(13. század)
Nikephorosz Athosz szent hegyén élt szerzetes életet. Tanítója volt Szaloniki Gergelynek, aki később a heszükhiaszták fő védelmezője lett. Nikephorosz szorgalmasan tanulmányozta az Atyák írásait, és összegyűjtötte belőlük a lelki józanságra, a figyelemre és az imára vonatkozó legfontosabb helyeket, és hozzáfűzte személyes tapasztalatait. Írásai nagy tekintélynek örvendenek Kelet kolostori hagyományában.
Ég a vágy bennetek, hogy Megváltónknak, Jézus Krisztusnak csodálatos és isteni megvilágítását különleges fény-élményben tapasztaljátok meg. Lelkivilágotokban meg akarjátok látni azt a tüzet, amely felülmúlja az ég izzását. Azon fáradoztok, hogy Isten bocsánatát érezhetően megtapasztaljátok. E világ minden gazdagságát elhagytátok, hogy szívetek szántóföldjén találjatok kincset, és az a tiétek legyen. Arra vágyakoztok, hogy a lelketekben már itt, ezen a földön meggyújtsátok az öröm fáklyáját, hiszen azért mondtatok búcsút minden földi dolognak. Isten országát, amely már bennetek van, a tapasztalat segítségével kívánjátok megismerni és megtartani. Figyeljetek ide mindnyájan, megtanítlak benneteket erre a tudományra, vagy helyesebben mondva, az örök mennyei életre vezető útra, amely könnyen és biztosan vezet a szenvedélytelenség révébe, ha ezen jártok. Ez a nap nem ismeri a kísértés és az ördögi megpróbáltatás félelmét. Csak azt fenyegeti szerencsétlenség, akit az engedetlenség levezet erről az útról, és úgy jár, mint Ádám. Miután ő megvetette az isteni parancsot, szövetségre lépett a kígyóval, és abban bizakodva ízlelte meg a tiltott gyümölcsöt. Így zuhant bele ő, és vele együtt utódai, a halál, a sötétség és a pusztulás torkába.
Fontoljátok ezt meg magatokban kedves testvéreim, és nagy megvetéssel utasítsátok vissza a kígyó minden sugalmát, a vele való minden bizalmaskodást, mely titkon közeledve megkörnyékez benneteket. Csak egyetlen eszközünk van, hogy Isten bocsánatát és a Vele való bizalmas kapcsolatot megszerezzük, hogy önmagunkba szálljunk, amennyire csak tudunk. Továbbá fel kell adnunk a világhoz fűződő minden kapcsolatunkat, és el kell vetnünk minden hiú gondot, hogy egyedül és teljesen a bennünk levő Isten országához tartozzunk. Ha a kolostori életet a “tudományok tudományának” és a “művészetek művészetének” nevezzük, akkor tevékenységeinknek már nem lehet semmi közük az evilág mulandó javaihoz. Ezek eltérítik lelkünket egy jobb világtól, és csalóka képek fátylát vetik ránk. Ez a tudomány csodálatos, kimondhatatlan kincseket ígér nekünk, ahogy írva van: “Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta.” (1Kor 2, 9). És másutt ez áll: “Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói ellen.” (Ef 6, 12). Ha tehát ez a világ sötétség, akkor meneküljünk előle gondolatainkban és érzelemvilágunk minden rezdülésében. Isten ellenségeivel semmi közös ügyünk nem lehet, hiszen szent Jakab ezt mondja: “A világ barátsága ellenségeskedés az Istennel.” (Jak 4, 4). Aki pedig Isten ellensége lett, azon senki sem segíthet.
Utánozzuk ezért Atyáinkat, kövessük őket, és keressük a bensőnkben elrejtett kincset; és ha megtaláltuk, akkor minden erőnkkel tartsuk is meg, és törekedjük úgy felhasználni, hogy a célt, amire kezdettől fogva meghívást nyertünk, elérjük. Ha valaki ebben a kérdésben szőrszálhasogatással foglalkozik, hogyan tudja benső világában gondolatait összeszedni, hogy tud ott tevékenykedni és otthonra találni? Megváltónk az ellenvetéseire ugyanazt a választ adja, amit Nikodémusznak adott arra a kérdésére: “Hogyan térhet vissza az ember másodszor is anyja méhébe, hogy újra szülessék, ha már él?” (Jn 3, 4). Krisztus így válaszolt: “A lélek ott fúj, ahol akar.” (Jn 3, 8). Ha azonban már akkor kétségeink támadnak, amikor még csak törekszünk az erényes életre, akkor hogyan akarunk eljutni az Istenben való elmerülésre? Hiszen az erényekre való törekvés az Istenben való elmerülés kapuja.
