Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok

- Induljunk - sürgetett bennünket Szigfrid -, elkésünk.

Már ötvenszer elmondtuk neki, hogy pontosan hét órakor kell elindulnunk, amikor az előadás elkezdődik.

- De én látni akarom az előadás elejét is - méltatlankodott Szigfrid.

- Ördögöt! Hát azt hiszed, szórakozni megyünk? Egyáltalán be sem megyünk a cirkuszba.

- Hogyhogy be sem megyünk?! És az előadásból nem látunk semmit?

- Pontosan azt tesszük, amit Arabella mondott, és Arabella azt mondta, hogy a cirkusz kerítésénél álljunk meg.

- Ki az az Arabella? Széttépem! - vicsorgott Szigfrid.

- Nem értem, hogy egy okos, tapasztalt oroszlán hogy lehet ilyen gyerekes! - szomorodott el a kisfiú.

- Á, te még sok mindent nem értesz - legyintett Szigfrid, de aztán csendben maradt.

Hét órakor végre elindultunk. Elöl loholt Szigfrid, utána a kisfiú, majd Gabriella, végül én.

Szigfrid főkönyvelőnek álcázta magát. Csokornyakkendőt kötött, egy aktatáska volt a hóna alatt, és a farkát a kabátja alatt spárgával a nyakába kötötte.

- Szigfrid, a főkönyvelők nem szoktak így rohanni. Rögtön ujjal mutogatnak rád, hogy itt megy egy oroszlán, és akkor mi lesz?

- Igaz, megfontoltan kell viselkedni - mondta Szigfrid, és könnyedén átugrott négy egymás mellé rakott szemetesládát.

- Szigfrid! - mondtuk valamennyien szemrehányóan.

- Milyen voltam? - kérdezte Szigfrid, ügyet sem vetve ránk. - Pompás ugrás volt, mi?!

- Legszívesebben visszaküldenélek - mondta haragosan Peti.

- Á, ez volt az utolsó - magyarázkodott Szigfrid, aztán hirtelen megállt, előrefigyelt. - Széttépem! - mordult fel.

- Szigfrid, mi az? Kit tépsz szét megint?

- Egy tigris - sziszegte átszellemült arccal.

- Hol?

- Ott - mutatott Szigfrid a szemben levő kerítésre.

Mindannyian arra fordultunk. A kerítésen egy macska ült, és süttette magát az esti nappal.

- De hiszen az egy macska!

- Nem számít. A tigrisek családjába tartozik. Széttépem!

- Fogjuk meg - javasolta Gabriella.

- Majd én! - kiáltott Szigfrid. - Megmutatom nektek hogy kell elfogni az ellenséget.

- Félreértettél, Szigfrid, téged kell megfogni!

Kétoldalt belekaroltunk. Le nem vette a szemét a macskáról, a végén már majdnem kicsavarodott a nyaka, s mikor pontosan a macska alá értünk, dühösen morgott egyet. A macska megijedt és eliramodott.

- Haha, láttátok? A szavannák ura egyet mordul, s a tigrisek menekülnek.

- Macska volt.

- Nem számít, de menekült. Ez a lényeg - mondta elégedetten Szigfrid.

Mikor a cirkuszhoz értünk, éppen tapsorkán zúgott odabent. Szigfrid a fülét hegyezte, és mi jó erősen megmarkoltuk a karját, nehogy elszaladjon.

- Nézni akarom az előadást - morogta Szigfrid. Nem volt időnk válaszolni, mert valaki föltűnt a bódék között. Lelapultunk a földre.

- Széttépjem? - kérdezte Szigfrid, aztán fölállt, és harsányan nevetni kezdett. - Dehogy tépem, hiszen ez Baltazár. Szervusz, Baltazár!

Baltazár és Szigfrid megölelték egymást.

- Örültem, mikor meghallottam, hogy élsz. Jó színben vagy, Szigfrid.

- Természetesen - mondta Szigfrid.

- Megváltozott a terv - fordult hozzánk Baltazár. - Arabella száma eggyel eltolódott. Addig várni kell. Elbújtatlak benneteket valahová.

- Az előadást... nem lehetne nézni az előadást? - kérdezte reménykedve Szigfrid.

Baltazár gondolkozott.

- De azt hiszem, igen. Gyertek!

A lakókocsik és az állatketrecek között osontunk. Baltazár kézen fogva vezette Szigfridet. Szigfrid mindent alaposan megnézett, és nagyokat sóhajtott. A tigrisek mellett is elmentünk, Szigfrid bevicsorgott a rácson, de a tigrisek ügyet sem vetettek rá. A művészbejáróhoz mentünk, a zenekari pódium állványzata alá.

- Innen mindent jól láthattok, titeket pedig nem láthat senki. Arabellának megmondom, hogy itt vagytok.

Baltazár elment.

A porondon éppen a lovak dolgoztak.

