1. „Harmatozzatok egek!”
Advent első vasárnapjával megkezdődik az egyházi év,
a karácsonyi ünnepkör, a megtestesülés misztériumának
bevezetése. A magyar nyelv Úrjövetnek is nevezi ezt az
időt. Történelmileg jellemző rá, hogy az advent is csak
azután keletkezett, amikor az egyházban az 5. századtól
kezdve általánossá lett a karácsony megünneplése.
VII. Gergely pápa szabályozta azt oly módon, hogy négy
vasárnapon, a karácsonyt megelőző négy hétben
határozta meg az adventi időszakot. Ez gyakorlatilag azt jelenti,
hogy Szent András apostol ünnepéhez (november 30-hoz)
legközelebb eső vasárnap az advent első vasárnapja. Ekkor
a templomokban és a vallásos családokban meggyújtják
az adventi koszorú első gyertyáját.
Az ünnepek sorában – kétségtelenül – a karácsony
a legbensőségesebb, legcsaládiasabb ünnep. Nem véletlen,
hogy a művészeteknek: a zenének, irodalomnak, képzőművészetnek
egyik ihletője karácsony misztériuma. Az irodalom különleges
érzékenységgel énekli az angyali üdvözletet
csakúgy, mint karácsony éjszakájának csodáját:
József aggódó buzgólkodását, Mária
könnyes örömét, a pásztorok naív jámborságát,
a napkeleti bölcsek illő ajándékait.
Nem mindenki tudja, hogy az adventi időben a hajnali misék, a roraték
különleges hangulatot kölcsönöznek a decemberi virradatoknak.
(A rorate: a mise kezdőszava: harmatozzatok) Gárdonyi Géza
tanítóskodása idejéből származik a novella,
amely a falusi emberek, gyerekek korareggeli buzgóságát
idézi. A novella első részéből megtudjuk, hogy még
sötét van, amikor a roratéra harangoznak. Fekete árnyak
mozognak a templom felé. Közben jönnek a gyerekek is az
iskolába, s egy-egy darab fát hoznak magukkal, amivel aznap
fűteni fogják a tantermüket. Aztán őszinte elragadtatással
írja le az éneklő, imádkozó hívek tiszta
szép áhitatát.
Juhász Gyula Roratéja a líra hangján kölcsönzi
az előbbi hangulatot. Mindöszsze néhány sorban, rövid
négy versszakban ott van a hajnal derengése, a mise áhitata
és a boldog betlehemi gyönyörű gyerekség kereső vágyakozása:
„A kéklő félhomályban / Az örök mécs
ragyog, / Mosolygón álmodoznak a barokk angyalok… / Hideg kövön
anyókák / Térdelnek. Ifjú pap / Magasba felmutatja
/ Szelíden az Urat. / Derűs hit tűnt malasztját / Könnyezve
keresem. / Ó gyönyörű gyerekség, / Ó boldog
Betlehem.”
A várakozás öröme szólal meg Juhász
Gyula másik ilyen témájú művében, a Karácsony
felé című versében. Szeretné általánossá
és egyetemessé tenni a decemberi igézetet:
„Szép tündérország támad föl szívemben
/ Ilyenkor decemberben. / A szeretetnek csillagára nézek, /
Megszáll egy titkos gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben…
/ Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, / S ne
csak így decemberben.”
2. „Ó, boldog Betlehem”
A karácsonyi öröm a középkori himnuszokban szólal
meg először elemi erővel. Szentviktori Ádám a 12. század
egyik himnuszköltője Karácsonyi himnuszában Krisztus születését
nemzetekre áradó fénynek nevezi. Az öröm szavaival
indul a vers:
„Vigadozz szegény világ, / Mert a szűz ma kisfiát /
Számotokra szülte meg.”
Az Ember-Isten felsegíti a bűnösöket, vállalva emberségünk
nyomorát. Mindenki örvend, ujjong és csodálja ezt
a nagy kegyelmet. E csodálatos titok késztet mindnyájunkat
hálaadásra, mert
„Föl nem fejti kényes elme, / Amit itt az Úr kegyelme
/ Kötött nekünk a bogot. / Megáll eszem a hogyannál…”
A himnusz további soraiban Mária dícséretét
zengi a költő, és közbenjárását kéri:
„Mária, tenger csillagfénye, / Hajótöröttek
reménye Isten után egymagad, / Nézz le hozzánk,
kérünk téged, / Nézd az álnok ellenséget,
/ Mely dühével ránk szakad.”
Az utolsó versszak még erőteljesebben fogalmazza meg az odahagyatkozás
érzését:
„Te adsz erőt, te töröd meg / Kevélységét
az ördögnek Fiad által jó Anya.”
