A Magyar Püspöki Kar körlevele az abortusz ellen

1956. szeptember 12.

KEDVES HÍVEK!

Október hónapja a Rózsafüzér hónapja. Templomaitokban megtartjátok az esti ájtatosságot és megismétlitek a titkokat, amelyek Jézus és Mária életére: örömeire, szenvedéseire és dicsőségére emlékeztetnek. Ezek között a titkok között az első azt mondja: "Áldott a te méhednek gyümölcse Jézus, kit te szent Szűz a szentlélektől fogantál"; a második pedig így szól: "Áldott a te méhednek gyümölcse Jézus, akit te szent Szűz Erzsébetet látogatván méhedben hordoztál!" Emlékeztet bennünket ez a két titok arra, hogy Jézus földi élete nem Betlehemben kezdődött, ahol született, hanem Názáretben, ahol fogantatott. És a magzat, akit Mária Erzsébetet látogatván szíve alatt hordott, ugyanaz a jézus volt, akit később a betlehemi istállóban pólyába takart és jászolba fektetett; ugyanaz a Jézus, akit a templomban bemutatott és megtalált; ugyanaz, aki később tanított, csodákat tett, szenvedett, meghalt és feltámadott.

A mi életünk is, Kedves Hívek, fogantatásunkkal kezdődött. Akkor lehelte Isten belénk a halhatatlan lelket, amelyet az Ő képmására teremtett. Áldottak legyenek szüleink, akik jelentkezésünket e világra áldozatos lélekkel fogadták. Áldott legyen édesanyánk, aki gondosan óvakodott minden olyan lépéstől, amely nekünk ott a szíve alatt ártalmunkra lehetett volna; és édesapánk is, aki vigyázott anyánkra miattunk. örömmel várták, előre találgatták nemünket, tanácskozták meg nevünket, készítették számunkra a bölcsőt, a ruhácskákat! A mennybéli Atya fizessen nekik ezért a jóságukért, és a Szűzanya szeresse őket; mi meg köszönjük nekik, hogy életben tartottak, és meg nem öltek minket!

Hogy meg nem öltek minket? Hát ez is lehetséges lett volna?

Bizony igen, Kedves Hívek, mert nagyon sok gyermek nem látja meg élve a napvilágot, mert szülei megölik, mielőtt a világra jöhetett volna. Százezrek és százezrek pusztulnak el így, többen, mint a világháborúban, és újabban csak szaporodik az ártatlan áldozatok száma. Úgy hívják ezt, hogy "a terhesség megszakítása". Az anya elmegy az orvoshoz, és az orvos kioperálja belőle eleven magzatát, mintha csak egy ártalmas daganat volna. Vajon mit vétett az ártatlan teremtés, hogy a szülők oly gyűlölettel vannak ellene és életére törnek? Miért kell neki kereszteletlenül meghalnia és Isten látásától - önhibáján kívül - örökre megfosztania? Nagy bűn ez, Kedves Hívek, igen nagy bűn! És ne mondja senki, hogy a törvény megengedi, mert Isten törvénye nem engedi! És Isten egykoron nem emberi törvény szerint fog megítélni titeket, hanem a saját örök törvénye szerint, mely így szól: "ne ölj!" Természetellenes bűn is a magzat megölése, mert Isten az ember természetébe oltotta a szülői szeretetet, és most maga a szülő fordul magzata élete ellen. És ne mondja senki, hogy a gyermek anyja méhében nem eleven: mert bizony élő lény az, akinek lelke van és aki növekszik, fejlődik, sőt sokszor megmozdul az anyai szív alatt, mint ahogyan Keresztelő Szent János repesett anyja, Szent Erzsébet méhében, amikor a Boldogságos Szűz köszöntését meghallgatta.

És azt se mondja senki, hogy nem fáj neki, nincs öntudata, mert hisz az újszülött gyermeknek sincs öntudata, és nemde megrettenünk a gondolattól, hogy gyilkos kezet emeljünk ellene!

Igenis tehát bűn a magzatelhajtás, a terhesség megszakítása! Bűn Isten ötödik parancsolata ellen, de a negyedik ellen is, és pedig olyan nagy bűn, hogy az Anyaszentegyház kiközösíti azokat, akik ezt elkövették: a szülőket is, a tettnek végrehajtóit is, és ezen kiközösítés alól csak a püspök oldozhat fel, ha a vétkesek bűnüket őszintén megbánják, és erősen megfogadják, hogy azt többé el nem követik.

