Túrmezei Erzsébet:
TALÁLKOZÓ A JÁSZOL MELLETT
Messze vagyunk, s talán magunk vagyunk,
de most találkozót adunk,
és a jászolnál mind-mind ott leszünk.
A Királynak tisztességet teszünk,
a Királynak, aki lejött közénk,
s nem volt, hová fejét lehajtsa.
Mi, boldog népe,
odatérdepelünk elébe,
s meghallgatjuk, mi a parancsa:
Örömhírt vinni szerteszét!
Világosságot, mert nagy a sötét!
Elhirdetni, hogy Ő itt van jelen!
Futni a fénnyel át az éjjelen!
Őrizni reggelig!
Szívünk a szent örömmel megtelik.
Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett,
feledtet minden fájó veszteséget,
minden keserű könnyet letörül.
Karácsonyi béke ölel körül.
Győzve a távolságon, téren,
boldog betlehemi találkozóra
várlak, testvérem.
1951.
(Csodát virágzik a jelen, 1995. Fébé Egyesület)
VISSZA
Pilinszky János:
A FÉNYESSÉGES ANGYAL IS
Emlékezés egy világháborús karácsonyra
Az égbolt elsötétedett.
S akár a végítélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.
Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.
Aztán a roppant csöndön át
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,
akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.
(Versek, 1995. Osiris-Századvég)
VISSZA
Füle Lajos:
KARÁCSONYI KÖNYÖRGÉS
Mint Betlehem, zsúfolt a város,
megszállta tenger idegen.
URAM, szállásra hol találsz most,
nem maradsz-e a hidegen?
Szívem istállójába, amely
szállást csak barmoknak adott,
térjél be hát! Számodra van hely:
találsz egy csendes jászlat ott.
Csilló arannyal, drágakővel
nincs ékesítve ez a ház.
Mégis, ne rettenj vissza tőle,
ha szénát, pozdorját találsz,
ha nem lehet méltó Tehozzád,
Kinek egek örvendenek!
Lásd, ez vagyok… Így térj be hozzám,
hozd el szívembe fényedet!
1956. december
(Ének a cseresznyefáról, 2001. Keresztút Kiadó)
VISSZA
Szikszai Béni:
KARÁCSONY UTÁN
Nem gyújtottunk gyertyát karácsonykor,
fát sem állítottunk.
Az éjszaka csendje áradt szét,
és a csendben Isten beszélt.
Kérdezett:
Van-e szívetekben igazi szeretet,
vagy csak szeretet-csomag?
Van-e szívetekben igazi világosság,
vagy csak gyertyafény?
Csak hallgattam a csendből
kizengő szózatot,
ahogy repült a világ fölött
s újra és újra kérdezett.
Sok fénylő gyertya közt
szórakoztak az emberek.
Nem hallották.
És az Úr, Akit ünnepeltek,
elhúzódott az ablak mögül
(kívül volt),
majd halkan távozott,
mert Ő, a Világosság,
a gyertyafényben
magára maradt.
1976.12.24.
(Fáradt fejem keresztfádhoz hajtom, 1998.)
VISSZA
Dömötör Ilona:
ÉNEKLIK A NAPKELETI BÖLCSEK
Vad gyújtogatók, hullócsillagok,
tüzes fáklyákkal ne rohanjatok.
Ma örömében reszkessen a fény
az ég tömérdek apró mécsesén.
Ünnepi éjet ért meg Napkelet:
új csillag áll egy istálló felett.
Benn istállómécs, pislán remegő,
s fáradt asszony és síró csecsemő.
De mi itt várjuk a kelő Napot,
mert az a csillag nem hazudhatott.
Meglátjátok még, törpe emberek,
mivé nő az a gyönge kisgyerek.
Mi hoztunk néki tömjént, aranyat,
nekünk örökre királyunk marad.
Üldözhetitek álnokul, gazul,
az ő csillaga minket igazol.
Feltartja majd, mint győzelmi jelet,
ha ítél élők és holtak felett.
(Angyal szeretnék lenni, Open Art Kiadó)
VISSZA
Visky András:
DECEMBER GYÖNGE GYERMEKE
Kelet felől a köd szitál,
a dombon elterül az ég,
az erdő ébred, már pipál,
noha nem is evett ma még.
Szomszédom, egy vén angyal, néz,
hogy térülök s téblábolok,
mint egy gondterhelt pávián,
a lefagyott autóm mián.
Remélem attól megkímél,
hogy végighallgassam megint,
az állatokkal mit beszél!
Elég volt ebből már, ugyan!
Én olyan zaklatott vagyok,
a kocsim, tessék!, lefagyott...
A minap arról fecsegett,
ahogy elnézi Fordomat,
ha lehet, ne vegyem zokon,
ő többre tart egy verebet!
