Vissza

ADVENTI KÉSZÜLŐDÉS - 1999
Tomka Ferenc

Idén különös fényt ad az adventnek, hogy karácsonykor nyitjuk meg a Krisztus születésének 2000. évfordulójára emlékező Jubileumi Évet. Érleljük magunkban a kérdést: hogyan fogyjuk ünnepelni a jubileumi évet - s hogyan kezdjük már most az ünneplést!

I. Mi az advent?

A karácsony előtti, mintegy négy hetes Jézus-váró időszakot nevezzük így (advent=eljövetel). Az advent figyelmeztet, hogy várnunk kell Jézus eljövetelét: új életet kell kezdenünk egyrészt a megújulás vágyával, másrészt a szeretet tetteivel.

Adventben az egyház Krisztus három eljövetelét ünnepli, éli át:

  1. Emlékezünk egy múltbeli eseményre: a választott nép Messiás várására.
  2. A jelenben mi magunk is várunk, és szeretetünk tetteivel közreműködünk (!), hogy Jézus egyre teljesebben megszülethessen bennünk és közöttünk (legalább két keresztény vagy két családtag között), s ily módon környezetünk számára.
  3. Végezetül várakozunk, hogy amikor Jézus eljön majd a világ végén (s ki tudja, melyik nap következik ez be!), készen találjon minket.

II. Hogyan élhetjük az adventet?

1. Egyéni és közösségi életünkben

Jézus születésének 2000 évfordulójára készülve egy új módon kell felfedeznünk, hogy Jézus él bennünk; s egyre teljesebben szeretne élni bennünk és köztünk. Hogyan tud növekedni (megszületni) bennünk Jézus? Ha törekszünk figyelni jelenlétére: s az ő szemével látni, az ő szavával szólni, az ő Lelkével gondolkozni (örömben és szenvedésben), - Vele egyesülten fordulni embertársaink felé. - Aki így Vele él, az hamar észreveszi, hogy Jézus "növekszik" benne, s megjelenik közöttünk. Különösen figyeljünk arra, hogy megjelenhessen azok között, akik szeretnének vele élni (családtagok, hittanos társak, plébániánk tagjai stb.)

Készítsünk tervet, mit fogunk tenni annak érdekében, hogy Jézus megszülethessen (növekedhessen) bennünk és köztünk. Minden hétre csinálhatunk közös tervet (hittancsoportban, családban)

Pl.

1. hét: "Legyetek éberek, mert nem tudjátok mikor érkezik az Úr". - Mindenért adjak hálát! (reggeli ima: elindulás Jézussal!) - a szeretet szolgálatai (pl. a családban a gyermekek vállalhatnak egy-egy feladatot).

2. hét: "Készítsétek elő az Úr útját!" - Saját lelkem számára: gyónás? - mások számára: a szeretetet (Jézust) adom a munkahelyen/iskolában; odalépek ahhoz, aki megbántott; küldök egy lapot egy telefonhívást...

3. hét: "Az Úr küldött, hogy örömhírt vigyek..." Legyek az öröm hordozója a plébánián, a, hittancsoportban stb. Mindenkiről jót mondok! az egység örömét viszem oda, ahol egyenetlenséget látok.

4. hét: "Istennél semmi sem lehetetlen". Minden ellenkező látszat ellenére higgyem, hogy Jézus testet tud ölteni bennem, köztünk! Legyek a remény hordozója! Ne engedjek a félelemnek, a bizonytalanságnak, a rossz hangulatnak: Győzzem le jóval a rosszat - magamban, kapcsolataimban!

Egyéb egyéni vagy közösségi elhatározások pl.

2. Családunkban
Az adventi felkészülés szép eszköze az adventi koszorú és a gyertyagyújtás a családban. - A gyertyagyújtás megismétlődhet minden adventi héten (lehetőleg szombaton vagy vasárnap) vagy akár minden este (ahogyan sok keresztény családban szokás).

a.) Az adventi koszorú négy gyertyája advent négy vasárnapját jelzi. Advent első vasárnapján az első, lila gyertyát gyújtjuk meg rajta, második vasárnapján a második lilát, majd a harmadikon a rózsaszínűt és a negyediken az utolsó lilát.

b.) Az adventi koszorú jelentése:

- A sorban meggyulladó gyertyák növekvő fénye jelzi, hogy karácsonyhoz közeledve múlik a bűn sötétsége és nő a fény. S karácsonykor eljön maga a FÉNY = JÉZUS KRISZTUS. (A kérdés számunkra: vajon szeretetünk tettei által bennünk, köztünk is nő-e a fény, Jézus jelenléte?)

- A fenyő örökzöld levelei emlékeztetnek Jézus halált legyőző örök szeretetére.

c.) A gyertyagyújtás családi ünnepe többféle lehet. Megadjuk ennek lehetséges felépítését. (Természetesen a gyermekek korosztályához alkalmazandó!)

- Előkészület: Legyen ez igazi ünnep. Rakjunk rendet a szobában és az asztalon, ahová a koszorú kerül. Készítsük elő az imakönyveket az énekléshez és a Szentírást.

"A liturgia"

1. Ének. Például SZVU 2, 4, 9, 11, stb. (SZVU=énekeskönyvünk énekszámát jelzi). Bevezetőben a gyermekekkel néhány szót beszélgetünk az ének mondanivalójáról.

2. Szentírásolvasás. Választhatunk például a következő szakaszokból:

Lk 1,26-38; 1,39-51; 3,1-6; Mt 4,12-17; 5,1-12; Rom 13,11-14; Fil 4,4-7; Iz 2,2-5; 7,14-15; 11,1-5; 35,1-7; 45,5-8; vagy az Ige-liturgia naptár szerint a napi szentírási részből.

3. Beszélgetés. Mi a szentírási szakasz mondanivalója számunkra?

- Mit is jelent az advent a mi életünkben? (vö. a fenti gondolatokat)

- Hogy sikerül élni a közös vagy az egyéni adventi elhatározásokat (gyermekekkel megbeszélhetjük, hogy haladnak az "erénygyűjtő lapokkal").

4. Imádság. Lehetséges imádkozni saját szavakkal, az este gondolataihoz kapcsolódva. (Mindenki mondhat egy kérést, egy köszönetet, amelyre közös válaszunk lehet pl. Ámen, vagy Köszönjük Urunk, vagy Kérünk Téged hallgass meg minket. Majd közös Miatyánk vagy Üdvözlégy vagy ének.

Hiába született meg Jézus 2000 éve Betlehemben, ha nem születik meg benned!
Ha sikerül szeretetben növekednünk az advent folyamán, igazi lesz a karácsonyunk:
Jézus megszületik bennünk, közöttünk; és a körülöttünk élők számára is.