Passió
(Nyári János)

 

1. Szín

3 apostol készíti az utolsó vacsora termét: Fülöp, András, Tamás

Fülöp: Igazán nem értem, hogyan akarja a Mester a húsvéti vacsorát. Kovásztalan kenyerünk és borunk van, de nem gondoskodott áldozati bárányról!

András: Ezt tőle kellett volna megkérdezned...

Fülöp: Nem mertem... Meg eszembe sem jutott... Tudod te is, ha vele vagyunk az ember mindenről elfeledkezik.

Júdás: Hiába készülődsz Názáreti Jézus... Mester... Sokáig bíztam benned, de egyre kisebb a hatalmad. Kezdetben erős voltál, hatalmas, de már legyengültél. Írástudóink, főpapjaink erősebbek nálad. A vesztedbe rohansz ma este. Nem tudok már hinni neked. Eljövök még a mai vacsorára, ne mondjátok, hogy kihúzó vagyok. De aztán vége... alul maradsz... és én nem szeretek veszíteni... (elmegy) Nem tudok rajtad segíteni!

Tamás: Kész vagyunk! Elébük megyek! Szólok a Mesternek és a többieknek!

András: Nem tudom mi van ezzel a Júdással! Mostanában sokszor nincs velünk.

Fülöp: Tegnap Kaifás főpap háza előtt láttam... De ne beszéljünk erről a többiek előtt!

Tamás: (megérkezik a többiekkel) Jöjjetek, minden készen áll a vacsorához!

Jézus: (apostoloknak) Jertek, fogyasszuk el ezt az ünnepi vacsorát, mely az utolsó lesz számomra itt a földön. (leülnek) Vágyva-vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti lakomát, mielőtt szenvedek.

Péter: Uram, nem történhet ez veled!

Jézus: Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz. Az Emberfia ugyan elhagyja a világot, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát! (felkel, kendőt köt és mosni kezdi tanítványai lábát)

Narr2: A tanítványok némán, döbbenve nézték mesterüket. Senki sem értette közülük, hogy mi történik, hogy a Mindenható Isten Fia miért mossa a bűnös tanítványok lábát. Amikor Jézus Péterhez ért, az rögtön tiltakozni kezdett.

Péter: (felháborodva) Uram! Te akarod megmosni az én lábamat?

Jézus: Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted.

Péter: (makacsul) Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!

Jézus: Ha meg nem moslak, nem vagy közösségben velem!

Narr1: Péter nem értette meg Jézust! A lábmosásban csak a testi tisztulást látta. Az Isten felé nyitott ember mindig tiszta. Az emberi gyarlóságból eredő por csak a lábat lepi be. A lábmosás bánat, az isteni nagyság és az emberi tehetetlenség beismerése, és az út nyitva áll az örök boldogság felé.

Jézus: (visszaül az asztalhoz) Példát adtam nektek; amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek! Viseljétek el egymást szeretettel, ha valakinek panasza van a másik ellen. Szolgáljátok egymást! Én nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljam az embereket. Minden embertársadban én jövök feléd! Számomra ő is éppen olyan fontos, mint te. Ezért, ha bármi jót teszel, akár a legjelentéktelenebb, legmegvetettebb embernek is, olyan mintha nekem tennéd!

Narr2: A tanítványok közül egy, Júdás, végrehajtotta a bűnös emberek akaratát: elárulta mesterét.

Jézus: Bizony, bizony mondom nektek: közületek egy elárul engem.

János: Mester, ki az akiről ezt mondod?

Jézus: Akinek a bemártott falatot adom. (bemárt egy falat kenyeret és Júdásnak adja) Tedd meg hamarosan, amit tenni akarsz! (Júdás zavartan körülnéz, majd elmegy)

Júdás: Tudja... tudja... mindent tud... De miért nem menekül el? Ha elmenne, elbújna, nem kellene félnem többé tőle... Ez átlát rajtam... tudja mit akarok... Én nem tehetek róla... vártam, sokáig vártam... mindig hitegetett... 3 év óta... Ó Isten! Bár meg se ismertem volna őt... Nyílj meg föld alattam, és temess be örökre, hogy végre megnyugodjak! Nem akarok már semmit... se boldogságot... se örök életet... se jutalmat... semmit se akarok... meg akarok halni... eltűnni örökre és nem emlékezni semmire... Isten! Hallod? Tűntesd el a Názáretit az életemből! Vagy én tűntessem el? Ám legyen! (elvánszorog)

András: Mester, két ember lakik bennem, melyek egymás ellen küzdenek. Uram gyönge vagyok arra, hogy szeretni tudjak. Önmagam miatt nem tudok másokért áldozatot hozni.

