A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.
- Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az,
amit igazán szeretnek.
Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt:
- Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal.
A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig
mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemű
ember. Kedvesen válaszolt:
- S te, barátom honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy
én.
A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt
rendreutasítás volt. Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén.
Egész nap ezen gondolkodott, míg végül estére kelve, a kolostorba
ment, s így szólt:
- Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam.
De én sem tőled.
A Mester a tanulásnak és a bölcsességnek is pártfogója volt.
- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor erről kérdezték -
, hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.
- És bölcsességre?
- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.
Utólag még hozzátette.
- Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb
kiadását hozza a könyvnek.
A kormányzó egyik utazása során belépett a Mesterhez, hogy
tiszteletét tegye nála.
- Az állam ügyei nem hagynak nekem időt hosszabb értekezésekre -
mondta. - Össze tudná foglalni a vallás lényegét néhány mondatban
egy olyan elfoglalt ember számára, mint például én?
- Egyetlen szóval megmondom Önnek, méltóságos uram.
- Hihetetlen! Mi az a szó?
- Csend.
- S hogyan érhetem el a csendet?
- Elmélkedéssel.
- És ha szabad kérdeznem, mi az elmélkedés?
- Csend.
Egy asszonynak, aki végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a
Mester:
- Te alakítod a végzetedet.
- De arról nem én tehetek, hogy nőnek születtem.
- Hogy valaki nőnek születik, az nem végzet. Az a sors. A végzet
az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.
A Mester állandóan támadta az emberek kedvenc istenfogalmait.
- Ha istened a segítségedre siet, és kiment a bajból - mondta -,
akkor itt az ideje, hogy a valódi Isten után nézz!
Amikor arra kérték, hogy magyarázza ezt meg, a következő történetet
beszélte el:
- Egy ember őrizetlenül hagyta teljesen új kerékpárját a piacon,
amikor vásárolni indult. Csak másnap jutott eszébe a kerékpár, s
rohant azonnal a piacra, gondolván, hogy úgyis ellopták már. De a
bicikli pontosan ott volt, ahol hagyta.
Nagy örömében a legközelebbi templomhoz hajtott Istennek hálát adni,
amiért megőrizte kerékpárját. Amikor azonban kijött a templomból, a
biciklinek hűlt helyét találta.
A tanítványoknak nagy fejtörést okozott, hogy a Mester, aki olyan
egyszerűen élt, miért nem ítélte el gazdag követőit.
- Bár ritka, mégsem lehetetlen, hogy egy gazdag szent legyen -
mondta.
- Hogyan?
- Amikor a pénznek ugyanaz a hatása a gazdag szívére, mint a
bambusznád árnyékának az udvarra.
A tanítványok feszülten figyeltek. A bambusznád árnyéka végigsöpört
az udvaron anélkül, hogy egy porszemet is felkavart volna.
A következő nap azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz
róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe.
- De hogyan változhatunk meg, ha nincsenek céljaink és álmaink? -
kérdezték az elámult tanítványok.
- Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a
valóságot, és a változás magától fog beállni.
- Rettenetesen szükségem van egy kis segítségre, máskülönben
megbolondulok. Egyetlen szobában élünk: a feleségem, a gyerekeim,
meg az apósom és anyósom. Az idegeink kikészültek, egymással
üvöltözünk. A szobánk maga a pokol.
- Megígéred, hogy megteszed, akármit is mondok neked? - kérdezte a
Mester.
- Esküszöm bármit megteszek.
- Jól van. Hány állatotok van?
- Egy tehenünk, egy kecskénk és hat tyúkunk.
- Tartsd benn azokat is a szobában, ahol laktok. Aztán egy hét
múlva gyere vissza.
A tanítvány megrémült. De mivel megígérte a Mesternek, hogy
engedelmeskedik, bevitte az állatokat is. Egy hét múlva nyomorultan
és siránkozva tért vissza.
- Idegroncs vagyok. A kosz! A bűz! A zaj! Az őrültség határán
vagyunk mindannyian.
- Menj haza - mondta a Mester -, és tedd ki az állatokat.
Az ember egész úton rohant hazafelé. Másnap örömtől csillogó szemmel
jött vissza.
- Mily gyönyörű az élet! Az állatok kint vannak. A szobánk maga a
mennyország, olyan csendes, tiszta és tágas!
A tanítványok, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle
meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:
- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban
látom.
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a
rózsabokrot? - kérdezték.
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját
előregyártott gondolatát a bokorról.