Elismerjük, hogy a terhesség megszakításának sok jószándékú híve van, nemcsak nálunk, hanem külföldön is mindenütt; és némely országban, pl. Svédországban a törvény meg is engedi azt. Akik pedig a terhesség megszakítását megengedhetőnek tartják, a többi közt szociális okokra, pl. a szülők nehéz megélhetési körülményeire, lakáshiányra hivatkoznak. De vigyázzunk, Kedves Hívek: nem szabad bűnt cselekedni azért, hogy könnyítsünk magunkon, sem rosszat tenni, hogy jó következzék belőle. Vajon megtehetik-e a szülők, hogy elvágják a már megszületett gyermekük nyakát azért, mert nehezen tudnak megélni, és mert szűk a lakás? Nemde egy ilyen merénylet ellen felháborodva tiltakoznánk. Hát az anyaméhben levő gyermeket szabad összevagdalni, megsemmisíteni megélhetési nehézségek okából? Még akkor sem szabad ilyet tenni, ha az anya egészségéről, sőt életéről van szó, mégkevésbé akkor, amikor csak az anyagi viszonyok könnyítését kívánjuk. Ha ezt megengedjük, vége az emberi életcsíráknak. Mert akkor pusztulnia kell a gyermeknek, mielőtt megszületik, nehogy sírásával szülei álmát, kényelmét zavarja; pusztulnia kell, nehogy apjának a motorbicikliről, vagy anyjának a cigarettáról le kelljen mondania; pusztulnia, hogy szüleinek szebb bútorra, szőnyegre, nyaralásra jusson, hogy kereshessenek mindketten szabadon, nyűg és akadály nélkül! Elismerjük, hogy vannak helyzetek, amikor a szülőknek tényleg nagy gondot okoz a következő gyermek jövetele, ellátása, és amikor a lakásviszonyok különösen nehézzé teszik a kis jövevény befogadását; ámde: van isteni gondviselés, és a Teremtő nem hagyja el azokat, akik benne bíznak! Nem hallottuk-e az evangéliumi igéket: "Ne aggódjatok megélhetésetek miatt, hogy mit esztek, vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltözzetek!... Hisz tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségtek van. Ti keressétek elsősorban az Isten országát és annak igazságát, és a többit is mind hozzá kapjátok." (Mt 6,25 stb.) Múló előnyért tehát ne hagyjátok el Isten törvényét és igazságát, mert akkor téves úton keresitek a boldogulást. Ne riadjatok vissza áldozattól és erőfeszítéstől sem a gyermek élete érdekében. Kormányzatunk is sokat fáradozik a szociális viszonyok javításán, az életnívó fokozásán és lakások építésén. Bizalommal nézhetünk tehát a jövőbe és nem kell vallásunktól tiltott eszközökhöz fordulni létfenntartásunk érdekében. A terhesség megszakítása ugyanis nem létfenntartó tényező, hanem létet pusztító eszköz. Török, tatár nem tudta elpusztítani nemzetünket, de a szülők elpusztíthatják, ha a magzatirtás végzetes útjára lépnek.

A terhesség megszakításának súlyos következményei vannak nemcsak lelki szempontból, azaz nemcsak azért, mert ezen cselekedet Isten ellen való bűn, hanem az anyák egészsége szempontjából is, továbbá erkölcsi és szociális szempontból egyaránt.

Hogy a terhesség megszakítása árt az anya egészségének, az orvosilag elismert, kétségbevonhatatlan tény. Amikor a terhesség bekövetkezik, akkor az egész anyai test áll a magzat növelésére, kialakítására, az anyatejképződés előkészítésére. Fokozott mirigykiválasztódás történik, a vérkeringés is új utakat vesz, arrafelé, ahol a születendő gyermek van, és ha most eltávolítják ezt a gyermeket, hirtelen brutálisan megzavarják a szervezet megindult működését, ami oly megrázkódtatást idéz elő az anya szervezetében, amelyet nehezen hever ki, és amelynek káros nyomai maradnak. És ha ismételten történik olyan operáció, amely e terhességet megszakítja, akkor biztosan tönkremegy az anya egészsége, leromlik idegileg és mindenfajta betegséget, belső gyulladásokat, vérzéseket szerez. És ezekhez a testi következményekhez járulnak a lélektani következmények: mert a lelkiismeret megmozdul a szülőkben, különösen az anyákban, egyik-másik hallani véli elemésztett gyermekének sírását; a szülők egymásnak szemrehányást tesznek, ellenséges indulattal, sőt gyűlölettel fordulnak egymás ellen, felborul a családi béke, és amiként előfordul az, hogy a világra jött gyermek megjavítja a rossz házasságot, hasonlóképpen bizony sokszor megtörténik, hogy a világra nem engedett gyermek elrontja a jó házasságot. Az is előfordul, hogy a szülők később már szeretnének gyermeket, kivált ha már egy nagyobbacska gyermek meghalt, ámde nem kaphatnak, mert a terhesség megszakítása beteggé és meddővé tette az anyaméhet! Hiába a természet ellen nem lehet bűnhődés nélkül véteni!