Juhász Gyulának két Betlehem című verse van.
Az egyik a születés csodáját idézi: Betlehemben,
a jászol szegénységében megszületett az
„édes bambinó”. Aztán arra emlékeztet, hogy már
a komor „Sibillák” és a „szelíd Vergilius” is megígérték,
megjövendölték eljövetelét a szegény
rab népnek szabadítójának; és elmúltak
a nagy birodalmak, de a „jászol szelíd világa mindent
túlragyog”, mert Ő mindenkihez jött: rómaiakhoz, barbárokhoz,
zsidókhoz.
„A kerek föld mindegyik gyermekéhez / Egy üzenettel jött:
Szeressetek!”
Ez az üzenet „Ezerkilencszázhuszon-hároméves távolságból
is szívünkbe zeng.”
A másik Betlehem című verse nem a bibliai történetről
tudósít, hanem a kilátástalan helyzetű világ
egyetlen reményét mutatja fel:
„A kocsma ajtaját kitárják, / S hozzák subában
a telet. / Az istállóban ott a jászol, / A jászolban
a szeretet… / Kántálnak a háromkirályok, / S
velük a jámbor pásztorok, / A söntés mélyén
egy elázott, / Elbúsult zsöllér tántorog.
/ Könnyes szemmel bámulja báván, / A betlehemi
csillagot, / A jó reményt, mit körülállnak
/ Szegények, árvák, magyarok!”
Garai Gábor Betlehemi pásztor fohásza a vajúdó
Máriához című verse a kétely szokatlan hangvételével,
de annál nagyobb ragaszkodással és tisztelettel szólal
meg:
„… ki hajnalra világra jön, / az a Te gyermeked, / s ím,
pálma-zsuppos kínpadod előtt letérdelek. / Majd hideg
verejték ha ver, / ez a szelíd barom / leheljen rád,
s kezem legyen / kezednek oltalom, / mikor belülről fölhasít
/ a gyilkos fájdalom.”
A csoda már akkor megtörtént, amikor „rám emelted
szemed, / tudtam, olajfaligetek / békéje van veled, / s árnyat
lel a pusztában is, / aki téged szeret.”
Az Írás a megváltót ígérte, ezért
„Méltán szökött föl üstökös /
az ég ormaira: / hús-vér öröklétben
remél / pásztorod, Mária, / ha már arra ítéltetett,
hogy meg kell halnia.”
3. „Fel nagy örömre, ma született”
Teljes az örömünk, hiszen gyermek született nekünk…
Gyermek, akinek születését a betlehemi csillag jelezte,
és az angyalok vitték hírül a környéken
nyájaikat legeltető pásztoroknak, hogy megszületett a
megváltó. Megvalósult a csoda, kézzelfogható
közelségbe került mindaz, amire várakoztunk, minden,
ami után vágyakoztunk. Kétezer éve a decemberi
éjszakán erre a csodára emlékezik a keresztény
világ. Ilyenkor a családokban melegebbek lesznek a szívek,
szeretetteljesebbek a szavak, türelmesebbek a gesztusok, s a kisgyermekek
kipirult arcú izgalma átragad a szülőkre és nagyszülőkre
is. Megértőbbek, elnézőbbek leszünk tágabb környezetünkben
is, most sikerül szeretnünk azokat is, akiket egyébként
gyűlölettel emlegetünk. Béke lesz a háborúzók
között, s ha csak napokra is, elhallgatnak a fegyverek. Megszületett,
aki után a föld epedett. Nem véletlen, hogy az irodalom
szavai is örömet sugároznak:
Dsida Jenő Itt van a szép karácsony című verse a gyermeki
öröm naívan szép kifejezése:
„Itt van a szép víg karácson, / Élünk dión,
friss kalácson: mennyi finom / csemege… / Karácsonyfa drága
ága, csillog-villog: csupa drága, / Szép mennyei üzenet,
/ Kis Jézuska született.”
A vers további szakaszaiban tanúi lehetünk a gyermeki
örömnek, az aranymesés áhitatnak, a pásztorjátékot
előadók, kántálva ünnepet köszöntők énekének:
„Tiszta öröm tüze átég / a szemeken, a harangjáték
/ szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született.”
Bódás János A karácsonyi Jézushoz című
verse a mindenki által követhető, az ember számára
természetes és hétköznapi Jézust keresi:
„Jézus, te is születtél, / Milyen fiú lehettél?
/ Verekedni szerettél? / Hát mosdani?... / Vagy jobb voltál
minden földi gyereknél? / Hát zöld egrest ettél-e
egészséged vesztére? / Fáról sokszor estél-e?
