Pár nappal ezután újabb vendég érkezett a pajtába. Már kora délelőtt megjött, s mi Gabriellával bent az Építészeti Hivatalban nemsokára megtudtuk, mert a kisfiú betelefonált.
- Szervusz, Viktor - mondta izgatottan. - Ma este Gabriellával okvetlenül gyertek el. Megjött Szigfrid unokaöccse. Egy nagyon jópofa oroszlán, de azt hiszem, valami nincs vele rendben. Olyan oroszlán, úgy látszik, nincs is, akivel minden rendben van.
- Elmegyünk - mondtam, és délután aztán csakugyan becsengettünk a Levendula utcai kapun.
Egy rongyos lobogó sörényű oroszlán ült Szilvia ágyán, a többiek körülülték, és áhítatosan nézték. A lobogó sörényű lelkesen magyarázott valamit, mancsaival nagyokat csapott a levegőbe.
Amikor beléptünk, elhallgatott.
- Itt vannak a barátaim, Gabriella és Viktor - mutatott ránk a kisfiú.
- Örülök, hogy megismerhettelek benneteket - mosolygott ránk a lobogó sörényű. - Láz Jenő vagyok.
- Jenőkém, igazán köthettél volna nyakkendőt a barátaim tiszteletére! - mondta a kisfiú.
- A nyakkendő fölösleges. Sohasem kötök nyakkendőt. Sőt a cipőmet sem tisztítom, csak hetente egyszer. Ezek felesleges dolgok. Külsőségek. A szív az első... Értitek? A szív!
Mindezt kissé színésziesen mondta. Dr. Kis János elégedetlenül morgott.
- Szavak, szavak...
- Te csak ne szólj közbe! - torkolta le Jenő. - a te segítségedre volna leginkább szükség. A te vagyonoddal nagyon sok mindent meg lehetne oldani. Persze, ilyenkor a szádat húzod. Ismerlek benneteket!
- Szép terveid vannak, de ahhoz nem kell okvetlen nyakkendő nélkül járni és mindenkit sértegetni - mondta Arabella.
- Jenőben az én vérem folyik. Jó vér - vette védelmébe a lobogó sörényűt Szigfrid.
- Holnap hozzákezdek! - kiáltott Jenő. - Nem törődöm a kicsinyes akadékoskodókkal. Holnap megfogalmazom a kiáltványt.
- Milyen kiáltványt? - kérdezte kíváncsian Gabriella. - Ne haragudjatok, mi csak most jöttünk, nem tudunk semmit.
- Jenő fölszabadítja az oroszlánokat - lelkesedett Szigfrid.
- Hogyan?
- Minden oroszlánnak a szavannán a helye. Milyen jogon csukják őket ketrecbe, mutogatják az állatkertben, cirkuszban? Mondd meg nekem, mi jogon! Afrika, az a mi hazánk. Felhők, pálmafák, hatalmas fűtenger. Szabadon kószálni. Igaz, Szigfrid?
- Igaz! - kiáltotta Szigfrid.
- Újra az ököljogot akarod érvényre juttatni! - csóválta a fejét Kis János. - Ez nem igazság.
Hosszasan vitatkoztak.
Jenő lobogó sörénnyel érvelt, magyarázott, kiabált. Szigfrid helyeselt:
- Visszamegyünk Afrikába.
Aztán hirtelen elhallgatott. Zavartan nézett Jenőre.
- De tudod, mielőtt Afrikába mennék, még egyszer szeretnék fellépni.
- Holnap hozzálátok - mondta Jenő, ügyet sem vetve Szigfridre.
Aznap este elmenőben megint találkoztam a kisfiú édesapjával.
- Na, hogy halad a munka? - kérdezte. - Mikor kezdhetünk a bontáshoz?
- Egyelőre várhatunk még vele - mondtam könnyedén, de a szívem összeszorult. - A terveket pedig majd bemutatom.
Persze, még egy vonalat sem rajzoltam.
- Mit gondolsz, mi lesz? - kérdezte aggódva Peti.
- Ugyan, ne félj! - vigasztaltam. - Az ilyen pajtákat nem lehet csak úgy egykettőre lebontani.