Kérjük, az itt következô részt (314 sor) ne törölje ki, ha ezt a file-t továbbadja. Köszönjük. ======================================================================== A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár Isten hozta a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, a magyarnyelvű keresztény irodalom tárházában! A Könyvtár önkéntesek munkájával mindenki számára elektronikus formában terjeszti Isten Igéjét. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár bemutatása ------------------------------------------------ Célkitűzés ---------- A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) célja az, hogy mindenki számára hozzáférhetôvé tegye a teljes magyarnyelvű katolikus egyházi, lelki irodalmat elektronikus formában. A lelkipásztori munka támogatása mellett elôsegíti az egyházi kutatómunkát, könyvnyomtatást és az írott, magyar keresztény értékek bemutatását, megôrzését, terjesztését. A könyvállomány mindenki számára ingyenesen rendelkezésre áll az Internet hálózaton keresztül. Egyházi intézményeknek és személyeknek postán is elküldjük a kért anyagot. Állomány -------- Minden szabadon másolható, szerzôi jogvédelem alá nem esô egyházi és vallási vonatkozású kiadvány része lehet a Könyvtárnak: a Szentírás (többféle fordításban), imakönyvek, énekeskönyvek, kódexek, pápai dokumentumok, katekizmusok, liturgikus könyvek, teológiai munkák, szentbeszéd-gyűjtemények, keresztutak, lelkigyakorlatok, himnuszok, imádságok, litániák, istenes versek és elbeszélések, szertartás- könyvek, lexikonok, stb. Irányítás, központ ------------------ Központ: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055, USA (Az Egyesült Államok New Jersey államában levô Szent István Magyar Római Katolikus egyházközség) Levelezés: Felsôvályi Ákos 322 Sylvan Road Bloomfield, NJ, 07003, USA Tel: (973) 338-4736 Fax: (973) 778-4263 e-mail: felso@home.com A Könyvtár használata, a könyvek formája ---------------------------------------- Ebben az elektronikus könyvtárban nincs olvasóterem, hanem a szükséges könyveket ki kell venni (vagyis ,,letölteni''). Letöltés után mindenki a saját számítógépén olvashatja, ill. használhatja fel a szöveget. A hálózaton keresztül böngészni, ill. olvasni drága és lassú. A saját személyi számítógép használata a leggyorsabb és legolcsóbb, a könyv pedig az olvasó birtokában marad. Azoknak, akik nem rendelkeznek Internet-kapcsolattal, postán elküldjük a kért könyveket. Ebbôl a könyvtárból ügy kölcsönözhetünk, hogy nem kell (és nem is lehet) a kikölcsönzött könyveket visszaadni! A Könyvtár a kiadványokat kétféle alakban adja közre: 1. formálatlan szövegként, ami a további feldolgozást (könyvnyomtatás, kutatómunka) teszi lehetôvé szakemberek számára és 2. a Windows operációs rendszer Súgó (,,Help'') programjának keretében, ami a könnyű olvasást és felhasználást teszi lehetôvé mindenki számára (a szövegek -- külön begépelés nélkül -- egy gombnyomással egy szövegszerkesztô programba vihetôk át, ahol azután szabadon alakíthatók). A Könyvtárban található file-ok neve ------------------------------------ Minden kiadvány négyféle file formában található meg a Könyvtárban: text file (formálatlan változat), help file (,,Súgó'' formátum), sűrített text file és sűrített help file. Ezenkívül minden help file-hoz tartozik egy ikon file. Minden file nevének (file name) a két utolsó karaktere a verziószám (01 az elsô változaté, 02 a másodiké, stb). A file nevének kiterjesztése (file extension) mutatja a file típusát: txt: text file, zpt: sűrített text file, hlp: help file, zph: sűrített help file és ico: a Help file-hoz tartozó icon file. Például a Vasárnapi Kalauz című könyv elsô változatának (,,01'') négy formája: VASKAL01.TXT, VASKAL01.HLP, VASKAL01.ZPT, VASKAL01.ZPH; az ikon file pedig: VASKAL01.ICO. A sűrítést a legelterjedtebb sűrítô programmal, a PKZIP/PKUNZIP 2.04 DOS változatával végezzük. A sűrítés nagymértékben csökkenti a file nagyságát, így a letöltés/továbbítás sokkal gyorsabb, olcsóbb. A file-t használat elôtt a PKUNZIP program segítségével kell visszaállítani eredeti formájába. (Például a "PKUNZIP VASKAL01.ZPH" utasítás visszaállítja az VASKAL01.HLP file-t.) A file-ok felhasználási módjai ------------------------------ Mivel minden művet kétféle formában ad közre a Könyvtár, a következô kétféle felhasználási mód lehetséges. 1. A text file felhasználása Ez a file formálatlanul tartalmazza az anyagot. A felhasználó betöltheti egy szövegszerkesztô programba, és ott saját ízlése, szükséglete szerint formálhatja. Például ha az anyagot ki akarjuk nyomtatni könyv alakban (feltéve, hogy az szabadon publikálható), akkor ebbôl a text file-ból könnyen elô tudjuk állítani a nyomdakész változatot. Vigyázat! A text file minden sora sorvég-karakterrel végzôdik, ezeket elôbb el kell távolítanunk, és csak utána szabad a formálást elkezdenünk. A szövegben a kezdô idézôjelet két egymást követô vesszô, a felsô idôzôjelet két egymást követô aposztrófa és a gondolatjelet két egymást követô elválasztójel képezi (lásd a szöveg formájára vonatkozó megkötéseket késôbb). Az egyes fejezeteket csupa egyenlôségjelbôl álló sorok választják el egymástól. A file eleje ezt az ismertetést tartalmazza a Könyvtárról. Ezt a text file-t felhasználhatjuk szövegelemzésre is, amihez természetesen szükségünk van valamilyen elemzô programra. 2. A,,súgó'' file felhasználása Ez a file formátum igen egyszerű olvasást, felhasználást tesz lehetôvé a Windows operációs rendszerben megszokott ,,súgó'' programok formájában. (Az ajánlott képernyô felbontás VGA.) Az elektronikus könyv legnagyobb elônye az, hogy a szöveg elektronikus formában áll az olvasó rendelkezésére. A ,,Másol'' gombbal a teljes fejezet átvihetô a vágóasztalra [Notepad]) és onnan a szokásos módon: ,,Szerkesztés'' és ,,Másol'' [Edit és Paste] paranccsal bármilyen Windows szövegszerkesztôbe. Ugyanezt érjük el a Ctrl+Ins gombok együttes lenyomásával is. Ha nem akarjuk a teljes szöveget átvinni, akkor használjuk a ,,Szerkesztés'' [Edit] majd a ,,Másol'' [Copy] utasítást a program menüjérôl, minek következtében a fejezet teljes szövege megjelenik egy Másolás párbeszéd-panelban. A kijelölt szövegrészt a ,,Másol'' utasítás a vágóasztalra [Notepad] viszi, és onnan az elôbbiek szerint folytathatjuk a munkát. A programból közvetlenül is nyomtathatunk fejezetenként a ,,File'' és ,,Nyomtat'' [Print] utasítással. A nyomtatott szöveg formája kissé eltérhet a képernyôn láthatótól. A nyomtatott szöveg betűtípusa ,,Arial'', betűmérete 10 pontos. Ha más formátumra, betűtípusra vagy -nagyságra van szükségünk, akkor vigyük elôbb a szöveget a szövegszerkesztô programunkba, ott állítsuk be a kívánt formátumot, és utána nyomtassunk. Ahhoz, hogy a ,,súgó'' file-t használni tudjuk, a következôket kell tennünk (a ,,Vasárnapi kalauz'' című könyvvel mutatjuk be a lépéseket). 1. A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból töltsük le a VASKAL01.HLP és a VASKAL01.ICO file-okat a saját gépünk ,,C:\PAZMANY'' nevű alkönyvtárába. (A VASKAL01.HLP helyett letölthetjük a sokkal kisebb VASKAL01.ZPH file-t is, de akkor letöltés után ki kell bontanunk a "PKUNZIP VASKAL01" utasítással.) 2. Készítsünk egy programindító ikont. A Programkezelôben kattintsunk elôször a ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoportra. (Ha az még nincs felállítva, akkor hajtsuk végre a fejezet végén leírt ide vonatkozó utasításokat.) Ezután válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Program'' utasításokat a menürôl. A párbeszed-panelban a következôket gépeljük be: Megnevezés: Vasárnapi Kalauz Parancssor: WINHELP C:\PAZMANY\VASKAL01.HLP Munkakönyvtár: C:\PAZMANY Ezután kattintsunk az ,,Ikon'' nevű utasításra, és adjuk meg a C:\PAZMANY\VASKAL01.ICO file-t. Ha ezután rákattintunk az így felállított ikonra, a program elindul, és olvashatjuk a könyvet. A ,,Pázmány Péter E-Könyvtár'' nevű programcsoport felállítása: A Programkezelô menüjérôl válasszuk a ,,File'', ,,Új'' és ,,Programcsoport'' utasítást. A párbeszéd-panelban a következôt gépeljük be: Megnevezés: Pázmány Péter E-Könyvtár Ezután zárjuk be a párbeszéd-panelt. Hogyan lehet a könyvekhez hozzájutni? ------------------------------------- A könyveket bárki elektronikus úton letöltheti a Könyvtárból (lásd a Könyvtár Internet címét) vagy postán megrendelheti (lásd a postai címet). Egyházi intézményeknek és személyeknek ingyen küldjük el a könyveket, mások a rendeléssel együtt 3 dollárt vagy annak megfelelô pénzösszeget küldjenek a lemez- és postaköltség megtérítésére. A Könyvtár használatának jogi kérdései -------------------------------------- Az általános elvek a következôk: 1. A Könyvtár mindenkinek rendelkezésére áll személyes vagy tudományos használatra. Ha a Könyvtár anyagát publikációban használják fel, akkor kérjük az alábbi hivatkozás használatát: ,,A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -- a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.'' 2. Egyházi intézmények és személyek kereskedelmi célokra is ingyenesen használhatják a Könyvtár anyagát, csak azt kérjük, hogy a kiadványuk elején helyezzék el az elôbbi utalást. A Könyvtár fenntartja magának azt a jogot, hogy eldöntse: ki és mi minôsül egyházi személynek, ill. intézménynek. Kérjük, keresse meg ez ügyben a Könyvtárat. 3. Ha a Könyvtár kiadványait nem egyházi intézmény vagy személy kereskedelmi célokra használja fel, akkor az elôbbi utalás feltüntetésén kívül még kérjük a haszon 20%-át a Könyvtár számára átengedni. A befolyt összeget teljes egészében a Könyvtár céljaira használjuk föl. Elôfordulhat, hogy ezek az elvek bizonyos könyvekre nem vonatkoznak, mert a szerzôi jog nem a Könyvtáré. Az ilyen könyv része az állománynak, lehet olvasni, lelkipásztori munkára felhasználni, de kinyomtatása, -- bármilyan formában --, tilos. Az ilyen jellegű korlátozások minden könyvben külön szerepelnek. (Lásd a könyvek elektronikus változatáról szóló fejezetet!) Hogyan lehet a Könyvtár gyarapodásához hozzájárulni? ---------------------------------------------------- Minden pénzügyi támogatást hálásan köszönünk, és a központi címre kérjük továbbítani. Az anyagi támogatásnál is fontosabb azonban az az önkéntes munka, amellyel állományunkat gyarapíthatjuk. Kérünk mindenkit, akinek a magyar katolikus egyház sorsa és az egyetemes magyar kultúra ügye fontos, hogy lehetôségeinek megfelelôen támogassa a Könyvtár munkáját. A munka egyszerű, bárki, -- aki már használt szövegszerkesztô programot --, részt vehet benne. Hogyan lehet az állomány gyarapításában részt venni? A munka egyszerűen egy-egy könyv szövegének számítógépbe való bevitelét jelenti. Elôször optikai beolvasással (szkennolással), automatikus úton, egy nyers szöveget készítünk, amit aztán az önkénteseknek ki kell javítaniuk. A munka lépései így a következôk: 1. Ellenôrizzük, hogy a kiválasztott könyv szabadon másolható-e (nem esik-e szerzôi jogvédelem alá), vagy meg lehet-e kapni a Könyvtár számára a másolás jogát. Ez ügyben vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. 2. Ellenôrizzük, hogy a könyvet még nem kezdte-e el senki begépelni. Ez ügyben is vegyük fel a kapcsolatot a Központtal. A Könyvtár állandóan tájékoztat a begépelés alatt álló munkákról. 3. A könyvet küldjük el a Központnak, ahol optikai beolvasással elkészítik a nyers szöveget. 4. A Központ visszaküldi a nyers szöveget egy számítógépes lemezen a könyvvel együtt. A nyers szöveget tetszôleges szövegszerkesztô- formában lehet kérni. Ha az eredeti kiadvány nem alkalmas optikai beolvasásra (rossz minôség, régies betűtípusok stb. miatt), akkor az önkéntesnek kell a nyers szöveget is begépelnie. 5. Végezzük el a nyers szöveg ellenôrzését és javítását. Ez a munka legidôigényesebb része, és ettôl függ a végleges szöveg helyessége! Kövessük a szöveg formájára vonatkozó megállapodásokat (lásd a következô részt). 6. A kész szöveget küldjük vissza lemezen a Központnak. 7. A Könyvtár ezután elkészíti a kívánt file-formákat és a könyvet behelyezi a Könyvtár állományába. Megkötések a szöveg formájára ----------------------------- Mivel mindenki számára hozzáférhetô módon kell a szövegeket tárolnunk, egyszerűségre törekszünk. Általános szabály az, hogy semmilyen tipográfiai karaktert vagy kódot nem használunk, csak a billentyűzetrôl bevihetô karakterek szerepelhetnek a szövegben. A szöveg készítésekor kérjük a következô megállapodásokat betartani: 1. Margó: 1 hüvelyk (2.54 cm) bal- és jobboldalt. 2. Betűtípus: Arial, 10 pontos. 3. Alsó idézôjel: két vesszô szóköz nélkül, felsô idézôjel: két aposztrófa szóköz nélkül, gondolatjel: két elválasztójel szóköz nélkül, idézôjel idézôjelen belül: aposztrófa (alsó és felsô idézôjelként egyaránt). 4. Tabulátor karakter megengedett (a tabulátorokat fél hüvelyk, azaz 1.27 cm távolságra kell egymástól beállítani). 5. Semmilyan más formálási kód nem megengedett. 6. Lábjegyzet helyett szögletes zárójelbe kerüljenek a hivatkozások száma (pl. [1]), és a hozzátartozó magyarázatok a file legvégén egymás után, mindegyik új sorban kezdve. Érdeklôdés/Javaslat ------------------- A már meglevô állományról, a készülôfélben levô könyvekrôl, az önkéntes munka lehetôségeirôl és a Könyvtár legújabb híreirôl a következô címeken lehet tájékoztatót kapni: 1. levél: St. Stephen's Magyar R.C. Church 223 Third St., Passaic, NJ 07055-7894, USA 2. elektronikus posta (e-mail): felsoval@email.njin.net 3. elektronikus hálózat (World Wide Web): http://www.katolikus.hu/ppek vagy http://www.piar.hu/pazmany Minôség -- állandó javítás -------------------------- A Könyvtár állományának minôségét állandóan javítjuk, újabb és újabb változatokat bocsátunk közre (a file nevének utolsó két karaktere a változat számát jelenti). Kérjük ezért a Könyvtár minden tagját, olvasóját, hogy jelentsen minden felfedezett szöveghibát. A levélben (postai vagy elektronikus levélben egyaránt), közöljük az új, javított sort az ôt megelôzô és követô sorral együtt. Így a szövegkörnyezetben elhelyezve, könnyű lesz a hibát megtalálni és javítani. Miután a file új változata (új verziószámmal) felkerült a Könyvtárba, a régit töröljük. Kérjük, a könyvekkel és a Könyvtár munkájával kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, kritikáját közölje velünk! Segítségét hálásan köszönjük. A könyvtár mottója egy szentírási idézet ---------------------------------------- Ha ugyanis az evangéliumot hirdetem, nincs mivel dicsekednem, hiszen ez a kötelességem. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! Ha önszántamból teszem, jutalmam lesz, ha nem önszántamból, csak megbízott hivatalnok vagyok. (1Kor 9,16-17) ======================================================================== ======================================================================== Puszta Sándor A fények rézsűt esnek Versek Tartalomjegyzék ======================================================================== Tartalomjegyzék A kötetben megjelent verseket a kötetcím rövidítésével jelezzük. A rövidítések feloldását lásd a Tartalomjegyzék végén. A könyv elektronikus változata Puszta Sándor könyvei A szerzô bevezetôje A költô kézírása P. Szabó Ferenc: Puszta Sándorra emlékezve Csillagszedô 1930--1941 Vegyétek, egyétek Hozsanna Vándorének Áldásféle önmagamra Kezdés Alkonyat Örökség I. Biblia Nyári éj Babér Hála Giorgone Egyszerű dal az egyszerűségrôl Számadás este Gyalogösvény Ôsöm Az a másik B Magyar sors Magyarságom Honfoglalók B Magyarok szimfóniája Tihanyi domb Hazám I. Somogyi táj, aranybölcsô Bogár Imre Áldassék Örök embersors folytatásnak lenni Különös, furcsa imádság Tégy félre valamit Magyar nyelv J Életem Betlehemi éj János apostol egy szirommal beszél B Húszévesek malma Invocatio J A szentlélek himnusza Tűzhimnusz P Genesis B Katicabogár Gy Mária J Vagy-vagy B Úrfelmutatás B Hittanóra J Hegyibeszéd J Ideál B Egyszeregy B Ember J Vádlottak padján Szent Sebestyén I. J Elszakadt, tépett gyökerek J Látod, hogy idefénylik Budapest? Gy Titkok között folyik életem Fiatal nyári éj A Monte Pinción Ôszi szél a tengeren Moment musical Vö Michelangelo Csillagtalan háromkirály Giordano szobránál Gy Köszönöm Gy Somogyi köszöntés Gy Apám Vö Karácsonyi graduálé P Aranycsipke Impression du Matin Véres alkony Jardin du Luxembourg H Metró P Katicabogár a Szajna-parton Zárás a Louvre-ban P Olvad a hó P Hóvirágok Gy Gyümölcsoltó P Micsoda tavasz lesz itt Áhítat Koratavasz Március Hajhó április Gy Hajnali ének kotta nélkül Gy Tanyai reggel Valakinek mondom P Vasárnap P Barátom Gy Nyár Vö Halk nyári számadás Vö S lám fennakad B Nocturno Káprázat Képecske Este van, bársony Dal P Pók a tükrön P Somogyi éjben vonaton P Édes Dunántúl Szomjasan jöttem Késôi ének P Estima Vö Anyám I. Önarckép P Példázat egy ôszi levélrôl Gy Ôsz Micsoda kezdés Vö Skarlát ôszi fák Fényt vet P Ôszi dithyramb Szeretném ha szeretnéd ezt a verset P Ôszi vesperás P Megôszült, ôrült tenger Hóra ejti Száz paraszt kaszál Részesaratók Asztagrakók Máktörôk Tengeriföld Csordapásztorok Bábel J A szitáló korom balladája B Jószerencsét J Aranycsináló J Csôszéknél voltam provideálni Intelem magamnak Telihold Virrasztók V Szólítás V Csillagszedô V Gyerekkor V Aratás V Magyar zápor V Késôi konok számadás V Kora tavaszi vers Villanó zápor V Szénakaszálók J Búcsúsok Pilisi bukolikák 1941--1951 Vö Én úgy hoztalak magamban Vö Hajnali öt Laterna Magica Carmen heroicum Édes teherben H Pilisi bukolikákból H Valamit tudnak az ôzek Zöld Erdôn háltam Virágzó fák H Tünemény H Tavaszi fák H Erdei félsz H Add csak kezedet H Békesség nekünk anyám H Mérd ki H Mélybôl s messzirôl jöttél H Éggel takarózom H Ámulj s csodálkozz H Jöjj, megáldalak Hamvazkodunk Halhatatlanság Kezdô H Minden csak jel volt H Táj Három villanás Egy kis patakra H Sumér váza Ôs Dongó Megy a kék táj Családfám Br Búcsúfia H Dunatáji Betlehem Úgy megy a hold Magyar táj, magyar aszály Meddig jutottunk Nyersarany Az arányról Marcus Aureliushoz Augustinusi kör Parabola H Emberi Nagypéntek Téli délibáb Magnificat A jerikói vak Zsoltárféle Vö Takarodó Te kezded el H Egy ôszi fűszálhoz Perel a szél Csak tekeredj H Apokalypsis H Félhangon H Szürkület H Felfut a fára H Vigyázz H Vízözön H Esteli táj H Atombomba H Félelem H Ülök itt Jóbbal H Somogyi táj H Az est beönti H Ki zuhantat H Fámról is hull Ordasok H Halálos ôsz H Ixion H Ím ez volt hát H Ezt tetted elém H Carmen hiemale H Somogyi zápor Féldd a rostalikát Hóbokros téli éjen át Nyitogató Számadásféle Tell Tanács Valahol mindig süt a nap Rekonvaleszcencia Ki hegyre megy H A tavasz még H Lám mégis készül Romok V Vadludak I. Márciusi fény Fecskék H Hajnali Angelus Példázat I. H Itt az új tagon Vihar Pannonia Közelítô ég 1951--1961 Örökség II. H Hegyre menet ritkulnak a fák H Három tusrajz Verecke H Federico Garcia Lorca Vadlúdékkal szállt az ég Arany violával H Anyám II. H Látomás A szívemen vén magyar fa H Menekülô nyár Naptár H Intelem megtérésre H Epistola H Európa H Ideje lenne Nagyon egyszerűen Offertórium Fatáblás kép Cserép Anyámmal ôszülök Szavak Bizalom H Te csontig tiszta Br Jónás Br Noé Br Mindennap Elítéltek Magány 3 milliárdnyi Ibolyántúli kék Liszt Tavaszi háromkirályos H Májusi rejtelem H Pictura parva H Esti rajz H Halk esti dicséret H Almafavirág Faluvég H Nyári est Béke Miniatűr H Augusztus Andante Játék H Csillogó Tócsák, füvecskék Szeptemberi pasztel Tömjén Ôszi tündöklés H Száll a nagy ék Immár negyvenöt Br Ikon H Aidephone H Boríts be Közelítô ég Békesség féle A fehér nyír Br Magyarok Szemmérték H Téli halászat Mohács Vadludak II. H Megdűl a szél Egy omló házra Idézet Tenyerem H Farkasok Br Szegénylegény Melyik ôs lelke Köszönöm, köszönöm Szóljatok rólam Ôk H Ozora Apám öccsét megidézem Apám mosolya Meddig ért Példázat II. Katakombák Emeld égre Temetés Szomjasan Br Somogy Gyerekkori húsvétok jönnek Br Otthoni szél Br Rinya-parti tücsökszó H Messzeséggel betakarlak H Ezüst fénybe áll a malom H Hullámzik a búzatenger H Clairobscour Hirtelen nyári zivatar Br Tihanyi Angelus Füredi öböl Másnap vihar Körkép a tájban s magamban Ikertestvérem Fürdés Tihanynál Koppány Aszófôi ingoványon Csoda fiúszarvas Rinya Ó ezek a hajnali Száll, száll Egry Esett és megkeményedett a hó Emberi mértékem Vigyázzatok rám Gázlók 1961--1971 H Ábrahám H Józsue H Uriás H Absalon H Johanan H Salome H Annunciáció H József töprengése Szent éj Mágusok H Színeváltozás H Kéfás H Példabeszéd H Triptichon Br Hora tertia Pilátus Secundum Mattheum I.N.R.I. Tudósítás H Hal Ante portas Szent Sebestyén II. Öntôformád Reggel megnézem fésűmet Br A tékozló fiú atyjához tér Br Szedjétek fel Feloldozhatatlan Emberfia I. Br Csupa hajnal H In diebus illis Bújnék beléd Br Áldozat Két irányból Közelebb Br Ha csak nem lesztek Egyszer Br Végül I. Homokóra H Bizony mondom Pantheon Zsoltár rendkívüli H Fölajánlás Ötven Hála Immár ezüsten H Visszapillantó tükörben Pásztor Visszatalálok? Hát dolgozz rajtam Színváltás Számvetés Egy villámgyújtotta fához Br Villanó körmű A szántódi révben Óda egy szôlôszemhez Láttál már ezüstlô estéli mezôt H Hephaistos Br Mérleg Egy magam ültette barackfa halálára Canticum Split Dalmácia,Dalmácia H Tücskök Éji hajóút H Kastély H Ijedtség H Menü Tücskös éj H Ôszi graduale Egyidôsen H Szép szeptemberi kék H Mint a villám Lassan legenda lesz Riasztás Ôszi evangélium Br Hamarkodón az est Levelek Carmen Autumnale H Egy ôsz fűszálra Ôszi sóhaj Ôsz egyenleg Ôszi mérleg Ôszi nézés Scena autumnale Exodus H Ôszi hórák Ezüst könyörgés Ôszi hamvazkodás Párbeszéd egy ôszi levéllel Zsoltározó Br Anniversarium Levél magamhoz V TV Veszteséglista Nem tudom lemosni Villanófényben Füstszűrôn Jégkocka H Reciprok Gilgames H Anteus Ének Nyár végi kék Amulett H Szívembôl száll Gázlók Br Anabasis Br Meztelen szívvel Korosztályom személyi lapjára Br Csak éppen ilyenkor Br Jótanács Br Címerfordítás A metró építôihez Br Gyorsfénykép Br Nyárutó Hova tűnt Br Bartók embléma Br Fohász Br Rendeltetés Br Mindig Br Hettita dombormű Br Kezdetelôtti Br Váltóláz Br Agonia humana Emberfia II. Világvégeiglen H Könyörgés Inter Egy holt verébre Agonia Christiana Galambok Br Levétel a keresztrôl Br Erôm -- fölötti Br Bronzveret Br Canticum vespertinum Br Mérce Br Szomorú katona Br Hetedik menny Br Indiferentes Br Árnyékok Személyre -- szólón Br Gemma Br Egy másik Br Még egy Br Dramasis Br Utolsó kapás Br Bennünk fénylô csillag Br Itt hagyták nyomukat Csak könnyeim és szavaim Elôregyártott Korunk hôse Homo Máté 11.20 Egykezesek Br Ôseim sírja Br Átlátni rajt Br Hazám II. Br Beléd kapaszkodom Br M. Zs.-nak szeretettel Br Miket tudsz te Br Megátalkodott Br Dózsa-ikon Br Szoborkompozíció Br Magadban semmi Anyanyelv Óvatosan Csokonai Ars poetica Mert ez Sed fugit Most már Múlt Fegyverletétel E. Cardenálnak Bekerít Még az elôbbihez Br Odysseus Br Tüleion P. S.-hoz A fények rézsűt esnek Br Verôfény naplementi Br Végül II. Br Bocsáss meg Br A századvég alkonyára Br Kéziratszélre Br Egyszóval Br Emeltetés Leltár Hálaének Ikontekintetű 1971-tôl Játékszabály Imitatio Christi Mi marad Elrendelés Admiratio ultissima Gyertyaszentelô Ikontekintetű Feketehétfô Füvekre hajlik a dér Br Donum Br Dédelgesd Br Precízen Br Átlábalok Úgy kezdôdik Ezúttal is Kiálts Esaiás Balladáim Összegezés Földközelbe Jelkép és vallomás Visszaszámlálás Lépésváltás Még nyílnak a A kötetek rövidítése: B = Búzaszentelés (1934) J = Jegenyék üzenem a nyárnak (1936) Gy = Gyümölcsoltó (1937) P = Pók a tükrön (1938) VÖ = Versek (Összegyűjtött, 1940) V = Vadludak (1940) R = Rapszódiák könyve (1941) H = Hegyre menet ritkulnak a fák (1969) Br = Bronzveret (1974) ======================================================================== Betűrendes mutató -- A -- A fehér nyír A fények rézsűt esnek A jerikói vak A metró építôihez A Monte Pinción A szántódi révben A századvég alkonyára A szentlélek himnusza A szitáló korom balladája A szívemen vén magyar fa A tavasz még A tékozló fiú atyjához tér Absalon Add csak kezedet Admiratio ultissima Agonia Christiana Agonia humana Aidephone Alkonyat Almafavirág Amulett Anabasis Andante Anniversarium Annunciáció Ante portas Anteus Anyanyelv Anyám I. Anyám II. Anyámmal ôszülök Apám Apám mosolya Apám öccsét megidézem Apokalypsis Arany violával Aranycsináló Aranycsipke Aratás Ars poetica Aszófôi ingoványon Asztagrakók Atombomba Augustinusi kör Augusztus Az a másik Az arányról Az est beönti -- Á -- Ábrahám Áhítat Áldassék Áldásféle önmagamra Áldozat Ámulj s csodálkozz Árnyékok Átlábalok Átlátni rajt -- B -- Babér Balladáim Barátom Bartók embléma Bábel Beléd kapaszkodom Bennünk fénylô csillag Betlehemi éj Bekerít Béke Békesség féle Békesség nekünk anyám Biblia Bizalom Bizony mondom Bocsáss meg Bogár Imre Boríts be Bronzveret Búcsúfia Búcsúsok Bújnék beléd -- C -- Canticum vespertinum Canticum Carmen Autumnale Carmen heroicum Carmen hiemale Címerfordítás Clairobscour -- CS -- Csak éppen ilyenkor Csak könnyeim és szavaim Csak tekeredj Családfám Cserép Csillagszedô Csillagtalan háromkirály Csillogó Csoda fiúszarvas Csokonai Csordapásztorok Csôszéknél voltam provideálni Csupa hajnal -- D -- Dalmácia,Dalmácia Dal Dédelgesd Dongó Donum Dózsa-ikon Dramasis Dunatáji Betlehem -- E -- E. Cardenálnak Egry Egy holt verébre Egy kis patakra Egy magam ültette barackfa halálára Egy másik Egy omló házra Egy ôszi fűszálhoz Egy ôsz fűszálra Egy villámgyújtotta fához Egyidôsen Egykezesek Egyszer Egyszeregy Egyszerű dal az egyszerűségrôl Egyszóval Elítéltek Elôregyártott Elrendelés Elszakadt, tépett gyökerek Emberfia I. Emberfia II. Ember Emberi Emberi mértékem Emeld égre Emeltetés Epistola Erdei félsz Erdôn háltam Erôm -- fölötti Esett és megkeményedett a hó Este van, bársony Esteli táj Esti rajz Estima Európa Exodus Ezt tetted elém Ezúttal is Ezüst fénybe áll a malom Ezüst könyörgés -- É -- Édes Dunántúl Édes teherben Éggel takarózom Éji hajóút Életem Én úgy hoztalak magamban Ének -- F -- Faluvég Farkasok Fatáblás kép Fámról is hull Fecskék Federico Garcia Lorca Fegyverletétel Feketehétfô Felfut a fára Feloldozhatatlan Féldd a rostalikát Félelem Félhangon Fényt vet Fiatal nyári éj Fohász Fölajánlás Földközelbe Fürdés Tihanynál Füredi öböl Füstszűrôn Füvekre hajlik a dér -- G -- Galambok Gázlók Gemma Genesis Giordano szobránál Giorgone Gyalogösvény Gyerekkor Gyerekkori húsvétok jönnek Gyertyaszentelô Gyorsfénykép Gyümölcsoltó -- H -- Ha csak nem lesztek Hajhó április Hajnali Angelus Hajnali ének kotta nélkül Hajnali öt Hal Halálos ôsz Halk esti dicséret Halk nyári számadás Halhatatlanság Hamarkodón az est Hamvazkodunk Hazám I. Hazám II. Hálaének Hála Hála Három tusrajz Három villanás Hát dolgozz rajtam Hegyibeszéd Hegyre menet ritkulnak a fák Hephaistos Hetedik menny Hettita dombormű Hirtelen nyári zivatar Hittanóra Homo Homokóra Honfoglalók Hora tertia Hova tűnt Hozsanna Hóbokros téli éjen át Hóra ejti Hóvirágok Hullámzik a búzatenger Húszévesek malma -- I -- I.N.R.I. Ibolyántúli kék Ideál Ideje lenne Idézet Ijedtség Ikertestvérem Ikon Ikontekintetű Imitatio Christi Immár ezüsten Immár negyvenöt Impression du Matin Ím ez volt hát In diebus illis Indiferentes Intelem magamnak Intelem megtérésre Inter Invocatio Itt az új tagon Itt hagyták nyomukat Ixion -- J -- Jardin du Luxembourg János apostol egy szirommal beszél Játék Játékszabály Jelkép és vallomás Jégkocka Johanan Jónás Jószerencsét Jótanács József töprengése Józsue Jöjj, megáldalak -- K -- Karácsonyi graduálé Kastély Katakombák Katicabogár Katicabogár a Szajna-parton Káprázat Kezdés Kezdetelôtti Kezdô Kéfás Képecske Késôi ének Késôi konok számadás Két irányból Kéziratszélre Ki hegyre megy Ki zuhantat Kiálts Esaiás Koppány Kora tavaszi vers Koratavasz Korosztályom személyi lapjára F Korunk hôse Könyörgés Körkép a tájban s magamban Köszönöm Köszönöm, köszönöm Közelebb Közelítô ég Különös, furcsa imádság -- L -- Lassan legenda lesz Laterna Magica Lám mégis készül Látod, hogy idefénylik Budapest? Látomás Láttál már ezüstlô estéli mezôt Leltár Levél magamhoz Levelek Levétel a keresztrôl Lépésváltás Liszt -- M -- M. Zs.-nak szeretettel Magadban semmi Magány 3 milliárdnyi Magnificat Magyar nyelv Magyar sors Magyar táj, magyar aszály Magyar zápor Magyarok Magyarok szimfóniája Magyarságom Marcus Aureliushoz Mágusok Májusi rejtelem Máktörôk Márciusi fény Március Mária Másnap vihar Máté 11.20 Meddig ért Meddig jutottunk Megátalkodott Megdűl a szél Megôszült, ôrült tenger Megy a kék táj Melyik ôs lelke Menekülô nyár Menü Mert ez Messzeséggel betakarlak Metró Meztelen szívvel Még az elôbbihez Még egy Még nyílnak a Mélybôl s messzirôl jöttél Mérce Mérd ki Mérleg Mi marad Michelangelo Micsoda kezdés Micsoda tavasz lesz itt Miket tudsz te Minden csak jel volt Mindennap Mindig Miniatűr Mint a villám Mohács Moment musical Most már Múlt -- N -- Nagyon egyszerűen Nagypéntek Naptár Nem tudom lemosni Nocturno Noé Nyár Nyár végi kék Nyári est Nyári éj Nyárutó Nyersarany Nyitogató -- O -- Odysseus Offertórium Olvad a hó Ordasok Otthoni szél Ozora Ó ezek a hajnali Óda egy szôlôszemhez Óvatosan -- Ö -- Önarckép Öntôformád Örök embersors folytatásnak lenni Örökség I. Örökség II. Összegezés Ötven Ôk Ôs Ôseim sírja Ôsöm Ôsz Ôsz egyenleg Ôszi dithyramb Ôszi evangélium Ôszi graduale Ôszi hamvazkodás Ôszi hórák Ôszi mérleg Ôszi nézés Ôszi sóhaj Ôszi szél a tengeren Ôszi tündöklés Ôszi vesperás -- P -- P. S.