Amikor Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán először üvöltött föl, Vacskamati megjegyezte:
- Ijesztgetni akar bennünket.
A második ordításnál azonban már gyanakodni kezdett.
- Talán éhes - mondta.
- Lehetetlen - rázta a fejét Ló Szerafin, a kék paripa -, tegnap kapta meg a nyugdíját és negyven kiló parizert vett magának.
- Világos, telezabálta magát - vélte Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl. - Azért ordít, mert negyven kiló parizer nyomja belülről.
És ekkor megint fölhangzott a fájdalmas oú-aú-uó. Bruckner Szigfrid ordított. Keservesen.
- Mégiscsak meg kellene néznünk - mondta csendesen Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
- Úgy van - bólintott Mikkamakka -, megtekintjük.
Fölkerekedett az egész társaság. Elöl ment Mikkamakka és Vacskamati Mamintival, a kicsi zöld tündérrel. Utánuk Ló Szerafin, Nagy Zoárd és Aromo, legvégül pedig Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót és Dömdödöm:
Bruckner Szigfrid egy tölgyfa alatt ült, mellette érintetlenül hevert a negyven kiló parizer.
- Mi az, talán meg akarsz vendégelni bennünket? - kérdezte Vacskamati.
- Itt van - mondta síri hangon Bruckner Szigfrid -, csak egyétek meg, faljátok föl, tömjétek magatokat... Mit se törődjetek vele, hogy a halotti toromra tartogattam.
- Mire? - érdeklődött Mikkamakka.
- A halotti toromra - mondta még síribb hangon Bruckner Szigfrid. - Én ugyanis meghalok. - Egy nagy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. - Vége a világ legszebb oroszlánjának. - Már sírt. - Vége a világ legrendesebb élőlényének. Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem.
- Megcsodaőrültél? - kérdezte Mikkamakka. - Micsoda történt?
- Ou-au-uó! - üvöltött Bruckner Szigfrid.
- Színészkedik - morogta Aromo -, semmi baja.
- Nem látod, hogy nem nyúlt a parizerhez?
- mondta neki szemrehányóan Ló Szerafin.
- És ünneplőbe öltözött - suttogta megrendülten Szörnyeteg Lajos.
- Hogyhogy ünneplőbe? - kérdezte Mikkamakka. - Tudtommal ez az egy pepita nadrágja van.
Erre Dömdödöm Bruckner Szigfridre mutatott.
- Dömdödöm, dömdödöm - mondta élénken.
Ahá! Most vették észre. Szigfrid a piros nadrágtartóját vette föl.
Mert nadrágtartóból kettő volt neki. Egy szürke és egy piros. Nagy ünnepnapokra pirosba öltözött.
- De hát ne ordíts már, mondd meg, hogy mi bajod! - fordult hozzá Mikkamakka.
- A fogam - suttogta Bruckner Szigfrid -, a fogam!
Ojjé, a hideg csak úgy futkosott a hátunkon: Hű, a foga!
- Nagyon fáj? - kérdezte részvevően Aromo.
Bruckner Szigfrid rázta a fejét.
- Nem, egyáltalán nem fáj..., Most - tette hozzá jelentőségteljesen. - Most még nem fáj. De majd... egy-két nap múlva... au-ou-uó... én úgyis meghalok. Ide nézzetek!
Felhúzta az ínyét, és mindannyian látták, brrr; ó jaj, egy sötét foltocska a jobb fölső szemfogán!
- Hát bizony, ez kilyukadt - mondta borzongva Mikkamakka.
- Egy lyuk - bólogatott Vacskamati.
- Lik - mondta Ló Szerafin.
- Lyukacska - így Szörnyeteg Lajos.
- Likacska - toldotta meg Nagy Zoárd.
- Liki-luki - mondta bánatosan Maminti és akkor Bruckner Szigfrid szörnyűségesen felüvöltött.
- Még egy szójáték, és ütök, vágok, ölök... - itt elcsuklott a hangja - és hara... har... ha... harapok - zokogta -, tudok is én már harapni... Ezzel... Nézzétek...
- Döm - mondta ekkor Dömdödöm -, dödöm.
Bruckner Szigfrid felugrott, és galléron ragadta.
- Szóval te is... te is gúnyolódsz! Azt mondtad talán, hogy lyuk? He? Vagy lik? Luk? Likacska? Lyukacska? He?! Vagy liki-luki? Mi?!
- Dödöm, dömdödöm - rázta a fejét ijedt arccal Dömdödöm.
Látszott, azt magyarázza, hogy dehogyis ilyesmiket mondott. Sőt, ellenkezőleg!
- Azért mondom! - engedte el Bruckner Szigfrid, s azon nyomban sírva is fakadt. - Jaj de sajnálom, jaj de szánom, jaj de siratom szegényt!
- Kicsodát? - kérdezte gyanakodva Aromo.
- Kicsodát? Kicsodát? Hát kinek lyukadt ki itt a foga? Ki van itt halálra ítélve? Kicsoda? - s nehogy kétsége legyen bárkinek is, megdöngette a mellét. - Magamat! Magamat szánom, siratom, sajnálom.
Aromónak elege volt már a nagy siránkozásból. Lebiggyesztette a száját.
- Inkább a fogmosást gyakoroltad volna annak idején. Most nem kellene siránkoznod.
