Minta tanmenetek 1-12. évfolyam részére
1997/98. tanév
Prohászka Ottokár Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Győr
Készítette: Pusztai László szaktanár
Győr, 1997 augusztus 21


6. Évfolyam
EGYHÁZUNK A TÖRTÉNELEMBEN

ÓRA

TANANYAG

1

Veni Sancte Spiritus

2

Az Apostolok Cselekedeteinek könyve

3

Péter apostol élete

4

Szent Pál apostol és levelei

5

Szent János apostol

6

Szent Lukács evangélista

7

Az Egyház Isten gyermekeinek közössége, családja

8

Jézus azért alapította Egyházát, hogy művét folytassa

9

Az Egyház Krisztus titokzatos teste

10

Jézus ígérete: mindvégig Egyházával marad

11

Jézus elküldte a Szentlelket, az Egyházának éltető lelkét

12

Jézus egy Egyházat akart (egy)

13

Jézus megbízást adott áldozatának megjelenítésére, a bűnök megbocsátására (szent)

14

Jézus Egyházába minden embert meghív (katolikus)

15

Jézus tanítását és a lelkipásztori szolgálatot apostolaira bízta (apostoli)

16

Kik tartoznak Isten országához? (A szentek közössége)

17

Összefoglalás

18

A jeruzsálemi egyház élete (ApCsel 2,1-47.)

19

Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embernek

20

Az Egyház Istentől való (ApCsel 5,34-42.)

21

A hierarchia kiépülése (Diákonusok, presbiterek rendelése)

22

A kereszténység elterjedése - Szent Pál útjai

23

Az Egyház az igaz hit őrzője

24

Isten magvetése - vértanuk, Szent Lőrinc

25

Az Oltáriszentség vértanúja (Szent Tarziciusz)

26

Észak-afrikai vértanúk, vértanú akták, Szent Jusztinusz

27

Szent Polikárp és Antiochiai Szent Ignác

28

Konstantini fordulat

29

Az első egyetemes zsinatok

30

Szent Atanáz

31

Ismétlés

32

Karácsony, Jézus születése ünnepének kialakulása

33

Az első szerzetesek és remeték, Szent Antal, Pachomiusz

34

Szent Ambrus és Szent Ágoston

35

Aranyszájú Szent János

36

Szent Jeromos a Biblia fordítója

37

Nagy Szent Leó

38

Szent Benedek

39

Nagy Szent Gergely

40

Ismétlés: Az egyházatyák szerepe

41

Szent Remig

42

A clunyi megújulás

43

Ignác konstantinápolyi pátriárka

44

A nyugati és a keleti egyház kapcsolata és szakadása

45

Szent István, Szent Adalbert, Szent Imre és Szent Gellért

46

Szent László, Szent Margit és Szent Erzsébet

47

A magyar nép kereszténnyé lesz

48

VII. Szent Gergely az Egyház szabadságáért

49

Mohamed és a mohamedánok

50

A keresztesháborúk

51

Szent Domonkos és Szent Ferenc

52

Miért kell az Egyháznak folytonosan megújulnia?

53

Küzdelem a hit egységéért

54

A Tridenti Egyetemes Zsinat

55

A szerzetesek szerepe az Egyház megújulásában

56

Az Egyháztól elszakadt közösségek

57

Borromei Szent Károly, Megújulás a Tridenti Zsinat után

58

Loyolai Szent Ignác

59

Pázmány Péter, Megújulás Magyarországon

60

Xavéri Szent Ferenc

61

VI. Piusz és VII. Piusz

62

Szalézi Szent Ferenc, Bosco Szent János

63

Az I. Vatikáni Zsinat és a Pápai Állam megszűnése

64

Az Egyház szolgálata a társadalmi fejlődésben, a szociális tanítás

65

X. Szent Piusz

66

A keresztény egység igénye

67

Prohászka Ottokár

68

Ma is érdemes élni és meghalni Krisztusért

69

Akikre ma is felnézhetünk

70

A II. Vatikáni Zsinat

71

A magyar egyház kálváriája, üldöztetése

72

Az Egyház ma is tovább él,

az egyházi élet és a szerzetesrendek megújulása

73

Év végi ismétlés

74

Te Deum