Jézus: Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Amint én szeretlek titeket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.

Péter: De Uram! Hogyan szeressem azt, aki visszautasít, megaláz, vesztemre tör, gyűlöl engem?

Jézus: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót mindenkivel!

Péter: De ez lehetetlen Uram! Nincs erre erőm... sosem tudom szeretni azt aki bánt engem!

Jézus: De igen Péter! Fogod tudni szeretni és mindnyájan meg fogjátok ezt tenni, mert az én tanítványaim vagytok. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Maradjatok bennem akkor én is bennetek maradok! Aki eszi a testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne!

(felemeli a kenyeret, többször megtöri, odaadja tanítványainak és közben mondja)

Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan, ez az én testem, mely értetek adatik!

(sorra esznek a kenyérből) Én vagyok az igazi szőlőtő és ti a szőlővesszők. Csak akkor tudjátok meghozni a szeretet gyümölcseit, ha bennem maradtok, ha az én erőm lakik bennetek. Éppen ezért:

Vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, a vér mely értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára! (sorra isznak a kehelyből, János odaborul Jézushoz, aki átöleli őt és Pétert, majd meghatottan így szól:)

Már nem mondalak titeket szolgáknak. Barátaimnak mondalak titeket, hiszen mindent átadtam nektek, amit Atyám rám bízott. Majd ha már nem leszek köztetek, ti is ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

(felkel, körüljárja apostolait és mondja:) Elmegyek Atyámhoz, hogy helyet készítsek nektek. Majd ismét visszajövök és magammal viszlek titeket is, hogy velem legyetek.

Fülöp: Mutasd meg nekünk az Atyát!

Jézus: Fülöp, hát nem érted? Aki engem lát, látja az Atyát is!

Péter: De Uram, az emberek nem értenek meg téged és minket sem!

Jézus: a világ gyűlölni fog titeket, mert hozzám tartoztok. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet: a lelket nem tudják bántani! Elmegyek Atyámhoz és elküldöm nektek a Lelket, aki megerősít benneteket.

(előrejön az asztal elé, kitárt karral imádkozik) Atyám! Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem akiket nekem adtál. Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Amint Te küldtél engem a világba, úgy küldöm én is a világba őket. De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek... és így elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem.

(kis szünet)

Menjünk, közeleg a sötétség órája! (elindul a többiek lassan utána. Útközben mondja:)

Ti mindnyájan megbotránkoztok bennem az éjjel.

Péter: Ha a többiek megbotránkoznak is, én soha, Mester!

Jézus: Bizony, mondom neked, reggel, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem!

Péter: Ha meg kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg!

 

2. szín

(Az Olajfák hegyén, Jézus megjelenik az apostolokkal)

 

Jézus: Üljetek le itt, amíg továbbmegyek és imádkozom! (Int Péternek, Jakabnak és Jánosnak - továbbvezeti őket, majd otthagyja hármukat is, és előbbre megy imádkozni. Közben Péternek:)

Halálosan szomorú a lelkem. Elérkezett az óra, a sötétség órája. Virrasszatok velem és imádkozzatok!

(Letérdel, sarkára ül, fejét a kezébe temeti.)

Atyám!... Nem bírom!... Elfáradtam... Tudom, hogy elérkezett a szenvedés ideje... tudom, ezért küldtél a világba... hogy ez lesz a cselekedet, amely minden embert kiszabadít a bűn rabságából... és mégis olyan nehéz vállalni a szenvedést és a halált.

(Odamegy felébreszti Péteréket)

Péter! Péter! Az előbb mennyire lelkesedtél, hogy mellettem maradsz, és most alszol! Még egy órát sem tudsz virrasztani velem! Imádkozzatok velem együtt, mert nehéz órák következnek. Látjátok? Hiába készséges a lelketek, ha a testetek gyönge. Az lehúzza a lelket is.

