KERESZTÚT
Jelenits István

1. Jézust halálra ítélik
Nemcsak a halált vállalta értünk, hanem az elítéltetést is.
A főpap az Istenkáromlónak mondja. A nép, amelyből származott, megtagadja, és a gyilkos Barrabást választja helyette. A római helytartó mossa a kezét, de politikai meggondolásból mégis kimondja rá a halálos ítéletet. Ő ártatlanságának tudatában szótlanul áll bírái előtt. Nem sértődött, nem burkolózik gőgbe. A tömeg kiáltozásából, Kaifás és Pilátus szavaiból az Atya akaratát igyekszik kiolvasni.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, és ma: mindörökké. Ő állelőttem mindenkiben , akit ártatlanul elítélnek az emberek. És én próbálok-e függetlenedni az emberek véleményétől, ha mások megítéléséről esik szó? Viszont igyekszem-e sértődés nélkül, szelíden fogadni ha engem bírálnak? Keresem-e az ügyetlen, vagy bár igaztalan emberi szóban az Atya útmutatását?

2. Jézus vállára veszi a keresztet
A meggörnyedő emberi test nem olyan, mint a mérleg. Nem kilóra méri a rárakott terheket. Könnyen emeli azt, amit jókedvvel cipel, sokszorosan nehéz neki az értelmetlen teher. Mi volna keservesebb a kereszthordozásnál.? Krisztus akarta látni a láthatatlant: hogy értelmük van ezeknek a botorkáló utolsó lépéseknek is.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ma is így hangzik szava: Aki követni akar, vegye vállára mindennap keresztjét, és úgy kövessen. Meglátom-e őt a keresztje alatt roskadozóban? És elfogadom-e - naponta - a magam keresztjét?

3. Jézus elesik a kereszt alatt
Nem az erősek, a hősök, hanem a gyöngék halálával akart meghalni. Mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. A gyöngeségben is
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Őt akarom látni mindenkiben, aki megszégyenül mellettem és testi gyöngesége vagy szellemi képességeinek fogyatékossága miatt. Igyekszem segíteni rajta, gyöngéden, mégis erősen. A magam gyöngeségét pedig próbálom úgy fogadni, ahogyan ő az első elesést. Türelmesen, fölháborodás nélkül, szinte derűsen.

4. Jézus találkozik édesanyjával
Máriának Jézus szenvedése fáj, Jézusnak most mindennél jobban az, hogy Máriának szomorúságot kell okoznia. A társadalom kitaszította magából, de vele osztoznia kell a legnehezebben is.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. A szeretet és a szenvedés titka ma is egymásba fonódik. Tudom-e tisztelni ezeket az egyéni élet szűk határait fölpattantó erőket? Aggódó édesanyámat, barátaim szüleinek fiukat féltő szeretetét?

5. Cirenei Simont kényszerítik, hogy segítsen Jézusnak
Tanítványai elfutnak mellőle. Péter háromszor is megtagadta. Egy vadidegen ember segítségére szorul. Az is csak kénytelenségből veti vállát a kereszt alá.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Akkor van hozzám legközelebb, amikor a legjobban szorongat elhagyatottságom fájdalma és szégyene. Ilyenkor az, aki mégis segítségemre siet, bizonyosan az ő követe.

6. Veronika kendőjét nyújtja Jézusnak
Milyen ügyetlen, alkalmatlan segítség! De Jézus elfogadja, és bőkezűen megjutalmazza ezt az asszonyi leleményt, bátorságot. Megtörülközik, és a kendőn véres arcának mását ajándékozza Veronikának.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Kifosztottan is elég gazdag ahhoz, hogy megjutalmazzon minden szeretetből fakadó cselekedetet, szikrányi bátorságot, villanásnyi leleményt. Nem engedem, hogy legyőzzön a rossz, az "úgyis hiába" egykedvűsége. Nekem kell jóval legyőznöm a rosszat.

