Kit válasszak a kilencből?
- Forgatókönyv -

1. jelenet

Narrátor: Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy János nevű szegény cipész, aki nap mint nap szorgalmasan dolgozott. Az emberek jól megfizették a munkáját, mégsem tudott kilábalni a nyomorból. Ennek pedig az volt az oka, hogy feleségével bő gyermekáldásban részesültek: vagy egy lánykával, vagy egy fiúcskával, de minden évben új taggal bővült a család. Kilencedik gyermeke szülésébe a felesége belehalt, János mester egyedül maradt kilenc csemetéjével.

Micsoda felfordulást tudtak csinálni az apróságok! Ha kértek egy szelet kenyeret, mindjárt kilencet kellett szelni. Éjszaka úgy nézett ki a szobájuk, akár egy menekülttábor, a sok keresztül-kasul felállított kisebb-nagyobb ágyikó mellett lépni sem lehetett. A párna és paplanhalmok alól göndör szőke és fekete buksi fejek kandikáltak ki. Mind a kilencen jó étvágyú, makkegészséges, életvidám, eleven kis lurkók voltak.

( A színpad előterében a suszter dolgozik, a háttérben a gyerekek hancúroznak. Kopogtatás hallatszik, a legnagyobb gyermek ajtót nyit. A szomszéd állít be a fenyőfával.)

Szomszéd: Jó estét mindenkinek! Meghoztam a karácsonyfának valót.

Kórusban: Jó estét, csókolom. Hurrá, lesz karácsonyfánk!

Kati: Gyertek, hozzuk a díszeket. Te Palkó, hozz gyorsan egy vödörben homokot, abba állítjuk a fát!

Szomszéd: Gondoltam, örömet szerez nekik a fa, legalább lesz mit körbeállnotok, amíg eléneklitek a karácsonyi dalokat.

(A gyerekek díszítik a fát, közben a Kiskarácsony-t éneklik.)

János: Nem is tudom, hogy köszönjem meg. Egész nap azon rágódtam, hogy ugyan mivel szerezhetnék nekik örömet, és főleg akkor szomorodtam el nagyon, amikor megláttam a boltok kirakatait, bennük a temérdek színes játékot, ínycsiklandozó édességet... Ám hiába nyitottam ki a pénztárcámat, csak néhány garas árválkodott benne. Pedig milyen szívesen megleptem volna a gyerekeimet! De hogy vegyek mind a kilencnek valamit!?

Szomszéd: Hát igen. Vagy mindegyiket megajándékozod, vagy egyiket sem.

János: Megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy a legszükségesebb dolgokon kívül másra nem jut. Pannikának nagyon tetszett egy baba a kirakatban, Jancsika egy olyan falovat szeretne, amilyen a szomszédék Pistájának van... és még sorolhatnám. De végül is nem panaszkodom, a lényeg az, hogy egészségesek vagyunk és nagy szeretetben élünk, ami nem mindenkinek adatik meg.

Szomszéd: Látod, ezért még sokan irigyelnek is!... No most már mennem kell, nekem is be kell állítanom a karácsonyfát. Nézd, a tiétek már el is készült!

János: Még egyszer köszönöm.

(A gyerekek befejezik a fenyőfa díszítését, 2-3 gyerek az asztalt teríti meg a hagyományos étkekkel, és közben a Kiskarácsony-t éneklik, páran dúdolják.)

János: Elkészültetek?

Kórusban: Igen.

János: Gyertek, üljetek körém és jól figyeljetek! Tudjátok, miért különleges a mai este?

Julcsi: Igen, ma ünnepeljük Jézus Krisztus születése napját.

János: Áldás és békesség honoljon e házban is!

Kórusban: Áldás és békesség.

János: És most következzék a meglepetés! Egy új dalt tanítok nektek.

( A gyerekek éljenezve körülülik apjukat, és boldogan várják, hogy megtanulják a dalt. Csendes éj? János a dal tanulása után gyönyörködve nézi, hogy énekelnek a gyerekek. Az énekszó elhalkul, a színpadon megjelenik a gazdag háziúr. Köntösben ül hintaszékében és pipázik.)