-hoz Pannonia Pantheon Parabola Párbeszéd egy ôszi levéllel Pásztor Perel a szél Példabeszéd Példázat I. Példázat II. Példázat egy ôszi levélrôl Pictura parva Pilátus Pilisi bukolikákból Pók a tükrön Precízen -- R -- Reciprok Gilgames Reggel megnézem fésűmet Rekonvaleszcencia Rendeltetés Részesaratók Riasztás Rinya Rinya-parti tücsökszó Romok -- S -- S lám fennakad Salome Scena autumnale Secundum Mattheum Sed fugit Skarlát ôszi fák Somogy Somogyi éjben vonaton Somogyi köszöntés Somogyi táj Somogyi táj, aranybölcsô Somogyi zápor Split Sumér váza -- SZ -- Szavak Száll a nagy ék Száll, száll Számadás este Számadásféle Számvetés Száz paraszt kaszál Szedjétek fel Szegénylegény Személyre -- szólón Szemmérték Szent éj Szent Sebestyén I. Szent Sebestyén II. Szeptemberi pasztel Szeretném ha szeretnéd ezt a verset Szénakaszálók Szép szeptemberi kék Színeváltozás Színváltás Szívembôl száll Szoborkompozíció Szomjasan Szomjasan jöttem Szomorú katona Szólítás Szóljatok rólam Szürkület -- T -- Takarodó Tanács Tanyai reggel Tavaszi fák Tavaszi háromkirályos Táj Te csontig tiszta Te kezded el Telihold Tell Temetés Tengeriföld Tenyerem Tégy félre valamit Téli délibáb Téli halászat Tihanyi Angelus Tihanyi domb Titkok között folyik életem Tócsák, füvecskék Tömjén Triptichon Tudósítás Tücskök Tücskös éj Tüleion Tünemény Tűzhimnusz TV -- U -- Uriás Utolsó kapás Úgy kezdôdik Úgy megy a hold Úrfelmutatás -- Ü -- Ülök itt Jóbbal -- V -- Vadludak I. Vadludak II. Vadlúdékkal szállt az ég Vagy-vagy Valahol mindig süt a nap Valakinek mondom Valamit tudnak az ôzek Vasárnap Vádlottak padján Váltóláz Vándorének Vegyétek, egyétek Verecke Verôfény naplementi Veszteséglista Végül I. Végül II. Véres alkony Vigyázz Vigyázzatok rám Vihar Világvégeiglen Villanó körmű Villanó zápor Villanófényben Virágzó fák Virrasztók Visszapillantó tükörben Visszaszámlálás Visszatalálok? Vízözön -- Z -- Zárás a Louvre-ban Zöld -- ZS -- Zsoltár rendkívüli Zsoltárféle Zsoltározó ======================================================================== A könyv elektronikus változata Ez a program az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1976-ban jelent meg az Ecclesia Könyvkiadó gondozásában az ISBN 963 363 601 9 azonosítóval. Az elektronikus változat az Ecclesia Könyvkiadó engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzôi jog az Ecclesia Könyvkiadóé. Az eredeti könyvhöz hozzáfűztük P. Szabó Ferenc: Puszta Sándorra emlékezve című elôadását, amely hozzájárul Puszta Sándor újra fölfedezéséhöz. ======================================================================== P. Szabó Ferenc: Puszta Sándorra emlékezve Tizenöt éve halott már Leányfalu papköltôje. Katona-Puszta Sándor költôi indulásának nagy lendületet adott annak idején Móricz Zsigmond elismerô kritikája a Kelet Népében (1942): ,,Puszta Sándor a legnagyobb rejtély volt elôttem évekig. Ez a rejtély most megoldódott. Nem tudtam, mire válik ez a szép szál ifjú. Pap lesz? Huszonöt éves korában már leányfalusi plébános. Szónok lesz? [...] De most azt hiszem, megoldódott a kérdés: mégis csak költô lett. Idezüllik közénk...'' És Móricz Vörösmarty és Arany nevét emlegeti egyik zengzetes verse kapcsán: ,,A Dunántúl zengése és az Alföld áhítata. Örülök neki: Valaki jött.'' Sándor költôbarátom, amikor sorra megküldte versesköteteit Rómába és ismertetést kért, büszkén emlegette a móriczi kritikát. Utalt arra is, hogy Tüskés Tibor szép tanulmányt írt költészetérôl a Vigilia 1976. augusztusi számába. Valóban Tüskés mesterien megrajzolta a hatvanöt éves költô útját. Helyesen állapította meg, hogy az öregedô költô egyik fô jellemzôje az elmélyülés, a befelé fordulás -- ,,belsô aranylás'', a tömörség. Fôleg a Bronzveretben. Idézek 1976. szeptember 4-i hosszú levelébôl: ,,Kedves Ferim! [...] Október 28-án leszek 65 éves. Itthon is most kezdenek 'zarándokolni' felém, jóvátenni valamit. Igaz, hogy 25 évig önként hallgattam s ez kimaradt életembôl, vagy a szereplésbôl. [...] Ne feledd, reverendában vagyok, így ötször jobbakat kell írnom, hogy egy állami kiadó igazgatója vállalja az esetleges támadást; ehhez különben elég a Bronzveret füljegyzetét olvasni. Azt ôk írták rólam. [...] Székely László írta a Tüskés-tanulmányra: 'egyedül neked sikerült a katolikus gettóból kitörnöd s államilag is súlyt képviselsz.' Így igaz, a rádió, Kortárs, Auróra stb. úgy kérik verseim, nem én nyújtózkodom. Az írók Szövetsége már a Hegyremenet megjelenésekor beválasztott, új kötetemet a Magvetô már lekötötte Személyreszólón címmel...'' A levél még hosszan folytatódik. Most, hogy erre az elôadásra készültem, elôvettem nekem küldött leveleit és versesköteteit, valamint a Vatikáni Rádióban elhangzott ismertetéseim szövegét is. Elolvastam Tüskés Tibor szép, értô tanulmányát is. Én talán kritikusabb lennék a papköltô-társsal szemben. Tény az, hogy Puszta Sándor elhagyta korai pózolását, költészete letisztult; kései tömörsége néha Pilinszkyre emlékeztet. Gondolati elemekbôl, találó képekbôl összerakott, csontvázszerű verseit sokszor átizzítja a látomás melegsége. Pl. a Poverellóról szóló vers: két száraz ág nem tellett többre soha tündöklôbb dallamot! De azért még kísért a régi póz és a szerepjátszás. A Cinkenyomban feloldott, nagyobb lélegzetű szabadverseket is olvashatunk. A költô fô témája az öregedés, az idô múlása, a búcsúzás. Szorongás és remény szövi át elmélkedéseit. eddig kerülgetett most már ideért ez már a Nagy Ôsz ideje a zsoltároknak hócsipkés járdaszél nikkel pályaudvar vadlúd-szerelvények csörömpölése szavaim alatt megalvadó vér mindenen rajt az ujjlenyomata átitat vízjegyével ezüstöt önt kétoldalt homlokom köré csenddel havazza szemeim szétmorzsolt szavaim bevéreznek... Kissé keresettek, erôltetettek a képek, hasonlatok. Nekem különösen az Emberfia című bibliai ciklus tetszett. Itt egyszerűbb, bensôségesebb a vallomás: egyéni helyi kicsi golgotákkal teli a lét mindnyájunknak meg kell halnia Vagy egy másik részlet ugyanebbôl a ciklusból: Vissza kell adnom mindent neked Uram ím vissza is adok nincs már semmim és senkim sincs kagylóhéj-üres vagyok Te zúgsz bennem örök Óceán Mivel magyarázható, hogy a papköltô Puszta Sándort felejtik, életművét homály borítja? A Prohászka ihletésétôl elinduló Sík Sándor vagy Mécs László költészetével sokkal többet foglalkoznak, újra kiadják verseiket. Mécs Lászlóról most jelentetett meg egy kis monográfiát Rónay László, aki -- apjával együtt -- sokat tett azért, hogy Mécs megtalálja helyét a magyar irodalomtörténetben. Illyés Gyula régi, igazságtalan kritikája után Vas István ,,mogorva jegyzetei'' kezdték feszegetni a Mécs-titkot, miután külföldön megjelent a kétnyelvű Mécs- válogatás Paul Valéry bevezetôjével. Sík Sándornak ismételten kiadták összegyűjtött és válogatott verseit; ez utóbbit Jelenits István értô és kritikus értékelésével. Jelenits jól látta, hogy a két háború közti ,,hódítók'' és ,,diadalmaskodók'' világszemlélete ma kissé idegennek tűnik az újabb nemzedéknek, nekünk, akik jobban átéljük a hit drámáját, és a megkísértett, küzdelmes hitnek adunk kifejezést. A papköltô ,,triász'' harmadik (vagy elsô?) tagjáról, Harsányi Lajosról is hallgatnak. Formaművészete sokszor üresen kongónak tűnik. Nem szólok itt a legmodernebb és minden bizonnyal legnagyobb magyar papköltôrôl, Tűz Tamásról, aki egyáltalán nem volt ,,papos''... Talán Puszta Sándor leányfalusi magánya, a magyar és a nemzetközi kulturális élettôl való elszigeteltsége is hozzájárult ahhoz, hogy ignorálják. Ha kifejezésmódjában modernebb is lett; tematikája, világszemlélete a régi maradt. Kissé provinciális. Hiányzott nála a Sík Sándor-i fiatalság, vagy a szenvedés és az üldöztetés megtapasztalása, amely Mécsnek aranyfedezetet adott, vagy a szerelem-témát is merészen megéneklô Tűz Tamás tüze. Talán majd fiatal kutatók felmérik Puszta Sándor értékes életművét. Halhatatlanság Puszta Sándor emlékének ...barátom ne vess rám követ ha nem leszek halhatatlan (Puszta S.: Összegzés) Korán jött a tél hallgató házak a hó alatt zárt spalettás villaablakok mögöttük porlepte tűnt nyarak temetôd felé ballagok -- lám neved viseli ez az út de minden hiába ,,hiúságok hiúsága''! A temetôben sírkövek intenek: ,,tartósabbak vagyunk, mint ti emberek'' s olvasom a bölcsességet: ,,Csak az hal meg, kit elfelejtenek''. -- Szerény túlvilág ha csak pár jóbarát ôriz meg emlékezetében! Ki menti meg porló életem azt ami legjobb belôlem azt amivé évek során lettem: a gyümölcsöt, ha igazán szerettem? Háttal állok a telet hozó szélnek s most ismét a kövek beszélnek: ,,Én vagyok -- Krisztus mondja -- a Feltámadás és az Élet.'' Ez a megemlékezés 1998. június 27-én Leányfalun a Petôfi Művelôdési Házban hangzott el, melynek végén Puszta Sándornak ajánlott, itt közölt versét olvasta föl P. Szabó Ferenc. ======================================================================== Puszta Sándor könyvei Versek Búzaszentelés (1934) Jegenyék, üzenem a Nyárnak (1936) Gyümölcsoltó (1937) Pók a tükrön (Cserépfalvi kiadás, 1938) Vadludak (1940) Versek (1940) Rapszódiák Könyve (1941) Hegyre menet ritkulnak a fák (Magvetô kiadás, 1969) Bronzveret (Magvetô kiadás, 1974.) Próza Líra a művészetben Levelek Anonymához ======================================================================== A szerzô bevezetôje Izgalmas kaland az évek partjain visszafelé barangolva, találkozni arcainkkal. Nemcsak az idôvel, velük is, el kell számolnunk. Mindkettô meghaladja erônket. Számáthatunk-e irgalomra? A sematikus életrajzi adatokon túl: -- 1911-ben születtem Görgetegen, Somogyban; iskoláimat Budapesten végeztem, itt szereztem doktorátust esztétika, filozófia és művészettörténetbôl, s ezt folytattam egy ideig Rómában is; majd pappászentelésem (1934) után rövidesen, 1937-ben Leányfalura kerültem, melynek azóta, megszakítás nélkül, plébánosa vagyok s papi teendôim mellett, intenzíven irodalommal foglalkozom; -- mindig izgalmasabbak a belsô adatok és jellegzetességek. Verseket korán kezdtem írni. Apám Ozora-i, anyám Marcali-i. Apám apja egy balos ,,jótállás'' következményeképp elszegényedett s négy fiával és egy lányával, igen nehezen kaparta vissza dobravert házát az alvégen, s egy kispincés szôlôt az ozorai ,,hegyben''. Rá is ment. Anyám apja ,,mónár'' volt, pár gimnáziumot végezvén (híres lovait is Cerberus és Pontifixnek keresztelte), Berzsenyi-rajongó, sok versét tudta ,,betéve'', s iránta való tiszteletbôl vette ki árendába a niklai tekintetes úr birtokszomszédságában, a Bukógát-i vizimalmot. A szülôföldtôl sosem szakadtam el. Így nyaraim s az iskolai szünetek a Sió, Rinya s Kapos, sorsos folyóim s az édes Dunántúl bűvöletében teltek, s égették belém, ôsöktôl kapott örökségként, a néphez, a földhöz s az e tájhoz kötôdô, máig meg nem szűnô vonzalmamat. Elsô kötetem, a Búzaszentelés, 1934-ben, a két utolsó, Hegyremenet ritkulnak a fák 1969-ben, s a Bronzveret 1974-ben jelent meg, mindkettô a Magvetô gondozásában. Több versem lírai antológiákban, néhány olaszul, németül, legutóbb pedig szlovákul Emil Boleslaw Lukács fordításában is megjelent. Valamint folyóiratokban, a Kortárs, Élet és irodalom, Vigília, Alföld, Új Auróru stb. közölték. Belsô jellemzés felvillantására pedig hadd álljon itt a Magyar Rádió -- Gondolat, Költôk albuma, Lírai önarckép c. -- sorozatában elhangzott utalásaim vázlatos összefoglalása, mely valamiképp költészetem ars poetica-szerű megfogalmazása is. Mindhárom riporteri tudakozódás a költôi alapállás és magatartás irányába tör, hogy milyen is témalátásom, mik verseim témája? Így foglalhatom össze: Minden, amivel szembetalálkozom: egyetemes. Isten és a teremtett világ, fű, fa, virág, csillagok! Az ember, horizontálisan és vertikálisan, külsô és belsô tájaival, természetes és transcendentális igényeivel és feszüléseivel. Az élet fényeivel és árnyaival. Életünk szépségeivel és mosolyával, könnyeivel és küzdelmeivel, sikereivel és eredményeivel! Korunk kozmoszával! Egyszóval, semmi elôl ki nem térve, még retteneitôl sem elbújva -- hisz éppen mi, korosztályom, éltünk át két világháborút! -- mindezt költôi intenzitással, a költészet síkján vetítve, a költészet nyelvén fogalmazva: ösztönösen és igényesen. Idôzzünk csak kissé e lírai égtáj alatt. Henry Brémond mondja a Poésie pour c. tanulmányában: minden költészet, valamiképp ima. Tehát valami szakrálisra gondol. Ezt vallom én is. A költészet valami szakrális, nagy, emberi. A belsô legôszintébb megmutatása. Éppúgy, akár a tánc, a mozdulat és a mozgás, szinte agóniáig felkínzott eksztázisfergetege. Vagy a képírásban, táblafestésben a vonal mozdulatlan örökkévalósággá fagyasztott ikon- merevsége. Létrejövése, inkarnálódása elsô fokon a thaumadzein, a csodálkozás. Másodfokon a közlés kényszere, még ha harcot, küzdelmet, krízist idéz is elô. Hogy vall Ady? ,,Ezért minden önkínzás, ének -- szeretném magam, megmutatni!'' Vagy Juhász Gyula: ,,Parfômét érezni a szavaknak... s elvérezni egy fonák igén...'' Ez bizony mindig küzdelmet jelentett. Küzdelmet és bizonyosfajta folyamatos elôzményt. Azt hiszem, minden alkotó érzi ezt, akár színnel, vonallal, anyaggal vagy hanggal dolgozik. Meg kell küzdeni mindenért. Ha nem nekünk, hát elôdeinknek! (Bár valami mindenféleképp ránk is esik belôle!) A remekműnek is van elôzménye. Liszt olyan nagy, teljes, hogy utána már jöhet Wagner; Berzsenyi akkora óriás, hogy lehetséges Vörösmarty. Az igazi költészet világokat és egek feletti egeket mozgat meg, ezért is tud örök érvényű szépséget, fényt, vigasztalást árasztani. Mekkora ez a mélység? Felmérhetô-e igazán? Az angyalok az égbôl zuhantak, asztrális ködökbôl, fényévek ezredébôl hull a csillag, facsúcs-magasból, ághegy-himalájáról hull a levél, a könny szemnyi magasból esik, asztal-magasból hull a morzsa, az ember álló helyzetbôl bukik -- mégis magasabbról tud zuhanni, mint a csillag, s mélyebbre, mint az angyalok! Ezt nemcsak érezni, de érzékeltetni, kimondani is a költô feladata. Valami megrendítô van itt jelen. Valami nagy, nagy misztérium. Föntebb ösztönös és igényes megfogalmazást említettem. Célzatosan. Árnyalt szavak. Mindkettô az alkotóra s az alkotásra is vonatkozik. Én mindig inkább az ösztönösen-alkotó, mint a tudatosan formáló költôhöz vonzódtam; lényem szerint ôt tartottam többre. A megérzés, az intuíció varázsát. A Hatodik Nap-tól kezdve minden könnyű, kész a teremtés! Mindennek neve, rendeltetése, feladata van. De az igazi alkotónak, a hat nap elôttibôl kell hoznia valamit! S ez már diamonikus elem, a Tűz ellopásával azonos. Kísértés és megkísértés. Egyszerre útonlevés, vándorlás és hazatérés az emberiség közös nagy emlékezetébe. Onnan hozza ajándékát, revelációit. S egy villanást, műhely-világomból is. Nyolc verses kötetemben túlnyomóan a hagyományos költészet formáit, rímeit éreztem kifejezônek, -- vagy úgy helyénvalóbb -- rámszabottabbnak. (Bár itt-ott régebben is, lázadoztam.) Ma egy belsô átalakulás, fejlôdés -- küzdelem a százarcú szóval -- révén, az avantgard rövid, zárt, töredezett, csaknem rímtelen, de szigorú, belsô kötöttséget s törvényt hordó stílusát. Belsô kényszer ez. Lényeglátóbb lettem? Valamiképp. Így fogalmazhatnám: a szó aszkézisén át eljutottam a képalkotás megrendítô, tömör egyszerűségére, amely egyszerre a lényeg egytömbbôl valóságát, legbensôbb belsejét tárja föl. Csoda, ha mindössze pársoros versek ezek? Jellemzô képletei: a Lorca-vers, az Aidephone, vagy a Levétel a keresztrôl. S itt kell említést tennem, az írásjel-nélküliségrôl, a vesszôk, pontok stb. írásjelek elhagyásáról. Nem szeszély, divat, extravagancia, mégkevésbé hiú feltűnéskeltés ez részemrôl. Én ezzel, -- ha elsô hallásra furcsán hangzik is -- az olvasót tisztelem meg! Egy vers, kép, igazság oly sok irányból, oly sok felôl közelíthetô meg. Ha nincs a szokványos írásjel kitéve, az olvasó maga kényszerül kirakni, mégpedig belsô egyéni felkészültsége, igénye, érzelmi gazdagsága szerint s így valósággal alkotó-társsá válik, kényszerül (ha nem is szó szerint) újrakölteni a verset. (Az esztétika ismeri az Einfüllungs-Theoriet!) Valami ilyesmi ez is, helyesebben ilyesféle... Így benne, az olvasóban lesz kész, egész a vers. A kötet összeállátásánál a jellegzetességre törekedtem. S bár ehhez tartoznának a legkezdés kora-versei, melyek még Katona Sándor néven jelentek meg itt-ott, mégis elhagytam ôket, mert épp a huszon-év verseinek válogatása okozott legtöbb gondot. Hisz a Búzaszentelés megjelenésekor még nem töltöttem be a 23-at, tehát az e kötetben lévô verseket elôtte írtam. Amik itt mégis ezek elé kerültek, közlésüket annak a primér (vagy együgyű) bájnak, hamvasságnak (ki nem elfogult ifjúkori verseivel szemben?!) köszönhetik, mely tulajdonuk és jellemzôjük egyben. (Gondolok itt a Kezdés, Bogár Imre, Áldassék s még párra...) S épp emiatt belevettem olyanokat is, melyekrôl tudva tudom, hogy elhagyásukat a szigorú verstan javallta volna. Mivel mentegessem e tettemet, a kritika elôrelátott kihívását? Mit mondhatok? Egy kérdést: nézted meg már figyelmesen egy fa évgyűrűit? Költészetem szolgálat. Jegye a néppel, hazámmal, a tájjal való összeforrottság. A belôlük fakadottság és hozzájuk-tartozás, velük- eljegyzettség föladhatatlan érzése. S hadd utaljak itt lelkem transcendentális igényére is, amit így fogalmazhatnék: Lábam alatt föld van, fejem fölött ég, mindkettôvel szemben tudom kötelességemet! Ez egyúttal a kitárt szív, a kitárt kéz mozdulata: az ember felé, hogy boldogabb, -- a világ felé, hogy szebb, a föld felé, hogy otthonibb legyen! Íme itt fekszik a könyv, itt fekszenek arcaim. Vajon, hogy tekint rájuk az Angyal, kirôl valaki azt mondta, hogy rettenetes... mert minden megváltozik mert nem az semmi régóta már már tegnap sem volt az, tegnapelôtt sem sôt már jóval azelôtt sem csak az Angyal szeme ugyanaz szemeim mögött ahogy a Hegy mögül figyel s nemsokára hazahív ======================================================================== Vegyétek, egyétek Arany búzatáblán, Arany szél hegedűl. A végibe ülök, Lá-lázva, egyedül. Színarany jegenyék Aranyló határ, Arany keresztek közt Misézik a nyár. Arany felhôt nézek, Arany betűt írva, Hogy telik a kék ég, S elôttem az irka. Hogy telik a szívem, Édes gyötrelemmel, Kerekedô szemem, Kerekedô könnyel. Vegyétek, egyétek, Szétszórom a versem, Íme ez a vérem Ime ez a testem... ======================================================================== Hozsanna Friss kazlas napjaim Tetejében állok. Hozsanna fehér köd, Piros tulipánok. Csillagok, fellegek, Aranykérgű hársak. Cigányképű tücskök, Mezítlábas társak. Kisded király-angyal Ím most bontok szárnyat, Aranyozzátok meg Ti fű-koronámat! ======================================================================== Vándorének Csendemet nem fogja rozsda, Nevettem a tegnapokra, Híreseket fütyörésztem, Titkok partján üldögéltem. Szemem tükrén mindig fény volt. Fölöttem a tiszta égbolt Peremérôl lehajoltak A csillagok, úgy daloltak. A magányom csipkerózsa. De tüske csak belül ójja. Vár rám az ég, jöttem onnan, Ember voltam. Költô voltam! Ha bánat zúg rám patakban, Aranyt mosok a patakban. A szívem az, mit feldobok, Kapjátok el víg csillagok! ======================================================================== Áldásféle önmagamra Szeretném, ha enyém lenne A legzordabb, büszke dac És magányom, akár az érc, Olvadatlan, mint a vas. Enyém lenne a végsô csúcs, Fehérizzás, zord parázs, Melybôl kicsap az örök dal S felszikráz a látomás. Melynek csúcsa Isten-közel, Tüzesszekér, szenvedés... Csak az állja, ki örökli Elijahu köpenyét! ======================================================================== Kezdés Élet, hófehér subájú! Nap, hold csillagok. Fogjátok meg a kezemet, Ki most indulok. Út elején a szívembe Csorgasd sok dalod. Firkálj tele szépségekkel, Még vázlat vagyok! ======================================================================== Alkonyat A hegy alól, mint halk vonat, Szép lassan jô az alkonyat. Elébe áll egy kék virág, Átlépi és csak jön tovább. Elébe áll a temetô, Lépése már nem törtetô. Egy sírnál hosszan keresett, De nem találta nevemet. Tovább oson, kutakba néz, Haja ólom, a szeme réz... Kis udvarokba beszalad, Ruháján könnyű szénaszag. Rôzse lobban, felforr a tej, Ring az ég, mint roppant veder. A házeresz meg-megragyog S lefolynak rajt a csillagok. ======================================================================== Örökség I. Örökségem ennyi csak csupán Könnyek között könnyen mosolyogni. Meghajolni a gondolat elôtt. Ha fáj a szív, víg dalba fogni. Vigyázni szélben bimbót, rózsatôt. Szétdalolni szívem melegét. Hídnak adni két erôs karom, Ha két bogárka szárnyszegetten áll Lombvesztett, ázott, ôszi gallyakon. A végzettel mindig szembemenni Bátornak lenni, ha zeng az ég... Örökségem, látod, csupán ennyi. De nekem elég! ======================================================================== Biblia Most mondta el épp a hegyibeszédet. Kéklett az ég, mert szemeibe nézett. Nyúlt árnyaik a zöldes vízre dobták A nyugtalan fák s harántdôlt vitorlák. Szakadt hálókról kék, ezüst patakban Vízgyöngy szakadt s tűnt el a rôt iszapban. S egész közel az ismeretlen éghez, Nagymesszirôl a Tábor csúcsa fénylett. Méh zümmögött. Madárka szólt. És drága Arany kalászok ájultak a nyárba. Az öböl mögött a visszhang zokogott, Mert hallotta, hogy a ,,sírók boldogok!'' És este lett. Szállt két évezred szárnya. Akkor léptem én épp a Bibliába. Uram, mondd, mi lesz üdvösségem sorsa? Lehajolt. S valamit írt lassan a porba... ======================================================================== Nyári éj Az erdô mély, zöld fák alatt, Fehér halott, fekszem hanyatt. Meghaltam rég, csak álmodom, Hogy élek és dalolgatok. Oly újszerű a nyári ég, Rózsagallyon száz rózsa ég. A fű között, mint bakter áll Lámpással, egy jánosbogár. Pár csillag reszket messze fönt, A kakukkfű még ráköszönt, Aztán elalszik sebtibe A margarét s az estike. A fák között suhan a szél, Félálomban ô sem beszél. Egy jegenye fény-ingben áll, Szundikál, ha vánkost talál. Fölötte kék felleg úszik, Fejét ráhajtja, aluszik. Az álom jô, kezében fény És megül mindenek szemén. Édes varázsát szétküldi S a csend a holdat fésűli... ======================================================================== Babér A költôszív elátkozott homlok. Rajta csak az áldás hófehér. Elôbb a láng, majd a töviskorona S csak aztán az irigyelt babér! ======================================================================== Hála Nem lettem hadvezér, sem hôs. Nem ültem tort vad csatákon. Ha zeng a kürt, gyôzteseknek A vivátot nem kiáltom. Nem voltam emberfeletti, De ember a borús mákon. Köszönöm, hogy látom arcod Megragyogni egy fűszálon! ======================================================================== Giorgone Surrannak a fecskék. Az ég nefelejcs-kék. A hold nefelejcs-ék, Benn száz nefelejcs ég. Ezüst fellegecskék, Tenyerén az esték. Tűnô bánat, festék. Hulló levelecskék... ======================================================================== Egyszerű dal az egyszerűségrôl Egyszerű légy, mint as ösvény, Minden házba, mi betér, Tártkarú és barátságos, Mint a lányos pipitér. Egyszerű légy, mint a korsó, Vidámszívű és kitárt, Fénylô mosoly, mi kinyitja Szívek ajtaján a zárt. Egyszerű légy, mint az álom, Amiben hôs is lehetsz, Meg nem sebzô, mint a holdfény, Mely a csillagokba vesz. Egyszerű légy, mint a kristály, Szétsugárzó, szép öröm, Féltsd a lelked szűz hímporát, Ne mossa le soha könny. Hajnalcsillag, alkonyégen Kézszorítás, jó meleg, Mint a harmat, mi virágok Kelyhérôl tisztán nevet. Egyszerű légy, mint a gyermek, Játékszere a nagy ég, Ki koporsók, vermek hátán Égi biztonsággal lép. Tanítsd mesemódra élni Ezt a nyűgös életet, Hol kijut a szenvedésbôl S minden vállra jut kereszt. Hogy kis utak, csöpp kis célok, Csöpp unalmak, csöpp csodák Minden napok martyr-ágán Rak fészket a boldogság! A nagy élét titka ilyen Egyszerűségben lakik, Egyik naptól, másik napig Tegnapoktól, holnapig! Hôs maradni! El nem esni! Fénybe mártva homlokod, Lágy kenyérrel visszadobni, Azt, ki kôvel megdobott. Kétannyira elkísérni, Azt, ki lépni kényszerít, Megfelezni köpönyöged, A sebekre tépni írt. Tiszta légy, mint a szabadság S szabad, mint a gondolat! Mint tenyér, mit homlokával Olvashat el a bús vak! Egyet tanulj: hinni, hinni! Mert csüggedni nem szabad. Ôrzôk féljetek a strázsán, Minden ôr, rabnál rababb! Légy ember az emberek közt! Jóízű, mint a kenyér! Titkot ne hordj, olvasható, Nôni-szomjas, mély gyökér. Bánat-völgyén csak zarándok, Kit nem rág a félelem S hazaérsz, már vár az Isten, Kitárt-ölű Végtelen! ======================================================================== Számadás este Lám ennyi csak, mit ma elértél Mások helyett elmondtad az imát S a te kérésed meghallgatatlan maradt. Betegeknek, kik sajkáik elkötötték, Csempésztél csöpp reménysugarat. Fecskéket csaltál pár szegény-ereszre. Dalt daloltál daltalan ablakok alatt. Teltfényű, tükrös gyermekszemekben Megcsillogtattad Istent s magadat. Nem sok, hidd el. Mire vagy hát büszke? A mindenséghez annyi, amit tettél, Egy fűszálat, mit letiport a láb, kiegyenesítettél... ======================================================================== Gyalogösvény Patkónyomak közt kanyarog Az életem rajta gyalog. Lankadatlan réten, vízen, Sosem pihen, sosem pihen. Nem torpan meg, hegyekre hág, Viharokon keresztül vág. Az ôseim büszkén, lovon, Én már csak így, gyalogoson. Szívetekhez így is elér, Amíg egyszer tetôre ér. Csák jôdögél Meotiszból S lehet, egyszer visszafordul... ======================================================================== Ôsöm Szemében szikrázó, Holdas országutak, Szívébe ordas szél, Dalok után kutat. Arca mély tengerén Vad, tarajos habok. Magyar kezek vágták, Kajtorgó labancok! Futott Rákóczival, Megtért Rákóczival. Parolázott ninccsel, Búsuló kuruccal. De soha áruló! Soha Bécs, se ármány! Áll, mint egy magányos, Ôsi szerfa, bálvány... ======================================================================== Az a másik Bizony bennem, sokszor érzem, Láthatatlan él a másik. Koppány üköm, táltos fajta, Ki a vad pusztába vágyik. Kelevézt kap, lóra pattan, Amíg én a zsoltárt mondom. Vagy tűz mellett, szeri kobzán, Igricdalt ver, pogány módon. Kétfelé húz az egy-vérünk! Ha én térdem, fejem hajtom, Ráncba fut két ferde szeme, Küllô marad templomajtón. De ha hulló fajtám sorsán Kiáltani, vérem lázít, Legbelül, a szívem mélyén, Csak átölel az a másik. Összebékél mindörökre, A szívembôl néz reátok. Együtt kapunk föloldozást, Vagy együtt száll ránk az átok... ======================================================================== Magyar sors Ködbeszédült, megfakuló, Áldottsorsú jegenyefák. Oltári láng, gyújtott fészer, Ének, sírás, bús tivornyák. Semmi új és semmi régi, Csupa szent és csupa titok. Pusztaszer és szent Pilisek, Horpadthátú királysírok. Magyar sors és semmi, semmi! Így bolondít Európa... Mert itt mindig mienk a víz, Hej, de másé mind a fóka! Ilyen virtus még kevés volt, Ilyen virtus nem lesz többé. Csupa csók volt, csupa semmi, Életünk az égé s földé! ======================================================================== Magyarságom Egy a lázzal, forrósággal, az élettel, a halállal. Kárhozattal, üdvösséggel. Kenyér és víz, egy az éggel! Oltári láng, gyújtott fészer... Csipkebokrán szívem ég el! ======================================================================== Honfoglalók Fölöttük az ég viharral, Tele pata s bivalynyommal; Villogtatott ezer fenét, Kifordított tengerfenék, Elôttük a bokrok ölyvvel, Szláv, kabar és besenyôvel, Lassan több volt a sebesült, Mint ki kócos lovakon ült, Egész népe oda veszne, Ha fordulna, visszamenne, Föláldozták az agg Álmost, ki népével visszavágyott, S Árpád véres gyula-karddal, Lezúdult egy marok rajjal; S a szekérsor, a málhájuk, Mint füst, lassan folyt utánuk... ======================================================================== Magyarok szimfóniája A hold most csókos csoda-kút, Ezüst poros a vén tejút. Valahol zúg egy kômalam És elmereng egy dallamon. Gellért és Walter hátranéz És lassan minden ködbe vész... ======================================================================== Tihanyi domb Hull a fény a Tihany dombra, szórja az ég nyalábolva. szórja, szórja, szórja, szórja, mintha négy nagy sebbôl folyna. hull a fény négy nagy kék sebre, teméntelen nagy, kék vízre, a nyihogó, vad habokra, hullámsörényű lovakra... hull, hull a fény, énekelve. Aszófônél egy lófejre. Aszófônél egy kopjára. tán a horka sírdombjára. Mikor testét felnégyelték, ami maradt, itt temették, átvert szívét, kivájt szemét, Tihanyba meg szép Szár Endrét. fénnyel telik száz barázda, arany írással a tábla. hull a zsarát hét határba. a szívemre, a hazámra... ======================================================================== Hazám I. Ôszi levél Ôszi fákon. Ôszi holdfény ôszi tájon. Ôszi arcod Ôszi tájkép. Hallgatagon, Némán is szép. Ôszi szél csak Fújja, fújja, Felejtse el, Aki tudja... Keresztednél, Ki megállott, Annak neve Legyen áldott! ======================================================================== Somogyi táj, aranybölcsô Ahogy dalom most kibontom, Egész ég a pólyarongyom. Rinya fölött arany felhô. Várd, amíg a csillagod jô. Aki vár, kit sors marasztal, Nagyobb lesz, épp hét arasszal. Mindenkinél nagyobb lesz ô. Somogyi táj, aranybölcsô... Hej az apám, hej nagyapám, Üres markát fújja a szél. Tôlük nekem jussom nincsen, Csak a szó, mi dalban beszél. ======================================================================== Bogár Imre Látó szemed, jaj, kiszúrva, Rajtuk két öl föld van. A válladon, dacos szádon, Hej, mekkora csönd van. Nem fehérül vászonüngöd, Sem fogaid fénye. Grófkisasszonyt ölelgettél, Léprementél érte. Bogár Imre, ölôidnek Megbocsájtasz, látom, A sírodon nem fegyver nôl, Furulyafa, három... ======================================================================== Áldassék Áldassék ez alkonyóra, Simogass meg Istenem. Szórd kegyed kis lázadódra, Összeteszem két kezem. Legyen békéje a szóknak, Lehunyom a két szemem, Könnyezôknek és síróknak. Simogass meg Istenem. Minden harc és minden lárma Csituljon el szívemen. Te lakjál benn, te légy álma. Simogass meg Istenem. Áldassék ez alkonyóra, Összeteszem két kezem. Szemem húnyom, figyelj szómra. Simogass meg Istenem. ======================================================================== Örök embersors folytatásnak lenni Ez vagy te, boldog huszonhárom évem, Glóriás kezdés, megállt folytatás. Tavaszaim fehér mámorában Istennel kötött boldog, tiszta nász. Tulajdonképpen Fehér folytatás vagy És kezdet egy nagy kezdet kezdetén, Ahogy lelkem nyúl az ég felé, Úgy teljesül benned is a fény. Örök embersors folytatásnak lenni, Bennem a folytatás mégis megakad, Valaki testem márványsírkövére Meg nem lett neveknek, koszorúkat rak. Óh titkos embersors! egyre megy Minden itt, S te ugyanaz maradsz, Minden percben