 |
A Merkúrt, a Naphoz legközelebbi nagybolygót eddig egyetlen emberkéz alkotta szerkezet, a Mariner-10 ûrszonda látogatta meg. Az 1973-ban startolt ûreszköz több pályamódosítás révén összesen háromszor jutott az égitest közelébe. Kimutatta, hogy a bolygó mágneses térrel rendelkezik, és felszínének közel felérõl készített felvételeket. A 4878 km átmérõjû, 0,0055 földtömegû égitest felszíne elsõ pillantásra a Holdéra emlékeztet. Magas, 5,43 g/cm^3-es sûrûségét valószínûleg kialakulásakor egy hatalmas becsapódás hozta létre, mely leszakította külsõ, kisebb sûrûségû kõzetrétegeit. Légköre jelentéktelen, felszínét becsapódásos kráterek borítják. |
|---|
 |
Ha közelebbrõl szemügyre vesszük a Merkúrt, a kráterek közötti egyenesebb, kráterekben szegényebb területeket is találunk, melyeket a Hold tengereihez is hasonlíthatjuk. A síkságok között megkülönböztetünk idõsebb ún. kráterközi síkságokat, melyek a bolygó életének elején, globális vulkanikus tevékenység során, a felszínre ömlött lávák megszilárdulásával keletkeztek. |
|---|
 |
A Merkúr 1300 km-es becsapódásos eredetû Caloris-medencéjének közel fele látható a felvételen. A szerkezet egy többször 10 km-es kisbolygó becsapódásával keletkezett. A kéreg a robbanás helyén részben átszakadt, illetve megrepedt, és magma ömlött a felszínre. ¨gy jött létre a medence belsejében látható terület, melyet az ún. sima síkságok közé sorolunk. Ennek körkörös gerincei és rianásai a késõbbi kéregmozgások során keletkeztek. A medencét a kidobott kõzet blokkokból álló nehány km magas, 100-150 km széles Calors-hegyek övezik. A becsapódás valószínûleg a Merkúr sok részén élesztette újra a vulkanizmust, és hozott létre sima síkságokat a bolygón. |
|---|
 |
A Merkúr kis tömege miatt nem tartalmazott annyi rádióaktív elemet, hogy évmilliárdokon át fenntartsa belsõ aktivitását. A kezdeti heves idõszak után a bolygó hûlni, és zsugorodni kezdett - és akárcsak egy kiszáradó alma héján, a felszínén gyûrõdések, gerincek keletkeztek. A képen az 500 km hosszú, maximum 3 km magas Discovery Rupes egy része látható. Az ehhez hasonló, néhol több 100 km hosszú gyûrõdések a bolygón általában ÉNy-DK, illetve ÉK-DNy irányúak, kialakulásukban a zsugorodás mellett a tengelyforgás lassulása is közremûködhetett. |
|---|
 |
A Merkúron is találunk világos, sugársávos krátereket, akárcsak a Holdon. Ezek fiatal szerkezetek, melyek kialakulásakor a korábban felszín alatt lévõ anyag került legfelülre. A kirobbanó törmelék visszahullásakor keletkezett apró másodlagos kráterek sajátos megjelenést kölcsönöznek a sávoknak. A környezetüktõl elütõ sugársávokat idõvel a "kozmikus erózió" besötétíti, a környezettel azonos színûvé alakítja. |
|---|
