|
Advent |
“Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy az egyházakban tanúsítsa ezeket: Én vagyok Dávid gyökere és sarja, a fényes hajnalcsillag.”
A Lélek és a menyasszony mondják: “Jöjj el!” Aki hallja, mondja: “Jöjj el!”
“Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22, 16-17, 20.)
A Szentírás utolsó könyvének utolsó sorai mindannyiunk örök vágyát, ég felé küldött sóhaját fogalmazzák meg. Lelkünk eped az Üdvözítő után. Rajta kívül ki tudná eloszlatni a sötétséget körülöttünk, bennünk? Ki más lehetne számunkra “a fényes hajnalcsillag”?
A decemberi sűrű ködök, a véget érni nem akaró éjszakák sötétje csak sejtetni tudják, hogy milyen volna életünk a “világ világossága” (Jn 8,12) nélkül.
“Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai” - szólít fel valamennyiünket Szent Pál (Ef 5, 8).
Rorátéra, kora hajnali szentmisére igyekvő buzgóságunk jelzi a mennyei Vőlegénynek: “Jöjj el!” Várunk rád!
Mint forró sóhaj, / Elhaló bús jaj
Kél halk énekünk. / Sötétben járunk,
Hajnalra várunk: / Jöjj el, Istenünk!
A bűn úr most is; / Gyötör is, foszt is.
Sír a jó feléd: / Mikor jössz végre
Kitűzni égre / Győzelmed jelét?
Jöjj, a bűn éget, / Jöjj, várunk téged,
Jézus, Istenünk! / Isteni gyermek,
Ó, hozz kegyelmet, / Hozz békét nekünk! (SZVU 13)
Hajnalvárásunkban, az Üdvözítő elé sietésünkben útitársunk, példaképünk a Boldogságos Szűz. Az ő gyöngédségével, dédelgető szeretetével akarjuk mi is magunkhoz ölelni az Istengyermeket, kit irgalma hoz le közénk.
Mária, Szűzanya / Názáretből indul útnak.
Az úton fa, virág / Egymásnak szent titkot súgnak.
Madárkák zengenek, / Az ég is ráragyog:
Földön még nem esett / Ily nagy dolog.
Mária szent szívén / Dobog szíve örök Úrnak. (SZVU 185)
A gyermek ajándékváró nagy izgalmával készüljünk a Szentestére, hogy a kis Jézus születése mindannyiunk vágyát betöltő, igazi örömet adó ajándék lehessen számunkra.
Antoine De Saint-Exupéry “A kis Herceg” című könyvében a találkozás és a várakozás öröméről ezt írja: “Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz. Ha például tudom, hogy délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal, fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy akármikor jössz, sosem fogom tudni hány órára öltöztessem díszbe a szívemet. Szükség van bizonyos szertartásokra is.”
Mély igazság rejlik ezekben a sorokban. A várakozás életünk része. “Valaki hív, valaki vár Valakit” – mondja a költő. Az advent ilyen várakozással teli szent idő, amikor várjuk az Eljövendőt. “Jöjj el édes Üdvözítőnk!” – Rorate coeli desuper / Harmatozzatok egek...
Öltöztessük lelkünket ünneplőbe és így készüljünk a Karácsonyra. Legyen igazi “Úrjövet”, hogy Karácsony valóban a szeretet ünnepe legyen, amelyben az ég hozzánk lehajló szeretete a mi Istenhez emelkedő szeretetünkkel találkozik és egybeölelkezik Betlehemben!
Üdvös Adventet és boldog Karácsonyt mindnyájuknak!
Fodor J., Papellás I.
Erdélybe érkezik a Fatimai Szűzanya
1980. május 13. II. János Pál pápánk megérkezett Fatimába hálaadásra, hogy a gyilkos merénylet nem győzött, hanem valaki ott volt és kivédte a végzetes golyók záporát – és ki volt a védő? TOTUS TUUS / EGÉSZEN A TIED – A Szűzanya, akit a Szentatya élete nagy védőjéül kért fel.
A Fatimai látogatása alkalmával megörökítettek egy mély értelmű jelenetet, a Szűzanya kegyszobra és a Szentatya amint odahajol a Szűzanyához és ez a jelenet arról beszél, hogy kettőjük között egy bensőséges beszélgetés játszódót le. Azt mondják, hogy a Szűzanya szobra megszólalt és fontos dolgokat közölt a világ élő lelkiismeretének, a Szentatyának.