mégis változol, Öröktôl-gondolt sorsúton haladsz. Napjaim arcát magadban hordozod, Igés jövendôk hordnak benned hôst S köszöntöd a tegnapok futását, Mint régismert, titkos ismerôst. És eljönnek a szárnyas látomások, Piros esôt zúgatnak rád a fák, Kínálkoznak harmatos Tejútról Örök diadémnek csillag-koronák! Tulajdonképpen Fehér folytatás vagy, Fényben kezdett kezdet, tiszta folytatás, Mi tart mégis s formál ugyanazzá S miért leszel minden percben más? ======================================================================== Különös, furcsa imádság Nem kérek mást Uramisten, Lankadt szívvel, nagysokára, Csak egy csendes, szép imádság Maradjon meg alkonytájra. Hogyha majd az álmos este Szívemen keresztbe fekszik S a virágok fáradt kelyhük Szépen, csendben leeresztik, Tudjak mosolyogva halni. Kísértésbe ne vígy többé. Hiszen ilyen ritka rózsák Az égé már, nem a földé... ======================================================================== Tégy félre valamit Tégy félre valamit Csendedbôl s tégy félre Lármádból, nyárból is, Mi elég lesz télre. Tégy félre valamit Örömbôl is, ha van, Jó lesznek morzsái Majd a bánatodban. De bánatodból is Tégy félre valamit, Kell a súly, mi ajzza A lélek szárnyait! Tégy félre mosolyból S a könnyeidbôl is, Egyetlen drágagyöngy, Mely soha nem hamis. Szíved, mindent, felezz! Emberséged soha. Ha az kell: tékozolj! Egészbe add oda! ======================================================================== Magyar nyelv Magyar nyelv, édes, Édes anyanyelvem, Hol születtél? Hol szívtad ízeid, színeid? Csadamély-zengésű zenéjét friss, fürge szavaknak? Néha vihar vagy! Néha parázsló tűzvész! Kikelet! Néha meg telt ég s rajtad csillagmiriádok ragyognak. Harmat vagy néha; pár furcsa virágon könny vagy és illat vagy! S nyáron Madárdal. Halk patakcsobogás. Szitakötôk szárnya-danája. Édes, távoli zümmögés. Vagy kiáltó dörgés. Vad indulatok vad Villámló zuhatagja. Fák szava, szél szava, rétek imája. Völgy ölelése. Kurjantás. Ének. Szeri-dal Hallali! Harci vezényszó! Havasok nyögése. Cikkanó késhegy! Kôbalták izmos zuhanása. Néha meg nádsíp. Hajlékony fűzág. Fűvek lágy selyme-simulása. Bársony tilinkó vagy, ôz-sírás, fekete lombú vadonban. Néha meg kard vagy! S kit megsebesítesz, örökké érzi hűs pengéd élét. Bárhol barangol, idegen földön; utakon, tájan, országhatáron -- Visszasír téged! És visszaérez, mimt anyját a gyermek, Kirabolt sír a holtat, esküjét a lélek... Szeretlek, édes anyanyelvem! Igék, alanyok, lobogó hajú jelzôk! Bô teli-zengés, remegés, sejtés, leányszemű álom. Férfi-erô! csillag, gyöngy, forró, diadalmas asszonyi alázat. Mert te vigasztalsz, lelkesítsz, áldasz. S rajtad keresztül hallom, szólni az Istent! És szeretek mindent, Mit kifejez csodadús-ölű árnyad, Fényed, muzsikád, dallamod, hangzatod hajlékony s kemény vonala. Szeretem azt, ki téged beszél! Ott csüngök az ajkán. Kiben vérré válasz és más szívek rétjét öntözöd bô folyamoddal. Játszom veled. Simogatlak. S mint piros cseresznyét Szedegetlek rímed kosarába. Imádkozom rajtad. Tisztellek. Ízlellek. Kortyollak halálos korttyal. Belôled kötözök szárnyakat a földre, Hogy közelebb jusson az éghez... Mindenkit szeretek, akik értenek. Halkan mondanak téged. Kik testvéreim a szóban, szavaidban! Mint ámuló gyermek, állok elôttük, Kerekre-nyíló, csodálkozó, nagy teli-szemekkel. Kik úgy jönnek le a dombról, viharos hegyekrôl, jönnek a rétrôl, mezôkrôl, Mint hatalmas szálfák! Rengetegek orgonálnak szívükben. Vállukon szerszám, kezükben kakukkfű, hajukban csillag, Amiket ide áldoznak és szétszórnak közöttünk; S mind, mind téged, anyanyelvemet beszélik. Ujjongok velük, kik teveled indulnak, hódítni világot! Hogy naggyá tegyenek, idôk s emberek felett, örökre. Amen. ======================================================================== Életem Úgy adták a századok életem Kézrôl kézre, mint korsót Áldomás után, harcos ôseim, Mibôl erôs és boldog jövendôt ittak. Tele van a rét gyöngyvirággal S kelyhükbôl sárgabögyű rigók Szürcsöltek, piros csôrrel, Víg dalt és új tavaszt... S elszálltak a hajnali szélbe. Óh életem, te drágamívű korsó! Gyöngyvirág édes, szűzi kelyhe. Ki fog tele tölteni téged S ki fog kiinni fenékig? ======================================================================== Betlehemi éj A hold beszűrt a kunyhórepedésen, Ezüst almot hintett szerte szépen. A glória már fényes-messze zengett. Elaludtak. Szendergett a Gyermek. Mária édesen a bölcsôre hajolva, József, az ács, s fejénél a szalma. Aludt a csacsi és a hű ökör, Ez éjjel nem riadt egy kutya sem föl. Bogrács alatt a tűz. Csuporban a tej. A fák, a bokrok, mind. És száz virágkehely. Aludt a jószág. A tágas gádorok. A mindig virrasztó csordapásztorok. Egy kis bari, tán álmán, bégetett, Sóhaja gyapjak tavába veszett. Aludt a ház. A csend. A kispatak. Háztetôn a nád. S a házelôtti pad. Aludt a szerszám, a szíjj. Ostoron a nyél... A gyalogúton állva, elaludt a szél. Gyöngytollú szárnnyal, mind, a madarak. Aludt az éj is, egy nagy fa alatt... A glória már csak szinte zümmögött, Mint a hold zenéje, alvó fű között. A Hűség virrasztott Léptét hallani, Hogy ébren legyen itt Mindig valaki... ======================================================================== János apostol egy szirommal beszél Már nincs hazád! Ég és föld közt lebegsz, Akár a hold, akár a Nap, A planéták és a csillagrendszerek. Tán a Lélek szárnya mennydörög, A természetfölötti fogantatás! Még fogni szeretne a föld, örök Súly s tép e fénylô szárnyalás. E zuhanás, a mélybôl fölfelé -- Vagy le; -- hisz itt nincsen már irány, Erre, arra. Az örvény van jelen. Helyed ismeretlen már a fán... Nincs jászol, szalma, -- angyalak kara Nem kiált rád zengô glóriát. De leválva az almafakocsányról, A világ hazád és már nem hazád! Virág voltál, örökkön örökké! Nem marad utánad egyetlen gyümölcs. Eloldtad magad minden elmúlástól, Csak pillanatra láthatott a föld. Stigmád a fény, a lételôtti lét. Nem tapad rád a végesség íze. Ujjongva szállsz. S a fénybe hozsannázod: Kezdetbem vala az Ige! ======================================================================== Húszévesek malma (Korunk falára) Malom vagyok s az élet ittfelejtett, Zúzott vitorláim nem próbálja szél. Kifogyott a búzám, üres a garat, Villámló viharral új harcra nem kél. Bennem ôrölték a háború lisztjét, Doberdó vad poklát, ágyúszót és jajt, Felöntômön bús, véres álmok nyíltak, Innen zsákolták a világba a bajt. Eszméket öntöztek dúlt garatomra, Kant és Nietzsche volt a keserű molnár, Fekete volt a liszt, ganéja, pora Befogta a tengelyt s azóta nem jár. Tépett vitorlával, kigyúlt viharban, Lisztemet szórták diplomata-boncok, Egymást kenték vele, míg alig láttak, Ôrültek, zsenik, kanászok, bolondok. Átfestettek és ,,új kultúrát'' írtak Megrokkant, esett, keshett vállaimra, Tanították Hitlert, új ,,emberséget'', Szemükben Isten -- álom, utópia! Kultúrából csók lett s csömör a csókból, Kín a szerelembôl, s adója véres, Megôrült kánkánt jártak a századok, Nincs búza garatra, ami van férges! Jöjj hát Molnár! Jöjj tavaszunk a télre! Friss szél feszítse a malomvitorlát, Új emberség s a világ korhadt malmát Forgassa meg vadul új fiatalság! ======================================================================== Invocatio Az éj dajka énekelget, Dajkálja a síró eget. Épp most kezdi bepólyálni, Fehér felhôk pelenkái. Ráülteti egy csillagra, Tejút tejével itatja. Tör melléje holdkalácsot, Szinte hallani, hogy csámcsag. Engem ne tejjel itasson! Vad szelekbe pólyálgasson. Nekem villámokat adjon. Zivatarba takargasson. Izzó koszorút fejemre, Adjon csillagot kezembe. Verjen, sose dédelgessen. Engem viharnak neveljen! ======================================================================== A szentlélek himnusza A Lelket várom, a Nagyszerűt, Mi Szépségekben szíven üt. A Lelket, ki az Atyától lett S a vizek felett lebegett. A Lelket, akiben élet forr, És rózsáival teleszór... A Lelket, mely gyújt, csodát mível, És betölt kegyelmeivel. Mi föntrôl, egekbôl árad át, Az örök élet áramát. Mi telít, ürít és újra tölt És újjászületik a Föld! A Lelket várom, az Ihletôt, Ki megvigasztal szenvedôt, Ki megihleti az alkotót, Akartat velünk minden jót! Ô áll mögötted, ha verset írsz, Ha víg vagy és ha sírva sírsz. És rádcsorog, mint hű, szende fény, Mint piros szárnyú költemény. A Lélekre várok, lesem én, Mely örök ifjú, sose vén. Ifjabb, akár e zengô tavasz És szirmaival behavaz. A Lelket várom, dús égi Szél, Ott fú, hol akar és beszél. Mond kimondhatatlan szavakat És kormányoz világokat. Mint Isten zord villáma repül, Pápák szavára települ. Zúgó Vihar, mi úgy rohan át, Hogy elgörbülnek a koronák. Mint irgalmas szellô lengedez, Békéjével simít, legyez. Megkérem, mondjon majd értem szót, Védje az egyedülvalót. Velem, veled, és vele legyen, Hogy minden ember szent legyen! Legyen, aki víg s ki bús, az is, S legyenek mind a holtak is... A Lelket várom, Vigasztalót, Hogy szóljon és mondja azt a Szót, Mi tisztán a Lélekbôl való, S egyedül örökkévaló! Amely minden szóba beleszól, Melyre a cédrus meghajol, Amely száll a Libanon felett, És Kérdés is, meg Felelet! Amely zengve zúg és zúgva zeng, Magasságban s a mélyben lent! Ki az Infernókban s Poklokon, Az egyedüli Hatalom! És ki egyedüli Úr csupán, Pecsét, az Isten trónusán! ======================================================================== Tűzhimnusz Tűz, te dalolj, okosíts, Új reményre jogosíts. Tűz ragyogó lobogó, Madárdal, citeraszó, Szárnyaim kidaloló, Tépett eget karoló, Te mohó, terebélyes, Te veszélyekkel késes, Sebeiddel sebesíts, Fellegekbe menekíts! Hordhassalak vállamon, Légy mindig a pártomon! Legyek hevedtôl heves, Lángos lángodtól tüzes, Üllôdön te verj sebes Virággá, tündökletes! Én te, én te, én te, én, Fény te, fény te, fény te, fény! Legyek veled telt edény, Légy osztatlan az enyém! Teljek színültig veled, Míg egészen te leszek! Te én, te én, te, te, te, Versem izzó krátere! ======================================================================== Genesis Szemedben roppant világok Súlytalan és sötét Tömege gubbaszt, de lényed Lakja a menny körét. Kezedben csillag-csapatok Fény-serege fészkel, Még nem teremtettél idôt, Még nincs nappal s éjjel. Még nem mozdult a lusta köd, Szárnyai letörtek, Akaratodban volt csak ég S alakja a földnek. Még nem volt tér és nem volt hely, Hol megvesd a lábad, Még nem volt ember, ki dicsér S zengje sok csodádat! Még nem volt hang és ritmus sem, Nem volt szín, sem alak, Nem voltak halak, állatok, Csak ernyedt ôsanyag. Idôelôtti nagy idô, Csend virraszt az űrben, Minden nem-létezô ragyog Benned, mint tükörben. Még nem indult el semmisem S nem volt még megállás, Magadban voltál, egyedül, S kívüled nem volt más! Ha szóltál, szavad visszahullt, Visszhangként magadba, Önmagadat szemlélted csak S formáltad alakba... Még nem volt múlt és jövô sem, Folyamágy hat napnak, Te tudtad, benned minden van, De ôk nem, hogy vannak! S ím ekkor akartad: Legyen! Minden külön képed. Magadból kölcsönztél színt S mindegyikbe lényed Öntötted át s a létezés Titkát rájuk szabtad, És rajtad kívül zúgtak el, Mik benned ragyogtak! Szemedbôl villan, kidörög A fény s énekelve Hasítja ketté a ködöt, Nappal s éjjelekre... Már mozdulnak szép ujjaid, Hogy vízeid mérjed És fényes útját fussa meg Sok zord égcseléded. Hördülnek dörgô tengerek, Esôk trombitálnak, Víg pacsirtáid egekig, Fellegekig szállnak. Fák születnek és tollasan Lobognak a szélbe, Még anyameleg az új föld S kezedben a fészke. A sár-agyagból indul már Ádám, Éva teste S a roppant csillagok félve Néznek egy keresztre... ======================================================================== Katicabogár Csak csöppnyi piros életed van És hét petty apró szárnyadon. De láttalak egy délután, Mosolyt szórtál pajzán leányarcokon. Kezükbe vettek, s csaltak, csaltak: ,,Katicabogár, merre lesz a párom?'' S te öszötönbôl írt körökön repültél, Szemükbôl aranyozott szárnyon... Örömöt szórtál s kacajt vetettél S ringattad ôket csöpp, kis mese-hintán -- Apróka, hétpettyes katicabogárka, Ha elindulnánk kis életed titkán -- S megtanítanánk mindenkit mosolyogni, Csók-hintákból fonnánk örömöt, Ledöntenénk minden tilalomfát, Rózsa nyílna a tövisek között. Ha csak egy csöppnyit szeretnénk egymást S letörölnénk minden könnyeket S vezetnénk örök, égi körökön, Fényszomjas, tágult, ember-szemeket, Hogy Istent lássák, örökre, mindig S ne fájna beléjük a föld, Egy mérhetetlen Tenger dalolna nékik, Mely minden vágyat tép és tölt... Katicabogár, csöpp kis pettyes élet, Nyári napba haló szárnycsapás, Én ma elraboltam tôled titkodat, Mely egyszerű, nem büszke, nem is harsonás, De mély akár a könnycsepp vagy a tenger -- Igaz, ribilliót, nagy csodákat nem ver, De hova széthull csöppnyi vágya, A szíveket szent glédába regrutálja, S mosolyogni tanul, ki rég elfeledte, Hogy csók-sövénybôl van fonva a kertje, Hogy ringatni jó ezer mesehintán S tükrözni Istent boldogan és tisztán A legnagyobb kincs... Óh kis pettyes testvérkém, köszönöm, Nékem semmi problémám nincs már, Ma láttalak és szétkiáltom, emberek! Csak egy csöppnyi örömöt szerezzetek, Mint a katicabogár... ======================================================================== Mária Szemében ibolyák nyíltak, Kékebb volt, mint a tó, Kékebb volt, mint az ég, Szemében ibolyák nyíltak Hajával játszott a szél, Fehérebb volt, mint a hó, Fehérebb volt, mint a hold, Hajával játszott a szél A tópartan énekelt, Hangjában erdô muzsikált, Hangjában csadálkoztak a hegyek, A tóparton énekelt Kösöntyűjén tisztaság, Szebb volt, mint a százszorszép, Szebb volt, mint a csillagok, Kösöntyűjén tisztaság Cipôcskéjén gyöngyszemek, Halkabban lépett, mint a fény, Halkabban lépett, mint az árny, Cipôcskéjén gyöngyszemek Teljes lett malaszttal, Benne szépült meg a föld, Benne szépült meg az ég, Megváltónk Anyja lett... ======================================================================== Vagy-vagy Vagy-vagy! S legbelül bennem roppant valami. Vagy elérni a Végtelent, Vagy egy szó tövébe roskatag omlani. Vagy kigyúlni szikrázó Csodának, Vagy mihaszna szélben Elégni kis család-parázsnak! Vagy-vagy! Itt két út van és nincsen harmadik. Vagy űzött leszel, egyedül, magános, Vagy olyan, mint minden századik Ember, kisszerű, cél-hôs, hűhós, sietôs, Kis kert, kis szoba, asszony megigézett foglya. Vagy megállsz szent Fáklyának a legmagasabb Ormon S dideregsz, ha meztelen virágok Illatát csapja rád a szél, Korbács lesz kezedben S hű kutyaként, Szűköl benned a vér! Vagy-vagy! Tán már századszor mondom. Az Isten ment az éjszakán keresztül S vállaltam a sorsom! ======================================================================== Úrfelmutatás Tudom, ha nem lennék kettôs, mint Tamás Megáldanál a meleg csodával engem: Táborhegy lenne minden Úrfelmutatás! Tudom, ha tiszta lenne a szemem, Engednéd, hogy lássalak... De kettôs vagyok, a lélek és a test, A világé, a gonosz világé S remegôn, félve, rajongva tied. Kettôs vagyok, igen és nem, a hívés És a tagadás, De csüngök rajtad mély, búgó szerelemmel Szerencsétlen, kétkedô Tamás. Pedig a kelyben szent Véred csobog, A Vér, a Vér, amely kiontatott a Golgotán! Ó, csak egyszer ízlelhesse szám, úgy, Mint ízlelte a tizenegy tanítvány Veled az Utolsó Vacsorán! Ó, csak egyszer engedd, hogy rajtam átlobogjon Az élet, az igazi, bôséges élet, Mely ha a Szôlôtôn maradunk Duzzaszt csodálatos ember-venyigéket, Mert te mondtad, te vagy a Szôlôtô... Engedd, nagy, szent zuhogással Rajtam keresztül ömleni Isteni életed rejtett titkait, Hogy vérem, rossz vérem átváltozzan S megéljem egyszer a konszekráció zengô szavait! Legyek az Újszövetség ujjongó misése, Vihessem misebornak a vérem, Ostyának adhassam a testem S átváltoztasson szavad kábító zenéje... Uram, mikor már sokat miséztem S felkent kezemben sokat hordtalak, S életem a megélt Biblia keríti, A Kosár, a Bor, a Kenyér és Halak És tiszta leszek a naponkinti csóktól, Mi ajkadról, ajkamra hull -- Fogadj el, Élô, égô áldozatnak, S fogjon ostyának engem Isten-ujj, Állj a helyembe és fölém hajolva, Rámvetve öröklátó, tiszta, mély szemed, Leheld rám a konszekrációt, Uram, Változtass át s legyek örökre a Tied! ======================================================================== Hittanóra Itt nincs semmi. Négy iskolafal S a falon feszület. Hatvan gyermek szeme tükröz, Szórják felém éhes lelküket. Valahol messze, egy nagy Ágon Virág bomlik, mint itt a szívekben, S a suhogó, nagy, kíváncsi csendben A megtestesülést magyarázom. Uram, Uram, add meg a szót, Az értelmeset és egyszerűt, Mikbôl áll az örökkévalóság, Hogy mondhassam a nagyszerűt! Kis kagylók ezek s Te vagy a Tenger. Én meg gyarló, kicsi ember, Akarlak mérni roskatag szavakkal, Hogy értsenek, hogy lássanak. Végtelent kilózom emberi súlyokkal! Itt nincs semmi. Nincsen mámor, Mint, mikor a predikátor Megrészegül saját szavától S dörgô igéket zúg melle boltozatja, S átmeditált, mélytüzű igéjét Más szívekbe szelíden csorgatja... Itt nincsen semmi! Nincs ünneplés, zúgó tapsvihar. Csak csendben omlik el a titok, De tudom, mit most lelkükbe írok, Az úgy marad. S ha nem is kapja szárnyra ezer újság, Amit, itt elmondok nekik, Egyszer tôlük is, de tôlem is, Számonkéretik! Mindegy mellett ott áll az Angyal, Paradicsomot vigyáz, lángoló palossal! Itt nincsen semmi! Nincs bók, mosoly, selyemsuhogás, Ha szépet mondunk -- Ez nem ünnepély, nem lázas rohanás Gondolat-hegyek szélmarta ormain. Itt nem kísért gyilkos meredély... Egy van csak itt: a Mély!... a Mély! Ezt látom itt minden szemben, Buksi tavakban, kicsinyekben S e kis tavakon zúgatok át, Sok ragyogó szó-vitorlást, Hogy vigyék e tiszta szívekbe be A nagy Titkot, mitôl Ágostan összeroppant... Ó, Uram, én nyomorult hant, Hogy magyarázzam meg e kicsinyeknek: Te az embert úgy szeretted, Hogy emberré lettél egy téli éjszakán S meghaltál értünk a Golgotán... ======================================================================== Hegyibeszéd Már régóta nem sírtak rózsát a kertek, Meztelen testtel lihegett a nyár. Megszorult magban meghalt a kenyér S csókasereg csippantotta, kár. Nem történt semmi! Holt mágusként, Nehéz álmot álmodott a tó. Csoda lenne, ha valaki most szólna Fehér testet öltene a szó... És szólt egy éhes, minden a Kenyér És szólt a bölcs, több a Gondolat. A kéjenc búgta, legtöbb a Vágy, A filozóf, a Lényeg megmarad. A hivatalnok, fizesd meg Adód, A hatalam, Tömjéned add nekem, A katona, legnagyobb a Kard, A bankár hencegett, ki bír velem? A vak sikoltott, jaj szeretnék látni, A szerelmes, minden Szerelem, Az optimista, minden csupa Rózsa, S a pesszimista, minden Sírverem! És nem történt semmi... És ott álltak a hegy tövében mind. A koldusok s a vétkes vámszedôk És éppen arról folyt a szó közöttük, Hogy megtelnek mind a temetôk, Hogy elhervad a virág és gyönyör, És kár jónak lenni, boldog az erôs, Boldog, ki mindig csak kacag És mást legyűr, és rangos, tehetôs... S az út porában, vállig érô hajjal, Lassan Valaki, föl a hegyre jött, És úgy látszott, mintha, mintha szállna S aranykör lebegne a feje fölött. A tömegbôl még a panasz morajlott, Mikor ô szólt halkan, hogy elég! Homlokán megfénylett a betlehemi csillag S testet öltött a hegyibeszéd. ======================================================================== Ideál Úgy történt, a tanítványok Kutatták, mi legértékesebb? Mindegyik mást tartott annak S vitájuk egyre hevesebb... S szólt Péter, legszebb a tenger, A mély és benne a halak. Dehogy, szólt rá Bertalan, Legszebbek a madarak! Legszebb a csend, vélte Fülöp, Tádé rá, a csillagok. Legszebb az arany, suttogta Júdás, Szivárványnál szebben ragyog... Mégszebb a kalász, szóla Máté, Belôle lesz a kenyér, Jakab megtoldta, szebb a szôlô, Belôle bor lesz s borból vér. Tamás komoly volt, legszebb az ég, Merengett a teremtett világ, Jánas mosolygón álmodott, Legszebb a rét s a hóvirág! S folyt a vita... Sose lenne vége. Sodra nôttön, gyorsabb, hevesebb. Jézus ott állt, fehéren a napban S magához vont egy gyermeket... ======================================================================== Egyszeregy Szemben van a nagy iskola velem, Hatvan-hetven apró kis fejen Az egyszeregynek szörnyű titka jár. Nyitott ablakon figyelem, Hogy vergôdnek szabad kis fiúk, Mint kalitkába zárt madár; Apróka, szöszke lányfejek Siratják, hogy elfutott a nyár... Egyszer egy az egy! -- kiáltja Kórusba sok gyerektorok. A végtelenség ajtói mögött Ezer kis huncut angyal mosolyog! Mert nehéz, nehéz a számtan titka, Pedig a számoknak lelke van! Oh mit ér az, mit ér az, ha E kis fejek elôtt rejtve van. Egyszer egy az egy! -- kiáltja Kórusba mind, valahány S szűrôdik a hangegyveleg Az utcán át, szobám ablakán. Fejem lehajtom. Töprengve töröm. Bizony nem értem, hogy szaladhat A Föld, a Nap s a többi bolygó Biztos és örök körökön... Bizony nem értem én sem, én sem, S velem nem értik sok nagyok, Hogy mért vannak gazdagok, szegények, Mért vannak jó és rossz napok? Bizony nem értjük mi sem a sorsnak Kuszált és néma titkait, Az élet, nádpálcás vén tanító, Mindennap új titokra tanít... Fejem lehajtom: a számnak lelke van? Oh e tétel hamis, hazug, Szörnyű képlet kifejezni Számokban a háborút! A számokban ott nincsen lélek, Gsak millió és millió halott, És vérben áznak az utcafrontak, Gyárak, tetôk és balkonak... Oh, nekünk, nekünk is nehéz a számtan, Kiszámolni, mily messze van az ég S életünknek elgyújtott gyufája, Mily mondhatatlan gyorsasággal ég! Szörnyű kín, kiszámolni békén, Hány ember hal meg éhesen, Hány ember hal meg bűnnel lelkén, Eltorzult arccal, rémesen... Oh, szörnyű, kín a kétszerkettô: Ma te halsz meg, holnap én! És nem fáj sorsunk senkinek sem, Ki sem mereng majd sorsunk kövén... Élet, Élet, nagy tanító, Porosak, sárgák a padok, Mire minden titkodat megtanultam, Úgyis tudom, hogy meghalok. Mert soká tart, míg megtanuljuk A sírás és az öröm dalát, Soká tart, míg kijárjuk szépen Az ezerosztályos életiskolát. Saká tart, míg rájövünk, magunktól A szelídség, több, mint az erô, Az alázat a legszebb virág, S a tisztaság, a legszentebb tetô! Szemben van a nagy iskola. Az egyszeregy még kórusban cseng. Száz kis arcon, száz kis szívben, Virraszt az ismeretlen csend. Az értés csendje. Az értelemben béke költözött. S napsugár-ruhába, hófehéren Az Isten jár a vén padok között... ======================================================================== Ember Én láttalak a falanxokon És láttalak, mikor lelked a végtelennel rokon a magasokba hívni szállt; és láttalak, mikor az elsô motor megállt, mikor az elsô Elmélet megbukott, mikor a dac, a vér, a jaj, a szó -- HAZUDOTT! Láttalak, mikor agyadból kipattant az elsô szikra, mérget-foganó s lettél a szkepszisek rokkantja, magad vesztébe rohanó. Láttalak, mikor magad jajgattad minden Tiborcok panaszát, láttalak, mikor Izoldáért égtél s megcsaltad, mint Fauszt Margarétát... Láttalak már gôgös fáraóként, öntudatod nagy gúlahegyén, s láttalak szétmálni romlott agyvelôvel tébolydák síkos sarkkövén... És láttalak már -- oh csak újra templom-alázat arcodon, Jézust kiáltottál s elestél bátran Jeruzsálemért keresztesharcokon! Lelked királyi kenetével megcsorgattad öntudatod mélyeit, Canossát jártál, vezekeltél s újra élvezted Egyházad fényeit! Ember! Ember! Ember! kiáltsd, hogy Isten! Mert meghalnak az Elméletek és elsápadnak a hűs csodák, lemállnak a kultúra rongyai s nagy szent testvériség fog át, az örökbôl öröklét zenél, igaz emberség harangja kong, és meghalnak a politikák, amiknek láza tép és ront, lebuknak a Trónok, Börzék, Bankok, Gyárak, Börtönök, s elrácsolatlan önmagadban megtalálod az örököt... ======================================================================== Vádlottak padján Neve: Puszta Sándor Kora: Huszonnégy év. Haja: Barna. Szeme: Kék is lehetne, de az is barna lett, Belehalt az ôsz, mikor született. Arca: Ovális. Homloka: Fehér. Vádlott lett. S nem tudja, miért. Vád: Szereti a csendet, holdfényes álmot. Néha kezébe fog egy mese-husángot S gondba-fúlt lelkérôl elveri a bút. Utálja a Kartelt. És a Háborút. Vád: Kicsit ábrándos, csodakergetô. Hiszi, a földre újra eljön Jézus, Ki az Egyenlôség, Igazság és az Út. Hiszi, hogy újra eljön Ô! Vád: Egy kissé, kissé bizony fiatal S az élettôl már mindent megtanult. Új jövônek harangját kongatja, Mi dicsôbb s szebb lesz, mint a múlt! Vád: Éneke néha túlontúl merész, Újzengésű, dacos, mélyet kongató. Szava mégis a pusztába kiált, Mint Sina-hegyén a prófétaszó -- ... Vád: Csillagot les hosszú éjszakákon, Látomást lát, fénylô utakat keres. Végigvágtat a magyar ingoványan, Mint Gellért, legendás vándorszekeres, Vád: Istent és hazáját nagyon szereti. Gyűlöli a lompos, cifra, úri szót. Szent Pusztaszernek ôs-dalát dalolja, A gôgöset és örök lázadót... Vád: Hogy kissé korábban született S vállal nagyobb, mint a többiek. Forrás, vizében szárnyas csillagok, Meríthessenek belôle több hitet... Vád, vád után... S újra, újra vád! A Bíró néz s arca épp olyan, Mint a mélybôl titkosan feltörô Örökváltozású idegen folyam... A Bíró néz... Újra, újra kérdez. Bűnei... -- Adatok -- A vádak ezek ... Fejem lehajtom, magamban mondom: Minden igaz. Én nem fellebbezek. ítélet zúg. S a messzi, messzi kékbôl Fejemre száll nagy, tüzes korona, Kínzóm, gyötrelmes, szép poétasors És nem vehetem le róla soha! Csak állok, állok tehetetlen, szótlan, Piros higanyként lobog fel a vérem. Fölöttem a sors végzése harsog: A vádlott bűnös! Arra ítélem, hogy éljen! ======================================================================== Szent Sebestyén I. Megálltam. Immár nem lépek, szent nyomodat követve. Mint szálfa állok. Egyenes, vad cédrushoz kötözve. Ne vesd meg, hű szolgád, Szemérmes. Hogy ily esztelen. Elôtted lángol. Vérében parázslón. Teljes meztelen. Kifosztva ujjongok. Ujjongok, Elôtted, ruhátlan. De hulló vérembôl csurranó, bíboros ruhám van! Zizegô nyilakkal szegezel vérzô Tenyeredbe. Sebestyén zörget, ó Irgalom, ajtódon. Ereszd be! ======================================================================== Elszakadt, tépett gyökerek Kisfiú voltam, apróka gyermek, A nagyok hívtak, halottat nézni. Egész éjjel nem tudtam aludni, Remegtem, kezdtem szorongani, félni. Megfigyeltem, a felnôttek bátran, A halotthoz hôsen közel mennek, De azóta borzongattak engem, A frissen dombolt, fekete vermek. Most a sorsom úgy hozta, felnôtten A sírgödrök pereménél állok, Haldoklók hívnak, temetek gyakran S a halálról bátran prédikálok! Szembe kell állnom a koporsókkal, Látni, fájnak a szakadt a gyökerek, Érezni, bárhol, bármerre járunk, A temetô jön egyre közelebb! Megnôttünk, s látjuk, ezer gyökérben Fáj, aki elment s aki ittmaradt; Bús töprengéssel tudjuk magunkban, Nekünk ezután, neki hamarabb... Elszakadt, véres gyökerek kínja! Mi az emberszíveket bevérzi, Jó lenne lenni apró fiúnak, S a temetôt, csodakertnek nézni! Csodakertnek, hol fecskék dalolnak, És bimbót nyit sok titok-virágszál, Angyal jön, a szárnyaival ráüt És sok sok lélek tisztán égbe száll. Jó lenne dalolni szép tavaszban, Mint víg pacsirta, ha int a nyár S ha elmegy valaki, sose tudni, Megnémította szívét a halál... ======================================================================== Látod, hogy idefénylik Budapest? Látod, hogy idefénylik Budapest? Nem adnám érte, hidd el, kis falum. A halk esti Angelust nem adnám, Sem a csendet, mibe a nap kihuny. Ott testet ront, forrósít az élet S a Bűn tébolyként részegedve jár, Itt akácok illata mond ávét S hazaballag az aranyszôrű nyáj. Látod, hogy fénylik, izzik ott a lég? Az Pest, a földnek testén pörsenés. Város, a csodák, titkok szigete, Dorbézlón, tékozlón, forrón mesés... Mégis, mégis mások itt az esték, Csillag-olvasó leng a kis közön, A délután meleg kézszorítás S ha jô az alkony, békésen köszön. A temetôn bölcs halottak hálnak, Sírokra hajlón suttognak a fák. És tavasszal kék patakba folyva A dombról lejônek az ibolyák! Egyszerűség, csend van, mint Naimban. Mindnyájonkat egy törvény ölel át. Ott most veszik meg Pénzen az Erényt S az Úr úgy sújtja, mint rég Szodomát! ======================================================================== Titkok között folyik életem: virágkehely és holt bogárka szárnya, napkorong a tenger kék vizén vagy ôsz hajszál anyám hajába, mind titok az Isten tenyerén. (Róma, 1936) ======================================================================== Fiatal nyári éj Fiatal nyári éj dalol. Róma fölött ezer csillag. Dúdolgatok a nagy éjben, Kitárt szívvel, csak magamnak. Hát mégiscsak ideértem. Szívem dobban most e dalban. Nem tudom, a csillag vagy én, Fénylik-e most magasabban? Lelkem fehér jegenyéit Keleti szél viharozza. Én emeltem föl a fejem, Vagy az szállt a homlokomra? Róma ======================================================================== A Monte Pinción Kék az ég, mint fecske szárnya. Arany fény a bokrokon. A dús illat, lomha gálya, Leng a tamariszkokon. Csendbe rívó pán-furulya, Nymfa rejti szép fejét. Lucrécia vére festi San Pietro tetejét. Haja szôkeselymű fürtje Fénysugár a lombokon S fôlehajtva mellettem egy Pogány isten eloson... Róma ======================================================================== Ôszi szél a tengeren Ôszi szél. Hideg. Sablonos. Ilyen volt a tavalyi is. Az éjszakák nem beszédesek, Bár fogsoruk nem hamis, Amivel szívembe tépnek. Sósak. Csípôsek. Vadak! Rikácsolnak céltalan Fölöttem furcsa madarak. Bolond világ. Se ôsz. Se tél. Csak fúj a szél. Csak fúj a szél. Ostia ======================================================================== Moment musical Ó tenger! Ó éj! Már semmi sincs. Csak Hallgatagon leülni a kôre, Hallgatni és nézni elôre S rádűlni az éjre, Mely az éggel összeötvözôdve, Süllyed a vak mélybe... Ostia ======================================================================== Michelangelo Róma fölött vak-gyorsan este lett. Ô halkan tette le az ecsetet. Rôt fényt szitált a puha esti kék, Szipogva itták szomjas estikék. Az ôszi éj vad színekbe bomolt. Égerágra szállt vörösen a hold. Nézte s szívében kezdett rémleni: Ilyet nem tudtam soha festeni... A Medici... Fáradt szíve, csontja, Emberhangon megszólalt egy szobra. Mikor faragta, felhörgött: Te