, éppen ez emlékeztette őket évről évre a bűnre. Lehetetlen ugyanis, hogy a bikák és bakok vére bűnöket töröljön el.

Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: „Áldo­zatot és ajándékot nem kívántál, de emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Ezért így szóltam: »Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.«"

Először tehát azt mondta: „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved", jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: ,,Megyek, hogy teljesítsem akaratodat." Eltörli az elsőt, hogy helyébe állítsa a másodikat. E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk.

Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyan­azt az áldozatot többször bemutatja, ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére. Ö ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt a? Isten jobbján. Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt. Egyetlen áldo­zattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.

Ezt bizonyítja a Szentlélek is, amikor így szól: „Ez les? a szövetség, amelyet ama napok után kötök velük — mondja az Űr. — Törvényemet szívükbe írom, és elméjükbe vésem, bűneikre és törvényszegésükre többé nem emlékezem." Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs szükség bűnért való áldozatra.


344 Virágvasárnap

VÁLASZOS ÉNEK Zsid 10, 5. 6. 7. 4 (Zsolt 39, 7-8)

V. Áldozatot és ajándékot nem kívántál, de emberi testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Ezért így szóltam: * Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat.

F. Leheleden ugyanis, hogy a bikák és bakok vére bűnöket töröljön el. Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: * Nézd, megyek, Istenem.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent András krétai püspök szónoklataiból

(Oratio 9 in ramos palmarum: PG 97, 990-994) Áldott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya!

Jöjjetek, mi is menjünk fel az Olajfák hegyére, fus­sunk Krisztus elé, aki Betániából ma visszatért, és önként vállalta a tiszteletreméltó és boldogító szenvedést, hogy bevégezze üdvözítésünk szentséget, mi pedig az előttünk járóval találkozzunk.

íme, jön, és önként Jeruzsálem felé veszi útját. Jön, aki értünk alászállt a magas égből, hogy minket, akik a bűn mélységébe zuhantunk, fölemeljen magához, amint a Szentírás mondja: minden fejedelemség, hata lom, erő és minden néven nevezendő méltóság fölé (Ef l,

21).

íme, jön, nem dicsőséges fényben, nem győzelmi pompában. Nem vitatkozik — úgymond —, és nem kiabál, senki sem hallja szavát (Mt 12, 19). Hétköznapi ruhában és egyszerű kísérettel, szelíden és alázatosan vonul be.

Nosza, siessünk mi is ezzel a szenvedésére igyekvővel, tartsunk együtt azokkal, akik elébe vonultak. De ne úgy, hogy pálmaágakat és ruháinkat terítsük útja elé szőnyeg gyanánt, hanem amennyire csak tőlünk telik, megalázódó lélekkel, őszinte szívvel és elhatározással mi magunk boruljunk le elébe, hogy befogadhassuk a hozzánk jövő Igét, és így magát az Istent, akit soha senki föl nem foghat.


Olvasmányos imaóra 345

Urunk örül annak, hogy ilyen szelídnek mutatkozik előttünk, hiszen ő valóban szelíd, de a mi esendő gyarlóságunk fölé emelkedik. Örül annak, hogy közénk jött, hogy hasonló lett hozzánk, és hogy e hasonlósága által magához emel bennünket, és visszavezet magához minket.

Aki jóllehet a mi áldozataink és kicsinységünk fölött áll, amint a Szentírás is mondja: — gondolom, saját dicsősége és isteni természete miatt is — felszállt az egekbe, az örök egekbe (Zsolt 67, 34). Ennek ellenére azonban egyáltalán nem szakította meg a velük való kapcsolatát, és az embereket a földi élet alacsonyságá- ból egyik dicsőségről a másikra emeli, hogy végül a maga mennyei dicsőségébe vigye.

Ezért tehát saját magunkat terítsük Krisztus lába elé, ne pedig a ruháinkat, ne elfonnyadó fa- és cserjeágakat, amelyek már gyümölcsöt sem hozhatnak, és az emberi szem előtt is csak pár óráig szépek. Mi inkább az ő kegyelmébe és magába Krisztusba öltözzünk, amint a Szentírás is mondja: Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra (Gál 3, 27). Mi magunk boruljunk ruháink helyett a lábai elé.

Mi pedig, akiket előbb a bűn bíborvörösre festett be, de azután a keresztség vizébe merülve már a bárány hófehér gyapjának csillogó fehérsége ékesít, most már ne fonnyadó pálmaágakat, hanem saját magunkat mutassuk be győzelme jutalmaként a halál legyőzőjének.

Mondjuk hát mindennap a boldog gyermekek énekét, lelkünk átszellemült pálmaágait lengetve feléje: Ál dott, aki az Úr nevében jön: Izrael királya! (fn 12, 13).

VÁLASZOS ÉNEK Jn 12, 12. 13; Mt 21, 8. 9

V. Amikor a nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik, kivonultak eléje. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek


346 Virágvasárnap

a fákról, az útra szórták, és így köszöntötték: * Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!

F. Az előtte járó s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: * Hozsanna.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ, 338.

1. ant. Az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép
így köszöntötte Jézust: Áldott, aki az Úr nevében jön,
hozsanna a magasságban!

Zsoltárok és kantikum a II. hét vasárnapjáról, 993.

  • ant. Hogy az angyalokkal és a három ifjúval hű-
    ségesnek bizonyuljunk, kiáltsuk a halál felett Győztes-
    nek: Hozsanna a magasságban!
  • ant. Áldott, aki az Úr nevében jön; békesség a
    mennyben, és dicsőség a magasságban!

RÖVID OLVASMÁNY Zak 9, 9

Ujjongj, Sión leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes; alázatos ő, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csika- ján.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Megváltottál minket, Istenünk, * Véred árán. Megváltottál.

F. Minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. * Véred árán. Dicsőség az Atyának. Megváltottál.

Benedictus-ant. Lombos ágakkal boruljunk le az érkező Úr előtt; mindnyájan siessünk eléje dicsőítsük himnuszokkal és énekekkel, mondván: Áldott az Úr!


Napközi imaóra 347

FOHÁSZOK

Imádjuk Krisztus Urunkat, akit Jeruzsálembe történt bevonulásakor Királyként és Messiásként ünnepelt a tömeg. Dicsérjük örvendezve: Áldott, aki az Úr nevében jön!

Hozsanna neked, Dávid Fia, örökkévalóság Királya,

— hozsanna neked, aki diadalt arattál a halál és az alvilág felett!

