Makáriosz béke-csillagként világított a nyugtalan és mozgalmas 4. században. Életszentségre és tökéletességre való törekvése hatalmas erőt árasztott kortársaira. Számos szerzetes állt vezetése alá és élt vele a szkétéi sivatagban. Ez Alexandriától délre, a Natron völgyétől és a róla elnevezett nitriai hegységtől a Nílusig terül el. Nevét Szkéte helységről kapta. 40 éves korában Makárioszt pappá szentelték. Szombatonként és vasárnaponként a szkétéi szerzetesek négy templomban gyűltek össze istentiszteletre. A testvérek a legnagyobb figyelemmel hallgatták a szent sivatagi atya katekéziseit és lelki tanításait. 60 évig élt és működött Makáriosz. Közelről és távolról egyaránt sok, életszentségre törekvő ember jött hozzá, hogy érezzék magával ragadó erejének hatását.

A szív ébersége megszabadítja a lelket az ártalmas elkalandozástól, mert megóvja a testet és a gondolatokat a világi szórakozásoktól.

Az igazi imádság föltételei a következők: az embernek uralkodnia kell gondolatain, és a szív nagy békességével, melyet semmi külső behatás nem zavar meg, kell átadnia magát az imádságnak. Vállalnia kell a harcot gondolataival, el kell űznie a rossz gondolatok tömegét, melyek megakadályozzák abban, hogy Istenhez forduljon. Nem engedhet nekik, hanem rendet kell vinnie közéjük, miközben különbséget tesz a tisztán természtes és a gonosz között. A léleknek, mely a bűn törvénye alatt áll, szinte egy olyan folyón kell átmennie, amelynek partját nád, bozót és tövis nőtte be. Ha át akar jutni, gondosan használnia kell a kezét, és erővel el kell távolítania az akadályokat, amelyek szembenállnak vele. Így kell utat törnie a léleknek az ellenség féktelen gondolatain keresztül. A lélek nagy buzgósága és ébersége kell ahhoz, hogy megkülönböztesse azon gondolatokat, amelyek az ellenség hatalma által nyomulnak be.

Mindazoknak, akik az Úristenhez akarnak közeledni, a legnagyobb nyugalomban és mély békében kell imádkozniuk és a szív erejével és józan gondolkodással minden oda nem illő és zavaros beszéd nélkül az Úrra kell összpontosítaniuk figyelmüket.

Ha imádkozni akarsz, tekints szívedbe és lelkedbe, és szilárdan határozd el, hogy csak tiszta imádságot engedsz felszállni az Úrhoz. Gondosan ügyelj arra, hogy semmiféle akadály tisztátalanná ne tegye imádságodat. Lelkednek úgy kell Istenre figyelnie, mint a földmívesnek földjére, mint a férjnek feleségére. Amikor imádkozol, senkinek se engedd, hogy elrabolja imád összeszedettségét.

A fogat a kocsis hatalmában van, aki keményen tartja kezében a gyeplőt. A lélek és a lelkiismeret irányítja a helyes útra, és vezeti a szívet, őrködik a természetes gondolatok fölött, amelyek föltámadnak benne. A léleknek különböző képességei vannak, jóllehet a lényege osztatlan.

A kereskedők azt keresik az egész világon, hogy hol tehetnek szert haszonra. Így igyekeznek a keresztények is a Szentlélek erejével az erények köteléke révén összegyűjteni a világszerte kóborló gondolataikat. Ez a legszebb és legigazibb hivatásuk. A Szentlélek erejének van meg ugyanis az a hatalma, hogy a szívet, melyet szétzilál az egész világ, egyesítse az Isten szeretetében, hogy így az örökkévalóságra irányítsa.

Nem szükséges semmiféle hagyományos szokással kezdenünk az imádságunkat: sem meghatározott testtartással, hallgatással vagy akár meghajlással. Inkább a lélek megfeszített józanságával arra kell ügyelnünk, hogy megérezzük azt a pillanatot, amelyben közeledik hozzánk az Isten, amelyben ráhatásával meglátogatja az Ő útján járó lelket. Sem hallgatás, sem kiáltás, sem izgalom nem szükséges az imádsághoz, ha a lélek valóban Istenhez van bilincselve. Csak egészen szabaddá kell tennie magát a léleknek az állhatatos fohászkodásra és a Krisztus iránti szeretetre anélkül, hogy gondolataink elszórakoznának és elkalandoznának.