élsz! Térdére sújtott: Hát mért nem beszélsz!? Az ég borult el? Szeme felleges? Fölnézett. S már nem látta, mit keres. A San Pietro századokba lát, Ô tette rá a gyôztes Kupolát! Szobrai, a festmények is élnek, Freskóiról ködszerűen lelépnek. Egy vén fáklyának fénye csordagál, Mellette szótlan hét Sybilla áll. Nem tudott nekik semmit mondani, Pedig pápák voltak barátai... És jött Az, kiért festett sok falat, Holdak zúgtak el lábai alatt, Most int. De mért süllyed a Föld? Miért? Az Örök Kupola nyílt... Hazaért. Róma ======================================================================== Csillagtalan háromkirály Meggyújtom most ím a tömjént, Mint ünnepen, azelôtt. Meggyújtom, hogy boldog füsttel Lengjen, önmagam elôtt. Aranyomat koldusoknak Szórtam ezer alkonyon, Messzirôl jött háromkirály S most nincs semmi aranyom. Fázó mirhámmal megkenem Emberségem, homlokom, Míg az Ég vár, küldje vagy ne, Gyôzedelmes csillagom! Róma ======================================================================== Giordano szobránál Mindennap itt megyek el. Orromba csap a máglyaszag. Süt a nap. Megsütöttek, barátom. Piazzi di Fiori, százezer virágon Szikrázik... S az a század? Nacsak, Virág s halpiac ez egyben. Süt a nap, ôket is sütik, Orrt facsar az átható máglyaszag. Sorra kerülnek kicsik és nagyok... Giordano Bruno, aki itt elégtél, Mit jósolsz nekem, ki éppen ma, Huszonötéves vagyok -- Róma, 1936. X. 28. ======================================================================== Köszönöm A Pincio fái közt Megyek magam. Mily csendes az ember Ha maga van. Arany ágak között Hal meg a nyár, Tűzpiros ravatal. Mily szép halál. Nyomomban huszonöt Évem kocog. Most szöknék elôlük, De nem tudok. Leperdül a fákról Egy-egy levél S korona lesz, mire Fejemre ér. Senki se látja itt, Mint gyújt a láz: Királlyá, Dózsává, Hogy koronáz! Róma, 1936. október 28. ======================================================================== Somogyi köszöntés Babits Mihálynak Arany csizmában jár a nap a hó tetején, Bele se süpped, szállongva száll és szállok vele én. Hát hazajöttem. Újra itt vagyok! Somogy, Somogy talaj és gyökér maradsz te nékem, bárhol is járok, örökké te vagy s te leszel a vér, mi eremben tüzes napokat gurít, dalra tanít vagy könnyet oroz, gyermekéveim egy ingbe szaladnak benned s tájad lágyan beporoz csókjával, szívével s öreg tenyerén egyformán kel a nap, jön a hold, egyformán csavarog a Göncöl és rínak az erdôn kis pulya dalok... Most tél van. S a mélyben alszik a gyökér, szendereg s benne harsan a csíra, pendül a vér s úgy tavasztájon majd kilobog a virág selymes lobogója, ha megjön a fecske, megjön a gólya,-- vállán korsóval a lány megy vízért, tele lesz patakod hallal és réteden ujjong száz hold pipitér! partodon hosszú haját majd csókra lebontja a nyír, meg a barka, játszik a szél s meztelen vállát a fűz betakarja s úgy néz el messze, hol ingük leeresztve mosakodnak a fák, meg a bokrok az esteli fénybe s ibolyák kora kacajából készül szivárvány, kontynak a tájra s pártának az égre. Jó, puha csend lesz, kolomp se szól, vár, alszik a pásztor, alszik a nyáj már, alszik az erdô s friss moha-párnán álmodik az éj... Jön a hold s mint piros pecsét nagy kék levélen, lebeg az űrben, hallgat az égen... Így lesz, tudom. De most tél van, Alkuszom a nappal s egy kicsi fénnyel, mert porzik a hó és zsebredugott kézzel mint csavargó suhanc, fütyörészik a szél. Mégis csak szép vagy! Rómából jöttem, csended bársonyát terítsd rám puhán, csókold meg forrón kisfiad szívét s engedd, hadd nézem tájad, hol messze mint fehér minarétek állnak és várnak a jegenyék. ======================================================================== Apám És minden elmúlik... Örök törvény. Nézem, nézem fényképét a falon. Magas homlok, szigorú, dacos száj Mégis mosolygott a ravatalon. Ez az elsô versem rólad, apám, Égignyúló, hegy-ember, óriás, Csillag kellett? válladról elértük, S melletted elcsitult a jaj, sírás. Kertedet s a méheket szeretted, És álmaid, mint a virágas fák, De szél cibált a tavaszi kerten, Az élet néha ament is kiált! És tenéked bús ament kiáltott, Bennünk kongott tovább hideg szele... Nézem, nézem fényképét a falon, Szemem egészem az ô mély szeme! Hirdette, hogy a látás boldogít, Mi másoknál, mindig többet láttunk. Ô Forrás volt, én meg Delta lettem, Évek avarján csörtet a lábunk. De régen volt, hogy elmentél, apám! Itt hagytál az életben magamra S e borulatban, mint két jegenye, Nézünk égre, örök csillagokra! ======================================================================== Karácsonyi graduálé Ezüstöt fújt a zuzmara A kertre és a fákra Karácsony van, szűz béke hull A békétlen világra Mint hétágú gyertyatartón Csillag ég a gesztenyén Friss szél száll a fehér havon S rád villan a hűvös fény. Mezítlen fürge angyalok Surrannak kint a hóba Becéznéd ôket itt fognád Nem állnak veled szóba Hová gurult a gyerekkor A régi régi játék Harminchoz nem vagy messze már S felkomorlik az árnyék. Férfi vagy már haj elfutott Az ifjúság hôs álma, Kezedben fegyver szerszám toll S hô homlokodon szánt a Gondok ekéje, más sorsok Zord virrasztója lettél Neked csak csikorgó fagyot És zúzt küld a hideg tél. A jászoloknál József vagy Nem a tied a gyermek Más bölcsôkre hajolsz csak rá S lábad alatt mély vermek Nyílnak nyílnak s a napjaid Búsan belé dobálod De égô testednek tüze Ôrzi a dúlt világot. Mi lenne mondd ha minden vágy Beteljesülne menten Ki szállna harcba vérrel itt Ki élne akkor szenten De induljon ki csillagot A vakulásig látott Oltson el minden tüzet hogy Felgyújtsa a világot. Hajíts hát fáklyát fénytvetôt, Fellobbanót a hóba, Vagy nagy fekete keresztnek Állj útra ácsolódva. Hol vannak régi váraid - Ím tornyod van a gondból -- Mit könnyű kézzel formáltál Rég jó puha homokból. Hol a zászló és hol szemed, Mi pocsolyákba tengert Látott szép Óperenciát És az emberben embert! Férfi lettél, látod a kor Bekormozott csúf-rútul, Keresd meg anyád szép szívét És füröszd meg a bútul Szíved te szepegô gyerek Hisz karácsony van, béke. Az angyalok kék szemébôl Ibolya hull a szélbe Tanítsd örömre sírásra Legörbülô bús szádat S visszalopott gyermekséged Ezt a zöld fenyôágat Lóbáld meg s hidd hogy csuda lesz Virággá válik menten Kuporogj a tövébe le És édes önfeledten Aludj míg egy látatlan száj Csókol rá homlokodra Béke virraszt és pár csillag Száll be a vánkosodra... ======================================================================== Aranycsipke Szép aranycsipke leng Krakó fölött, Aranycsipkés vasárnap délelôtt. Százkét torony fénybemártva áll, Az egyetem halkan meditál... Vén templomból Bachot hallgatom, Száz rózsa ég a rózsagallyakon. Mosoly lebeg a kôszentek arcain, Mosolygok én is múltam harcain. Elmúlik minden, csak a Szép örök, Az elnem-múló Szépért könyörgök. Bár tudom, csak kis része vagyok, Két kezembe foghassam a Napot S a lelkivakság éjjelébe vessem, Hogy minden didergô belészeressen! Úgy jöttem ide, mint bús idegen, A Szépség mégis ölelkezett velem: A Máriadóm kôcsipkéivel Kôbevésett himnuszt énekel! S szitál reám, akár egy költemény, A Szépség dala Krakó fôterén... Krakó, 1937 ======================================================================== Impression du Matin Most született meg a reggel, Sugarak a pólyarongyok. Éj vetélte, most a hajnal Babusgatja a porontyot. Az ôszi fák vézna karral Vajákolnak, körül állják, Térdig fénybe botladozva, Kötényes, vén, sárga bábák. Vénebbek, mint ódon Párkák. Hajuk hulló, foguk likas és idôtlen vénlányságukban Tapogatják combjaikat... (Páris, 1938) ======================================================================== Véres alkony Véres tócsa most a nap, Felhôhabok ringatnak, Véres habok ringanak, Fönt Salome táncolgat. Borzongató alkonyat. A szél rémülten szalad, A szél bénultan szalad, A tánc vad, egyre vadabb! Az ég-kárpit megreped, Hull a vére és pereg, Dűl a vére és pereg, Salome visz egy fejet Visz egy levágott fejet... ======================================================================== Jardin du Luxembourg Ezüst pofon, Szinte csattan, Tó tükrén a nap. Bujkál a szél A szobrokon, Ruhájukba kap. Karcsú bokák Alatt zizzen, Roppan a kavics. A fák banyák, Horgolnak... a Fogsoruk hámis. Piros kendô, Száll a szél és Viszi messzire. Mint oldott haj, Szüntelen hull Szökôkút vize... (Páris, 1938) ======================================================================== Metró Robog a metró... miféle menny, pokolba be ragad e zörgô Illés-szekere? a város tekergô vak beleibe? vagy még mélyebbre az üres semmibe? mint egykor Jónás a Cet roppant belében mozgunk zuhanunk egy mesterséges éjben ez a csörömpölés ez a duhogás mindônket egyként a pokolra ráz a kezekben újság szemük mosolytalan e nagy tömegbe mindenki maga van az arcokon fáradt neon-pocsolyák fejük körül vézna petyhüdt glóriák kitôl kérdezzem, zavarba vagyok ezek kárhozottak vagy mind angyalok? állomás... tárul megnyíl a kocsi mint lelkek a Styx-partra úgy tódulnak ki mellettem mintha Dante állna itt együtt nézzük az üdvözülteket kiket az éjben közönyük vezet, hogy veszik elô perzselt ócska szárnyaik s szállnak szállnak föl föl föl a fénybe a föld alól Páris sötét egébe Páris (1938) ======================================================================== Katicabogár a Szajna-parton Véletlenül s ügyetlenül Tán végtelenbôl hullt ide Elém ez apró bogárka A szajnaparti zöld fűbe kézbe vettem és becéztem bíztatgattam, repülj tovább! bár tenger a Szajna néked s a másik part egy más világ, de azért van szárnyad s piros páncélod burka megvigyáz, hét pettyedben a szerencsét, úgy hordozod, mint senki más, repülj bogárka! arany por rezeg át a hidak alatt és vén kortyokkal issza fel szikrázón, szomjasan a nap, az a te íved s a pályád szivárvány-ív, nem mint hiszik, apróka kör, mely összetör egyik virágtól másikig... Bíztattam egyre s föléje a fű, mint Eifel, úgy hajolt, láttam, mindkét hártyaszárnya erôtlen, csüggedt, béna volt. Vízbe hullt és eláztatta a hullám s kidobta ide, épp elém, e forró délen a szajnaparti zöld fűbe. Szegény bogárka! ôs-rokon! hányan így járunk, emberek, mámor-folyón ázik szárnyunk vagy letépik gonosz kezek, eláruljuk csillag-utunk, magához csal pár hús-virág, pedig ívünk az égi kör s részünk az Istenfiúság. Fűre tettem. Notre Dameban nagy ércharangon szólt a dél, csend aludt a Szajnaparton s a fák alatt aludt a szél, szárítkozzunk mind a ketten -- sóhajtottam s a lelkemet kiterítettem a napra melléje, mint egy szônyeget, szônyeget, min tudomány s vágy ezer szekere áthaladt, Páris roppant fénykazlai szárítsátak meg szárnyamat! (Páris, 1938) ======================================================================== Zárás a Louvre-ban zárás, már csörgetik a kulcsokat, Velasquez s Goya elalszik a falon. halhatatlanság ásít s unalam. az égbolt préselt, grécós, giccses, az alkony kanáris. a Madelaine, torony nélkül, vaskos oszlopai alá várja, télkozló leányaid, Páris. (Páris, 1938) ======================================================================== Olvad a hó Olvad a hó. A Pilis hosszú álom után Dörzsöli szemét. Nevetnek dalos csermelyek. Hóvirág nyíl s mint cigánypurdék pôrén Fogócskáznak friss tavaszi szelek. Újholdkor, mint süldôlány homloka Tele lesznek apró kiütésekkel a fák, Levelet hajt néma szerelmük S vadmalacok szopnak alattuk anyát. Még bundán hál a pásztorlegény, de bűvös Ujjai alatt a fűzág bont már víg sípot. Valami csiklandósat álmodik a föld S a csalitosban szólnak a rigók... ======================================================================== Hóvirágok Fehérszoknyás hóvirágok állnak Asztalomon s a váza peremén Csintalan és huncut mosolygással Játszogat a friss tavaszi fény. Hányat aludtunk, míg eljöttetek? Ugye, most már itt is maradtok? De sötétek voltak az éjszakák Fényetek nélkül s messzi partok Nélkületek csupaszok, soványak! Ti hozzátok apró szívetekben Az új dalt, mire erdôk várnak S megváltatlan, hó-korbácsolt mezôk, Pendelytelen, ázott kicsi bokrok, S testvéreink, szótlan szenvedôk! S ti dobtok színes, kacagó csokrot Fecskétlen, borús ereszeinkre. Isten mézet önt nyelvetekre s új igéket szól a boldogságról. Ezüst kürtötök dala megtisztít A könnyektôl, gondtól, manóktól. Mezítlen lábbal futtok szívünkben. A hold éjente pufók s kerek, Ágról-ágra ugrik és a földben Indulnak csöpp tavaszi erek! Olvad a hó s a ritkás dombokon Itt-ott kiüt már a zöld moha, Bimbót dajkálnak menyecske-ágak S vitorlást sok vidám pocsolya! Holnap már a levelek bomlanak, Aranyhajuk fésűlik a fák -- S tavasz folyójában kis szoknyájuk Térdig felhúzva jönnek már az ibolyák... ======================================================================== Gyümölcsoltó Fut, fut a hó, jön a csoda s mint ujjongó orgona, énekel a tó hajlik a fűz dereka, a fény apa s gyerek a pöttömnyi tűz megújuló fák dalán átzeng a domb, csupa kék pont az ibolya, oldalán vagy nézd, a tót, a napot pici kacsa viszi, mint hal a buktatót, feldalol, cseng a berek, az új hatást nyesik s bújukat elvermelik az emberek (Áldás) lehajlik egy rózsaág, feldobom rá szívem és mindenki, ki belenéz, lássa szebbnek benn magát! ======================================================================== Micsoda tavasz lesz itt Micsoda tavasz lesz itt! A fák lefutnak, mosakodni a folyókba S tótágast állnak a lágyfüvű parton. Szeretnének gyökereiktôl elszabadulni S repülni, szállni a jószagú szélbe! A havat megették éjjel a csillagok. Egész közelrôl, melegen ragyognak. Csókolgatják szeretôn a földet, Mely holddal s nappal tartja a nászát. Mert dús és nagyon fiatal, Két szeretôt tart, kettôre is telik! Micsoda tavasz lesz itt! Szerelmes dalt énekelnek a bokrok, Bokrokon a kandi rigók S kicsinyeik sejpítve utánuk mondják. Szerelmes dalt csacsognak a folyók, Források, tarka patakok S apró hullámaik mind eltanulják. Énekbe fognak, himnuszt énekelnek. Apró napokat dobálnak s gurítnak magukon, Míg lent a fenéken, halak Vidám hada hemzseg s keszegek szárnyán, Hulló fények buboréka pirul. Micsoda tavasz lesz itt! Lombon mókus hintázik s a gally, Mint nagy lobogó, dobogón kiterül. Levelek széle éles, mint kés s a sima Levegôbe hasít. A csend síkos és tejfehér. Aranybombát dob, zuhant bele a nap. Rádül a rétre s fuldokolnak tôle Az ibolyák s máris újra kacagnak Csöpp lila szájuk csucsorítva nyújtják a napnak! Micsoda tavasz lesz itt! Rügyekbôl kiszállnak a ritka virágok. Fehér és piros a színük, meg piros és újra fehér. Mosolyognak a fényre, nevetnek a reggre. Vidámak, derűsek, pajkosak, bohémek. De, ha az ágra köszönt az anyaság, Komolyan bólintnak az esetre S úgy tartják az újszülött gyümölcsöt S vigyáznak rá, mint anya a gyerekre. Minden, mintha virágokon járna. Az öröm virágon jön a világba S virágon megy el... Micsoda tavasz lesz itt, mondom, micsoda tavasz! Fütyülve szaladok, hajamba borzol a szél, Szívemet szórogatom szét a világra (Egész télen Jézus öt sebébe fürdött, Tudjon virágozni, ha kell!) Virágba borítom az utakat, mindenki járja. Új evangéliumot hoztam a földre: Az öröm virágokon jön a világba! Felrózsázott szíveink, vigyük az égi határba! ======================================================================== Áhítat Hadd álljak meg. Engedd még csodálni A fű kibomló omló bársonyát, Pacsirtáid fényes énekét S hogy egymásra lel két csöpp katicád. Napjaimnak ingó tornyait, A csillagok hűs csend-emeletét, Anyám ôszi stigmás tenyerét Gyermekszemek tengermélyeit Elhallgatok. A fák zölden szavalják Feltűrt-ingujjú fényes verseik... ======================================================================== Koratavasz Az áprilisi égen furcsa fények Szálltak tegnap, a fűzág aranysárga. Kis csermelyek indultak el s a méhek Leszédültek a vadzsályák szagára. A föld fényes arccal járt, mint a gyermek, Ki verset tud, de titkolja magában, Holnapra minden síró ujjongás lesz És felcsuklik egy nagy zöld kacagásban. A fűre léphetsz, feláll majd, a lépted Varázs, költi az alvó ibolyákat, Majd csorog, mint egy észrevétlen ének A dombról le, e kék folyó, utánad! Pacsirta fúr a mennyei ereszbe, Dagad a szél, pár felhô megcsikordul, Akár a vágy, mi felgyűlt a szívedbe, S zöld zápor hull az égi ablakokrul... ======================================================================== Március Szád csucsorgó szegletét Cuppantsd ide rám. Nem hallod e víg zenét, Rigó szól a fán. Föld felett és föld alatt Bomlik a sugár, Kéz a kézbe fut, szalad Két boldog bogár. Március, hé, Március Költsd a füveket, Ég ívét, e vén, borús Lomha üveget Törd össze már felettünk És a sutba dobd, Vidámítsd fel a szívünk, Kedved belelopd. Március, hé, Március, Ifjúság szaga Herseg benned és fiús Kamasz ibolya, Úgy repül a szélben itt, Mint dongó darázs És kitárja fényeit Friss tavaszi láz Kip-kop, kip-kop kopogtatsz Alvó ághegyen És parancsot osztogatsz, Hogy tavasz legyen! Mézet csorgatsz ravaszul Virág kelyhibe Szerelmes lesz s belehull Torkos méhike! Nyíló bimbók lágy húsát Megcsiklandozod Viszed a vágy puttonyát És szépség borod Löttyintgeted itt meg ott, Berúg a világ! Kék szemedtôl lángot fog Pitypang, szarkaláb. Részeg cseléd, zsupsz! na most Dézsádból a nap Földre hullt és szertefolyt, Bolond sugarak Dáridóznak szanaszét, Kigyúl a mezô, Elszállt fölülünk az ég, Arany szárnya nô. Pacsirta leng kék ívén Ég és föld között És eloldja a szívét, Víg parittyakôt. Hóvirágokra esik, Kérdik, jaj, mi az? Kankalinok felelik Ujjongva, tavasz! Száz tücsök szól... S én velük A fű között hanyatt, S rámhajítják énekük, Mint gránátokat. Felrobban a muzsika, Égbe tör a zaj, Zeng Március himnusza, Nap, fény diadal! ======================================================================== Hajhó április Oh Tavasz! Meghintem szemem ibolyák lila szenteltvizével, Hogy csak szépet lásson! De tele vagy széppel, de tele vagy kékkel, De tele vagy éggel S megáldom magamat mostnyíló Ujjongó kis rügyek édes tenyerével Oh Tavasz! Belemosdok pacsirták és csízek egész friss Szertelen fényes ünneplô dalába Csaljon mosolyt a számra S csaljon a világra Visszajött fecskéid vidám kacagása Hajhó Április! Síkos ringó kölyöknapsugáron Hátrakötött fejjel Barna karjukon virág-gyerekkel Mennek a gesztenyék, akár a menyecskék Felettük felhôk Sok égi sajtár, habzó mostfejt csurgó égi tejjel A fákon vadonatújak a levelek Vadonatúj öröm lelkesüljön bennünk S ahogy bolyhos kiscsibe tojásból, Bánatunk búrkából, engedd, hogy kikeljünk! Legyünk lepkéid és szép égi mézre Szálljon a kedvünk, virágról virágra, Április! Április! kamaszos víg kedved Az öröm méhraját, ereszd a világra! Hajhó Április Be' meleg a szél! Bokrok tövén az éppmostkelt Rigók virágul, madárul, tavaszul beszélnek! Hajhó Április, Be' jószagú s friss az esôd! Kötözd át virágos bokrétával a temetôt, Mely úgy ring a dombon, mint egy víg hajó. A Napot tűzted lám, árbóca hegyére, S mint annak álmodó vidám halottait, Hajhó Április! minket is, Röpíts föl az égbe! ======================================================================== Hajnali ének kotta nélkül Az orgonák, víg menyecskék, Tartották virágukat, Drótokon a megjött fecskék Próbálgatták szárnyukat. Friss fűben a labdarózsák Labdáztak a szívükkel, Az ibolyák félvilágért Nem néztek rám szemükkel. Páros legyek surrantak el, Tűzbogarak futottak, Kettesével, fűbôl épült Selyemfényű híd alatt. Elindultak körmenetre Vastagizmú körtefák, Piros bojtját fénybe mártva Nyújtogatta pár virág. Kardjukat az égbe vágva, Vigyáztak a jegenyék, Kelt a nap s hű testôrként Figyelték, hogy merre lép. Apró tócsák fénybe gyúltak, A rügyeken tűz szaladt, Az almafák még csak ingben, Takargatták magukat. Piros ruhás bokrok alól Szarvasbogár cammogott, Körülnézett s szarva közé Kapta a kelô napot... ======================================================================== Tanyai reggel Az ég még borús és fakó, Tegnap sokáig esett, A fák hajolnak, inganak, mint árokban részegek. A csend, mint fehér füst oson, Békésen a házakon, aztán kisurran, elpihen, szuszog a szántásakon az istállóban lámpa ég, víg csöbrökbe fut a tej, álmosan bólint itt meg ott egy-egy borzas boci-fej. tyúkólba piros tűztaréj kakas hajnalt kukorít, még mindent pihegô meleg s álmos puha árny borít. De fény futja be hirtelen keletrôl most az eget, és oly hangon sír fel az űr, mint pohár, ha megreped. Eltörnek mind a csillagak, rongyba libben fönn az ég, már dobolnak a sugarak, gerendán a szekercék! ajtóm elôtt komondor ül, ásít, a fénybe harap s mintha torkán gurulna ki, megcsillan fogán a nap... ======================================================================== Valakinek mondom Valaki pacsirtákat hajigál a szélbe s a rügyeket napsugárral itatja ujja alatt hajlik a nyír és sárgahajún kibomlik a barka s tócsák csöpp tükribe kajla kölyök-szivárvány szép tolla pezseg a fűzágak sípok szeretnének lenni s a nádak kicsi pánfurulyák folyékony csendbe szipognak a fák kérgükön gyanta gyöngyöz s nedves tenyerükbôl jószagú víz csöpög a földre áldozat ez: tömjén arany és keserű mirrha mit bemutatnak buzgón a kisded-Tavasznak mint fényért esengô szerelmes háromkirályok ôk meg a pendelybe guggoló bokrok alázatos cselédei a Napnak ki áldását szórja új lánggal rájuk tegnap a méhek is kiszálltak mind-mind biztos tavasz lesz pedig a virágok alig bújnak még csak a szélnek van mézszaga tejszaga jószaga s csábít mintha ibolya-erdôt hordna ölébe pedig csak a mélybe menetel a csírák milliója gyökerek serege egy zászlóaljnyi virágmag pattan feszül hujjogat és támad s földrengés lesz ahol majd kibújnak egyszíkű kétszúkű száruk kiszökken s mint zöld lobogót kacagva a fény felé szúrják! hurrá! a rétek a föld nyoszolyáján tűnt perc alatt másállapotba kerülnek kábító csiklandó illatú élet vemhez a parton hol jön s megy a hullám -- örök élet -- megújuló gyűrűjében forog a nappal forog az éjjel tavasz nyár ôsz tél és újra tavasz... ezerszer megszületô örök és ifjú kikezdés! Hol vár ránk Tavaszunk az örök ifjúság fénye a megújulás szent jelvényét a soha nemlankadó zöldet hol veri ki águnk s hol zengik pacsirták soha lenemnyugvó Napunk diadalútját hol virrad ránk a megnemöregvô szelid csillagú tiszta anyacsókillatú Béke? Áldott légy Tavasz! szent anyaság örök tiszta leányság szent dúsölű mátka szépmellű kacér Szeretô! áldott légy szent Bölcsô ki nevetsz és ujjongsz a sírokat is teledobálod virággal nem félsz semmitôl s már rég rég régesrég tegezôdsz szívünkkel és benn' a halállal... ======================================================================== Vasárnap Aranybronz sugarak hullnak hajamba s úgy öltöztet a nap fel, mint egykor anyám öltöztetett hófehér gyolcsba, mit maga mosott a szeme taván az öröm kék lámpásai gyúltak, fák levelén szagos a lágy levegô, az ég ragyog, mint nagy lebegô, kék lepedô, mi ráterül a fényre s a pásztori sípból nevetô ujjongást csal elô s pántlikaként lobog a szélbe, szeretlek nyári vasárnap, áldott, puha, ünnepi csend te, mi elomolsz békén messzi harangok búgó dalába, pacsirták rímeibe, alázattal lehajló kalászba, szeretlek nyári vasárnap este, diadalmas énekem bontom eléd s téged is szeretlek izmos nyári nap, ki fejem fölött pirosan, lihegve vonod ekéd... ======================================================================== Barátom Kenyérrel és mézzel kínállak, Mint hajdan az ithakai király Vendégeit s habzó serrel itatta. Már lopakszik az est s a fügefák árnyán A rigó aranyos csôrébôl itatja Kicsinyeit... A rózsák leejtik viráguk S karbatett kézzel alusznak... A hold színezüst palástban lépked A csend szentelvizébe mártom ujjaim S megáldom a világot és téged... ======================================================================== Nyár A Rinyában fürödtünk a Fekete Hídnál S apró, ragyogó napokat fogtunk ki a vízbôl. Távol az erdô ritkás zöld alagútján, Mint fekete kuvasz, futott s lihegett a vonat. A csend lábát jókedvűen lógatta a vízbe S víg trappba kezdett messzi egy cinke-fogat. A fák is vetkôztek, hogy a vízbe s a fénybe Mossák bele elnyűtt, öreges vén derekuk. Valahol szél pattant s pattant egy ostor Vizet mert a gulyás a szôke gulyának, Lábunk alatt szortyant az iszap dagadósan S a bivalyok lomhán, szügyig belefeküdtek. Csalt a víz s bátor mentôként kacarázva, Piros tenyerünkkel fogtuk ki a belehullt napokat. S míg tartott a játék, beborult fölöttünk, Félig-öltözve rohantunk végig a réten, Dobogó lábunk elôl félve, ugorva szálltak a szöcskék, De belement a tüske, útolért a zápor! Bárázdákon porolt s az úton kocsi s lábnyom Telt tükre kacagott s nézte a megdühödt egeket. Mint piros madár, szállongott a villám, S bús fekete labda, gurult a riadalom, Dörgés, iszonyú nagy verô, égi cimbalom Mint a húrok rég elpattantak kongva maguktól. Megáztunk cudarul, egy-víz volt szálnyi ruhánk, Mehettünk az új nap arany kazla alá újra Fürödni s míg száradt a genye-gúnyánk Betakart az öblös, puha, meleg szivárvány... ======================================================================== Halk nyári számadás Tárult égen még csatázik Villámaival az ég. Itt-ott borzas tócsák ringnak, Tetejükön buborék. Heves volt a nyári zápor. A sok lomb, úgy lóg a fán, Mint száradó, nedves ruhák, Dróton, nagymosás után. Mit zöld vízben öblögettek, Égi sajtár fenekén. A Pilisek gôzölögnek. Omlik a vad nyári fény. Lent aratók uszálya ring, Tűnô dallam, szétomol, Aztán újra egybefogja Arany kotta: kévesor. Akár üdvözültek arca, Tiszta és szép a világ. Arra gondolsz, éveidet Nyírik a kifent kaszák. Hűtlen éveid, amelyek Sosem jönnek vissza már, Perceid, mik elsuhannak, Akár e mély bíbor nyár És nem adnak vissza semmit. Szállnak. Meg egyik sem áll. Nyomaikon csodálkozol, Mik szép tested mértanán Törölhetlen rajt maradnak. Érlelik a dús idôt S lelked, mi a lomha évek Folytán mind nagyobbra nôtt Fütyörésznél... Lent kaszálnak. Összeszorítod a szád. A Nap életed porába, Írja múló vonalát... Diadal és vád is egyben. Ám szavára, nincs szavad. Mint egy kalászt, himbál a szél Súlyosult benned a mag? S míg szárnyatbont, formát keres Izzó agyadban e vers, Piros higanyként lobog fel Száz pipacs és leheversz Búzavirágok selymére, Koszorút vár homlokod. Mit a nyári Nap zsarátból Aratók nyakába dob... ======================================================================== S lám fennakad Az egyszeregynél egyszerűbb az éj Kék kottába írt azúr szerelem A végtelenség illata lebeg A világon s az alvó kerteken A hold fehéren hűvösen suhan Most kezd leesni hull a kék egen Pattogzik az éj zománca halkan Mint máló festék régi képeken Zuhanását mindenen megérzed Gyűrt fodrot vet az éj lehelletén Azt hiszed már ott sincs meg se látod S lám fennakad egy tücsök énekén ======================================================================== Nocturno Nyári réten fekszem, Véres hold alatt. Ájult virágok közt Tücskök alszanak. Alvó tücskök között Didereg a szél, A holdról rôt cseppben Hullik le a vér. Egy árny suhan felém, Fehér, meztelen. Ezüst tálat hoz és Levágja fejem. Salome, suttogja Rémülten a szám. S a tálról rámmered Fejed Johanan... ======================================================================== Káprázat Hold-parázstól sistereg A csillagok bokra, Kigyúl tôle a tejút S idelent a bodza Felgyújtja a fákat is, Vastag fehér csóva, S árnyékuk rárajzolja Most hullt puha hóra Persze csalás, nem is hó, Kék holdfény e szalma, Három körte mosolyog És két kicsi alma... ======================================================================== Képecske Forrás zenél Pitypalatty panaszt, Habfehér az ég, Égfehér damaszt Ahogy egy fenyô Egek fele tör, Lent is mutatja A kék víztükör Lent is mutatja Ami fent fehér. Hallani, szemem Fenekére ér... ======================================================================== Este van, bársony este van bársony zárnak a boltok sugara árnyas lombokat oldoz hajlik a bodza szélbe a tornyok fürdenek rézsű fénybe kék dombok nyitnak a tücskök nyílik az illat benned kel föl az esthajnal csillag ======================================================================== Dal Prücskörészek, Heverészek, Altatom az Estikéket. Ha virrad s dal Fújja számat, Ébresztem a Hajnalkákat. Tegezôdöm A füvekkel, Telistele Rigófüttyel. Ha beborul, Felleg támad, Elmegyek majd Szivárványnak. Ráborulok A világra, Hogy ne legyen Olyan árva. ======================================================================== Pók a tükrön Tükröm a falon lóg. Fényes. Egyszerre egy pók kényes Lábbal átsétált rajta. Tudom, a babona tartja, Hogy szerencsét jelent. Tipegett, jobbra-balra ment, Aztán megállt fent, a sarokban És nézegette magát. ,,De szép vagyok! A teremtés albumát Imerem jól, -- játszott rajt a fény Egyetlen teremtmény nincs olyan szép, mint én!'' Hosszú lábait külön-külön rázta, Ropogtatta, kopogtatta S mászta velük végig a fényes üveget. ,,Pompás! mily szép csillogású szemek Az enyémek. Igaz, szemöldököm nincs, Legalább nem kell festeni, Anélkül is lehet merengeni. Fonok egy óriási hálót, Mi átéri az egész világot (A tükröt látta csak, az volt a világ!) S szépséges karcsú vonalam, Finom alakom s csinos magam, Majd csak úgy vonzza a legyeket...!'' És leesett... Leesett, mert a szobalány, Maris, Harsogó hangon, mint egy haris, Vidám dalt dúdolva, letörölte a ronggyal. Aztán gondolva, ha írok, úgyse látok, Magát illegetve, a tükör elé állott: ,,De szép vagyok! a hajam, a szám, A szemöldököm. Ha ünnepi ruhám Fölveszem s benne a korzóra mék Utánam néznek a bakák, meg a pék Horihorgas segédje, Jani...'' Nézi magát. S csendben hallani, Hagy zakatol szíve, a bolond kis motor. Vére rózsákat, nárciszokat sodor, Kipirult arccal magának csacsog: ,,Szép vagyok! szép vagyok! szép vagyok!'' És elment... Én írtam. És rámmeredt pár furcsa, furcsa sor. S mondtam magamnak, most rajtad lenne a sor, Odaállni a tükör elé s nézni magadat. Hiúság! -- dobbant felém s szavakat Kerestem, mik födnék fölháborodásom. S azt hittem, a kísértô ingert, majd lerázom. De hiába! Versem tükör lett S benne nézegettem festett, Magam-csinálta világom... ,,De szép vagyok!'' s betűlagunákon Szép gondolák úsztak. Velence tükrözött, Róma énekelt s egy ember a fű között Hallgatta a pacsirtadalt, aztán felkiáltott. Láttam Fausztot, majd Margaréta állt ott, Mint tavaszba öltözött