Arabellát a porondon találtuk meg, éppen gyakorolt.
- Arabella! Légy szíves egy pillanatra! - kiáltott neki Baltazár.
- Ne zavarjatok! Nem látjátok, hogy gyakorolok?
Éppen elindult fölfelé egy hosszú kötélen, amely a kupolában levő trapézokhoz vezetett.
- Nagyon fontos - kérlelte Baltazár.
Arabella lenézett a kötélről, és meglátta Petit.
- A kisfiú is hozzám jött? - kérdezte.
- Igen - feleltük mindannyian.
- Jó, akkor lejövök.
Baltazár ránk kacsintott.
- Segíteni fog.
Arabella nagyon szép volt. Ez, hogy szép, nem is jó kifejezés. Tündöklő lány volt Arabella.
- Te légtornász vagy? - kérdezte tőle ámulva Gabriella.
- Igen. Légtornász és táncosnő - mondta ő szomorúan.
- Csodálatos - sóhajtott Gabriella.
- Egyáltalán nem csodálatos - mondta a másik lány, aztán felénk fordult. - Mit akartok?
Baltazár előadta kérésünket. Arabella figyelt, és az arca kipirult örömében.
- Rendesek vagytok. Segítek. Az igazgatóval kell beszélnem - folytatta -, addig gyertek a kocsimba.
Egy tűzpiros, aprócska kocsiban lakott a légtornászlány. Minden kicsi és nagyon kedves volt ebben a kocsiban. A sarokban ágy állt, a kocsi közepén asztal és két szék. Az egyik sarokban még mosdó is volt. Peti megcsavarta a csapot, és felkiáltott:
- Nézd, folyik!
- Persze - mondta mosolyogva Baltazár -, itt minden kocsiban van folyóvíz. Ez nagyon előkelő cirkusz.
- Bezzeg Szilviát még sétálni sem engedik!
- Nem azt mondtam, hogy jószívű, azt mondtam, előkelő - emelte fel az ujját Baltazár.
A kis kocsiban sok szekrény volt. Gabriella kinyitotta az ajtókat, és fölkiáltott gyönyörűségében. A szekrényekben szebbnél szebb ruhák lógtak. Aranyozott selymek, bíborok, zöldek, sárgák, tarkák, fehérek, uszályosak, fátylasak.
- Csodálatos - mondta Gabriella. - Mit gondolsz, Baltazár, Arabella haragudna, ha fölpróbálnék egyet?
- Csak tessék, Arabella úgysem szereti ezeket a ruhákat.
Arabella ezalatt az igazgatónál ült.
- Kérni szeretnék valamit - mondta.
- Csak tessék, Arabella, tudod, hogy minden kérésed parancs számomra - felelte az igazgató.
- Félek Ceciltől - mondta Arabella. - Nem merek vele fellépni.
- Ceciltől? - csodálkozott az igazgató. - Hiszen Cecil a legszelídebb oroszlánunk. Nem értem.
- Az utóbbi időben mogorva lett hozzám. Nem tudom, miért. Mindig félek, amikor ránézek.
- Cecil imád téged, Arabella. Ebben a cirkuszban mindenki imád téged. Érted? Mindenki! - mondta különös hangsúllyal az igazgató.
- Nem akarok Cecillel fellépni - ismételte Arabella, és a szeme sarkából az igazgatóra nézett.
- Nem bánom, de a szám nem maradhat el. Válassz magadnak más oroszlánt. Én nem bánom. de a többi mind vadabb.
- Ó, nem, nagyon köszönöm - mondta boldogan Arabella -, majd találok egyet.
Felkelt, és elindult az ajtó felé. Már a kilincset fogta, mikor az igazgató utána szólt:
- Mégis melyikkel akarod csinálni?
- Hát...
- Mert Szilviával nem csinálhatod! Érted? Nem! - mondta gonosz arccal az igazgató. - Az előbb láttam, mikor azokkal az idegenekkel tárgyaltál.
- Miféle idegenekkel? - kérdezte zavartan Arabella.
- Ugyan, mintha nem tudnád - gúnyolódott az igazgató. - Gondolhattam volna, hogy nem a magad jószántából jössz!
- Ez valami félreértés - hazudott Arabella. - Az idegenek autogramot kértek tőlem. Nem értem, mi köze ennek Szilviához.
Az igazgató mereven nézte a lányt. Látszott rajta, tétovázik, vajon higgyen vagy sem. Aztán bal kezével az asztalra csapott.
- Nem bánom - mondta -, a számnak menni kell! Csinálhatod Szilviával is...
- Köszönöm - mondta örömmel Arabella.
- Még ne köszönj semmit, még nem fejeztem be - folytatta az igazgató. - Van egy feltételem is.
- Feltételed? Miféle feltétel? - kérdezte Arabella elszorult hangon.
- A régi feltétel. Ha hozzám jössz feleségül, felléphetsz Szilviával. Ha nem, Cecillel lépsz fel. Megértetted?
Arabella lehajtotta a fejét. Még mindig fogta a kilincset, a cipője orrával a szőnyeg sarkát piszkálta.
- Nos? - sürgette a férfi.
- Tudod, hogy Robertót szeretem - mondta a lány -, az ő felesége akarok lenni.
- Roberto, Roberto! - dühösködött az igazgató. - Mit akarsz azzal a csavargóval? Talán már nem is él. Soha többet feléd sem néz!
- Roberto szeret engem - mondta nyugodtan a lány, és az igazgató szemébe nézett.
- Jó, akkor készítsétek elő Cecilt a fellépésre.
- De érzem, hogy megöl!
- Nem érdekel! Szilviáról szó sem lehet. Befejeztem.
Arabella széles, dühös mozdulattal kitárta az ajtót, és kilépett. A lépcsőn mégis megállt. Visszafordult. Bedugta fejét az ajtón.
- Tudod mit? Meggondoltam! Neked van igazad. Hozzád megyek.
Az igazgató felugrott az asztal mellől, még kunkori szakálla is mosolygott az álla hegyén, és a lány felé szaladt, de Arabella becsapta az ajtót az orra előtt.