Csak azért mondja, mert szeret...
Hát lilát láttam, mondhatom!
Indulnék éppen, matatok,
az angyal, tudtam!, átszól:
"Hát hogy vagyunk, ó, jó uram,
ma gondterheltnek látszol."
Rámordulok: "Most nincs időm,
majd máskor, szomszéd, máskor!"
"Hát éppen ez, ugyan mikor,
hisz más kor jön most, más kor!
Megkérdezem, ne vedd zokon,
hogy kész-e már a jászol?"
"A jászol?! Jaj, öreg bolond,
hogy miket összezagyvál?!
Benzint eszik a motorom,
nincs sarjúm, és nincs abrakom,
nem istálló az ott, garázs,
mért volna benne jászol?
Keresse inkább máshol!"
"A jászol, jó uram, bizony!" -
S ujjával mellkasomra bök.
Majd sarkon fordult s otthagyott.
A kertbe indult, mint szokott,
köszönteni barátait.
És jönnek is a madarak,
csacsognak, és ő válaszol,
rászállnak, körberepülik,
a szemem elől eltűnik...
De nemsokára hallom ám,
visszhangzik furcsa éneke:
"JŐJJ, JÁSZOLUNK MÁR KÉSZEN ÁLL,
DECEMBER GYÖNGE GYERMEKE!"
(Aranylevél, 1999. Harmat - Koinónia)
VISSZA
Barbara Cratzius:
KARÁCSONYI UTAK - KARÁCSONYI KÉRÉSEK
Túrmezei Erzsébet fordítása
Mutasd meg a bizalom útját,
azt a csillagfényes utat,
amelyiken a bölcsek jártak
megtalálni Királyukat!
Mutasd meg a szolgálat útját,
amelyen csendben József járt,
hogy szemünk-szívünk nyitva legyen,
ha szenved a felebarát!
A szeretet útjával áldj meg,
amint láthatom Máriában,
hogy akivel csak találkozom,
ahhoz a jószót megtaláljam!
A hála útján pásztorokkal
hadd magasztaljam tetteidet!
S adj, Uram, csodálattal teli,
előtted mindig nyitott szívet!
(Csodát virágzik a jelen, 1995. Fébé Egyesület)
VISSZA
Juhász Zsófia:
KICSINY „BETLEHEMES" ŐRBOTTYÁNBÓL
Mi is eljöttünk kisded Jézus,
Mi is eljöttünk, mint a pásztorok,
Nézd kicsiny nyájad hogyan ácsorog.
Mi nem láttuk meg lángos csillagod,
Néhányan mondták igaz a fénye,
Szegény és beteg mehet elébe.
Azt is hallottuk, nem kell az arany,
Hiába hozták királyok Neked,
Barátaid lettek kisdedek.
Azt is suttogták néha híveid:
Irgalmasságról beszélt életed,
S ezért kellett meghalni Neked.
Mi is itt vagyunk kisded Jézus,
Azért jöttünk, hogy köszönjük Neked
Hogy karácsonykor gyermek született.
Őrbottyán, 1978.
(Szőlőszemek, 2000. Budapest)
VISSZA
Dobos Hajnal:
KARÁCSONY
Itt vagyunk mindnyájan - csillagod vezérelt,
Küldöttek a gondok - hívtak a remények,
hogy megszülettél Megváltónak nékünk!
Jöttünk messzi földről - király, koldus, pásztor,
Ki-ki tépett lábbal - fel is bukva százszor,
De idehoztuk szerteszét-szórt létünk!
Eléd gyűjtjük, Gyermek, minden kincseinket,
S kiben a kincsünk van - hoztuk szíveinket...
Te biztosan tudod, mily repedt a lélek.
Jöttünk kicsinyekként, csodáló szemekkel,
Jöttünk megfáradtan, kihúnyó tüzekkel,
De mindenképpen látni vágyunk Téged!
Fenyőben, csillagban, gyertyában, színekben,
szikrában, Igében, jászolban, könnycseppben,
mindben hihetetlen Csodát látni vágyunk!
Tündöklő Igéret - Karácsonyi Szentség!
Mindenható kicsiny Kezedbe letennénk
megváltásra váró, szorongó Világunk!
(A Te parancsod, 1993. Dobos Hajnal)
VISSZA
Reményik Sándor:
JÓZSEF, AZ ÁCS, AZ ISTENNEL BESZÉL
Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... Mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ, s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.
(Reményik Sándor összes versei, 1999. Evangélikus sajtóosztály)
VISSZA
_files/angyal_0.jpg)
_files/angyal_1.jpg){kind=small}
_files/angyal_4.jpg)
_files/4gy00000.jpg)
_files/card0000.jpg)
_files/csendes0.gif)