fehér alma-ág. S tetszett a verstükör a színes, szép hazugság! S vallottam akkor, ember te kényes, Te is tükröt hordsz, mely fényes Üvegjén képét szemedbe porozza, Jó hozzád, bánatod, könnyed néha elorozza S kacag feletted hintázva az ég. Tükröd van. S tükröt hord a pék Hórihorgas segédje, Jani. Tükröt a politikus, tudós, hivatalnak, Utcaseprô s árulkodóan hallani, Amint egy titkos pillanatban mind Magának tapsol és csacsog, ,,Szép vagyok! Szép vagyok! Szép vagyok!'' Fényes tükrön másszuk végig az életünk. Magunknak tetszünk, de jaj nekünk, Ha Isten talál rajtunk majd kivetni valót, Mikor minden fény és hazugság elmerül S Isten szobalánya, a halál, Tükrünkrôl némán letörül... ======================================================================== Somogyi éjben vonaton Hazafelé visz a vonat, Somogyban van a hazám. Valaki még csak rámismer, Majd a jegenyék talán. Gôz-táltos az éjszakában Megy, fut, rohan itt velem, Gyermekkorom mutogatja Lelkét felém meztelen. Itt megállnék, ott megállnék, De csak száll a gyorsvonat, Milyen szörnyű kényszer, ok, cél, Mely örökre hívogat? Éj gurul az ablak mellett, Bús nagy labda, rémület, Csillagok verik arcomra, Nehéz, hűvös fényüket. Dombok, rétek szagát érzem Homlokomon, mint kezet, A gyöngyvirág, fehér fogsor, Erdôk szájából nevet. Göncöl rúdja, mint a kútgém, Rám s a vonatra hajolt, Bíboran, majd tejfehéren Nézett be a nyári hold. Szörnyű ôrség, így vigyázni, Virrasztani hajnalig Kanyarból ki, kanyarba be, Újabb fanyar kanyarig. Rémülni, hogy hátha játék Kocsi, mozdony, sín, vasút, Mely egy óriás kezében, Szörnyű karambolba fut! És hogy alvó népemmel itt, Mire virrad még az éj, Álma szendergô, halálos? Gyógyulást-hozóan mély? Én szállok vagy a vonat száll? Világ száll a vég felé? Mily csikorgás? Népem szájában A zabla?... vagy a fékeké? Szállt a vonat, repülve szállt, Fényt küldött a messze ég S a horizonton mentek, mentek Fény felé a jegenyék... ======================================================================== Édes Dunántúl Itt térdelnek elôttem kelta dombjaid Dunántúl, S avar sáncaidon békés juhnyáj legel. Úgy lépsz elém, mint ó-krónikákból a képek S régi anyás karod, becézve megölel. Csillagok ülnek erdôs kontyaidon, ha az alkony Leereszkedik s az estbe pásztarsíp kesereg. Torkos sok patakod párt keres, elfut és benne Piroshasú pisztráng villan s barna keszeg. Halk, kicsi falvak ülnek öledbe s a házak Tetején kelepelnek frakkos víg gólyafiak, Kik itt voltak tavaly és azelôtt és annakelôtte S a századik sarj is idetér, ha tavasz virrad... Itt járok lányos réteiden újra meg újra S füzérbe fűzöd illant gyermek-éveimet. Akkor még kölyök-bokraid derekáig sem értem S okos ösvényeid fogták a kezemet. Barna szemedben hordtam az erdôk vad Szálfáit s lázadó vállaimon kék egedet. Anyám vagy, Dunántúl, mondtam s ígértem, Meglásd, nagy leszek egyszer még teveled! Itt nôttem föl a fákkal, a széllel, a tájjal S hű rokonom, testvérem, anyám a drága vidék Itt heverésztem aranyhajú rendek széna-sorába, Hajamba éj hált s bozontos csillag-pihék. Itt hallgattam éji viharok haragos nyögését S dombok alatt alvó ôseim szeri dalát, Amint kantárt és zablát eresztvén a holtak, Kézrôl kézre adták a dacos vad harci kupát... Itt vagyok most is, édes Dunántúl! Látod, csak megtér kóbor költôfiad. Rómát megjártam, Párist megjártam S zengtek felettem büszke hidak! Mégis te kellesz, gyantás mezôillat, Szűz erdôk szaga, gulya és kolomp, Anyámként ölelsz somogyi lanka, Ha fáraszt az élet, harc és a gond. Dombjaid, mint nagy labdák gurulnak, Vállukon koporsó és most kövein, Mint táltos kiáltok fényes halottaknak S költögetem dallal alvó ôseim... ======================================================================== Szomjasan jöttem Jöttem a zajból a csendbe ide Fénylik a vízen a fények íve Fénylik aranylik a messzibe nyúl Rá arany nyárvég permete hull Rá arany nyárvég csokra esôz Ekkora héven gyôzhet-e ôsz? Fecske-betűkkel-írt habokon Tündököl kéken a kék Balaton Vizen aranyló nap tüze gyúl Sirály köröz fönt hangtalanul... ======================================================================== Késôi ének A Balaton-örvényesi római villa romjainál A márványlépcsô hallgatag. Fölötte késô éj dereng. Kertjébe rózsák bomlanak. Fönt csillagok... Pár fecske leng. Az átrium csak álldogál. A küszöbe nem vár urat. A holt kôkutya fölugat. A Holdsirály ím délre száll, Ahol a szôke Tiberis Habjai közt szép Júliák Gályája ring... Jaj, nincs tovább! És semmi hôsi nincsen itt. Pannon nyilak és quád nyilak És surranó barbár halál... ======================================================================== Estima Kint hold lebeg Itt lámpám fénye Ont glóriát a fejemre Egy munkás nap után Szelíd jó éjt kíván Lombok közt szundiz a csend, Fönt bóbiskoló csillagok Összeteszem kezemet, Ugye Uram alhatok? Álld meg kiket szeretek S kiket szerettem engedd meg Örök játszótereden Mind a gyermeked legyen. Vess ágyat öledben majd Hova lehajtom fejem Ez éjszakán vagy egyiken Ha rendelésed hozzád hajt S oly békén puhán alhatok Mint bennedfénylô csillagok... ======================================================================== Anyám I. Anyám, királyi csokor, te, februári menyasszony, nézd odakinn már hullnak a rózsák, jön a tél, jön a szél, és elorozzák örömeink, de én kifutok még, s ezüst hajadba fonom égi diadémnak, hogy templomhomlokod koszorúzzák És kel a nap, kardja pengve fúródik rossz ködök éjén át a messzi egekbe, hova te látsz csak, én a kezedbe fogva kezem, vezetsz hűs égi úton, öltöztetsz mesékbe s a hétfejű sárkányt mindjárt legyôzöd könnyen, tudom. Anyám, te halkan ringatod ágyam, a világnak tartod s csalod ki mosolyom, hogy szépüljön az, kire ránevetek s szenteld ujjaid homlokomon csillagot vernek, anyám Hajad ezüst drótjain immár, szaladó esték kék fecskéi megülnek, de nem öregszel -- nem öregszenek a rózsák! -- csak valami csendesebb lesz egyre belül, hol az élet piros harangja harangoz, több szavad van a csendhez s többet vagy egyedül... Anyám, te titkos, aranyöblű, dúsgazdag forrás, ki rámpazaroltad lányságod és asszonyi bájaid színzuhatagját, te szent anyaföld, csók-zsoltár, eleven kút, kibôl majd jövendô századoknak merhetek enyhet, tikkadt nagy utakon, ha lombom alá lehevernek. Anyám, te ôszi menyasszony, halkszavú ôszi igézet, ki legelôször hoztad a tömjént és aranyat, hoztad a mézet, bölcsôm rácsához s a teli holdat játéknak dobtad vizeimre, míg messze lobogtak a testvér-csillagok és a hajóm az Isten-öbölnek partjain bolyongott, -- ha megállíthatnám a napot fölötted visszaparancsolhatnám a lehulló sárguló lombot! Anyám, aranyerdô, tiszta tükör, ragyogó fény, hajnali csillag, versemet bontom ím te eléd aranyzuhatagnak, aranyozd meg vele lombod, aranyozd meg vele kezedet, melyek vezetnek s ismerik titkát az élet-utaknak, óvják lépteimet, mik tipegôn szaladnak, jöjj te vezérnek, s harcos ösvényeim majd elsimulnak, béke leng rajtuk s az Istenhez érnek Anyám, úgy kell a szavad, most kell a simítás, mikor már nagy lettem s a gondok vicsorgó szelindekei marnak, kínzó sebeket szívemen és egyre ugatnak, rossz éjek láza rohan húsomon s a hegyek fagyot és havat fúnak, most kell a szíved tüze mécsnek, a neved hitnek s jóságod az útnak! Anyám, aranyerdô, déli verô, te hajnali csillag, szállj dalomon most vissza idôtlen napjaidba, mikor az erdôn, barna hajadba virágkoszorút fontál s legelôször gondoltál rám, ki szíved alatt, szavadba s Isten titkaiban éltem Anyám, tavaszi hold, te, tavaszi csillag, tavasz-virág a tavaszi réten... ======================================================================== Önarckép. Arvi Järventausnak Kopjafára tűzött lófej elôtt állok. Véremben sámándob zubog. Kordába fog kódex, ciliciumok. Ma is elmarad a vágta. 1939 ======================================================================== Példázat egy ôszi levélrôl Most kezd leesni. Száll... Sem a földé, sem az égé, De a fáé se már. Lebeg könnyedén, keringve szárnyal. Nincs még kapcsolata a földdel, Sárral és halállal. Tiszta, Mint legelsô könny, Mint tegnapnyílt hóvirágkehely, Mint szívrôl leszakadt sóhaj, Mint fénybôl született szivárvány, Mint érintetlen hópehely. Ilyen az életem. Vagyok, aki vagyok! Költô és pap -- szívek közt lebegek. Egy kicsit földé, egy kicsit égé, Nem enyém, Nem is a tietek! ======================================================================== Ôsz Kikötött zászlók a fák levelei, Pókháló ingét veti a rét, Bágyadt kökörcsin sárgán világít S álmos a csend is. Fázik a nap s égszürke bundát Ránt vállaira, betegen ragyog Kiszolgált fekete barázdát Forgatnak az ekék. Mint kirabolt fészek, olyan a táj. Új koldus jön, a színtelen est S kezüket fejük alá téve halkan Elalusznak a szénaboglyák... ======================================================================== Micsoda kezdés Vértócsák a levelek. Bokor leng a semmibe. Viszi a szél a fiát. A köd hagyja, hadd vigye. Kiáltanék, nincs kinek. Rácsok a vak csillagok. Hamuhintett kobakom. Biz'uccse, hogy csillogok. Rôt fűszálon leng a hold, Egy pók húzta hegyibe. Jön a hajnal, hadonász, Fény-husánggal veri le. Milliónyi tojáshéj Hull darabja szanaszét. Omló porceláncserép Szilánkjától ég a rét. Így kezdôdik lám az ôsz S úgy vet cigánykereket Fényes űrbe a világ, Mint üngetlen víg gyerek... ======================================================================== Skarlát ôszi fák Ôk eldobták fegyverük. Én még harcolok. Összecsukták szárnyaik, Zord arkangyalak. Az ôsz harsány sortüze Nem riasztja fel, Homlokukon s szívükön Skárlát vér, a jel Álmukból, mi öröklét Vagy halál jegye, Végsôt rángó szív az Ôsz, Szívükkel tele... ======================================================================== Fényt vet Szólnak a sárgarigók hullnak a sárga diók álmatag szánka a szél álmatag száll a levél csörgedez csöppke patak viszi az álmaimat puskátlan érzi a csôsz álmatag nézi az ôz álldogál, néz darabig s táncosan eliramlik porzik a négy patanyom fényt vet a parti pagony... ======================================================================== Ôszi dithyramb Ôsz, te aranykoszorús menyasszony, szép, késôi lánya a nyárnak, dús hajad kibomlik aranyon S benned szép színek muzsikálnak. Ôsz, te diadalmas, hű szeretô, királyi kezeddel emeled fel lemenô napod, csodaszép fejedre s az udvarló szelekkel Üzensz távoli lovagodnak, a télnek... Most ölelnek a fények s a színek szeretnek. Kibomló skála brokátruhádon a pompa, a csodák csodaszép kedvese vagy! mondd, milyen ecsettel kendôzöd te magad? Ôsz, te csokros, ragyogó, rokolyás, deli tündér ki csókolódzol a tűnô szelekkel, de tele vagy te titokkal, de tele vagy te a csenddel! A rohanó folyókra omolsz, simogatod sápadt, szeretô kezeddel s úgy súgod el, holnap ilyenkor meghal az erdô. Ôsz, te ezüsthúrú hárfa, a halál kezében, de zokogó, kopogó, szomorú, szelíd a te muzsikád, de piros és lihegô, de bíbor a szád, de remegô tested remek vonala s szemedbe gyúl a távoli láng, mi lobogott hazatérôk mély ôszi szemébe, mikor a sír hívta már ôket s mindegyik elébe odaállt valaki -- súgd el nekik, béke... Ôsz, te aranykoporsó, melyben a habzó múlt nemes ó-bora forr és kedve vonaglik, arany tó, arany erdô, pajkos szöszi patakok anyja, merre tilinkód szűz szava hallik, elindulnak a mesék, mik puha ajakkal csókolják szép szoknyád szegélyit, elindulnak a csodák s a méla mezôkön kinyújtott lila füsttel szállnak az égig... Mi meg öregszünk, szép, szende Királyném! míg csalfa tükörben int sugarad, megyünk feléd s jössz te mibennünk... Engedd, dalom legyen diadém és simogathassam meg szép hajadat. Ôsz, húgom, alkonyi testvér, útunk ím csendbe poroszkál, csendbe követ, míg összefonódik s megbékél szelíden majd Isten szent tenyerén... ======================================================================== Szeretném, ha szeretnéd ezt a verset Egy kéz eloldta fönn a lombokat, Sárguló, néma arany kompokat Kezükbe fogják béna szívüket És átússzák a sápadt mély vizet Nincs rajtuk annyi súly se, mint e szó, Megszűnt a függés, gravitáció Megszűnt a törvény, erô, ráhatás, Sodorja ôket ôszi áradás ... Egyszer, meglátod majd, tán kel a hold, Valaki halkan minket is elold Bús életünkre bánatot ködöz S mint levelet az ágtól, elkötöz Úszunk a szélbe, mint e kósza raj, Másik part fele, sok arany tutaj Röpülünk, szállunk bódult szárnytalan Idôk, partok közt, mégis parttalan Vak hullásunk szédült álomba fon S felébredünk az örök partokon... ======================================================================== Ôszi vesperás Hunyt szemét az ég még Távolról nyitogatta. Sátor volt, a színe kék. Ott álltam alatta. Még futott hetykén pár sugár, Szép kecsesen lépett, Mint templom lépcsején a lány, Ha pap már misézett S az áldás ottbent véget ért. Ruháján s dús haján kivitte A felcsillanó gyertyafényt S tömjénszag követte. A tágas utcán úgy ment le A Nyár is most merengôn, A csend csengôit rázta és Fényért sírt esengôn. Mint nagy pohárban, állt a tó Partjai közt kéken. Szél szaladt a parti fák Ágán s a vízsörényen Lusta árnyak lebbentek Rest testtel, mint szárnyak, Lent piros kárász úszott és A fenék fölött álltak Ezüst falanxot víg halak, Szájukon gyémánt buborék Pattant, mint labda s tükrében Játszott az ég s a vízfenék. Naptár szerint, nyár volt még. De volt valami bús már A fecskeszóban s röptükben Az ôsz sandított lomhán. Mint apró kották, hangjegyek, Ültek fönn a dróton, Gregoriánt énekeltek, Nem emberi szókon! Ködöt fújtak a hegyek, Fáztak már a lombok, Indultak a levelek S a távoli dombok Ideszórták kolompjaik, Mélabúba mártva, Virágfejek konyultak le Dérbe és a sárba... Nyár volt még, de furcsa nyár! Az ôsz jött orgonálva. Ezüst sípok sírtak már Az erdôkön a fákba. Felhô-várak forogtak, Furcsa kacsalábon, Vad sörénnyel vágtattak, Mint lovak át a tájon. Csípôs, zord szél csámcsogott, A kökény kékre érett. A réteken sarjúszéna Vére feketéllett. Álltam fémes ég alatt S nem hallottam ez este mást, Egyetlen dalt a föld száján Szordinós, ôszi vesperást... ======================================================================== Megôszült, ôrült tenger, ôsz Ôsz, te ködös, örök tenger, Parttalan vad óriás Rôt halottként úsznak benned Októberi néma fák. Játszol velem s a világgal, Nincs benned semmi sziget, Forró vagy, mint hirtelen láz, S hideg, mint az ôrület Partodon itt, mint egy hulla, Rémülettel heverek, S birkózom, mert eltemetnek Habjaid, a levelek... Egyre nôsz és egyre tágulsz, Benned habzik az idô, Rohanva rontsz élôk ellen, Tátott torkú temetô. Ki bír véled? Nincs erô, mi Bilincselné habodat S egymás után tördeled le Éveink s a napokat. Mint ôrült agyban gondolat Süllyed benned múlt, jelen Levetkôzteted a fákat, Benned minden meztelen. Játszol, tudom, a világgal S játszogatsz énvelem, Habod, mint a láz a húsban, Terjed, árad nesztelen. A partodon fekszem, hova Lerajzolod nyomodat. Mint kígyó a bűvölôjét Nézem hullámaidat! Egy hullámod engem is visz, Mint vitt minden születôt. Benned hordva létezésem, A kezdôdô s volt idôt! Piros holtként úsznak benned Októberi néma fák, Mint kígyó a bűvölôre Nézlek, nézek vissza rád! Ne játsz tovább, néma tenger! Ôszült, ôrült óriás. Huszonhét éve ismerlek, Nem voltál s nem leszel más! Örökkévalóság csillan Mindent orzó habodon, Marad-e még szépség annak, Ki holnap áll partodon? ======================================================================== Hóra ejti Kötözné ezüst cérnaszál, Ökörnyál, a hullt levelet. Visszavarrná a csend rájuk. Ôsz van. Nem lehet. A hold tűje kék csillogás. Villog a holt erdô felett. Bánatomat rázza a szél. Száll a lehellet. Lekushad a zsupp a tetôn. Jégcsap fagy az eresznádhoz. Árnyékot ejt hóra az éj. Vadlúd kiáltoz. ======================================================================== Száz paraszt kaszál Már kukorékolnak a kakasok A reggel tömjénszaga száll, Árnyéka csöpp, sugara sok A völgyben száz paraszt kaszál! Nézem a hegyrôl, amint a sereg Karéja mozdul a völgybe -- Hökkenj meg, te kiélt-szívű világ, Reszkess e csuda gyönyörbe! Útjuk arany és szép szárnyuk a nap, Délceg lépteik, az erô Ahogy suhintnak, -- áldott mozdulat -- Évezredek szele jô! Évezredek növekvô vihara, Gyönyörű, nagytüzű ciklon, Kétszáz parasztkar ritmusa ring, hogy Csuda-rendet kanyarítson. Nap-lávaesôben nyomulnak elô, Tűz-tenger ringatja ôket, Szétzuhogó, nagy pacsirtadalban Felhôkig, egekig nônek! Fel, fel seregem! Neki a fénynek! Vívd és nyerd meg büszke csatád. Daccal lendülô kaszáid alól, Szülessen egy újult világ! ======================================================================== Részesaratók Megáll a fényben, felkiált A szél és visszanéz. Ázott falakról álmosan Pereg, mállik a mész. A szivárvány, szép ecsettel, Mázolja az eget. Magasban éber ölyv szitál, Lesi az egeret. Fáradt keréknyom boldogan Lapos tócsát ölel. Valahol éhes róka nyí, Az ólakhoz közel. A lajt szomjasan ásítoz, Hűsén verébzsivaj. Mozdulatlan, akár a dél, A két sáros bivaly. Alusznak. Az árok tövén. Tűnôdve valamin. S messze, mint álmuk bíbora, Lángol a baltacim... ======================================================================== Asztagrakók Nô az asztag, most is látom, A Siónál a dombháton. Háromszor hét béres villáz, Felettük az ég kék nyílás. Oda kéne magasodni, Azt az asztagot megrakni. Hogy a sorsuk rajt beférjen, Ég füstöl a villanyélen. Legtetején hat vad béres, Keveset ért a beszédhez, Kavar, kavar a villával, Vad kôműves-kanalával. Nô az asztag: bábeltorony, Hat kôműves szénáz azon. Hajlonganak, morgolódnak, De szegények csak maguknak. S mikor estére leszállnak, Szét se néztek, meddig láttak? Se az égre, se a tájra, Szívük bábel-nyomorába. Hej, hányadik Tornyot rakják? Hej, hányadszor tanakodják, Hogy így kéne, hogy úgy kéne, S marad minden a régibe... ======================================================================== Máktörôk Igáslovak lángot isznak. Lángját tüzes pipacsoknak. Piros kendôs summáslányok, Tördelik a zörgô mákot. Fekete mák a kezük is. Fekete láng a szemük is. Szomjas délibábok tornya Bukdácsol a szálkás porba. Tályog az ég. Beleakad Egy akácba. Ki is fakad. Hull az alkony, hull sűrüllve, Mintha mákgubákból dűlne. Tábla giz-gaz. Majoránna. Sötét térdepel a tájra. Terül széle, terül hossza, Béresekre, summásokra... Holdfény lenget arany sátrat, Benn Szent Dávid muzsikálgat. Arkangyal áll egyik felén, A másikon cigánylegény. Fekete a bánat bokra. Tűzpiros az éj kakasa. Itt a csillagok is marnak, Bárányfelhôk meg harapnak! ======================================================================== Tengeriföld Embernyi a tengeri, Magassága embernyi, Válligérô, jó magos, Esti széltôl harmatos. Hány hold, ebbôl béresé, Senki sincs, ki kérdené, Pedig a sok hant alól, Elhullt béresnép dalol. Borona és bús eke Jelként ide illene. Aztán befutná a gyom, Mérhetetlen unalom. Belôlük nô és veri Eget e sok tengeri. Űzött sereg, menekül Múlt elül, jövô elül. Mit vallna, ha kérdenék, Ha szólhatna a vidék, De csak szél zúg szenvtelen, Ez a nép itt nyelvtelen! Hull a harmat fejemre, A vállamra, szívemre, Oly nehéz lesz, itthagynom E tengernyi sírhalmon... ======================================================================== Csordapásztorok Gyertyát ide, aranyat, Lángoljon a tömjén, Ahogy szép, lila havad Ágak vertezüstjén. Rorátésan megjelen, Jön az Örök Bárány. Farkasokra lessetek, Örzôk kint a strázsán! Farkasokra lessetek, Sistereg az égalj. Akár szalonna pirul, Szélein a hajnal. Csodacsillag fészkel egy Rongyos istállóra, Angyaldalos fényt szalmáz Boldogan a hóra. Tiszta bocskort kössetek Mezítlábatokra, Piros szíjat fűzzetek Fürgén sarutokba. Ôzet, nyulat süssetek, Ropogós malackát A beteg is hagyja ott Ágyát puha vackát Írós vajat, friss tejet, El ne feledjétek, Friss cipót is kelesszen, Hamar menyecskétek. Kisingecskét varrjanak, Legyen neki pólya, Szegény tudja, míly öröm, S gond, ha jön a gólya. Induljatok szaporán, Míg nem jön a reggel, Találjátok az Anyát, Karján a Gyerekkel! Adjon Isten! mondjátok, S ad az Isten néktek. Szegényeké a malaszt, Gazdagé a vétek... ======================================================================== Bábel Két kôműves a szivárványra mutatott ,,Míly óriási állvány meszeljük be a kék eget!'' épp esteledett s mikor hajnalodott újra: ,,Falazzuk be a Napot!'' ezer kezdte hordani a maltert, ezer a téglát meszelôt, az ég, a kék egyre fogyott, s a fal falánkan egyre nôtt, a roppant Torony égig ért már, a munka tovább mégsem haladt, azóta is, másképp beszél, aki fönt van, s másképp, aki lent maradt... ======================================================================== A szitáló korom balladája Proletárfiúcska álmodik Szeretnék egy piros csúzlit nagyon S biciklit, mi van a többieknek, Akik gazdagok, és engem megvernek. Egy krajcárról álmodom, amin Veszek majd zsemlét, kenyeret, Vagy kicsit csalva, moziba mehetek. És anyuskáról álmodom, aki nincs. Kis szobánkban gazdátlan a kilincs. Apa részeg. S mindig összever. Szitáló korom Itt nincs erdô. Itt csak gyár van. Szitáló korom fojtogat bennünket. Mi az eget is feketének látjuk, Feketén halljátak fáradt énekünket. Itt nem nyit rózsa, bazsalikom. Csak korom hull, a lassú bús halál. S dalolnak kínnal a proletárok, Míg fölöttük hulló korom szitál... Emberek Mindenki bánt. Gúnyol. És lenéz. És nem tudom, mért nem jók az emberek, Rámmutatnak s azt mondják: csibész! Pedig nem lennék rossz! Csak adnának egy kis meleget, Adnának kávét, szôlôt, kenyeret, Mit esznek ôk, a gazdag gyerekek. Nem lopnék, ha éhség tépi belemet. Adnának meleg ruhát, mikor Gyilkos, fehér hó temet. S adnának anyukát nekem, Nem lennék rossz, sohasem. És vinnék el apát, ki mindig bánt. S pénzén, mit szombaton hazahoz, Bort vesz, meg dohányt... Ne! Ne! Ne! Ne! apát se vigyék el tôlem. Apa ma ölébe vett. Megsimogatott és könnyezett. S azt mondta: kicsike fiam... Csodafa Ma álmodtam, csodaszépet. Aranyhintón vittek angyalok. Rózsát fontak szôke hajamba S egyik megmosdatott... Azt mondta, megyünk a Jézuska elé, (Ott lesz anya is) Kinek trónusán hajnalfény ragyog Felébredtem. Hideg volt. Hullt a hó. Hol vannak a fehér, tiszta angyalok? Rendôr Tôle félek legjobban talán. Jobban félek tôle, mint apától. Kardja van s rengô bajuszától Szétfutnak az utcagyerekek. Nagy úr. Sokkal nagyobb, mint Vanyek bácsi, ki börtönbôl szökött, Erôsebb, mint a Félarcú, aki Három embert összekötözött S elvett pénzüket elmulatta. Sokat remegek, sírok miatta, Hogy megver, mert tegnap Körtét loptam Egy külvárosi boltban... Félek, hogy kihúzza kardját, Mely olyan, mint a fa -- Jaj, hát annak a bácsinak Nincsen kisfia? Váróteremben A váróterembe sokat járok. Mert sokan vannak, és jó meleg. Innen indulnak színes vonatok, Innen utaznak a gazdag emberek. Miért? Tegnap onnan is kiküldtek. Megvert egy ember, s hazakergetett. Csak az mehet be, kinek jegye van. A rendôrnek szólt: kéregetett! Csak az mehet be, kinek jegye van, Kinek jegye nincs, nincsen igaza. Az életbe is tán jeggyel jöttünk. Hát nem jöttünk minden haza? Templom Ide szabad mindenkinek bemenni. Itt a Jézuska lakik. Innen nem kergetnek ki. Hoznak neki sok sok virágot S égetnek elôtte gyertyalángot, Mint a temetôben a Szomorú emberek. Itt összeteszik a kezüket S oly egyforma úr-féle, proletár, A sarki koldús fia is idejár S itt egy úr, kinek autója van... ======================================================================== Jószerencsét Este volt, bronzbarna este, Elnyújtózott lomha teste, Barna fák közt a közön. Nem volt fény az ablakokba, Csak az égi csillagosba Nézett a hold vakoskodva Kandin, némán odafönn. Fürge tánccal vitt a léptem, Zsoltár nyílt, ahova léptem, S nyújtózkodott pár virág. Szívemben egy csöppnyi éggel Láttam költôk jós-szemével Koromsötét a világ! S rámköszöntött férfiasan Egy bányász az útkanyarban Muzsikált a hangja szét, Zendített: Jószerencsét! Imádság volt ez a pár szó, Békét hintô, andalító Fényt-derítô, szent zene. Régen elmúlt, most is érzem, Véremben bent lüktet mélyen, Mintha folyton zengene. Adjon Isten! feleltem rá, Jószerencsét mi kettônknek, Kik járjuk a tárna mélyet S ránkhuhog a vaksi éj. Adjon Isten! Jószerencsét! Neked testvér, nekem testvér, Adjon Isten! Jószerencsét! Minden házba mi befér... Jószerencsét! Adjon Isten! A gazdagnak, a szegénynek, A leánynak, a legénynek Szép mosolyt és kacagást. Jószerencsét! Betegeknek, Sajkáik, ha ködbe mennek, Bizodalmat, gyógyulást. Jószerencsét! Mindenkinek! Adjon Isten! kinek, kinek. Amit szíve tisztán kér. Adjon Isten! szent családot, Boldogságot, áIdást, álmot Ne romboljon a rossz vér! Adjon Isten! Jószerencsét! Mind, akik csak jót akarnak, Minden árva bús magyarnak. Jószerencsét! Jószerencsét! Adjon Isten! Adjon Isten! Adjon Isten! Jószerencsét! Mindnyájunknak... ======================================================================== Aranycsináló A csillagom most tán egyezik azzal, Mit Isten elgondolt felôlem. A horoszkópom jó jegyben áll, A Mérleg-jegyében... Öreg fóliánsok közt olvasok: ... a varázsló élô vért rakott a tűzre. S cseppentett rá könnyeket. Összetört szívet tett belé, hogy megpillantsa a lényeget!... s aranyat csinálni, mégsem sikerült! Eh, hát ez a bús átok a földön. Ez az örök lehetetlen! Súlya, kínja véresre vérez S vergôdünk alatta tehetetlen. Hiába minden gondolat, Ôrület, dac, kín, akarat, A rög, rög marad! -- a sár meg sár! Ma mégis, mégis mond ki száj, A csillagom jó jegyben áll, Ma megpillantottam a csodát. Rájöttem, hogy minden szívben Rejtett el Isten aranyat, Csak meg kell látni az arcokon, A kín, a gond, a jaj alatt! Alkimisták jöjjetek! A titok nyitja oldva van: Minden emberszív legmélyén Drágakô és arany van! Bár törjön, vágjon szenvedés, És ôröljön az akarat, Mind csak vihar, csak égi láng, Hogy kiolvassza az aranyat. S hullározzon az ôrület, Szakadjon gát, az öntudat-folyó Zúgva loccsanjon semmivé, Arany lesz mélyén, ragyogó. Alkimisták jöjjetek! Orvosok! Bírók! Börtönök! Tudósok! Kóbor Mágusok! Aranyat szedni a rög között. Aranyat látni más szívén, A szegény és proletár szívén, Mert a szív nem farkasverem, Benn drágakô és arany terem! Csak szem kell hozzá, ti vakok! És jó szív kell hozzá csupán, Jóság, alázat s indulni Az örök Aranycsináló után, (Megtagadva irígy magadat) Menni, menni a nyomában, Ki elültette és elszórta A szív rétjén az aranyat... ======================================================================== Csôszéknél voltam provideálni[1] Hálás vagyok minden új csodának, Rádiónak, fénynek s roppant bámulom, Hogy ujjam a falon csak végighúzom S villany cikáz át sötét szobámon. Rajongója vagyok az embernek is, És szeretem, ha örül, ha táncol Vagy agyának titkos csarnokából Új felfedezést, szikrát villant elô... Tegnap mégis azt mondtam, semmi ez! Tegnap mégis azt mondtam, kevés! Jó, hát próbálom megmagyarázni: Gsôszéknél voltam tegnap provideálni. A csôszné, szegény, feküdt az ágyon, Ha ágynak lehetne azt is mondani, Rongyok között. A farkasordító hideg A csöpp meleget, az ablakon hordta ki, Úgy volt beragasztva egy papírdarabbal. Beléptem. Felharsant a kardal: Enni kért hat apró gyerek. Elszégyeltem magam s elôször Gagyogtam, fiaim, én nem enni hoztam, Hanem az Istenkét, aki Beteg anyukátok fogja meggyógyítani. Pedig nálam volt az Örök Kenyér! Az Isten volt velem -- s nem tudom miért Kicsit féltem az éhes nebulóktól. Borzasztó szegénység... A portól Letenni sem tudtam a szent Testet, Csak úgy gyóntattam meg a beteget. Oh, -- szólt -- most boldog vagyok... Uram Bácsalmásra ment tegnap, gyalog. Egy rokonunkhoz, ki tartozik nekünk. Pénzt hoz. Jó az Isten. Lesz majd kenyerünk... Lassan, pihegve mondta a nagy szókat: Ô nem hagyja el a benne bízókat! Csak néztem, néztem ügyefogyottan S megrendülten arcán a pirosló bimbókat, Mikbôl a láz rózsái fakadtak. Sötétedett. A bútorok ijesztô színt kaptak -- S kért, ne menjek, kicsit még maradjak, Hisz nemsokára hazaér az ura... S eltervezgetett, meggyógyul s búcsúra Lalikának új csizmát csináltát, Borka megkapja Julis ruháját, a használtat S az ôszi kommencióból jut majd tűzifára... Figyeltem, nem megy-e fel a láza? S a haldoklóval egyedül egy földes szobában, (A gyermekeket átvitte a szomszéd) Elgondolkodtam a furcsa, furcsa sorson. S ne haragudjatok, ha ki is mondom: Bántam a villanyt, mi ömlik és zuhog Cukrászdákba, hallba, színházba és bárba, Villámhirdetésre jut s a Citadellára, De egy csepp nem jut e szobába! Bántam a vonatot, mi luxuskocsikkal Elôkelôn vágtat Svájcon, Tirolon S nem veszi fel a szegény csôszné urát Hogy hat gyerekének egy falatot hozzon! Bántam mindent, mit kitalált az ember, Hogy szebb legyen a kultúra, a háza, S magyar tanyákon édesanyák halnak S egy fokkal sem megy le, egynek se a láza! Bántam mindent, mit adott az Isten, Mért oly gôgös, önzô a világ, Mért nem jut minden asztalra kenyér, Egyiknek csak tövis, másiknak csak virág! Mért nem osztozunk igaz sorssal rajta. Mért nem érezzük a haldoklók lázát -- Bocsánat Asszonyom, egy estélyiruhából Megfoltozhatnánk hat Boris rongyocskáját... Álltam, álltam a haldokló mellett, Míg fáradt szemét lázasan lehunyta. Imádkoztam... S talán Bácsalmásról Épp most indul gyalog vissza az ura... ____________________ 1 Provideálni = a szent útravalót kiszolgáltatni ======================================================================== Intelem magamnak Isten kosztján élsz, csupán Irgalomkoszton s tudod, Vendég vagy, mint borókán Játszó cinkék, mókusok. Jöttél és mész, meztelen, Mint fák, lombfosztó ôsszel S tollasodnak nesztelen, Ha tavasz verôfénnyel Szögez rájuk lombokat, Csak úgy lóg, mint kabátod, Címed, hagyod rangodat... Biz jó lesz már belátnod! Hámozd le e vén almát, A földet, méternyire, Holtak ülnek s kezükben Immár nincsen semmise... ======================================================================== Telihold Kerekedj! Kerekedj! Telihold! Ma még sokan nem ettek. Kerekedj fényes égi kalács Keserves s teljes álmán az éhes gyerekeknek! Kerekedj! Telihold! Rádtapadt szemek feszült riadalmán. Reggelre vérvörös tenger az ég -- A hold züllött díszlet -- S egy szusszanó felhô kézzel faragott hullám... ======================================================================== Virrasztók