Aki felmentél Jeruzsálembe, hogy vállald a szenvedést, és így juss a feltámadás dicsőségébe,

- vezesd el Egyházadat az örök Húsvétra!
Aki keresztfádat az élet fájává tetted,

- oszd bőkezűen gyümölcseit azoknak, akik a kereszt-
ségben újjászülettek!

Üdvözítőnk, te a bűnösök megváltására jöttél,

- vezesd országodba azokat, akik benned hisznek, re
mélnek, és szeretnek téged.

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött, és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosán, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él.

NAPKÖZI IMAÓRA HIMNUSZ, 339. Délelőtt

Ant. Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy elérkezett az ő órája, mivel szerette, mindvégig szerette övéit

RÖVID OLVASMÁNY 2 Kor 4, 10-12

Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenve­dését, hogy egyszer Jézus elete is megnyilvánuljon tes-


348 Virágvasárnap

tünkön. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halál­nak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. Bennünk tehát a halál működik, de tibennetek az élet.

V. Megkínozták, s ó' alázattal elviselte,

F. Nem nyitotta ki a száját.

Délben

Ant. Mint ahogy az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom juhaimért.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 4, 13-14

Szeretteim, örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke lebeg fölöttetek.

V. A mi betegségeinket viselte,

F. És a mi fájdalmaink nehezedtek rá.

Délután

Ant. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség; Uram, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednem.

RÖVID OLVASMÁNY l Pét 5, 10-11

A minden kegyelem Istene, aki Jézus Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog majd titeket tökéletessé tenni, meg-erősíteni, megszilárdítani és biztos alapra helyezni. Neki legyen dicsőség, és övé legyen az uralom örökkön- örökké! Ámen.

V. Hódoljunk a szent kereszt előtt,

F. Mert általa kaptuk üdvösségünket!

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.


II. Esti dicséret 349

II. ESTI DICSÉRET HIMNUSZ, 336.

1. ant. A megvertél és a megalázottat fölemeli az Úr
jobbja.

Zsoltárok és kantikum a II. hét vasárnapjáról, 1000.

  • ant. Krisztus vére megtisztít minket, hogy az élő
    Istennek szolgáljunk.
  • ant. A mi bűneinket maga fölvitte saját testében a
    keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek, és igaz életet
    éljünk.

RÖVID OLVASMÁNY ApCsel 13, 26-30a

Testvérek! Az üdvösség híre nektek szólt. De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el Jézust, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak. Bár semmi halált érdemlő' bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól. Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról, és sírba tették. De Isten harmadnapra feltámasztotta a halálból.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Imádunk téged, Krisztus, * És áldunk téged. Imádunk.

F. Mert szent kereszted által megváltottad a világot. * És áldunk téged. Dicsőség az Atyának. Imádunk.

Magnificat-ant. írva van: Megverem a pásztort, és szétszélednek a nyájból a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába. Ott majd viszontláttok engem — mondja az Úr.

FOHÁSZOK

Jézus, az emberiség Üdvözítője felment Jeruzsálembe, hogy szenvedjen, és így jusson dicsőségébe. Kérjük alázatosan:


350 Nagyhét

Szenteld meg népedet, amelyet véreddel megváltottál! Megváltónk, engedd, hogy a bűnbánattal szorosabban kapcsolódjunk szenvedésedhez,

- és így eljussunk a feltámadás dicsőségére!
Engedd, hogy elnyerjük Édesanyádnak, a szomorúak

vigasztalójának pártfogását,

- és erősítsük a szomorkodókat azzal a vigasztalással,
amellyel te erősítesz minket!

Tekints azokra, akik a mi hibáink miatt tértek le a helyes útról,

- segíts rajtuk, és irányíts minket is a jóra, hogy
győzzön az igazságosság és a szeretet!

Te megaláztad magad, és engedelmes lettél a halálig, mégpedig a kereszthalálig,

- növeld szolgáidban az engedelmességet és a türel-
met!

Engedd, hogy az elhunytak megdicsőült testedhez hasonlóvá váljanak,

- és egykor tégy minket is társaikká!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött, és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosán, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él.

NAGYHÉTFÖ

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Ha majd fölemelnek a földről, F. Mindenkit magamhoz vonzók.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Zsidókhoz írt levélből 10, 19-39


Nagy hétfő 351

Állhatatosság a hitben. Várakozás az ítélet napjára

Testvéreim! Krisztus véréért megvan tehát a remé­nyünk, hogy beléphetünk a szentélybe. Ezt az élethez vezető új utat a függönyön, vagyis saját testén keresztül nyitotta meg nekünk. Főpapunk is van, akit az Is­ten a népe fölé rendelt. Járuljunk hát hozzá őszinte szívvel, hitből fakadó bizalommal, hiszen a szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette. Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, mint némelyek szoktak, hanem annál inkább bátorítsuk egymást, minél közelebb érzitek a napot.

Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vetkezünk, nincs többé áldozat a bűnért, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat.

Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy há­rom tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szö­vetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegye­lem Lelkét. Ismerjük jól, aki így szólt „Enyém a megtorlás, s én megfizetek." Majd ismét „Az Úr ítélkezik népe fölött." Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni

Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi szenvedésben és küzdelemben helytálltatok. Részint szidalmazásnak és szoronga-tásnak voltatok kitéve, részint közösséget vállaltatok azokkal, akik hasonlóképpen szenvedtek. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elkobzását is örömmel elviseltétek abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek.

Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek. Már csak rövid, nagyon rövid idő, aztán eljön az eljövendő,


352 Nagyhét

és nem késik. Az igaz ember a hitből él, de ha elpártol, nem telik benne kedvem. Mi nem tartozunk azok közé, akik elpártolnak és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek, és megmentik életüket.

VÁLASZOS ÉNEK Zsid 10, 35. 36; Lk 21, 19

V. Ne veszítsétek el bizalmatokat, állhatatosnak kell lennetek, * Hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek.

F. Ha kitartotok, megmentitek lelketeket. * Hogy.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspök beszédeiből

(Sermo Guelferbytanus 3: PLS 2, 545-546) Dicsekedjünk mi is Urunk keresztjében!

A mi Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szenvedése a dicsőség záloga és a béketűrés tanítása.