Mivel a hitetlen értelmet írásos bizonyítékok nélkül nem lehet meggyőzni, ezért mindenki hasznára meg akarom magyarázni világosan a szentek életét és írásaikat. És ha ezek meggyőznek bennünket, akkor már ne kételkedjünk többé. Kezdjük Atyánkkal, Nagy Szent Antallal.
Két testvér útra kelt egy este, hogy meglátogassa Szent Antal apátot. Útközben elfogyott a vizük. Az egyik meghalt, és a másik sem tudott továbbmenni, mert nem volt már ereje. Lefeküdt a földre és várta a halált. Antal a hegyen ült, és magához hívott két szerzetest, akik a közelében voltak, és elküldte őket: “Fogjatok egy korsó vizet és siessetek az Egyiptomba vezető útra. Két testvér indult el hozzánk. Az egyik már halott, a másik is hamarosan meg fog halni, ha nem siettek. Imádságomban tudtam meg.” A szerzetesek útra keltek, megtalálták a halottat, és eltemették. A másikba a vízzel erőt öntöttek és elvezették a mesterhez.
Most valaki megkérdezhetné, miért nem küldte korábban Antal a szerzeteseket? De fölösleges ez a kérdés, mert nem állt Antal hatalmában, hogy a halálról döntsön. Isten határozott úgy, hogy az egyik meghalt, a másik pedig életben maradt. Az ebben a csodálatos, hogy Antal lelki józanságában egy távoli eseményről Istentől kapott kinyilatkoztatást. Világosan látjátok, hogy Antal lelki józanságával érdemelte ki azt a boldogító ajándékot, hogy ilyen távoli eseményeket meglátott. Lépcsős János mondja, hogy az Isten először a léleknek mutatkozik meg, aztán az érzelemnek, hogy megtisztítsa azt, akit szeret. Később ajándékoz neki fényességet, amely a lelket tisztánlátóvá és Istenhez hasonlóvá teszi.
Egy testvér megkérdezte Agathon apátot: “Atyám, mondd meg nekünk, melyik a kettő közül a jobb: a testi munka, vagy a benső fölötti éberség?” Agathon ezt válaszolta: “Az ember egy fához hasonlít. A testi munkák a levelek, a benső világ fölötti éberség a gyümölcs. Minden fát – ahogy írva van –, mely rossz gyümölcsöt terem, kivágnak és tűzre vetnek.” Ebből az következik, hogy fáradozásunknak gyümölcsöt kell hoznia. Ezért törekedjetek az éberség gyakorlására. Azonban a levelek kellemes árnyékára is szükség van, ezért végezzetek testi munkát. Figyeljétek meg, mit mond szentünk azokról, akik nem őrködnek lelkük fölött. Akik nem tudnak felülemelkedni a tevékeny életen, azoknak kiáltja oda: “Minden fát, amely nem hoz gyümölcsöt, azaz: aki nem vigyáz a lelkére, és amelynek csak levelei vannak, azaz: aki csak aktív életet él, azt kivágják és tűzre vetik.” Atyám, félelmetes ez a tanítás.
Attól a naptól fogva, amelyen az engedetlenség kizárta az embert a Paradicsomból és az Istennel való kapcsolatból, a sátánnak hatalma van arra, hogy az embert éjjel és nappal, hol kevésbé, hogy erősebben, olykor a végsőkig háborgassa lelkében. Védekezésének egyetlen eszköze Isten állandó jelenléte: Istenre gondol, ezt a kereszt ereje véste lelkébe, és ez rendíthetetlenné teszi lelkét. A lelki harc célja, hogy a keresztény ember a keresztény hit harcmezején harcoljon, mert erre kapta fegyverzetét. Ha a harc nem a hitben zajlik le, akkor értelmetlen. Ez a harc az egyetlen értelme a különböző erény-gyakorlatoknak, amelyeket Isten kedvéért magára vállal az ember. Arról van szó, hogy Isten jóságát megindítsuk, eredeti méltóságunkat visszaszerezzük, Krisztust véssük magunkba az Apostol szavai szerint: “Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek.” (Gal 4, 19).