- Azt állítod, hogy sohasem mosok fogat? - pattant fel Bruckner Szigfrid.
- Azt - mondta Aromo.
Bruckner Szigfrid lehajtotta a fejét.
- Hát ez igaz. Ez igaz, Aromo, bevallom. De az nagyon csúnya rágalom volt, hogy annak idején se mostam fogat. Mert annak idején igenis mostam.
- Ezt nem értem - akadékoskodott Vacskamati -, elismered, hogy sohasem mostál, de azt állítod, hogy annak idején mégis mostál...
- Mit értesz te, mit?! - háborgott színésziesen Bruckner Szigfrid. - Ezt a pofon egyszerű dolgot nem érted? Sohasem, de annak idején mégis. Mit nem értesz ezen?
- Már elnézést - rebegte Szörnyeteg Lajos -, akkor mikor mostál te fogat?
- Majd én megmondom, mikor - rikoltotta Aromo. - Mikor a hírt a birka írta, mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka, mikor a szamár volt számtantanár, mikor egy pálcán kézen állt a fácán, és mikor a récék voltak az észmércék.
- Ez gyönyörű szónoklat volt - nézett Aromóra tátott szájjal Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
- Különösen az volt szép - suttogta Vacskamati -, hogy mikor egy pálcán kézen állt a fácán.
- Valóban nagyon szép szónoklat volt - mondta gyanakodva Bruckner Szigfrid -, de nem ártana, ha egyenesen is megmondanád, mit hadrikáltál itt. Azt állítottad, hogy mostam annak idején fogat, vagy azt, hogy nem? Az annak idejénről beszélj!
- Az az annak idején akkor volt - mondta Aromo -, amikor, ami elmúlt, az lett a jövendő, és ami ezután lesz, az volt a múlt.
- Beletörött, aj, beletörött! - ordított föl Szörnyeteg Lajos.
- Ó, neked is a fogad? - esett kétségbe Maminti.
- Nem, nem a fogam. Az agyvelőm.
- Mibe törött bele?
- Hát ebbe az egészbe. Amit Aromo mond. Igaz, nem tudtam olyan gyorsan követni, ahogyan mondta, még csak ott tartok, hogy mikor a róka volt a tyúknak a legjobb móka... Hogyhogy, amikor a róka megeszi a tyúkot... akkor miért móka?
- Na, ebből elég - mondta Mikkamakka.
- Csak locsogtok, lefetyeltek itt, neki meg, szegénynek - Bruckner Szigfridre mutatott -, egy szörnyű lyuk van a szemfogán.
- Az ám - bődült el Bruckner Szigfrid -, majd elfelejtettem...
- Ne ordíts, kérlek szépen - mondta Mikkamakka -, inkább üljünk össze, és találjunk ki egy hathatós módszert.
- Milyen módszert? - kérdezte Nagy Zoárd.
- Hathatóst.
- Az milyen?
- Olyan, amitől biztosan elmúlik Bruckner Szigfrid fogáról a lyuk.
- Helyes - kiáltott Vacskamati -, akkor ne is hathatóst, hanem héthetőst találjunk ki sőt! és itt elakadt. - Jaj, nem jön ki.
- Micsoda? - érdeklődött Ló Szerafin.
- Az, hogy nyolcnyatóst.
- Nem baj - vágott közbe Mikkamakka -, mondd azt, hogy tizenhathatóst vagy tizenhéthetőst! Kész. Most már csak okos dolgokat akarok hallani.
Körbeülték Bruckner Szigfridet.
- Akinek valami eszébe jut, az jelentkezzen!
- Eszembe jutott! - rikkantott Szörnyeteg Lajos.
- Mondjad! - néztek rá kíváncsian.
- Azért volt a tyúknak jó móka a róka...
- Most nem arról van szó, hogy akármi eszedbe jut, azzal előálljál - magyarázta türelmesen Mikkamakka -, csak ha Bruckner Szigfrid fogának megjavítására támad egy gondolatod.
- Jaj, nekem mégsem jut eszembe semmi, mégiscsak beletörött az agyvelőm! - siránkozott Szörnyeteg Lajos.
- Jó, akkor ülj oda Bruckner Szigfrid mellé! - intett Mikkamakka. - Tehát kettős feladat: Bruckner Szigfrid foga kilyukadt, Szörnyeteg Lajos agya beletörött. Rajta, elő a mentő ötletekkel!
Egy darabig gondterhelten bámultak maguk elé valamennyien. És persze megint Aromónak jutott eszébe legelőször a megoldás. Azaz, várjuk csak ki a végét. Mert Aromo igen vészjósló ábrázattal emelkedett fel a helyéről.
- Ügy döntöttem - kezdte, de Ló Szerafin rögtön félbeszakította.
- Mi az, hogy úgy döntöttél? Talán az a véleményed!
Aromo lesújtóan ránézett.
- Úgy döntöttem, hogy az a véleményem, miszerint...
- Ezeket a miszerinteket hagyjuk! - legyintett mérgesen Bruckner Szigfrid. - Egyszer találkoztam egy miszerinttel, és összevissza hazudozott nekem. Elegem van a miszerintekből. Az ámbárokból meg az annakellenérékből is elegem van. Az ugyebárokról meg az ámbátorokról nem is beszélve.