Amikor ezt a jelenetet láttam és azóta is őrzöm ezt a képet, lelkemben megszületet egy szent vágy, hogy lehetne a Fatimai szűzanyát meghívni Erdélybe. A Hargita alatt egy kis falucska húzódik meg, a fehér Nyikó felső folyásánál, a Hargita magaságából le lehet látni a csíki medencébe, ahol a nagy Márton Áronunk született és végrendeletbe hagyta: Non recuso laborem – nem futok meg a munkától “sorstól“. Nem messze van Tamási Áron Farkaslakája, ahol a két cserefa között porladó szíve azóta is hirdeti: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. A szomszédban húzódik meg Székelylengyelfalva, ahol Orbán Balázs a nagy rabonbán bölcsője ringott és azt hagyta végrendeletében “ne feledjétek Erdélyinek lenni több munkát és nagyobb felelőséget jelent.“ Ez a kis falu Bogárfalva és az ott lakó kisded nyáj mindig érezte a benső vágyat: építsünk templomot, bástyát. Mert Erdélyben a templom bástya is, hol az ellenség támadását kivédték, kivédik és a szentélyben az Úrral sokszor gyermeki alázattal perbe szállnak, majd imába és könyörgésbe menekülve így kiáltanak: ne pusztítsd el népedet Urunk.
A Templom gondolatát és a megtett lépéseit elsodorta az első világháború. Aztán jött a második világégés, azt követe a diktatúra, amikor kihirdették, hogy meghalt az Isten. Fájón nézték a templom helyét és egy letört remény így csengett a lelkükben: … nem lesz nekünk talán soha templomunk?!
Aztán jött a nem is várt esemény 1989. Megcsillant a remény. Felsejlett a benső vágy, építsünk templomot, de újra a mélybe sodort az élet, szegények vagyunk, kevesen. A 2000 esztendős jubileumi nagy évforduló, hogy keresztények vagyunk, és ebbe a jubileumban a kárpát Duna–medence magyarsága ünnepelte, hogy 1000 esztendeje vállaltuk és megéltük a kereszténységet. A jubileumi élmények megérintették kis szülőfalumban a tettre kész testvéreket, Györgydeák Lajost, lövétei plébánost a falu szülöttjét, Székelyszentlélek, a máterünk papját, Benedek Sándort, Magyari Árpád, Péter János ügyvezetőket, Bálint Mátyást, Hajdó Istvánt, aki szintén a falu szülöttje és Szente Lászlót, aki építész mérnök és Bogárfalván született, biztatott meggyőző tekintetével kerületünk polgármestere farkaslaki Demény Gábor. És a sort hosszan jegyezhetnők, akik ugyanazt élték át velünk együtt, mint annak idején, amikor a Duna jegén az egybeseregletek felkiáltottak, Mátyás legyen a király, a mi erdélyi küzdelmes létünk tovasodrásában, ugyanígy szállt az égfele az ujjongó kiáltás: TEMPLOMOT ÉPÍTÜNK. És éreztük az ég velünk ujjong és biztat.
Ki legyen a templom nagy védője? A szentatya találkozása, a Fatimai Szűzanyával annyira mélyen beleivódott az életünkbe, hogy mi is kimondtuk: nekünk is van amit elsuttogjuk a Szűzanyának, legyen a Fatimai Szűzanya templomunk és a templom körül élő népnek a védelmezője. A gondolatot dr. Fugel Adolf, a Fatimai Szűzanya igen elkötelezett gyermeke tovább érlelte bennünk és aztán az a lelki légkör, ami Nagykárolyban Papellás István paptestvérünk Fatimai Szűzanya templomában történik a lelki fölemelkedés, az a benső csoda, hogy aki abba a templomba belép, többé már nem úgy távozik onnan, ahogy belépett, hanem Fatima kegyelmét, koronáját viszi magával.