(Visszamegy és tovább imádkozik, csönd, sóhajok)

Látod Atyám, még ők is magamra hagytak, amikor földi életem legfontosabb tette előtt állok... Atyám!... Azért jöttem, hogy akaratodat tegyem... hogy odaadjam az életemet... értük! De... olyan... nehéz. Igen! Önként adom oda, de... de gyönge a testem! Reszketek Atyám! Nézd homlokomon halálveríték helyett vér csorog... fogadd el ezt is értük! (csönd, szaggatott légzés. Felkel, megáll szomorúan apostolai felett, de nem szól semmit, visszamegy)

Júdás: Aludjatok csak, aludjatok! Ha látnátok, hogy szenved a mesteretek: vért izzad, de mindhiába... Győzni fognak felette. És én végre megszabadulok tőle... nem érzem magamon szúrós tekintetét... háborgó lelkem megnyugszik végre... Igen megyek... már várnak az írástudók és a főpapok...

(elmegy, találkozik az elfogó csoporttal, megfordulnak és Jézus felé mennek)

Jézus: Nem! Nem azt akarom azt mondani, hogy megbántam!... semmit sem bántam meg... csak nehéz... nagyon nehéz... fáj a hálátlanság... a közömbösség. (Erősebben) Atyám! Téged is, engem is kiutasítanak maguk közül az emberek... és éppen őértük... Legyen! Legyen meg a te akaratod, Atyám készen vagyok! Adj erőt, hogy szándékodat végrehajtsam!

3. katona: Mi ez? Mi történik itt?

Júdás (Előretör, megcsókolja Jézust)

Ő az... ő az... Üdvözlégy Mester!

(Elfogják Jézust, az apostolok szétszaladnak...)

 

3. Szín

Péter tagadása

Narr.1.: Elárultuk Jézust! A "júdási csók" a mi ítéletünk. Bűneinkkel szétromboltuk az emberbe vetett krisztusi hit utolsó reménysugarát. Visszavonhatatlanul a halál felé vezető útra térítettük. Jézust először Annáshoz vitték, Annás megkötözve elküldte Kaifás főpaphoz. A főpapok a főtanáccsal együtt hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen. Ruháit megtépték, leköpdösték, arcul verték, csúfot űztek belőle. Mindenféle szidalommal illették. (rövid szünet)

1. Asszony: Mit vétett ez a Názáreti?

2. Asszony: Azt mondják lázító és a császár ellensége. De azt is hallottam már, hogy egyszerű vándortanító, aki mindenkinek jót tesz, meg betegeket gyógyít.

3. Asszony: A mi falunkban állítólag meggyógyított egy vakon született embert!

1. Asszony: Lehet, hogy csak a népszerűsége szúrt szemet a főpapoknak, vagy a farizeusoknak.

(Az udvarban tábortűz, a szolgálók, katonák vidáman beszélgetnek, nevetgélnek, a tűz körül. A színen egy asszony siet néha keresztül.)

2. Asszony: Nézzétek, ez az ember is a Názáreti tanítványa!

(Péterhez fordul)

Miért csatlakozol egy lázítóhoz, aki királynak vallja magát? Ujjat húzol a császárral? Kényelmedet, jövődet kockáztatod egy lázító miatt? Még ha valóban Isten Fia is, de császárgyűlölő! Rá és tanítványaira halál vár.

Péter: Nem ismerem azt az embert!

1. Asszony: Mit gondolsz, mit csinálnak vele?

2. Asszony: Nem hiszem, hogy a hatalmukat féltő főpapok kezéből egykönnyen kiszabadul!

3. Asszony: Azt mondják, hogy a Názáreti arra bíztatja az embereket, hogy mondjanak le a családról. Ki az az őrült, aki ilyet elfogad? Még hogy Isten Országáért?!! Hát akkor mi maradna az életből, ha még erről is lemondanánk? (Péterhez fordul) - és te komolyan veszed őt? Ki vagy te? Igazi ember?

Péter: Nem... nem hiszem, hogy épeszű egészséges ember ilyen tanítást el tud fogadni. (Határozottabban) Hogy képzeltek ilyet?