- Szóval, te találkoztál egy miszerinttel? Szerinted mi az a miszerint?
- Köcsögkalapot viselt - folytatta zavartalanul Bruckner Szigfrid -, sárga kalucsnit és frakkot. Csokornyakkendővel. És ez a csokornyakkendős miszerint raccsolt is. Ráadásul. Sőt, hazudozott! Raccsolva hazudozott.
Aromo feldühödött.
- Szerinted mi az a miszerint?
- Mi lenne - rántotta meg a vállát Bruckner Szigfrid -, egy kötőszó.
- Szitakötőszó - szólt közbe Vacskamati.
Aromo haragosan a közbeszólóra villantotta a szemét, majd ismét Bruckner Szigfridhez fordult.
- És te találkoztál egy kötőszóval?
- Most mondtam. Sárga kalucsnit viselt. Csokorny...
- És hazudozott?
- Halljátok? Ez megőrült! - nézett szét segélykérően Aromo.
- Egyáltalán nem őrült meg - mondta halkan Mikkamakka -, fenébe a miszerintekkel! Térj a tárgyra!
- Jó, de ne szóljatok közbe! Bruckner Szigfrid foga azért lyukadt ki, mert sohasem mosott fogat. Jó jó - nézett az izgő-mozgó oroszlánra -, mondjuk azért, mert csak annak idején, semmikor se mosott fogat. Tudomásom szerint őkelme legalább százéves, esetleg... ne szólj közbe, mert abbahagyom... esetleg száztizenöt, de maradjunk csak a száznál. Naponta öt percet kellett volna eltöltenie fogmosással, az annyi mint... izé - Aromo az égre emelte a tekintetét, és számolt. Így hangzott: - Zözözizizözözuzu - és már mondta is -, az annyi mint évi ezernyolcszázhuszonöt perc. Az nagyjából, ugye, évi... zözözizizuzu, évi harmincnégy óra, az száz év alatt, zözözizizözizö, száznegyvenkét nap, és még a szökőnapokat bele se számítottam. Azt javaslom tehát, hogy közadakozásból vegyünk kétszáz fogkefét és kétezer-négyszáz tubus fogkrémet, s amíg el nem fogy, azaz száznegyvenkét napig, Bruckner Szigfrid éjjel-nappal egyfolytában mossa a fogát. Pótolja a mulasztást!
Aromo elégedetten leült.
- Uuuuuuu - sóhajtott Bruckner Szigfrid.
- Mi az, fáj? - kérdezték tőle részvéttel.
- Dehogy, de száznegyvenkét éjjel és nappal? Egyfolytában...aúaúaú!
- Hiszen az kis híján öt hónap - mondta sajnálkozva Ló Szerafin. - Azt akarod, hogy ne aludjon, ne egyen, ne igyon, csak nyiszálja, csiszálja, sikálja, kaparja, húzza-vonja?
- Csak ez a megoldás - mondta magabiztosan Aromo.
- Egyáltalán nem megoldás - rázta a fejét Mikkamakka -, a lyuk attól nem múlik el. Moshatja ítéletnapig, a lyuk lyuk marad. Legföljebb tiszta lesz.
- És Bruckner Szigfridnek tiszta lyuk lesz a foga - szellemeskedett Ló Szerafin.
- Nem is arra gondoltam, hogy meggyógyul - mondta Aromo -, csak tanuljon egy kis tisztességet ez a mosdatlan fogú oroszlán.
- Dömdödöm! - nézett rá felháborodottan Dömdödöm.
- Azt akarod mondani, hogy szégyelljem magam?
- Döm - mondta Dömdödöm.
Ami azt jelentette, hogy igenis, szégyellje magát. Mert nem megbüntetni kell Bruckner Szigfridet, hanem meggyógyítani. Elég büntetés neki a lyuk a fogán.
- Bizony - mondta Maminti -, és sajnos egyre nagyobb büntetés lesz.
- Miért? - sírt fel Bruckner Szigfrid.
- Mert a lyuk egyre nő, eszi, eszegeti a fogat, és egyszercsak, zutty, alig marad fog, és ami marad, azt is ki kell húzni.
- Juhuj - rázkódott meg Vacskamati -, foghúzás; az aztán a szörnyű!
Mikkamakka, még mielőtt Bruckner Szigfrid felüvölthetett volna, megszólalt.
- Éppen ezért kérünk valami mentő ötletet.
- Hát - állt fel pironkodva Ló Szerafin, nekem volna egy ötletem. Meg kell előzni a bajt.
Lélegzet-visszafojtva figyelték.
- Bruckner Szigfrid ide ülne, erre a tisztásra - folytatta Ló Szerafin -, elfordítaná a tekintetét, én meg egy jól irányozott, szép, kíméletes rúgással kirúgnám a fogát. Kész. Nem is kellene vele törődni többé.
- Mi, micsoda?! - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Nem is olyan rossz ötlet - kuncogott Aromo.
- A te fogad, azt, azt rúgja ki! - kiabált Bruckner Szigfrid.
- Mit ordítasz, Ló Szerafin igazán csak jót akar reked!
