Lázár Ervin: Buddha szomorú

Ennek az embernek, aki szembejött, irtózatosan nagy feje volt.

Mint egy ház, mint egy gáztartály, mint egy uborkaszállító vagon.

Dörr-bömm-dörr, hegygerincekre taposott meg városokra.

Azazhogy nem is volt akkora feje.

Csak, mint egy krumplifőző denfer, mint egy szapuló, mint egy abáló üst.

Bimm-bumm-bimm, folyókra lépett; hidakra, ligetekre.

Tulajdonképpen alig volt nagyobb a feje a normálisnál.

Mint egy jól megtermett úritök, egy rózsaszín luftballon, egy felfújt marhahólyag.

Csirr-csörr-csirr, házakra lépett, virágoskertekre, játszóterekre.

Mondhatnánk azt is, normális nagyságú feje volt.

Mint neked, nekem vagy neki.

Tipp-topp-tipp, pásztorkutyákra lépett, csűrökre, búzaföldekre.

Nem is volt normális nagyságú feje. Kisebb volt.

Mint egy konzervdoboz, mint uborka, mint egy nagyobbfajta alma.

Csisz-csosz-csisz, kismalacokon, pipacsokon, ingecskéken csoszogott.

Persze, egészen kicsi feje volt.

Mint egy gombostűfej, mint egy mákszem, mint egy ruhatetű.

Sity-suty-sity, szép formákon, virágillaton, álmokon lépkedett.

Ennek az embernek, aki szembejött, egyáltalán nem is volt feje.


dugo@szepi.hu