- Á, szolgalelkű népség - legyintett Szigfrid. - Még rácsot sem kell használni. Akkor inkább már a tigriseket nézem - és elfordult.

- Egész idő alatt az előadást akartad nézni. Most itt vagy, és elfordulsz.

- Ugyan, ez nem előadás - morogta. - Csak lovak.

A produkció szép volt. Nem törődtünk Szigfriddel. Mondjon, amit akar. A lovak mutatványa a közönségnek is tetszett, mert a szám végén óriási taps zúgott fel.

Légtornászok következtek. Libegtek, röppentek fent a szédítő magasban, a közönség lélegzet-visszafojtva figyelt, s egy-egy sikeres szaltó után megkönnyebbülten felsóhajtott. Gabriella rajongva nézte őket, lélekben ő is ott volt velük, és feszülő trikóban szállt a levegőben.

- Ez igen! - mondta Szigfrid. - Ezt nevezem. Nézzétek, háló nélkül csinálják. Ezt hajlandó vagyok nézni.

Olyan büszkén beszélt, mintha ő maga csinálta volna a dupla szaltókat.

Ezt a számot is nagy ünneplésben részesítette a közönség. Háromszor is kitapsolták az artistákat. A kikiáltó most igen ünnepélyes ábrázattal állt a közönség elé, és beszéde előtt sokat sejtető szünetet tartott.

- Igen tisztelt, nagyérdemű közönség! Most következő számunk egyedülálló a világon. Kérjük, tartózkodjanak a tetszésnyilvánítástól és egyáltalán minden hangoskodástól, mert a legkisebb pisszenés is a művésznő életébe kerülhet. Következik Arabella, a repülő tündér és Cecil, az oroszlán.

A személyzet rácsokkal vette körül a porondot, a közönség izgatottan morajlott.

Aztán felharsogott a zenekar, és csillogó ruhában belibegett Arabella. Öt labdát dobtak be neki gyors egymásutánban különböző helyekről. Valamennyit elkapta, de mert csak kettő fért a kezébe, labdázott velük, három mindig a levegőben repült.

- Ez semmi - mondta Szigfrid -, a Jefferson-féle cirkuszban, ahol fiatalkoromban dolgoztam, volt egy nő, aki ugyanezt tizenhárom labdával csinálta.

- Csönd! - sziszegte valaki a zenekari pódiumról.

De elhallgatott volna különben is, mert Arabella az öt repülő labdával megindult a kupola felé egy kötélen. Csodálatosan ügyesen csinálta. Mindig feljebb kapaszkodott, s közben a labdák egyre szálltak. Aztán ráült a trapézra, és hintázni kezdett a repülő labdákkal. Izgatottan figyeltük.

- Jaj, ha leesne - suttogta Gabriella.

- Csönd! - sziszegte Szigfrid.

Ebben a pillanatban egy oroszlán jelent meg a bejáratnál, idegesen körülnézett, és mély torokhangon morgott.

- Szilvia - suttogta meghatottan Szigfrid. Szilvia besompolygott a porondra, szemmel láthatóan zavarban volt, nem értette, miért kell neki fellépnie. Arabella csettintett, és lehajított Szilvia felé egy labdát. Ez volt az első számuk; Szilviának az lett volna a feladata, hogy míg az ötödik labdát is le nem dobja a lány, addig egyetlenegyet sem enged a földre esni. Cecil ezt nagyszerűen és imponáló könnyedséggel csinálta, de Cecilnek könnyű volt, hiszen nem lehetett több négyévesnél. De Szilvia már elszokott a mozgástól, bár valamikor ő is tudta ezt a számot, most csak bambán bámult maga elé, hagyta, hogy az első labda a földre essék. Szigfrid felszisszent, és beleüvöltött a síri csendbe:

- Szilvia, ne hagyd magad!

Arabella egy pillanatra megingott a kiáltástól, a nézőtéren valaki felsikoltott.

- Őrült! - morogtam Szigfrid fülébe.

De ő nem törődött velem. Szilviát nézte. Mikor Szilvia meghallotta Szigfrid hangját, mintha megtáltosodott volna, ugrálni kezdett a labdákért, és az öt labda mint egy színes tűzijáték keringett a levegőben, anélkül, hogy egy is a földre esett volna.

- A feleségem - mondta büszkén Szigfrid.

Ebben a pillanatban nagy reccsenés hallatszott, és elaludt a villany. A koromsötétben a nézők vadul kiabáltak. Baltazár hangját hallottam:

- Erre!

Valaki megfogta a kezemet.

- Hol vagy, Szigfrid? - kérdezte Peti.

- Futás! - vezényelt Baltazár.

A kocsik és ketrecek között is sötétség terpeszkedett, időnként meg-megbotlottunk.

Néptelen utcákon szaladtunk. Elöl Peti és Gabriella, utánuk Szigfrid és Szilvia Arabellával, végül én.

Pár perc múlva valamennyien a pajtában voltunk.


dugo@szepi.hu