Naprendszer felosztása

A Naprendszer kifejezés, mint ahogyan azt a két szó összetétele is mutatja, központi csillagunkhoz: a Naphoz tartozó égitestek rendszerét jelenti. A Nap kitüntetett helyet foglal el benne, gravitációs hatása és sugárzása uralja a rendszert. A Naprendszerhez tartozó objektumokat a Nap, hatalmas tömegébõl származó erõs gravitációs terével tartja maga körül záródó pályán. A Naprendszer égitesteinek nagyrésze egy sík közelében, ugyanabban az irányban kering. (Ez a Föld északi pólusa felõl nézve az óramutató járásával ellentétes irány, amelyet direct iránynak neveznek, az ezzel ellenkezõt pedig retrográdnak.) A Naprendszer határát ugyanúgy nehéz meghúzni, mint pl. a Föld légkörének határát. Általában a Naprendszerhez tartozó égitestnek szoktuk tekinteni azt az objektumot, amely a Naptól mért két fényéves távolságon belül helyezkedik el.

A Naprendszert alkotó égitestek csoportjai

A Naprendszert alkotó égitesteket jellemzõik alapján az alábbi csoportokba sorolhatjuk:

Nap: Csillag

A Naprendszer központi égiteste, benne összpontosul az egész rendszer tömegének 99,87%-a, minden más égitest a maradék 0,13%-on osztozik. Az egyetlen objektum a Naprendszerben, amelynek elegendõen nagy a tömege ahhoz, hogy termonukleáris reakciók segítségével energiát termeljen, azaz csillag legyen. A tömegeloszlással ellentétben a Naprendszer össz-impulzusmomentumának csak kétszázad része esik a Napra. A lendület nagyrészét a bolygórendszer keletkezése során elvesztette, illetve valamilyen folyamat segítségével átadta a körülötte keringõ égitesteknek.

Nagybolygók

A Nap körül keringõ nagyobb méretû égitestek, átmérõjük 140 ezer és 2 ezer km közötti, alakjuk gömbszimmetrikus. Saját hõtermeléssel rendelkeznek, amely radioaktív elemek bomlásából illetve lassú összehúzódásukból származik - ennek a hõtermelésnek nagysága azonban elhanyagolható a Napéhoz képest. Két altípusuk van: a belsõ, vagy Föld-típusú bolygók és a külsõ, vagy Jupiter-típusú bolygók, azaz óriásbolygók. A két csoport tagjai egyéb jellemzõikben is különböznek: a belsõ bolygókat fõleg nehezebb elemek alkotják, míg a külsõ bolygók nagyrészt könnyû elemekbõl állnak.

Holdak

A bolygók körül keringõ égitestek. Belsõ hõtermelésük még kisebb, mint a bolygóké, vagy egyáltalán nincsen; alakjuk gyakran gömbszimmetrikus, de a kisebbek szabálytalanok. Átmérõjük 5000 km-tõl egészen néhány km-es, méteres nagyságig terjed. Megkülönböztetünk eredeti, az adott bolygóval együtt, egyszerre kialakult holdakat, és a bolygóközi térbõl befogott (kaptált) holdakat.

Kisbolygók

Átmérõjük 1000 km-nél kisebb, anyaguk fõleg a belsõ bolygókéhoz hasonlít. A Naprendszer belsõ részén a bolygóközi térben keringenek, többségük a Mars és a Jupiter pályája között található a kisbolygóövben.

Üstökösök

Általában 100 km-nél kisebb égitestek, fagyott illékony gázokból és kevés nehéz elembõl állnak. A nagybolygók között illetve azokon túl, a Naprendszer külsõ részén keringenek. Megfigyelésükre többnyire csak akkor nyílik lehetõség, ha a Nap közelébe kerülnek, és látványos kómát, csóvát fejlesztenek.

Bolygóközi (interplanetáris) anyag

Két komponensre bontható: bolygóközi gázra és porra. A bolygóközi gáz: a bolygóközi térben található ionizált és semleges állapotban lévõ gázanyag, melynek fõ forrása a Nap. Bolygóközi por: a bolygók közötti térben a méretskála minden szintjén találhatunk szilárd objektumokat, a kisbolygók km-es nagyságrendjétõl egészen a mikroszkopikus méretû porszemcsékig. Ezenkívül elektromágneses és részecskesugárzásokkal teli a bolygók közötti tér, ezek nagyrésze szintén a Napból származik.

A bolygók felosztása
A nagybolygókat belsõ szerkezetük és elhelyezkedésük alapján két csoportra oszthatjuk: belsõ vagy Föld-típusú és külsõ, Jupiter-típusú vagy óriásbolygókra. Belsõ bolygók a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars, ezek keringési távolsága a Naptól 0,4-1,5 Cs.E. közötti. (Egy csillagászati egységnek, Cs.E.-nek nevezzük a Föld átlagos naptávolságát: 149 millió 598 ezer km-t.) Az óriásbolygók: a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz; keringési távolságuk 5-30 Cs.E. közötti. A kilencedik nagybolygónak tartott objektum, a Plútó besorolásáról a késõbbiekben esik szó. Az összes nagybolygó direct irányban kering a Nap körül, közel egy síkban.

A Föld-típusú bolygók jellemzõi: Átmérõjük 13 ezer-5 ezer km, tömegük 1-0,055 földtömeg közötti. Fõleg nehéz elemekbõl, fémekbõl, szilikátokból, szén alapú vegyületekbõl, különféle oxidokból épülnek föl, átlagos sûrûségük nagy, 3,9-5,5 g/cm3. A bennük található radioaktív elemek bomlásából kifolyólag saját hõtermeléssel rendelkeznek. Ez a belsejüket folyékony állapotban tartotta illetve tartja, így az elemek bennük fajsúly szerinti rétegekbe rendezõdtek, differenciálódtak. (A differenciálódásban a fémes mag kialakulása során felszabaduló gravitációs potenciális energia is fontos szerepet játszott.) Szilárd felszínnel rendelkeznek, amelyen a belsõ hõ hatására létrejött aktivitás nyomai láthatók.

Az óriásbolygók jellemzõi: Átmérõjük 140 ezer-50 ezer km, tömegük 200-15 földtömeg közötti. Fõleg könnyû gázokból, hidrogénbõl és héliumból, valamint szénhidrogénekbõl, vízbõl épülnek fel. Átlagos sûrûségük kicsi: 0,7-1,7 g/cm3 közötti. Jelentõs belsõ hõtermeléssel rendelkeznek, ami általában a bolygó lassú, globális összehúzódásából származik. Középpontjukban fémeket és kõzeteket tartalmazó mag található, ezt egy folyékony hidrogénbõl vagy vízbõl álló köpeny vesz körül, amit vastag légkör takar. Szilárd felszínük nincs, anyaguk gáz és folyékony halmazállapotban van.Gazdag hold- és gyûrûrendszerrel rendelkeznek.