Öngyilkosság
A ref. lelkipásztor emlékezete József Attila temetésén:
"Mindegyikünk a sors kezei között van, ki tudja nem jön-e ránk csapás, mely megkeseríti napjainkat s búcsút venni óhajtunk az élettől. Ne ítéljünk, a szívek titkát egyedül Isten ítélheti. Ha kötelességünk segíteni a szerencsétlenen, ki szerencsétlenebb, mint akinek az egy halálon kívül több jótevője nincsen? Ha kötelességünk könyörülni a nyomorultakon, ki nyomorultabb, mint akit a nem élhetés gondjai vesznek körül? Ha kötelességünk jól érezni a szenvedők iránt, ki szenved többet, mint akinek kínjai nagyobbak, mintsem elhordozhatná?" /Új E. 1975. VI.8. - József Attila gör. keleti volt. Gör. pap nem volt és a római kat. pap nem temette el./
Még XIV. Lajos alatt is a vesztőhelyre vonszolták az öngyilkos tetemet mégpedig a lábánál fogva úgy, hogy útjában arcával súrolta a földet, kint azután a lábánál fogva felakasztották, azután valahol a temetőn kívül elföldelték s az öngyilkos vagyonát elkobozták. /Kéthelyi: Öngyilkosság és euthanázia, 6./
"Öngyilkossági kézikönyv" jelent meg Franciaországban a nyáron. A szerző Claude Guillon, mintha egy szakácskönyvet írna olyan szenvtelenül sorolja fel és elemzi a különböző öngyilkossági módokat, azok "előnyeinek" és hátrányainak taglalásával. Az elmúlt két hónapban már három "sikeres" öngyilkosságot találtak, mindegyik huszonéves volt, akik mellett ott hevert a szakkönyv. Vagyis ez az iszonyatos cinizmussal befuttatott mű a maga nemében sajnos teljes siker. A későn észbekapó francia hatóságok most már szeretnék betiltani és kivenni a forgalomból a megjelent példányokat, de - mert ilyen egy polgári demokrácia - egyelőre nem találnak rá jogi alapot. /Új E. 1982. IX. 19./
S.O.S. Megkésve jutott el hozzánk Hódi Sándor jugoszláviai magyar író igen figyelemreméltó könyve, amely "Tanulmány az öngyilkosságról" alcímet viseli. Teljes címe: "A meghívott halál".
A szerzőt az érdekli elsősorban, mi indít évente kb. 700000 embert földünkön, hogy önkezével vessen véget életének. /Ez a szám az Egészségügyi Világszervezet jelentésében szerepel, mások valamivel kevesebbre teszik az öngyilkosok számát./ Tudjuk, hogy hazánk az 1960-as évektől kezdve azzal a szomorú "rekorddal" dicsekedhet, hogy az öngyilkossági statisztikák első helyén áll. Magyarországon 1960-ban százezer lakos közül 26-an lettek öngyilkosok, 1974-ben ez a szám már 40 fölé emelkedett, máig pedig megkétszereződött. Ezen belül is megdöbbentő a fiatalkorúak arányszámának gyors emelkedése: Budapesten "az öngyilkosság mint halálok a 10-14 évesek korosztályában a második helyen áll, a 15-19 éveseknél pedig a halál leggyakoribb oka!" - olvassuk Hódi Sándor könyvében. 35.1. /Új E. 1983 II. 20./
Százezer lakosra Japánban 18 sikeres öngyilkosság jut, a skandináv államokban közel ennek duplája, s még több Kelet-Európában. A tragikus világranglistát vezető Magyarországon százezer lakosból 46 végez magával. Közel ötezer ember. /Új E. 1983. VI. 17./
Schopenhauer: Csak az egyistenhívő vallások tartják az öngyilkosságot bűnnek. Ez annál feltűnőbb, mert sem az Ó- sem az Újszövetségben nem található tilalom, de még határozott rosszallás sem ellene; amiért hát a hittanárok az öngyilkosságot kárhoztató véleményüket bizony saját sütetű filozófiai okokkal kell, hogy megtámogassák; ezek meg gyönge lábon állanak. Így hát olyanokról kell hallanunk, hogy az öngyilkosság a legnagyobb gyávaság, hogy csak őrültségben fordulhat elő., hogy jogtalan holott nyilvánvaló, hogy kinek-kinek semmire a világon nincs olyan elvitathatatlan joga, mint saját életére és személyére.