Mit nem remélhet a hívő emberek szíve Isten ke­gyelméből, hiszen az Isten egyszülött Fia, aki az Atyával egyenlőképpen örök, nem elégedett meg azzal, hogy embertől emberként szülessék, hanem ezenfelül még az általa teremtett emberek keze által meg is halt?

Nagy dolgot ígért a jövőre az Isten nekünk, de sok­kal nagyobb az, amire visszaemlékezünk, és ami már értünk megtörtént. Hol voltak, vagy mik voltak a bűnös emberek, amikor meghalt értünk Krisztus? Ki ké­telkednék abban, hogy a saját életét adja majd ajándékul az ő szentjeinek az, aki még a halálával is megajándékozta őket? Emberi gyarlóságunk miért habozik el­hinni annak a bekövetkezését, hogy az emberek egykor majd az Istennel fognak élni?

Ennél sokkal hihetetlenebb történt már meg: az, hogy az Isten meghalt az emberekért.

Kicsoda ugyanis Krisztus, ha nem az, aki kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige? (fn l, 1). Istennek ez az Igéje testté lett, és közöttünk élt (Jn l, 14). Semmi lehetősége sem lett volna neki arra, hogy meghaljon értünk, ha tőlünk fel nem vette volna a halán-


Nagyhétfő 353

dó emberi testet, így azután meghalhatott a halhatatlan; így akart életet ajándékozni a halandóknak; így akarta, hogy majd később őbenne részesedjenek azok, akiknek a sorsában előbb ő részesedett. Hiszen nekünk a magunk erejéből nincs arra lehetőségünk, hogy éljünk, de neki sem lett volna lehetősége arra, hogy meghaljon.

Csodálatos cserét csinált velünk ezzel a kölcsönös részesedéssel: ő mitőlünk vette a halált, mi őtőle kapjuk az életet.

Tehát nemcsak hogy szégyellnünk nem szabad a mi Urunk, Istenünk halálát, hanem inkább minden bizalmunkat ebbe kell helyeznünk, és mindenek felett ezzel kell dicsekednünk: hiszen magára vette tőlünk azt a halált, amelyet bennünk talált, és minden kétséget kizárva megígérte, hogy a saját életét adja majd nekünk, olyan életet, amit saját erőnkből el nem érhetnénk.

Mert ó' annyira szeretett minket, hogy amit bűneink miatt megérdemeltünk volna, azt — miután ó', a bűn nélküli, értünk, bűnösökért szenvedett — már nem fogja ránk mérni az igazságosság alapján, hanem inkább ő tesz megigazulttá bennünket. Hat akkor miért ne adná meg a szenteknek azt a jutalmat, amit oly nyíltan megígért ő, aki bűntelenül is elszenvedte a bűnösöknek kijáró büntetést?

Valljuk meg tehát, testvérek, rendületlenül, és higy-gyük is erősen, hogy Krisztust értünk feszítették ke­resztre; és hangoztassuk is ezt, ne félénken, hanem ör­vendezve, ne szégyenkezve, hanem dicsekedve.

Látta ezt Pál apostol is, és ezt a megdicsőülés jogcímeként említi. Ő pedig ismert sok nagy és isteni tulajdonságot, amelyet Krisztusról el is sorolt, és dicsekedett Krisztus csodálatos tetteivel, mert egyrészt mint Isten az Atyával együtt, a világot teremtette, másrészt mint hozzánk hasonló ember, parancsolt a világnak, hanem csak azt mondta ez az Apostol, hogy: Én azon ban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével (Gál 6, 14).


354 Nagy hét

VÁLASZOS ÉNEK

V. Szent kereszted előtt hódolunk, Urunk, és dicsőséges szenvedésedre emlékezünk. * Irgalmazz nekünk, hiszen szenvedtél értünk.

F. Téged, Uram, kérünk, mi Megváltónk, maradj vélünk * Irgalmazz.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ, 338.

1. ant. Jézus így szólt: Halálosan szomorú a lelkem.
Maradjatok itt, és virrasszatok velem!

Zsoltárok és kantikum a II. hét hétfőjéről, 1008.

  • ant. ítélet van most a világon. Most vetik ki en-
    nek a világnak a fejedelmét.
  • ant. Hitünk szerzője és bevégzője, Jézus, elszen-
    vedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most
    az Isten trónjának jobbján ül.

RÖVID OLVASMÁNY Jer 11, 19-20

Olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; nem tudtam, hogy terveket koholnak ellenem, mondván: Pusztítsuk el a fát, ereje teljében vágjuk ki az élők földjéből, úgyhogy még a nevét se emlegessék többé! De te, Seregek Ura, igazságos ítélettel ítélsz; te a vesék és a szívek vizsgálója vagy. Engedd látnom, miként állsz rajtuk bosszút, mert terád bíztam ügyemet, Uram, Istenem.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Megváltottál minket, Istenünk, * Véred árán. Megváltottál.

F. Minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből. * Véred árán. Dicsőség az Atyának. Megváltottál.


Nagy hétfő 355

Benedictus-ant. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, hogy te küldtél engem.

FOHÁSZOK

Kérjük üdvözítő Krisztusunkat, aki halála és feltáma­dása által megváltott bennünket: Urunk, könyörülj rajtunk!

Aki felmentél Jeruzsálembe, hogy vállald a szenvedést,

és így juss a feltámadás dicsőségébe, - vezesd el Egyházadat az örök Húsvétra!

Aki a kereszten magasba emelve úgy akartad, hogy oldaladat megnyissa a katona lándzsája,

— gyógyítsd meg sebeinket!

Aki keresztfádat az élet fájává tetted,

— add gyümölcseit bőkezűen azoknak, akik a kereszt-
ségben újjászülettek!

Aki a keresztfán függve irgalmaztál a bűnbánó gonosztevőnek,

— bocsáss meg nekünk is, bűnös szolgáidnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, add, hogy mi, akik gyöngék és fáradtak vagyunk, új erőre kapjunk egyszülött Fiad szenvedésének érdeméből. Aki veled él.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

Ant. Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy elérkezett a/ ő órája, mivel szerette, mindvégig szerette övéit.

RÖVID OLVASMÁNY Ez 33, 10. l la

Gonoszságunk és bűneink ránk nehezednek, elve- szünk miattuk. Hogy is maradhatnánk életben? Amint igaz, hogy élek — mondja az Úr, az Isten —, nem lelem


356 Nagy hét

kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról, és él.