Maradj még ébren, Hajnali csillag! Ôrizd a tájat. Ne szállj le még! Fényed ölelje a fákat s a fészkek Szélein derűs ezüstödet öntsd szét. Védd meg a zárat virágok kelyhén S tikkaszd titokkal a lombokat Szórd el a kottád halk füvek selymén S füröszd zenédbe homlokomat Nem várta még így senki a reggelt, Mint te meg én, mi ketten az éjben. Lásd, fények gyújtják már a világot S a hajnal zászlai csattognak a szélben... Mindenki alszik, Hajnali csillag. Most, most virrasszunk! Valaki legyen ébren! ======================================================================== Szólítás[2] Január egy. Feszül, fénylik a talpa a szánnak. Durran az ostor. Durran a puska. Az urak vadásznak... Ôk meg itt szorongnak, heten egyszekéren. S hiába tízparancs, hiába szemérem, Hogy betakarózzanak, nincsen ruhájuk. Fagy-dárdákat dobál a tél rájuk. Annak a suttyónak, de szép a szeme. Mint egy prófétának. Mély, vad és tüzes. Lázító beszéde mindig versbe száll. Nevet az uraság... Holnap úgy hajolsz meg, Akár béres-apád, akár a hetyke füzes! Nevet az uraság... S nem is tud róla, Hogy holnap e dacos száj Zenget riadót, a nagy sorakozóra! Nevet az uraság, a parlament, a bankok, Csak túrjon a béres, akár a vakondok, Penészes konyhába csillagot ne lásson, Csillagot ne lásson és ne is találjon. -- S ha találna, tudja, mi a rend, diéta, Az uraságnak, vigye a kastélyba! Ez az egy nem viszi... Próféta lesz, király. Kígyókkal, farkassal egy-fészekben hál, Kapák, ha ráfogják, nem verik agyon, Mezítláb jár tüskén, parázson és havon. Komondor szűköl elôtte, ha eljön S harangvirágokat költöget az erdôn. Vihart költöget, ciklont ropogtat S szavára vasként kondul meg a holnap! ____________________ 2 Szólítás = a Szentgyörgy-napkor fölmondott uradalmi béresek január elsejei költözködése ======================================================================== Csillagszedô A költô bölcsôverse Fáradt gémek darvadoznak. Zúg, zajlik a barna este. Itt állok, egy ingbe állok. Csillag van a pendelyembe. Összesúgnak az akácok, Hej, érzem, a szánakozást. Cirok hajlik, cséve nyiffan, Szél járja a kukoricást. Szél járja, vagy vadkan járja, Úr járja, vagy csendôrszurony, Felfénylik a hold vacogva, Árnyék borong a tejúton... Hát te, kisded, mit álldogálsz? Hány csillag van pendelyedben? Most szedd, most szedd, amíg éj van, Dongó hál a házereszben. Most szedd, most szedd, mind a tiéd, Szó lesz egyszer, mi szikrázik. Illatos, zöld búzatáblán A hold holt tücskökkel játszik. Költô vagy te pendelyhordó, A válladon lepkeszárnya, A lábadon virág-bocskor, A szívedben anyád álma! Meglásd; megnôsz, mint ahogyan Véres zászló, nyári hold nô S hajnali szél kint a tájon! Szedj csillagot, mert már köd jô... ======================================================================== Gyerekkor Két csapat átkelt a Piavén S csataterek betűkbepakolt hullái Az újságokból mind elém gurultak, Fiatal szemeik kékjével Billiárdot játszottak a grófok S a diplomaták Fehér csontjukra fehér Meszet öntöttek a tömegsírokban. S még fehérebb lett vértelen ajkuk, Szívükbôl vadrózsafa nôtt, S kacagásuk harmattá válott, Megeste asszonyaik rózsaszín vállát, Amint a gyerekkel Szántani mentek s kaszálni helyettük Így ment a nyár! S fiatal fák, ingük levetve, Léptek a vízbe, Águkon nôttek kis piros virágok. Holnap vége lesz! -- mindennap mondogatták S mielôtt az ágyúk ideérnek, A réteken a tücskök hasalva Itták a napot... ======================================================================== Aratás A magyar ígéret halomra dűl. Csűrök, hombárok telnek, telnek, Gyönyörű szép magyar maggal, Mint a cséplôk bunogva vernek. Csűrök, hombárok telnek, telnek, De nem a magyarnak, Idegennek... Aratnak. A kastély ezer éve Másé --. Béresé az ól, istállószalma S a béres, a halálé. Kövér tücskök muzsikálnak. Úr vétkezik pórleánnyal. Fekete rúdon csüng a holdvilág, Megsavanyodnak a csillagak S denevér száll fekete szárnnyal! ======================================================================== Magyar zápor Zápor veri a Dunát, Ezüst haja tépett, Pajtás vigyázz! hej, megállj, Lovad félre lépett! Zápor veri a Tiszát, Iszapos a habja, Lovad szája már habos, Szorítja a zabla. Zápor veri a Dunát Lezúg árja ránk is, Hej a zabla, de szoros, Szorítja a szánk is! Zápor veri a Tiszát, Kemény a kötôfék, Vérben ázik a pagony, Hogy gyűjtsünk ma rôzsét! Zápor veri a Dunát, Öntözi a könnyünk, Kiárasztja a Tiszát, Itt mindent elöntünk! Ropognak a paloták! Dűlnek gyárak, polcok, Utolsó nagy áldomást Csapnak a Tiborcok! Szoros már a kötôfék, Zabla van a szájba S a fejükön de tüzes Dózsa koronája... ======================================================================== Késôi konok számadás Huszonnyolc nyaram futott el Huszonnyolc nyár és most ôsz van Nem tudom hogy téli szél fúj Vagy tavasz zeng itt e szókban? Nagymesszirôl s mélyrôl jöttem Akikhez a sorsom küldött Véreimért, akik ellen, Élet s halál felesküdött! Mert én hallom s kikiáltom Egy nép sír a temetôkben Álmos fajtám tápászkodik Birkózni jön az idôben! Kósza lángok szemük alján Erdôszagos a ruhájuk Csillagnézô szent révület Köti béklyóba a lábuk! Ezer éve itt topognak Egyhelybe hull le a magjuk Úgy nyugszik le hogy fel sem jô, Kivirrasztott virradatjuk Úr elôtt dadogva állnak Alázkodón, mint a hársak, Nagy merszük, mint a vadliba, Szomszéd nádasokig száll csak Szomszéd nádasig s a kastély Marad kastély, ezer szoba, Hogy ôk földön, sárban háltak, Lázadjon most az unoka Hát lázadok! Az én szavam Az én utam itt idôtlen Rettenetes máglyát rakok Fejfákból a temetôkben! Fellebbezek láng-szavakkal, Öszegyűrt ég a papírom, Öreg konok szobraikat, Apáimnak szóra bírom! Fejfáikkal teszek csodát, Virág nôjjön a hegyébe, Vagy bot legyen, mi itt szétvág, Legyen bot, egy emelt kézbe! ======================================================================== Kora tavaszi vers Üvegtiszta reggel. Tejarcú fákra tükröz az ég. Alig született meg a tavasz, Tejszaga van még. Piros bogarak szállnak a szélben, Párjuk keresik a fülemülék. Összetett kézzel mennek a bokrok A Nap felé, mint áldozó lányok, Harmatban mosdott meg a vidék. Harangszó ömlik szerte a tájon. Ezüst folyó, nincs neki medre. Harangszóban állnak térdig a fák is, Mint víg menyecskék, szoknyájuk emelve. Hajnali négy vagy hajnali öt van. Vastag arany a nap, sugara pár kiló. Micsoda lármát csap itt a csendben Pár csélcsap, vidám, részeges rigó! Holnap új csodán ámul a föld el, Kertem végében, most még árny takarja, Kibontja domború virágát a napraforgó S mint nagy sárga labdát, Földobja a napra. Üvegtiszta reggel. Tejarcú fákra tükröz az ég. Alig született meg a tavasz, Tejszaga van még. Levett kalappal, zsoltározva állok, Hallod-e tavasz, Én, Puszta Sándor, hozsannát kiáltok! ======================================================================== Villanó zápor Villanó zápor Feni rám kését. Ne hagyj el bátor, Hôsi merészség. Tagbaszakadt szél Mossa a csendet, Nyári vetésbe Kanyarít rendet. Fényes a zápor, Szôke a bokra Nevetô kékség, Mennyei csokra Dörren az ég is, Fogát mutatja. Üstökét száz fa Vágja magasba. Pirul a táj már. Árad a napba. Mint levesgôzt a Fényt kanalazza... ======================================================================== Szénakaszálók a kapos mentén A nap, vén nyilas, egyre szórja A rendekre az arany-nyilat. Kakukkfűtôl ájul a szél S égig ér a szénaillat Vadzsálya, pitypang, szarkaláb Hasal a tájon, Alattuk csigák, Ôk csak mennek, sodró diadal, Egy nagy Óceánba, Mi ezer virág! A felhôt föléjük szobrász faragta Kézzel, A domb mögöttük fényes tetejű. A föld szívverése cseng és elakad, Ahagy suhintnak S dűl a fű. Legények karján duzzad az erô, Bronztestükön szikrát vet a nap. Lányok kezén tréfa villan s villa, Ingük feszül S karjuk patyolat. Délre majd a jegenyéshez érnek, Halk csuprokból isszák a tejet. Menyecskéjük szemébe néznek, melybe Ibolyát préseltek szét S darab eget. Szénát kaszálnak a Kapos mentén. Nézem ôket, tarka foltokat. Ringatja a föld-óceán, A végtelen rét ôket, Hintázó, színes papírcsónakokat... ======================================================================== Búcsúsok Szűzmáriás lobogókat lenget a szél, ringat a nap. Árvalányhaj, buggyos rékli, rozmaringos, pörge kalap. Égi csengôn indul a dal, omlik, árad, kibuzog... Élet terhét cipekedô bús magyarok, parasztak, meg kubikusok. Ázsiából idetévedt, csodaszarvas-kergetôk! Bajjal, kínnal birkózgatók, viszik az égi Tetôt! Ring a dallam, zúg a zsoltár, száz torok cseng, énekel, Történelem vén harangja ércesen új ritmust ver. Bizakodó, szép alázat, zászlót hordó búcsúsok Máriás nagy láza rángat bénát, koldust és vakot. Elöl viszik a keresztet kapás, kaszás tenyerek. Szívük taván rianás van, száz dal-forrás megered. Ôsi ösztön-verte módra dalolják a kínjukat, Örömüket, bánatukat, búcsútjáró magukat... Ringó táblák meghajolnak, ifjú szellô zuhorász, Újuló szent áradás van, kicsi hullám, öreg hullám, újra más. Menetelô nehéz lábuk, könnyű taktusba dobog S föntrôl, égbôl áldást szórnak szôke fürtű angyalok. Titkon érzi Örzsinéni, Márinéni karján a Kisjézuskát, Eltakarja félve, pírral, oly titok, mit más nem lát! Golgotán is ott voltak ôk Szűzanyával kínosan Látomáson ring a lelkük s mosolyognak boldogan. Apróhátú, kicsi házak megtelnek víg malaszttal, Magyar vendég most a Krisztus, kit mindenki marasztal. Elmennének most mind érte Himaláják csúcsára, Száz kínon át, száz bajon át vérzô, vad Kálváriákra. Én a pap, ki Istent viszem, közöttük az utakon Érzem, érzem, mindenkinek búja, kínja, gondja nyom. Két kezemben monstranciás, fehér Krisztus nehezül, Levette már vétkeinket, angyalkórus hegedűl -- Áldást adok a szentséggel, keresztek a homlokon, Uram Jézus, lássák csókod minden megvert magyaron! Ünnep legyen a világon, s Feléd vivô utakon Virágozzék ki a szívünk kegyelmekkel gazdagon... PILISI BUKOLIKÁK 1941--1951 ======================================================================== Én úgy hoztalak magamban Én úgy hoztalak magamban Dunántúl Vállaimon sok dombodat Mint halk ôszi szellô fújva Dunárul Fény-ostorral ver lombokat Mik elôbb még a fákat koszorúzták, De most leválva hevernek Bennem erdôd, tavad, száz patakocskád Víg fogsorai nevetnek Bennem pipitéres rétjeid szöszke Haja, mint tavaszi láng forr Friss vers, csengô, puha rím kap erôre S nô e diadalmi lángból Ifjú vagyok! szárnyam egyre csak egyre Kezd nôni! Vár a horizont! Repülök. Kisöcsém! -- szólok a hegyre. Kis öcsém! -- szólok s int a domb! Szeretlek édesen elolmló lankák, Lányos vállú szűzi nyírfák. Jön az est, elhúznak fönt a szalonkák, Csillagaid nevem írják! ======================================================================== Hajnali öt Hajnali öt van. Nagy ködök pihegnek. Szakállas zúzmara lóg a zsalun. Állok ijedten. Messze integetnek Ölelô fények... Hívogat falum. Tornyával int, mely lenéz a vidékre, Hol boglya helyén torzsát rág az ôz, Majd inni sétál. Félve lép a jégre S a léken át, a képe ismerôs. Messze az erdôn, fényes ködmönökben Állnak a fák s tar águkon a gally Színezüst. Fáznak, tipegnek a ködben. S nagyobbra nônek, szinte mint tavaly. Csiklandó szelek illannak a jégen. Roppan a hó. Csak rongylángú a nap. Hol mezítáb futottam, rég a réten, A füvön, holt bogárkák alszanak. A hó alatt, a leláncolt vidéken, Alusznak hitek, célok és csírák. Egy szót mondok, mi ellobog a szélben, Mint a harangszó, s a tűnô ifjúság... ======================================================================== Laterna magica Siónál s a Rinya-háton Mennyi csapa, madárlábnyom. Mintha karddal, vassal róva, Egy egy ôsöm írta volna. Ôsi runák, ôs jelírás. Benne bölcsônk, halál, sírás, Holt sámánok jajdulása... Lássa, aki érti, lássa! Nem hagytak rám mást, csak álmot. Egy maroknyi délibábot. Azért látom, -- kegy vagy átok -- Szívükön át a világot. ======================================================================== Carmen heroicum Faragd szoborba, szoborba faragd Ôseim! szép emlékezés... Rózsa rózsa illatozz harmatocska harmatozz göndör szellô göndörödj ízes szilva gömbölyödj csöpp katica sebtibe mássz egy fűszál hegyibe szállj repülj a hajnalig mutasd a Nap hol lakik gyalogút csak gyalogolj búzavirág rámhajolj piros pipacs pipacsolj hajladozó szép sikoly harsonázz csak harsonázz kerteinkbe nyári láz mert nagyapám a kaszás ki kezdi az aratást nagyanyám megy utána térdig jár a méntába fonott haja harmatos lába térdig pipacsos búzavirág a szeme mintha nekem intene ez a sarlás nagyasszony hogy majd dalra fakasszon csendülj bondulj arany nyár szinte vállig benne áll mint egy táltos lépeget teperi a rendeket mint egy villám tűzpiros sistergéssel hajladoz mint az istennyila száll tündökölve úgy kaszál ha a világ egytábla lebírja egymagába fején hetyke a kalap szakadhat rá láva nap homlokán forr a világ kalapjánál egy virág másik meg a szemibe harmadik a szívibe így véreim csak talán Dózsa kaszált hajdanán mint kit vészes pokol űz perjed körötte a tűz most még perjed jól fogják tüzes bilincsek tartják ha száját nyitni meri kasznár zsandár figyeli II kaszafenni most megáll lába arany renden jár hej neki is ily csatán vitte mindenét az ár -- lovát ökrét földjeit aki ,,jótáll'' -- így veszít így viszik el mindenét szabadságát és hitét azután lett ,,hova fuss'' elment szerzett és a juss az apai anyai lesz belôled tanyasi lesz belôled Üszögön kinek senki se köszön kit ha hínak se híjják a kutyát ráuszítják szilvafája mind a hét kidült vitték mindenét kutyabôre melegít? nem ér meg egy lábbelit kengyelbôl szállt gyalogos ostort fogjon vagy fokost merre legyen most a hon Fadd, Ozora vagy Bakony? Így terült el mint e rend megtudhatta mi a lent végrehajtó kasznár gróf szorította az adót szorította rajt a prést önszívébe vágjon kést vagy úgy csináljon cserét a másén legyen cseléd? az lett... kasza sistereg búzaszem vagy könny pereg hahó hahó emberek ha vagytok segítsetek! kik, feküsztök szerte ím szabadon hôs ôseim segítsetek szabadok testvéreim farkasok III szôke búza rozsvetés áradj arany nevetés párzás ima sorsvetés ôsi szent keresztvetés keresztelô paszita új-kenyér liturgia rádhajol ím száz kaszás áradj arany kacagás Foki Örzse nagyanyám harmat csillog a haján hajnalszéltôl illatos orcáj rózsapiros hajnalcsillag-szemibe egy egy arany venyige pacsirtákkal száll dala liliom a dereka menyecskésen hajladoz bár sok bölcsôt ringatott lánya nem volt csak fia jól ismeri Ozora hej azelôtt azelôtt saját aratói közt volt gazdáné míg a dob mindent ki nem forgatott most markot szed a másén idegen uraságén de azt tudja fiai egy se fog itt aratni kepék tövén szél kel föl Foki Örzse jövendöl egy se arat a másén mind arat a magáén szôke búza rozsvetés áradj arany nevetés margarétás tág mezô mondjátok ôk a jövô repülj repülj gerlice a dús kévék hegyibe te Szentlélek madara csalj mosolyt az arcukra arany rózsa arany Nap te is áld meg azokat kik aratnak s majd hanyatt kepék tövén alszanak váljon valóssá a hit jákoblétrás álmaik vert sorsukon legyen bér hogy mind csillagokig ér vess fejaljat jó puhát szánd a tarlók pór fiát törüld verejtéküket csókold bátor szívüket ti vándorló fellegek megnyíló nyári egek zápor jég villám szelek hozzájuk jók legyetek... IV veres az ég alja forr olyan mint az ingfodor vagy mint véres tulipán így látom a nagyapám fején tüzes korona fejfája meg borona sírja feledt szemfedô Igar bérestemetô nagyapám elsô kaszás szállsz szállsz mint a lázadás szállsz mint fölleg förgeteg világsöprô görgeteg búzatenger-partokon birkózol mint Laukoon bukó világ angyalok néznek s hökkent csillagok! ======================================================================== Édes teherben Hogy hordta itt Szerelemdúsan és édes teherben A föld az ibolyákat s a fákat, Míg megszülte boldog nevetéssel Egy éjjel s most csúszkálgat Rajtuk a fény Így hordom a verset is, agyad Szerelemdúsan s édes teherben vigyázza, Míg megszületik csupa rímbe, Csupa lázba -- Mint ifjú menyasszony, Ki hat pompás gyerek eljövendô anyja Állj! Belôled kilobog a vers, Mint virág s gyôzelmi zászló, És csodálkozva néznek a fák, meg az ôzek S csodálkozva bámul a táj is... ======================================================================== Pilisi bukolikákból Elég! jó s hű címere lennél a szomorúságnak elgurult kerek szemeiddel rojtos szelek karikáznak dúlt éjek korma feketül fehér homlokodon s szívedben a jóság barikái fáznak megdöntött keményen a tél igen meghajoltál mint fák a viharban koszorútlan zúzos ágaikon a rémület járkál s tördeli halkan a holnapi hajtást fönt a vihar szánt s tövükben túr a vadkan két halál les rád is szakadatlan mégse remegj! lásd beszakadt egek széle türemlik vállaidon s jövôbe látó szemeid csokrán fiatal nap születik ajkadon ének zengj s fújj takarodót az ostoba télnek s máris lefeslik rossz régi bôröd s vadonatúj serked elé egyenesedj fel! a tavasz elindult ======================================================================== Valamit tudnak az ôzek valamit tudnak az ôzek horpadt horpaszuk lehincél és lassan jönnek vékonyka lábbal okas szemükben s szép fejükön tündököl a csillag a szélbe szagolnak mely sűrű és fényes s lánynak nézi a táj ôk fiatal sutának dombokon ugrál s tejfehér ujja nyomán kipattannak a bokrok zihál a föld bozontos melle a költô kint járt tegnap az erdôn s már csak egy maroknyi havat talált s mesélte valamit tudnak az ôzek a fák meg a bokrak két apróka cinke aranyló bögyébe bimbónyi volt a tavaszi himnusz ======================================================================== Zöld Zöld zöld zöld Zöld a világ, akár az abszint Zöld lángok égô zöld parazsán Forr a töméntelen sokszínű zöld S zöld fényt vet tested barna haván Zöld gejzír vére szökik a fákba Zöld patakok zöld tengere árad Zöld a rigófütty, zöld a szemedbe A fény, mely pörzsöli az ágat -- s felgyújtja a világot! Fizess, tavasz, fizess! Én tudom, te tudod, tudjuk valahányan Túlhosszú tél volt Túlsoká éltünk hitelbe... ======================================================================== Erdôn háltam Erdôn háltam szarvasok közt most én is az vagyok éjszakákat ugrok át átugornak nappalok verseket nyit homlokom villámlanak szavaim fennakadnak a Napon virágos agancsaim ======================================================================== Virágzó fák most még zöldek de halkan piroslók pirosló szélbe lelkesülten s szűz éjszakákon a szűzi csendre dűlten gyümölcsrôl álmodók. altatódalt mézszín hold láláz míg csöndbe nyögnek viráguk-dobók sorsuk gyümölcs s gyermekágyi láz... ======================================================================== Tünemény Egy pacsirta-szívben felrobbant a dal s égbe röpítette de jött már az este s a repeszek lehulltak a józan dinnyeföldre... ======================================================================== Tavaszi fák Zöld horkanással sötétzöld ménes nyargalnak a fák zöld nyihogással szívemre lépnek vernek zöld paták homlokuk csillag sörényük zöld hab s vágtatnak tovább ======================================================================== Erdei félsz látod a fák hogy erôre kaptak! zöld szavakat sugdosnak a szélbe s biztos erôs gyökerük felesel a zúgó vizekkel látod a fák -- hogy félnek a fejszék! mind iramodna s éjszaka is fél majd álmában riadoz s bárgyun bújik a fészer sarkába el! Mert itt a tavasz és zöld kiáltásokkal vadul lerobognak a fák a hegyekrôl! Szétfreccsen a csend az avar megszépül a felébredt tájba s utánuk néznek az ibolyák kerek kékülô szemekkel ======================================================================== Add csak kezedet Add csak kezedet add csak féltenyeredbe is több csillag ragyog most mint az égen ahonnan részeg viharok leverték jobb emberségünk lámpásait fél aki él még! fagyott kazlaink billent tornyain a szalma eleségnek sem elég nemhogy alomnak csak bánatból van elég! Az ebek lent a faluvégen kútbahullt holdon marakodnak... ======================================================================== Békesség nekünk anyám tejeskörmű még benned az öröm hordd ki s várd idejét hogy megszülessen egész körömmel is nehéz élni ököl kell ide ököl és könyök barátom látod mekkora baj volt hogy te is csak szívvel születtél mire lépni tanultál hó ült a fákra csillagok úsztak lenn a Rinyába füvek hajoló csúcsán hajolt rád a kék ég mely anyád szemébôl most is világít férfiharcaid ormán csak ô maradt tiszta és a harangszó ======================================================================== Mérd ki mérd ki a napot -- hajlong a szél mintha ô állna s nem te levett kalappal csöpp katicák szárnyán nyíl szét a kék ég s mint gyufán a láng persen a tavasz ültesd el szívedet úgy lehet nem késô még sokáig várni sem kell rá kinyílik az ága s szirmaiba puhán takargasd e kisded hajnalt s megtalált békéd ======================================================================== Mélybôl s messzirôl jöttél Mélybôl s messzirôl jöttél rázd le a port fiatal szívedrôl nyíló barackfák ágaival rajzolj ünnepet a kesergô tájra vének szemére kik fogatlan szájjal még mindig telet papolnak tépd le a bárgyú szemek csodáló botránkozásait magadról hisz nagyobb kincs neked régóta már egy talált ibolya vagy cinke tolla kékje mint nagyképű kegyesek dühös fogvicsorgató elismerése ======================================================================== Éggel takarózom Víg tücsökdalt ittam Hűs rigódalt ittam Jólaktam katáng-kékkel Füvek alatt háltam Réten szundikáltam Betakaróztam éggel Harmatkönnyű lettem A fénybe szerettem Elszálltam messzi széllel ======================================================================== Ámulj s csodálkozz hangtalan mégis füttyös a lég most messzirôl száll a szél s mire ideér kifárad de este meleg már jószagú fénylô s kéklenek tôle lányos bokrok alatt csitri ibolyák s fénylenek csöpp katicáink kisbogarak s bocikák kik anyjuk tágranyílt szemében újkaput néznek s bámulják a kerge világot ámulj! s csodálkozz! csodálkozz barátom milyen hangtalam mégis füttyös a lég most s veszed részegen a lélegzetet mint ki egyszerre szedi ki a bankból betétjét s úgy kiáltoznak a cinkék és madarak is mintha öt perc múlva vége lehetne a világnak ======================================================================== Jöjj, megáldlak homlokomon hóvirágok fehérsége fészkel szemembe halk füvek áhitata fénylik vállaimon kék hajnalok oszlopa érik s szavamra színt vált a fekete fehérrel ezenfelül jó vagyok és tiszta kitárt ölelés és nagyhitű béke jöjj megáldlak mielôtt meghalok s szívem elrejtem kankalinok tenyerébe... ======================================================================== Hamvazkodunk Hamvazkodunk... a szél teledobálja lehajló egekkel homlokunk melyen tavaszi hold fénylik suhogó ezüst mesék nônek és szép szárnyas legendák egy kotynyeles rigó figyelmeztet a kékre mely dalában terül szét dús arany szegéllyel s úgy szórja szerte hogy bánatunknak is jusson valami hamvazkodunk... jô már az est fehér felhô-tógában szigorú bíró térdeljünk elé s csengessünk szívünkkel ======================================================================== Halhatatlanság A Pilisaljból, egészen fölig, Bűvülô kakukkszó kísért. Dalukban, lehet, bűn vagy babona -- Mégis az öröklét kísért. Lent még kötôdtem. De kezdem Megszokni, itt fönt, a csúcson állva. Csupán az elsô öt-hat perc Szokatlan a halhatatlanságba... ======================================================================== Kezdô Tíz a Hidegvizeknél kezdi. Aztán megszólal másik tíz... A Nyerges, Berseg, Vöröskô, Egyetlen kakukkdal a Pilis! Szánalom, tíz, húsz, kilencszáz -- Ezernél, már kifáradak. Hiába, jól csak a halált tudom. A halhatatlanságban még kezdô vagyok... ======================================================================== Minden csak jel volt Minden csak jel volt Ez az szép látod s ez a titok Te tudtál olvasni a kôrisek Friss kérgébe harapdált ôzfogak Hieroglifáiban is bölcsen S könnyű madárnyomok betűit Tegnap esett havak puha halmán Értetted a virágok selymes beszédét Ha kelyhük kitárták s csöpp füvek enyhe neszét Mikor kortyolva harmatot ittak Mágus voltál... Mégsem viszel semmit sem magaddal Odaát nincs arany tömjén sem mirrha barátom Kifordított üres tenyereid tükrén Tíz ujjad félholdja tompán ragyog majd S egy darabig még nô a köröm... ======================================================================== Táj Dörrent az ég s a távoli egek feleseltek Cipp-cupp cuppogott bô szíjostor a zápor Ferde villámok csapkodtak ferde keretbe S jó kiadós rôföt téptek a vásznaiból Jó kiadósat s messze a messze Távoli dombok hajlatain cserfelt A fiatal erdô s hajoló fáiról bomlott Fénylô feszes szelecskék rázták a lombot S mint szeplôs kamaszok forrón, ha mutálnak Oly ijedôs idegen kinôtt-ujjú hangon Vad zavarában egy kakukk elkezdett hosszan hazudni... ======================================================================== Három villanás Szivárvány Szagos füvekre szakad a zápor. Májusin, füvesen, szagosan. Szakad a hôség. Az istennyila Szétkacskaringóz, száll magosan! Kajla szelek szivárványt cipelnek, Döntögetik, zuhé, az égnek! Gyöngylevelek zöld szélén, esôbôl Májusi jégcsapok zenélnek Késôbb Köpj a markodba, szél! SzaLadj! Föltűrt ingujjal a tájnak. Friss béreslegény most a Nap, Kazlat, aranyt, hajigálhat... Jegygyűrű a tág horizont! Fényes késekkel jár a fény. Hűs árny jósol bokrok alatt Babonát füvek tenyerén Vacsoracsillag Dörzsölte tenyerét, úgy esett. Vert, zuhogott vastag nyalábba Kölyök-szél ugrált a réteken Belebútt a zöldkazlú fákba! Levelek kifordult tenyerén Szipogott a hűs esôillat. De kiderült. S megmosdott tájon Fény a szívem s a vacsoracsillag... ======================================================================== Egy kis patakra Micsoda cipp-cuppot, milyen tegezést Csinál itt köröttem e kölöknyi séd. Rakja hullámait... Rakja. És terül. Rontva a partnak, szinte tengerül. Bokrot, fát tegez. Tegezôdik velem, Hiszen gyermekkorom óta ismerem. Egy ilyen vitte el elsô pecanyelem. Most is úgy nézem, tisztelem habjait, Hátha halammal a tengerig úszik ======================================================================== Sumér váza csillagokkal ír tele az éj érthetetlen jelekkel de azért ívem összhang tartja dallamát s hűs vonalba mondja ki magát különben minden szertefut s túl a valón egy képletes sugár a szétfutókat mégis összefogja lebeg az éj s érthetetlen jeleket ír a csillagokra ======================================================================== Ôs fagyott égre karcolják rajzukat a fák aszó lófô olvassa ákombákomát ô kopjafák tövébôl a csillagokét fémként csörrenô lúdék s a táj énekét mire virrad a vak éj merre vág a lúd szikrázó vascsillagunk konogva lefut ======================================================================== Dongó 1 Busa fejét az ablakra nyomja ,,Csakazértis'' donog, dúl-fúl vakon Dühtôl, gôgtôl -- pedig kicsit odébb Kiszállhatna a nyitott ablakon 2 Busa fejét az ablakra nyomja Jár föl-le, föl-le mint a motola Belepusztul inkább, mégsem hagyja Vajon milyen lesz majd az unoka? ======================================================================== Megy a kék táj Megy a kék táj Egy nagy szúnyog vérét issza Vándorolgat, a vállain Vándorfelhôkbôl tarisznya Így megy ôsöm S egy nagy dombról Néz most vissza! Áll a dombon visszanézve A vállain ezer éve Lábaiban a bolyongás Az én szemem a szemébe Azért látom, amit látott Ellenségre szablyát rántott A németre kardot rántott Vert törököt, svábot, rácot, Kárpátokon át-átvágott Hej Bécsig is elportyázott Árulót vert, renegátot Csahos labanc-lelket rázott Harcolgatott, sarcolgatott Sírva vigadt, ázott -- fázott S ha kopjára fejet rántott Letűzve sátra elébe Hosszan nézett holt szemébe... ======================================================================== Családfám Ad nominem K a t o n a Inge rongyos, lyukas csizma Bár kutyabôr lötyög rajta, Csak így élt a kobzos fajta, Így dalolt az igric fajta Sok-sok ôsöm, mind katona Kutyabôrünk ringyes-rongyos Ködmenünk is filtes-foltos A bocskorunk vedlett, lompos Ezer éve csak így élünk Ily régi a nemességünk! Családfámon egy-két kobzos Egy két vellás, vízimalmos De a sor föl lovas, morcos Ki vágta a török kontyost Ezer éve csak így éltünk Ily régi a nemességünk! Minden ôsöm lovon járó Szeri ember, táltos, kobzos Katona volt csak magáért, Soha másért, soha zsoldos Katona volt ük-szépapám Katona volt ük-dédapám Minden ôsöm katona volt Sebet adott, sebet kapott Ezer csatán Búnak, gondnak fittyet hánytak Hétvilággal paroláztak Vont szablyákkal boronáltak Szentgallennél ôk portyáztak Bécs nyakába sarcot vágtak Várat dúltak, falat másztak De a lóról sose szálltak Míg Somogyban, Baranyában A Kaposnál meg nem álltak... ======================================================================== Búcsúfia kis cigarettafüst a fasor házai nádzsupp kandiscukor a falu tornya fénybe nyúló vitézkötés rajt domb s a folyó ez szülôfölded ez a hazád az egész egy szív: mézeskalács! ======================================================================== Dunatáji Betlehem Galagonyán ül a csillag Jászol elôtt ezüst szalma Mária a meleg tűznél A ciberét kanalazza Föl-fölrí a kisded Jézus A szegényes vályú-ágyból József az ács kicsi huszárt Farag neki tiszafából Öreg keze el-elvéti Félszeg keresztet rovátkol Az ereszrôl holdfény csöppen Vihar készülôdik távol... ======================================================================== Úgy megy a hold Szép országom Somogyország a szívemen virágos ág ilyen arcod hej mióta tán a honfoglalás óta és felette így maradt meg áll a sorsunk mint vasfelleg nádviskóid csapja-bogja mindegy olyan sátor forma sátor forma alig-öles a teteje meg süveges hátha újra rájön a szél amely anya-szagún beszél mely bévül fúj örökösön hol fogózna, mibe kössön átfújná egy más világba vagy tán vissza Ázsiába! amit hoztunk a kútgémes akol cserény gulya ménes úgy szimatol mindegy mintha vágyna Etelközbe vissza épp a falu közepébe szentegyház domb tetejébe István úr tett bástyát rája mikor e tájt horka járta a papja is olyan forma mintha régi sámán volna zsoltárt latin imát mormol s tán a fehér lóra gondol a harang is úgy ver félre mintha kopjafákhoz érne hogy sirassa kiket élve itten