Ha egy ismerősünk valami bűnt, gyilkosságot követett el annak a híre a legnagyobb felindulást fogja kelteni, az öngyilkosság azonban részvétet.
A régiek /Plinius - Hist.nat. lib.28.c.I. -/ sem ítélték el, "az életet pedig nem tartják olyan kívánatosnak, hogy bármi módon vonszolnunk kellene. S bárki légy is, ha ezt kívánod, egyformán meghalsz - ezért hát legyen ez mindenki lelkének legfőbb orvossága: hogy mind e javak közül egy se jobb az idején való halálnál.".
Hiszen Massiliában Keos szigetén, még hozzá nyilvánosan a hatóság nyújtotta a méregpoharat annak, aki alapos okot tudott adni arra, hogy az életet el kell hagynia. /Keos szigetén szokás volt, hogy az aggok önként mentek halálba./
A stoikusoknál éppenséggel azt találjuk, hogy nemes és hősies cselekedetként dicsőítik az öngyilkosságot.
Hamlet monológja egy bűntetten való töprengés-e vajon? Hiszen csak annyit mod, hogyha bizonyosak volnánk benne, hogy a halál révén teljesen megsemmisülünk, föltétlenül ezt kellene választanunk, tekintve a világ mineműségét. Csakhogy "ez a bökkenő".
Az öngyilkosságnak híve David Hume: Értekezések az öngyilkosságról című művében.
A kereszténység öngyilkosság elleni érve a szenvedés /kereszt/ szempontjából aszketikus, tehát csak sokkal magasabb erkölcsi szempontból érvényes, mint amelyet bármikor is elfogadtak az európai erkölcsfilozófusok. Viszont ha leszállunk arról az igen magas nézőpontról, akkor nincs többé tartható erkölcsi érvünk az öngyilkosság elítélésére. /Parerga és Paralipomena 428-435./
Juhász Gyula: Az öngyilkosok az élet reménytelen szerelmesei.
Kassai V. : Élni van akaratom, de nincs erőm.
Halni nincs akaratom, de van erőm.
Ne ítéld meg az öngyilkosokat, ők olyan régiókban járnak, melyeket más nem ismer.
Horváth I.: Az öngyilkos olyan mint a sértett színész; visszaadja a neki nem tetsző szerepet.
Euripidész: Úgy ildomos, hogy dobja el rongy életét, kit elviselhetetlen bajnak súlya nyom.
Őrült ki halni vágy, még a rút élet is szebb, mint a szép halál.
Fekete Gy.: Az önzésre programozott ember csődje szükségszerű, s ennek a csődnek egyik feloldása az öngyilkosság. A másokért is élő ember - igen ritka kivétellel - nem lehet öngyilkos annyi a dolga a világon. / Tengercsepp,34./
Egy kisfiú a maga tíz esztendejével, de milyen tapasztalattal, az órák közti szünetben a folyosó végén felvágja a csuklóján az eret. Idejében észrevették. A szokásos kérdésre az ismert válasz: "Mert engem senki sem szeret." Szokásos. Egyre inkább az. Vagyis kezdjük megszokni, hogy tudományos konferenciák, tanulmányok témája lesz az a fogalom, amelynek alig van köze a tudományokhoz, s amelynek hiánya egyre inkább falanszterizálja, - kiüresíti az emberiséget. /Tóth Sándor; Új E. 1985. XI. 17./