(A szín kiürül, Péter fellélegzik. Leskelődik az udvaron. Éppen feszült figyelemmel néz valamit, amikor megjelenik két szolgáló.)

3. Asszony: Nézd csak! Ez is Názáreti Jézus tanítványai közül való!

Péter: Nem... nem... nem... (kirohan fejét fogva)

 

4. Szín

Jézus elítélése, keresztútja, halála

Narr. 2.: Mennyire fogadkozott Péter, Krisztus leghűségesebb követője. Péter, a kőszikla háromszor tagadta meg Mesterét. Milyen fájdalom Jézusnak, amikor éppen azok tagadják meg, akikre legjobban számított. E szomorú órákban fájdalmát fokozza, hogy barátai elhagyják, és ebben az elhagyatottságban kerül a jeruzsálemi főtanács elé. A főtanács tagjai Jézust Pilátus elé vezetik.

Kaifás: (A néphez) Mi a nemzet legfőbb bírái, a jeruzsálemi főtanács, a názáreti Jézust népünk nevében halálra ítéljük. Ember létére Istennek vallotta magát. Ezzel a káromlás bűnét követte el. Törvényünk szerint meg kell halnia!

Pilátus: Hogy merészelitek háborgatni nyugalmamat?

Kaifás: Egy lázadót ítélünk el, és a te jóváhagyásodat várjuk.

Pilátus: De hát mit vétett ez az ember? Hogy-hogy egyszerre ilyen fontos lett nektek egy lázadó elítélése?

Kaifás: meg kell halnia... mert... Isten Fiának vallotta magát... És ellensége a császárnak.

Pilátus: Ha! Isten Fiának mondja magát? Ez meglepő! (Kissé fürkészve a zsidókat szórakozottan, cinikusan) És ezért akarjátok, hogy elítéljem? (Hirtelen haraggal) Nem érdekelnek vallási vitáitok, hagyjatok békén!

Júdás: Fölizgatta a népet, amerre csak járt, nyugtalanságot keltett. Én tudom, ... Mellette voltam... sokáig... Higgyetek nekem... szabadítsatok meg tőle... Felforgatta egész Izraelt...

Naimi ifjú anyja: Nem igaz, ő jó! (el-elcsukló hangon) Föltámasztotta a fiamat anélkül, hogy kértem volna. Megsajnált... visszaadta a fiamat... Az ő nyomában mindenütt élet fakad!

Tömeg: Szemfényvesztő... Halál rá!

Egy férfi: Szemfényvesztő? (A többiek elé ugrik.) Nézzetek ide! Ismertek jól mindannyian! Itt koldultam a templom ajtajában évekig, mert béna voltam... Most járok... neki köszönhetem!

Júdás: (A tömegből) Egy szava sem igaz... hazudik...

Mária1: Ti vagytok a hazugok, akik pénzért eladjátok a Mestert, eláruljátok az igazat... Ott voltatok bátyám, Lázár temetésén, velem sírtatok, mert szerettétek őt! (elcsukló hangon) Már negyed napja, hogy eltemettük; szaga volt és... és ő kihívta a sírból! Hányszor találkoztatok vele azóta az utcán, piacon? Mondjátok meg őszintén! Miért akarjátok annak halálát, aki életet tud adni? Vezetőitek csak ahhoz értenek, hogy öljenek, pusztítsanak.

Kaifás: Hallgattassátok el azt az alávaló némbert!

Magdolna: Hiába hallgattatjátok el Máriát, hiába ölitek meg a Mesteremet! Én beszélni fogok... engem is jól ismertek... Ti lenéztek, megvetettetek, mert bűnös voltam... de kihasználtatok. Ő azonban tisztán szeretett, és megbocsátott, és most újra szép az életem. Ő tanított meg élni és igazán szeretni.

Tömeg: Elég... halál rá!

Pilátus: (előbb megdöbbenve hallgatott, majd csendre int) Csönd legyen ! Csöndet!

(A főpapokhoz) Az ügy nem is olyan egyszerű! (Cinikusan a főpapok felé) Szükségesnek tartom, hogy személyesen is kihallgassam a vádlottat. Menjetek, majd hívlak benneteket.

(Int. A nép és a főpapok morogva visszahúzódnak. Pilátus egyedül marad Jézussal. Érdeklődve) Te vagy a zsidók királya?