Narrátor: Az első emeleten lakott a gazdag háziúr, aki nőtlen, gyermektelen, besavanyodott agglegényként éldegélt. Annyi pénze volt, hogy meg sem tudta számlálni. Ezen az estén egyedül töprengett otthon. Régóta már az ennivaló sem ízlett neki. Az újságok untatták, lakását levegőtlennek érezte, puha, gondosan vetett ágyában nem jött álom a szemére. A földszintről beszűrődött hozzá a boldog gyereksereg ujjongó éneke.

Háziúr: Ez hallatlan!... Hogy képzelik?!... Ettől az idegesítő lármától megfájdult a fejem!... Most már aztán tényleg elég! Véget vetek ennek a ricsajnak!

(Dörömböl a cipész ajtaján)

Háziúr: Ugye ön a szorgalmas János mester?

János: Igen, igen. Talán egy lakkcipőt tetszik rendelni?

Háziúr: Nem, nem cipőért jöttem. Mondja csak, sok gyermeke van önnek?

János: Igen, azt lehet mondani. Kicsik, nagyok vegyesen. Sok kis éhes szájnak kell enni adnom.

Háziúr: Igen, sok kis éhes száj... Ha énekelnek, visszhangzik az egész ház, ha egyáltalán éneknek lehet ezt nevezni... Tudja mit?! Adja nekem az egyik gyermekét! Jó iskolába járatnám, világkörüli útra vinném, igazi urat vagy hölgyet nevelnék belőle...

(János mester szóhoz sem jut.)

Háziúr: Gondolja meg! Egy éhes szájjal kevesebb...

János: Halljátok ezt!? Igazi úr lehet valaki közületek! Micsoda szerencse! De kit válasszak? Kati te nem mehetsz, mert te látod el a kisebbeket. Palkó sem, mert ő segít nekem a ház körüli munkában. Julcsi varr a legszebben, Panni és Jancsi pedig még nagyon kicsi... Anna hasonlít a legjobban az édesanyjára, ő azért nem mehet. Ferike a legokosabb, ő egyedül is viszi valamire, rá még büszkék leszünk! Aztán Istvánra is szükségem van, hiszen őt érdekli egyedül a cipészmesterség. Ki veszi át majd a helyem, ha belőle urat faragnak.? Erzsike? (már sír) Hogy adnálak oda, a te gyönyörű hangod nélkül nem ér semmit az énekünk!... Uram, kérjen, amit akar, de a gyermekeimet nem adom! (Magához öleli a gyerekeket, amennyire tudja)

(A háziúr elkezd keresgélni az erszényében, és leszámol ezer pengőt a cipész kezébe.)

Háziúr: Tessék, ezt az ezer pengőt önöknek adom, kedves János, csak egy kívánságomat teljesítsék. Ne énekeljenek többé! (Háziúr távozik.)

Erzsike: Ilyen boldog karácsonyt!

Kati: Először a karácsonyfa, most pedig az ezer pengő!

János: (Még mindig a pénzt szorongatja a kezében, alig hiszi a történteket.) Még soha nem volt ennyi pénzem! Majd jól beosztjuk, hogy jusson mindenkinek valami apróság.

Kórus: Hurrá!

János: Pszt! Meghallja a háziúr!

István: És?... Csak énekelnünk nem szabad!!

(Szétszélednek a gyerekek, leülnek a fa alá, apjuk a kaptafához.)

Jancsi: De kár, hogy a Jézuska nem hozott ajándékot!

Panni: Milyen jó lenne most az ajándékokkal játszani! Én megetetném és elringatnám a babácskámat.

Julcsi: Legalább énekelhetnénk!

Ferike: Hát énekeljünk!

Kati: Csitt! Tudod, hogy nem szabad. Papa megígérte.

Kórusban: De kár!!

Panni és Jancsika: Papa, énekeljük el a dalt, amit tanultunk!

János: Nem lehet, gyerekek!

Julcsi: De hát a szomszédainknak tetszik az énekünk!! ... A gazdag bácsinak miért nem tetszik?

(Hosszú csend. János a fiókhoz megy, kiveszi a pénzt és a háziúrhoz szalad.)

János: Nagyságos uram! Ne haragudjon ránk. Inkább szegények maradunk, de énekelni fogunk. A szabadon szárnyaló énekszó drágább a világ valamennyi kincsénél.

Háziúr: Hogy lehetnek ilyen boldogok ezek a szegény emberek? Még az ezer pengő sem kellett nekik... Mi lehet az, ami a pénznél is jobban boldogít?...

A család boldogan rázendít egy dalra, körbetáncolják a fát és a függöny lemegy.