2000 június 18 pünkösd vasárnapján délután Nagyméltóságú és Ft. Tamás József segédpüspök az alapkövet és az alapító okiratot Ft. Kovács Sándor kerületi főesperes, paptestvérek és a hívek jelenlété-ben, a megszentelt megáldott Hargita alatti kicsiny Bogárfalva földjébe helyezte. Megnyíltak a szívek, jöttek a munkában fáradt karok és elkezdett épülni a templom és ma már várja a befejezés örömnapját, hogy 2003. máj. 13-án de. 11 órakor felszenteljék és az idelátogató zarándokoknak a Fatimai Szűzanya rózsafűzért adjon és biztasson: “Imádkozzatok, imádkozzatok sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek kerül a pokolba azért, mert senki se hoz áldozatot és senki se imádkozik értük.”
Amikor a Szűzanya megjelent Fatimában akkor három gyermek élte át a titkot. A gyerekek kiválasztása a XX. és a XX- XXI-ik századnak szóló üzenet: nem hagyhatjátok a másik templomot, a családi szentély templomát gyerek nélkül. A bogárfalvi épülő templom szentélyének freskójának segítségével ezt elmélkedhetjük át, hogy csak annak a népnek, nemzetnek van jövője, ahol a Szűzanya vigyázza a szülők életét és a szülők hallják Jézus biztatását: hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni. Ha ezt a Fatimai üzenetet nem értjük és nem változunk gondolkodásunkban, életvitelünkben, akkor jön a történelem igazságos döntése. Tusnád községben a roma édesapa, akinek háta mögött 9 gyermek sorakozik, azt mondja a két nagyobbiknak, akik a többiekkel a vályogházban szorongnak: “hagyd el fiam, építettek házat neked és kimutat az egyik emeletes házra. Majd az öcsédé lesz a másik és a többi testvérnek is van már háza, mert ezekben a nagy házakban csak egy gyermek él.
A szentelés után arra kérjük a Fatimai Szűzanyát, hogy Erdély népét, családjait ölelje át, és vigye a kereszt alá. S ha a kereszt alatt ő velünk lesz, Erdély népe akkor legyőzhetetlen és elpusztíthatatlan. Hegyen áll a kereszt, a történelem tájékozódási pontja. A kereszten a pusztítás megváltássá változik. A történelem nyomorúságának jeleként áll, de ugyanakkor ígéret is a megmaradni akaró nemzetek számára.
Fatimai Szűzanyánk temploma még segítségre szorul, hogy teljesen befejeződhessen. A felépült templom Isten csodája és egy kisded nyáj összefogása. Nem kell nagyot és sokat adni, csak egy cseppet, mert a tenger cseppekből áll. Ez a templom a Fatimai Szűzanya szeretetének tengerre lesz és minden elcsüggedt testvérünk idezarándokolhat, hogy amikor megfáradt a hit, remény, szeretet ajándéka lélekben itt új erőt nyerjen, a Szűzanya szeretetének oltalma alatt anyai szívének dobogásában.
Szeretettel imánkba zárjuk minden segítő testvérünket és azt a kinyújtott kezet, amely itt épít a földön, de minden templom Jákob létrája, hogy hazavezessen az Úr elé s a találkozáskor a Fatimai Szűzanya fogad és bemutat az Úrnak, hogy mielőtt visszatérnénk a mindennapi keresztviselés vállalására elnyerjük azt a kegyelmet, hogy a Szűzanyánkkal ki tudjuk mondani az “IGENT“.
Szeretettel testvéretek, Bogárfalva szülöttje:
Hajdó István, a gyergyói kerület Főesperese
UI. Szeretetadományodat küldheted a “PROTEMP“ alapítvány VALUTÁS kontszámára: 251100296062174.
A ROL kontszám: 251100996062174. –BRD. ODORHEIU SECUESC, jud.- HARGHITA, ROMANIA.
Részlet Szent Faustyna Kowalska nővér Naplójából (21.)
Jézus azt mondta nekem, hogy leginkább akkor tetszem neki, ha fájdalmas kínszenvedéseiről elmélkedem, s ez által az elmélkedés által nagy megvilágosodást kap a lelkem. Aki igazi alázatot akar tanulni, az elmélkedjen Jézus szenvedésein. Ha szemlélem Jézus szenvedéseit, világossá válik előttem sok dolog, amelyeket azelőtt nem tudtam megérteni. Hasonló akarok lenni Hozzád, Jézus. Hozzád, a megfeszítetthez, a megkínzotthoz, a megalázotthoz. Jézus, vésd szívembe és lelkembe alázatodat! Őrülten szeretlek, Jézusom. Téged, akit halálra kínoztak, olyannak szeretlek, ahogy a próféta lefest, aki szinte képtelen volt felismerni Benned az emberi alakot végtelen szenvedésed láttán. Ebben az állapotban szeretlek ily őrülten. Örök, mérhetetlen Isten! Mit tett Veled a szeretet...?