Jézus: Magad mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?

Pilátus: Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok szolgáltattak ki nekem. Mit tettél? Valóban te vagy a zsidók királya?

Jézus: Népem bírái nem ítélhetnek el, mert az én országom nem e világból való.

Pilátus: Hát király vagy te?

Jézus: Igen, király vagyok! Tanúságot tenni jöttem, a világba, az igazságról. Mindaz, aki az igazságot követi, hallgat a szavamra. Aki elveti az igazságot, elítél engem, de az utolsó napon az Atya fog ítélkezni a világ felett, és akkor jaj lesz annak, aki nem hallgat szavamra.

(Közben a nép visszaszivárog. Pilátus a néphez fordul.)

Pilátus: Én nem találom ezt az embert bűnösnek.

Kaifás: Istennek vallotta magát. Törvényünk szerint meg kell halnia.

Magdolna: Nektek a törvény több, mint az ember! A törvény nevében gyilkosok vagytok!

Mária1: Nem ítélhetitek halálra... Ez nem ok a halálbüntetésre... Ő jó!

Kaifás: Istennek vallotta magát, a törvény szerint meg kell halnia.

Pilátus: Most ünnepetek közeledik. Ilyenkor szabadon szoktam engedni egy foglyot. Kit engedjek el? Barabást vagy Jézust, a királyotokat?

Kaifás: Nekünk nincs királyunk, csak császárunk! Pusztuljon ez! (Jézusra mutat)

Tömeg: Barabást! Barabást!

Pilátus: De hát mi rosszat tett? Én semmi vétket nem találok benne, amiért halálbüntetést érdemelne.

Júdás: Keresztre vele, halál rá! Engedjétek el Barabást!

Tömeg: Barabást, Barabást! Feszítsd meg őt... halál rá... vesszen Jézus... Haljon meg...

Pilátus Hozzatok vizet, ítéletet mondok. (egy szolga vizet önt Pilátus kezeire) Én ártatlan vagyok ezen igaz ember vérétől! Mosom kezeimet! Vére rátok hulljon vissza.

Kaifás: Vére mirajtunk és gyermekeinken!

Pilátus: (Undorral hátat fordít) Vigyétek! (Megragadják Jézust a katonák és kifelé taszigálják.)

 

5. Szín

Jézus megkapja keresztjét és elindul a Golgotára.

Narr: A farizeusok és a főpapok a féltékenység, vak irigység, gyűlölet megtestesítői. Pilátusban, aki döntött Jézus életéről, a befolyásolható, kényelmét, karrierjét féltő gyönge ember öltött testet. Tudta, hogy Jézus ártatlan, szimpatizált is vele, a maga bőre azonban fontosabb volt számára, mint az igazság. Jézust már az is megmenthette volna, ha Pilátus kiáll meggyőződése mellett, hiszen akkor szabadon bocsátotta volna őt. Az, hogy a megveszekedett gyűlölet Jézus ellen fordul és fordult a történelem folyamán oly sokszor, a sátán műve. Sokkal fájdalmasabb, hogy mi, akik ismerjük az igazságot, megtapasztaljuk Jézus jóságát, oly gyakran elítéljük Őt. Minden bűnöm egy-egy elitélése. Minden olyan eset, amikor bármi fontosabb nekem, mint Krisztus, egy-egy pilátusi ítélet.

(Kis csönd)

Miután Pilátus a kezükbe adta, Jézus megkapta a keresztfát, amelyre majd felfeszítik, és néhány katonával meg a néppel kisérve elindult a város melletti helyre, a Golgotára.

Júdás: Látod Názáreti?... figyelmeztettelek... Mindig akartam mondani, hogy nem lesz jó vége... de te sose hallgattál meg... mindig a fellegekben jártál... Mint egy eszelős... ellenük fordultál, ők meg ellened... pedig kiengesztelhetted volna őket... Nem is tudom miféle hatalmad van neked... Szabadítsd meg most magad! Vagy szabadítsanak meg barátaid... a hű barátaid... a hű barátaid! Elszaladtak, elbújtak... félnek... Látod... bízhattál bennük... Te akartad... legyen hát ez a sorsod...