Egy látogatónak, aki úgy mutatkozott be, mint az Igazság keresője,
ezt mondta a Mester:
- Ha valóban az Igazságot keresed, akkor van valami, amire mindenek
felett szükséged van.
- Tudom. Az igazság szenvedélyes szeretete az.
- Nem. Állandó készenlét annak elismerésére, hogy tévedhetsz.
Egy utazó így szólt az egyik tanítványhoz:
- Messziről jöttem ide, hogy hallgassam a Mestert, de meglehetősen
szokványosnak találtam a beszédjét.
- Ne a szavaira figyelj, hanem az üzenetére.
- Hogyan lehet azt kiszűrni?
- Ragadd meg az egyik mondatát, s rázd addig, amíg az összes szó le
nem esik róla. Ami megmarad, az lángra lobbantja a szívedet.
- Van valami, amit én magam tehetnék, azért, hogy elnyerjem a
megvilágosodást?
- Körülbelül annyit, amennyit azért tehetsz, hogy a nap reggel
felkeljen.
- De akkor mi haszna van a lelkigyakorlatoknak, amelyeket
kötelezővé teszel számomra?
- Hogy biztosan ébren legyél, amikor a nap kezd felkelni.
A Mester így szólt a látogatóhoz, aki engedélyt kért, hogy a
tanítványa lehessen:
- Élhetsz velem együtt, de ne kövess engem!
- Kit kövessek akkor?
- Senkit. Mihelyt elkezdesz követni valakit, megszűnsz az igazság
követője lenni.
A Mester gyakran hangsúlyozta, hogy az életszentségben nem az a
döntő, hogy valaki mit cselekszik, hanem, hogy mit enged
megtörténni.
Néhány tanítványnak, akiknek ez fejtörést okozott, a következő
történetet mesélte el:
Volt egyszer egy egylábú sárkány, s az így szólt a százlábúhoz:
- Hogy tudod elrendezni a lábaidat? Nekem ezzel az eggyel is sok
bajom van.
- Az igazat megvallva - válaszolt a százlábú - egyáltalán nem
rendezgetem őket.
A Mestert már életében legendák övezték. Azt tartották, hogy egyszer
Isten is tanácsért fordult hozzá:
- Bújócskázni akarok az emberekkel. Megkérdeztem az angyalaimat,
hogy szerintük melyik a legjobb búvóhely. Volt, aki azt mondta, hogy
az óceán feneke. Mások a legmagasabb hegycsúcsot ajánlották. Megint
mások a hold túlsó oldalát vagy egy távoli csillagot. Te mit
ajánlasz?
- Rejtőzz el az emberi szívben - válaszolt a Mester. - Az lesz az
utolsó hely, ahol keresni fognak.
- Három fokozat van az ember lelki fejlődésében: a testi, a lelki
és az isteni - mondta a Mester.
- Mi a testi fokozat? - kérdezték a buzgó tanítványok.
- Az az állapot, amikor a fát fának, a hegyet pedig hegynek látják.
- És a lelki?
- Az az, amikor az ember mélyebben néz a dolgokban a fa már nem fa,
a hegy pedig már nem hegy.
- És az isteni?
- Ah, az a megvilágosodás - mondta a Mester kuncogva -, amikor a
fa újból fa, s a hegy újból hegy lesz.
A Mester egyszer azt mesélte, hogy egy antik csésze óriási összegért
kelt el az árverésen. Azelőtt egy csavargó használta, aki szegényen
halt meg. Fogalma sem volt a csésze értékéről, amellyel fillérekért
koldult. Amikor az egyik tanítvány azt kérdezte, hogy mit jelképez
ez a csésze, a Mester azt válaszolta:
- Téged magad!
A tanítvány kérte, hogy fejtse ezt ki jobban.
- Minden figyelmed arra a filléres tudásra irányul, amit könyvekből
és tanároktól szedsz össze. Sokkal jobban járnál, ha a csészére
figyelnél, amelyben a tudásodat tartod.
A közösségi ülésen minden kérdés azzal foglalkozott, hogy van-e élet
a síron túl. A Mester csak nevetett, s nem válaszolt egyetlen
kérdésre sem.
Tanítványainak pedig, akik magyarázatot követeltek erre a kitérő
magatartásra, ezt mondta:
- Észrevettétek-e, hogy pont azok akarnak egy másik örökké tartó
életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni?
- De van-e élet a halál után, vagy nincs?
- Van-e élet a halál előtt, ez itt a kérdés - mondta a Mester
rejtelmesen.
- Tanulni akarok. Vállalod a tanításomat?
- Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni - mondta a
Mester.