Erkölcsi szempontból is súlyos következményei vannak a terhesség megszakításának. A terhesség megszakítása kiöli a nőből a szeméremérzetet, továbbá az áldozatos, odaadó anyai érzést; jó anyák nélkül pedig egy nép fenn nem maradhat. Az ifjúságot viszont könnyelmű, erkölcstelen életre bátorítja a magzattól való szabadulás lehetősége. A leány, ha teherbe esett, elmegy az orvoshoz, elvéteti magzatát és folytatja ott, ahol abbahagyta. Fiúk felelősség nélkül érintkeznek a leányokkal, gyermektartás nem fenyegeti őket és el sem kell venni a bűntársat, csak az útból el kell tenni a bűnös viszony kellemetlen gyümölcsét. A válások is szaporodni fognak, a vallásos érzés pedig meggyengül, sőt megsemmisül, ami természetes, ha ilyen fontos erkölcsi kérdésben vallásunktól eltávolodunk.

Végül szociális szempontból is káros a terhesség megszakítása! Nagy emberek egész sora sokgyermekes családból származott. Vianney Szent János negyedik gyermeke volt szüleinek. Ozanám, Párizs szegényeinek világi apostola szintén negyedik, Hans Memling festőmüvész a hatodik, Shakespeare, a nagy angol drámaíró harmadik, Mozart a hetedik, Bach a nyolcadik, Frauenhoffer a nagy fizikus tizedik, Franklin Benjamin a tizenhatodik. Loyolai szent Ignác a tizenharmadik, Veuster Damján a bélpoklosok apostola és atyja a hetedik gyermeke volt szüleinek. És így folytathatnók. Ha szüleik nem engedték volna világra jönni ezeket a nagy embereket, az emberiségnek ez igen nagy vesztesége lett volna.

Hiányozni fognak a munkáskezek is, ha nem lesz gyermek a családban; kevés lesz a fiatal és sok lesz az öreg, és az öregek eltartása súlyosan fog nehezedni a fiatal nemzedékre. A többgyermekes családban kifejlődik az apai tekintély és öntudat, vezetőképesség alakul ki a családapákban, amelyet az üzemekben és hivatalokban is hasznosan tudnak értékesíteni, az anyák pedig áldozatos lelkű asszonyok lesznek, amilyenekre a társadalomnak nagyon is szüksége van. Ahol több a gyermek, ott ezek különböző jelleműek és így kicsiben a társadalom képét nyújtják. Megtanulják egymást segíteni, támogatni, egymás hibáit elviselni, és ezt a készséget a családon kívül is hasznosítják. Míg ott, ahol csak egy gyermek van, az ilyen - szegényke - társaság nélkül senyved, szociális képességei elsorvadnak, elkényeztetett gyenge palánta lesz az élet kertjében.

Kedves Hívek!
Hogy mi ebben a kérdésben felszólaltunk, arra hivatali kötelességünk kényszerített. A terhességmegszakítás a tapasztalás szerint valóságos mozgalommá, sőt divattá lehet az orvosok, hatóságok és lelkipásztorok nagy megdöbbenésére, és ha ez bekövetkeznék, külön kórházakat kellene majd létesíteni és külön orvosi hadat az anyák részére, akik szabadulni akarnak a gyermektől. Azon a költségen pedig, amelybe az ilyen kórházak, kórházi ágyak, orvosok és ápolónők kerülnének, az anyák szociális helyzetét lényegesen emelni lehetne úgy, hogy születendő gyermeküket szívesen fogadják. De nem ez a szempont indít bennünket elsősorban szavunk felemelésére, hanem a valláserkölcsi szempont; az Isten parancsának tiszteletben tartása, az anyai méltóság megóvása, a házasok közt fennálló kölcsönös tisztelet, szeretet és megbecsülés ápolása, az ifjúság erkölcseinek őrzése és minden, ami ezzel összefügg: népünk földi és híveink örök boldogsága. "Clama! Ne cessas clamare!" - mondja az Úr a prófétának! "Kiálts, ne szűnj meg kiáltani!" (Iz 58,1) Mi tehát kiáltunk és kérünk, halljátok meg szavunkat. És egyúttal imádkozunk. Az októberi ájtatosságokat is arra a szándékra ajánljuk, hogy kövessétek tanításunkat, amely nem a miénk, hanem Istenünké, Urunké, az Úr Jézusé. Amen.

Budapest, 1956. szeptember 12.
A MAGYAR PÜSPÖKI KAR