V. Megkínozták, s ő alázattal elviselte,

F. Nem nyitotta ki a száját.

Délben

Ant. Mint ahogy az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom juhaimért.

RÖVID OLVASMÁNY Jer 18, 20b

Emlékezzél! A színed elé álltam, hogy közbenjárjak értük, és elhárítsam a haragodat róluk!

V. A mi betegségeinket viselte,

F. És a mi fájdalmaink nehezedtek rá.

Délután

Ant. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nye­reség; Uram, Jézus Krisztus keresztjével kell dicseked­nem.

RÖVID OLVASMÁNY Jer 31, 2. 3b. 4a

Ezt mondja az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a kardtól megmenekült nép: Izrael nyugalma felé tart. Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat. Újra fölépítelek, és te fölépülsz, Izrael szűzi leánya.

V. Hódoljunk a szent kereszt előtt,

F. Mert általa kaptuk üdvösségünket!

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

ESTI DICSÉRET HIMNUSZ, 336.

1. ant. Nem volt sem szép, sem ékes, hiszen láttuk, s a külsejére sem volt vonzó.

Zsoltárok és kantikum a II. hét hétfőjéről, 1015.

Nagyhétfő 357

  • ant. Amiért életét halálra adta, sokakat adok neki
    osztályrészül.
  • ant. Megajándékozott minket szeretett Fiában:
    benne nyertük el vére által a megváltást.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 5, 8-9

Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától. RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Imádunk téged, Krisztus, * És áldunk téged. Imádunk.

F. Mert szent kereszted által megváltottad a világot. * És áldunk téged. Dicsőség az Atyának. Imádunk.

Magnificat-ant. Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

FOHÁSZOK

Imádjuk az emberi nem Megváltóját, aki halálával legyőzte a halált, és feltámadásával újjáalkotta az életet. Kérjük alázatos lélekkel: Szenteld meg népedet, amelyet véreddel megváltottál!

Isteni Megváltónk, engedd, hogy a bűnbánattal szorosabban kapcsolódjunk szenvedésedhez,

- és így eljussunk a feltámadás dicsőségére!
Engedd, hogy elnyerjük Édesanyádnak, a szomorúak

vigasztalójának pártfogását,

- és erősítsük a szomorkodókat azzal a vigasztalással,
amellyel te erősítesz minket!

Add meg híveidnek, hogy megpróbáltatásaik által szenvedésed részeseivé legyenek, ~ és így valósuljon meg bennük megváltásod!


358 Nagyhét

Te megaláztad magad, és engedelmes lettél a halálig, mégpedig a kereszthalálig,

— növeld szolgáidban az engedelmességet és a türelmet! Szenteld meg népedet, amelyet véreddel megváltottál

Elhunyt testvéreinket részesítsd tested dicsőséges feltámadásában, - és egykor tégy minket is társaikká!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható Istenünk, add, hogy mi, akik gyöngék és fáradtak vagyunk, új erőre kapjunk egyszülött Fiad szenvedésének érdeméből. Aki veled él.

NAGYKEDD

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Ha majd fölemelnek a földről, F. Mindenkit magamhoz vonzók.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Zsidókhoz írt levélből 12, 1-13

Krisztus példája a lelki erő forrása

Testvéreim! Mi, akiket a tanúknak ilyen koszorúja övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalá- zattal, és most az Isten trónjának jobbján ül. Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek. A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.


Nagykedd 359

Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiáknak szól: „Fiam, ne vedd kevésbe az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad."

Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fényit? Ha nem részesültök a fenyítésben, ami mindenkinek kijár, akkor fattyak vagytok, nem fiák.

S aztán test szerinti apáink is fenyítettek bennünket, mégis tiszteltük őket. Nem kell-e hát sokkal inkább a lelkek Atyjának engedelmeskednünk, hogy így elnyerjük az életet? Azok csak rövid ideig és hangula­tuk szerint fenyítettek bennünket, ő ellenben a legjobbat akarja nekünk, hogy szentségének részesévé le­gyünk.

Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a meg- igazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli. Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megrogy-gyant térdeket. Lábatokat szoktassátok biztos járáshoz, nehogy kificamodjék, inkább gyógyuljon meg.

VÁLASZOS ÉNEK Zsid 12, 2; Fil 2, 8

V. Hitünk szerzője és bevégzője, Jézus, a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a g) alázattal, * És most az Isten jobbján ül.

F. Megalázta önmagát, engedelmes lett a halálig. * És most.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Nagy Szent Vazul püspöknek „A Szentlélekről" írt könyvéből

(Cap. 15, 35: PG 32. 127-130)

Egyetlen halál történt a világén, egy a. halálból feltámadás is

Istenünk és Üdvözítőnk úgy rendelkezett az emberről, hogy visszahívja őt az elbukottságból, és újra Isten


360 Nagyhét

barátságára téríti vissza abból az elfordulásból, amelybe az engedetlenség vitte az embert. Ezért jött el Krisztus emberi testben, ezért élt úgy, ahogyan az evangélium leírja, ezért a szenvedés, a kereszt, az eltemetés és feltámadás, hogy az ember, aki üdvözül Krisztus követése által, visszanyerje a régi fogadott gyermekséget.

Ezért szükséges, hogy életünk tökéletesítése végett kövessük Krisztust nem csupán a szelídségben, türelemben és alázatban, amelyekre életével adott példát, hanem még a halálában is, ahogy a Krisztust követő Pál mondja: Hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is (Fii 3, 11).

Hogyan történik az, hogy hozzá hasonulunk a halálban? Ügy, hogy eltemetkezünk vele együtt a keresztség- ben. Mi az eltemetkezés módja, és mi jó származik Krisztus ilyen követéséből? Legelőször arra van szükségünk, hogy szakítsunk előző életmódunkkal. Ezt azonban senki más meg nem tudja tenni, csak aki az Úr szavai szerint újjászületett; ugyanis az újjászületés, ahogy ezt maga a szó is kifejezi, egy másik életnek kezdete. Ezért, mielőtt azt a másik életet elkezdhetnéd, nyilvánvalóan véget kell vetned az előző életnek. Amint azoknak, akik végére értek a versenypályának, mielőtt megfordulnának, meg kell állniuk, és nyugalmi helyzetből kell indítaniuk az ellenté­tes irányú testmozgást, ugyanígy az élet megváltoztatásá­ban is szükségesnek látszik, hogy a régi és az új élet kö­zött ott legyen a halál, mint ami lezárja az előzőket, és kezdetet ad a következőknek.

