Vissza

Egy nagyon egyszeru ADVENT-i gyertyagyújtást kaptunk gyerekmisére vagy akár hittanórákra kicsiknek:


ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

A zöldellő fényű koszorú: egy darabnyi élet. Advent négy vasárnapján este minden fényt eloltunk, hogy csak egy - és minden vasárnap eggyel több - gyertya fénye világítson. Jöjjön össze a család! Minden alkalommal először a "Harmatozzatok égi magasok ..." éneket énekeljük el. Az elmélkedést az édesanya, vagy valamelyik nagyobb gyermek olvassa fel: lassan, jól érthetően.

I. Vasárnap.
Az első gyertya fénye jelenti azt a szerény reménysugarat, amely a több évszázados ószövetség sötétségében pislákolt. "Ujjongj, örvendj Sion leánya, Jeruzsálem és népem, mert íme én majd eljövök, és benned lakom, úgymond az Úr" (Zak.2,10).

Magunkon tapasztaljuk, hogy milyen rokkant az ember Isten nélkül. Sokan még ma is minden örömüket a földön keresik. Ebben a sikertelen próbálkozásban, kilátástalanságban úgy világít az Úr ígéretének reménysugara, mint ez a kis gyertya világít a sötétségben. Egyetlen vigaszunk, eligazítónk az elhagyatottságunkban: Krisztus!

Köszönjük Jézus, hogy eljöttél, Te vagy a mi reményünk és hitünk világa. Isten a Fiát, Krisztus a szívét adta az embereknek ajándékba. Én, mit adok embertársaimnak és Neked Istenem? Add Uram, hogy tudjak nagylelkű lenni, amint Te is nagylelkű vagy velem szemben!

Az édesapa vagy valamelyik nagyobb gyermek a következő imát mondja el:

"Ó szent Napkelet, az örök fénynek ragyogása, az igazság napja, jöjj el, világosítsd meg azokat, akik a homályban és a halál árnyékában ülnek." Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...

Befejezésül: Ébredj ember mély álmodból" vagy egy más ismert adventi ének.

II. Vasárnap.
"Harmatozzatok"... ének.

Elmélkedés: Ma már két gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún. Az egyik fény Jézus Krisztus. Ezzel az egyik Advent - eljövetel - lezárult. Várjuk a második eljövetelét.

Itt volt és itt lesz Krisztus. Kettős eljövetelének határköve között morzsolódik le a mi életünk. Itt volt és itt hagyta nekünk Testét és Vérét. Kegyelmével itt van most is köztünk. Együtt működtünk-e a kapott kegyelmekkel? Súlyos kérdés! - Mert jön az Úr! És boldog akit készen talál. Ne legyünk ábrándozók, ne legyünk csodavárók. A jó összekeveredése a rosszal - ez lényeges vonása földi életünknek. Meg kell küzdenünk a szenvedélyekkel, a kísértésekkel - ez az egész élet lényege!

Ima: "Ó népek Királya és vágya és szegletköve, Ki az ellentéteket összeegyezteted, Jöjj el és üdvözítsd az embert, akit a földből alkottál". Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...

Befejezés: egy adventi ének.

III. Vasárnap.
"Harmatozzatok" ének.

Elmélkedés. Advent 3. vasárnapján meggyújtjuk a harmadik gyertyát is. S ha egy kicsit messzebb nézünk a mi családi otthonunktól, amely most ezekben a percekben imádságos szentéllyé alakult, bizony láthatnánk elhanyagolt gyermekeket, dacos, engedetlen lelkeket, egymást mardosó, feldúlt családi otthonokat. Valamennyien gyengék vagyunk, de erősek lehetnénk imáink, szenvedésünk, munkánk felajánlásával, hogy mindannyiunk lelkében jöjjön el Jézus, az él Isten bölcsessége és a világ világossága. Legyünk tanúi Krisztus megváltó szeretetének: jó szóval, jó példával, jó neveléssel, a rászorultak testi-lelki segítségével, a szomorkodók vigasztalásával. Nagy bizalom és kitüntetés, ha mi is segíthetünk.

Váltsuk valóra Szent Pál apostol ajánlását: "Örüljetek testvérek, az Úrban mindig, újra mondom, örüljetek. Ismerje meg mindenki szelídségteket: az Úr közel van. Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem mindenben terjesszétek kéréseiteket Isten elé". (Fil 4,1-6)

Ima: "Bölcsesség, ki a magasságbeli ajkáról jöttél, ki kezdettől végig mindeneket elérsz, ki erősen és szelíden mindenkit kormányzol: jöjj el és taníts meg az okosság törvényére". Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...

Befejezés: egy adventi ének.

IV. Vasárnap.
"Harmatozzatok" ének.

Elmélkedés: Ma este meggyújtjuk a 4. gyertyát is. Így várjuk Jézus Krisztust. Boldog érzés az, hogy Isten hozzánk hasonló ember lett. De nem lehet szinte és tiszta a mi karácsonyi örömünk, ha nem "Üdvözít Istenünk jósága és emberszeretete" lakik a mi szívünkben.

Krisztus világossága világítson be a lelkünkbe: nincs-e ott a bűn, a hitetlenség, a kevélység, a nagyravágyás sötétsége?

Ima: "Harmatozzatok egek a magasból, és csepegjék felhők az igazat: nyíljék meg a föld és teremje a Szabadítót".

Könyörögjünk! Isten, ki megváltásunk évenkénti várásával megörvendetsz, add meg kérünk, hogy Egyszülöttedet és Megváltónkat, mint jövend bírót is szemlélhessük. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen. Imádkozzunk a bűnösök megtéréséért: Mi Atyánk... Üdvözlégy...

Befejezés: egy adventi ének, ha közel van a Szenteste, esetleg karácsony ének.


ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Az Úr legyen veletek! (És a Te lelkeddel.)

Kedves Testvérek! Advent I. vasárnapján, mielőtt meggyújtanánk a kegyelmi időszakban való előrehaladásunkat jelző koszorúnk első gyertyáját, hallgassuk meg Zakariást, az egyik adventi hírnököt, aki azt mondja: "...meglátogatott minket a magasságból Fölkelő, hogy világítson a sötétségben és a halál árnyékában sínylődőknek, és lépteinket a békesség útjára vezesse." (Lk.1,78-79) Az első gyertya fénye jelentse azt a szerény reménysugarat, amely a több évszázados ószövetség sötétségében pislákolt. "Ujjongj, örvendj Sion leánya, Jeruzsálem és népem, mert íme én majd eljövök, és benned lakom, úgymond az Úr" (Zak.2,10).

Hallgassuk meg Szent Pál szavait: Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr a szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket. Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön összes szentjeinek kíséretében. (1Tessz. 3,12-13)

Válaszoljuk közös kéréseinkre: Jöjj el, Urunk, Jézus!

Könyörögjünk! Urunk és Istenünk, segíts minket, hogy buzgó várakozással készüljünk Fiad, Jézus Krisztus eljövetelére. Amikor pedig eljön, és kopogtat, ébren találjon minket, akik imádsággal virrasztunk, és ujjongva zengjük dicséretét. Áldd meg Istenünk ezt az adventi koszorút, mely hétről-hétre növekvő fényével megerősít minket reménységünkben és várakozásunkban, hogy Szent Fiadnak, a Világ Világosságának fénye is így fog növekedni életünkben, Aki veled él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen.

(Egy gyermek meggyújtja az 1.gyertyát! Vigyázzunk, nehogy a többit is meggyújtsa!)

(Folyatjuk)