húztak karóvégbe kiket itt törtek kerékbe karjuk vették, vágták négybe hívük pár -- de hírük maradt fekszenek a dombhát alatt s úgy megy a hold fel az égre mintha érettük misézne ======================================================================== Magyar táj, magyar aszály Aszály aszalta bús füvek perzselt torsa ég a rálobbant nyár lángjától lángol a vidék mint véletlen meggyúlt kanóc ráng füstöl a por hűs víz helyett issza s ájul száz vánnyadt bokor béres s pórszáj tátog pöröl csorba fogsora felhôt marna keservében lángol a csorda vak gazdátlan düh csikorog öklök lengenek anya vetél bús kalászok holt magja pereg mint lappangó lázadás süt fojtogat a hô zord sursunkra ül az ég le kormos szemfödô komor ácsolt vérpad a táj amire az ég a pokollal összefogva ontja vak dühét Dózsa tüzes trónján izzik rajt lobog a jel és Werbôczi parancsára angyal gyújtja fel... ======================================================================== Meddig jutottunk Ahogy rámtörnek az ôszök jönnek vallani az ôsök mikor így az este réved jônek közelebb szegények jelet adnak biccentenek vasarcukra ráismerek viharhajtó vad lovasok hókaarcú vasordasok mennyit haltak, mennyit hulltak amíg idáig jutottak nem is messze nem túlmessze mert falt a sors, falt a mesgye itt verték fel sátorfájuk itt találták meg hazájuk de e dombok mennyit űztek míg hazává szelidültek Európa kerítésed a karámod de kimérted jöttünk meddig kardunk bírta amíg erônkbôl futotta Meotisztól fel idáig kopjafától keresztfáig hódolt a föld úgy hódított mégis ôsünk meddig jutott? volt ki vissza Ázsiába volt ki török rabigába Bécsig, Lengyelhonig futott volt ki addig sose jutott csak dérrel-vert vakablakig volt aki csak a kazlakig lovon temetett holtakat bôvölte a csillagokat volt ki ment Amerikába kinek ott süllyedt el álma kire rároskadt a sorsa s bölcsôfáját is átkozta volt ki nem ment: itt kiállta megváltását várta, várta ki határig ki hetedig volt aki csak a deresig volt akivel bukott a ló portyavesztô honfoglaló örök pártos volt lázadó kikre pallos várt meg bakó kik a sziken éren háltak félkarral is bosszút álltak voltak fellobbanó Záchok csupa Dózsa, Tiborc, Bánkok volt akiknek híre süket kiknek nem mondják nevüket kiknek ükük is már régen úgy rothadt el karóvégen egy pár űzött sehonnai kiknek könnyű felmondani nehéz a föld mert mind vele ôseimmel van itt tele hasonlítok itt a tájra semmi sem bír árulásra ôk jajgatnak ha jajgatok sorsommal is rájuk vallok vérem szórják vad parázzsal szívemet meg lázadással ha valamit vallok, merek rámismernek biccentenek én se messzebb a ködökig jutottam két özönvízig fehér a szám zuzmarával tele farkasharapással az irhámon vad jégcsapok véremben ôk vasordasok bosszújuk fekete fénnyel szavaimban tövig ég el... ======================================================================== Nyersarany Lehet, barbár óriás vagyok S mi eléd hull versem, színarany. Nem hajlongtam, hajbókoltam érte Nem álltam ki az utcaszélre, Hogy odavessék, alamizsnaként, Ez az arany enyém Enyém, mint fényé az árnyék Enyém, mint fáké a gyökér, Enyém, mint fenyôké a kék ég, Enyém, mint szívemben a vér Nem születtem gôgös nagy királynak Ki képét veri rá az aranyakra S úgy gurítja szerte a világba, Hogy rá ismerj a rajzos vonalakban, Koszorúsan és fönt babérágak Legyeznek holt homloka körül, Míg vak szemébôl hullanak a könnyek S néma ajkán a csend megkövül Én nem születtem gôgös nagy királynak, Lehet, hogy barbár óriás vagyok, De enyém az, amit eléd szórtam, A féligkizengett béna verssorok, A nyersarany, a tiszta szűz telérbôl, Az érintetlen izzó színarany S szórom, szórom, mintha nem is tudnám, Kincset szórok s kifosztom magam... ======================================================================== Az arányról Összeszorított fogakkal, Mint matematikus, A végtelenben rejtezô talányt, A Törvény ösvényén fogózva És tapogatózva, Mert a szenvedély súlya egyre ránt, Keresem az arányt! Az arányt, mi ott ül felhôk kék hegyén Hangyacsápon s roppant havason, Évezredek vihar-folyosóin, Sziklák iszonyú rétegén, Láthatóan és leolvashatón S ott villámlik Beethoven homlokán, Szavaim taván némán szendereg És részese az űrben futó bolygó S a ma született apró kisgyerek Az arányt! Mi sorsunk áthatolhatatlan Burkát feszíti, zengô meredély, Átló, mi átszeli életünk És láthatatlan S szörnyű, szörnyű mély! Mi átlátszó és tiszta, mint a csillag És titokzatos, mint a rejtelem. Egy földöntúli ismeretlen honban, Mint szél nô és mint a fű terem. Az arányt, ami szelid és komoly És roppant egyszerű, Mint a szív, kezem vagy neved S észrevétlen s oly halkan van jelen, Hogy ami van, nélküle nem lehet! Az arányt! Mi fogja a szépség titkait, A Tökélyt, Egészet, Fölségeset. A legsötétebb ôrült éjszakát S a legegyszerűbb pásztoréneket! Mi ott szikrázik Gioconda ajakán Megrontó vággyal, pazarul És nem törik el, hogyha széttöröd, Ha ezer apró csöpp darabba hull -- S átvillan az enyészet ködén is Igézôen, elpusztíthatatlanul... Összeszorított fogakkal, Mint a matematikus A végtelenben rejtezô talányt, A Törvény száraz ösvényén fogózva És tapogatózva, Mert a szenvedély súlya egyre ránt, Keresem az arányt! Mi egybefogja széthulló életem S úgy zuhantja reám, mint csodát, A meggyötört és kisajtolt szívekbôl A bús világból, elrabolt, Száműzött ôs-harmoniát! Mi verseimnek szárnyat ad s repít A lelketek, a szívetek fölé, Mi vízióként felkap és mint lángot Szivárványt vet, a csillagok közé... Az arányt keresem! Mi e sötét napon Ringatna, mint hullámzó vetést, Elfújná bús szívemrôl a gondot És mint pacsirtát, a tavaszi dombok, Égig dobná számról A nevetést... ======================================================================== Marcus Aureliushoz -- Az esztergomi bazilika mellvédjén -- ,,Ta en Kuadois pros tó Granoua'' (Írtam a quádok földjén, a Garam mentén) Marcus Aurelius Itt álltál hajdan, Szomorú Fô, te csaknem keresztény. Rôt fény villan a tájon át És fény a Dóm keresztjén. Idecsillan a Garam is, A quádok földje látszik, A vén Iszteren s tornyokon Nyárvég ecsetje játszik. Hát játszadozzunk, Császárom, Mi is csak el, e fénybe, Révüljön föl vashomlokod, Mely messze nézett, mégse, Mégse merte elhinni, hogy Valamikor e parton Egy Jel fog égni bíztatón, Amelyet annyi harcon Magad is törtél s lexeid, Sasaid jártak egyre, Kopószimattal, s falkáid Küldözted e seregre! Ki hinni mert és hirdette S e hitben maradt bátor, Hogy nem vagy isten! -- Isten Ô! A Megölt Imperator! A Megfeszített! Égbeszállt! Ki rég ittjárt a földön, Ki kegyelmében újjászül Majd minden kort, örökkön! Ki kardot soha nem fogott, Konok korbáccsal nem vert, Lehajolt és megcsókolta A porbahullott embert! Azóta rajtunk stigma ég, Egekbe zúdul vágyunk, Azóta nem rémít a vég, És kezdet a halálunk... Itt álltál, Caesar, írtad és Sírtad: ragály az ember, Lepra, betegség, borzadály S ha ki nem irtod, fegyver Egyetlen egy van: viseld el! E bamba lét, oly talmi, Hullás a sorsunk s végül is Bele fogunk mind halni... Bús homlokodon megcsillant Az évek vertezüstje, Lassan letetted tolladat. S elmerengtél a füstbe, Mely a fölégett limesen Vetett lobot és lángolt, Az Iszter zúgott s a Garam És rajtuk túl, halál volt... Mögötted dús Pannonia, Vaslégióid... Róna... A nyújtózó Birodalom... S messze, túl, Urbsod, Róma! Halált hoztál, merre jöttél, S amerre mentél, gyászolt Föld fia mind, szolgabilincs Csörrent, s bére halál volt. Merengtél hosszan... S stiloszod, Viasztábládat véve, Leírtad, mi nem volt tied, Görög betűkkel: béke! Itt álltál hajdan, hol ma én, Túlnan a Nap leáldoz. Tógádat kérted, fáztál és Dús Bíborban Magányos Szíved, hogy élni bátorítsd, Hogy vad kínját feledje, Akár a Nyár a tájra, egy Sort írtál a tekercsre... ======================================================================== Augustinusi kör Elmélkedések Istenrôl 1 Az Isten óriási kör Óriási érem Mindenhol csak közepe van szélét el nem érem S ha szélérôl indulok el Oly végtelen a sor Hogy se vége se eleje s Közepe sincs sehol 2 Tudom nem állsz Te sok zagyva sorból Nincsen síkod és nincsen mértanod Nem vagy kevés és sem a sok a sokból Örök Arány és nincsen Alakod Lehetnél Te minden, ha akarnál, Azt is tudom, minden egyszerre vagy, Nem külön s nem egybe, szétzilálva, Egyszerre kicsi s egyszerre nagy Lehetnél kô fény vitorlavászon S szél lehetnél kék vitorlavásznon S magad hajó és szállnál fönt s alant Könyörület szétdúlt vak világon Hetedik petty csöpp katicaszárnyon S ki Ítéletet hoz s visz a Galamb... 3 Olyan vagy mint... Milyen? Se olyan Se ilyen Olyan vagy mint... Semilyen se vagy Mondhatatlan kit Sért a hasonlat... 4 Orkán zúg arcod körül Védôpajzs nem lárva Villámod lesújtna akárha Csak parányit lebbentenéd Rádismerek Te kinek Nevét S lényed leglényét Elrejti minden ami van Pedig jelen vagy mindenütt Láthatatlan Mint fában a mag mint fa a magban Érezlek tudlak száz alakban A szavak égô csipkebokraiban Kimondhatatlan! 5 Te vagy a Kegy az Egy a képnélküli Kép bármennyit használjunk Elhasználhatatlan s körötted ezer korlát a zűrzavarba lép s bár határtalan nôsz nôsz csak egyre úgy közeledsz hogy a végsô toronyból egyre följebb szorulunk a legvégsô felé honnan a túl már lényeddel rokon s átvetjük magunk a korlátokon... ======================================================================== Parabola Dobd a bokrokra száradó rongyaidat ég Csipkés felhôkbôl még esô potyog Egy cincér kinéz, a levélfedezék Védi, hôs szarva napba szúr, ragyog Beleragyogok én is a napba! Nagy esôk után, száradó szagú kék Ég önti el szívem s messzi kiáltom Így is lehet élni, nemcsak nyomorék Módján, ki olcsó kegyet koldul, Nézd, a dió feszesen ül az ág tenyerén Érj vele együtt bölcsen s hidd el, az Isten Nem kísért senkit sem túl erején! ======================================================================== Emberi Az emberfeletti megigéz Az emberfeletti tett, emberfeletti merés Az emberfeletti gesztus és a póz És az emberfeletti szenvedés Az emberfeletti leigáz Arcunk égre emeli Kibírni könnyebb, Elviselhetetlen Csak az, ami emberi! ======================================================================== Nagypéntek rózsák száján dôlt a vér nárduszjácint elalélt Anyja ölében a Lét fáról-vetten már nem élt mint szárnyatört akarat bicsaklott váll fej a nyak záratört pecsét a test titkát tárta egyenest rákopírozva a fát konok komor vonalát öt sebe öt mély virág hordozza immár tovább dermesztô vad némaság kiáltotta az Atyát álltak senki sem beszélt sírtak senki sem remélt s hogy nem figyelték az est mohón nyalta föl a vért... ======================================================================== Téli délibáb Torony totyog, téli délibáb. Villanás csak a fagyott világ. Rebmenés csak, tűnô pillanat, Mint jégvirág, ablakomra fagy. ======================================================================== Magnificat Boldog volt, mosolygott Az is, aki nézte S mikor meghalt, hét tôrt Találtak szívébe ======================================================================== A jerikói vak Vak volt s ki tudja mit látott mégis ez a szem míg örvény lett az éjszaka a homlok alatti üregen míg befolyt s kifolyt rajt a fény és a szívig nem jutott látni akart apját anyját kedvesét és nem tudott mit látott mégis ki tudja míg rárakodtak a mohák csend csobogta körül s nyírkos puha penészű éjszakák hová gurult két golyója mely kék volt barna zöld talán holt íriszük szivárványa miy látomást meszelt agyán nehéz és súlyos drágamívű nemevilági fényeket a mieinknél százszor zöldebb vetést s ezerszer kékebb eget s most szólította visszahívta akár egy angyalt tépte le egeibôl egy hang: akarom láss! szállj ide a földre le látott! és sírt s taszigálta a nép mely a csodán taposott megállt és az árokszélen meglátott egy másik vakot... ======================================================================== Zsoltárféle Ne félj. A csend lobogóit, Tűzd ki a szívedre. Irgalmas az Úr. Ha felemelt, Ne félj, nem ejt le. Más labdája ezer is Van, milliónyi bolygó. Ha labdázgatni akar, Nem a te szívedre ront, ó Ó, nem a te homok-palotáid Porából rak tornyot magának. Jó s szelíd, Ô akár az ôzek Szemein szépült ôszi bánat... ======================================================================== Takarodó Szép csendes ôszi verset Szeretnék mondani tenéked, Uram Csendeset, mint a futó nyárból Megmentett emlék, kis virágszirom S tisztát, mint e halni készülô világot Megszépítô szeptemberi mosoly A fák sárga tollal készülnek repülni S a horizonton állnak meg talán Ezüst torokkal vitáznak a rigók, Tűnôdj el, század, sok áramvonaladdal Együgyűségük tiszta dallamán A sürgönypóznák görnyedô derékkal Húzzák vállukon a lusta drótokat Ne fusson rajtuk rémhír, háború Rontsátok el a gyilkos tankokat, -- Fecskék ülnek vonalaik között Vidám picurka apró hangjegyek Ôszi partitúra -- Szent Ferencke róluk vezényelné E vérzô bús világnak A leggyönyörűbb hálaéneket Ôszirózsák úsznak e szép csendben Szívek, szívek, vagy talán szemek Imádkozó szűzi tisztán szendén Irgalomért égre esdenek Békességet adj Uram a földnek És békességes hozzádfordulást, Békességet harcnak és a vérnek S a rémülettôl adj szabadulást. Takarodót zengess a világnak Tiiszteljenek néma fegyverek, Te följegyezted anyám ôsz haját, S számon tartod a legkisebb szívet Csendes szép ôszi verset Akartam mondani Uram teneked Most békét kérek a nyugtalan világnak Tekintsd anyám ôsz haját s a Legparányibb emberi szívet... ======================================================================== Te kezded el Testvérem te egy a magasságban tündökletes és örökkévaló beszélgessünk ez arany délutánban az ôsei csend grafit porhanyó hinnél-e annak ki elibed állna tömörlombú fád megcsodálva füledbe súgná ne hallja senki te fogsz elsônek leesni a többi marad bár megbomlott a sor csak zúgnának mint megütött akkord míg millió szemmel ágad utánad néz elsônek te mész s nem tehet érted semmit sem a fa dördül az ôsz messzi sortüze az angyal száján ott a trombita s rajtad komorlik már a jel elvégeztetett te kezded el te kezded a megdicsôülést az ég és föld közti lebegést a soktitkú csend mélyébe bukást e parttalan és hangtalan szivárvány-zuhanást érezve az igézô delejt mely letép a fáról eged magasából és a földre ejt te kezded de bevégezni te sem fogod a zord sort sorsoddal a halált csak folytatod ======================================================================== Egy ôszi fűszálhoz köhögsz köhögsz s fázva begombolod kabátod mely nincs is -- sáppadsz egyre minek titkoljam testvérkém reggelre meghalsz csöpp ôszi füvecske állig-jeges szél orgonál fölötted halálába mindenki nô kicsit te óriás vagy! üdvözülten lépsz be a mennybe mert mindenki rádtaposott örökmécset kéne gyújtani elôtted! ======================================================================== Perel a szél Piros nyelvvel perel a szél Hull a fákról piros levél Piros levél hull a fákról Nem is fákról a világról Mintha mind mind egy nyelv volna A sorsunkat panaszolja Nem lehet azt csak pirossal Piros vérrel e bíborral ======================================================================== Csak tekeredj Csak tekeredj rám te vak kígyó Csavarodj ôszi révület A szalviák már eszük vesztik A dérben s szívük a füvek Tekerd rám süket bilincseid Az ôszi avarba temess Szobrunk nô akár Laokooné S az örök csillagokba vesz ======================================================================== Apokalypsis Éjszaka volt Vad arany Darazsak dúltak az éjben Térdelt a táj, ôsz hegyek Zarándokoltak térden. A Föld szíve sírt Vak kutyák Ugatták, marták a holdat Bomolt minden, ami élt S mik lesznek, majd, bomoltak. Az égi akol megrepedt, Rôt angyalok zuhantak, Vér, könny és drága agyvelô Lett málter a gonosznak A költô állt csak! Üstökén Vad villám rakott fészket S szívéhez szorította A síró Mindenséget... 1944 ======================================================================== Félhangon A táj fölött még lengenek nesztelen égi selymek Salome táncol meztelen a habok nem felelnek nemsokára felkel a hold véres Szent János-fôvel az est s a versem összefoly a süllyedô idôvel e perc nem est, de éj se még a vére kôre koppan most minden ameddig csak látsz aranyból s hamuból van ======================================================================== Szürkület Késett az esti hajó Sírtak a szélbe a fák Szürkül a számon a szó Hajlik a szélbe a nád Vágtat a hab hajoló Árnyra s a fűzre tapos Az gyáva most aki fél Vagy aki fél az okos... ======================================================================== Felfut a fára Felfut a fára az ôszi fény S leold egy levelet. Mit tehetsz költô? Élj ahogy tudsz, És írj, ahogy lehet ======================================================================== Vigyázz Tán utolsó szód írod és vád leszel majd ahogy tanú vagy ma itt és szívedbe vágja ô a vad felrobbant idô a pillanat szilánkjait ======================================================================== Vízözön A kerubok! a kerubok! szólsz és lebuksz könyörtelen vonaglón vonaglik a víz lassan emelem föl fejem intenék az ég lefordul nem vehet fel az a Bárka vízfeletti világ süllyed vízalatti hal-homályba nincs már ki ki kihez szólna fönt Isten is elhallgatott hullák úsznak csak Noéval beszélgetnek az angyalok... ======================================================================== Esteli táj Az est hűvös halk tiszta ing ejtsd el a könnyed rozmaring aquamarin-kék bánatod csillagod hullott lent hagyod néma lilába csügg az út rajta a sorsod merre fut fekete csöndbe száz fa áll száz fa mögött les száz halál felhô jön szárnyas átlebeg arcod beszántják tág szelek apróka félhold száll le rád fénylô tenyérrel fogja szád ibolyántúlin kék szíved életed is mely nem tied... ======================================================================== Atombomba I. Mit akarok ittfent e megôszült megôrült hideg űrben ez iszonyú ôrült magasban magamban dideregve szállván mint ôrült kotlós a leggyorsabb s legújabb halálnak ülve tojásán honnan hova merre minek és ki küldött!? íme ki mondja hogy nincs haladás pár pillanat s volt -- nincs a világ! mint rongyvászon reped szét nyállal s velôvel ragasztott bunkere a félsznek betonból tengerek ugrálnak ijedt dühükben hegyek omolnak mélybe földrészek válnak sivataggá mi elôbb egyenes volt görbévé s a görbék egyenessé (így mondta valami bibliai ember) ha ezt a furcsa tojást idefenn kioldom de hátha de hátha de hátha ott van az én gyermekem az én feleségem ott az anyám testvérem is ott van a sáncon hátha átreped a levegô dobhártyája s a halál nagy vad szele átzúg tízezer messzi határon! hiába nincs útlevele, hadüzenet kertelô vízum és szabad átút nem néz vámôröket sorompót csendôrt vagy kerge fináncot ilyen és amolyan vonalakat csak átlép s feldúlja temetôink sok sírját hörögve bôgve szakítja le házunk szép födelét s töri ki a kertben az utolsó meggyfát mit ültettél a nyáron s annak kit szeretünk agyát szívét tüdejét cafatokká metélve matricának ragasztja egy ókori barlang karcolt falaira, hogy egyszer ha él még majd valaki felfedezze ,,az atomkorban is élt valamiféle ember hány szeme volt és volt-e neki lába három-e négy-e hol volt füle szája volt-e keze szerszáma, tudott-e írni ölelni szeretni volt-e szeme sírni e pár ideragadt agyvelô és egyéb cafatokból nem lehet, uraim, kielemezni...'' hány óra van? három? hányadika van ma? mi a nevem? ki vagyok? félek idefönt a földi s égi határon csupa jég csupa jég csupa jég a gépem agyam szívem a kezem is meggémberedett veszettül oh csak egy rántás... ledobom... kioldom a halál tojását! mi ez az íz? milyen sós milyen keserű ostoba íz ez a számon fogy az oxigén? a tömlô kirepedt? homlokomon hogy dobol az ér... vérzik az orrom? zuhanok vagy ez az égi gravitáció már? a fölfelé való vak zuhanás és az égi vadászterület szép felségvizei zúgnak? hallga, mi ez?! a mennyi préri elszabadult villámcsíkjai dobolnak vagy az elveszett gyerekkor imái hüppögnek a csendben...? MIATYÁNK... vagy... Mit hörögsz gyáva, önön magad apja vagy, magadon csak magad segíthetsz ha meghúzod ezt ni... ezt a csomót itt, ezt a szerkezetecskét Fölszálltam könnyen, de leszállni marad-e Föld még? mi, mi ez a fény? vadászgép darazsa vad fullánkja talált el? ököllel dörzsölöm ki a szemembôl -- vagy odalentrôl lôtt ide föl egy ostoba gyilkos, hogy lezuhanjak?... nem, ide úgysem ér fel az ágyú légelhárító tüze, ez biztos fedezék s egyedüli életbiztosítás e bárka acélnál keményebb alumínium fala védi azt, aki benn ül... de azok ott lent... mi az a fény, ami ott csillog? most gyújtják a földön a legutolsó gyertyát ostoba erkölcs, zavaró kényszer, te bal elôítélet, hunyd be szemed, ha vagy te Úristen eloldom, kioldtam... atom zuhanj hát! ======================================================================== Félelem (Hirosima) II. ünneped pokoli ünnep galambok gyötrik szívünket mindenek megüszkösödnek jaj a szájak csupa lôtt seb jaj a szemek kifordítják irtózat a recehártyád gúnnyal nézed hogyan is nôl templom félvak térdeinkbôl csigolyánkból csupa gyöngysor kozmikus por iszonyatból vad dühöd rettenetében virágok hó-haja ében csillagait veti az ég tébolyodtól fél a vidék a madár se száll már vissza félelem a bokraidra csak a szívünk áll magába irtóztató vasmagányba... (1944) ======================================================================== Ülök itt Jóbbal Ülök itt, Jóbbal, A szeméten... Tiport hazámmal, Lent a mélyben. Fölöttünk Ô, ki Összetörte... Ki szállhat, Uram, Veled pörbe? Ki úgy tartsz össze, Hogy szétzúzol -- És szétzúzol, Hogy úgy tarts össze! ======================================================================== Somogyi táj rogyott tetô bedôlt pajta rozsdáll a vér sorsunk rajta vállas dombok alattunk vas- a jegenyék be-besüppedt hallgatással rajba mennek sebhelyekkel sok holt ôsöm Ázsiába hanyattdülnék holt lovával napkeletnek Dózsa a táj fűlik lassan egeken túl hatalmasan házat, hazát szúnyog sirat lebukó Nap kész sírirat... ======================================================================== Az est beönti Az est beönti csontodat Ím épül rád a váz Megnôttet és az éjszaka Bordáid közt tanyáz Sűrű a surranó halál sűrűbb a rémület Jaj hiába kiáltanál E kormos kor süket Csak homlokod s a csillagok Kék fénye világít Egyik félhold ott fönt ragyog Körmödön a másik... ======================================================================== Ki zuhantat csillag ha hull épp így lángol zuhanunk az életünkbôl vagy halálból zuhanunk csak egyre egyre a földtôl tán az egekbe ki zuhantat ki akarja napjainkra vaskazlakra csak töretve nem békélve éveinkre vasgyékényre ======================================================================== Fámról is hull jeges a drót zúzt zenél lepönög a falevél a naptáron s fönn a fán alig marad egynéhány holdsarló döf jön a tél fámról is hull a levél tépi a szél csavarja vértócsa van alatta ======================================================================== Ordasok Űzve nyúltak el az ordasok. Vén húsukban aludt a golyó. Álmukban sebük nyalogatták. Épp kelt a hold, rôt aranykohó. A szuka csapzott kölykének vélte Tömzsi volt, szôrén gôzölt a vér. A csikasz vad torkolat-tűznek. S ereikben meglobbant a vér. S futni kezdtek. Egyenest neki, Acsarkodva, vadul. S a fehér Hón, mint a szabadság betűi, Villogott lôtt sebükbôl a vér... ======================================================================== Halálos ôsz Jónást a cet az Ôsz bekap halk halhomály lassan falaz úgy ölel át mint egy rabot vághatok-e rajt ablakot? hazám halott sötét az ég Európa látlak-e még? ======================================================================== Ixion[3] mint nem mondtam el eddig most elmondanám ha volna még mért és fôleg kinek s ha lenne még hazám mit vallanál? hogy sós a tenger de sósabb az emberi könny a vérnek is sós íze van s nem változtat rajt a vak közöny hogy korod semmibe vette mert vérözön volt és könnyözön s végzet volt fölötte csak állsz és hallgatsz és csak félreállsz de ha nem is szólnál a lényedbôl kisugárzik Hirosima kortársa voltál mert sok halállal meghalni ezerszer kijutott neked kijutott de élni mit naponta elvettek tôled egyetlen élettel adatott... ____________________ 3 Ixion = mitológiai név ======================================================================== Ím ez volt hát arcom mint betonutak ha áznak ím ez volt hát mindenem ezt hittem hazának másat nem lelsz sose volt nincs s nem is lehet másik magam fölött lépdelek hordlak roskadásig hol vagy te már kárhozok kiáltozom a lángok hol vagy te már Trója ég merre vagy kiáltok minden oly kiszámított halálos mívű mértan ragyog az Úr a városon vak korom sötét van ======================================================================== Ezt tetted elém I. ezt tetted elém húszon túl és negyvenen innen egy felperzselt földet Hirosimát Európát az ôrjöngés beleiben ezt tetted elém századom a pusztulást világ-ravatalon míg ôrjöngött és ölt az ember s szállt az égett emberi korom II. most oda az örökzölded megfojtottad reményünket feldúltad vetéseinket kifolyattad szemeinket csontjaink zűrzavarába egy templom sem maradt állva elszabadítottad a tébolyt hídaink városunk szétfolyt a stroncium, mérge egyre több vérünkbe beleinkbe hát ezt adtad ezt az egyet ezt azután jól megtetted a virágot a virágba fojtottad meg a fát a fába a csecsemôt az anyjába a világot a világba lépésünket a lépésben a létünket itt a létben átadtál a pusztulásnak ezt aztán jól megcsináltad eget poklot egybe mértél rosszabb vagy száz kivégzésnél fehér a szánk mint jégverés mi jöhet még, mi jöhet még? ======================================================================== Carmen hiemale Eltűnt a fény, egy nyár után Barátaim most ôsz van Csodás agancsú éveim Hogy szálltak s íme porban Hevernek, jár a szôrcsuhás Mord szerzetes a vártán Magamban állok egyedül És nem int szép szivárvány Az ôszi holdnak horga van Szívemért nyúl le éjjel Ki hallja, meg panasz-szavam Egy csillagig sem ér fel Pedig hová kiáltanék A csillagokon túl van Oh hol az édes anyaöl Ahova annyit bújtam Testemben mennyi idegen Anyag gyűlt össze eddig És mennyi idegen panasz Csapdos reggeltôl estig. Belémhasít a nagy világ S befér a repedésen A szájban mekkora a seb Ha a nyelvemmel mérem Így fáj a világ bennem és Így fájok én is rajta Hazám rabtartóm örököm Minden kies darabja Szemembogárnyi fényekért Sírok barátim én ma Mint eldobált leveleit Siratja meg a vén fa A vérbe vasba öltözô Világban nagy a lárma Barátaim ki hallja meg Ha a költô kiált ma? A vérzô emberért sikolt E sápadt ôszi ködbe A Lélek, kit elűztünk rég Szívünkre száll még, költ-e? Férficsúcsok magánya int Komorlik föl a ködben Négy testvérem és apám alszik Borongó ôszi földben Bátyámmal együtt verjük itt Zord üllôit a sorsnak S lessük mikor lesz vége e Bús ôszi zomotornak Földi és égi dolgokon Vak ôszi ájulás van Egy érthetetlen egyensúly Tart mindent zuhanásban! Minden iramlik fut rohan Az éveim is szállnak S visszaadom szép testem az Örökkévaló sárnak... (1944) ======================================================================== Somogyi zápor Dörren a mérges ég alatt villan a láng-karikás száz csikajáról a hab szakad s nô benn a táj, már óriás nô, nô a táj és nôttet is s nô vele daccal a merszem úgy ölel, úgy fog, úgy fon át hogy egekig fölemeljen rámfér s ráfér e földre is láttam a vérébe ülve mozdult-alig, hogy kiomolt beleit visszatűrje s elterült! vak lövészárkok s tankcsapdák kaszabolták mészárszék volt itt ami volt ilyen volt Magyarország! egy-gödör most is s gödrös itt ház, tanya, emberi lélek de szedi már dúlt ékszereit vissza a föld, nemcsak méreg nemcsak giz-gaz, búza gyôz kenyér, fehérlik az árpa tábla muhar, lám baltacim s csörren a tengeri-dárda s mintha nem lenne dolga más zápor dühén is bólogat hetyke gubában csörg a mák sárga tarisznyás, zörg a zab de mint véraláfutás odébb dúlt sebhely vérzi folyó: fenekét tört hidak robbant fogsora tépi s hova esett hab habra hab tornyosul, tajtéka csordul átlépi, -- lépj ki hát te is e kettôzô borzalombul ez a te tájad, ez korod hangod a hantok is értik szíveden jegye jelírás lelkeden vízjegye fénylik s bíztat mint hajdan rég, anyás mosollyal úgy fog kézen -- a zápor elállt -- mit gondol a táj, mondatlan is értem teszi a dolgát emberibb jövônk gyúrva a földbôl íme valamit újra kezd velem is harmincötödször köszöndd s köszöntsd föl! ======================================================================== Féldd a rostalikát Rostától fél a mag, Sikolt, míg kihull A százujjú szélbe fogózna. Nem tartja vissza semmi. Könyörtelen Lik fele sodorja, a sorsa! Ne remegj! Csak Tiszteld a rostafokát, Mégha aranyból is rajta a lik Nem menthet százujjú cimbora szél se! A korcs, az idétlen áthull -- elvettetik! ======================================================================== Hóbokros téli éjen át Állnak a fák, mint tarr müezzinek Állnak, mint hóba szúrt üzenetek Üzenet? kinek, minek? mély a tél, A vigasztalan csönd csillagokig ér Még tovább! konok, stratoszférai Itt torlódnak szívemen habjai Vashabok konog, zeng lélegzetük Nem emel e hullám, inkább leüt Amundseni éj, mégis ifjúság Ráz kezet veled e felhôkön át Bárhogy tajtékzik s hiszi, leterít Kacagod barbár vad ütéseit -- Épp azzal emel, repit egekig! ======================================================================== Nyitogató Tárd ki ablakod. Lelked keserű, téli Rossz zúgait is. Bátran tárd ki. Fény köszönt a csúcson. A völgyben Vad szél kalapozgat. Jöjjön akármi! Nézz vele szembe! Felnôtt vagy, barátom! Villanjon kezedben hűséges, tiszta toll! Füttyel keresi a rigó már párját S fütty felel még zörgô tölgy lombok alól... ======================================================================== Számadásféle Kevésre vitted ím... De sokra Tartják maguk az okosok. Álmok tengerésze, vágyaid ragadtak zord délkörök és meredek fokok Csillagai alatt, új világok felé Míg ült s hízott a gyáva okosság Ne irigyeld! Benned, ha hörren a szél, Csattognak pazaréhű drága vitorlák! ======================================================================== Tell két nyílvesszôt adjatok két szál virágot a húrra fölöttem madárraj keringjen