1933.10.11. -- Csütörtök. Igyekeztem megtartani a szent órát, de ez nagy nehézségekkel kezdődött. Valami különös sóvárgás zavarta meg szívemet. Értelmem úgy elhomályosult, hogy az egészen egyszerű imaformákat sem értettem meg. Így múlt el az imádság -- vagy inkább harc egy egész órája. Elhatároztam, hogy egy további órán át imádkozom, de a benső szenvedések csak fokozódtak. -- Nagy érzéketlenség és kedvetlenség. -- Eldöntöttem, hogy még egy harmadik órán át is imádkozom. Úgy döntöttem, hogy ezt a harmadik órát térdepelve, támasz nélkül fogom végigimádkozni. Testem lankadni kezdett. Mégsem adtam fel. Széttártam karjaimat, s bár nem szóltam egy szót sem, akaratom segítségével kitartottam. Kis idő múlva lehúztam ujjamról a gyűrűmet, s kértem Jézust, nézzen erre a gyűrűre, mely örök egyesülésünk jele. Felajánlottam Neki mindazokat az érzéseket, melyeket az örök fogadalom alatt éreztem. Nemsokára érzem, hogy szívemet átjárja a szeretet hulláma, lelkembe hirtelen áhítat költözött, érzékeim elnémulnak, s Isten jelenléte tölti el a lelkemet. Csak annyit tudok, hogy Jézus van itt és én. Olyan alakban láttam meg őt, mint az örök fogadalom utáni első pillanatban, amikor szintén szent órát tartottam. Hirtelen előttem állt Jézus megfosztva ruhájától, teste sebekkel fedve, szemei vérrel és könnyel telve, egész arca eltorzulva, köpésekkel fedve. Ezt mondta az Úr: “A menyasszony legyen hasonló Vőlegényéhez". Egész mélységükben megértettem ezeket a szavakat. Itt nincs helye semmiféle kételynek. Jézushoz való hasonlóságomat a szenvedés és az alázat adja. ”Nézd, mit tett velem az emberi lelkek iránti szeretet, leányom; a te szívedben találok meg mindent, amit a lelkek nagy sokasága megtagad tőlem. Szívedben megpihenek; sokszor őrzök meg nagy kegyelmeket az ima végére.”
Midőn egy alkalommal kilencedet imádkoztam a Szentlélekhez, a gyóntatómat illetően az Úr így felelt: ”Megismertettem veled őt, mielőtt még elöljáróid ideküldtek volna; ahogy gyóntatóddal fogsz viselkedni, úgy fogok én is viselkedni veled. Ha elrejted előtte akár a legkisebb tőlem kapott kegyelmet is, én is elrejtőzöm előled, s egyedül maradsz.” Isten kívánsága szerint cselekedtem, s mély béke járta át lelkemet. Most már értem, mennyire védi Isten a gyóntató atyákat, s hogy mindig mögöttük áll.
(Folytatás a következő számban) 269
December 3.: XAVÉRI SZENT FERENC
1506-ban született Spanyolországban. Nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt. Párizsban tanult, és egyetemi tanár lett.
Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja.
A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek.
A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kollégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.
Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552-ben.
Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.
Példája:
Tanulj, légy szorgalmas!
-- -- -- -- -- -- --
December 26.: SZENT ISTVÁN diakónus
Körülbelül Kr.u. 3 táján születhetett, hellenista, vagyis görögül beszélő zsidó családból. Beszéde és tanultsága alapján lehetséges, hogy Egyiptomból származott, vagy Alexandriában tanult. Egy 4. századi hagyomány a 72 tanítvány egyikének tartja.
A hellenista zsidók zúgolódtak az arámnyelvűek ellen, mert özvegyeiket elhanyagolták a mindennapi kiszolgálásnál. Ekkor az apostolok hét arra alkalmas férfit választottak erre a foglalatosságra.
