A Majom éppen a diófán ült, és diót evett. Vidáman köpködte a dióhéjat, dudorászott is, jókedve volt, mert sütött a nap, egyetlen erősebb állat sem járt arra - s végül: evett, hát azt hitte, övé a világ. Aztán meglátott egy hangyát.
- Hm - mondta rátartian -, miféle légypiszok izeg-mozog ott?
- Nem piszok vagyok - mondta sértődötten a Hangya. - Hangya vagyok.
- Az mindegy - mondta a Majom -, tűnj el innen!
- Miért, zavarlak? - csodálkozott a Hangya. - Éntőlem aztán nyugodtan ehetsz itt ítéletnapig is.
- Ne feleselj - legyintett nagyképűen a Majom -, mert úgy kupán váglak, hogy!... Milyen napot mondtál az előbb?
- Ítéletnapot.
- No, addig fogsz jajgatni!
- De nekem itt dolgom van - mondta a Hangya. - Nem hagyhatom abba a te szeszélyed miatt a munkám.
A Majom elképedt, fölhúzta a szemöldökét, és mind a két kezét csípőre tette (közben a farkával is kapaszkodott, hogy le ne essen).
- Ezt a szemtelenséget! - kiáltotta. - Ide figyelj, te pöttypiszok, piszokpötty, vagy hogy is nevezzelek!
- Legjobb lesz, ha tisztességes nevemen nevezel - mondta mérgesen a Hangya. - Ugyanolyan jogom van itt járkálni, mint neked.
A Majom erre már felelni sem tudott, elképedésében egy fél diót leejtett a földre.
- Jogod? Még hogy jogod?
- Éppen olyan állat vagyok, mint te - mondta a Hangya.
A Majom teli torokból nevetni kezdett.
- Ez megőrült - mondta, és körülnézett, kinek mutathatná meg az őrült Hangyát. De éppen nem járt arra senki.
- Egyáltalában nem őrültem meg - felelte a Hangya -, igenis, éppen olyan állat vagyok, mint te.
- Éppolyan erős? - kérdezte gúnyosan a Majom.
- Éppolyan - mondta a Hangya.
- Éppolyan gyors? - kérdezte a Majom, és a hasát fogta nevettében.
- Éppolyan! - mondta dühösen a Hangya.
- No, gyere - nevetett a Majom -, akkor versenyezzünk!
- Jó - mondta elszántan a Hangya, és edzésképpen csinált két fekvőtámaszt.
Lementek a fa alá.
- Először versenyt futunk - mondta a Majom. - Látod azt a fát?
- Látom - mondta a Hangya.
- Az a cél. Háromra indulunk - mondta a Majom, és számolni kezdett.
Háromra elrohant. Futott a Hangya is, ahogy a lába bírta. Alig került ki öt fűszálat, a Majom már kiabált a másik fától.
- Hol vagy?
- Itt - morogta dühösen a Hangya.
- No látod, bikfic!
- Kerülgetnem kellett a fűszálakat - védekezett a Hangya.
A Majom ettől nevetőgörcsöt kapott.
- Most súlyt emelünk - mondta aztán. - Itt ez a kő, először fölemelem én, aztán te.
Fogta a követ, földobta a levegőbe, még kiáltott is, hogy ,,hopplá'', elkapta, és letette a földre.
- Most te jössz!
A Hangya nekidurálta magát, nyomni kezdte a vállával a követ, a vér mind a fejébe tódult az erőlködéstől. A kő meg sem mozdult, a Majom vigyorgott.
- No, most fáramászó-versenyt rendezünk - mondta. - Gyere ide a fa alá, háromra indulunk.
A Hangya tenyérnyit haladt, a Majom már fönt volt a fa csúcsán.
- Most megérdemelnéd, hogy eltapossalak, mert szemtelenkedtél - mondta a Majom, amikor lemászott. - Ha még egyszer azt mered mondani, éppen olyan állat vagy, mint én, magadra vess!
A Hangyának vörös lett a füle a szégyentől. A Majom elfordult, keresni kezdte a fél dióját, amit az imént leejtett.
- Hol lehet a fél dióm? - mondta félhangosan.
- Bocsánat - hallatszott ekkor egy hang -, éppen most ettem meg. Nem tudtam, hogy a tied. - Előlépett a Nyúl, és megemelte a lapulevelet, amit kalap helyett a fején hordott.
A Majom megörült, hogy végre valakinek elmondhatja a történteket. Még a fél dióval sem törődött. Amikor az elbeszélés végére ért, a Nyúl hitetlenkedve csóválta a fejét.
