A Kék
madár
- Forgatókönyv -
1. jelenet
Narrátor: Ilyen enyhe télre a legöregebb emberek sem emlékeztek a faluban, még a vén erdőkerülő sem, aki pedig pontosan a 100. évét taposta. Holott küszöbön volt a szenteste, és a kis házakban vidám készülődés folyt. Csattogott a mozsártörő, és a tepsik alját zsírba mártott libatollal kenegették a háziasszonyok. Tyl favágó házában szintén várták a karácsonyt, ha nem is olyan vidám szívvel, mint más években. Nyilván az enyhe tél volt az oka, hogy az idén kevesebb fát ettek a kályhák, ezért nem tellett karácsonyi ajándékokra a gyerekeknek. Mytyl, a kislány, és két évvel fiatalabb öcsikéje már napokkal előbb kiszagolták ezt az elszomorító körülményt, és elhatározták, hogy csak azért is lesz karácsonyi ajándék. Szenteste délutánján, amíg édesanyjuk a vacsorát készítette és az ünneplőruhákat vasalta, a két gyermek eltűnt.
(A narrátor szövege alatt az anya tesz-vesz a konyhában, vasal, néha kitekintget egy képzeletbeli ablakon, és megjegyzéseket tesz, hová tűntek a gyerekek. Aggódó arcokat vág, de nem mérges. Betoppannak a gyerekek, kezükben a kalitka, benne a madár.)
Anya: Ilyenkor kell hazajönni?
Mytyl: Anyu, nézd milyen gyönyörű madarat fogtunk!
Anya: Jó, majd megnézem. Most tegyétek le, és menjetek kezet mosni. Apu most jött meg az erdőből, de már felvette az ünnepi zekéjét. Egyébként miért jöttetek ilyen későn, nem láttátok, hogy sötétedik?
Ünneplőbe öltözve bejön az apa.
Tyltyl: Benéztünk Gazdagék ablakán. Ha láttátok volna: égig érő karácsonyfájuk van, megrakva ajándékokkal. Babák, kard, csákó, puska, talán még igazi ágyú is! És zenekar játszott a fa alatt! De jó is lehet gazdagnak lenni!
Mytyl: És megállított Berlingot Angéla, beszélgettünk az ablakuk alatt. Szegény olyan beteg...
Tyltyl: És el akarta kérni az új madarunkat, de mi nem adtuk...
Mytyl: Csitt.
Anya: Miért nem adtad oda? Biztosan nagyon örült volna, egész télen betegeskedik szegény.
Mytyl: Arról is én tehetek talán?
Apa: Ez a gyerek maga az örök elégedetlenség. Örülj, hogy egészséges vagy, szaladgálsz, játszol!
Mytyl: Az semmi!
Anya: Mytyl, ne feleselj apáddal!
Mytyl: Anyu, miért vagyunk mi szegények?! (sírósan mondja)
Apa: Szegény az, aki nem tudja a karjait munkára használni, meg az, akinek nincs födél a feje fölött. De legfőképpen az, aki a napsütésben is csak az árnyékot látja. Akárcsak te, Mytyl, te hálátlan és elégedetlen kislány.
Mytyl: Mivel legyek elégedett? Miért nincs nekünk égig érő karácsonyfánk?
Apa: Van otthonod, meleg ruhád, ennivalód...
Mytyl: A gazdagok habos tortát esznek és annyi cukrot, amennyi beléjük fér!
Apa: Van apád, aki dolgozik érted, és anyád, aki gondodat viseli.
Mytyl: De másoknak mindenük van. Kastélyaik, hintóik, cselédjeik, szép ruháik...És mi van nekünk!?
Anya: Mytyl, hallgass és szégyelld magad!
Mytyl: Nem szégyellem magam. Gyűlölök mindent, ami itt van... Anyu, én olyan boldogtalan vagyok...
Apa: Kislányom, egyet jól jegyezz meg: aki boldogtalan, az másokat is boldogtalanná tesz...
Csendesen befejezik a vacsorát, egy darabig néma csend uralkodik, majd Mytyl felpattan és anyjához szalad.
