Vissza
ZIP = 1,06 Kb

KENYÉR MEGÁLDÁS

Az Atya , a Fiú és a Szentlélek nevében - Ámen
Az Úr legyen veletek -- És a te lelkeddel

Testvéreim!
Hívő magyar népünk mindenkor mélyen átérezte, hogy minden jó az Istentől származik , és mindenért neki tartozunk hálával. Isten egyik legnagyobb ajándéka a föld termése, a mindennapi kenyér, amelyért a legszebb imádságban, a Miatyánkban naponta imádkozunk. A gondviselő Isten ebben az esztendőben is megadta számunkra a mindennapi kenyeret. Adjunk érte hálát a jóságos Istennek őseink szent hagyománya szerint a mai napon, első szent királyunk ünnepén, és kérjük a föld minden termésére az Isten gazdag áldását.

Az Úr legyen veletek - És a te lelkeddel.
Könyörögjünk!
Urunk, jóságos Atyánk! Gondviselésed az emberre bízta a földet. Add, hogy gyümölcseiből fenntarthassuk magunkat és mindig úgy éljünk velük, hogy használatukkal dicsőségedet szolgáljuk és javára váljanak testünknek és lelkünknek. Krisztus, a mi Urunk által.

(szenteltvízhintés)

Most hálatelt szívvel kérjük, testvéreim, a gondviselő Istent, hogy továbbra is tartson meg bennünket szeretetében.

  1. Köszönjük, Atyánk, hogy megadtad nekünk a mindennapi kenyeret. Add, hogy jusson abból a világ éhező millióinak is.
  2. Áldd meg azokat, akik a mindennapi kenyér előteremtéséért nehéz munkában fáradnak.
  3. Teremts belénk, Urunk, önzetlen szívet, hogy a rászorulóknak szívesen adjunk javainkból.
  4. Óvj meg bennünket az elbizakodottság szellemétől és érezzük át, hogy minden jó tőled származik.
  5. Tápláld lelkünket, Uram, az örök élet szent kenyerével.

Könyörögjünk!
Hálát adunk neked Istenünk, az új kenyérért és minden terményért, amelyeket az emberek javára termett a föld. Kérünk, hogy amint ezeket a gyümölcsöket isteni gondviselésed hozta létre, ugyanúgy érleld meg szívünkben az igazság és a szeretet gyümölcseit. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.