Most megértitek kedves testvérek, hogy van a lelki életnek egy olyan útja, amely nyílsebesen a szenvedélytelenségre és Isten látására vezeti azt, aki arra rálép. Most meggyőződtetek arról, hogy az egész tevékeny élet az Isten előtt csak falevél, hogy minden léleknek, amelyből hiányzik a lélek ébersége, gyümölcsei is hiányoznak. Éberség nélkül mindez semmit sem használ a léleknek. Gondoskodjatok arról, hogy a halál kapujához ne gyümölcs nélkül érkezzetek, hogy ne kelljen ott szomorkodnotok terméketlen életetek miatt.
Kérdés: Atyám, fejtegetésed megmutatta nekünk azoknak a magatartását, akik tetszenek Istennek. Továbbá megtanított bennünket arra, hogy van egy olyan út, amelyen a lélek gyorsan megszabadul a szenvedélyektől, és hogy erre minden kereszténynek szüksége van, aki Krisztus hadseregébe akar tartozni. Nincs több kétségünk, meggyőztél bennünket. De miben áll az éberség? Hogy lehet rá eljutnunk? Szívesen megtudnánk, mert erről csak szerény ismeretünk van.
Válasz: Urunk, Jézus Krisztus nevének segítségével tudunk arra eljutni, mert Ô mondja: “Nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15, 5). Az Ô segítségével és együttműködésével legjobb képességeim szerint próbálom megmutatni nektek, hogy miben áll a figyelem és hogyan tudjuk megszerezni azt, Isten kegyelmével.
Bizonyos szenteknél a figyelem a lélek ébersége, néhánynál az érzékek ébersége, másoknál a józanság vagy a lélek nyugalma, és még sokan máshogyan nevezik. Ahányféle elnevezés lehetséges, az mind ugyanarról beszél, mint amikor a kenyérre gondolunk, ha fehér kenyeret vagy kenyérszeletet mondunk.
Mi a figyelem, és mik a sajátosságai? Jól figyeljetek rám. A figyelem a tökéletes bánat jele, a lélek önmagára találása, a világ gyűlölete és Istenhez sietés. A figyelem nem más, mint hogy elhagyjuk a bűnt, hogy felvegyük az erények öltözetét; rendíthetetlen bizonyosság a bűnök bocsánatáról, az Istenben való elmerülés kezdete, vagy jobban mondva állandó, alapvető feltétele. Emiatt hajlik le az Isten a lélek fölé, hogy kinyilatkoztassa magát neki. A figyelem a lélek nyugalma, elcsendesedése, vagyis hallgatása, melyet Isten irgalmasságából kap ajándékul a lélek. A gondolatok megtisztítása az Istenre emlékeztető templom és erőforrás a megpróbáltatások elviseléséhez. A figyelem a hit, a remény és a szeretet hajtóereje. Hit nélkül az ember nem viseli el a kívülről jövő megpróbáltatásokat. Aki nem fogadja vidáman a megpróbáltatásokat, az nem szólhat így az Úrhoz: “Te vagy a menedékem és a védőváram!” (Zsolt 3, 4). Akinek nem a Magasságbeli a menedéke, annak a lelke mélyén nem lehet szeretet.
Ezek a magasztos hatások pedig a legtöbbnél – hogy azt ne mondjam mindenkinél – tanítás útján hangzanak fel. Nagyon ritka, hogy az ember egyedül a munka és a hit erejével, tanítómester nélkül tudja az Istent befogadni. Egy kivétel még nem teremt szabályt. Ezért jó, ha egy megbízható tanítót keres magának. Az ő útbaigazításai kioktatnak bennünket a jobbról és balról fenyegető tévedésről és a figyelem terén jelentkező túlzásokról is. Személyes tapasztalatai ilyen megpróbáltatásokban rávilágítanak értelmükre és kétségtelenül megmutatják a helyes lelki utat, amelyen aztán minden nehézség nélkül mehetünk. Ha nincs mestered, keress magadnak minden körülmények között. Ha azonban nem találsz, könyörögj Istenhez a lélek töredelméért, kérd Ôt alázatos könnyek között és tedd, amit mondok neked. Először is életed legyen nyugodt, minden gondtól szabad, és élj békében mindenkivel. Aztán menj a celládba, zárkózz be, és ülj le az egyik sarokba, és pontosan kövesd, amit mondok.