Együttműködésünkben a legtöbb, legnagyobb, amit tehetünk: állhatatosság az imádságban. Ezáltal tudunk mindennap minden erényt kérni Istentől, és meg is szerezni azokat. Akik méltónak bizonyulnak hogy egyesüljenek az isteni jósággal, azok attól megkapják a Szentlélek működése által az Istennel való, kimondhatatlan szeretetben történő lelki beszélgetés kegyelmét. Aki nap nap után állhatatosságra kényszeríti magát az imádságban, szinte felemésztődik a lelki szerelemben, az Isten utáni vágyakozásban, lángra lobban az Isten után epedő kívánságtól, és elnyeri a tökéletes szentség lelki kegyelmét.

Valamennyiünknek meg kell vizsgálnia magát, törékeny edényében vajon kincset talál-e; vajon a lélek bíbor köntösbe öltözött-e; vajon látta-e a királyt; vajon megnyugodott-e mellette, vagy a külvilágban kóborolt ebben a pillanatban is? A lélek ugyanis a képességek teljességével rendelkezik, és kiapadhatatlan mélysége van.

"A lélek, amely elhanyagolja az Isten jelenlétét, érzelemhullámzásba és szenvedélyes vágyba kerül." Az egyiket "állatias"-nak, a másikat "ördögi"-nek nevezte. Amikor előtártam csodálkozásomat, hogy miért nem tud az emberi lélek mindig Istennél időzni, ezt mondta: "A lélek minden Isten dicsőségére végzett cselekedet és gondolat által Istennél van."

A "szerzetes" név eredeti jelentése: "egyedül élő", mivel lemond feleségről, bensőleg és külsőleg ellene mondott a világnak. Külsőleg: lemond a világ anyagi javairól, bensőleg: elutasítja ezen dolgok mindenféle elképzelését, és megtiltja gondolatainak, hogy világi dolgokkal foglalkozzanak. Másodszor, azért nevezik így a szerzetest, mert szünet nélkül imádkozik az Istenhez, hogy tisztítsa meg lelkét a legkülönbözőbb ártalmas gondolatoktól, hogy ezáltal, önmagában egyedül legyen, és minden rossz gondolatot elutasítva, csak az igaz Isten színe előtt éljen tisztaságban, s feddhetetlen maradjon Isten jelenlétében, életének minden napján.

Minden elkalandozástól meg kell szabadítanunk a lelket azért, hogy megakadályozzuk abban, hogy gondolatai által szétzilálódjék. Ha hiányzik ez a szabadság, feleslegesen imádkozol. Saját gondolataid körül kering a lélek, bár kész az imádságra, azonban imája nem emelkedik fel Istenhez. Ha a tiszta imádságot nem járja át az eleven hit, nem hallgatja meg az Isten.

Az írott törvény rejtetten sok titkot tartalmaz. A szerzetes, aki gyakorolja az imádságot, és állandóan érintkezik az Istennel, megismeri azokat, s a kegyelem még nagyobb titkokat mutat neki, mint a Szentírásban vannak. Az írott törvény olvasásával nem tudja az ember azt elérni, amit az Isten imádása megtesz. Aki imádással hódol az Isten előtt, mértéket tarthat az olvasásban. Fokozatosan megtapasztalja, hogy minden az imádságban nyeri el teljességét.

 A régi egyiptomi mondás-gyűjteményből (3)

Egy tanítvány megkérdezte Makáriosz apátot: "Hogyan kell imádkozni?" Makáriosz így válaszolt: "Ne vessz el a szavakban. Elég, ha felemeled a kezed, és ezt mondod: Uram, amint Neked tetszik, és tudásod szerint könyörülj rajtam! Ha tombol a harc körülötted: Uram, segíts! Ő tudja, mi válik üdvösségedre, és megkönyörül rajtad."

Egy testvér megkérdezte: "Isten harcosainak és böjtölőinek melyik cselekedete legkedvesebb az Istennek?" Így válaszolt: "Boldognak kell mondanunk azt, akinek töredelmes szívvel, állandóan a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott neve van az ajkán. Valóban nincs jobb a mindennapi életben, mint ez az áldott táplálék. Tégy úgy, mint az állat, mely még egyszer a szájába veszi táplálékát, s átérzi a kérődzés kellemességét, míg ismét gyomrába engedi jutni a táplálékot, és ezáltal jó érzés árad szét egész bensejében. Nem látod, hogy sugárzik az arcán ennek a kellemes érzésnek elégedettsége? Mi lehetne értékesebb számunkra, mint hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme által, nevének erejéből, szelíden és gyümölcsözően, szeretetében legyünk?"

