Jörg Zink:

    Kezdetben teremtette Isten
    az eget és a földet.

    Sokmillió év múlva azonban
    az ember végre elég okos lett.
    Azt mondta:
    Ugyan, ki beszél még itt az Istenről?
    Én magam veszem kezembe a jövőmet!

    Megtette,
    és elkezdődött
    a Föld utolsó hét napja.

    Az e l s ő nap reggelén
    elhatározta az ember,
    hogy szabad lesz és jó,
    szép és boldog.
    Már nem Isten képmása,
    hanem e m b e r

    És mert valamiben hinnie kellett,
    hitt
    a szabadságban és a szerencsében,
    a börzében és a haladásban,
    a tervszerűségben és saját biztonságában.

    Aztán
    - biztonsága érdekében -
    megtöltötte
    lába alatt a Földet
    rakétákkal és atombombákkal.

    A végső idők m á s o d i k napján
    elpusztultak
    a halak
    az ipari szennyvizektől,
    és a madarak
    a vegyipar mérgező porától,
    amit a hernyóknak szántak.
    A mezei nyulak is
    az utakon hagyott ólomfelhőkben,
    az ölebek
    a kolbász szép piros szinétől.
    A heringek
    a tenger szinén úszó olajtól
    és az óceánok mélyén lévő szemétrakásoktól,
    mert a szemét rádióaktív volt.

    A h a r m a d i k napon
    kiszáradtak a füvek a mezőkön,
    a lombok a fákon,
    a mohák a sziklákon
    és a virágok a kertekben.
    Mert az ember
    maga irányította az időjárást,
    és pontos tervek szerint osztotta el az esőket.
    Csupán egy kis hibát követett el az,
    aki kiszámította az eső elosztását.
    Amikor végre megtalálták a hibát,
    már a szép Rajna
    kiszáradt medrében feküdtek a hajók.

    A n e g y e d i k napon
    a négymilliárd emberből
    hárommilliárd elpusztult.
    Egyesek olyan betegségekben,
    amelyeket az ember maga tenyésztett ki.
    Mert nyitva felejtették a tartályokat,
    amelyek a következő háborúra
    készen állottak.
    És az orvosságok sem segítettek.
    Mert ezeket túl sokat használták már
    az arckrémekben és a disznóvészekben.
    Mások az éhségtől haltak meg,
    mert a gabonaraktárak kulcsait
    eldugták előlük.
    És káromolták az Istent,
    mert nem tette boldoggá őket.
    Persze, minderről Isten tehet!

    Az ö t ö d i k napon
    az utolsó emberek
    megnyomták a piros gombot,
    mert támadástól tartottak.
    Tűz borította el a Föld-golyót.
    Égtek a hegyek,
    elgőzölögtek a tengerek
    és a városok betoncsontvázai
    füstölögve, feketén meredtek az égre.
    És az égből látták az angyalok,
    hogyan válik a kék bolygó vörössé,
    majd piszkosbarnává,
    végül hamuszürkévé.
    És énekük
    elhallgatott tíz percre...

    A h a t o d i k napon
    kialudt a fény. Por és hamu borította
    a Napot, a Holdat és a csillagokat.
    És az utolsó svábbogár,
    amely egy atombunkerben
    mindezt túlélte,
    elpusztult
    a kibírhatatlan melegtől.

    A h e t e d i k napon
    nyugalom lett.
    Végre!
    A Föld puszta és üres volt,
    és kiégett réseiből és hasadékaiból
    sötétség áradt.
    És az ember lelke
    holt kisértetként kóborolt
    a Káosz felett.

    Mélyen lent
    a kárhozatban
    elmesélte az ember
    az izgalmas történetet:
    az emberről,
    aki saját kezébe vette a sorsát. -
    és a gúnykacaj felhatolt
    egészen az angyalok karáig.

    Hölgyeim és Uraim!
    Mindezt nem azért mondtam el,
    hogy az ember
    ne aknázza ki lehetőségeit.
    Csak azért,
    mert hinnünk kell abban,
    hogy ez a világ
    és vele együtt az emberiség
    sorsa és jövője
    egy M á s v a l a k i kezében van!


dugo@szepi.hu