galamb takarjátok be a harangokat ássátok el a gyászdobokat nem lesz temetés én szívemre helyeztem az almát el nem véthetem ======================================================================== Tanács ne vígy magaddal semmit ne higyj a sokban élj a szöszöcske csöpp pillanatokban a világ elárul leesaphat rád orvul szíved is elárul ellened fordul két botod sarud erszényed ne legyen minden mi vagy s mit írsz kegyelem ======================================================================== Valahol mindig süt a nap Ünnep van megint odakint a cinkék és a verebek eszik amit kiszórtam nekik fél-reggelim s a kenyeret egy jószívű ismeretlen úr kegyosztó titkos óriás vagyok ki az üveg mögött áll s szemük ferdén rámvigyáz hóból kaparják vígan és kis fejük szédülten forog egyszerre pletyka fecsegés zengô madártorok a teraszom hol csend honolt és én bámészkodok! bámészkodok hány verset tudnak hány rímet százféle zenét dús patakká nô dagad lám már az ajtóm küszöbét emelgeti a muzsika e bolond madár-dáridó a pesszimista pinty pityeg a cinke harsog, élni jó s fényes érvvel szénfeketén betetézi a rigó fütty-tócsában állok térdig mi befolyt a küszöb alatt s dalolni kezd a szívem is bolondul mint a madarak! próbálgatja rímeiket és hinni, hogy szép a világ biztos nekik van igazuk tanulom e csacska filozófiát egy ismeretlen messzi úr nekünk is hint morzsákat és szépséggel telik meg a föld van öröm és van szenvedés egy ismeretlen fényes úr áll az üveg mögött tetszik neki énekünk és ha gyönyörködött a dalunkban kegyesen int a télbôl tavasz ront elô lesz morzsa mag vígság megint s napfénytôl csillog a tetô! arcom az üvegre nyomom igazatok van sok madár! csak az a boldog aki itt hozzátok iskolába jár. a hegy felett vad tél borong de éltek esttôl reggelig nincs gondotok mert tudjátok a terasz újra megtelik megtelik maggal dallal és hiába vág a köd s a fagy egy ismeretlen Úr figyel s valahol mindig süt a nap... ======================================================================== Rekonvaleszcencia A tavasz jött és lehajolt S írt fénylô, arany betűket. Ahova írt, zöld lyukakon, Virágok dugták fejüket. Zöld lyukakon, zöld tócsákon, A vak föld nézte az eget, Kezébe fehér nyírfabot, Tétován, félve lépeget. S a felfénylô új tavaszban, Már ébred bennem a remény, Két vak tanul járni csendben, A vén föld, s a szívem, szegény... ======================================================================== Ki hegyre megy Ki hegyre megy, annak Kardok közt kell járni S odafönt a csúcson Keresztnek kell állni. Az jut csak oda fel, Kit Isten keresztel. De nem babérággal, Tövissel, kereszttel. Százezer kard éle Fog szívébe vágni. Mégse engedj, Uram Félúton megállni! ======================================================================== A tavasz még A tavasz még apróbetűs itt-ott hibás bár új kiadás nagyolt piszkozat vagy a szemem gémberedett télbetegen lát csak hibát vél sejt foltokat nagy itt a tét! holnapra már pacsirta száll zengve hitét ezer fűszál a téllel már vitába száll s tanulja lám nyers énekét te is szívem télbetegen lesd ritmusát s lelj itt feldúlt eged alatt hazát s harmóniát! ======================================================================== Lám mégis készül a télutó gyors elfutó zápora kontraposzt a felhôk kék ikonjain új a zománc és rózsaszín s a dombos táj halmain kékfürtű lányos szél tapos lám mégis készül valami ropogtatja csontjait a vén föld és siet akár szíved a télen tanult hosszú leckét mostani mai szavakkal felmondani! ======================================================================== Romok omok romok megszólítanak ideje lenne újjá- építeni magad rom rom te vagy e sok kô de ha százszorta romosabb volnál akkor is jó emlékeztetô arra aki voltál * mégis rom se vagy te egészen a hiány valamire felel semmi sincs soha készen mindig faragni kell! ======================================================================== Vadludak I. (Holdas somogyi éj) A táj csupa dér. Kurta füvekre guggolva leült Hallgatagon a cimbora éjféli zúz már. Mint tolvaj surran a kék víz, az ifjú Kapos, S kortyolja ízét a deres fű, hébér: ezüst száj. Mélázva gurul a domb felül át a sikéren, Átal az aluvó lankán, a didergô kosok nyakáról Felriadó kolomp, s a kuporgó nyáj közé fújnak Táguló orrlikaikkal, meleget s az ónszínű távol Hószagú széllel hasít a víz púpus hátán Mély, fekete barázdát, mi le a fenékig Megborzolja a sebesen iramló ôsz habokat S a hold felijedt halak fehér hasán fénylik... A jegenyék (kard réghullt marcona ôseim kezében) Keletre mutatnak dacos, kifeszült derékkal, Honnan e föld gazdái majd kirobognak, Ha hajnal jövend ránk szép piros taréjjal... Vadlúd húz csapatostul át a határon, Árnyékuk lomhán a hold alatt elszáll. Lúdbôrzik a hátam, jaj, a sírásuk, Jaj, a hívásuk, értem-e, értjük-e? ránk vár? Vagy tovatűn? Mi meg csak heverészünk Egyhelyben, a történelem árokpartjain pipázva, Politizálva, marakodva, csatázva, hôsködve, De csak egymással! -- s nem jut erônk másra! Lúdbôrzik a hátam, ja, ha e nemzet, Mostvaló népem, elejit könnyelműn felejti, Kik itt szundítanak konok, leszorult szemekkel. Jaj, e rettentô kátyúból senki se terel ki? Vadlúdak! kóbor, éjféli társaim, társak! Ríjja föl népem vak álmát sírástok, Vad csôrrel verjétek szíveink, koporsónk, a földet! Hogy holtak is hallják, lent, ha kiáltok. Holtak is hallják! Induljunk el élôk! Minden befelemaró öklöt most félre. Induljunk Népem -- bámulj vén Európa, ti félôk! Izmos, mostszületô, diadalmas Holnapok elébe! ======================================================================== Márciusi fény Márciusi glóriával lépdel az égre föl a Nap eljött végre, oda se a télnek oda se, ha fagy úgyis csak egy percnyi lét lesz még annyi se, a tél e glóriától circumdedérunt elalél circumdedérunt zengik a sugarak mint oldott bilincs csillanva kertem bokor-során s na lám mint müezzin hóra borulva emeli fejét salem alejkum kilenc rózsafám... ======================================================================== Fecskék Reménytelen nem a sok sír, -- Az egész ország temetô! -- Legrettentôbb, az volt szörnyű, Nem volt seholsem tetô! S mily otthonos, milyen házzá Lett egyszerre, lám a ház. Míly ember- és szívközelbe Került, hogy már itt tanyáz. Hogy újra itt, itt a fecske! Pusztulás, vér s rom között. Hogy tavasz lett mégis, végre, S e kismadár visszajött. Hogy cikkannak! Hogy kerengnek! Röptük mily nyílegyenes. S hogy rászállnak, megpihenni, Most tűn ki, hogy van, eresz. Van eresz és vannak házak, Ha dúltan is, s ha romos, Nincs oly korom, iszonyat, félsz, Amit daluk le nem mos! Ó fecskedal! Te varázslod, Hogy reményünk élni kezd. Látom, romból-kelô hazám: Egyetlen, tág házeresz! Rakják fészkük! S közben daluk, Hogy árad, hogy szertecsap. Építenek, pedig alig Vannak itt, pár perce csak. Pár perce, hogy itt a fecske! Népem, meríts új erôt. Bíztatnak, kezdd építeni, Mint ôk, fészkük, te jövôd! ======================================================================== Hajnali Angelus Elôször az ég azután a fák azután a bokrok majd a szilvaág rajt két kicsi pont zöld szilva-poronty majd szérűn a nád a tetô a ház az orgonabokrok majd a kerti csokrok az udvar a fészer telik meg fénnyel ég a kocsiút majd toronyra hág rajta körbe fut dűl az égi tus leng arany kötél s benne együtt ér a rétre a fény és az Angelus és a táj helyett szép keresztet vet aki épp ott áll kötöz vagy kapál fattyaz sort jelel krumplit tölt eggyel s mint egy tengerész messze messze néz s e hullámzó zöld tenger habján át küldözi a vágy papírcsónakát a jegenyefák csúcsán fény cikáz fészkén a madár azt hiszi fonál vagy aranykukac ím utánakap csôrébe veszi s buzgón lenyeli odéb egy kis ér partján pipitér galagóca-kör virág-zsebtükör nem brekegnek még a béka-hercegek hencegô purdék cigánygyerekek riadt torkán forr a hajnali tor mert a vízbe épp éhes gólya lép fekete fehér s békát keresgél egy domb hajlatán zümm-zümm dongó száll épp a láthatár szélén -- nem bogár hanem traktor lám a nap sugarát ekéje viszi forduló, új sor fürgén lát neki s vele száll a kék barinyájas ég és száll a világ fecskék fák virág s benzinkarikák és írja tovább a táj himnuszát... ======================================================================== Példázat I. Parasztvirtus a fákban parasztindulat freskó-mozdulat megtartani amit elértek megszerezni ami még nincs felhôt fényt esôt szelet parasztindulat a fákban állni tappodtat sem lépni tovább ha kiverekedted igazad, tarts ki feszülj! ha beléroppansz is! tappodtat sem! akár a fák! ======================================================================== Itt az új tagon itt az új tagon mindenki rokon háztáji-soron zöld habfodrokon átnyargal a szél vágtázva zenél futó mosolygás tűnô csillogás s micsoda zsivaj ezer krumplialj s pillanatra csak úgy kapcsol agyad hogy e tágas mély nagy zöld csatatér meddig szemed lát ahogy itt leled egész hadsereg hajló katonák aknáik rakják de nem robbanó e sok kis golyó csodás lobogó zöld selymével esd békét életet titkos jelbeszéd néma tüntetés szép békemenet rázz velük kezet párszáz négyszögöl tenger tündököl ringató habok ringatják a napot mint kétszárú kör kétágú vödör csipogó öböl úgy leng az örök szár s gödör között -- a fönt és a lent itt egyet jelent a fény és vele van mind mind tele s ahogy jô az est ami volt az lesz újra száz csokor szép krumplibokor csöpp apróbetűs földi örömök emberi remény száruk tetején sült kemence-éj mint vitrin ragyog s benne csillagok... ======================================================================== Vihar Kerekedik, púposodik, vad bivaly, A világot elsöpörné a vihar. Elsöpörné, összetörné, úgy recseg, Mi szembeszáll vak dühével egy sereg, Sereg erdô, sereg hôs, egy kis világ, Ezer villám csapkodja bár, visszavág. Ezer villám ontsa dühét, nem ernyed, Egy tapodtat, egy arasznyit nem enged A viharban, csöpp asztagja tetején, Mintha táncot járna, illeg egy legény. Mintha táncot járna, villáz, úgy forog, Rakja rendre, sorjáznak az új sorok. De bátor az, de serény az, de komoly, Kinek kezén kenyerének sorsa foly. Mintha vívna a törökkel vagy tatár Szorongatná, dolgos keze, épp úgy jár. Épül a ház, épül a vár, a bástya, Magasodik a vihar bár- hogy hányja! Mielôtt az ég szakadna, legyen kész. Hej világ, ha látnád, mit tud e két kéz. Hej világ, te láncos, lobbos, vad vihar, Meg se rebben, állja dühöd a magyar! De bátor az, de serény az, de komoly, Kinek kezén életének sorsa foly. Élet-halál ronthat rája, szembeszáll, Bár akarta, nem bírta le száz halál. Mint a szilfa, daccal hajol, nem törik, Úgy járja e csűrdöngölôt, örökig! Derül, borul, száll fölötte, vált a fény Áll az idô, áll jövôje tetején! ======================================================================== Pannonia Madár vagy! Több, egy madárraj! Gyökér. Lomb-ár. Virágos gally. Naprendszerem, tele éggel. Végtelen ég, tele kékkel. Szülôm, bölcsôm, anyaföldem! Röpülsz velem. És fölöttem... Röpül a táj, földje, bokra. Ölelj át! És végy karodba. A férfikor! Mi jöhet még? Adós vagyok, számlád rég kész! Tűnôdöm e tiszta ôszben, Mit adhatok, elmenôben? Állok, állok dús habodba. Ragadj föl, a csillagokba! KÖZELÍTÔ ÉG 1951--1961 ======================================================================== Örökség II. Hódolat Petôfi szellemének itt tanultad amit tanultál anyanyelved a táj indulatszavait füvek párbeszédét szél sziszegését fák énekét a bokrok bujtogatásait a folyó a rét földed dombok völgyek tájszólásait most ráfeszülsz mert ráfeszítenek sorsos napjaid térképezi a csontod húsod sajgásaiddal idd fel kínjait stigmáidba rejtsd ahogy tudod úgy olvasd mint vakírást a homlok mely megadón hűs tenyerébe hull minden seb alatt egy mélyebb mégmélyebb lapul tanulgasd hát tanuld újra s végleg ahogy kaptad rádhagyták ôseid borulj reá feszítsd rá szárnyaid míg fölötted s fölötte vészek rontnak át ember maradj! vele valj emberül s emberül add tovább! ======================================================================== Hegyre menet ritkulnak a fák 1 Elért a negyven, rég be' nem így gondoltam, most hogy az vagyok sem vállamon sem homlokomon nem sütnek fényes csillagok hegyre menet ritkulnak a fák a félút árkán leülök a fejem tiszta s a szívemben már lázadón nem hevülök kószáltam hajdan, haj, hány égtáj hány vidék várt fogadott hány ismerôs és hány közömbös parolát kezet hány adott az idô árad hűvös partként kínálja benn az ôsz magát beléfogózom, elhajít-e vagy az öröklétnek ad át ülök a parton árok partján mit vágott magának a víz nem ember műve mégis minden emberi szennyet tovavisz ma erre folyik holnap arra a hegyrôl nyomot ere hagy s nyomtalan tűn lám mégis mégis betemeti a nyomomat 2 röpítettek az élet évek micsoda korba értem a férfikorba hogy vág a szél élét szívemen érzem a kapott sebek láza tüzel szorít még a lánc helye szívem nehéz a népemmel és hazámmal csordig tele lépj hát ki, bíztat, itt a tájad dombjaid s száz jegenyéd szállt napjaid mint ért kalácsot kincseit dönti eléd Pannonia ôseim földje s bölcsôm tündöklô eged mily bíztatást ad s mementónak mosolyt, kínt, minô jelet? itt a humusz s a gyökér mibôl lettem, vagyok s mi leszek most mindent mit ôseim tettek e tájhoz számbaveszek s számbavesz ô is a táj velem nézéseikkel kezel vallatgat bíztat férfiszóval mindenre szívem felel 3 számon kér a táj, mit tettél te hozzá hogy szebb legyen, a sorsodat hidd el, nem ô nem ô kuszálta boggá de örök jel maradt örök horgony s viharban is kék ég hogy nem törtél hevére vall Világosnál sem volt több reménység hogy marad még magyar maradt és marad, ahogy mi maradtunk megtart növel a gyökerünk a partomlás is véget ér alattunk s éggel ölelkezünk tégy hát e tájhoz, tégy valamit te is ha mást nem hát a sebeid s emeld ajkadhoz rögét ahogy ôk is tették, az ôseid mert üdvözítô s halálos korty e táj idd ki s vállald akármi jô vele emeljen csúcsra, mi fénybe áll karjain az Idô... ======================================================================== Három tusrajz 1. Berzsenyi Kezébe vésô nyög hörg a kalapács új áramot ad a magyar nyelvnek át igékbôl gyökbôl lomha nyersanyagból csak úgy félkézzel csak úgy unalomból ide egy jelzôt amoda pontot tesz s verseinek fénylô istenarca lesz! 2. Batsányi Bécsújhely. Kufstein. Kéz és lábbilincs. Költô fene és bús költô halál, Egyetlen csöpp fényfolt megmentené A vak szem kutat, eget nem talál! Láz rostélya, férfi honfibánat Élet halálnak egyformán lassú, Elvesztése nap-nap egy hazának Akárha fában ôröl s rág a szú... 3. Bartók Halálhírére Király? Nem. Több! Megtört Jób ki a legnagyobbat meri mert emberi Kolumbus ki az óceánnyi lét bizonytalanából amannál nagyobbakat tép hogy dűlnek szavára legbensônk Jerikó-falai homlokán villám harag és esküvés egy kibeszélhetetlen ,,mi'' kontraposztjai s szól: a poklokat, a poklokat feloldtam most az egeket veri akár a sorsom -- magyar sors -- zeném hangütései! ======================================================================== Verecke Már nem volt út, se úttalan csapás, lócsülökrôl letört a köröm, de huhogott az éjteli bozótból tatár, besenyô, kabar káröröm és nem volt többé visszaút sem már, fele népe elhullt, fele ottmaradt, Meotisznak lágy, híg mocsarán, melynek biztos szekérváraiból e vad portya volt az ingovány s feltolultak Pannonia hegyei egy foglyot hoztak, faggatta, szakadékszél csúcsán álltak, s az vissza papul felelt neki: ,,Az inde hinc et usque neque superior neque altius sed tantum in nomine Dei!''[4] a havas szél bô fűszagat hozott, a Vezér nyilat lôtt s míg visszahullt, csak állt ott aztán ménjével a hágóra ugratott! ____________________ 4 ,,Innen kezdve, se erre, se arra, nincs út, csak az Úr nevében!'' (latin idézet) ======================================================================== Federico Garcia Lorca volt ki vállába volt ki szívébe volt ki kezébe lôtt verseibe senki elfeledték parancsba tenni kivégzés elôtt ======================================================================== Vadlúdékkel szállt az ég nem volt még egészen éj dértôl ezüst volt a fű mikor engem utolsót szült anyám kint gyönyörű vadlúdékkel szállt az ég táltos csillag ült a fán rámhajoltak ôseim dallal fújták meg a szám jelek s kisded lámpafény karcolt vézna glóriát anyám haján s tündökölt a Rinyán csöpp délibáb ======================================================================== Arany violával Írtam falra hányszor csak úgy megszokásból firkáltam a kôre máló kígyóbôrre szép fák derekára hajlós kökényágra fehér nyír kérgére felhôkkel az égre apám mosolyára anyám szép szívére verset írtam porba feltúrta a konda verset írtam sárba ott se veszett kárba szálló szél hátára futó víz habjára hullám tarajára kinyíló virágra a nap sugarára hűs rozmaringággal hajnal sugarával arany violával felhôk pirosával pihés madárszárnnyal kék ibolya árnnyal édes holdvilággal tejarcú virággal páros szivárvánnyal mezôk himnuszával pacsirták dalával erdôk illatával szeptemberi éggel arannyal és mézzel szűz enciánkékkel hóvirágfehérrel fecskék suhantával lepkék sóhajával hogy emlegessetek virággal, madárral ======================================================================== Anyám II. I Nekem nincsen aranyom ô csak ô csak ô állj meg felette torpanj meg Idô nekem nincsen aranyom ô csak ô csak ô csillagoknál gyémántabb tömjénfüstölô aludtam szíve közepén most ô szívem közepe dédelget háromkirályt mirrhától tépett tenyere ô fonja mirtuszkoszorúm a vágyai a vágyaim ne lássa soha szomorún kornyúlni kerubszárnyaim félelem jöhetsz iszonyat de ne érte csak értem ô ne féljen sohasem ô ne csak én féltsem én adjak vissza szertelen s tékozlón minden vámot mit rámpazarolt -- ó egek kezet kezet! -- mit rámáldott fôkötôs lánykaéveit a még lepke-nem-volt-bábot hôs álmait gyöngyház-hitét a világszép ifjúságot nekem nincsen aranyom ô csak ô csak ô torpanj meg fogd lélegzeted vasbordájú Idô érzem ahogy kezébe vesz ahogy hajol értem egekig ér s a Mindenséget dajkálgatja vélem II két kis karom két görbe kard almával teli te akard vas-virágokkal teli szórd fény-kosarakkal teli hord varázsold hôssé szívemet ôrizgesd gyémánt hitemet sárkányfalóvá izmosíts mesék napjává csinosíts zörgô szárakkal zeng a rozs kék eget belém harangozz zsoltározz bennem ünnepet nôjjek kéz-kézbe teveled lakhatóvá a szavaim te tetted égess balga kín mi szavaim zord fénye lesz azt mondani mit érdemes lehessek üdv és telt gerezd viharral értem verekedj sebekkel értem sebesedj reményem jéggel ne veresd tüzem lankadni ne ereszd villámmal értem vallató földbôl vihart kihallgató bálványfa égremutató babonás bűvös égi jel kín látomásom rajt delel az ôsi ami rajtad szól a mélybôl létalattiból rajtam át lesz vallomás megkínzatás és szép varázs rímeimben a dadogás dús fénnyé ért csodálkozás vonzás mi repít s földre nyom egyensúly minden szavamon kicsorbult mákon köszörű kések éhétôl gyönyörű tébolytól dactól villogó fehérizzásban csillogó ha majd e földet itthagyom te légy az amen ajkamon... ======================================================================== Látomás Jött tán Görgetegrűl Vagy jött Visontárúl Jött a föllegekbűl Jött a Bibliábúl Jött az Égi Bárány! Göndör volt a szôre Szelíd a nézése Ezüst a csengôje Arany a beszédje Haj, megölték érte! Tizennégy éles kard A véknyába szúrva Tizennégy bicskaél Által verve rajta Megholt Égi Bárány! Tizennégy kicsi hold Szemeibôl hullott Tizennégy kicsi nap Bíborba fuldoklott Sej-haj, Égi Bárány! De csak felkiáltott Csakugyan felugrott Tizennégy latrokat A pokolra rúgott Jövel Égi Bárány! De csak is feltámadt Csoda csoda régen Nagyanyám mesélte Tündököl az égen Hol vagy, Égi Bárány! ======================================================================== A szívemen vén magyar fa a pillámon álom-bocskor fogam között mályva kosbor fejem alatt kis füvecskék szívem drótján vándorfecskék ringatózom dalok szárnyán egeimen felhô-bárány tó-szememben barna mélység homlokomon fénylô kékség a szívemen öreg szilfa sorsom gyűrűibe írva mennyi versem hull alája boldog lesz ki megtalálja... ======================================================================== Menekülô nyár A nyár tükröz lomhán nagy lusta folyó petrencék gurulnak sok ezüst golyó víz viszi az eget meghajol az ág messze csillan fénye mint az ifjúság messze ring a tűnô táj mint buborék száll el a pillanat nagy szárnyas kerék ránt magával mindent a sötét idô tenyerébe bukok mint mélybe a kô feloldódom benne láz vagy unalom rázza csontjaim s mint műtôasztalon a beteg csak bágyad oly halk a sugár mögöttem a nap mint röntgenlámpa áll ahogy megyek érzem átszúr húsomon hideg hűvös fénye s vad ernyô-falon ugrál szívem vadul égnek az erek látom magam pôrén s lépni sem merek biztos látja más is hogy mit gondolok és számolja titkon hány kerék forog agyamban s e verset lesi hogy lép át vérem rôt folyóján vétkezni a vágy egyet érzek kábán ver a félelem a ruhámban állok teljes meztelen vájja húsom csontom e gyilkos sugár nem lehet rosszabb már csak jobb a halál s itt kell állnom amíg minden menekül a szivárvány sárral esôvel vegyül idô motoz halkan a nap röntgenez kivet megtagad vagy öröklétbe vesz? sugarazz csak röntgen menekülô nyár mutass a világnak meztelen sugár nincs mit szégyenlenem költô voltam és hôs igaz félig de embernek egész! ======================================================================== Naptár. Anno 1951 JANUÁR Csörg a januári szél sötétlik korán koccan a nap mosolya jegek fogsorán kajla kocsisok a fák verik a kezük hónalj alá s megtelik hóval a fejük FEBRUÁR Szíved helyén hóval élhetsz még darabig különben nem bírod legföljebb tavaszig legföljebb tavaszig és elvisz majd a nyár megérik benned a rád leskelô halál MÁRCIUS tócsába lép a nap féllába benn ragad apró aranypihék az egynapos csibék lerázza nézd a sárt kalapodra szállt akár egy kikerics vidáman kivirít ÁPRILIS a fűzfahéj levál csak hallgatózzatok maguktól szólanak a vidám sípok a tejszagú tavasz szárít pakol kibont csöpp rügyek pendelyén nedves a pólyarongy MÁJUS ne nézz rá vétkezel nincs ing a rózsafán fény csorog nárciszok sárga kamásliján szerelmes bogarak madarak itt meg ott fütty-tócsába hullnak lányszemű záporok JÚNIUS hajába kék szalag lobog nevet az ég fénylô közellé lett a zengô messzeség a tücsök óriás a hold egész kicsi egy szarvasbogár lám két agancsán viszi JÚLIUS barátod lett az árnyék a nagyhűssű dió már nem mond semmi újat felesel a rigó a pincehűsön álmos és szundikál a tej a szél elesett reggel már estig fel sem kel AUGUSZTUS bivalyok húzzák lajtban a vizet horgon ponty akad feszül a zsineg még rángatózik s megadja magát szôke gubákkal zörög már a mák SZEPTEMBER ím egyre megy minden e bájos gyermeteg lányos okkersárga s az ôszi permeteg rád fonódik halkan megfestve a fákat katáng kék az eget s szívedet a bánat OKTÓBER a végén születtem huszonnyolcadikán csillagok fürödtek fényesen a Rinyán szülôhelyem neve Délsomogy Görgeteg Negyven évem harcát takarom be veled NOVEMBER novemberegyi egyszeregy ó halhatatlanok szívemen csöpp tintafolttal tisztán halhatok? a vándor vadlúd hazatér ó hol van a haza ki hazátlan most az marad s ki maga volt maga DECEMBER hidd el e fényes esteli éles tiszta sötétbe semmi se fáj hajam ezüstül rajta ezüst űl s dérben ezüst-tüll szerte a táj ittmaradt cinkék hű füttye int még légy bátor költô! nézd a havat felleg csikarja s bárhogy tiporja örök fehér, így szólj igazat! ======================================================================== Intelem megtérésre A csínytevésbôl elég volt mára Legyetek jók hát emberek Mossátok le a farkasnevetést s a lisztet képetekrôl Hisz szívetek pityereg Dobjátok el a fegyvereket is S ültessen mindenki virágot Ne csak tudjátok most már higyjetek! Csak így tudunk bemenni a mennyek országába Egymás szívébe mint a kisdedek... ======================================================================== Epistola Átlátszó embereknek kellene lennünk Átlátszó szívekkel sétálni Szavainkban kanári énekeljen S illatozzanak égi violák Keresztnevükön szólítani a csillagokat S tegezni az oroszlánállkapcsú világot Messze kikerülni a Pilátusokat S Ábel homlokára kék egeket vonni Kézfogásunkban bárányok szelídsége S mennyek rettentô harcéle tündököljön Szemeinkbôl fehér galambok röppenjenek Testvérei azoknak mik vállainkon ülnek S talpra segíteni mosolyunkkal A bénákat s kiket a földre tepertek Mindezt meg tudnánk tenni könnyűszerrel Csak hitünknek kéne égigérônek lenni S alázatunknak mélyebbnek a tengereknél... ======================================================================== Európa Tudtok üveget önteni fiaitok mégsem átlátszóak gondolataitok is sötétek tudtok világítani magatok mégsem világítotok ki utánatok megy verembe lép szét tudjátok rombolni az atomot mikor akartok építeni idegen bolygók közt akartok repülni mikor mertek már magatokba szállni hidaitok szétugró partokat fognak egybe ember ember közt vak mélység rohan nem akarjátok egymást átölelni úgy kúsztok mint egy lövészárok mint kígyók egymás fele halottaitokra virágokat szórtok az élôknek bitókkal vagytok tele irgalomért kiáltotok az égre magatok mégis kegyetlenek vagytok kiszúrjátak a szelídség szemét kaszárnyákkal ültetitek tele szíveitek s fehér botot raktok a béke kezébe s koldulni állatjátok a világ utcasarkaira esteledik Európa túlsokat koldult ideje lenne már hazavezetni... ======================================================================== Ideje lenne A favágók kidöntötték az erdôket A kétségeinket nem tudták kivágni Az ekék felszántották a szántóföldeket Szíveinket nem tudták felszántani A búvárok megmérték a tengert De könnyeinken hajótörést szenvedtek Megfejtették a szanszkrit s a világ valamennyi nyelvét S elfeledtük lelkünk anyanyelvét ami szeretet Ideje lenne elkezdeni az alázat iskoláját ======================================================================== Nagyon egyszerűn kéne már az a nagy pad hogy körül ülhessük a tüzet s elszívjuk a közös békepipát egyformán minden színűek egyformán minden hitűek egyformán egyforma szívűek s egyformán különbözôk s megbeszélhessük dolgaink mindent ami elválaszt s összeköt tűzbe hányjuk ingerlékenységünket érzékenységünk fegyvereink hogy üres legyen végre a kezünk teljesen üres s kezetfoghassunk végre amit teli kézzel eddig nem tehettünk s tele legyen szívünk mindenkit átölelhessünk megcsókolhassuk egymásban a szászor elesettet százszor fölkelôt s végre föloldozzon a közös jóakarat mert egyforma sárból vétettünk mert az ember egyforma mind eredendôen bűnös és visszaesô ======================================================================== Offertórium tele vagyok gyermekkorom almafáival alattuk hatéves korom csikói rohannak hókacsillag homlokuk ütik a Napnak szívemre taposnak A Rinya-habban meleg csillagok omolnak mily boldogság s titok az Ábel-gyermek bennem él még kettônket fogadj el áldozatnak ======================================================================== Fatáblás kép Kiáltlak, Szent György lovagom, Ki baj-társad vagyok! Fölöttem mérhetetlen ég És rozsdás angyalok. Fényesítik zöld szárnyaik, Vigyázzák álmaim. A sárkány fogát feni rám. Csontomra szomjazik! Kiinná, cseppig, véremet. Fúj, vág, böstörködik... Szívébe döfve már a kés, Lándzsám is benntörik -- Na, jöjj kolmári Mesterem, Mathias Grünewald, Fatáblás képre fess folyót, S e csontos bajvívást! A táj együgyű gyötrelem, Fekete, fehér S a sárkány kék-zöld tollain Rubintveres a vér... ======================================================================== Cserép Cserép: kecs, forma, simaság. Mije vagy te a virágnak? Egy korty föld, egy korty napsugár Egy korty alázat Cserép! cserép! Te megcsalt bölcsô. Sorsoddal, mondd, ki vert meg? József áll, világít idôtlen, A virág nem tiéd, Nem övé a Gyermek... ======================================================================== Anyámmal ôszülök Szült, dajkált, nevelt. Nôttem, nôtt velem. Egy vagyok vele, Olyan egy-velem. Lassan megszoktam Ôszülô haját, Orvul szórta rá Az idô havát. Oly észrevétlen. Folyamatosan, Észre sem vette Az én ôsz hajam. ======================================================================== Szavak Vannak kietlen magános szavak És vannak parfűmös jólakottak És mint a dús városok lakottak És szavak melyek csupán csak szavak S mint rossz cipôk félretaposottak S dúsak teltek ápolt jólszabottak S fehérek mint a karcsú templomok S elhasználtak szürke megkopottak S százkarátú gyémánttal rakottak Az ég testvérük és a hajnalok Vannak hibátlan tiszta szók akárcsak A szűz a hold a víz a gyöngy a kócsag Újak s zengnek mint egy telt akkord S vannak melyek bút árasztnak róttak S melyek roncsok mik már nem is szók csak Holt váz rémült s mik bilincset hordnak És komorak és színtelen űzöttek Levert fészkek s mint kifosztott kertek Penész mar bennük dögvész bűz és lepra Csempék bénák kajlák szélütöttek S vannak izzadt összefogdosottak S túlesztergáltak melyekbe selejt a Jelentés jog és trónfosztottak S hazátlanok rongyosak és árvák És szabadok és kihordottak a drágák Vérbe tűzbe s tébolyba -- pakoltak S vannak melyek az egekbe látnak S vannak hôs szók nagyok és apásak S anyátlan árvák mik folyton fáznak És hűvösek és elôkelôek Rátarti dölyfös és gôgös szavak Mik álarcot és kesztyűt hordanak És hímnemű és nônemű szavak Játékosak mik folyton játszanak S csilingelôk csengnek-bonganak Álmadozók lányszagúan lágyak S illatosak mézzel teli hársak S hétköznapik s ünnepek vasárnap S mint az éj s a tenger feketék És élesek s mint kardok kifentek Aszkéták és vértanúk és szentek S hallgatagok mint a remeték S fakultak s mint viselt ing gyűröttek Világosak és sötéttel teltek És lassúk lomhák és tétlen szavak És kéjelgôk és buják mint a rózsa S pirulók mint madárjel a hóba S átlátszók mint kristálymély tavak És szavak melyek csupán csak szavak Tárgytalan és értelmüktôl-fosztott Elszegényedett szótlan szók szavak Hazám anyám Istenem te boldog Bennetek melyikkel szólítsalak? ======================================================================== Bizalom Sorjázd csak kisbetűs kincseidet a füvek a fák a rét zengd büszkén a nagybetűsöket CSILLAGOK a FÖLD az ÉG s bujj a kicsikhez kik között élhetsz Övék va