Egy testvér így szólt Makáriosz apáthoz: "Taníts meg engem ennek az igének az értelmére: Szívem jelenlétedben elmélkedik." Az agg tanítómester ezt válaszolta: "Nincs jobb elmélkedés, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott és üdvözítő nevének segítségül hívása, mert meg van írva: csicsergek, mint a fecske, és sóhajtozom, mint a galamb. Ehhez kell hasonlítani a jámbor embert, aki a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét szünet nélkül ajkán és szívében hordja."

A nagy Makáriosz apát tanítja: "Ha kimondjuk ajkunkkal a mi Urunk, Jézus Krisztus nevét, töredelmes szívvel fordítsuk Őrá figyelmünket, hogy jelen legyen lelkedben, és nehogy hiába vedd Őt ajkadra. Buzgón gondolj erre a felkiáltásra: Uram, Jézus Krisztus, irgalmazz nekem! Akkor majd álmod felett az Isten virraszt, és a belső ember elnyeri Ádám tisztaságát, melyet a paradicsomban birtokolt. Áldott legyen az a név, amelyet szent János evangélista ezekkel a szavakkal illetett: Világ világossága, kifogyhatatlan édesség, élő kenyér!"

Evagriosz apát mondja el: "Amikor a lélek gondolatai és a test szenvedélyei kínozták, elmentem Makáriosz apáthoz, és így szóltam: Atyám, mondj nekem egy szót, mely ismét életkedvvel tölt el. Makáriosz apát ezt mondta: Vesd horgonyodat az imádság mélységébe, és életed hajócskája Isten kegyelmének segítségével kiállja a sátán minden hullámverését, s ennek a sötét, csalóka és hiú világnak minden áradását és viharát. Tovább kérdeztem: Mit jelent a hajócska, a horgony meg a lánca, és a kő, mely azt tartja. Makáriosz apát így válaszolt: A hajócska a szíved, őrködj fölötte. A horgony lánca a lelked. A horgonyt kösd Jézus Krisztushoz, hiszen Ő szegletkő, akinek hatalma van minden áradás és ördögi hullámverés fölött, mely a szenteket ostromolja. Igyekezzünk minden lélegzetvétellel mondani: Uram, Jézus Krisztus irgalmazz nekem; magasztallak Téged Uram Jézus, siess segítségemre. Ugyanúgy történik az ördöggel is, mint a hallal a hullámban: Harcol ellene, de anélkül, hogy sejtené, foglyul esik. Ha a mi Urunk, Jézus Krisztus üdvözítő nevének erejében vetettünk alapot, az ellenünk felkorbácsolt viharok és hullámok foglyul ejtik és ártalmatlanná teszik az ördögöt."

Makáriosz apát beszéli el: "Egyszer meglátogattam egy súlyosan szenvedő beteget. Az agg szüntelenül ismételte a mi Urunk, Jézus Krisztus áldott nevét. Amikor megkérdeztem lelke felől, örömmel telve mesélte el a következő látomást: Mikor a mi Urunk, Jézus Krisztus nevének édes táplálékát élveztem, üdítő álmom volt. Elragadtatásomban láttam Krisztus királyt, aki háromszor így szólt hozzám: Nézd, nézd, én vagyok és senki más! - és azonnal felébredtem oly nagy örömmel, hogy ezáltal elfelejtettem minden fájdalmat."

A nagy Makáriosz apát tanítja: "Egy szerzetesnek, aki szereti celláját, összeszedettségben kell őriznie lelkét, szabadnak kell maradnia a világ gondjaitól, és nem szabad zavartatnia magát annak semmisségétől. Törekvése egyedül arra irányuljon, hogy kizárólag Istenre összpontosítsa gondolatait, éspedig minden pillanatban, állhatatosan és nyugtalanság nélkül: úgy, hogy a legcsekélyebb világias dolgok se nyomuljanak be izgatásukkal szívébe. Ha valaha is bármi hat lelkére és kedélyére, megmarad az Isten jelenlétében.

A nagy Makáriosz apát továbbá ezt is tanítja: "Ha imádkozni akarsz, szedd össze magad minden erőddel, nehogy ellenségeid kezére juttasd edényeidet. Ők ugyanis el akarják rabolni ezeket az edényeket, ti. gondolataidat. Ezek azért nagyon értékesek, mert velük szolgálod az Istent. Az Isten nem kívánja az ajkak olyan szolgálata általi dicsőítést, mely szolgálat engedi, hogy gondolataid szerte kószáljanak az egész világon, hanem azt akarja, hogy minden gondolatod minden nyugtalanság nélkül Őrá irányuljon.

Vissza Tovább