István kegyelemmel és erővel volt eltelve, nem csak szolgált az özvegyek közt, de csodákat és jeleket művelt a nép körében. Különböző zsinagógákból némelyek ellene támadtak, de sem bölcsességével, sem a Lélekkel szemben nem tudtak helytállni. Hamis tanukkal a főtanács elé hurcolták Istvánt, és ott Jézus tanítását kiforgatva vádolták. A főpap kérdésére védőbeszédében a zsidó nép történetét idézte. Hallgatóinak fejére olvasta, hogy Jézus árulói és gyilkosai lettek. Azok haragra gyulladtak és fogukat vicsorgatták ellene.
Amikor kijelentette bírái előtt, hogy nyitva látja az eget, és hogy az Emberfia ott áll az Isten jobbján, ezt Isten káromlásának ítélték, rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. Ruháikat egy Saul nevű ifjú (a későbbi Szent Pál) lábához rakták le. Így imádkozott István: "Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!" Halálakor utolsó szava ez volt: "Uram, ne ródd fel nekik bűnül!"
Barátai megsiratták, illően eltemették. Ereklyéit 415-ben találta meg egy Lucián nevű pap Jeruzsálem közelében, Kafar-Gamalában. Ünnepét már a 4. században karácsony körül ünnepelték.
Vértanú halála bizonyára erősen befolyásolta Saul későbbi sorsát, hatása Szent Pál leveleiben is kimutatható. Ősi hagyomány István közbenjáró imájának tulajdonítja Pál megtérését.
Példája:
Legyen példamutató a szereteted, tudásod és elhivatottságod!
Karácsonyi készülődés a Courths-házban (Friede Courths Mahler visszaemlékezése anyjára)
Anyának nagyon sok dolga volt karácsony idején. Különösen egy sütemény maradt meg emlékezetemben, amiből mindegyikünk kapott karácsonykor a tányérjára: a datolya rudacska. Sok finomság került ebbe: datolya, csokoládé – anya mindig kézzel reszelte -, mandula, vaj, alkohol, dió, friss ananász, ha lehetett kapni… Fenséges íze volt, mert anya kiválóan értett minden édességhez, és ő maga is szívesen nassolt egész életében.
Karácsony előtt anya a nővéremmel és velem Halléba utazott. Volt ott egy csodás édességbolt. Három lépcsőn kellett felmenni egy régi házba, és mindig oda igyekeztünk először, ahol a marcipánt árulták. Ebben az üzletben anya szenvedélyes örömmel vásárolt. Mi is ehettünk a finomságokból, de nem túl sokat. Amikor hazaértünk, kiraktuk a kis csomagokat az asztalra, apa rajzait és festményeit félretoltuk. “Ez itt most fontosabb” – mondta anya tréfásan. A sok ínyencség egy lakkozott fekete tálcára került: a marcipángolyók, a marcipán rudacskákból szelt karikák és így tovább. Mindenből négy adagot vettünk. Mindenki kapott egy előző karácsonyról megmaradt mézeskalácsos dobozt. Abba tehettük mi, gyerekek az édességeket. És jaj volt annak, aki szenteste előtt megdézsmálta.
Ott állt tehát a dobozom a szekrényem tetején, ahol nem érhettem el. Egy napon azt gondoltam: fogd a széket, és állj rá! Meg is tettem. Kinyitottam a dobozt, leharaptam egy darab marcipánt, aztán lemásztam, és helyére toltam a széket. De hát anya ismert bennünket. Bejött és úgy tett, mintha port törölgetne, közben a dobozt is felemelte. “Ki fordította el ezt a dobozt? Tegnap még lehetett látni a télapót.”
“Én, anya. Ettem belőle!” – vallottam be.
“Úgy? De hát nem engedtem meg” – felelte.
“Jaj, anya, kérlek, ne szólj róla, és ne legyél mérges!” – rimánkodtam.
“Jól van, azért, mert bevallottad, kivehetsz még egy darabot, de aztán szentestéig nem nyúlhatsz bele többet. Ezt meg kell ígérned!” – mondta megértően.
Ó, hogy megkönnyebbültem!
Csodálatos volt anyánkkal az az idő, csak annyit mondhatok.