- Megtanítanál arra, hogyan kell tanulni?
- Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?
Később az elképedt tanítványokhoz így szólt a Mester:
- Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról
pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját
magatokat.
- Hogyan keressük az egységet Istennel?
- Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és
közted.
- Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?
- Értsd meg, hogy az nincs ott.
- Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?
- Nem egy, de nem is kettő.
- Hogyan lehetséges ez?
- A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja:
nem egy. Nem is kettő.
A hamiskártyás így szólt egyszer a Mesterhez:
- Kártyázás közben tegnap rajtakaptak, hogy csalok, hát jól
elvertek, és kidobtak az ablakon. Mit tanácsolsz, mit tegyek?
A Mester mélyen az ember szemébe nézett, és azt mondta:
- Ha én a helyedben lennék, mostantól kezdve csak a földszinten
játszanék.
Ez aztán felbolydította a tanítványokat. Azt kérdezték, illetve
követelték:
- Miért nem mondtad neki, hogy ne csaljon többet?
- Mert tudtam, hogy úgy sem bírná megállni - hangzott a Mester
egyszerű és mélyértelmű magyarázata.
Annak a nőnek, aki amiatt panaszkodott, hogy a gazdagság nem tette
őt boldoggá, azt mondta a Mester:
- Úgy beszélsz, mintha a kényelem és a komfort tartozéka lenne a
boldogságnak; holott ahhoz, hogy valóban boldog légy, kedvesem,
csupán arra van szükséged, hogy lelkesedni tudj valamiért.
A tanítványnak, aki állandóan panaszkodott másokra, azt mondta a
Mester:
- Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, és ne másokban.
Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani
az egész földet.
Bármennyire is ellentmondásosnak tűnt, a Mester mindig azt
hangoztatta, hogy az igazi újító, aki képes mindent úgy hagyni,
ahogy van, mert mindent tökéletesnek lát.
- De akkor miért akarna bármit is megreformálni? - tiltakoztak a
tanítványok.
- Nos, vannak újítók és újítók. Az egyik típus hagyja, hogy a
cselekedetek átfolyjanak rajta, s ő maga semmit sem tesz; az ilyen
emberek változtatják meg a folyók alakját és folyását. A másik típus
állandóan buzgólkodik; az ilyenek arra az emberre hasonlítanak, aki
azon fáradozik, hogy még nedvesebbé tegye a folyót.
- Hogyan lehetnék olyan nagy ember mint te?
- Miért akarsz nagy lenni? - kérdezte a Mester. - Embernek lenni
is elég nagy teljesítmény.
Újonnan érkezett látogatóinak azt szokta mondani a Mester:
- Kopogtassatok, s az ajtók megnyílnak.
Némelyiktől aztán még huncutul megkérdezte:
- Hogy akarod azt, hogy az ajtó kinyíljon neked, amikor sosem volt
becsukva?
Mielőtt a látogató beállt volna a Mester tanítványai közé, valami
biztosítékot akart szerezni a Mestertől.
- Meg tudod mutatni az életünk célját?
- Nem.
- Legalább az élet értelmét?
- Azt sem.
- Körvonalazni tudnád nekem a halál természetét és a síron túli
életet?
- Nem.
A látogató gúnyolódva továbbállt. A tanítványok megdöbbentek és
elcsüggedtek, hogy Mesterük ilyen rossz fényben s ennyire
haszontalannak mutatkozott. A Mester viszont békítőleg így szólt:
- Mi haszna, ha érted az élet értelmét és természetét, de sosem
érezted és élted azt. Inkább azon vagyok, hogy egyétek meg a
puddingot, sem mint hogy spekuláljatok rajta.
A Mester egyszer így szólt egyik tanítványához:
- Ha valaki helyes útra akarja terelni háza népét, nem szabad
miattuk méregbe gurulnia, hiszen a haraggal nemcsak magát szennyezi
be, hanem azok lelkébe is tisztátalanságot visz, akikre haragszik.
Egy másik alkalommal meg azt mondta:
- Amióta összetörtem haragomat, a zsebemben tartom. Ha szükségem
van rá előveszem.
- Cselekedetekkel vagy szemlélődéssel lehet elnyerni az üdvösséget?
- Egyikkel sem. Az üdvösség látáson keresztül jön.
- Mit kell látni?
- Hogy az arany nyaklánc, amit annyira szeretnél, már ott van a
nyakadon. Hogy a kígyó, amitől úgy félsz, csak egy kötél a földön.
Forrás: A csend szava
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
28.
29.
dugo@szepi.hu