Hogyan követjük Krisztus leszállását az alvilágba? Úgy, hogy Krisztus halálát utánozzuk a keresztség által. Azok teste ugyanis, akik megkeresztelkednek, valamiképpen eltemetődik a vízben, így titokzatos módon a keresztség a test cselekedeteinek az eltemetését jelenti az Apostol szerint, aki így szól: Körül lettetek metélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levelesével, a krisztu si körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztség ben (Kol 2, 11). A keresztség továbbá megtisztítja a lelket attól a szennytől is, amely a testi kívánságok révén tapadt rá, amint írva van: Moss meg, és fehérebb leszek, mint a hó (Zsolt 50, 9). Ezért egyetlen üdvözítő ke-


Nagykedd 361

resztséget ismerünk, minthogy egyetlen a világért elszenvedett halál, és egy a halálból való feltámadás. Mindezeknek képe a keresztség.

VÁLASZOS ÉNEK Róm 6, 3. 5. 4

V. Mindnyájan, akik Jézus Krisztusban megkeresz- telkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg. * Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele, úgy leszünk feltámadásában is.

F. A keresztségben eltemetkeztünk vele együtt a halálba. * Mert ha.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET HIMNUSZ, 338.

1. ant. Az istentelen néppel szemben védd ügyemet,
Uram; ments meg a gonosz és álnok emberektől!

Zsoltárok és kantikum a II. hét keddjéről, 1023.

  • ant. Megvédelmezted lelkem ügyét, Uram; meg
    váltottad életemet, Istenem.
  • ant. Sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel
    gonoszságaikat magára vállalta.

RÖVID OLVASMÁNY Zak 12, 10-1 la

Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom a jóindulat és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet. Azon a napon nagy gyász lesz Jeruzsálemben.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Megváltottál minket, Istenünk, * Véred árán. Megváltottál.

F- Minden torzsból, nyelvből, népből és nemzetből. * Véred árán. Dicsőség az Atyának. Megváltottál.


362 Nagy hét

Benedictus-ant. Dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.

FOHÁSZOK

Kérjük üdvözítő Krisztusunkat, aki halála és feltámadása által megváltott bennünket: Urunk, könyörülj rajtunk!

Aki felmentél Jeruzsálembe, hogy vállald a szenvedést, és így juss a feltámadás dicsőségébe,

- vezesd el Egyházadat az örök Húsvétra!

Aki a kereszten magasba emelve úgy akartad, hogy ol­daladat megnyissa a katona lándzsája,

- gyógyítsd meg sebeinket!

Aki keresztfádat az élet fájává tetted,

- add gyümölcseit bőkezűen azoknak, akik a kereszt-
ségben újjászülettek!

Aki a keresztfán függve irgalmaztál a bűnbánó gonosztevőnek,

- bocsáss meg nekünk is, bűnös szolgáidnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, segíts úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

Ám. Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy elérkezett az ő órája, mivel szerette, mindvégig szerette övéit.

RÖVID 01 VASMANY Vő. l Kor l, 18-19

A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. Hiszen a Szentírás így szól: Lerontom a bölcsek bölcsességét, s az okosak okosságát meghiúsítom.


Nagykcdd 363

V. Megkínozták, s ő alázattal elviselte,

F. Nem nyitotta ki a száját.

Délben

Ant. Mint ahogy az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom juhaimért.

RÖVID OLVASMÁNY l Kor l, 22-24

A .zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.

V. A mi betegségeinket viselte,

F. És a mi fájdalmaink nehezedtek rá.

Délután

Ant. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség; Uram, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednem.

RÖVID OLVASMÁNY l Kor l, 25. 27A

Istennek a „balgasága" bölcsebb az embereknél, és Istennek a „gyengesége" erősebb az embereknél. Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket.

V. Hódoljunk a szent kereszt előtt,

F. Mert általa kaptuk üdvösségünket!

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. ESTI DICSÉRET

HIMNUSX, 336.

1. ant. Gyalázatot és rettenetet szenvedtem tőlük, de az Úr, mint hó's harcos, mellettem állt.


364 Nagyhét

Zsoltárok és kantikum a II. hét keddjéről, 1029.

  • ant. Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé,
    akkor bárki keze küzdhet ellenem.
  • ant. Megöltek, Urunk, de megváltottál minket Is
    tennek véred árán.

RÖVID OLVASMÁNY l Kor l, 27b-30

Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak, így senki sem dicsekedhet Isten előtt. Általa van nektek életetek Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, megigazulásunkká, megszen- telődésünkké és megváltásunkká lett.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK.

V. Imádunk téged, Krisztus, * És áldunk téged. Imádunk.

F. Mert szent kereszted által megváltottad a világot. * És áldunk téged. Dicsőség az Atyának. Imádunk.

Magnificat-ant. Van hatalmam, hogy odaadjam az életemet, és hogy visszavegyem.

FOHÁSZOK

Imádjuk az emberi nem Megváltóját, aki halálával legyőzte a halált, és feltámadásával újjáalkotta az életet. Kérjük alázatos lélekkel:

Szenteld meg népedet, amelyet véreddel megváltot tál!

Isteni Megváltónk, engedd, hogy a bűnbánattal szorosabban kapcsolódjunk szenvedésedhez,

- és így eljussunk a feltámadás dicsőségére!
Engedd, hogy elnyerjük Édesanyádnak, a szomorúak

vigasztalójának pártfogását,

- és erősítsük a szomorkodókat azzal a vigasztalással,
amellyel te erősítesz minket!


Nagyszerda 365

Add meg híveidnek, hogy megpróbáltatásaik által szenvedésed részeseivé legyenek, és így valósuljon meg bennük megváltásod!

Te megaláztad magad, és engedelmes lettél a halálig, mégpedig a kereszthalálig,

növeld szolgáidban az engedelmességet és a türelmet!

Elhunyt testvéreinket részesítsd tested dicsőséges feltámadásában, és egykor tégy minket is társaikká!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, segíts úgy ünnepelnünk Urunk szenvedésének szent titkát, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát. A mi Urunk.