Mária: (Belehasít a levegőbe) Fiam! ... (Odarohan, leborul előtte)

Jézus: (Megáll) Anyám!... (Az egyik katona nem akarja engedni, Jézus komolyan ránéz, az eloldalog onnan. Közben a katonák átveszik a keresztet Ő odalép anyjához felemeli őt) Anyám... (Mária a nyakába borul...)

Mária: Miért... fiam, miért?

Jézus: Beteljesedik... anyám...

Mária: Megtanított már az Úr: Legyen meg akarata! Elkísérlek fiam, ne félj! Erős leszek...

1. katona: Elég volt! Gyerünk tovább! Nemsokára itt a váltás, lejár az időnk.

Narr.: A katonáknak csak az volt a fontos, hogy a váltás előtt végrehajtsák a parancsot, visszatették a keresztfát Jézus vállára és tovább taszigálták a vesztőhely felé.

(Közben Jézus elesik a kereszttel, felráncigálják, a katonák viszik fel ketten a keresztet, a másik kettő vezeti Jézust. Jézust megfosztják a ruháitól... odakötözik, odaszegezik a keresztre. Áll a kereszt, 2-3 katona fogja, tartja)

Mária: (Belehasít a levegőbe) Fiam!... Fiam!... Miért bántatok így vele? Pedig Ő jó volt mindenkihez! (Jézushoz) Itt vagyok fiam! Melletted vagyok! Itt van János is, akit szeretsz és Magdolna...

Jézus: (Kis csend.. Jézus vonaglik...) Szomjazom... (Egyik katona ecetes szivacsot emel szájához...)

Jézus: Beteljesedett. (Lehajtja fejét. Ezután Jézust eltemetik. 2 katona őrt áll.)

Júdás: Nem!!! Nem tudom felfogni... Győztem fölötte... és mégis vesztesnek érzem magam... Túl jó ember voltál Názáreti... és én nem tudtalak megérteni... Néhány ezüstért... gyilkosa lettem... az igaznak. Öljetek meg, nem akarok élni... meg akarok halni... igen meg kell halnom... (A főpapok elé rohan) Itt a pénzetek!... A Názáreti vérének az ára!... Nagy a vétketek... de az enyém is... nem mossa le rólam soha senki... ennél már a halál is jobb nekem... (Elrohan, támolyog)

 

6. Szín

Jézus feltámadása

Narr.: Az élet legyőzte a halált. Krisztus látszólagos megsemmisülése mindnyájunk új életre támadását jelentette. A föltámadás számunkra a bizonyság jele: Krisztus valóban az, akinek mondotta magát: Isten Fia. A föltámadt Krisztust valóban az emberi élet középpontjába állíthatjuk, érte érdemes áldozatot hozni, sőt meg is halni. A föltámadás fénye egyszerre szétoszlatta a kételyt, a hitetlenség, bizonytalanság sötétségét. Az emberi gyengeség azonban nehezen fogta föl ezt az egyértelmű isteni jelet. Az asszonyok és a tanítványok csak lassan ocsúdtak föl kábultságukból. Jézus végtelen szeretettel és türelemmel bizonygatja nekik, hogy valóban ő az, aki számukra eddig is a legtöbbet jelentette az életben.

(nyitott sír. Angyal, közeledő, beszélgető asszonyok)

1. Asszony: Vajon odaengednek-e az őrök a sírhoz?

2. Asszony: Az őrök okozzák a legkisebb gondot, de a követ hogy vesszük el a bejárattól?

3. Asszony: Valakit megkérhettünk volna, hogy elhengerítse a követ.

1. Asszony: Valamelyik apostol igazán kijöhetett volna velünk!

3. Asszony: Úgy tudom, nagyon zavarta őket ez az egész eset: az utcára sem mernek kijönni.

1. Asszony: Legalább mi megadjuk a végtisztességet a Mesternek! A legdrágább olajokat vásároltam össze, hogy megkenjük az Ő testét.

2. Asszony: Ketten már el is mentek Emmauszba. Nagyon elkeseredtek, teljesen összetörtek.

3. Asszony: Péterék azt tervezik, hogy visszamennek halászni Kafarnaumba.

1. Asszony: Ó, hogy miért is engedte meg azt a Magasságbeli?!

2. Asszony: Odanézzetek! - Jaj, mi történt a Mesterrel?

1. Asszony: Nyitva a sír bejárata!

3. Asszony: Ott! Ott! Valaki áll a kő mellett!

1. Asszony: Meneküljünk! (Megfordulnak)

Angyal: Kit kerestek?