- Csakugyan legyőzted?
- Talán nem hiszed? - kérdezte sértődötten a Majom.
- Volt versenybíró? - kérdezte válasz helyett a Nyúl.
- Nem volt.
- Akkor nem érvényes - mondta a Nyúl. Ismételjétek meg a versenyt. Én leszek a versenybíró.
- Nekem aztán mindegy - mondta fölényes mosollyal a Majom.
- Na, akkor lépjél száz lépést - mondta a Nyúl a Majomnak.
A Majom lelépte a száz lépést, a századiknál földbe szúrt egy száraz gallyat.
- Ott lesz a cél - kiabálta a Nyúl, a Majom bólintott.
- Nem akarok versenyezni - mondta ekkor sírósan a Hangya. - Úgyis legyőz. Mégiscsak különb állat nálam.
- Csönd! A versenyzők nem beszélnek feleslegesen - mondta szigorúan a Nyúl, aztán körülnézett. - Hol vagy?
- Itt - mondta a Hangya egy tökmag árnyékában.
Közben visszaért a Majom.
- Kezdhetjük - mondta.
- Várj - intett a Nyúl, és odaszólt a Hangyának: - Lépjél te is száz lépést.
A Hangya lépett százat, éppen az egyik fűszáltól a másikig tartott.
- Ez minek? - kérdezte gyanakodva a Majom.
- Világos, te is száz lépést futsz meg ő is. Mit nem értesz ezen? Az előbb talán nem így csináltátok?
- De nem ám! - mondta harciasan a Hangya.
- Akkor nem volt igazságos - legyintett a Nyúl. - Most viszont száz hangyalépés meg száz majomlépés. Ez igazságos lesz.
A Majom mondani akart valamit, de a Nyúl rászólt:
- Csönd! Én vagyok a versenybíró!
Futottak. A Majom még a táv felét sem tette meg, a Hangya már ott volt a másik fűszálnál.
- Sajnos, lemaradtál - mondta a Majomnak a Nyúl.
A Majom dühöngött.
- Majd a súlyemelés dönt! - ordította.
- Előbb mérlegelünk - mondta a Nyúl.
- Mit csinálunk? - bandzsított a Majom.
- Mérlegelünk - mondta a Nyúl, s egyik fülére ültette a Hangyát, a másikra rátett egy kövecskét.
- Ez fülmérték - magyarázta, s később hozzátette: - Rendben. Éppen egyforma súlyúak.
A Hangya játszva fölemelte a hangyasúlyú kövecskét.
- Most te jössz, te is emelj fel egy követ, aminek akkora a súlya, mint neked - mondta a Nyúl.
- Talán engem is a füledre ültetsz? - gúnyolódott a Majom.
- Nem - mondta a Nyúl, azzal jól megnézte a Majmot, aztán szemügyre vett egy nagy követ -, ezt szemmértékkel csinálom. Ugyanolyan pontos, mint a fülmérték.
A Majom erőlködött, még a szeme is kiguvadt, amíg felemelte a követ.
- A Fülesbagoly kitűnően gyógyítja a sérvet - szemtelenkedett a Hangya.
- Még egy ilyen megjegyzés, és kizárlak a versenyből! - kiabált a Nyúl. A Hangya a nála kétszerte súlyosabb követ is megemelte, a Majom nem tudta. Ordított mérgében:
- Majd a fára mászás!
- Pardon, csak mászás - javította ki a Nyúl, a Majom nem értette. - Ugyanis fára csak te fogsz mászni. Nézzük... - Ezzel nézni kezdte a fát. - Ötször magasabb, mint te - mondta a Majomnak -, ez a fűszál meg ötször magasabb a Hangyánál. Tehát ő erre a fűszálra mászik.
A Majom kitűnően mászott, ugyanakkor ért fel a fa csúcsára, amikor a Hangya a fűszál tetejére.
- Döntetlen - mondta a Nyúl. - Ebben valamit javítottál. De az összetett versenyt a Hangya nyerte.
A Majom akkor már lent állt a földön, elöntötte a pulykaméreg, fölkapott egy husángot, és elordította magát:
- Megálljatok!
- Futás - vezényelt a Nyúl, gyorsan fölkapta a Hangyát, és elvágtatott, ahogy a lába bírta.
Az erdőszélen megálltak, a Nyúl lihegett a fáradtságtól, letette a Hangyát. Egymásra nevettek.
- Győztünk - mondta a Nyúl.
És ez igaz is. Győztek!