NAGYSZERDA

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

V. Ha majd fölemelnek a földről,

F. Mindenkit magamhoz vonzók.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Zsidókhoz írt levélből 12, 14-29

Az élő Isten hegyéhez való eljutás

Testvéreim! Törekedjetek rá, hogy mindenkivel békességben éljetek, és az életszentségre eljussatok, mert e nélkül senki nem látja meg az Urat. Vigyázzatok, az Isten kegyelmét közületek senki se hanyagolja el, ne­hogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon, és sokakat megfertőzzön. Senki ne legyen parázna és alantas lelkületű, mint Ézsau, aki egy tál lencséért eladta elsőszülöttségét. Hiszen tudjátok, mennyire szerette volna később az áldást örökölni, de elutasí-


366 Nagyhét

tották, és nem talált módot a dolog megváltoztatására, noha könnyek között kérte.

Ti nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz, sötét felhőhöz, forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz járultatok, amelynek hallatára könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk, mert nem tudtak elviselni a parancsot: „Még ha állat ér is a hegyhez, meg kell kövezni." A látvány annyira rettenetes volt, hogy még Mózes is ezt mondta: „Félelem és rettegés fog el."

Nem, ti Sión hegyéhez járultatok, az élő Isten váro­sához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadal­mához és gyülekezetéhez, mindnyájunk burájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkéhez, az Újszövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.

Vigyázzatok, ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól. Mert ha azok sem menekültek meg, akik a földön szólót elutasították, mi még kevésbé fogunk megmenekülni, ha elfordulunk attól, aki az égből szól hozzánk. Hangja akkor a földet rendítette meg, most pedig ezt ígéri: „Még egyszer megrendítem, de nemcsak a földet, hanem az eget is." Ez a „még egyszer" annak az átalakulását jelenti, ami mint teremtett dolog megrendíthető', hogy azután megmaradjon az, ami változhatatlan.

így tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk hazánkul, legyünk hálásak, s szolgáljunk az Istennek, neki tetsző' módon, tisztelettel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz.

VÁI ASZOS ÉNEK MTörv 5, 23. 24; vő. Zsid 12, 22

V. Amikor a sötétben hallottátok a hangot, a Sínai- hegy pedig lángokban állt, odamentetek Mózeshez, és így szoltatok: * Lám, az Úr, a mi Istenünk megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát.

F. Most pedig Sión hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez. * Lám, az Úr.


Nagyszerda 367

MÁSODIK OLVASMÁNY

Szent Ágoston püspöknek Szent János evangéliumáról szóló fejtegetéseiből

(Tract. 84, 1-2: CCL 36, 536-538) A szeretet teljessége

Kedves Testvéreim! Az Úr maga határozta meg a szeretetnek azt a teljességét, amellyel szeretnünk kell egymást, amikor így szólt: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (fn 15, 13). Hogy ebből mi következik, arról ugyanez a János evangélista egyik levelé­ben így ín Amiként Krisztus életét adta énünk, ugyanúgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért (l Jn 3, 16); vagyis úgy kell szeretnünk egymást, ahogyan ó' szeretett minket, aki életét adta értünk.

Kétségtelenül ugyanezt olvashatjuk Salamon Példabeszédeinek könyvében: Amikor leülsz enni parancso lod asztalához, arra legyen gondod, ami előtted van; és úgy nyújtsd ki a kezed, hogy tudd: neked is hasonlókép­pen kell felkészülnöd (vő. Péld 23, 1-2). Mi más a parancsoló asztala, mint az, amelyről annak testét és vérét vesszük magunkhoz, aki életét áldozta értünk? Mit je­lent melléje ülni, ha nem azt, hogy alázatosan közeled­ni hozzá? Annak pedig, hogy: úgy nyújtsd ki a kezed, hogy tudd, neked is hasonlóképpen kell felkészülnöd egyszer, mi más lehet a jelentése, mint ahogyan már mondtam: amiként Krisztus életét adta értünk, ugyanúgy nekünk is kötelességünk életünket adni testvérein­kért. Hiszen így mondja Péter apostol is: Krisztus szen vedett értünk, példát hagyva nekünk, hogy az ő nyomdokait kövessük (l Pét 2, 21). Ezt jelenti az, hogy hasonlóképpen felkészülni. Ezt tették lángoló szeretettel a vértanuk is. Ha emlékezetüket nem csupán hiábavaló módon akarjuk megünnepelni, és ha az Úr asztalához járulunk, ahhoz a szent lakomához, ahonnan öli is táplálták a lelkűket, akkor szükséges, hogy mi is hasonló­képpen készüljünk fel mindarra, amire ok. felkészültek.


368 Nagyhét

Mindenesetre itt, ennél az asztalnál nem úgy emlékezünk rájuk, mint másokra, akik békében hunytak el, és imádkozunk értük. Róluk úgy emlékezünk meg, hogy inkább ők imádkozzanak miértünk, hogy mi is az o nyomaikba szegődhessünk, ők ugyanis beteljesítették azt a szeretetet, amelyről az Úr jelentette ki, hogy annál senki sem szeret jobban. Azt adták oda ugyanis testvéreikért, amit az Úr asztaláról maguk is éppúgy megkaptak.

Ezt persze nem úgy kell érteni, mintha ezért valaha is hasonlók lehetnénk az Úr Krisztushoz, még ha a vé- rontásig is vállaltuk volna érte a vértanúságot. Neki ugyanis volt rá hatalma, hogy odaadja életét, és hogy újra visszavegye azt. Mi pedig nem addig élünk, ameddig akarunk; és meghalunk, ha nem is akarjuk, ö amikor meghalt, a halalt is megölte önmagában: mi pedig az ő halála által szabadulunk meg az örök haláltól; az o' teste nem ismer romlást; a miénk pedig őáltala fog ro-molhatatlanságba öltözni a világ vegén. Neki nem volt szüksége egyikünkre sem, hogy üdvözítsen minket; mi pedig nála nélkül semmit sem tehetünk, ő készséggel vállalta, hogy nekünk, a szőlővesszőknek a szőlőtője le­gyen. Nélküle egyáltalán nem élhetnénk.

Végezetül, ha testvérként meg is halnak az emberek a testvéreikért, mégsem hull egy vértanú vére sem a testvérek bűneinek bocsánatáért úgy, ahogyan ezt ő tette értünk. Nem is ennek az utánzására adott példát nekünk, hanem arra, hogy legyünk érte hálásak. Amennyiben tehát a vértanuk vérüket ontották testvéreikért, annyiban olyan szeretetet tanúsítottak irá­nyukban, mint amilyent az Úr asztalánál kaptak. Te­hát szeressük egymást, amiként Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta érettünk.