- Neki is így akarjon jót mindenki! - hadonászott Bruckner Szigfrid. - Azt mondja, fordítsam el a szemem, a fogam meg tartsam oda. Talán rakjam a szemem a fülem mögé? Mi? És egyáltalán mi a biztosíték, hogy éppen azt a fogamat rúgja ki, amelyiken a lyuk van?
- Mondd már, legföljebb kettővel többet rúg ki! Azok akkor többé már nem fájnak. Még jól is jársz - mondta Aromo.
Nagy hangzavar támadt, Mikkamakka nem tudott rendet teremteni.
- Varázsolj már egy csöngőt! - mondta Mamintinak.
Maminti előhúzta a varázspálcáját, két krakszot meg egy krikszet csinált a levegőben, és már nyújtotta is a csengőt Mikkamakkának.
A csengőszóra elcsöndesedtek.
- Csak azt akarom mondani - kezdte szigorúan Mikkamakka -, de nem folytathatta, mert Bruckner Szigfrid fölugrott.
- Honnan vetted a csöngőt?
- Honnan vettem volna, hiszen Maminti varázsolta.
- Megvan - ordított lelkesen Bruckner Szigfrid -, éljen Maminti!
Nem nagyon értették a hirtelen boldogságot. Miért örül ennyire egy csengőnek? De nem a csengőnek örült.
- Akkor gyorsan csináljál egy újabb krakszot és krikszet, és mondd, hogy tűnjön el a fogamról a lyuk! Hogy erre nem jöttem rá előbb! Gyerünk Maminti! Meg se kottyan ez a kicsiség egy tündérnek!
Odament Mamintihoz, és felhúzta az ínyét. Maminti azonban szomorúan csóválta a fejét.
- Sajnos, Szigfrid, nem megy.
- Mi az, hogy nem megy?!
- Mert ide tudok varázsolni egy csengőt, egy lexikont, vagy ha nagyon akarod, egy traktort is, de fogtömést varázsolni, azt aztán nem tudok.
- Akkor te nem is vagy igazi tündér - háborgott Bruckner Szigfrid.
- Dömdö, dömdö! - szólt rá hangosan Bruckner Szigfridre Dömdödöm, és mindannyian bólogattak, mert hiszen Maminti egy varázspálca-suhintással megmentette egyszer Dömdödöm életét, hogyne volna akkor tündér!
- Mi az, hogy nem tündér - szólt közbe Nagy Zoárd -, ha akarna, mirniksz-dirniksz, szamárrá változtatna téged.
- Tényleg szamárrá tudnál változtatni? - kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
- Tényleg, de akkor egy lyukas fogú oroszlán helyett egy lyukas fogú szamár lennél. A lyuk, az maradna.
- Akkor, sajnos, az egésznek semmi értelme - szomorkodott Bruckner Szigfrid. - Inkább vagyok lyukas fogú oroszlán, mint lyukas fogú szamár.
- Pedig a te esetedben ez tökéletesen mindegy - mondta Aromo.
- De hát nem lehet egyszerre szamár is, meg oroszlán is - sírt fel kétségbeesetten Szörnyeteg Lajos.
- Te, a beletörött agyvelőddel, ne szólj közbe! - oktatta Aromo.
- Gúnyolódni a szerencsétlen betegekkel azt igen, ahhoz értetek, de meggyógyítani... jaj, már látom, hogy fogok fetrengeni a fájdalomtól! - mondta Bruckner Szigfrid.
Vacskamati emelkedett ekkor szólásra.
- Nekem lenne egy ötletem...
- Kalapáccsal kiverni a fogamat, mi? Vagy parittyával kilőni? Ahogy én téged ismerlek...
- Na jó, akkor nem is mondok semmit - sértődött meg Vacskamati, és visszaült a helyére.
Ló Szerafin mérgesen lekapta a szemüvegét.
- Látod, milyen háládatlan vagy - förmedt Bruckner Szigfridre -, így érdemes segíteni neked! Én nem is maradok itt tovább.
Már szedelőzködött is.
- Nono - mondta Mikkamakka -, nem kell azért megsértődni! Maradj csak. Te meg, Szigfrid, ne gyanúsítgass senkit! Halljuk Vacskamatit!
Vacskamati újra felállt.
- Arra gondoltam, hogy levelet kellene írni Bruckner Szigfrid szemfogának.
- És miből gondolod, hogy a szemfoga tud olvasni, amikor ő maga sem tud.
- Még hogy én nem tudok - ágált Bruckner Szigfrid -, az ábécé mind az öt betűjét ismerem!
- Ez most egyáltalán nem érdekes - mondta Nagy Zoárd -, ha nem tud a szemfogad olvasni, majd fölolvassuk neki a levelet. És mit írunk benne? Mondjad, Vacskamati!
- Megkérjük, hogy ne lyukadjon tovább, és ne fájjon Bruckner Szigfridnek.
- Nagyszerű - lelkesedett Nagy Zoárd -, ez a legjobb megoldás!
- Esetleg verseket is írhatnánk Bruckner Szigfrid szemfogának - gúnyolódott Aromo. A gúnyt azonban senki nem vette észre, és Vacskamati már szavalta is a verset:
és itt elakadt.
- Mondjatok rá egy rímet - kérte.
- Mivel nem a mi fogunk - vihorászott Aromo.
- Mit szemtelenkedsz... majd megsértődik a szemfog, s aztán nézhetünk... főleg szegény Szigfrid nézhet!