/ Kék foltokkal rakva hányszor / értél haza estére?”
Azután még egy versszak azt tudakolja, vajon volt-e rád
panasz valaha, szakítottad-e el a ruhádat játék
közben, összetörtél-e valamit akaratlanul, s mindezért
vajon „kiporolt-e jó anyád?” Milyen megnyugtató lenne
mindezt tudni, hiszen akkor semmi akadálya nincs annak, hogy én
is kövesselek:
„Ó, te égi, tiszta fény, / követni mernélek
én, / szakadékok peremén, / ha tudnám: te is
így kezdted, / gyermeként, akárcsak én.”
Juhász Gyula Karácsonyi köszöntése 1915-ből
való, a háborús időket idézi. A betlehemi csillag
fénye és békességet, boldogságot éneklő
angyalok hangja a harcos katonákhoz is eljut, akik
„Fölnéznek az égre, / S rágondolnak álmodozva
/ A testvériségre… / Fáradt katonák, ti / Pihenjetek
szépen / Karácsonyfák lángja körül
/ A mi szentesténken. / Gondoljatok hittel / Zsolozsmát dalolva
/ Eljövendő boldogságos / Szent karányonyokra.”
A megváltó nagy békesség – őszintén reméli
– győzelmes örömmé válik.
Ady Endre számos verse őriz karácsonyi hangulatot. A Kis karácsonyi
énekben gyermekhittel, bátran szeretné az Istent nagyosan
dícsérni. Ady számára a karácsony csakúgy
otthoni emlék, mint a jóra térés nagy fogadkozásának
az alkalma, a világgal kibékülni szándékozó
akarat.
4. „Dicsőség Istennek, békesség
az embernek”
„Harang csendül, / Ének zendül, / Messze zsong a hálaének,
/ Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába
száll minden lélek” – ezekkel a szavakkal kezdi Ady Endre Karácsony
című versét. Számára a karácsony az otthont,
a családot, a szülőföldet, a múltba visszarévedést,
a boldogító visszaemlékezést jelenti. Aztán
arról ír, hogy ezen az ünnepen mindenki szeretettel „borul
földre imádkozni”, hálát ad a magasság Istenének:
„A templomba / Hosszú sorba / Indulnak el ifjak, vének, … /
Az én kedves, kis falumban / Minden szívben / Csak szeretet
lakik máma.”
A vers második részében arról olvasunk, hogy
bántja lelkét a „nagy város durva zaja”. Szeretne odahaza
ünnepelni, átérezni a nyugodt boldogságot. Jó
volna ismét játszadozó gyermekké válni.
„Igaz hittel, gyermek szívvel / A világgal / Kibékülni,
/ Szeretetben üdvözülni.”
A világ is akkor lenne boldog,
„Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna.”
Milyen jó lenne, ha az emberi életnek nem volnának Golgotái,
és csak egy hit lenne:
„Imádni az Istent / és egymást szeretni.”
Ez hozná el az igazi boldogságot a világra.
Ady Endérnek van egy másik Karácsony című verse
is. Ez – ha lehet – még erősebben fogalmazza meg, hogy a szeretet
és a karácsony egymástól elválaszthatatlan.
„Ma úgy kén, hogy egymást öleljék / Szívükre
mind az emberek.”
A három versszakos költemény viszszatérő refrénje:
„Beteg a világ: nagy beteg.”
Ez a világ várja újra és újra az új
Messiást, a megváltót. Hiszen „Ember, ember ellen csatázik,
… / Tanítása, erkölcse veszve,” de az sem lehet, hogy
akinek lelke van, az állattá süllyedjen.
„Hatalmas Ég, új Messiást küldj…” – sóhajt,
kiált a költő.
Babits Mihály elindulna a betlehemi Csillag után úgy,
mint egykor a „három királyok a betlehemi éjszakán!
/ Gépkocsin, vagy teveháton – / olyan mindegy, hogy hogyan.
/ Aranyat, tömjént és mirhát / vinnék, vinnék
boldogan.”
De lehet – így tovább a költemény – hogy útját
állná a vám: sem aranyat sem tömjént nem
lehetne átvinni a határon.
„Százszor megállítanának, / – örülnék,
ha átcsúszom: / arany nélkül tömjén
nélkül / érnék hozzád, Jézusom: /
Jaj és mire odaérnék, / …te már függnél
a kereszten, / …s ahelyett, hogy bölcsőd köré / szórjak
tömjént, aranyat, / megmaradt szegény mirhámmal
/ …kenném véres lábadat.”
Csermely Tibor