VÁLASZOS ÉNEK l Jn 4, 9. 11. 10

V. Az Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy áltála éljünk. * Ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.


Nagyszerda 369

F. Isten előbb szeretett minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. * Ha az Isten.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ, 338.

1. ant. A szorongatás napján az Urat keresem.

Zsoltárok és kantikum a II. hét szerdájáról, 1037.

  • ant. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy
    vele együtt élünk is.
  • ant. Jézus Krisztus Istentói bölcsességünkké,
    megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltá-
    sunkká lett.

RÖVID OLVASMÁNY I z 50, 5-7

Az Isten, az Úr nyitotta meg fülemet; s én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallók szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Megváltottál minket, Istenünk, * Véred árán. Megváltottál.

F. Minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből * Véred árán. Dicsőség az Atyának. Megváltottál.

Benedictus-ant. Jézus, aki a Szentlélek által önmagát adta szeplőtelen áldozatul Istennek, vérével megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk.


370 Nagyhét

FOHÁSZOK

Kérjük üdvözítő Krisztusunkat, aki halála és feltámadása által megváltott bennünket: Urunk, könyörülj rajtunk!

Aki felmentél Jeruzsálembe, hogy vállald a szenvedést, és így juss a feltámadás dicsőségébe,

_ vezesd el Egyházadat az örök Húsvétra!

Aki a kereszten magasba emelve úgy akartad, hogy ol­daladat megnyissa a katona lándzsája,

- gyógyítsd meg sebeinket!

Aki keresztfádat az élet fájává tetted,

- add gyümölcseit bőkezűen azoknak, akik a kereszt-
ségben újjászülettek!

Aki a keresztfán függve irgalmaztál a bűnbánó gonosz­tevőnek,

- bocsáss meg nekünk is, bűnös szolgáidnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveid­nek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmet. A mi Urunk.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

Ant Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy elérkezett az ő órája, mivel szerette, mindvégig szerette övéit.

RÖVID OLVASMÁNY l Tim 2, 4-6

Üdvözítő Istenünk azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, s egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért, és tanúságot tett a meghatározott időben.


Nagyszerda 371

V. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, F. Nem nyitotta ki a száját.

Délben

Ant. Mint ahogy az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom juhaimért.

RÖVID OLVASMÁNY Róm 15, 3

Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva vari róla: Gyalázóid szidalmai rám hullottak.

V. A mi betegségeinket viselte,

F. És a mi fájdalmaink nehezedtek rá.

Délután

Ant. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nye­reség; Uram, Jézus Krisztus keresztjével kell dicseked­nem.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 9, 28

Krisztus egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.

V. Hódoljunk a szent kereszt előtt,

F. Mert általa kaptuk üdvösségünket!

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben. ESTI DICSÉRET

HIMNUSZ, 336.

1. ant. így szóltak az istentelenek: Bánjunk el az
igaz férfival, mert szembeszáll tetteinkkel.

Zsoltárok és kantikum a II. hét szerdájáról, 1045.

  • ant. Sokak vétkeit hordozta, és közben imádko-
    zott a bűnösökért.
  • ant. Krisztusban nyertük el vére által a megvál-
    tást, bűneink bocsánatát.

372 Nagyhét

RÖVID OLVASMÁNY Ef 4, 32 — 5,2

Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörülete- sek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is meg-bocsátott nektek Krisztusban. Mint Isten kedves gyermekei legyetek az ő követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Imádunk téged, Krisztus, * És áldunk téged. Imádunk.

F. Mert szent kereszted által megváltottad a világot. * És áldunk téged. Dicsőség az Atyának. Imádunk.

Magnificat-ant. A Mester üzeni: Közel az időm, nálad költőm el tanítványaimmal a húsvéti vacsorát.

FŐI IÁSZOK

Imádjuk az emberi nem Megváltóját, aki halálával legyőzte a halált, és feltámadásával újjáalkotta az éle­tet. Kérjük alázatos lélekkel: Szenteld meg népedet, amelyet véreddel megváltottál!

Isteni megváltónk, engedd, hogy a bűnbánattal szorosabban kapcsolódjunk szenvedésedhez,

— és így eljussunk a feltámadás dicsőségére!
Engedd, hogy elnyerjük Édesanyádnak, a szomorúak

vigasztalójának pártfogását,

és erősítsük a szomorkodókat azzal a vigasztalással,

amellyel te erősítesz minket!

Add meg híveidnek, hogy megpróbáltatásaik által szenvedésed részeseivé legyenek, és így valósuljon meg bennük megváltásod!

Te megaláztad magad, és engedelmes lettél a halálig, mégpedig a kereszthalálig,

növeld szolgáidban az engedelmességet és a türelmet!

Elhunyt testvéreinket részesítsd tested dicsőséges feltámadásában,

— és egykor tégy minket társaikká!


Nagycsütörtök 373

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, te azt akartad, hogy szent Fiad vállalja értünk a kereszt gyalázatát, és így megszabaduljunk a gonosz lélek hatalmából. Kérünk, add meg híveidnek, hogy elnyerjük a feltámadás kegyelmét. A mi Urunk.

NAGYCSÜTÖRTÖK

OLVASMÁNYOS IMAÓRA

A zsoltárok antifónáikkal vehetők a III. hét péntekjéről, 1160.

V. Ha majd fölemelnek a földről, F. Mindenkit magamhoz vonzók.

ELSŐ OLVASMÁNY

A Zsidókhoz írt levélből 4, 14 - 5, 10

A mi főpapunk: Jézus Krisztus

Testvéreim! Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együttérezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntói azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk, és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.

Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és arra rendelik, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket, ajándékokat és áldozatot mutasson be a bűnökért, mint olyan valaki, aki megértő tud lenni a tudatlanok és a tévelygők iránt, hiszen őrá is


374 Nagyhét

gyöngeség nehezedik. Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia. A tisztséget magától senki sem vállalhatja, csak akit az Isten meghív, mint Áront.

így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek." Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint."

Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta mente­ni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből enge­delmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek ne­ki, mert az Isten őt tette főpappá, Melkizedek rendje szerint.

VÁI.AS2OS É.NEK Zsid 5, 8. 9. 7

V. Krisztus, annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből engedelmességet tanult. * Örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.

F. Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, és hódolatáért meghallgatásra talált. * Örök üdvösséget.

