Hazafelé menet Makos Gábor nem tudta szóra bírni Adrient. Mint egy holdkóros ment mellette, akkor sem tiltakozott, amikor Makos Gábor belékarolt.
- Miért nem akar velem szóba állni?
Adrien nem válaszolt. Talán nem is hallotta a kérdést.
A ház ellenségesen fogadta őket magába, a villanylámpa kigyúló sárga fénye mit sem változtatott a szobák ridegségén.
- Üljön le! - mondta Makos Gábor.
Adrien nem mozdult, hátát a szekrény oldalának támasztotta.
- Szóval elhatározta, hogy nem beszél. Nekem úgy is jó. Felkattintotta az ágy melletti villanyt, bezárta az ajtót. Fütyörészett. A belső szobából kihozott egy üveg Martellt meg két poharat. Lerakta az ágy melletti asztalkára. Levetkőzött. Adrien elfordította a fejét. Makos Gábor bebújt a paplan alá, töltött mindkét pohárba.
- Nem iszik?
Adrien nem fordult feléje, rázta a fejét.
- Akkor egészségére!
Felhajtotta. Nem szólt semmit, nézte a lányt, időnként átrezdült az arcán valami fölényes mosolyféle.
- Küldje ki a tigrist - szólalt meg alig hallhatóan Adrien.
Makos Gábor, mintha jó tréfát hallana, fölnevetett.
- Úgysem megy. Jöjjön, üljön ide! - beljebb húzódott az ágyon.
Adrien idegesen a tigrisre kapta a tekintetét. Makos Gábor újra töltött magának.
- Inkább idehozzam?
Adrien odament, leült az ágy szélére. Makos Gábor keze lassan végigcsúszott a lány térdén, megérintette ölébe ejtett kezét. Adrien keze jéghideg volt. Újra fölemelkedett, megfogta a poharakat. Az egyiket Adrien kezébe erőltette.
- Koccintson velem!
Tartotta a poharat. A lány egy hirtelen mozdulattal, anélkül hogy koccintott volna, lehajtotta a konyakot. Megrázkódott.
- Engedjen el - mondta. A hangjában nem sok meggyőződés volt.
Makos Gábor nevetett.
- Nem bolondultam meg. Évek óta várok erre a pillanatra.
Adrien idegesen rápillantott.
- Nagyon kérem, engedjen elmenni!
- Talán maga nem várta, hogy így történjen? Nem?
Adrien szótlanul bámult maga elé. Makos Gábor már csak azt látta, hogy finoman hullámzani kezd a háta. Sírt.
Makos Gábor újra megfogta a kezét.
- Maga egy gyilkos, érti, gyilkos! - zokogta Adrien, de a kezét nem húzta el.
Makos Gábor eloltotta a villanyt, magára húzta a lányt. Szájon akarta csókolni. Adrien mereven összezárta a száját, nyöszörgött.
A férfi felült, vetkőztetni kezdte. Adrien, mint egy fabábu, ült mellette, Makos Gábornak időnként az az érzése támadt, nem is élőlényt vetkőztet.
A lány teste márványhideg volt.
Makos Gábor simogatni kezdte, csókolgatta. A lány lúdbőrös lett, Makos Gábor tenyere diadalmasan futott végig a finoman reszelő felső karon.
- Néz - suttogta Adrien.
- Ne törődjön vele - suttogta vissza Makos Gábor, és szájon csókolta Adrient.
A lány ajkai engedelmesen szétnyíltak.
Hajnaltájt arra ébredt Makos Gábor, hogy Adrien vinnyogva sír mellette.
- Mi az, mi bajod? - könyökölt fel.
- Mocskos vagy. Mindent mocskossá teszel, amihez hozzáérsz - hüppögte, és kiugrott az ágyból.
Makos Gábor finom súrlódó zajokból hallotta, hogy öltözik. Felkattintotta a villanyt.
- Feküdj vissza.
Parancsolónak szánta a hangját, de a lógó harisnyában, kombinéját maga elé kapó lány annyira szánalmas volt, hogy megszelídült tőle.
Adrien tovább kapkodta magára a ruhákat. Makos Gábor undort érzett.
- Feküdj vissza! - mondta most erélyesebben.
- Nézd meg a tigrisedet! Csak nézd! - kiáltott Adrien, és a tigrisre mutatott.
Felkönyökölt, hunyorogva nézte az állatot. Először azt hitte, a gyenge világítás űz vele tréfát, kiugrott az ágyból, felkattintotta a nagy villanyt.
A tigris szőre hamuszürke volt. Ugyanolyan hamuszürke, mint a
korábbi foltja. Makos Gábor dermedten nézte, észre sem vette, hogy
Adrien kinyitja az ajtót, és kibotorkál a nedves, félhomályos
hajnalba.
Délben, amikor Káptalan megjött, Makos Gábor még az ágyban
heverészett. A tiszt összeszűkült szemmel nézte a tigrist, szerette
volna megkérdezni, hogy mitől szürke, de ahogy Makos Gábor
kialvatlan, gyűrött arcára esett a tekintete, olyan heves gyűlöletet
érzett, hogy azonnal rátért jövetele céljára.
- Az elnök úr üzeni, hogy megvan az autó. Kérdezteti, mikor kezdhetjük a költözést.
- Miért nem ő maga jött? Fél?
- Dolga van - mondta kurtán Káptalan.
- Jó, hát ha dolga van, mondja meg neki, hogy nem költözöm a Borzási-kastélyba. Abba a házba költözöm, ahol ő lakik most.
Káptalan hallgatott, nézte a csizmája orrát.
- Érti?
- Igen, értem - mondta kelletlenül. - Viszontlátásra.
- Várjon még!
Káptalan felállt.
- A feleségemnek mondja meg, hogy legkésőbb délután ötre itt legyen.
- Jobb lenne, ha ezt saját maga...
- Ne vitatkozzon. Tudja, hol a feleségem?
- Az egész város tudja.
- Mit akar ezzel mondani?
- Semmit.
- Hogy az egész város tud viselt dolgaimról, mi? Hogy gyűlölnek, mi? - Elvigyorodott. - majd még nekem is zengedezni fog a dicsőítő kórus... Hehe... Dögöljenek meg!
Felült, ölébe gyűrte a paplant, Káptalanra villantotta a szemét. Egy darabig elmélyülten mozgatta meztelen lábujjait.
- Magát pedig leváltom. Az inasom lesz. Annak való.
Káptalan nem válaszolt, mereven nézte Makos Gábort. Nem látszott félni.
- Most pedig csinálja, amit mondtam. Ötre legyen itt a feleségem. És holnap költözni akarok. Egy szögig legyen berendezve. Az a szoba, a dolgozó, vagy micsoda, maradjon úgy, ahogy van.
- Az már a Főnök idejében is úgy volt - mondta gúnyosan Káptalan.
- És ezután is úgy lesz! Elmehet.
Végigkutatta a lakást ennivalóért, de csak egy darab kenyeret talált és egy kilónyi nyers húst. Lusta volt nekilátni sütni, elrágcsálta a kenyeret. A húst nem tette vissza a jégre, csak ledobta az asztalra. A konyhaablak keretének támaszkodva evett, bámulta az udvar fehér kövekkel körülbástyázott virágágyásait. Emlékezett még, Szolga Erzsébet milyen vidáman meszelte annak idején a köveket, s most úgy érezte, attól, hogy a lány nincs a házban, a kert máris elhanyagolt, gondozatlan. Pedig ugyanolyan volt, mint tegnapelőtt. Szokatlan szusszanásra lett figyelmes. Megfordult. A tigris, két első mancsát a konyhaasztalnak támasztva, megnyúlt nyakkal szagolgatta a húst.
Másnap kora reggel harsány kiáltozás verte fel álmából. Az utcán bútorszállító kocsi állt, a sofőr és a rakodómunkások nem mertek kiszállni, kiáltoztak Makos Gábornak. Nagy nehezen behívta őket - a tigris rájuk se hederített. Úgy feküdt a sarokban, mintha beteg lenne.
Makos Gábor megitatott a rakodókkal egy üveg pálinkát, ő maga nem ivott egy kortyot sem. Az emberek ettől erőre kaptak, pillanatok alatt berakodtak - bútort egy darabot se vitetett el Makos Gábor - , s pálinkától megnövekedett önbizalmuk még megjegyzésekre is futotta.
- Meg kellene fürdetni ezt a tigrist - mondta egyikük, s Makos Gábor, bár jól hallotta a megjegyzésből az iróniát, nem szólt semmit.
Az új házban jelentkezett a személyzet. Három marcona, szemmel láthatóan mindenre elszánt férfi és két öregasszony, az egyik szakácsnő, a másik takarítónő.
- A főkomornyik hol van? - kérdezte Makos Gábor.
- Miféle főkomornyik?
- Káptalan, aki eddig rendőrparancsnok volt.
Nem tudtak róla.
Ebben a házban volt telefon, Makos Gábor feltárcsázta a rendőrséget, de Káptalan nem volt benn.
Telefonálás után végigjárta a házat. Nem lehetett panasza, csodálatosan berendezték. Különös kíváncsisággal nyitott be a dolgozószobába, s nagy megelégedésére szolgált, hogy rendelkezése szerint ugyanúgy hagyták a szoba berendezését, amilyen Lestyánnal való beszélgetésekor volt.
A földszinten választott magának szobát, egy nagy, lovagteremszerű helyiséget - a berendezésről látszott, hogy szalonnak szánták -, az egyik végébe fölállíttatott egy ágyat. Soha többé egyetlen más szobába nem nyitott be.
Estefelé megérkezett Káptalan. Civilben. Makos Gábor szemrehányásaira nemigen zavartatta magát, azt mondta, magánügyben volt távol.
- Rendben, akkor most elmegy a feleségemért. Ne jöjjön vissza nélküle.
A tiszt - azaz most már főkomornyik - bólintott, s szótlanul otthagyta Makos Gábort. Jó egy óra múlva jött vissza, azt mondta, hogy Szolga Erzsébet egy nap haladékot kér, az éjszakát még szeremé Adrienéknél tölteni. Míg mondókáját előadta, a tigris balsejtelműen mormogott.
- Kuss! - szólt rá Makos Gábor.
A tigris erre elhallgatott.
De Szolga Erzsébet másnap délre sem érkezett meg, négy óra felé Makos Gábor már dühösen szaladgált terem méretű szobájában föl s alá. Hívatta Káptalant, újra elküldte a lányért.
- Nincs ott - jelentette visszatérte után Káptalan.
A tigris morogni kezdett, Káptalan arca megmerevedett.
- Az ezredesné azt mondja, ma korán reggel elindult, azzal, hogy idejön.
Makos Gábor Káptalanra szegzett szemét lassan a mocorgó, vinnyogó tigrisre fordította. Elvörösödött, tekintetét visszakapta Káptalanra.
- Hazudik!
A tiszt nem ért rá védekezni, mert Makos Gábor felugrott, a tigris felé fordult.
- Hazudik? Igaz? - kérdezte tőle.
A tigris Káptalan felé ugrott, vicsorgott, a rózsaszín ínyből félelmetesen világítottak a sárgásfehér fogak.
- Tehát hazudott! Köszönöm, Káptalan.
A tiszt falfehéren hátrált a vicsorgó tigris elől.
- Megérdemelné, hogy széttépessem - mondta tárgyilagosan.
Káptalan a falnak szorult, igyekezett úrrá lenni félelmén, egy hang se hagyta el a torkát, de homlokát, arcát kiverte a víz.
- Ide! - mondta Makos Gábor
Megvetően végigmérte Káptalant, s a tigrissel a sarkában kivonult.
Autóba ült - a tigris kényelmesen elfért a böhöm fekete batár hátsó ülésén.
A szíve vadul kalapálni kezdett, amikor újra ott állt szemben a második emeleti ajtóval. A csöngetésre ugyanazokat a könnyű lépteket hallotta, mint első alkalommal. Csakhogy most már tudta, kinek a lépései. Meg sem várta a kérdést, megszólalt.
- Adrien, én vagyok, engedjen be!
- Istenem, mit akar még, mit akar tőlem? - a hang alig-alig hatolt át az ajtón.
Makos Gábort bántotta a meggyötört, szemrehányó hang.
- Magától semmit - mondta keményen -, küldje ki Erzsébetet.
- Nincs itt.
Most megint ajtónyikorgás hallatszott, a mankók koppanásából nem volt nehéz megtudni, hogy az öregasszony is kijött az előszobába.
- Ne komédiázzanak velem, tudom, hogy itt van. Erre már az ezredesné felelt.
- Hordja el magát, nincs itt a felesége.
- Engedjenek be!
- Nem, nem. Ide soha többé - sipította az öregasszony, hallatszott, ahogy Adrien csitítgatja.
A harmadik emeleten nyílt egy ajtó, valaki áthajolt a lépcsőkorláton, lenézett, ijedt szusszanással visszakapta a fejét, és beugrott a lakásba. Makos Gábor már csak elvillanó sziluettjét látta. Kedve támadt a leskelődő után rohanni, hogy rajta töltse ki bosszúját, de bent megint harsogni kezdett az ezredesné.
- Menjen innét, gyilkos, menjen innét!
- Nagyon kérem, ne ordítson - mondta idegesen Makos Gábor -, nyissák ki az ajtót, mert betöröm.
- Csak törje, csak törje, másképp nem jön be, csak ha betöri...
A hang eliszaposodott, mintha vér szaladt volna az öregasszony torkába - valószínű Adrien a szájára szorította a kezét.
Makos Gábor nem tétovázott tovább. Intett.
Az ajtó a tigris első csapására kifordult a sarkából. A két nő dermedten állt az előszobában, de az öregasszony, amikor Makos Gábor eléje ért, sziszegve megszólalt.
- Átkozott legyél, ne légy Isten előtt soha kedves, a magod is átkozott legyen, s az is, aki a világra hozott!
Makos Gábor megtorpant.
- Hallgasson!
Az ezredesné hangja vékonyan felmagasodott.
- A halálod is olyan legyen, mint az életed, a szemétdombon halj meg! - lóbálta a mankóját.
Makos Gábor torkon ragadta az öregasszonyt, megrázta. Adrien odaugrott, hogy anyjának segítsen, de a tigris rávetette magát, elsodorta. Makos Gábor visszaparancsolta a tigrist, elengedte az öregasszonyt. Az ezredesné erejét vesztve csúszott a földre.
Dühe ködében nézte a két - fogasról lehullott kabátok közt heverő - nőt, pillantása Adrien szakadt, félrecsúszott harisnyájára esett, keserű íz szaladt a szájába. Adrien a fölcsúszott szoknyáját fektében a térdére húzta - s Makos Gábor ekkor már úgy érezte, soha ennyire senkit nem gyűlölt, mint Adrient és az anyját.
Berohant a lakásba, benyitogatott a mellékhelyiségekbe, de Szolga Erzsébetet nem találta. Nekirontott a szekrényeknek, szétdúlta az ágyakat - hiába.
Adrien az anyját támogatta a szobába. Nem sírt egyikük sem.
- Hol van?
- Mondtuk, hogy elment - mondta szárazon Adrien.
A haragtól, becsapottságtól reszketett a hangja.
- Hova?
- Nem tudom.
- Megölöm. Mind a kettőt megölöm.
Feléjük lépett.
Adrien megbotlott, az öregasszony teljes súlyával ránehezedett.
- Istenem - mondta nyögve, mintha az anyja tehetetlen testének súlyán kívül a kényszerű árulás terhe is ránehezedne -, hát az a tiszt vitte el. Már tegnap este elvitte.
- Káptalan?
- Az, csak menjen már innen! Menjen!
Makos Gábor lerohant, beugrott az autóba.
- A tigrist kövesse - mondta izgatottan a sofőrnek. Kihajolt az ablakon, intett a félrehajtott fejjel bámuló tigrisnek: - Előre, vezess!
A sofőr elindította a motort, de a szürkésfekete borzas tigris nem teljesítette a parancsot. Vinnyogva kerülgette az autót, az ajtót kaparta. Makos Gábor kinyitotta a hátsó ajtót, beengedte. A tigris elnyúlt az ülésen, fejét első lábai közé ejtette, mozdulatlanul feküdt, mintha megdöglött volna. Makos Gábor zavartan pislogott hátra, szisszentett, a tigris erre fölemelte a fejét.