- Nem én vagyok a szemtelen - heherészett Aromo -, a szemfog szemtelen.
- Nem értem - sírt fel Szörnyeteg Lajos -, ha egyszer szemfog, akkor hogy lehet szemtelen?
S ekkor szigorúan megszólalt Dömdödöm.
- Döm, döm! - mondta, és Bruckner Szigfridre mutatott.
- Micsoda?! - kiáltott rémülten Bruckner Szigfrid. - Halljátok, mit mond?
- Halljuk, halljuk - bólogattak a többiek, s Bruckner Szigfrid láthatta az arcukon, pontosan azt gondolják, amit Dömdödöm mondott. Mindenki jól értette: azt mondta Dömdödöm, hogy hiába ugrálnak, csakis egy orvossága van a bajnak. Be kell tömni a szemtelen szemfogat.
- Arra gondolsz - kérdezte óvatoskodva Bruckner Szigfrid -, hogy elmenjek egy fogorvoshoz, és krrrzrrr, fúróval...?
- Dödöm - bólogatott Dömdödöm.
- Hát azt aztán nem, de nem ám! - ordított torkaszakadtából Bruckner Szigfrid.
- Jó, ha nem, hát nem - mondta Mikkamakka -, akkor Isten veled. Már állt is fel.
- Gyertek! - szólt a többieknek.
Szedelőzködtek.
- Ezt... ezt nem tehetitek velem! - hápogott Bruckner Szigfrid. - Mi lesz a fogammal?
- Mondtuk, hogy csak a fogorvos segít.
- Olyan mogorva vagy velem - duzzogott Bruckner Szigfrid.
- Mondhatjuk vidáman is - illegette magát Vacskamati. - Csak a, hihi, fogorvos, haha... segít, hehe.
Bruckner Szigfrid felugrott.
- Szétlapítom! - kiáltotta. De lendülete már az első lépés után elhervadt, vállát leejtette, nyakát behúzta, s szomorkásan motyogta maga elé: - Csak a fogorvos segít.
A többiek lélegzet-visszafojtva figyelték: na most mi lesz?
Mi lett volna? Bruckner Szigfrid pózba vágta magát, a fejét fölemelte, a mellét kidüllesztette. Nyoma sem maradt az előbbi, hervatag Bruckner Szigfridnek. Ezen a Bruckner Szigfriden feszült a piros nadrágtartó, melle kosara, mint egy kétakós hordó, na, és a hangja, az volt aztán a királyi!
- Gyerünk ahhoz a fogorvoshoz! Hát mi vagyok én, gyáva nyúl?!
- Nana, csak ne nyulazzunk! - mondta Aromo, de még ez a közbevetés sem csökkentette a pillanat nagyszerűségét. Szeme dülledt, arca horpadt valamennyiüknek ekkora hősiesség láttán. Uramteremtette, ez el akar menni a fogorvoshoz! Uramteremtette! Csodabruckner, Csodaszigfrid!
Még Mikkamakka is dadogott a csodálattól.
- Akk... akkor majd va... valaki elkísér. Ki vállalkozik?
- Én, én! - kiabálták, de végül is Aromóra esett a választás, mert ő már kétszer is járt a városban, sőt saját állítása szerint egy ízben már majdnem ült villamoson is.
- És énvelem mi lesz? - zokogott csöndesen Szörnyeteg Lajos, amikor már éppen indulni készültek.
- Hogyhogy teveled mi lesz? - nézett rá megütközve Nagy Zoárd.
- Az agyvelőm - bökött a fejére -, már elfelejtetted, hogy az agyvelőm beletörött?
- Tényleg, tényleg - zúgták -, vigyétek Lajost is!
- Akkor egy fogorvos, és utána egy agyvelőjavító - mondta Mikkamakka.
Búcsúztak.
- Kinek van egy zsebkendője? - kérdezte Vacskamati.
- Minek? Bőgni akarsz? - mordult rá Bruckner Szigfrid. - Semmi szükség bőgésre. Nem a halálba indulok. Ugyan! Csak egy vacak fogtömés! Mi az egy hősnek?!
- Dehogy akarok sírni! - mondta Vacskamati. - Csak szeretném utánatok lengetni a zsebkendőmet.
- Ami nincs - mondta Ló Szerafin.
- Akkor a kölcsönzsebkendőmet.
Zsebkendője azonban csak Bruckner Szigfridnek volt.
- Na jó, kölcsönadom - mondta -, elvégre nekem lengetsz. Tessék. Bár egy kicsit azért sírhattál volna. Az megnyugtató, ha ok nélkül sírnak a emberért.
Átnyújtotta a zsebkendőt.
Vacskamati lengetett, és aztán sorban valamennyien. Bruckner Szigfrid Aromóval és Szörnyeteg Lajossal eltűnt az erdei úton.
Jó párat lépegettek - kipi-kipi: Aromo, bim-bum: Bruckner Szigfrid, és kliff-klaff: Szörnyeteg Lajos -, amíg a városba értek:
Bruckner Szigfrid olyan büszkén ballagott az utcán, hogy hétszázhúsz kitüntetés elfért volna a kidüllesztett mellén. Ámde ekkor megszólalt Aromo.
- Itt a ház.