Mytyl: Anyu, úgy szégyellem magam... Rossz voltam. Megbocsátotok?
Anya: Látod, mindig megbánod, másnap mégis újra kezded.
Mytyl: Többé soha. Olyan boldog és elégedett akarok lenni, mint te! Ugye te mindig boldog vagy?
Anya: Igen...Majdnem mindig...
És összeölelkezve sírnak, és lassan elsötétedik a szín.
2. jelenet
Narrátor: Mytyl nehezen aludt el, és rossz lelkiismerete még álmában is üldözte. Először Angélával veszekedett a madár miatt, majd apjával vitatkozott. Igazán nem tudni, hány óra lehetett, mert senki sem hallotta a toronyórát ütni, de mélységes sötétség volt, amikor Mytyl arra ébredt, hogy valaki kopogtat az ajtón.
Mytyl: Tyltyl, alszol?
Tyltyl: Azt hiszen, nem. És te?
Mytyl: Hogy aludnék, amikor beszélek! Hallottad a kopogást?
Tyltyl: Valamit hallottam...
Mytyl: Szóljunk apunak... Aki ilyen későn kopog, aligha lehet jó járatban.
(Rejtélyes derengés támad, és megjelenik a tündér.)
Tündér: Berylune tündér vagyok, és azért jöttem, hogy keressétek meg a kék madarat! Lássatok öltözködéshez!
Mytyl: A madarat, ami kék? A kék madarat? És miért kell megtalálnunk?
Tündér: Ugye boldog szeretnél lenni?
Mytyl: Hogyne... De minek a kék madár?
Tündér: Buta kislány vagy. Hisz a kék madár jelenti a boldogságot! No, indulhatunk?
Mytyl: Igen, de hol találjuk meg a kék madarat?
Tündér: Kutatnotok kell a Múltban... a Jövőben... mindenfelé...
Tyltyl: És te velünk jössz?
Tündér: Természetesen, de mivel mindenhová nem kísérhetlek el benneteket, ezért magatokkal vihetitek barátaitokat.
Átvarázsolja a kutyát és a macskát, a gyerekek nagy csodálkozására.
Kutya: Kicsi Mytylke, aranyos Tyltyl úrfi, végre tudok beszélni! Végre elmondhatom, mennyire imádom mindkettőjüket! Mindig hiába ugattam, ritkán értettek meg.
Tyltyl: Ő is tud beszélni? (A macskára mutatva kérdi.)
Macska: Hogyne! Ha egy kutya tud!
Mytyl: Jaj, úgy örülök! Meg kell keresnünk a kék madarat, ugye velünk jöttök?
Macska: Miért ne, szórakoztató lehet.
Tündér: Mire várunk? Ne fecséreljük tovább a drága időt, induljunk!
Mytyl: Merre menjünk? Olyan sötét van, eltévedünk...
Tündér: Ne csüggedjetek soha! Ha hibáztok, elvesztitek. A kék madár megvan valahol, találjátok meg!
Mytyl: Megtaláljuk, ígérem!
A szín ismét elsötétedik, majd lassan derengeni kezd, és a barnás ködben meglátják nagyapót és nagyanyót.
3. jelenet
Mytyl,Tyltyl: Nagyapó, nagyanyó!
Nagyanyó: Mytyl, Tyltyl! Öleljetek meg gyorsan, hónapok óta nem gondoltatok ránk!
Nagyapó: Legutoljára húsvétkor...
Tyltyl: Nahát, ilyen meglepetés, azt hittük halottak vagytok!
Nagyapó: Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Valahányszor gondoltok ránk, mi felébredünk.
Mytyl: Hát ez nagyon érdekes! De nem maradhatunk ám sokáig! Tulajdonképpen csak azért jöttünk, hogy megtaláljuk a kék madarat.
Nagyanyó: Hát csak ezért jutottunk eszetekbe... No nem baj, gyertek megnézzük a kalitkában, ott biztosan találunk.
Tyltyl: De szépek!
Mytyl: Kék madár nincs?
Nagyanyó: Az ott kék, a legfelső, amelyik énekel.