Tudod, hogy a beszívott levegőt nem tudjuk a szív nélkül kilélegezni. Hiszen a szív a hordozója életünknek, és testi melegünknek. A szív végzi a belélegzést, hogy saját melegét a kilégzéskor kifelé áramoltassa. Így egy tökéletes hőcserét hoz létre. Ebben a tüdő az eszköze. A Teremtőtől finom szövetként alkotva, szünet nélkül szívja be, és széllökéshez hasonlóan bocsátja ki a levegőt. Így hoz létre a szív a hideg beszívása és a meleg kiáramlása által a lélegzésben egy zavartalan tevékenységet, amit az élet egyensúlyának nevezhetünk. Ülj le – amint az előbb mondtam – és szedd össze figyelmedet; szívd be a levegőt az orrodon keresztül, mert ez az az út, amelyen át a lélegzet a szívbe jut. Kényszerítsd a lélegzetet, hogy a belélegzés pillanatában szívedhez jusson. Ha ott tartod egy ideig, megérzed azt az örömet, amely ebből származik. Nem fogod megbánni. Egy férj, aki távollét után hazatér, örül, hogy feleségét és gyermekeit viszontlátja. Ugyanígy van a szellemmel is, ha a lélekben otthonra talál - túlárad a gyönyörtől és a kimondhatatlan örömtől (15).
Testvérem, arra tanítsd meg értelmedet, hogy ne kifelé igyekezzen. A kezdőknél még hiányzik az ilyen elzártságra és visszavonultságra irányuló buzgalom. De ha ehhez hozzászokott, akkor semmiféle vágy nem csalogatja külső sétákra. Isten országa már bennünk van; aki tekintetét befelé irányítja, tiszta imára törekszik, annak az egész külső világ üres és utálatos lesz. Ha kezdettől fogva az értelmen keresztül leszállsz a szívbe – ahogyan megmutattam neked –, akkor mondjunk hálát Istennek. Magasztald Ôt, ujjongj és tartsd magad egyes-egyedül ehhez a gyakorlathoz. Megtanít majd arra, amit még nem tudsz. De tudd meg, hogy nem szabad tétlennek maradnod, míg értelmed a szívben lakik. Ellenkezőleg, egyetlen tevékenységed és szemlélődésed: “Úr Jézus Krisztus, Isten Fia, irgalmazz nekem!”. Semmilyen körülmények között ne légy tétlen. Végezd tovább ezt a gyakorlatot, akkor is, ha lelked már megszabadult a szórakozottságtól. Tedd süketté és megközelíthetetlenné az ellenség sugalmai számára, és törekedj naponta fölfelé a gyakorlat segítségével az Isten iránti szeretetben és vágyban.
Ha pedig, kedves testvér, oktatásom szerinti minden erőfeszítésed ellenére sem tudsz eljutni érzelemvilágod mélyére, akkor azt tedd, amit mondok és Isten segítségével sikerre jutsz. Tudod, hogy az emberi értelem helye keblünkben van. Ha ajkunk néma is marad, akkor is tudunk bensőnkben igazán beszélni, dönteni és felkészülni az imádságra, zsoltáréneklésre és más gyakorlatokra. Ha értelmedből minden más gondolatot kiürítettél, akkor töltsd meg ezzel az imával: “Úr Jézus Krisztus, irgalmazz nekem!”. Minden más gondolatot kizárva kényszerítsd magad erre az imára. Idővel mester leszel ebben a gyakorlatban. És így magadba szállsz az érzelemvilágodba, mégpedig úgy, hogy semmi kétség nem nyugtalanít, ahogy az előbb mondtam neked. Én magamban tettem szert erre a tapasztalatra.
Ha figyelmes vagy, amire boldog sóvárgással törekedtél, akkor látni fogod, hogyan látogat meg téged az erények kara. Jön a szeretet, az öröm, a béke és az összes többi nagyszerű kíséretben csatlakozik hozzájuk. Általuk minden kérés meghallgatásra talál Urunk, Jézus Krisztusnál, a mi Urunknál, Akivel együtt az Atyát és a Szentlelket dicsőség és hatalom, tisztelet és imádás illeti, most és minden időben és mindörökkön örökké. Amen.