- A... a fogorvosé? - tekergette a nyakát Bruckner Szigfrid.
Aromo bólintott, és Bruckner Szigfrid mellére pillantott. ,,Már csak ötszázegy kitüntetés férne el rajta'' - gondolta kárörvendve. A lépcsőházban már csak huszonegy kitüntetés fért volna Bruckner Szigfrid mellére, sőt... egy lépcsőkanyar... tizenkilenc kitüntetés, két lépcsőkanyar... nyolc kitüntetés, három lépcsőkanyar, és azt mondta Bruckner Szigfrid:
- Otthon felejtettem a zsebkendőmet. Visszamegyek.
- Íme a hős oroszlán! - szavalta Aromo. - A bátrak bátra, a rettenthetetlen! Hihi, hallod?
Mindhárman füleltek.
Ezt hallották: ziiirrrrzzrrr.
- Valamit fúrnak - mondta Szörnyeteg Lajos.
- A fogamat... a fogamat fúrják! - ordította Bruckner Szigfrid, és rohant volna le a lépcsőn, de Aromo eléje ugrott.
- Azért is! - mondta, és betuszkolta Bruckner Szigfridet egy ajtón, amelyen ez a felirat díszelgett:
Na, lenyomták ott Bruckner Szigfridet egy székbe.
- Jaj! - rikoltott Bruckner Szigfrid.
- Ne ijesztgessen! - mondta neki megrovóan dr. Zirzurr, és megindult felé a fúróval.
- Kitátani! - mondta, és zirzurr, már berregett is valami, csörrent is valami, nyekkent is valami, nyikkant is valami, zuttyant is valami, pottyant is valami, kottyant is valami... És ekkor azt mondta dr. Zirzurr: - Nna!
- Én, drága doktor úr - szólt ekkor közbe Bruckner Szigfrid -, rettenetesen ordítani fogok.
- És ha szabad érdeklődnöm, miért? - kérdezte dr. Zirzurr.
- Ha fúrni tetszik.
- Kifúrva - mondta büszkén dr. Zirzurr.
- Ha tömni tetszik.
- Betömve - sugárzott dr. Zirzurr.
- Kész?
- Kész.
- Bruckner Szigfrid fölugrott, és egy tükörhöz rohant.
- Ide süss! - ordította. - Itt a tömés! Idenézz, milyen gyönyörű! A legcsodálatosabb tömés! Na, mit szólsz? - fordult Aromóhoz. - Láttál már ilyen gyönyörűt? - Nyolc kitüntetés. - Dokikám, maga egy műbűvész vagy bűművész, vagy amit akar! - Két cuppanós csókot nyomott dr. Zirzurr arcára. Huszonegy kitüntetés.
- Jaj! - mondta dr. Zirzurr, ami nem is csoda, te is azt mondanád, ha megcsókolna egy oroszlán. Ráadásul kétszer is.
Hétszázhúsz kitüntetés.
- Kinek van az erdőben fogtömése, na, kinek? - ugrált Bruckner Szigfrid. - Természetesen csak nekem! Csodabruckner Csodaszigfridnek. Csodanekem. Csodafogtömésem!
- Egyáltalán nem fájt? - kérdezte gyanakodva Aromo.
- Ugyan, egy hősnek! - legyintett Bruckner Szigfrid.
- Doktor úr - mondta ekkor Aromo -, nem lehetne egyet nekem is? - És megpöccentette a fogát.
- Tömés?
- Igen.
- Lyukas?
Aromo reménykedve eltátotta a száját.
- Aá. Ao eée - nyögte tátott szájjal, ami azt jelentette: talán, nagyon remélem. Mármint reméli, hogy lyukas a foga.
Dr. Zirzurr belekalamolt a szájába egy kis nyeles, kerek tükörrel.
- Csodálatos fogak - mondta elismerően. - Egy árva lyuk nincs rajtuk.
Aromo elkeseredett.
- Egy kis tömést azért...
- Megőrült, kérem?! - mérgelődött dr. Zirzurr. - Egészséges fogat kifúrni! Hogy képzeli?
- Hehe - heherészett Bruckner Szigfrid a tükör előtt. - Egyedülálló produkció! Fogtömés az erdőn! Mehetünk. Gyertek, ti... ti fogatömetlenek!
- És én? Énvelem mi lesz? - motyogta Szörnyeteg Lajos.
- Önnek is lyukas a foga? - kérdezte dr. Zirzurr.
- Nem. Az agyvelőm. Beletörött. Egy agyvelőjavító kellene.
- Á, á - mondta a fogorvos -, agyvelőügyben forduljon bizalommal dr. Zirzurrhoz. Majd én... Foglaljon helyet!
Szörnyeteg Lajos boldogan leült.
- Fájni fog? - kérdezte.
- Egy picikét se - mondta dr. Zirzurr. - Nézzen mélyen a szemembe!
Szörnyeteg Lajos nézett.
- Elég mély? - kérdezte.
- Kiváló - mondta dr. Zirzurr. Majd mély hangon megkérdezte: - Kanállal eszi ön a levest vagy villával?
- Kanállal - mondta Szörnyeteg Lajos.
- És a mákos tésztát?
- Azt villával... de szükség esetén kanállal is meg tudom enni. Sőt, még szükségebb esetén...
- Na, na tessék csak mondani!