7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt
Meg kell szoknia, hogy botladozva jár, hogy meg-megcsuklik a térde. Szemeszája porral teli, s amikor tájékozódni próbál kavargó lábakat lát mindenfelé.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Ráismerek-e az öregekben, akiket porba ránt a betegség, s a kor? Vagy úgy gondolom, hogy aki elesett, az megérdemli sorsát? Figyelmes vagyok-e az elesett iránt, vagy csak bosszankodom, hogy láb alatt van? A szenvedő Jézus szemlélete részvétre és tevékeny, segítő szeretetre nevel.

8. Találkozik a síró asszonyokkal
Mária részvétét elfogadta, Veronika figyelmességét gazdagon megjutalmazta: Az asszonyok sopánkodását azonban visszautasítja. "Jeruzsálem leányai magatokat sirassátok!"
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. A teste megtört a kereszt alatt, s a szíve nem keményedett meg. De el se lágyult. A részvétet elfogadta, de szánalomra nem szorul. Tőlem se levegőverdeső nagy szavakat vár, inkább azt, hogy komolyan magamba nézzek.

9. A harmadik esés
Az utolsó lépések a legnehezebbek. Micsoda "finis" ez, milyen nehéz újra fölállni, összeszedni a test és a lélek legvégső, maradék erejét!
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Tőlünk sem azt kérdezi, hányszor botlottunk el. A hűségünket kéri számon, hogy tudunk-e fölállni. Hagyja, hogy átéljük a legvégső szorongást, erőnk fogytán, amikor mégis nekivágunk.

10. Jézust megfosztják ruháitól
Nem a ruha teszi az embert. De mégis Jézus emberségének utolsó védő páncéljából akarják kiforgatni, amikor levetkőztetik. Nem viselt soha gazdag, pompás ruhát. De varratlan köntösét Mária szőtte. Éppen ezért tépik le róla.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Amint csupasz testtel megáll az emberek előtt, senkinek sincs kedve ahhoz, hogy kinevesse. Megérzem-e én is hogy minden okkal vagy ok nélkül megszégyenített emberben az ő méltóságos meztelensége tárul elém?

11. Jézust rászögezik a keresztre
Mi következhet ezután? Nehéz volt lépni, elbukni meg fölállni, de a mozdulatlanság még rémítőbb. Elernyednek az izmok, elernyed lassan az akarat is. Végtelennek látszó órák kezdődnek most - s az a másik út, amelyet egy helyben, mozdulatlanul és csak egyetlen egyszer jár végig minden ember, de egyszer végig kell járnia mindenkinek.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Úgy szabad, hogy keresztre szögezteti magát. Elnémul, hogy a fájdalom mindenki számára érthető nyelvén tegye szóvá Isten üzenetét. "Ha fölemeltetem, mindeneket magamhoz vonzok."

12. Jézus meghal a kereszten
Kiáltva halt meg: győzelemkiáltással. Azóta a halál - a mi halálunk is - kapu, amely az Atyára nyílik.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Értünk halt meg, pedig az igaz emberért is alig hal meg valaki, mi meg bűnösök vagyunk. Térdeljünk le néhány másodpercre ezzel a gondolattal!

13. Jézus testét leveszi a keresztről
Mária nem jajveszékel. Ő az Úr csöndes szolgálóleánya. Szótlan fájdalommal öleli magához a testet, tapogatja végig a hűlő sebhelyeket.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Aki legközelebb van hozzá, azt tünteti ki azzal, hogy szenvedésének és halálának titkába avatja.

14. Jézust eltemetik
Hasonlóvá lett hozzánk, a szenvedésben és a halálban, de sírja a húsvéti öröm tanúja lesz. A sürgölődő barátok, akik óvatos árnyékként valahonnan most mégis előkerülnek, nem sejtik, hogy harmadnap mire virradnak majd.
Jézus Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké. Mióta Ő Istenre nyíló kapuvá tette a halált, azóta minden emberi szenvedés a megváltás eszköze lehet. Azóta minden könnyes arcon földereng a húsvéti öröm ígérete is.

Köszönjük Urunk, hogy végigvezettél szenvedésed állomásain. Add, hogy minden bajunkban a Te keresztutadon tudhassuk magunkat, és a mi életünk útja is a föltámadás dicsőségébe vezessen. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Amen.