-- -- -- -- -- -- --
Datolya rudacskák
1/2 kg főzőcsokoládé, 12 dkg kimagozott datolya, 1/4 kg darált mandula, 12 dkg darált vagy apróra vágott dió, 10 dkg olvasztott vaj, kevés rum vagy konyak, esetleg egy kevés friss ananász.
A csokoládét megreszeljük, a datolyát húsdarálón ledaráljuk, az őrölt mandulával és dióval összekeverjük, az olvasztott (de nem barna!) vajat hozzáadjuk. Ízlés szerint rummal vagy konyakkal és a vágott vagy átdarált friss ananásszal összekeverjük, míg formázható masszát kapunk. Ebből kis hengereket sodrunk, és sztaniolpapírba csomagoljuk. Hideg, hűvös helyen száradni hagyjuk, mielőtt feltálaljuk.
-- -- -- -- -- -- --
Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a pásztorok. Volt közöttük egy fiú, aki olyan kicsi volt és ráadásul annyira szegény, hogy a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna ajándékot adni az Istengyermeknek.
Ő azonban nem nyugodott bele. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe. Társai ekkorra már hazaértek, az istállóban pedig mindenki aludt: Szent József, Mária és az angyalok. Aludt az ökör és a szamár is, csak a kis Jézus volt ébren. Csendesen feküdt a szalmán, s talán elhagyatottsága miatt kissé szomorú volt, de nem sírt és nem nyugtalankodott, annál ő sokkal derekabb gyermek volt.
A Kisjézus a fiúra nézett, amint ott állt a pólyája előtt teljesen üres kézzel. Nem volt nála még egy darabka sajt, még egy szál gyapjú sem, amit odaajándékozhatott volna. A fiú is nézte a gyermeket. Ott feküdt szegény a szalmán és nem volt semmije, amivel unalmát elűzhette volna; sem csengettyűje, sem csörgőcskéje, sem egyéb játéka.
A pásztorfiú nagyon megsajnálta a kicsi gyermeket. Kezébe vette a piciny öklöcskéjét, kihajlította hüvelykujját, és a szájába dugta.
Ettől kezdve nem volt többé szomorú a Kisjézus, mert a szegény pásztorfiú a legdrágábbat ajándékozta neki, amivel egy pólyás gyermeket meg lehet ajándékozni: saját hüvelykujját.
Éj van s hópelyhek hullanak,
A vihar dúl künn rémesen,
Szobámban vígan ég a tűz,
Benn ülök csendben,
békén, melegen.
Mélázva ülök székemen
És bámulok a kandallóba,
A pattogó lángnál ügyelve
Rég elfeledt dalokra.
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- (Heine)
-- -- -- -- -- -- --
Édes az otthon mosolya, ha egymást
Megértő szívek nézhetik:
A tűzhely minden öröme oly édes,
Ha tiszta érzelmek kísérgetik.
-- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- -- (Keble)
-- -- -- -- -- -- --
Nem akadt hely (Lk 2,7)
Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben,
s ahogy jött, Akit évezredek óta vártak,
- mily szégyen ez – a vaksággal vert ember
nem adott helyet az Isten Fiának!
Ím legelőször barmok szeme tágul
ámulattal az égi jövevényre,
s egy vén istálló korhadt jászolából
elégült meg milliók lelki éhe.
Nem volt hely! S ma sincs! Lelkünk tele van,
száz indulat zsibongó népe lakja,
s Krisztus bolyong, az Isten hontalan!
… Feléd vezet ma szent Karácsony napja,
s szennyes szívem szállásnak felajánlom:
Fogadd el Jézus, s légy Uram, Királyom!
-- -- -- -- -- -- --
Az az ember, akinek saját asztali csengője és tűzhelyén sistergő fa hangja a legkedvesebb muzsika, a vigaszok oly forrásaival rendelkezik, melyekről másnak sejtelme sincs.
| Honlapunk témái |
| Fatima-Világapostolátus | Romániai központja | Fatimai jelenések | Elmélkedő rózsafüzér | Pápa felajánló imája | Az Apostolátus havilapja |
© Romániai Fatima-Világapostolátus, RO - 445100, CAREI / Nagykároly/, Str. Mihai Viteazul Nr.22