Mytyl: Nagyanyó, az nem kék, hanem fekete.
Nagyanyó: Különös, én kéknek látom... Hát egyik sem megfelelő?
Mytyl: A tündér azt mondta, hogy kéknek kell lennie. És még azt mondta, keressük mindenütt. Ez itt a múlt, ugye?
Nagyanyó bólint.
Mytyl: Akkor a kék madár nincs a múltban. Másutt keresem, megyek!
Nagyanyó: Még ne! Ne menjetek még... Óriási almás lepényt sütök nektek.
Gyerekek: Nincs időnk!
Futnak el, a fények lassan kihunynak, közben:
Nagyapó: Mindig sietnek...
Nagyanyó: Azért szép, hogy emlékeztek ránk. Talán majd újra eljönnek...
4.jelenet
Sötét van, csak a tündérre esik fény, felé futnak a gyerekek.
Tündér: Itt van a kék madár? Megtaláltátok nagyapó házában?
Gyerekek: Nem...
Tündér: Ezért ne szomorkodjatok! Keressétek tovább!
Tyltyl: Nem azért vagyunk szomorúak, hanem azért, mert igazán el sem búcsúztunk nagyanyóéktól, a cirógatásuk is elmaradt...
Mytyl: Vissza se néztünk rájuk, mert a madár volt akkor a legfontosabb...
Tündér: Most már késő. De ne feledjétek nagyapátok szavait! És most induljatok tovább!
Mytyl: Hová menjünk?
Tündér: Ha a múltban nem jártatok szerencsével, próbálkozzatok a jövőben! Ott, hol minden kék és ragyogó, mint a tenger...
Minden elsötétül, és kék fény csalogatja a gyerekeket.
Narrátor: És Mytyl a kistestvérével elindult felfelé. Az volt az érzésük, hogy lépteik egyre könnyebbé válnak, mintha végleg elváltak volna szülő anyjuktól, a Földtől. Amikor már szinte lebegni látszottak, egy napfényben szikrázó óriási terembe érkeztek, ahol játszadozó, komolyan beszélgető gyerekcsoportokat láttak meg.
Gyerek 1.: Nini, élő gyerekek!
Többen: Nézzétek, élő gyerekek!
Tyltyl: Miért hívnak ezek minket élőnek?
Mytyl: Nem tudom.
Gyerek 2.: Megszólítsam őket?... Ugye ti élő gyerekek vagytok?
Mytyl: Igen, ti talán nem?
Gyerek 2.: Mi várjuk, hogy megszülessünk.
Gyerek 3.: Furcsa ruhátok van. Mi van a lábatokon?
Tyltyl: Cipő.
Gyerekek mind: Cipő??? És mire jó az?
Tyltyl: Hogy megvédje a lábat a hidegtől, nedvességtől, kavicstól...
Gyerek 3.: Ezt csak a születésünk után fogjuk megérteni... ( közben lemondóan legyint)
Mytyl: Ti miért nem születtetek meg?
Gyerek 1.: Várunk a sorunkra. Én csillagász leszek, ő trónra fog születni, az aki az ollóját csattogtatja, szabó, ő tudós; egyszóval mindenki visz valami ajándékot az embereknek.
Közben egy kisgyermek fut feléjük.
Testvérke: Myltyl, Tyltyl! Csakugyan ti vagytok?
Mytyl és Tyltyl: Igen, de te honnét ismersz bennünket?
Testvérke: Én is a ti testvérkétek leszek.
Mytyl: Velünk fogsz élni?
Testvérke: Nem tudom mikor, talán egy év múlva...
Mytyl és Tyltyl: Óh, be pompás lesz!
Testvérke: Sajnos nem maradhatok sokáig veletek... Csak addig, amíg a torokgyík...
Tyltyl: Pedig rövid időre nem is érdemes eljönni...
Testvérke: A választás nem rajtunk múlik... Na de most már vissza kell mennem.
Mytyl: Örülök, hogy megismerhettelek. Szóval jövő karácsonykor te hozod nekünk a boldogságot. Isten veled.
Tyltyl: ...majd szólok anyunak, hogy jönni fogsz!