Szent István király

1. felvonás

Narrátor: Kedves gyerekek, kedves testvérek! A most következő néhány percben Szent István első magyar királyunk életéből láthattok részleteket és felelevenítjük az egyik hozzá fűződő legendát is.
István, eredeti nevén Vajk Gézának az akkori fejedelemnek volt a fia. Az István nevet akkor kapta, mikor Géza felvette a kereszténységet és fiát, Vajkot is megkereszteltette. Apja halála után trónviszály bontakozott ki, mivel a keresztény hagyomány szerint az elhunyt uralkodót a fejedelmi székbe fia követ, viszont a régi magyar hagyományok szerint ezt a helyet a legidősebb törzsfőnek kellett elfoglalnia. A kialakuló harcokat István nyerte, így 997-ben fejedelem lett. István, hogy megkezdhesse egyházszervező munkáit, követeket küldött a pápához, hogy a pápa engedélyét kérje. A pápa elfogadta István kérelmét és ennek jeléül elküldött egy koronát és a koronázási ékszereket. Így Istvánt 1000.dec.25-én királlyá koronázták.

(A tömeg ünnepli a bevonuló Istvánt.)

Tömeg: Éljen István, éljen a vezérünk! Éljen, éljen!

(Megjelenik a küldöttség.)

Astrik: II. Szilveszter pápa elfogadta fenséged egyházszervező kérelmét és ennek jeléül elküldött egy koronát és a koronázási ékszereket, hogy Magyarország hivatalosan is a keresztény országok közé tartozzon.

(Odaadja a koronát és az ékszereket az érseknek. István odalép és letérdel.)

Érsek: István, a keresztény hagyományok szerint, valamint Szilveszter pápa hozzájárulásával Magyarország királyává teszlek. Fogadd hát a koronát, a jogart és az országalmát, s kérjük Istent, hogy igazságosan és bölcsen uralkodj. (A nép felé fordul és úgy mondja) Üdvözöljétek Magyarország első királyát!

(Újabb éljenzés, István elvonul, nép utána.)

Narrátor: Istvánnak, miután megkoronázták nagyon nehéz dolga volt, törvényeivel védenie kellett a magántulajdont és az embereket arra kellett rávennie, hogy templomba menjenek, mivel az emberek nagy része nem akarta elfogadni ezt az új vallást.
Istvánnak arra is kellett törekednie, hogy országában rendet teremtsen, mert voltak, akik szembeszegültek az ő akaratával. Az egyik ilyen esetet mondja el az egyik fönnmaradt legenda is.

 

2.felvonás

(Emberek ülnek egy asztalnál és beszélgetnek egymással.)

1. EMBER: Ez így tovább nem mehet! A király kiirtja a pogány vallást országunkban. Ezt nem tűrhetjük tovább!

2. EMBER: Rá akar venni, hogy minden vasárnap misére menjük! Még a pápával is szövetkezik, hiszen tőle kért koronát!

3. EMBER: Meg kell akadályozni, hogy ez tovább folytatódjon. Nincs más megoldás meg kell ölni a királyt!

1. EMBER: De ki hajtsa végre ezt a tettet? A királyt rengeteg katona védi, és ott vannak az őrök is.

4. EMBER: Ide figyeljetek! Nekem van egy ötletem, de aztán senkinek egy szót sem.

(Összehajolnak az asztalon és "pusmognak"!)

(Változik a kép. A király fel-alá járkál és gondolkodik, közben oldalt a 4. Ember egy tőrrel a kezében várakozik.)

SZT. ISTVÁN: Mennyi baj, mennyi veszedelem. Hiába minden igyekezet úgy tűnik nem lesz ez az ország sohasem katolikus. Az emberek ellenem és a katolikus Egyház ellen vannak. Mindenki a táltosokban és a pogány hitben keresi a választ kérdéseire. Mit tegyek? Mondjak le a trónról?

(A háttérben a 4. Ember fülel. A király letérdel és imádkozni kezd)

Uram Istenem! Te védd meg ezt az országot. Én egyedül erre képtelen vagyok. Látod, hogy jót akarok. Ments meg minket a gonosztól, akik ránk törnek és életünket veszélyeztetik. Ha szolgád erői megfogyatkoznak, a Te erőd soha meg nem fogyatkozik.

(A háttérben a 4. Ember kezéből hangosan kiesik a kard és a király elé borul)

SZT. ISTVÁN: Ha Isten velem, ki ellenem?

4. EMBER: Bocsáss meg nekem királyom! Bevallom bűnömet! Többen elhatároztunk, hogy megölünk, mert nem akarjuk a kereszténységet. De most látom, hogy a Te Istened az igazi Isten! Bocsáss meg nekem bűnösnek!

(közben berontanak az őrök is!)

SZT. ISTVÁN: Jézus nevében nem akarom a halálodat. Meghagyom életedet neked és gyermekeidnek!

(Az őrök elkísérik a 4. Embert)

NARRÁTOR: István király rádöbbent, hogy az országot egyedül Isten tudja megvédeni. Tudta, hogy rengeteg veszedelem fenyegeti ezt az országot. Ezért halála előtt Máriának, Jézus édesanyjának felajánlotta Magyar Hazánkat.

SZT. ISTVÁN: (Elmondja az imát) Mária, égi édesanyánk! Oltalmazd és védjed hatalmas pártfogásoddal édes hazánkat, hogy Isten dicsőségére és néped vigasztalására mindenkor virágozzék. Könyörgünk egész nemzetünkért. Légy hozzá irgalmas. Akiket védelmed alá vettél, őrizd meg minden bűntől, tartsd meg Isten szeretetében. Neked ajánlom koronámat és az egész országot. Óvd, védd és vezesd Isten útján. Ámen.

NARRÁTOR: István királyunk, akit később szentté avattak 42 évi uralkodás után halt meg 1038.aug.15-én. Holttestét a székesfehérvári királyi bazilikában temették el. Az ő példája sarkall bennünket, hogy hűek legyünk Istenhez és Magyar Hazánkhoz.