3. Asszony: A Názáreti Jézust keressük!

Angyal: Nincs itt, föltámadt!

Asszonyok: (Az asszonyok földbe gyökerezett lábbal állnak, kérdezve, egymásra nézve mondogatják) Föltámadt? Föltámadt?

Angyal: Ne féljetek! Aki szereti a Mestert, annak nincs mitől félnie. Siessetek, mondjátok meg az apostoloknak, előttetek megy Galileába. Ott majd viszontlátjátok Őt.

(Két asszony elsiet. Magdolna ott marad... sóhajtozva leül.)

Magdolna: Nem igaz! Nem lehet igaz! Jézus! Jézus! Csak három napja vesztettünk el, és már olyan soknak tűnik ez is... nem lehet élni nélküled!... Igen, mondta, hogy föl fog támadni, de olyan hihetetlen az egész. (Sírva fakad) Ó ha csak káprázat, képzelődés mindez. Nem is akarom elhinni. Túlságosan szép lenne!

(Jézus megáll mögötte. Erős fény Jézusra.)

Jézus: Mária!

Magdolna: Ó uram, biztosan te vagy itt a kertész. Neked tudnod kell, hová tették az Ő testét?

(Közben feláll és Jézus felé fordul)

Jézus: Mária!

Magdolna: (Felsikolt) Jaj! Jézus! Nem igaz! Ó, Uram! (Átfogja Jézus lábait)

Jézus: (Lehajol Magdolnához, lefejti kezeit lábáról, fölemeli, végigsimít a fején, gyengéden mosolyogva a szemébe néz.) Hagyjál! Ne tartóztass! Még nem mentem fel Atyámhoz. Menj inkább, szólj a többieknek, hogy föltámadtam. Velük is találkozni fogok hamarosan. (Gyengéden végigsimítja a karját) No, menj, siess! (Mindketten elmennek.)

 

7. Szín

(Az apostolok izgatottan tárgyalnak a szobában. Egyikük olykor megnézi, zárva van-e az ajtó és kifelé kémlel. Néhányan az asztalnál ülnek és csöndben beszélgetnek.)

1. Apostol: Nem lehet eligazodni ezeken az asszonyokon!

2. Apostol: Azt mondják láttál Őt, beszéltek is Vele.

3. Apostol: Képzelődés! Még azt sem tudták egyértelműen megállapítani milyen ruha volt rajta.

Mária: Feltámadás? Igen, így kell lennie! Hiszen nem csalódhattam benne...

4. Apostol: Hihetetlen! Feltámadt volna?... Bár igaz lenne!

1. Apostol: Persze ne felejtsétek el, beszélt arról, hogy fel fog támadni...

2. Apostol: Akkor viszont el kell jönnie! Valamikor biztosan találkozunk Vele. Mit szóltok hozzá?

3. Apostol: Csak nehogy a főpapok gyorsabbak legyenek, mint Ő. Azt hiszem, most már mi következünk. Számíthatunk a legrosszabbakra is.

(János és Péter lihegve jönnek, már az ajtóból mondják:)

Péter: Az asszonyok igazat beszéltek! A sír üres! (Feszült csend)

Hangok: Föltámadt? Kilopták? Elrejtették? Mit láttatok? Beszéltetek valakivel?

János: A Mester maga volt a szeretet, amíg köztünk járt. A szeretetet nem lehet megölni! (Csönd) Én... én hiszek abban, amit az asszonyok mondtak. Ő valóban föltámadt!

Mária: Föltámadt! Igen! Nem lehet másként! Higgyetek benne! Én ismerem az életét. Születésétől fogva... angyalok kisérték egészen végig. Sokat beszélt arról, hogy Ő örök életet ad azoknak, akik szeretik. Hiszen tudjátok... ti mindig mellette voltatok... örök életet csak az tud adni, aki maga is örök életet él. Ő tényleg feltámadt... az Atya akarta így... Higgyetek benne!