MÁSODIK OLVASMÁNY

Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből

(Nn. 65-71: SC 123, 95-101)

A feláldozott Bárány kiragadott minket a halálból, hagy eljussunk az életre

Sok mindent megjövendöltek a próféták Húsvét misztériumáról: ami maga Krisztus, akinek dicsőség le gyen örökkön-örökké! Ámen (Gál l, 5). Az égből a földre jött a szenvedő emberért; az emberi természetet ma­gára vette a Szűz méhében, és emberként jelent meg; szenvedésre alkalmas testében magára vállalta a szenvedő ember szenvedését, megsemmisítette a testi szenve-


Nagycsütörtök 375

déseket, halhatatlan lelkével pedig megölte az ember-gyilkos halált.

ő ugyanis úgy jött közénk, mint Bárány, megöletett, mint Bárány, és — mint egykor Egyiptomból — megváltott minket e világ rabságából, és megmentett a sátán rabszolgaságából, mint egykor a fáraó kezéből-, tulajdon Szendéikével megjelölte a lelkünket, és tulajdon vérével testünk tagjait.

ő az, aki zavarba hozta a halált, és jajveszékelésbe juttatta a sátánt, mint Mózes a fáraót, ő az, aki megölte a gonoszságot és terméketlenségre kárhoztatta az igazságtalanságot, mint Mózes Egyiptomot.

Ő az, aki kiragadott minket a szolgaságból a szabadságra, a sötétségből a világosságra, a halálból az életre, a zsarnokságból az örök királyságba, és új papsággá és örökre választott néppé tett bennünket. Ő a mi üdvösségünk Pászkája, akiben átmentünk a szolgaságból a szabadságra.

Ő az, aki sokakban annyi sok mindent elszenvedett; ő az, aki Ábelben megöletett, Izsákban megkötöztetett, Jákobban vándorolt, Józsefben eladták, Mózesben ki­tették, a bárányban megölték, Dávidban üldözést szenvedett, és a prófétákban meggyalázták.

Ő az, aki a Szűztől testet öltött, akit keresztre feszítettek, eltemettek, és a halálból feltámadva felment a magas égbe.

Ó a hangot nem adó Bárány. Ő a megölt Bárány; ó' az, aki a Szépséges Báránytól, Máriától született. O a nyájból kiválasztott, leölésre elvitt, este feláldozott és éjszaka eltemetett Bárány, ő az, aki a keresztfán meg nem töretett, és a földben el nem porladt; ó' az, aki fel­támadt a halálból, és a sír mélyéből feltámasztotta az embert.

VÁLASZOS ÉNEK Róm 3, 23-25; Jn l, 29

V. Mindnyájan vetkeztek, és nélkülözik az Isten di-csőségét. Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása


376 Nagyhét

árán. * őt adta oda Isten véres engesztelőáldozatul a hitben.

F. íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. * őt adta.

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.

REGGELI DICSÉRET

HIMNUSZ, 338.

1. ant. Nézz rám, Uram, és vedd észre, hogy na
gyon gyötrődöm; sietve hallgass meg engem!

Zsoltárok és kantikum a II. hét csütörtökjéről, 1052.

  • ant. íme, Isten az én szabadítom; bizalom tölt el,
    és nem félek.
  • ant. Az Úr a búza legjavából táplált minket, és
    jóllakatott mézzel a sziklából.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 2, 9b-10

Látjuk, hogy Jézus a halál elszenvedéséért a dicsőség és a nagyság koronáját nyerte el, hiszen az Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számtalan fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben megdicsőítse.

RÖVID VÁLASZOS ÉNEK

V. Megváltottál minket, Istenünk, * Véred árán. Megváltottál.

F. Minden törzsből, nyelvből, népből és nemzet­ből. * Véred árán. Dicsőség az Atyának. Megváltottál.

Benedictus-ant. Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti bárányt elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.


Nagycsütörtök 377

FOHÁSZOK

Krisztus Urunkat, akit az Atya a Szentlélekkel szentelt fel örök főpappá, hogy szabadulást hirdessen a fog­lyoknak, kérjük alázatos lélekkel: Urunk, könyörülj rajtunk!

Aki felmentél Jeruzsálembe, hogy vállald a szenvedést, és így juss a feltámadás dicsőségébe,

- vezesd el Egyházadat az örök Húsvétra!

Aki a kereszten magasba emelve úgy akartad, hogy ol­daladat megnyissa a katona lándzsája,

- gyógyítsd meg sebeinket!

Aki keresztfádat az élet fájává tetted,

- add gyümölcseit bőkezűen azoknak, akik a kereszt-
ségben újjászülettek!

Aki a keresztfán függve irgalmaztál a bűnbánó gonosztevőnek,

- bocsáss meg nekünk is, bűnös szolgáidnak!

Mi Atyánk . . .

Könyörgés

Istenünk, téged szerető szívek élete és üdvössége, sokasítsd meg csodálatos kegyelmi ajándékodat bennünk. Szent Fiad halálában biztos reményt adtál hitünk beteljesedéséhez, segíts, hogy feltámadásának erejéből eljussunk örök célunkhoz. Aki veled él.

NAPKÖZI IMAÓRA

Délelőtt

Ant. Húsvét ünnepe előtt Jézus tudta, hogy elérkezett az ő órája, mivel szerette, mindvégig szerette övéit.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 4, 14-15

Mivel olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hit-


378 Nagyhét

vallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tud­na együttérezni gyengeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.

V. Megkínozták, s ő alázattal elviselte,

F. Nem nyitotta ki a száját.

Délben

Ant. Mint ahogy az Atya ismer engem, én is ismerem az Atyát, és életemet adom juhaimért.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 7, 26-27

Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhe­tetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ö nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s minden­korra megtette ezt, amikor magát feláldozta.

V. A mi betegségeinket viselte,

F. És a mi fájdalmaink nehezedtek rá.

Délután

Ant. Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség; Uram, Jézus Krisztus keresztjével kell dicsekednem.

RÖVID OLVASMÁNY Zsid 9, 11-12

Krisztus a ránk váró javak főpapjaként jelent meg, s belépett abba a nagyobb és tökéletesebb sátorba, amelyet nem ember keze alkotott, vagyis nem ebből a világból való. Nem a bakok vagy borjak vérével, hanem saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szen­télybe, és örök megváltást szerzett.

V. Hódoljunk a szent kereszt előtt,

F. Mert általa kaptuk üdvösségünket!

Könyörgés, mint a Reggeli dicséretben.