Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok

Másnap reggel csodálatosan jó kedvem volt. Legszívesebben dúdoltam volna, de a szobában többen is dolgoztunk, így hát csak magamban mosolyogtam, és olyan vidáman rajzoltam a terveket, ahogy még soha.

Nem tartott sokáig az örömöm. Kilenc óra felé Peti apja fölhívott telefonon. A tervek után érdeklődött. Hümmögtem, hímeztem-hámoztam.

- Szeretném, ha ma este elhozná - mondta.

Kis idő múlva valaki beszólt, hogy egy kisfiú keres. Peti volt. A szemét vörösre sírta, kócosan, egy szál ingben állt az előcsarnokban. Éppen hideg szél fújt, kiadós nyári vihar ígérkezett.

- Peti, azonnal menj haza, megfázol! - kiabáltam rá, de ő csak pityergett.

- Hallottam, amikor apával beszéltél. Apa azt mondja, holnap lebontják a pajtát. Ma reggel már volt ott egy ember, megnézte, és azt mondta, holnap hozzá lehet kezdeni.

- Ne félj, Petikém! - mondtam, pedig még magam sem tudtam, mit teszek.

Este, persze tervrajzok nélkül, nehéz szívvel indultam el a Levendula utcai ház felé. A kapuban egyenest belerohantam Peti apjába. Dúlt volt az arca, első pillanatban meg sem ismert.

- Jó, hogy jön - mondta aztán idegesen. - Peti...

- Csak nem történt valami baja?

- Kórházban van - mondta az apja, és lehajtotta a fejét.

Peti, miután tőlem elment, nem ment haza. Azt az embert akarta megkeresni, akivel az apja a bontást megbeszélte. Az utcán érte a hideg nyári vihar.

- Azonnal belázasodott. Lehet, hogy tüdőgyulladása van.

Peti csendesen, lehunyt szemmel feküdt a fehér kórházi ágyon. Mosolyogni próbált, mikor megismert.

- Szervusz, hogy van Szigfrid? Nem beteg?

- Nem - mondtam. - Szigfridnek semmi baja. Azt üzeni, hogy gyógyulj meg.

- Már megint ez a Szigfrid! Ki az a Szigfrid? - mondta ingerülten az apja.

- Szigfrid jó barátunk, apa, egy oroszlán. Ő lakik a pajtában.

Az apja elfordult, és tárgyalni kezdett egy kopasz, fehér köpenyes orvossal.

- Szeretném, ha Szigfridék meglátogatnának - mondta Peti. - Nagyon egyedül érzem magam. Mit gondolsz, oroszlánokat beengednek a kórházba?

- Nem tudom. Majd megkérem a főorvost.

Következő látogatásom alkalmával Gabriellával együtt fölkerestük a főorvost. A folyosón találtuk meg, egy ápolónővel és egy fehér hajú, idős orvossal beszélgetett. A főorvos az a kopasz volt, akivel a múltkor Peti apja tárgyalt.

- Jó napot! - köszöntünk. - Főorvos úr, egy különös engedélyt szeretnénk kérni - mondtam.

- Csak tessék - intett.

- Szeretnénk Petihez behozni az oroszlánjait.

- Micsoda? Kórházba oroszlánokat? Mit képzel?

- Azt hiszem, hamarabb meggyógyulna a kisfiú.

- A kisfiú oroszlánok nélkül is meggyógyul.

- És az oroszlánok is nagyon szeretnék látni őt.

- Szó sem lehet róla!

Elindultunk Gabriellával a kijárat felé. Azon gondolkoztam, hogy valamiképpen mégiscsak be kellene hozni Szigfridet, mikor valaki utánam kiáltott. Az ősz hajú orvos volt.

Odasietett hozzánk, és azt súgta:

- Hozzák csak nyugodtan az oroszlánokat.

Másnap megint telefonált Peti apja, de most már szó sem volt a tervekről. Peti állapota rosszabbodott, arra kért, hogy látogassam meg Gabriellával együtt.

Nem volt látogatási idő, de azonnal elrohantunk a kórházba. Peti arcán piros lázrózsák égtek, és már beszélni sem tudott. Csak nézett ránk szomorúan. Lefogyott a betegség alatt, szeme akkorára nőtt, mint egy dió.

- Azonnal hozom Szigfridéket! - kiáltottam.

Futottam a pajtába. Már messziről hallottam, hogy valaki kiabál. A pajta ajtajában ott állt dr. Kis János, ugyanolyan ünnepélyesen, feketébe öltözve, ahogy érkezett, kezében tartotta a szállodacímkés bőröndöt. Vele szemben Szigfrid állt és kiabált.

- Nagyon unalmasak vagytok ezzel a cirkuszi hűhóval meg ezzel a kisfiúval - mondta dr. Kis János -, unlak benneteket.

- Csak menj a palotáidba! A gyáraidba! A földjeidre! - üvöltött Szigfrid. - Senki sem hívott, senki sem tartóztat!

- Mit kiabálsz? - kérdezte szelíden Szilvia. - Hadd menjen, ha menni akar.

- Igen, de éppen most, mikor beteg a kisfiú - méltatlankodott Szigfrid, de dr. Kis János akkor már messze járt.

- Látod ezt az aljast... - fordult hozzám Szigfrid.

- Nem érdekes! - mondtam sietve. - Azonnal gyertek velem. Peti rosszul van.

- Micsoda?! Rosszul van! Futás! Szilvia, hol a nadrágtartóm?

De ezt csak megszokásból kérdezte Szigfrid, mert akkor már futott is Szilviával és Arabellával együtt.

- Jenő hol van? - kérdeztem.

- Alszik - legyintett Szilvia.

De a nagy sürgés-forgásra Jenő is fölébredt.

- Mi az, hova rohantok? Várjatok! - kiabált.

- Beteg a kisfiú! Rosszul van - kiáltott neki vissza Szilvia.

- Én is megyek! Várjatok! - kiabált.

Szélesre tártuk a kórterem ajtaját. Természetesen Szigfrid tolakodott be elsőnek.

- Szervusz, Petikém... Izé... Miért nem nevetsz? Szigfrid vagyok...

Peti mosolygott.

- Mit ordítasz? - suttogta Szigfridnek Szilvia.

- Dr. Kis János hol van? - kérdezte Peti.

- Elment meglátogatni a rokonait, még akkor, amikor megbetegedtél - hazudta Szigfrid. - De mutathatok neked egy-két produkciót; ha akarod, nagyon szívesen fejen állunk Szilviával együtt. És Arabella táncol neked... ne törődjél dr. Kis Jánossal... Akarod, hogy fejen álljunk?

- Nagyon kedves vagy - mosolygott Peti. - És Jenő is a rokonait látogatja?

- Tényleg: Jenő. Hol van Jenő?

- Hiszen elindult velünk - mondta Arabella.

A folyosóról bejött az ősz hajú orvos.

- Petikém, egy oroszlán van kint, azt kérdezteti, bejöhet-e. Azt mondja, Láz Jenőnek hívják.

Jenő besompolygott az ajtón. Mindenki elhallgatott a meglepetéstől. Jenő nyakkendőt kötött, és a cipője fényesen csillogott.

- Szeretném, ha meggyógyulnál - mondta, és zavartan babrálta a nyakkendőjét.

- Leveheted a nyakkendődet, ha szorít - mondta neki Peti.

- Á, kösz, nem szorít egyáltalán - dadogta zavartan Jenő.

Aztán közelebb ment az ágyhoz, és így szólt:

- Tudod, van egy zseniális tervem. Ha meggyógyultál, szervezünk egy cirkuszt. Te leszel az igazgató. Az egész világot beutazzuk. Viktor megtervezi a sátrat és a lakókocsikat, Arabella és Gabriella táncolni fognak, Szilvia labdamutatványokat csinál, én pedig saját költeményeimet szavalom. Jó, mi?

- És én? Engem kihagysz? - kérdezte megbántva Szigfrid.

- Ja, igaz, te leszel a jegyszedő.

- Széttépem! Azonnal széttépem - sziszegte Szigfrid, de aztán jóízű mosolyra fakadt, mert látta, hogy Peti csillogó szemmel nevet.

- Most már biztos, hogy meggyógyulok. De ugye továbbra is a pajtában laktok? Megkeressük Robertót, és ő is velünk lakhat - mondta a kisfiú. - Csak apának meg kell mondani, hogy ne bontassa le a pajtát.

- Ne félj! - mondtuk egyszerre. - Nem bontatja le.


dugo@szepi.hu