(Jézus közben belépett, végighallgatja Máriát, majd megszólal.)

Jézus: Én vagyok, ne féljetek. Megmondtam nektek, hogy egy kis idő, és újra viszontláttok engem. Ne csodálkozzatok! Legyőztem a halált és a gonoszt! És visszaszereztem az embereknek az életet. Az Atya vár mindnyájatokat. Atyám házában sok hely van. Emlékezzetek, megmondtam nektek mindent, már előre.

János: Mester!

(A többiek mind Jézus köré tódulnak, fogják, tapogatják.)

János: Hiszek, Uram! De jó, hogy itt vagy! Azt hittük, örökre elveszítettünk! És mi nem hittünk az asszonyoknak.

Jézus: Eljöttem hozzátok, hogy meghozzam az örömhírt. Az embert többé nem akadályozzák a bűnei. Az Atya megbocsát. Vigyétek az örömhírt! És amint az Atya átadta nekem hatalmát, úgy adom én is nektek. Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek nem bocsátjátok meg, nem kap feloldozást.

(Az utolsó mondatnál keresztet rajzol föléjük... ők néznek, majd bámulva utánozzák Jézust. Ettől kezdve minden találkozásnál keresztet rajzolnak egymásra. Jézus eltűnik... fény elhalványul.)

 

8. Szín

Narr.: Krisztus megjelent az apostoloknak. Közülük talán senki sem fogta föl igazán, hogy mi történt. A meglepetés szinte megbénította tudatukat, de valami megfoghatatlan öröm árasztotta el zsibbadt lényüket. Féltek és csodálkoztak, de végtelenül bíztak Krisztusban, a halált és a Sátánt is legyőző hatalmas Istenünkben. Egy közülük, Tamás nem hitte el, hogy Jézus föltámadt. Emberi gyarlósága kézzelfogható bizonyítékot követelt.

(Tamás érkezik az apostolok közé. Az apostolok keresztet rajzolnak föléje, ő ijedten néz rájuk.)

Tamás: (lihegve) Mit beszélnek? Hallottátok mit beszélnek? Föltámadt a Mester? Nem igaz! Ő meghalt...

Péter: De igaz, Tamás... már mi is láttuk... mindnyájan láttuk... itt volt köztünk...

Tamás: Nem!? Nem is tudom. Nem lehetséges... Szerettem Őt... ti tudjátok...

János: Pedig így van, Tamás. Láttuk és érintettük... A Mester él.

Tamás: Nem! Nem tudom elhinni. Szeretném, de annyira hihetetlen amit mondotok. Talán... igazatok van! De én... én... annyira nehezen tudom elképzelni, azt állítjátok?

(A többiek fejükkel integetnek...)

Nem is tudom! Nyugtassatok meg már valamivel!

(Mindannyian részvéttel figyelik Tamást. Tamás leül a sarkára, kezébe temeti fejét) Istenem... Istenem... (A háta mögött megjelenik Jézus, a többiek most már Őt nézik.)

Tamás: (Folytatja, magyarázva két kezével, de a föld felé nézve) Talán... talán, ha én is érinthetném Őt.... akkor egészen megnyugodnék. Miért is vagyok ilyen szerencsétlen? (Idegesen néz a többiekre, hol egyikre, hol másikra, nem érti mit néznek.)

Jézus: Tamás! Tamás! Miért kételkedsz? Hát nem emlékszel arra, mi mindent tanítottam és tettem köztetek? (Tamás közben megrezzen, megfordul és ijedten nézi Krisztust.)

Jézus: De látod, mert jó szándékkal kerested az igazságot, gyengeséged nem távolít el tőlem. Jöjj, érints meg engem!

Tamás: (Odamegy, lába elé borul) Én Uram, én Istenem!

Jézus: Tamás! Tamás! Azért hiszel, mert látsz engem. Boldog, aki nem lát és mégis hisz!

Tamás: (Kezét széttárva rohangál) Tényleg föltámadt... Valóban föltámadt... Uram, hiszek Neked, és boldog, nagyon boldog vagyok.

(Mindenki feláll a hívekkel és Jézussal szemben.)

Jézus: (széttárt karokkal) Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek titeket. Én minden hatalmat megkaptam a mennyben és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek.

Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig!