Keresztút
Magyar Kálvária - Báthory László
Keresztúti imádság a magyar nemzetért
Elhangzott a pécsi Kálvárián 1996. március 15-én

Bevezető imádság

A keresztfához megyek...

Urunk Jézus Krisztus!
Amint ma egybeesik keresztútjárásunk nemzeti ünnepünkkel, úgy járta és járja a magyar nép keresztútját ezeréves múltunkban és jelenünkben. De Te, Uram, velünk voltál és velünk vagy küzdelmeinkben, szenvedéseinkben, eleséseinkben. Töviskoronás, szenvedő arcodból sugárzik a "lélek készsége", mely erőt és bátorítást adott és ad nemzetünk keresztútjárásában. Ezt az erőt kérjük szegény, sokat szenvedett és ma is a kibontakozásért vajúdó hazánknak és szomorú szívű magyarjaidnak. Szeretnénk magasba emelni áldott keresztedet és koronás nemzeti zászlónkat, és így könyörögni a szenvedésekben kiérdemelt diadalért, hazánk feltámadásáért. Fogadd el ezt a keresztutat engesztelésül magyar hazánkért és magyar népünkért. Ámen.

Isten hazánkért térdelünk elődbe...

I. Pilátus ítélete

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot!

Ott állsz, Urunk, gyáva bírád előtt... körülötted ellenségeid, a felbőszített és félrevezetett nép és a lefizetett hamis tanúk... De Te nem védekezel, hanem némán vállalod sorsodat: a szenvedést. Felettünk is hányszor ítélkeztek igazságtalanul! Hányszor taposott rajtunk keresztül Nyugat és Kelet, hányszor lett földönfutóvá a magyar, hogy "nem lelé honját a hazában" és a világban. Hányszor hullottak el "legjobbjaink a hosszú harc alatt", hányszor kezdtünk újra hazát építeni... De ahogy Te, Uram, vállaltad a sorsod, mi is vállaljuk magyar sorsunkat... vállaljuk múltunkat, vállaljuk jelenünket és építjük jövőnket. Mert tudjuk, hogy nem hangzatos szólamokat, nagy szavakat vársz tőlünk, hanem ennél nehezebbet: a csendes, igaz hűséget Hozzád és a hazához!

Ránk, bűnösökre minden verés ránk fér...

II. Válladon és vállunkon a kereszt

Imádunk Téged...

Megkezdted, Uram, keresztutadat és behintetted azt szent véreddel... Vércseppjeidből nekünk is jutott... Krisztus-vér a magyar ugaron... Ha szenvedtünk, Te is velünk szenvedtél, ha sírtunk, Te is velünk sírtál, bár alig volt néhány "víg esztendőnk", Te is velünk vigadtál. Te átölelted kereszted, és amikor nekünk is keresztet ácsoltak, minket is magadhoz öleltél, mert minden igazságért és hazáért szenvedőt Te így szerettél.

Mi nem akarunk, Uram, Neked keresztet ácsolni! Senkinek sem akarunk keresztet ácsolni! Csak arra kérünk, ha újra és újra felmered a szenvedés keresztje, tarts meg minket ölelő karjaidban és "hullajtsd velünk síró könnyedet" és hullajtsd értünk megváltó vércseppjeidet Ámen.

Uram, Jézus, légy velünk...

III. Az első elesés

Imádunk Krisztus...

Uram, első elesésednél a magunk elestére, a magunk bűneire gondolunk. Hányszor éreztük át balsorsunkban a Himnusz igazát: "Hajh, de bűneink miatt gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat dörgő fellegekben..."

Egyik nagy nemzeti bűnünkért, a káromkodásokért és trágár beszédekért akarunk most engesztelni, Urunk! Éppen ezen a helyen, ahol az elmúlt évtizedekben durva ajkak és romboló kezek szentségtelenítették meg nevedet és Neked szentelt Kálváriáidat. Engesztelünk a tengernyi káromkodásért utcán, autóbuszon, iskolában, sajtóban, tévében, rádióban és a családban, ahol a gyerekek szüleiktől tanulják a káromkodást és az istentelen, durva beszédet - Vagy gondolunk az összetört útszéli keresztekre, befirkált templomfalakra, robbantásos merényletekre, meggyalázott síremlékekre... Uram, kegyelmeddel, erőddel emelj föl ebből a bűnből! Szép magyar nyelvünket ne a Te gyalázásodra, vagy ártatlan lelkek megfertőzésére használjuk, ha nem bocsánatkérésre és a Te dicsőítésedre.

Ámen.

Előtted, Jézusom, leborulok... 1-2. versszak

IV. Találkozás az édesanyával

Imádunk Téged...

Micsoda fájdalmas találkozás! Csak az anyai szív érezheti át így gyermeke sorsát, mint a Szűzanya. Hazánkban is mennyi összeszoruló anyai szív, mennyi anyai könny! A tékozló fiúkat és tékozló lányokat hiába hazaváró édesanyák könnye, a frontról haza nem térő férjekért és gyermekekért ontott könnyek, gyermeküket fiatalon eltemető édesanyák könnye, a lélekben meghalt, csak testben élő gyermekekért hullatott könnyek...! És az anya után hiába kiáltó gyermekek könnye, a megszületni nem engedett, anyaméhben megölt gyermekek néma sikolya! Tengernyi könny! Anyáké és anyátlan gyermekeké. A síró anyáknak és anyátlanoknak kérjük: "Mutasd meg, hogy Anya vagy! Most segíts meg, Mária"

Keservesen siratja Mária Fiát...

V. Cirenei Simon segítsége

Imádunk Téged...

Végre találtunk valakit a keresztúton, aki segít Jézusnak. - Hazánk történelmi keresztútján is akadtak szép számmal, akinek nem volt "drágább gyöngy élete, mint a haza becsülete". Akadtak királyok, hősök, szentek, írók, költők, tanárok, hős papok, orvosok és tudósok, mind-mind a magyar haza Cirenei Simonjai. És a névtelen hősök milliói kik a hazáért harcolhattak, mert "szolga földben nem nyughattak". Éppen ezért múltunkra alapozzuk a jövőbe vetett reményünket és a Szózattal imádkozzuk:

"Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért
S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért
Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak egy átok súly alatt.
Még jőni kell és jőni fog egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez százezrek ajakán"
Ámen

Nagyasszonyunk, hazánk reménye...

VI. Veronika kendője

Imádunk Téged . .

És végre akadt valaki, aki könnyeket töröl, véres verítéket itat kendőjével, könnyítve a szenvedést! - Hazánkban is millió a könnyes szem és néha patakokban folyt a vér... Mind Veronika után kiált!

Mert egy Veronika sem győzi! És mindig akadtak Veronikák: Árpádházi Szent Erzsébettől, Szent Margittól, Kanizsai Dorottyán át a névtelen apácák százai, ezrei, akik árvaházakban, kórházakban hősi szeretettel töröltek könnyeket, verítéket a magyar arcokról. Vagy hősi anyáink, akik - míg apáink a hazáért harcoltak - vetettek, arattak a család mindennapi kenyeréért - magyar édesanyák! Neveljetek a hazának lányaitokból új Veronikákat! Mert szükség volt eddig is, most is és ezután is - még inkább! Leleményes szeretetükre, könnyeket elállító mosolyukra, a bűn vérzivataraiban óvó enyhejükre! Jutalmuk az, ami Veronikáé volt. Ő a kendőjébe, a mai Veronikák a szívükbe rajzolt Krisztus-arc ajándékát kapják és adják tovább az új magyar szívekbe.

Ó, Nagyasszony, nemzetünk...

VII. A második esés

Imádunk Téged ..

Második esésednél, Urunk, második nemzeti bűnünkre - talán a legnagyobbra - gondolunk: ez a széthúzás, egymás meg nem értése, a viszály, a pártoskodás. Ez, mint a nemzeti átok, végigkísérte történelmünket Szent Istvántól napjainkig, Koppány lázadásától Mohácson át a taxis blokádig.

"Hányszor támadt tenfiad szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt, magzatod hamvedre. "

Hányszor nem tanultuk meg a leckét: egységben az erő! Sokak összefogása hányszor tett csodát! Most is ez a csoda segíthet rajtunk. "Ezt szolgálja a szószéken és az iskolában a pap és a tanító, erre törekedjék ekéjével a földműves, pörölyével kezében a munkás, ecsetjével és vésőjével a művész, az államférfi és a tisztviselő... S ha mindnyájunk egyesített, egy célra törekvő munkája az egymástól tanuló, egymáson épülő nemzedékek során közelebb jut a nemzeti ideál megvalósításához azzal az egyetemes emberiségnek is megtette a tőle telhető legnagyobb szolgálatot" - írja Katona Lajos 1910-ben. Második esésednél, Urunk, arra kérünk, hogy a széthúzás nemzetgyengítő súlyos eséséből emelj fel minket!
Amen

Boldogasszony Anyánk...

VIII. A síró asszonyok

Imádunk Téged...

"Ne rajtam sírjatok, hanem magatokon és gyermekeiteken" - mondtad a síró asszonyoknak. Bárcsak ezt ne mondtad volna Urunk! Mert egy nemzetnek mindene a jövője, az ifjúsága.

"Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága?
Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? "
- kérdezi a költő.

Szép énekünk is csak múlt időben idézi egykori valóságunkat:

"Virágos kert vala híres Pannónia,
mely kertet öntözé híven Szűz Mária.
Katolikus hitnek bő volt szép virága,
Be megsötétedett örvendetes napja. "

Mi mégis hisszük, hogy eljön az idő, amikor nem kell az anyáknak gyermekeiken sírni. Hisszük, hogy jövendőnk feslő bimbói már itt állnak köztünk! Kereső fiataljaink rátalálnak az igazság útjára, Reád, Urunk, ha még a keresztúton is. Ebben bízva átalakíthatjuk énekünket:

Virágos kert lesz megint híres Pannónia,
mely kertet csak öntözze, kegyelmével öntözze
a Magyarok Nagyasszonya
Ámen.

Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra...

IX. A harmadik esés

Imádunk Téged...

Harmadik esésednél nagy bűnünkre gondolunk, a nemzetgyilkosságra. Évek óta közepes városnyi magyarral fogy ez az ország. Statisztikák döbbenetes számai mutatják, hogy évről-évre hány magyart visz el az alkohol és a kábítószer, az igen magas öngyilkosság és főleg a "törvényes" vagy titokban végzett abortuszok száma igen magas. Mert tatár, török után, a két világháború után hamar újraéledt a nemzet és állt a Szózat szava: "megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!" De "fogyva" is és "törve" is... !? Add, ó Uram, hogy ebből az elesettségből is felkeljen a magyar! Segíts gátat vetni a félreértett és félremagyarázott családtervezésnek, segítsd meg az abortusz ellen harcolókat, és segítsd - e nehéz időkben is - az egyre nagyobb számú nagycsaládosokat, hogy lélekszámban, de minőségben is, talpra álljon a haza! Mert: "Áldjon vagy verjen sors keze", itt élned, élned, élned kell! ! !
Amen

Gyászbaborult egek...

X. Kifosztottan

Imádunk Téged...

A 21. zsoltárt idézhetjük itt, Urunk: "Szétosztották egymás között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek." - Hányszor tépték le becsületét szegény hazánknak is, hányszor osztoztak ezen a magyar földön, "melyen annyiszor apáink vére folyt, ez, melyhez minden szent nevet egy ezredév csatolt"! -~ Trianon! Ó, Erdély, Bácska, Bánát, Kárpátalja, Felvidék, Őrség, Baranya! Egyharmadára csökkent területünk és népünk. És a kivándorlások, szökések, menekülések, mikor a magyar "szerte nézett s nem lelé honját e hazában". És a határainkon kívül élő magyarok sanyarú és kemény mai sorsa!? Ez az igazi Kálváriája most a magyaroknak! Kifosztottan, megalázva, meggyalázva állunk a világban.

Köszönjük Urunk, hogy elviselted ezeket a kínokat, hogy ebben a nagy fájdalmunkban is érezzük: Te itt is velünk vagy, velünk szenvedsz, velünk sírsz. Ámen

Keresztények, sírjatok...

XI. Rászegezve

Imádunk Téged...

Borzalmas kínokat szenvedtél ekkor, Urunk! Mindig jót tevő karjaidat, örömhír útját járó lábaidat a keresztre szegezik. Már csak felállítani kell és elkészült az ember műve Neked...

Történelmünk borzalmaira gondolunk itt. Dózsa tüzes trónja, szegények kínzója, szabadság tapodója, Arad 13 bitófája, Auschwitz-Dachau lágerei, Hortobágy, Recsk, 56 mártírjai, a terror megszámlálhatatlan áldozata mind átélték a borzalmak óráit, az ártatlanul biztos halálba menés kétségbeejtő éjszakáit. A nap is elsötétedett a Kálvárián, hogy ne lássa a borzalmakat, és a sötétség azóta is a világra borult, hogy "napvilágra ne kerüljenek a sötétség cselekedetei". De Te, Uram, hagytad, hogy odaszögezzék kezeid, hogy kitárt karoddal az egész világot magadhoz öleld, szívedhez legközelebb azokat, akik a kínok-kínjait veled és érted szenvedték. Ámen

Nincsen abban irgalom...

XII. Jézus meghal a kereszten

Imádunk Téged...

Ég és föld között függ a Megfeszített! Karját ölelésre tárja. Ajkát a megbocsátás szavaira nyitja: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Lándzsával átdöfött szívét menedékül adja, hogy bajainkban, szenvedéseinkben mindig oda siessünk. Magyar népünk ezért állított utak mentén, falvakban és városokban, mezőkön és erdőkön kereszteket, mert saját szenvedését látja Krisztus keresztjében, mert hiszi és vallja: "És ki segít már, ha Ő sem segít?

Juhász Gyula: a tápai Krisztus
Az ország útján függ s a földre néz,
Arcán szelíd mosoly a szenvedés.
A falu népét nézi csöndesen
Amint ballagva a munkából megyen.
Az ősi népet, mely az ősi föld
Zsellére csak és várja az időt,
Mikor saját portáján úr lesz,
Mikor az élet néki is terem.
A magyar Krisztus, a falusi szent,
Hiszen nekik is megváltást izent.
Olyan testvéri áldással tekint
Feléjük és bíztatja híveit.
Feje fölött a nyárfa is magyar,
A fecske is és egy zivatar,
Mely őt paskolja s a falut veri
És folyton buzgó öt szent sebei
Nem a magyarság sorsát hirdetik?
És ki segít már, ha Ő sem segít?
Itt imádkozzuk el imádat, melyre
Te tanítottál minket, Urunk: Mi Atyánk...

Királyi zászló jár elől...

XII. A fájdalmas Anya ölében

Imádunk Téged...

Öledből indult el élete és öledbe tér meg holtában Krisztusod. Öröm és fájdalom az édesanya sorsa, öröm és fájdalom a nemzet sorsa. Könnyeid, mely "úgy siratja szent Fiát", megszentel minden könnyet, melyet egy ezredév alatt sírtak el hazánk szomorú sorsa felett. És ezek a könnyek nemcsak "árvák könnyei" voltak, nemcsak a gyermekeiért síró anyai könnyek, de nehéz, férfi szemekből is kicsorduló könnyek. És voltak néha az öröm könnyei is, a remény sóhajai is, a feltámadásban bízó fátyolos könnyek is.

Fájdalmas Anyánk, a Te karjaidból indult el Jézusunk a sír sötétjébe, de három nap múlva a Feltámadás dicsőségébe is. Fogadd öledbe, öleld karjaidba szegény, szenvedő magyar népedet is, hogy reménye legyen a boldog újjászületésre is. Itt mondjuk el a Hozzád szóló imát: Üdvözlégy, Mária...

Áll a gyötrött Isten anyja...

XIV. A sírban

Imádunk Téged...

Minden sír olyan, mint egy hatalmas torok: elnyel és elemészt. - Uram, Te azért jöttél, hogy ne a sír legyen, a végállomás. Halottainknak mi is drága síremlékeket állítunk, de ráírjuk; "Csak a teste!" És feltámadást várunk. Mert nagyböjtjeinkre, nagypéntekjeinkre mindig feltámadást várunk. Minden névtelen sírdomb vagy tömegsír mellett is feltámadást várunk! Mohácsi emlékhely, Don kanyari névtelen tömegsírok, 301-es parcella mellett állva is ezt kiáltjuk: feltámadást várunk! Miden reménytelenségben, sötét éjszakában is ezt kiáltom: hiszek a feltámadásban és hiszek magyar hazám feltámadásában is! Ámen.

Krisztus feltámadott... 3-4 versszak

Befejezés

Rendhagyó keresztutunknak a végére értünk. Urunk, Jézus Krisztus szenvedésének tükrében magyar hazánk kálváriáját is végigjártuk. A Te sorsod a mi sorsunk is, Urunk! De hisszük, hogy nemcsak a szenvedésben, de a feltámadásban is! Ezért imádságként szálljon feléd nemzeti imádságunk: a Himnusz.

Ének: a Himnusz

Végül hallgassuk meg nagy költők, Babits Mihály szárnyaló sorait a "Szózat"-ról, melyet a mű megszületésének 100. évfordulóján, 1936-ban írt:

Azt a hazát, melyről a Szózat zeng, el nem veheti és meg nem csonkíthatja senki. Az visszavonhatatlanul hozzánk tartozik. Magunkban hordozzuk éppen annyira, mint ahogy ő hordoz bennünket: általa, benne vagyunk akik vagyunk s ha ő nem volna, mi sem lennénk többé. Ez az a föld "amelyhez annyi szent nevet egy ezredév csatolt", ahol számunkra a szabadság zászlaját hordozzák. Ezen a földön nem fog az erőszak! Ha egyszer hazánk volt, örökre az marad, még magunktól sem mondhatunk le róla, mert akkor magunkról mondanánk le. Ezért kell híveknek lennünk hozzá "rendületlenül": kívüle tényleg "nincsen számunkra hely". Ez a haza egységes és oszthatatlan: őseink emléke, szabadságunk megszokása, jogaink méltósága, kultúránk hagyománya, nagy költőnk szava, minden benne van és vele értődik. Ennek a hazának "integráns része" a Szózat is: nélküle csonka lenne a szellemi ország, s nem lenne többé magyar a magyar.

Ének: a Szózat

Határainkon kívül élő magyar testvéreinkért a Székely himnusszal könyörgünk:
Ki tudja, merre visz a végzet...

Ének: a Magyar Hiszekegy
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni, örök Igazságban,
Hiszek, hiszek, hiszek Magyarország
Feltámadásában!