SZENTÁLDOZÁS
Viennai Szent János gondolataiból

• Jöjjetek áldozni, jöjjetek Jézushoz, jöjjetek, éljetek belőle, hogy Őérte éljetek.
• A teremtett világban minden élőlénynek táplálkoznia kell, hogy éljen. A jó Isten ezért növesztette a fákat és a növényeket. Szépen terített asztal ez, ahol minden állat megtalálja a neki való táplálékot. Azonban a léleknek is táplálkoznia kell... Amikor Isten táplálékot akart adni lelkünknek, hogy támogassa az élet zarándokútján, körültekintett a teremtett világon, s nem talált semmit, ami a lélekhez méltó lett volna. Akkor visszavonult önmagába és elhatározta, hogy önmagát adja neki... Ó, lelkem, mily nagy vagy, hogy téged csak Isten tud kielégíteni!
• "Mindazt, amit az én nevemben kértek az Atyától, Ő megadja nektek." Soha nem gondoltunk volna arra, hogy Istentől saját Fiát kérjük. Amit azonban az ember nem mondhat vagy nem tud elgondolni, s amire soha nem mert volna vágyódni, Isten a maga nagy szeretetében kimondta, elgondolta és teljesítette. Soha nem merészeltük volna azt mondani Istennek, hogy adja halálra Fiát értünk, hogy adja nekünk eledelül a testét, és italul a vérét! (...)
• Amikor Urunk lakást vesz egy lélekben, boldog, hogy eltöltheti örömmel és boldogsággal (...)
• Ne mondjátok, hogy nem vagytok méltók. Igaz, nem vagytok azok, de szükségtek van Őrá.
• Ha az Úr méltó voltunkra gondolt volna, soha nem alapította volna meg a szeretet szentségét, mivel arra senki a világon nem méltó; Ő akkor szükségleteinkre gondolt, arra, hogy mindnyájunknak szükségünk van Őrá.
• Olyanok vagyunk, mint az az ember, aki éhen hal a gazdagon megterített asztal mellett.