(Részlet Simonyi Gyula: Szerelemről fiataloknak c. könyvéből)

Egyenlő számú fiú és lány kell hozzá. (A táborban lévő férjek ill. asszonyok bevonásával, ill. az aznapi konyhás brigád összetételének variálásával, jegyespárok egyik felének kihagyásával érjük el.) A lányok egy nagy körben helyezkednek el mint állomásvezetők. (Az állomások közt 40-150 m távolság legyen. A teljes körben hallható legyen a közepén elhangzó sípszó!)

Az induláshoz minden állomáshoz odaáll egy fiú. Sípszóra megkapja az állomásvezetőtől az ,,előzetes tájékoztatást'', majd indul a következő állomásra. Így fogaskerékszerűen fordul tovább minden sípszóra a fiúk köre, míg a lányok köre helyben marad. Egy-egy fiú összpontszáma tehát az összes lánytól kapott pontszámok összege.

Amikor a fiúk körbeértek, azaz minden fiú annál a lánynál szerepelt, akinél indult, akkor a fiúk maradnak helyben, ők lesznek az állomásvezetők, és a lányok indulnak sípszóra körbe. A fiúk pontoznak, s a lányok pontszáma is az összes fiúktól kapott pontokból adódik össze.

Ez a második menet elmaradhat, ha nincs elég idő, vagy ha nagy a létszám és így a kettős menet már túl hosszú s fárasztó lenne. Ha elmarad, akkor a fiúk is az első körben pontoznak (a lányok ne tudják, hogy a ,,versenyzők'' is pontozzák őket!), olyan utasítással, hogy igyekezzenek aktivizálni az állomásvezetőket, visszakérdezni, kölcsönössé tenni a szituációt és eszerint pontozni. Ahol ez nem lehetséges, ott a lány spontán viselkedése a pontozás alapja.

Időbeosztás: fél perc a sípszó után a következő feladat elmondása, 1-2 perc az útidő (amely egyben gondolkodásra is szolgál) a távolságtól függően, és 6 perc a feladatmegoldás tiszta ideje. Tehát 7 és fél (nagyobb távolságok esetén 8 és fél) percenként kell sípolni. Az akadályverseny teljes ideje ez az időköz szorozva az állomások számával, plusz az állomásvezetők (azaz mindenki) betanítási ideje. Ne feledjük hozzáadni a kör felállásának idejét.

A pontokat az összegyülekezés után a táborvezető írja össze. Semmiképp sem szabad kiderülnie, hogy melyik fiú melyik lánynak (és viszont) mennyi pontot adott, s csak az első három fiú- és lányhelyezettet szabad kihirdetni, mert rendkívül önbizalomromboló lehet, ha valaki megtudja, hogy a sereghajtók közt van.

Az akadályverseny egyrészt tesztel (s a pontszám kiderülése nélkül is maga a feladattal való szembesülés önismeretet növel), másrészt fejleszt, s nem utolsósorban lehetőséget nyújt a táborozó fiatalok számára a párkereső szemmel való körülnézésre, ami élesíti a szemet és növeli a tapasztalatot.

Az állomások:

Csak az első körhöz, tehát fiúversenyzők számára fogalmazva néhány ötlet, sorrendjük tetszőleges lehet, s hasonlókat lehet alkotni nagyobb létszám esetén. A második körhöz akár ugyanazon feladatokat lehet - lányok számára átfogalmazva - kiadni, hiszen egy lány csak két feladatot ismer az első körből: amelynek az 'előzetesét' ő adta, és amelynek ő volt az állomásvezetője.

1.

Előző állomásvezetőtől kapott tájékoztatás (E): Mozi előtt vár a lány a jegyekkel.

Odaérkezéskor az állomásvezető ezzel fogad (O): ,,Nem kaptam jegyet. Mit csináljunk?''

Az állomás célja (C): Talpraesettség, tájékozottság.

Pontozás szempontjai (P): Programok, lehetőségek száma, értéke, ötletesség.

2.

E: Gondolj egy hibára, amit nem tudnál hosszú távon elviselni! A lánynak, akivel jársz, éppen ez a hibája. Menj, segíts neki kinevelni magából!

O: -

C: Feddés helyes módja.

Mennyire fontos hibát talál ki?

Meggyőzően érvel-e?

Elkeserítően bírál, vagy kedvet csinál a megjavuláshoz? (Érzelmi támogatás)

3.

E: Mondj szerelmes verseket!

O: -

C: Kulturáltság, szép beszéd, érzelmi gazdagság.

Költők, verscímek száma.

Idézetek száma, tartalmi értéke.

Előadókészség.

4.

E: Kettesben kirándultok. Nagy eső elől forgalmatlan út buszmegállójába húzódtok. Miről fogsz órákig tartalmasan beszélgetni?

O: -

C: Kapcsolatkészség.

Mennyi és milyen témát sorol.

Csend, az eső hallgatása is szerepeljen.

Játékok egyszerű eszközökkel (fűszál, kavics) vagy anélkül.

Kérdések, ne csak ő akarjon beszélni, érdeklődő legyen.

5.

E: Most mész a kislányért, s együtt indultok közösségi találkozóra.

O: ,,Nem mehetek találkozóra, mert tanulnom kell!''

C: Az értékrend-egyeztetés fontosságának kiemelése.

Szilárd-e a találkozó elsődlegességében? Meggyőzően érvel-e?

Megérti-e a helyzetet, próbál-e a gondon is segíteni?

6.

E: Egyedül kirándulsz és egy szép kislányt találsz. Ismerkedj meg vele.

O: Visszautasít minden tolakodásnak, szemtelenségnek tűnő kísérletet.

C: Tapintatos határozottság.

Udvarias? Kitartó? Hódító - jó értelemben?

7.

E: A menyasszonyod jobban kötődik a szüleihez, mint hozzád. Beszélj vele.

O: -

C: Határozott elhagyás.

Meggyőzően érvel-e a határozott elhagyás mellett?

Érzelmileg pozitívan beszél-e a szülőkről, hangsúlyozza-e a felnőtt, baráti (de a házastársinál sokkal kevésbé intenzív) kapcsolatot velük és a segítőkészséget irántuk?

8.

E: Hogyan szoktál gyerekekre vigyázni?

O: Mennyi gyerekvigyázás volt eddig az életedben?

Hogyan oldanád meg (az állomásvezető találjon ki gyerekvigyázás ill. -nevelés közben fölmerülő problémákat)?

C: Ez a segítés jó felkészülés a házasságra.

Mennyiség? Problémamegoldás?

Van koncepciója a gyereknevelésről?

9.

E: A kislány valami drága dolgot (te találd ki, hogy miről legyen szó) akar venni, elég fölöslegesen. Beszélj neki az anyagiak helyes használatáról!

O: -

C: Anyagiak a fő vitapont.

Milyen szintű dolgot talál ki ,,fölöslegesként''? Csak a luxuscikk fölösleges neki? Vagy a kerékpár is?

Meggyőzően érvel a szegénység mellett? Szerepel mindhárom fő motiváció (irgalom, Mammont megvetés, a Földet nem kiszipolyozás)?

Van koncepciója a pénzgazdálkodásról?

10.

E: Három napja ismerkedtetek meg, de a kislány már csókolózni akar.

O: ,,Ne legyél már ilyen ósdi!'' (Természetesen csak szóban. Eljátszani nem kell!)

C: A fiúk ne addig menjenek el, ameddig a lány engedi, hanem járjanak a maguk feje szerint a helyes úton.

Meggyőzően, sőt helyes vágyakat ébresztően indokolja tartózkodását a fiú? Szerepelnek-e az alábbi érvek:

Életre szóló döntést nem szabad kábulatban hozni, csak józanul.

A szexualitás az élet minden más területével való összhangban tud ontológiai, misztikus szeretetegységgé fejlődni.

,,Ápolsz majd, s nem csalsz meg, ha sokáig beteg leszek? A választ nem lehet szóval, csak hónapok ismeretségével megadni.''

,,Nosza, házasodjunk össze.'' (A másik ellenérvei egyben a szexualitásban való sietés ellenérvei is.)

11.

E: -

O: ,,A ma reggeli játék nagyon eldurvult. A férfiasság, erő és az agresszivitás határa hol van szerinted?''

C: Az agresszivitásnak semmi helye a családi életben. Az erélyre viszont szükség van.

Jól le tudja-e írni (példákkal is) a durvaság és erély különbségét? Eléggé irtózik-e az agresszivitástól?

12.

E: A jegyesség utolsó hónapjaiban hogyan fogtok felkészülni a házasságra?

O: -

C: Tervszerű, alapos jegyesoktatás.

Van-e koncepciója a jegyeskor szerepéről? Elemi részek szerepelnek-e:

Könyvek olvasása és megbeszélése kettesben. Tud-e jó könyveket sorolni erről?

Jegyesoktatásra járni általuk választott, szépen élő házaspárhoz, az olvasmányok kapcsán maradt kérdések fölvetése.

Az eskető pap oktatása.

13.

E: Összevesztetek. (Te találd ki, hogy min!) Most menj el kibékülni, anélkül, hogy az igazadat föladnád.

O: -

C: Az igazságot csak úgy lehet kimunkálni, hogy szeretetben érvelve egyetértésre jutunk. A békülésben a szeretet dialógusát állítjuk helyre, nem az igazunkat adjuk föl. A békülés után tudjuk folytatni az egyetértés kimunkálását.

Látja, kifejezi-e ezt a világos különbséget? A szeretetkapcsolatot állítja-e helyre, vagy a vitatott témáról beszél?

14.

E: Megszületett benned a döntés, hogy szakítasz. (Te találd ki, hogy mi a döntés oka!) Menj az utolsó találkára.

O: -

C: Gyengédség, minél kisebb fájdalom. De határozottság, világos beszéd, ne hagyja bizonytalanságban a másikat. Mindkettőjük érdekében szülessen a döntés.

Fontos indokot vagy felületes ürügyet mond a szakítás okaként? Csak önmagáról beszél, vagy mindkettőjük érdekéről?

Határozott? Nem hagy fájdalmas, reménykedő időszakot utána?

Gyengéd, nem rombolja társa önbizalmát, tiszteli érzéseit?

15.

E: A kislány komolyan aggódik amiatt a kikerülhetetlennek látszó törvényszerűség miatt, hogy a fiatal lányok két-három évtized múlva is szépek lesznek és ő meg öreg és csúnya lesz addigra és akkor már nem fogod szeretni. Meg tudod nyugtatni?

O: -

C: A házasság növekvő értékeinek fölfedezése, hangsúlyozása.

Elvi megoldás? Meggyőző előadás?

16.

E: Diszkóba indultok, de meglepve látod, hogy kissé kihívóan öltözött. Mi a véleményed a csinosságról?

O: -

C: A kellemes megjelenés mindenkinek ajándék (ezt sajnálni féltékenység), a nemi vonzerő csak a házastársnak.

Helyes elvek? Meggyőző érvelés?

17.

E: A kislány a tábor legkeresettebb lelkigondozója. Minden éjjel mással megy őrségbe beszélgetni, fiúkkal is, és nappal is sokszor lefoglalják mások a gondjaikkal. Értesd meg vele, hogy ne ennyire egyoldalúan ossza be az idejét, rád is gondoljon néha!

O: -

C: Ne akadályozzuk egymást a szolgálatban. A férfi is adjon hátteret, támogatást a nő lelki-szellemi szolgálatához. S ami fáj a férfinak, ha a nő túl kevés időt szán rá, az figyelmeztesse őt is - mert a férfi hajlamosabb a túlzott kifelé fordulásra -, hogy őrizze meg az időbeosztásban is a harmóniát.

,,Én ilyen lánnyal nem is járnék'' - férfiprivilégiumok elve: nulla pont.

Le akarja állítani? Vagy örül a szolgálatnak?

A kapcsolat erősségének féltése, vagy féltékenység?

Konstruktív megoldások?

18.

E: -

O: ,,Dohányzol, noha tudod, hogy káros, csak nincs akaraterőd leszokni. Mi fog megóvni attól, hogy később igyál is, vagy elkártyázd a megélhetésünket stb.?''

C: A férfi a biztonság, erő, szilárdság legyen a családban. Ne legyen akaratgyenge. Számítani lehessen rá.

Védi a gyengeséget, a fiatalkori megszokást? Avagy a helyes elv: a dohányzásra rászokni, ill. pár évi dohányzásról nem leszokni halálos bűn. Általában, amit jónak látunk, azt tegyük, vegyük komolyan.


dugo@szepi.hu