- Kézzel is - suttogta Szörnyeteg Lajos.
- Remek, várakozáson felüli! - mondta dr. Zirzurr. - Itt valamennyiük előtt ünnepélyesen kijelentem, hogy az ön agya a legtöretlenebb. Szuperjó, príma agyvelő.
Így hát boldogan és egészségesen elindultak hazafelé. Csak Aromo volt kicsit szomorú. Lám, Bruckner Szigfrid egy fogtöméssel fölébe kerekedett.
- Ezt érdemlem, amikor mindig rendesen mosom a fogam? - morgott.
- Egy pár virsliért megmutatom neked a fogtömésemet - mondta neki nagyképűen Bruckner Szigfrid.
És mentek hazafelé. Kipi-kipi: Aromo, bim-bum: Bruckner Szigfrid, és kliff-klaff: Szörnyeteg Lajos.
Addig-addig kipi-kipi és addig-addig bim-bum meg kliff-klaff, amíg vissza nem értek a Négyszögletű Kerek Erdőbe. Na, volt ám öröm, hejehuja, kalaplengetés. Hurrá, hurrá, megjöttek! Csak Ló Szerafin gyanakodott egy picinykét.
- Nézzétek, Bruckner Szigfrid hogy fönnhordja az orrát - mormogta.
- Talán lát valamit az égen - mondta Vacskamati, s egyúttal meg is kérdezte: - Szigfrid, mi van ott fönt olyan érdekes?
De Bruckner Szigfrid elhúzta a száját, s csak úgy foghegyről odavetette Vacskamatinak:
- Hogy beszélsz egy hőssel?
Egy kis csend támadt, tekergették a nyakukat, meresztgették a szemüket, keresték a hőst.
- Hogyhogy hőssel? - értetlenkedett Mikkamakka. - Na meséljetek már, mi történt?
Aromo könnyedén előlépett és legyintett.
- Doktor Zirzurr betömte Szigfrid szemfogát. Semmiség az egész. Egy csecsemő is nevetve kibírná.
Bruckner Szigfrid harsogó gúnykacajt hallatott.
- Még hogy csecsemő! Rettentő fájdalmas volt. A csillagokat láttam. De egy hős nem sír, nem jajgat, nem remeg!
Szájtátva nézték Bruckner Szigfridet, aki, íme nem sír, nem jajgat, nem remeg, s ezt a kicsi csodálatszünetet használta föl Szörnyeteg Lajos a megszólalásra.
- És az én agyvelőm - mondta - egy szuper...
De nem jutott szegény tovább, mert Ló Szerafin egy finom patamozdulattal félresöpörte, és Bruckner Szigfrid előtt termett.
- Mutasd a fogtömésedet! - mondta izgatottan.
Bruckner Szigfrid felkacagott.
- Ingyen? Majd bolond volnék ezt az egyedülálló csodát ingyen mutogatni! Egy pár virsliért megnézheted.
Zúgtak, morogtak a többiek.
- Ez megőrült - mondta Vacskamati. - Mindig tudtam, hogy nagyképű vagy, de hogy ennyire! - förmedt Bruckner Szigfridre, és elfordult az oroszlántól. Éppen Szörnyeteg Lajos felé fordult. Lajosnak ez éppen kapóra jött, és magyarázni kezdett:
- Vacskamati, ide figyelj, az én agyvelőm egy szuper...
De Vacskamati rá se hederített.
- Láttatok már ilyen nagyképű oroszlánt?! - zsörtölődött.
- A fogorvosi székben, ott bezzeg nem volt ilyen nagy legény! - rikkantott közbe Aromo.
De Bruckner Szigfrid erre is csak legyintett.
- Mit irigykedsz! Hogy könyörögtél egy fogtömésért, de doktor Zirzurr megmondta, csak hősöknek lehet - mondta gúnyos félmosollyal.
A társaság megint ámulatba esett.
- Igazán? - kérdezte ámultan Ló Szerafin.
Szörnyeteg Lajos most hozzá fordult.
- Ide nézz, Szerafin, az én agyvelőm egy szuper...
De most sem juthatott a mondat végére, mert Aromo, miközben vad tekintettel nézett Bruckner Szigfridre, közbevágott:
- Nahát, most már bánom, hogy elmentem veled.
- Mintha bizony egyedül nem találtam volna oda! Kinek van az erdőn fogtömése?! - bődült el. - Na kinek? Csodabruckner Csodaszigfridnek!
- Ami azt illeti - szólalt meg erre Maminti, a kicsi zöld tündér -, elég buta oroszlán vagy te.
- Dödöm - helyeselt Dömdödöm.
Bruckner Szigfrid erre még jobban felhúzta az orrát.
- Ugyan, kis mitugrász, irigy társaság, törődöm is én veletek.
Ezzel hátat fordított nekik, és elindult az erdő felé. Az orrát nagyképűen az ég felé tartotta.
- Hova mész, Szigfrid, még nem is láttuk a fogtömésedet.
- Hagyjad csak, hadd menjen - mondta csendesen Mikkamakka.
Szomorúan bámultak a távolodó oroszlán után.
A csendben megint megszólalt Szörnyeteg Lajos.
- Az én agyvelőm egy szuper...
- Egy törpeszuper, tudjuk, mit mondogatod annyit - vágott közbe Aromo.
De Szörnyeteg Lajos talán észre sem vette, hogy megint félbeszakították a mondókáját, ijedelem ült az arcára, és Szigfrid felé mutogatott.
- Jaj, nézzétek, éppen a verem felé megy... Szigfrid... Szigfrid... a régi farkasverem felé mész, nézz a lábod alá! - kiabálta.
De annak kiabálhatott, vak is volt, s úgy tetszik, süket is a dicsőségtől.
- Ha a büszkeségtől nem tud a lába alá nézni, csak nézze az eget - mondta Ló Szerafin.
- De beleesik a verembe - ijedezett Szörnyeteg Lajos.
- Hadd essen - mondta Vacskamati.
- Dömdödöm! - horkant fel erre Dömdödöm.
- Vigyázz! A verem! - ordította Mikkamakka.
Na de ordíthatott. Mert akkor már csörömpölt, zörömbölt, sittyent, suttyant és a gödör fenekén egy nagyot huppant Bruckner Szigfrid. Belepottyant a verembe. Ordított is nagy kétségbeesetten.
A többiek meg rohantak a verem köré.
- Ezt mégsem kellett volna hagyni - sopánkodott Szörnyeteg Lajos.
Mikkamakka mélyen a gödör fölé hajolt.
- Nagyon megütötted magad?
Bruckner Szigfrid nem válaszolt, csak sírdogált, zokogott, jajgatott a verem fenekén.
- Na gyere már ki - mondta Maminti. - varázsolok neked egy létrát. - Csinált a varázspálcájával egy krikszet meg egy krakszot. - Csiribá, csiribi, legyen itt egy létra!
A létra zúgva átrepült a légtéren, és besuttyant a gödör fala mellé. Szigfrid nyöszörögve föltápászkodott, és jajgatva fölmászott a létrán. A bal tenyerében nagyon szorongatott valamit.
- Mit jajgatsz, nem törött el semmid - mondta neki Mikkamakka, miután alaposan szemügyre vette a veremből kimászót.
- Dehogyisnem, dehogyisnem törött - siránkozott Bruckner Szigfrid. - Ide nézz! Kitörött. - Mikkamakka elé tartotta a bal markát. Valami sötétlett a bal markában.
- De hát mi ez? - kérdezte Ló Szerafin.
- Mi ez, mi ez?! - háborgott Bruckner Szigfrid. - Nem látod?! A betömött szemfogam. Kitörött. Ez a csodafog.
- Mit siránkozol - mondta szigorúan Mikkamakka. - Megérdemelted.
- Igaz, igaz - mondta sírósan Bruckner Szigfrid. - Nagyképű voltam... Ne haragudjatok rám... Mondd, Maminti, nem tudnád visszavarázsolni?
- A fogadat?
- Igen - mondta reménykedve Bruckner Szigfrid.
- Sajnos, nem - csóválta a fejét Maminti. - De tudod mit! Idevarázsolok egy gránitkövet. Csiribi-csiribá, legyen itt egy gránitkő!
És már zúgott is a levegőben a gránitkő.
- Vigyázz, rád ne essen! - kiabált Ló Szerafin.
Na persze hogy nem esett senkire, szép csendesen odatornyosult a lábuk elé.
- Ez nagyon szép volt. Gratulálok, Maminti - mondta Vacskamati -, csak azt mondd meg, mit csinálunk a gránitkővel?
- Ide fölülre beleágyazzuk Bruckner Szigfrid kitörött szemfogát - mondta Maminti. - Add csak ide! Így ni. És ez itt marad örök emlékeztetőül, hogy senki se legyen többé közülünk felvágós.
Bruckner Szigfrid fancsali ábrázattal nézte a művet.
- Szegény fogam - zokogott -, mit kellett megérned!
A többiek felélénkültek az események eme új fordulatától.
- Egy kis verset is kéne a gránitba vésni arany betűkkel - mondta Vacskamati.
- Úgy van, úgy van - helyeseltek a többiek, és Vacskamati már mondta is.
- Például az nagyon jó lenne, hogy:
- Elég gyenge versike - fitymálta Aromo.
- Ugyan, van is neked költői érzéked - vette védelmébe Ló Szerafin Vacskamati zöngeményét. - Nagyon jó versike. Tanulságos. Véssük csak!
És vésték, kalapálták, aranyozták. Egykettőre elkészültek vele.
- Na, akkor minden rendben van - mondta elégedetten Mikkamakka -, nem is végződött olyan rosszul ez a történet.
- Te meg, Bruckner Szigfrid - mondta szigorúan Aromo -, ígérd meg, hogy nem leszel többé nagyképű!
Bruckner Szigfrid vadul szökkent egyet, kidüllesztette a mellét.
- Épp a te szád jár! Egyáltalán hogy mersz engem megszólítani! Hol van a te fogad gránitba ágyazva, kiállítva az erdőn? Hol állítottak a te szemfogadnak emlékküvet? Sehol! Mert kinek a szemfogának van emlékküve? Gránitból, arany betűkkel! Kinek? Csodabruckner Csodaszigfridnek! Csodanekem.
A többiek földbe gyökerezett lábbal nézték. Megszólalni csak Dömdödöm tudott.
- Dömdödöm - mondta megrendülten.